Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

KERESZTÉNYI ÉLETÜNK

Végezzük hatékonyabban a szolgálatot – Írjunk ügyesen levelet!

Végezzük hatékonyabban a szolgálatot – Írjunk ügyesen levelet!

MIÉRT FONTOS? A korintusziaknak írt első levél az egyike annak a 14 levélnek, amely által Pál apostol buzdította a hittársait. Ha valaki levelet ír, van ideje gondosan megválasztani a szavait, és a címzett többször is elolvashatja a levelet. A levélírás kitűnő lehetőség arra, hogy tanúskodjunk a rokonainknak és az ismerőseinknek. Azoknak is érdemes levelet írnunk, akikkel nem sikerül találkoznunk a szolgálatban. Például lehet, hogy valakit érdekelt az üzenetünk, de később nem találjuk otthon. Másokat nehéz elérni, mert fokozottan őrzött társasházakban vagy lakónegyedekben, illetve elszigetelt helyen laknak. Mi mindenre jó odafigyelni, főleg ha egy idegennek írunk levelet?

HOGYAN VALÓSÍTHATJUK MEG?

  • Írd le, hogy mit mondtál volna személyesen. A levél elején mutatkozz be, és egyértelműen fogalmazd meg, hogy miért írsz. Feltehetsz egy kérdést, amelyen a címzett elgondolkodhat, és felhívhatod a figyelmét a honlapunkra. Utána írj a bibliatanulmányozási programunkról, és sorolj fel néhányat az egyik tanulmányozásra szánt kiadványunk fejezetcímeiből. Mellékelhetsz valamilyen kiadványt is, például egy honlapos kártyát, egy meghívót vagy egy tájékoztatólapot.

  • Legyél rövid. Ha túl hosszan írsz, a címzettnek talán nem lesz türelme végigolvasni. (Lásd a mintalevelet.)

  • Ellenőrizd a helyesírást. A leveled legyen könnyen olvasható, barátságos, tapintatos és pozitív hangvételű. Amikor feladod, tegyél rá elegendő bélyeget.