TIMÓTEUSZ határozott léptekkel távolodik az otthonától, és várakozással gondol arra, mi minden áll előtte. Jól ismeri a helyet, ahol a társai nyomában halad. Lassacskán maguk mögött hagyják Lisztrát, a völgy egyik alacsony dombján fekvő várost. Timóteusz elmosolyodik, mikor eszébe jut az édesanyja és a nagymamája. Büszkeségtől ragyogó arccal és könnyekkel küszködve vettek búcsút tőle. Hátraforduljon, és integessen nekik még egyszer utoljára?

Pál apostol újra és újra Timóteusz felé fordul, és biztatóan rámosolyog. Tudja, mennyire félénk, de örül annak, hogy ilyen lelkes. Meglehetősen fiatal még, úgy 20 év körüli. Timóteusz nagyon tiszteli és szereti Pált. Távoli helyekre is kész követni ezt a lendületes és istenfélő férfit. Sokat fognak gyalogolni, hajóval utazni, és számtalan veszéllyel néznek majd szembe. Timóteusz nem tudja, hogy valaha is viszontlátja-e még az otthonát.

Miért választotta Timóteusz ezt az életet? Miért érdemes ilyen áldozatokat hozni? És milyen hatással lehet ránk Timóteusz hite?

Menjünk vissza az időben két-három évet. Ha minden igaz, Timóteusz Lisztrában lakik. Az inkább falusias jellegű, kis lélekszámú város egy vízben gazdag völgyben fekszik. Lakói talán értenek görögül, de még mindig a helyi nyelvet, a likaóniait beszélik. Ám egy nap a csendes kisváros felbolydul. Két misszionárius, Pál apostol és útitársa, Barnabás érkezik hozzájuk Ikóniumból, a közelben fekvő, nagyobb városból. Miközben prédikálnak, Pál felfigyel egy nyomorék férfira, és látja, hogy valódi hite van. Csodát tesz, és meggyógyítja a férfit (Cselekedetek 14:5–10).

Kétségkívül sok lisztrai hisz olyan legendákban, miszerint az istenek a múltban emberi testben jelentek meg a környékükön. Így hát most Pált Hermésznek, Barnabást pedig Zeusznak vélik. Ez a két alázatos keresztény férfi alig tudja megakadályozni, hogy áldozzanak nekik (Cselekedetek 14:11–18).

Ám néhány lisztrai nem mitikus, pogány isteneket lát Pálban és Barnabásban. Megértik, hogy nagyon is valóságos emberek látogatták meg őket, és nagyszerű üzenetet hoztak nekik. Ilyen például Loisz és a lánya, Euniké. Euniké zsidó asszony, a férje viszont görög * és nem Jehova imádója. Loisz és Euniké bizonyára lelkesen és nagy örömmel hallgatja Pált és Barnabást. Végre hírt kapnak arról, amit minden hűséges zsidó oly régóta vár: A Messiás megérkezett, és beteljesített sok próféciát, amit róla jövendöltek az Írásokban.

Gondolj csak bele, milyen hatással van Timóteuszra Pál látogatása. Timóteuszt csecsemőkorától arra tanították, hogy szeresse a szent írásokat, a Héber Iratokat (2Timóteusz 3:15). Az anyukájával és a nagymamamájával együtt biztos benne, hogy amit Pál és Barnabás a Messiásról mond, az igaz. Nem is beszélve a nyomorék férfiról, akit Pál  meggyógyított. Timóteusz valószínűleg már kisfiú korától számtalanszor találkozott ezzel a férfival Lisztra utcáin. De most először látja őt járni. Nem csoda, ha Euniké és Loisz kereszténnyé válnak, és Timóteusz is. Mennyi mindent tanulhatnak ma a szülők és a nagyszülők Loisztól és Eunikétől! Te mit teszel a fiatalokért? Jó hatással vagy rájuk?

Akik Lisztrában keresztények lesznek, örömmel értesülnek arról, hogy milyen reménységük van Krisztus követőinek. De más is tudatosul bennük, mégpedig az, hogy ennek az életnek ára van. Fanatikus zsidók érkeznek a városba Ikóniumból és Antiókiából, és Pál, illetve Barnabás ellen uszítják Lisztra lakóit. A dühödt tömeg hamarosan köveket ragad, és Pálra támad. Addig dobálják, míg össze nem esik. Megragadják, kivonszolják a város szélére, mert úgy gondolják, hogy meghalt (Cselekedetek 14:19).

A lisztrai keresztények viszont kimennek Pálhoz, és körbeállják. Nagyon megkönnyebbülnek, mikor észreveszik, hogy Pál megmozdul. Örömükre feláll, és bátran visszamegy velük a városba. A következő nap Barnabással elhagyják Lisztrát, és Derbében folytatják a prédikálást. Miután ott is új tanítványokat képeznek, dacolva a veszéllyel, visszatérnek Lisztrába. Miért? A Biblia erről számol be: „Erősítették a tanítványok lelkét, bátorítva őket, hogy maradjanak meg a hitben”. Képzelhetjük, milyen tágra nyílt szemmel figyeli a fiatal Timóteusz Pált és Barnabást, amint arról beszélnek, hogy a keresztényeknek a reménységükért minden áldozatot megér meghozni. Ezt mondják: „Sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten királyságába” (Cselekedetek 14:20–22).

Timóteuszt a történtek meggyőzték arról, hogy Pál nem a levegőbe beszél, hiszen bátran vállalja a megpróbáltatásokat azért, hogy megoszthassa a jó hírt másokkal. Tudja, hogy ha követi Pál példáját, a lisztraiak ellene fognak fordulni, még talán a saját édesapja is. De Timóteusz már eldöntötte, hogyan fogja szolgálni Istent, és nem hagyja, hogy eltántorítsák a szándékától. Ma sok fiatal hasonló helyzetben van. Ők bölcsen olyanokkal barátkoznak, akiknek erős a hitük, akik bátorítják és erősítik őket. Az ilyen fiatalok nem hagyják, hogy az ellenséges emberek elriasszák őket az igaz Isten szolgálatától.

Amint már korábban említettük, Pál két-három év elteltével újra Lisztrába látogat, ezúttal Silással. Képzelhetjük, milyen örömmel fogadja őt Timóteusz családja! Bizonyára Pál is boldog, mert a saját szemével győződhet meg róla, hogyan növekedett az igazság magva Lisztrában. Loisz és a lánya, Euniké mostanra szilárdan állnak az igazságban. A hitük képmutatástól mentes, és ezt Pál nagyra értékeli (2Timóteusz 1:5). És mit lát az ifjú Timóteusznál?

Megtudja, hogy a korábbi látogatása óta Timóteusz bámulatosan sokat fejlődött. „Jó hírben [áll a] testvérek körében” nemcsak Lisztrában, hanem Ikóniumban is, mely úgy 32 kilométerre, északkeletre van (Cselekedetek 16:2). Hogyan tett szert ilyen jó hírnévre?

Timóteuszt az anyukája és a nagymamája csecsemőkorától oktatta a szent írásokból, melyek megbízható, hasznos tanácsokat adnak a fiataloknak (2Timóteusz 3:15). Például ilyet: „Emlékezz meg nagy Teremtődről ifjúságod napjaiban” (Prédikátor 12:1). Ezek a szavak még nagyobb jelentőséggel bírtak Timóteusz számára, miután keresztény lett. Felismerte, hogy leginkább úgy emlékezhet meg Teremtőjéről, ha megismerteti másokkal a jó hírt Isten fiáról, Krisztusról. Timóteusz fokozatosan legyőzte a félénkségét, mely visszatarthatta volna attól, hogy bátran beszéljen Jézus Krisztusról.

A gyülekezet élén álló férfiaknak nem kerülte el a figyelmét, mennyit fejlődött Timóteusz. Biztosan jó érzéssel töltötte el őket, amint látták, hogy mindenkit épít és bátorít maga körül. De nemcsak ők figyeltek fel Timóteuszra, hanem maga Jehova is, aki néhány próféciát ihletett róla. Ezek talán azzal voltak kapcsolatban, hogy milyen szolgálatot fog ellátni sok gyülekezet érdekében. Amikor Pál újra Lisztrába látogatott, úgy gondolta, hogy Timóteusz hasznos misszionáriustárs lehetne. A lisztrai testvérek egyetértettek. Rátették a kezüket, ami annak volt a jele, hogy kijelölik egy különleges feladatra Jehova Isten szolgálatában (1Timóteusz 1:18; 4:14).

Képzelhetjük, milyen megilletődötten fogadta Timóteusz a hírt, hogy ilyen hatalmas és megtisztelő feladattal bízták meg, de készen állt rá. * Mit szólt az édesapja ahhoz, hogy a fia keresztény szolgaként állandóan úton lesz? Mivel ő nem volt keresztény, valószínűleg teljesen más jövőt képzelt a fiának. És vajon mit gondolt Timóteusz új feladatáról az anyukája és a nagymamája? Feltételezhetjük, hogy büszkék voltak Timóteuszra, és noha aggódtak a biztonsága miatt, ezt próbálták elrejteni.

Mindenesetre abban biztosak lehetünk, hogy Timóteusz útra kelt. Azon a reggelen, melyet a cikk elején említettünk, megkezdte az utazómunkát Pál apostollal. A lába alatt megroppanó kavicsok, a léptei nyomán zizegő fű mind azt jelzik, hogy egyre távolodik Lisztrától, az otthonától, és halad a számára ismeretlen felé. Egynapi gyaloglás után a három férfi Ikóniumba ér. Timóteusz alaposan megfigyeli, hogyan adja át Pál és Silás a Jeruzsálemben lévő vezetőtestület legfrissebb útmutatásait, és hogyan erősíti az ikóniumi testvérek hitét (Cselekedetek 16:4, 5). De ez csak a kezdet.

Miután meglátogatják a Galáciában lévő gyülekezeteket, a misszionáriusok észak, majd nyugat felé veszik az irányt. Nem a kövezett, széles római utakon haladnak, hanem kilométereken át Frígia hatalmas, fennsíkos területén gyalogolnak. Mindig arra mennek, amerre Isten szent szelleme vezeti őket. Troászban tengerre szállnak, és áthajóznak Makedóniába (Cselekedetek 16:6–12). Ekkorra Pál meggyőződik arról, hogy Timóteusz igazi segítség a munkában, ezért Silással hátrahagyja őt Bereában (Cselekedetek 17:14). Majd a fiatal férfit egyedül küldi Tesszalonikába. Timóteusz követi Pál és Silás példáját, és bátorítja a hűséges  tesszalonikai keresztényeket (1Tesszalonika 3:1–3).

Pál később ezt írta Timóteuszról: „senki másom nincs, aki olyan lelkületű volna, mint ő, és aki igazán törődne a titeket érintő dolgokkal” (Filippi 2:20). Nem véletlenül becsülte őt ilyen nagyra Pál. Timóteusz keményen dolgozott, alázatosan szolgált, és hűségesen kitartott a nehézségek ellenére. Nagyszerű példa ő nektek, fiatalok! Sose feledjétek, a hírnevetek elsősorban rajtatok múlik. Jó hírnévre tehettek szert, ha Jehova Isten a legfontosabb az életetekben, és ha tisztelettel és kedvesen bántok másokkal.

Timóteusz sokáig szolgált együtt Pállal, úgy jó 14 éven át. Igazi barátok lettek. Örömökben és nehézségekben egyaránt osztoztak (2Korintusz 11:24–27). Timóteusz még börtönben is volt a hite miatt (Héberek 13:23). Ugyanolyan őszintén szerette a keresztény testvéreket és testvérnőket, és ugyanúgy törődött velük, mint Pál. „Megemlékezem könnyeidről” – írta egyszer neki Pál apostol (2Timóteusz 1:4). Úgy tűnik, megtanult együtt sírni a sírókkal, átérezte a gondjaikat, így jobban tudta őket buzdítani és vigasztalni (Róma 12:15). Bárcsak mindannyian fejlődnénk ebben!

Nem meglepő, hogy Timóteusz idővel kiváló felvigyázó lett. Pál nemcsak azzal bízta meg, hogy erősítse és bátorítsa a gyülekezeteket, hanem azzal is, hogy kinevezzen olyan személyeket, akik alkalmasak arra, hogy a gyülekezetben vénként és kisegítőszolgaként szolgáljanak (1Timóteusz 5:22).

Pál nagyon kedvelte Timóteuszt, sok jó tanáccsal látta el, és atyai szeretettel törődött vele. Arra biztatta, hogy maradjon meg ebben a szolgálatban, haladjon előre, fejlődjön (1Timóteusz 4:15, 16). Bátorította, hogy se a fiatalkora, se a félénksége ne tartsa vissza attól, hogy szilárdan kiálljon a mellett, ami helyes (1Timóteusz 1:3; 4:6, 7, 11, 12). Mivel Timóteusz gyakran betegeskedett, talán gyomorbántalmak gyötörték, Pál erre vonatkozóan is javaslatot adott neki (1Timóteusz 5:23).

Pál írt egy utolsó, ihletett levelet Timóteusznak, amikor úgy érezte, hogy hamarosan véget ér az élete, mert talán kivégzik. Ezekkel a megindító szavakkal kérlelte őt: „Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy hamar eljöjj hozzám” (2Timóteusz 4:9). Pál őszintén szerette Timóteuszt, így nevezte: „szeretett és hű gyermekem az Úrban” (1Korintusz 4:17). Érthető, hogy élete végének közeledtével maga mellett akarta tudni ezt a jó barátját. Jól tesszük, ha elgondolkodunk azon, hogy vajon mások hozzánk fordulnak-e vigaszért, ha nehézségekkel néznek szembe.

Nem tudjuk, hogy Timóteusz időben odaért-e Pálhoz. Azt viszont igen, hogy mindig azon volt, hogy vigaszt és bátorítást nyújtson Pálnak, és másoknak is. Igazán illett rá a neve, mely ezt jelenti: ’aki tiszteli Istent’. A hite követésre méltó mind a fiataloknak, mind az időseknek.