Az azerbajdzsáni Bakuban születtem, két gyermek közül a másodikként. Édesapám muszlim volt, édesanyám pedig zsidó. Szerették egymást, és kölcsönösen tisztelték a másik hitét. Anya támogatta apát, amikor ramadán hónapban böjtölt, és apa sem akadályozta anyát a pászka megünneplésében. Volt otthon Korán, Tóra és Biblia is.

Én muszlimnak tartottam magam. Bár Isten létezésében sohasem kételkedtem, volt néhány kérdésem, amelyre nem találtam választ. Például: Miért teremtette Isten az embereket? És mi értelme van annak, hogy valaki egész életében szenved, ha utána a pokolban is örökké gyötrődik? Sokaktól hallottam, hogy minden Isten akaratából történik. Ezért felvetődött bennem, hogy vajon Isten csak báboknak néz bennünket, és örömmel figyeli, ahogy szenvedünk?

Tizenkét éves koromtól mindennap elmondtam a muszlimok öt szertartásos imáját, a namazt. Akkoriban apa beíratott engem és a nővéremet egy zsidó iskolába. Ott más tantárgyak mellett tanították a Tóra hagyományait és a héber nyelvet. Az órák előtt a zsidó hagyomány szerint kellett imádkoznunk. Így reggel otthon muszlim imát mondtam, az iskolában pedig a zsidó imához csatlakoztam.

Nagyon vágytam rá, hogy valaki logikus választ adjon a kérdéseimre. Többször is faggattam a rabbikat az iskolában: „Miért teremtette Isten az embereket? Mit gondol az apukámról, aki muszlim? Ha egyszer jó ember, akkor miért tartják tisztátalannak? Őt miért teremtette Isten?” Ha egyáltalán foglalkoztak velem, a válaszaik nem tűntek logikusnak, és nem győztek meg.

2002-ben megrendült az Istenbe vetett hitem. Németországba költöztünk, és még csak egy hete laktunk ott, amikor apa stroke-ot kapott, és kómába esett. Éveken  át azért imádkoztam, hogy a családunkban mindenki egészséges és boldog legyen. Meg voltam róla győződve, hogy egyedül a Mindenhatónak van hatalma élet és halál felett, ezért nap mint nap könyörögtem hozzá apa életéért. Arra gondoltam, hogy neki nem okozhat gondot, hogy teljesítse egy gyerek óhaját. Biztos voltam benne, hogy meghallgat. Apa mégis meghalt.

Szinte sokkolt, hogy Isten látszólag ügyet sem vet rám. Ez járt a fejemben: „Vagy rosszul imádkozom, vagy nincs is Isten.” Akkorát csalódtam, hogy többé képtelen voltam elmondani a namazt. Más vallásokban semmi értelmeset nem láttam, így arra jutottam, hogy Isten nem létezik.

Fél évvel később felkerestek minket Jehova Tanúi. Nem voltunk jó véleménnyel a keresztény vallásokról, ezért a nővéremmel finoman megpróbáltunk rámutatni, hogy rossz úton járnak. Megkérdeztük tőlük: „Hogyhogy a keresztények imádják Jézust, a keresztet, Máriát és más bálványokat, mikor a tízparancsolat tiltja a bálványimádást?” A Szentírásból bebizonyították, hogy az igaz keresztényeknek tilos bálványt imádniuk, és hogy kizárólag Istenhez szabad imádkozniuk. Nagyon meglepett, amit hallottam.

Aztán a háromságról kérdeztük őket: „Ha Jézus az Isten, hogy lehet, hogy itt élt a földön, és megölték?” Megint a Biblia alapján magyarázták el, hogy Jézus nem Isten, és nem is egyenlő vele, éppen ezért ők nem is hisznek a háromságban. Magamban azt gondoltam, hogy „ezek aztán furcsa keresztények”.

De arra még mindig nem kaptam magyarázatot, hogy miért halnak meg az emberek, és miért engedi meg Isten, hogy szenvedjünk. A Tanúk megmutatták az Ismeret, amely örök élethez vezet * című könyvet, melyben egész fejezeteket szenteltek ezeknek a kérdéseknek. Ott nyomban elkezdték tanulmányozni velem a Bibliát.

Minden alkalommal, amikor tanultunk, értelmes választ kaptam a kérdéseimre a Bibliából. Megtudtam, hogy Isten neve Jehova (Zsoltárok 83:18). A legfőbb jellemzője az önzetlen szeretet (1János 4:8). Azért teremtette az embereket, mert szerette volna megosztani velük a lét örömét. Azt is megértettem, hogy bár megengedi az igazságtalanságot, mélységesen elítéli, és hamarosan örökre megszünteti. Felvilágosítottak, hogy Ádám és Éva lázadása az egész emberiséget súlyosan érintette (Róma 5:12). Az is ennek a lázadásnak a szomorú következménye, hogy meghalnak a szeretteink, például az édesapám. Isten azonban kárpótolni fog minket ezekért a veszteségekért a közelgő új világban, ahol életre kelti a halottakat (Cselekedetek 24:15).

A Biblia tehát választ adott a kérdéseimre. Újra tudtam hinni Istenben. Ahogy jobban megismertem Jehova Tanúit, rájöttem, hogy ők az egész világon testvéreknek tekintik egymást. Nagyon tetszett, hogy milyen egységesek, és micsoda szeretet van köztük (János 13:34, 35). Mindaz, amit megtudtam Jehováról, arra indított, hogy a szolgálatába álljak, ezért úgy döntöttem, hogy Jehova Tanúja leszek. 2005. január 8-án megkeresztelkedtem.

A Biblia logikus magyarázatai teljesen megváltoztatták a szemléletmódomat. Most úgy érzem, béke hat át. Nagyon örülök neki, hogy újra láthatom majd édesapámat, ha megvalósul az Isten Szavában megígért feltámadás (János 5:28, 29).

Hat éve boldog házasságban élek istenfélő férjemmel, Jonathannal. Mindketten úgy látjuk, hogy a bibliai igazság logikus és egyszerű, ugyanakkor felbecsülhetetlenül értékes. Ezért szívesen beszélünk másoknak a hitünkről és a ragyogó reménységünkről. Ma már másképp látom Jehova Tanúit. Nem tartom őket furcsának, és tudom, hogy igaz keresztények.