Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Kokkinakisz kontra Görögország: Droit réservé

A bal felső képtől kezdve az óramutató járásával megegyezően: Nyugat-Virginia Állam Oktatásügyi Minisztériuma kontra Barnette; Kokkinakisz kontra Görögország; Jehova Tanúi Taganrogi Vallási Közössége és mások kontra Oroszország; Csa és mások kontra Dél-Korea

KERESZTÉNYI ÉLETÜNK

Megvédjük a jó hír hirdetéséhez való jogunkat

Megvédjük a jó hír hirdetéséhez való jogunkat

Amikor az ellenség megpróbálta akadályozni az izraelitákat a templom újjáépítésében, az építők szerették volna bebizonyítani, hogy joguk van végezni a munkát (Ezs 5:11–16). Hozzájuk hasonlóan a keresztények is igyekeznek megvédeni a jó hír hirdetéséhez való jogukat (Flp 1:7). Ezért 1936-ban a főhivatalban létrehozták a jogi osztályt, amely napjainkban arról gondoskodik, hogy az egész világon akadálytalanul folyjon a királyságmunka. Hogyan tudott már eddig is segíteni a testvéreknek?

NÉZD MEG A LÁTOGATÁS A FŐHIVATAL JOGI OSZTÁLYÁN CÍMŰ VIDEÓT, MAJD VÁLASZOLJ A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEKRE:

  • Milyen jogi nehézségekkel kerülnek szembe Jehova Tanúi?

  • Mondj egy példát arra, hogy milyen győzelmeket arattunk már a bíróságokon.

  • Mit tehetünk mindannyian azért, hogy megvédjük a jó hír hirdetéséhez való jogunkat?

  • Hol találhatunk tájékoztatást a honlapunkon a jogi fejleményekről, és arról, hogy kik vannak a testvéreink közül börtönben a hitükért?