ALKONYODIK. József a kertjében időzik. Vízinövényekkel benőtt tavacskák, datolyapálmák és más gyümölcsfák veszik körül, a fal túloldalán pedig a fáraó palotája áll. A házból hangfoszlányok szűrődnek ki: József fia, Manassé megnevetteti a kisöccsét, Efraimot. József maga elé képzeli, amint a felesége boldogan figyeli a fiúk bohóckodását. Maga is elmosolyodik. Érzi, hogy Isten áldása van rajta.

Azért adta az elsőszülöttjének a Manassé nevet, mert az a feledésre utal (1Mózes 41:51). Az utóbbi években Isten gazdagon megáldotta, és ez bizonyára enyhítette az otthonához, a testvéreihez és az apjához fűződő emlékek fájdalmát. A bátyjai gyűlölték, ami óriási változásokat hozott az életében. Bántalmazták, meg akarták ölni, aztán eladták rabszolgaként utazó kereskedőknek. Azóta egyik baj a másik után érte. Vagy tizenkét évig rabszolgasorban, majd börtönben volt; egy ideig vasbilincsbe verve. Most viszont a hatalmas egyiptomi nemzet élére került: ő volt a fáraó után a második uralkodó! *

József évek óta figyeli, hogy pontosan úgy alakul minden, ahogy Jehova megjövendölte. Egyiptomban még tart a hét bő esztendő, és ő felügyeli a többletgabona raktározását. Ez idő alatt szülte a felesége, Aszenát a két fiát. De József gondolatai még mindig gyakran járnak több száz kilométerrel távolabb. Legtöbbször az öccse, Benjámin és szeretett édesapjuk, Jákob jut eszébe. Vajon jól vannak, és mindenük megvan? Azon is eltöprengett, hogy megváltoztak-e a bátyjai, és hogy újra együtt lehet-e valaha a családjával, békességben.

Ha a te otthonodat is féltékenység, hűtlenség vagy gyűlölet mérgezi meg, át tudod érezni József történetét. De mit tanulhatsz a hitéből, mely nyilvánvalóvá vált, miközben gondoskodott a családjáról?

József ki sem látott a sok tennivalóból, és csak úgy röpültek az évek. Jehova egy álomban előre jelezte a fáraónak, hogy a hét rekordtermést hozó év után gyökeres változás áll majd be. És így is lett. Semmi sem termett. Hamarosan éhínség sújtott a környező országokban. „Egyiptom földjén azonban mindenhol volt kenyér” – számol be róla a Biblia (1Mózes 41:54). Egyiptom népe tehát sokat köszönhetett annak, hogy József Isten segítségével megmondta, mi várható, és jól megszervezett mindent.

Az egyiptomiak alighanem hálásak voltak neki, és áldották a jó szervezőkészségéért. Ő azonban nem szerette volna, ha neki tulajdonítják az érdemet, és nem az Istenének, Jehovának. Ha az adottságainkat alázatosan Isten szolgálatába állítjuk, ő olyasmire is képessé tehet, amiről nem is álmodtunk.

 Ahogy telt-múlt az idő, az éhínség bizony Egyiptomra is kiterjedt. Az emberek kétségbeesésükben a fáraóhoz fordultak segítségért, mire ő egyszerűen ezt mondta nekik: „Menjetek Józsefhez, és tegyétek, amit mond!” József pedig sorra megnyitotta a magtárakat, ahol felhalmozták a többletgabonát, így az emberek megvehették, amire szükségük volt (1Mózes 41:55, 56).

A szomszédos országokban azonban nem volt ilyen biztató a helyzet. Néhány száz kilométerre Egyiptomtól, Kánaánban József családja éhezett. Az idős Jákob hallotta, hogy Egyiptomban van gabona, így hát elküldte a fiait, hogy vásároljanak élelmet (1Mózes 42:1, 2).

Benjámint azonban nem küldte el a tíz bátyjával. Még nagyon is élénken élt az emlékezetében, hogy mi történt, amikor megbízta szeretett fiát, Józsefet, hogy nézze meg a testvéreit. Akkor látta utoljára. A többiek véresen, összetépve hozták vissza azt a ruhát, amellyel Jákob a József iránti szeretetét és tiszteletét fejezte ki. Jákob le volt sújtva. Azt hitte, hogy Józsefet vadállatok falták fel (1Mózes 37:31–35).

A hosszú út végén Jákob fiai megérkeztek Egyiptomba. Érdeklődtek, hogy hol vehetnének élelmet, mire egy magas rangú tisztviselőhöz, Cafenát-Paneáhhoz irányították őket (1Mózes 41:45). Vajon felismerték, amikor meglátták? Nem, ők csak egy egyiptomi főtisztviselőt láttak benne, akinek a segítségére szorultak. Tiszteletük jeléül az akkori szokásnak megfelelően „arccal a földig hajoltak előtte” (1Mózes 42:5, 6).

József viszont azon nyomban felismerte a testvéreit! Sőt, ahogy meglátta, hogy meghajolnak előtte, felidéződött benne egy réges-régi emlék. „Rögtön eszébe jutottak az álmai”, melyeket Jehova láttatott vele gyerekkorában. Arról szóltak, hogy a testvérei egyszer majd meghajolnak előtte. És most pontosan ez történt! (1Mózes 37:2, 5–9; 42:7, 9). Mit tett erre József? A nyakukba borult? Vagy bosszút állt rajtuk?

Tudta, hogy most nem lenne jó, ha az érzéseire hallgatna, bármit súgnak is. Biztos, hogy Jehova irányította így az eseményeket, hogy megvalósulhasson a szándéka. Megígérte, hogy nagy nemzetté teszi Jákob leszármazottait (1Mózes 35:11, 12). Ha József testvérei még mindig erőszakos, önző és gátlástalan emberek, az beláthatatlan következményekkel járna. És ha ő maga elhamarkodottan cselekszik, talán felborít egy kényes egyensúlyt a családban, amivel akár veszélybe is sodorhatja az apját és Benjámint. Egyáltalán élnek még? József úgy döntött, hogy nem fedi fel a kilétét, hanem előbb próbára teszi a testvéreit, hogy kiderüljön, milyen emberek lettek belőlük. Így talán megtudhatja, mit kell tennie Jehova szerint.

 Nem valószínű, hogy valaha is ilyen szokatlan helyzetbe kerülnél. De azt elmondhatjuk, hogy manapság rengeteg családban van viszálykodás és széthúzás. Ha ez a te családodra is jellemző, hajlamos lehetsz a szívedre hallgatni, ami nem mindig vezet jó irányba. Mennyivel bölcsebben teszed, ha Józsefhez hasonlóan megpróbálod kideríteni, mit vár el tőled Isten egy ilyen helyzetben (Példabeszédek 14:12). Ne feledd, hogy bár fontos kibékülni a családtagjaiddal, még ennél is fontosabb, hogy békében legyél Jehovával és a Fiával (Máté 10:37).

József egymás után többször is próbára tette a testvéreit, hogy felszínre jöjjön a valódi énjük. Először szigorúan beszélt velük egy tolmács közvetítésével, és azzal vádolta őket, hogy egy idegen országnak kémkednek. Úgy próbáltak védekezni, hogy beszéltek a családjukról, és azt a fontos részletet is megemlítették, hogy van még egy öccsük otthon. József igyekezett leplezni az izgatottságát. Csakugyan él az öccse? Készen állt a terve. „A következőképpen foglak kipróbálni benneteket” – mondta, majd kikötötte, hogy jöjjön oda a legkisebb testvérük. Aztán beleegyezett, hogy hazamehetnek érte, ha az egyikük ottmarad túszként (1Mózes 42:9–20).

Tanakodni kezdtek maguk között, és eszükbe jutott a húsz évvel korábban elkövetett szörnyű bűnük. „Bizony vétkeztünk testvérünk ellen – mondták –, mert láttuk lelkének nyomorúságát, amikor irgalomért esedezett hozzánk, de mi nem hallgattuk meg. Ezért ér minket ez a nyomorúság.” Ők persze nem tudták, de József minden szavukat értette. El kellett fordulnia, hogy ne lássák, hogy sír (1Mózes 42:21–24). De tudta, hogy a valódi megbánás sokkal többet foglal magában, mint csupán azt, hogy sajnálják, hogy ez lett az aljas tettük következménye. Így hát végigvitte a tervét.

Hazaküldte őket, de Simeont fogságban tartotta, a gabonás zsákjaikba pedig pénzt rejtett. A testvérek tehát hazatértek, és nagy nehezen rábeszélték Jákobot, hogy engedje el velük szeretett fiát, Benjámint Egyiptomba. Amikor odaértek, őszintén elmondták József szolgájának, hogy pénzt találtak a zsákjaikban, és felajánlották, hogy visszaadják a teljes összeget. Ez szép gesztus volt, de József még inkább meg akart győződni róla, hogy jók az indítékaik. Vendégségbe hívta őket, és alig bírta palástolni, mennyire felkavarja, hogy láthatja Benjámint. Aztán ismét hazaküldte őket élelemmel megpakolva, ám ezúttal egy ezüstserleget tetetett Benjámin zsákjába (1Mózes 42:26–44:2).

Elérkezett az idő, hogy csapdába ejtse őket. Elküldte az embereit, hogy fogják el a testvéreit, és vádolják meg őket a serleg ellopásával. Amikor megtalálták a serleget Benjámin zsákjában, mindnyájukat visszavitték József elé. Ez jó alkalom volt arra, hogy kiderítse, milyenek is valójában a testvérei. Júda beszélt a többiek nevében. Irgalomért esedezett, és felajánlotta, hogy mind a tizenegyen rabszolgák lesznek Egyiptomban. József azt felelte, hogy csak Benjámin maradjon ott rabszolgaként, a többiek pedig térjenek haza (1Mózes 44:2–17).

Júda erre így szólt: „csak ő maradt az anyjától, és az apja szereti őt.” Érzelmes szavai mélyen érinthették Józsefet, hiszen ő volt Jákob szeretett feleségének, Ráhelnek az idősebbik fia. Ráhel belehalt a szülésbe, amikor világra hozta Benjámint. József az apjához hasonlóan sok szép emléket őrizhetett Ráhelről. Emiatt talán még közelebb állt a szívéhez Benjámin (1Mózes 35:18–20; 44:20).

Júda könyörgött Józsefnek, hogy ne tegye rabszolgává Benjámint, inkább ő maga marad ott helyette. Ezekkel a szívbe markoló szavakkal fejezte be a kérését: „hogyan mehetnék az én apámhoz, ha a fiú nincs velem, anélkül hogy ne látnám a szerencsétlenséget, mely apámat  éri?” (1Mózes 44:18–34). Semmi kétség hát, hogy megváltozott. Azon túl, hogy megbánta a korábbi vétkét, rendkívüli együttérzésről, önzetlenségről és könyörületről tett tanúbizonyságot.

József ekkor már nem bírt uralkodni az érzésein. Kiküldte a szolgáit, és olyan hangos sírásra fakadt, hogy még a fáraó palotájában is hallották. Végül felfedte a kilétét. „József vagyok, a testvéretek” – mondta, majd átölelte a megdöbbent testvéreit. Mindent megbocsátott nekik (1Mózes 45:1–15). Ezzel Jehova példáját követte, aki nagylelkűen megbocsát (Zsoltárok 86:5). Te is így bánsz másokkal?

Amikor a fáraó értesült róla, hogy mi történt József házában, felajánlotta Józsefnek, hogy az apja és az egész családja költözzön Egyiptomba. Így hát József hamarosan újra együtt lehetett Jákobbal, akit annyira szeretett. Jákob könnyek között mondta a következőket: „Immár kész vagyok meghalni, most, hogy láttam az arcodat, hisz életben vagy!” (1Mózes 45:16–28; 46:29, 30).

Jákob ezután még 17 évig élt Egyiptomban. A halála előtt prófétai jelentőségű áldást mondott a fiaira. A tizenegyedik fiának, Józsefnek adta az örökségből az elsőszülöttnek járó kétszeres részt. Az ő utódai alkották Izrael két törzsét. És mit kapott Júda, a negyedik fiú, aki a testvéreinél is nagyobb mértékű megbánást tanúsított? Abban a kivételes áldásban részesült, hogy az ő családjából származhatott a Messiás (1Mózes 48–49. fejezet).

Mikor Jákob 147 éves korában meghalt, József testvérei attól tartottak, hogy nagy hatalmú öccsük bosszút áll rajtuk. József azonban kedvesen megnyugtatta őket. Azt már korábban is mondta, hogy mivel Jehova intézte úgy, hogy a család Egyiptomba kerüljön, nem kell a múlton rágódniuk. Most még hozzátette ezt a sokatmondó kérdést is: „Vajon Isten helyében vagyok én?” (1Mózes 15:13; 45:7, 8; 50:15–21). József úgy tekintett Jehovára, mint aki a tökéletes bíró. Akkor kicsoda ő, hogy megbüntesse azokat, akiknek Jehova megbocsátott? (Héberek 10:30).

Előfordul, hogy nehezedre esik megbocsátani? Különösen akkor érezhetsz így, ha valaki szándékosan bánt rosszul veled. De ha szívből megbocsátasz valakinek, aki őszintén megbánta a tettét, sok sebet begyógyíthatsz – még a sajátjaidat is. Ha így teszel, azzal Józsefnek és az irgalmas Atyjának, Jehovának a példáját követed.