Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Megszűnik egyszer a képmutatás?

Megszűnik egyszer a képmutatás?

PANAJOTA a Földközi-tenger egyik szigetén nőtt fel. Már tizenévesen rajongott a politikáért. Később egy politikai párt titkára lett abban a faluban, ahol élt. Még házról házra is járt, hogy adományokat gyűjtsön a pártnak. Ám idővel nagyon csalódottá vált. Noha a párttagok elvtársnak hívták egymást, a nepotizmus, az érvényesülési vágy és a széthúzás állandó jelenség volt közöttük.

Daniel egy mélyen vallásos ír családban nőtt fel. Ám tisztán emlékszik rá, hogy sajnos milyen képmutatóak voltak a papok az egyházában. Gyakran lerészegedtek, szerencsejátékot űztek és loptak a perselyből, ugyanakkor arról prédikáltak neki, hogy ha bűnt követ el, a pokol tüzében fog égni.

Jeffery javarészt a kereskedelemben dolgozott egy nemzetközi forgalmat bonyolító hajótársaságnál, mely társaság tulajdonosainak az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is voltak irodái. Emlékszik, hogy az ügyfelek és a konkurens pályázók sokszor csaláshoz folyamodtak, amikor kormányhivatalnokokkal tárgyaltak. Képmutató módon szinte bármit képesek voltak mondani csak azért, hogy velük kössenek szerződést.

Sajnos ezek nem egyedi esetek. Képmutatással az élet szinte minden területén találkozunk, legyen szó akár a politikáról, a vallásról vagy a kereskedelemről. A képmutató szóról eszünkbe juthatnak az ókori görög színházak. A szónokok és a színészek gyakran viseltek álarcot. A képmutatás szóval nem véletlenül utalunk olyanokra, akik színlelnek azért, hogy megtévesszenek másokat, vagy elérjék az önző céljaikat.

A képmutatás erős érzelmeket válthat ki az érintettekből. Többek között szomorúságot, haragot és neheztelést. Talán felmerül bennük, hogy megszűnik-e egyszer a képmutatás. Megnyugtató tudni, hogy Isten Szava szerint igen.

MIT GONDOL ISTEN ÉS A FIA A KÉPMUTATÁSRÓL?

A Biblia szerint a képmutatás először nem az embereknél jelent meg, hanem egy láthatatlan szellemteremtménynél. Az emberiség történelmének hajnalán Sátán, az Ördög egy kígyó álarca mögé bújva jótevőnek állította be magát, hogy félrevezesse az első nőt, Évát (1Mózes 3:1–5). Hozzá hasonlóan azóta számtalan ember játszotta már meg magát azért, hogy megtévesszen másokat, vagy hogy elérje az önző céljait.

Amikor az ókori izraeliták a hamis imádat csapdájába estek, vagy képmutató módon imádták Istent, Isten újra és újra figyelmeztette őket a következményekre. Jehova ezt mondta Ézsaiás próféta által: „ez a nép a szájával közeledik, és csak ajkukkal dicsőítenek engem, szívüket pedig messze eltávolították tőlem” (Ézsaiás 29:13). Mivel a nép nem akart megváltozni, Isten megengedte, hogy idegen uralkodók elpusztítsák Izrael nemzetének vallási központját. Először i. e. 607-ben a babilóniaiak, majd i. sz. 70-ben a római sereg döntötte romba Jeruzsálemet és a templomot. Egyértelmű, hogy Isten nem tűri örökké a képmutatást.

Viszont a fiával, Jézussal együtt nagyon szereti az őszinte és becsületes embereket. Például Jézus a szolgálatának az elején ezt mondta Nátánaelről, amikor meglátta: „Íme, egy igazi izraelita, akiben nincsen csalárdság” (János 1:47). Nátánael, akit Bertalan néven is ismertek, Jézus 12 apostolának az egyike lett (Lukács 6:13–16).

Jézus időt szánt a követőire, és megismertette velük, hogyan gondolkodik Isten. A tanítványai semmiképp sem lehettek képmutatók. Hogy ezt hangsúlyozza nekik, erőteljesen elítélte az akkori vallási vezetők képmutató tetteit. Nézzük, miért.

Fitogtatták az igazságosságukat. Jézus ezt mondta az embereknek: „Nagyon ügyeljetek rá, hogy igazságosságotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok azért, hogy megfigyeljenek benneteket. . . mint ahogy a képmutatók teszik”. Azt is mondta, hogy „titokban”, ne feltűnően adjanak irgalmas adományokat, és hogy ne látványosan imádkozzanak, hanem félrevonultan. Így az imádatuk őszinte lesz, és az Atyja szemében értékes (Máté 6:1–6).

Szívesen kritizáltak másokat. Jézus kijelentette: „Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor tisztán fogod látni, hogyan vedd ki a szálkát a testvéred szeméből” (Máté 7:5). Ha valaki felhívja mások hibáira a figyelmet, holott neki nagyobb jellembeli fogyatékosságai vannak, akkor jobb színben tünteti fel magát, mint amilyen valójában. Ám a Biblia szerint minden ember vétkezik, és elmarad az Isten dicsőségétől (Róma 3:23).

Helytelen indítékaik voltak. Egyszer a farizeusok tanítványai és a Heródes-pártiak egy adózással kapcsolatos kérdést tettek fel Jézusnak. Hízelegve ezt mondták: „Tanító, tudjuk, hogy igazmondó vagy, és igazságban tanítod az Isten útját”. Majd ravaszul megkérdezték: „Szabad-e fejadót fizetni a császárnak, vagy nem?” Jézus így válaszolt: „Miért tesztek próbára, képmutatók?” Jogosan nevezte őket képmutatónak, mert igazából nem akartak választ kapni a kérdésükre, hanem azért mentek oda hozzá, hogy „kelepcébe ejtsék őt beszédében”(Máté 22:15–22).

Az igaz keresztényeket „a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” jellemzi (1TIMÓTEUSZ 1:5)

Az i. sz. 33 pünkösdjén megalakult keresztény gyülekezetet igazságos és becsületes légkör hatotta át. Az igaz keresztények keményen dolgoztak azon, hogy nyoma se legyen bennük a képmutatásnak. A 12 apostol egyike, Péter például arra ösztönözte a hittársait, hogy engedelmeskedjenek Istennek, és képmutatás nélkül szeressék a testvéreiket (1Péter 1:22). Pál apostol pedig arra intette a munkatársait, hogy „a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” jellemezze őket (1Timóteusz 1:5).

ISTEN SZAVÁNAK EREJE

Jézus és az apostolok tanításai, melyet a Bibliában rögzítettek, ma éppolyan hatásosak, mint az első században. Pál apostol ezt írta erről: „az Isten szava élő, és erőt fejt ki, és élesebb bármely kétélű kardnál, és egészen odáig hatol, hogy szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízületeket és velőjüket, és képes tisztán látni a szív gondolatait és szándékait” (Héberek 4:12). Sokan, amikor megismerték a Biblia tanításait, és kezdtek összhangban élni azokkal, felhagytak a képmutatással, és ma már őszinte és becsületes életre törekednek. Vizsgáljuk meg a bevezetőben említett három ember példáját.

„Őszinte szeretetet és törődést láttam közöttük” (PANAJOTA)

Panajota élete fordulóponthoz érkezett, amikor először ment el Jehova Tanúi Királyság-termébe egy összejövetelre. Feltűnt neki, hogy itt senki sem próbált az igazságosságával kitűnni. Így mesél erről: „Őszinte szeretetet és törődést láttam közöttük. Ezt a politikai pályán töltött éveim során senkinél sem tapasztaltam.”

Panajota elkezdte tanulmányozni a Bibliát, majd megkeresztelkedett. Ez harminc éve történt. Most ezt mondja: „Az életem nem akkor nyert értelmet, amikor házról házra népszerűsítettem a pártomat, hanem akkor, amikor Isten Királyságáról kezdtem prédikálni. Csak ez a Királyság hozhat létre egy igazságos világot.”

„Nem akartam megjátszani magam a hittársaim előtt” (DANIEL)

A keresztény gyülekezet egyik tagjaként Daniel szépen haladt előre, és rábíztak bizonyos feladatokat. Néhány évvel később viszont hibázott, ami miatt furdalni kezdte a lelkiismerete. „Mivel még jól emlékeztem, mennyi képmutatást láttam az egyháznál, úgy éreztem, már nem láthatok el felelősségteljes feladatokat a gyülekezetben – mondta. – Nem akartam megjátszani magam a hittársaim előtt.”

Idővel viszont Daniel úgy érezte, újra tiszta lelkiismerettel vállalhat felelősségteljes feladatokat a gyülekezetben. Igazán felüdítő ilyen becsületességgel találkozni ebben a világban. Azokra jellemző ez a tulajdonság, akik képmutatás nélkül szolgálják Istent. Megtanulják, hogyan vehetik ki „a gerendát” a saját szemükből, mielőtt kivennék „a szálkát” a testvéreik szeméből.

„Már nem lehetek az a rámenős, ravasz ügynök. . . A lelkiismeretem érzékenyebb lett” (JEFFERY)

Jeffery, aki az üzleti világban élte le az életét, ezt mondja: „Amint egyre jobban megismertem a Bibliát, rájöttem, hogy már nem lehetek az a rámenős, ravasz ügynök, aki bármit kész mondani csak azért, hogy megkössön egy szerződést. A lelkiismeretem érzékenyebb lett például az olyan bibliaverseknek köszönhetően, mint a Példabeszédek 11:1, amely azt mondja, hogy »a hamis mérleg utálatos Jehovának«.” Jeffery megtanulta, hogyan bánhat a hittársaival és másokkal is hátsó szándék nélkül, nem úgy, mint azok, akik az adózással kapcsolatban kérdezték Jézust.

Világszerte sok millió Jehova Tanúja törekszik rá, hogy alkalmazza a Bibliából tanultakat. Fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy felöltsék „az új egyéniséget, amely Isten akarata szerint teremtetett igazi igazságosságban és lojalitásban” (Efézus 4:24). Arra buzdítunk, hogy ismerd meg Jehova Tanúit, és azt, hogy miben hisznek. Segíthetnek neked, hogy többet megtudj Istennek arról az ígéretéről, hogy az új világban „igazságosság fog lakni” és egyáltalán nem lesz képmutatás (2Péter 3:13).