Van-e bibliai alapja a karácsony megünneplésének?

Az ünnep időpontja

M’Clintock és Strong műve, a Cyclopædia ezt mondja: „A karácsony megünneplése nem isteni intézkedés, sem az Úsz. [Újszövetség] nem tekinthető eredetének. Krisztus születésének napját nem is állapíthatjuk meg az Úsz. alapján, sőt semmilyen más forrás alapján sem” ([New York, 1871] II. köt., 276. o.).

A Lukács 2:8–11-ből megtudjuk, hogy a pásztorok Jézus születése idején éjszaka a mezőkön tartózkodtak. A Daily Life in the Time of Jesus című könyv kijelenti: „A nyájak . . . fedél alatt töltötték a telet; már ebből is látható, hogy a karácsony hagyományos téli időpontja aligha lehet helyes, mert az evangélium azt mondja, hogy a pásztorok a mezőn voltak” ([New York, 1962] Henri Daniel-Rops, 228. o.).

A The Encyclopedia Americana erről tájékoztat minket: „Kissé homályos, hogy milyen okból tették a karácsonyt december 25-re, de általában azt tartják, hogy azért ezt a napot választották, mert megfelelt azoknak a pogány ünnepségeknek, amelyeket a téli napforduló körüli időben tartottak meg — amikor a napok hosszabbodni kezdenek —, hogy »a nap újraszületését« ünnepeljék . . . A római saturnalia (a földművelés  istenének, Saturnusnak, valamint a nap megújult erejének szentelt ünnepség) ugyancsak ez időben zajlott le, s néhány karácsonyi szokás feltehetően ebben az ókori pogány ünnepségben gyökerezik” ([1977] 6. köt., 666. o.).

A New Catholic Encyclopedia elismeri: „Krisztus születésének időpontja ismeretlen. Az evangéliumok sem a napot, sem a hónapot nem közlik . . . H. Usener . . . feltételezése szerint, amelyet ma a legtöbb szakember elfogad, Krisztus születésnapját azért tették a téli napforduló idejére (a Julianus-naptár szerint december 25-re, az egyiptomi naptár szerint január 6-ra), mert Mithras pogány hívei ezen a napon — amelyen a nap kezdett visszafordulni az északi egek felé — tartották meg a dies natalis Solis Invicti (a legyőzhetetlen nap születésének) ünnepét. 274. december 25-én Aurelianus kikiáltotta a napistent a birodalom legfőbb védelmezőjének, és templomot szentelt neki a Mars-mezőn. A karácsony olyan időből ered, amikor különösen nagy buzgalommal űzték Rómában a napkultuszt” ([1967] III. köt., 656. o.).

A csillag által vezetett bölcsek, vagyis mágusok

Ezek a mágusok tulajdonképpen keleti asztrológusok voltak (Máté 2:1, 2). Bár az asztrológia ma sokak körében népszerű, ezt a szokást a Biblia határozottan elítéli. (Lásd a „Végzet” címszó alatt a 419—20. oldalt.) Vajon elvezetett volna Isten az újszülött Jézushoz olyanokat, akiknek a szokásait elítéli?

A Máté 2:1–16 rámutat, hogy a csillag először Heródes királyhoz vezette az asztrológusokat, és csak aztán Jézushoz, valamint hogy Heródes ezt követően meg akarta öletni Jézust. Nem történik említés arról, hogy a ’csillagot’ az asztrológusokon kívül mások is látták. Miután távoztak, Jehova angyala figyelmeztette Józsefet, hogy a gyermek biztonsága végett meneküljenek Egyiptomba. Vajon Isten jele volt az a „csillag”, vagy valaki másé, aki Isten Fiának az elpusztítására törekedett?

Vegyük figyelembe, hogy a Biblia beszámolója nem beszél arról, hogy a gyermek Jézust jászolban találták, ahogyan azt ábrázolni szokták a karácsonyi műalkotásokon. Amikor az asztrológusok odaérkeztek, Jézus és a szülei házban laktak. Ami azt illeti, hogy hány éves volt Jézus akkor, emlékezzünk rá, hogy Heródes az asztrológusoktól kapott értesülései alapján  azt parancsolta, hogy Betlehem környékén minden kétéves és annál fiatalabb fiúgyermeket öljenek meg (Máté 2:1, 11, 16).

Az ünnepre jellemző ajándékozás; Mikulás- és Télapó-történetek stb.

A karácsonyi ajándékozás szokása nem a mágusok utánzásán alapszik. Mint már korábban szó volt róla, ők nem Jézus születésének idejére érkeztek meg. Különben sem egymást ajándékozták meg, hanem a gyermek Jézust, amint az fontos személyeknél tett látogatások alkalmával akkoriban szokás volt.

A The Encyclopedia Americana kijelenti: „A saturnalia idején . . . szokás volt a dőzsölés és egymás megajándékozása” (1977, 24. köt., 299. o.). Sokszor ez jelképezi a karácsonyi ajándékozási szellemet, az egymás megajándékozása. Az ilyenfajta ajándékozásból nem származik valódi boldogság, mivel közben olyan keresztényi alapelveket sértenek meg, amilyenekről például a Máté 6:3, 4-ben és a 2Korintusz 9:7-ben olvashatunk. Egy keresztény természetesen adhat ajándékot másoknak szeretete kifejezéseként az év más időpontjaiban, és ahányszor csak akar.

Attól függően, hogy egy gyermek hol nő fel, azt mesélik neki, hogy a Mikulás, a Télapó, Père Noël, Knecht Ruprecht, a mágusok, a Jultomten (vagy Julenissen) manó vagy a La Befana nevű boszorkány hoz ajándékot neki (The World Book Encyclopedia. 1984, 3. köt., 414. o.). Természetesen e történetek egyike sem igaz. Vajon ilyen történetek mesélése tiszteletet fog ébreszteni a gyermekekben az igazság iránt, és tiszteletet szerez egy ilyen szokás Jézus Krisztusnak, aki azt tanította, hogy Istent igazsággal kell imádni? (Ján 4:23, 24).

Van-e kivetnivaló abban, hogy részt veszünk nem keresztény eredetű ünnepeken, ha azt nem vallásos szándékkal tesszük?

Ef 5:10, 11: „Állandóan bizonyosodjatok meg arról, hogy mi elfogadható az Úr előtt, és ne vegyetek többé részt velük a sötétséghez tartozó gyümölcstelen cselekedetekben, hanem inkább még feddjétek is őket.”

2Kor 6:14–18: „mi közössége van az igazságosságnak és  a törvénytelenségnek? Vagy mi részessége van a világosságnak a sötétséggel? Továbbá miféle összhang van Krisztus és Beliál között? Vagy mi része van a hithűnek a nem hívővel? És mi egyezsége van Isten templomának a bálványokkal? . . . »,Így tehát jöjjetek ki közülük, és különítsétek el magatokat — ezt mondja Jehova —, és ne érintsétek többé a tisztátalant’«; »,és én befogadlak titeket’« . . . »,ti pedig fiak és leányok lesztek nekem’ — ezt mondja Jehova, a Mindenható.«” (Ha valaki őszintén szereti Jehovát, és az minden vágya, hogy elnyerje a tetszését, az segítségére lesz abban, hogy megszabaduljon a keresztényhez nem illő szokásoktól, amelyekhez korábban talán kötődött érzelmileg. Aki valóban ismeri és szereti Jehovát, az nem érzi úgy, hogy valamiképp meg lesz fosztva a boldogságtól, ha menekül olyan szokásoktól, melyek hamis isteneket tisztelnek, vagy amelyek a hamisságot mozdítják elő. Az őszinte szeretet arra indítja, hogy örvendezzen, de ne az igazságtalanságnak, hanem az igazsággal. [Lásd: 1Korintusz 13:6.])

Vesd össze: 2Mózes 32:4–10. Figyeld meg, hogy az izraeliták átvettek egy egyiptomi vallásos szokást, ám új nevet adtak neki: „Jehova ünnepe.” Jehova azonban szigorúan megbüntette őket ezért. Mi csak azt látjuk, hogy a mi időnkben milyen szokások kapcsolódnak az ünnepnapokhoz. Némelyik talán ártatlannak tűnik. Jehova ellenben közvetlenül megfigyelte azokat a pogány vallásos szokásokat, amelyekből erednek. Számunkra nemde az ő nézetének kellene mérvadónak lennie?

Szemléltetés: Tegyük fel, hogy valakit meglátogat egy sokaság az otthonában, mondván, hogy a születésnapját jöttek megünnepelni. Az illetőnek nem tetszik a születésnap megünneplése. Nem szereti, ha az emberek túlzottan sokat esznek, lerészegednek, és gátlástalanul viselkednek. Ezt mégis megteszik néhányan, miközben megajándékozzák egymást, neki viszont nem hoznak semmit! Mindennek tetejében az ünnepség időpontjául az egyik ellenségének a születésnapját szemelik ki. Hogyan érezné magát ez a férfi? Te szeretnél belefolyni ilyesmibe? Pontosan ez történik karácsonykor.

Honnan ered a húsvét és a vele kapcsolatos szokások?

A The Encyclopædia Britannica megjegyzi: „Az Újszövetségben vagy az apostoli atyák írásaiban semmi sem utal  a húsvét megünneplésére. A szentnek tartott különleges időszakok gondolata idegen volt az első keresztények előtt” ([1910] VIII. köt., 828. o.).

A The Catholic Encyclopedia elmondja: „A tavasz visszatérését megünneplő számos pogány szokást átmentettek a húsvét megünneplésébe. A tojás a kora tavasszal kisarjadó élet jelképe . . . A nyúl pogány szimbólum, és mint ilyen, mindig is a termékenység jelképe volt” ([1913] V. köt., 227. o.).

A The Two Babylons című könyvében Alexander Hislop ezt írja: „Mit jelent maga a húsvét [angolul: Easter] kifejezés? Nem keresztény név. Az első pillanatban felismerhető káldeai eredete. Az Easter nem egyéb, mint Astarta, vagyis a menny királynőjének, Beltisnek az egyik címe, akinek a neve . . . nem más, mint Istár, ahogy azt Layard az asszír emlékműveken megtalálta . . . Ez az Easter [húsvét] története. Ma az ünneppel kapcsolatos népszerű szokások teljesen igazolják a babiloni eredetére vonatkozó történelmi bizonyítékokat. A meleg, kereszt alakú kalácsok nagypénteken, a hímes tojások a pászka- vagy húsvétvasárnapon a káldeai szertartásokban éppúgy megvoltak, mint ma” ([New York, 1943] 103., 107—8. o.; vesd össze: Jeremiás 7:18).

Kifogásolhatók-e az újévi ünnepségek a keresztények számára?

A The World Book Encyclopedia szerint „Julius Caesar római uralkodó i. e. 46. január 1-jén iktatta be az újév napját. A rómaiak Janusnak, a kapuk, bejáratok és kezdetek istenének szentelték ezt a napot. Január a kétarcú Janusról kapta nevét — egyik arcával előre, a másikkal hátra tekintett” ([1984] 14. köt., 237. o.).

Az újév dátuma és az újévvel kapcsolatos szokások országról országra eltérőek. Sok helyen a dorbézolás és az ivászat hozzátartozik az ilyen ünnepekhez. A Róma 13:13 ezzel szemben ezt tanácsolja: „Illendően járjunk, mint nappal, ne dorbézolásokban és italozós tivornyázásokban, ne meg nem engedett nemi kapcsolatban és gátlástalan viselkedésben, ne viszálykodásban és féltékenységben.” (Lásd még: Galácia 5:19–21; 1Péter 4:3, 4.)

 Min alapulnak a „halottak szelleméről” megemlékező ünnepek?

A The Ecyclopædia Britannica 1910-es kiadásában ez olvasható: „Mindenszentek napján . . . a római katolikus egyház megemlékezik a hitben elhunytakról. Az ünnep alapja az a tanítás, hogy azoknak a hívőknek a lelke, akik a halálukkor nem tisztultak meg a bocsánatos bűnöktől, vagy korábbi törvényszegéseiket nem vezekelték le, nem nyerhetik el az üdvözítő látványt, s hogy az ilyeneket imával és miseáldozattal ehhez hozzásegíthetjük . . . A mindenszentekhez kapcsolódó bizonyos népszerű hiedelmek pogány eredetűek, és nagy múltra tekintenek vissza. Így sok katolikus ország vidéki lakosai azt hiszik, hogy mindenszentek estéjén a halottak visszatérnek korábbi lakhelyükre, és fogyasztanak az élők táplálékából” (I. köt., 709. o.).

A The Encyclopedia Americana így ír: „A halloweennel [a mindenszentek előestéjével, október 31-gyel] kapcsolatos szokások egyes elemei a keresztény kor előtti druidák [kelta papok] egyik szertartására vezethetők vissza. A kelták két főisten tiszteletére tartottak ünnepet, a napistennek és a halottak (Samhain nevű) istenének tiszteletére. Az ő ünnepét november elsején, a kelta újév kezdetén tartották meg. A halottak ünnepe fokozatosan beleolvadt a keresztény szertartásba” ([1977] 13. köt., 725. o.).

A The Worship of the Dead című könyv ilyen eredetről számol be: „Valamennyi ókori nép mitológiáját átszövik a Vízözön eseményei . . . Ennek az érvelésnek az erejét mutatja az a tény, hogy nemcsak az egymással többé-kevésbé kapcsolatban álló népek rendeznek nagy halotti ünnepséget erre az eseményre emlékezve, hanem más népek is, amelyeket nemcsak tengerek, de évszázadok is elválasztanak egymástól. Ezt az ünnepet továbbá mindannyian azon a napon vagy akkortájban tartják meg, amikor a mózesi beszámoló szerint a Vízözön bekövetkezett, vagyis a második hónap tizenhetedik napján, tehát abban a hónapban, amely majdnem a mi november hónapunknak felel meg” (London, 1904, J. Garnier ezredes, 4. o.). Ezeket az ünnepségeket tehát a valóságban olyan emberek tiszteletére kezdték megtartani, akiket Isten a gonoszságuk miatt Noé napjaiban elpusztított (1Móz 6:5–7; 7:11).

 Az olyan ünnepek, amelyek a „halottak szellemét” tisztelik — mintha az életben lenne valamilyen más birodalomban —, ellentétben állnak a halottak állapotának bibliai leírásával, mely szerint a halottak teljesen öntudatlanok (Zsolt 146:4; Préd 9:5, 10).

Az emberi lélek halhatatlanságába vetett hit eredetére vonatkozóan lásd a „Halál” címszó alatt a 133. oldalt, és a „Lélek” címszó alatt a 255—6. oldalt.

Mi a Valentin- vagy Bálint-nap eredete?

A The World Book Encyclopedia így tájékoztat minket: „A Valentin-nap két különböző, Valentin [Bálint] nevű keresztény vértanú ünnepnapjára esik. De a naphoz kapcsolódó szokások . . . valószínűleg az ókori Rómában minden február 15-én tartott Lupercalia néven ismert ünnepből erednek. Az ünnepet Junónak, az asszonyok és a házasság istennőjének, és Pánnak, a természet istenének szentelték” ([1973] 20. köt., 204. o.).

Honnan ered az a szokás, hogy az anyák tiszteletére kitűznek egy napot?

A The Encyclopædia Britannica ezt írja: „Az ünnep az ókori Görögország anyaimádatából ered. A külsőségekben megnyilvánuló anyakultusz március idusán a Nagy Istenanya, Kübelé, vagyis Rheia tiszteletére rendezett ünnepségekkel igen elterjedt volt Kis-Ázsiában” ([1959] 15. köt., 849. o.).

Milyen bibliai alapelvek adnak magyarázatot a keresztények nemzeti ünnepekkel kapcsolatos álláspontjára?

Ján 18:36: „Jézus így válaszolt [a római kormányzónak]: »Az én királyságom nem része e világnak.«”

Ján 15:19: „Ha része volnátok [Jézus követői] a világnak, a világ kedvelné azt, ami az övé. Mivel pedig nem vagytok része a világnak, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.”

1Ján 5:19: „az egész világ a gonosz hatalmában van.” (Vesd össze: Dániel 2:44; János 14:30; Jelenések 13:1, 2.)

 Egyéb helyi és nemzeti ünnepek

Számos ilyen ünnep van. Lehetetlenség itt mindet megtárgyalni. De az előzőkben bemutatott történelmi háttér utal arra, hogy mi az, amit minden ünnepnél figyelembe kell venni, valamint a már felsorakoztatott bibliai alapelvek elég támpontot nyújtanak azoknak, akik mindenek előtt arra vágynak, hogy azt tegyék, ami tetszik Jehova Istennek.