Mi a háromságtan eredete?

A Britannica Hungarica ezt írja: „A »szentháromság« szó vagy az erről kifejezett tanítás hiányzik az Újszövetségből, de Jézus és követői sem kívánták tagadni az ószövetségi hitvallást (Semá): »Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr!« (MTörv 6,4) . . . A dogma . . . csak fokozatosan fejlődött ki több évszázadon át, heves viták közepette . . . a IV. század végén . . . a szentháromságtan megkapta klasszikus megfogalmazását, melyen azóta sem változtattak” (XVII. köt., 146. o.).

A New Catholic Encyclopedia kijelenti: „Az »egy Isten három személyben« megfogalmazás a IV. század vége előtt nem lett szilárdan lefektetve, és egyáltalán nem volt szerves része a keresztény életnek és hitvallásnak. De pontosan ez a megfogalmazás volt az, amelyre elsőként használták a háromság dogmája címet. Az apostoli atyák körében még csak távolról sem volt ilyen felfogás, illetve elképzelés” ([1967] XIV. köt., 299. o.).

A The Encyclopedia Americana így ír: „A keresztény hit a judaizmusból ered, a judaizmusra pedig szigorúan az egyistenhit jellemző. Az út, amely Jeruzsálemből Niceába vezetett, aligha mondható egyenesnek. A negyedik század háromságtana egyáltalán nem volt az isteni természetről szóló korai keresztény tanítás tükörképe; ellenkezőleg, eltérés volt attól a tanítástól” ([1956] XXVII. köt., 294L. o.).

A Nouveau Dictionnaire Universel szerint „úgy tűnik, hogy a platóni háromság — mely pusztán újrarendszerezése a korábbi népek idejére visszavezethető régebbi háromságoknak — nem más, mint bizonyos tulajdonságok racionális filozófiai háromsága, amely életre hívta a keresztény egyházakban tanított három hiposztázist, vagyis isteni személyt . . . Ennek a görög filozófusnak [Platónnak, i. e. negyedik század] a felfogása az isteni háromságról . . . minden ókori [pogány] vallásban megtalálható” ([Párizs, 1865—1870] M. Lachâtre szerkesztésében, 2. köt., 1467. o.).

 John L. McKenzie, S. J., a Dictionary of the Bible című művében ezt írja: „A személyek háromsága az egységes természeten belül a »személy« és a »természet« kifejezésekkel, azaz gör. [görög] filozófiai fogalmakkal határozhatók meg; ezek a kifejezések tulajdonképpen nem találhatók meg a Bibliában. A háromsághívők meghatározásai hosszas viták után születtek meg, amelyek során ezeket és más fogalmakat is, például a »lényeg« és a »szubsztancia« fogalmát néhány teológus helytelenül Istenre vonatkoztatta” ([New York, 1965] 899. o.).

Jóllehet — ahogy a háromsághívők is elismerik — sem a „háromság” szó, sem a háromság dogmájával kapcsolatos semmilyen kijelentés nincs a Bibliában, megtalálhatók-e benne a dogmában foglalt gondolatok?

Tanítja-e a Biblia azt, hogy a „Szentlélek” (szent szellem) személy?

A szent szellemmel („Szentlélek”, Kat.) kapcsolatos néhány írásszöveg személyre látszik utalni. Például segítőnek nevezik (görögül: pa·raʹklé·tosz; „Vigasztaló”, Káldi, Kat., Kár.; „Pártfogó”, ÚRB) a szent szellemet, amely ’tanít’, tanúskodik’, „szól” és „hall” (Ján 14:16, 17, 26; 15:26; 16:13). Más írásszövegek viszont azt mondják, hogy emberek ’beteltek’ szent szellemmel, ’megkeresztelték’ vagy ’felkenték’ őket szent szellemmel (Luk 1:41; Máté 3:11; Csel 10:38). A szent szellemre vonatkozó ez utóbbi hivatkozások bizonyosan nem alkalmazhatók személyre. A bibliai tanítás egészének megértéséhez minden írásszöveget figyelembe kell venni. Milyen ésszerű következtetést vonhatunk le? Azt, hogy az elsőként említett írásszövegek szóképek által megszemélyesítik Isten szent szellemét, azaz tevékeny erejét, ahogyan a bölcsesség, a bűn, a halál, a víz és a vér megszemélyesítésére is van példa a Bibliában. (Lásd még a „Szellem” címszó alatt a 338—9. oldalt.)

A Szentírás kinyilatkoztatja nekünk az Atya nevét: Jehova. Azt is közli, hogy a Fiú Jézus Krisztus. De sehol sem tesz említést a szent szellem nevéről.

A Cselekedetek 7:55, 56 leírja, hogy István látomást kapott az égről, és látta „Jézust, amint ott áll az Isten jobbján”.  Egyetlen szót sem ejt azonban arról, hogy a szent szellemet is látta. (Lásd még: Jelenések 7:10; 22:1, 3.)

A New Catholic Encyclopedia elismeri: „Az Úsz. [Újszövetség] legtöbb írásszövegéből az érezhető ki, hogy az Isten szelleme nem valaki, hanem valami; ez különösen az Isten szelleme és ereje közti párhuzamból ismerhető fel” (1967, XIII. köt., 575. o.). Ezenkívül még ez olvasható benne: „Az apologéták [II. századi keresztény görög írók] igencsak tartózkodóan, egy fajta elővigyázattal beszéltek a Lélekről, úgyhogy az ember azt mondhatná, túlontúl is személytelenül” (XIV. köt., 296. o.).

Összhangban van-e a Biblia azokkal, akik azt tanítják, hogy az Atya és a Fiú nem egymástól különálló és különböző személyek?

Máté 26:39, ÚRB: Jézus Krisztus „egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: »Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.«” (Ha az Atya és a Fiú nem lennének különböző személyek, akkor ennek az imának semmi értelme sem lett volna. Jézus magához imádkozott volna, s az ő akarata egyben szükségszerűen az Atya akarata lett volna.)

Ján 8:17, 18, ÚRB: Jézus ezt válaszolta a zsidó farizeusoknak: „a ti törvényetekben is meg van írva, hogy két embernek a tanúságtétele igaz. Én önmagamról teszek bizonyságot, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem.” (Jézus itt tehát egyértelműen úgy beszélt önmagáról, mint az Atyától különálló és különböző személyről.)

Lásd még a „Jehova” címszó alatti gondolatokat a 192—3. oldalon.

Tanítja-e a Biblia, hogy a Háromság állítólagos tagjai mind örökkévalók, kezdet nélküliek?

Kol 1:15, 16, ÚRB: Jézus Krisztus „a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön.” Milyen értelemben „az elsőszülött minden teremtmény közül” Jézus Krisztus? 1. A háromsághívők azt állítják, hogy az „elsőszülött” kifejezés itt azt jelenti, hogy legjobb, legkiválóbb, legelőkelőbb; így nem  a teremtés részének, hanem a teremtett dolgokhoz képest a legelőkelőbbnek tartják Krisztust. Ha feltételeznénk, hogy ez így van, és a háromságtan helyes, miért nem mondják az Atyáról és a szent szellemről is azt, hogy minden teremtmény közül elsőszülött? A Biblia csak a Fiúval kapcsolatban használja ezt a kifejezést. Az „elsőszülött” szó a szokásos jelentése alapján arra utal, hogy Jézus a legidősebb Jehova fiainak családjában. 2. Mielőtt a Kolosszé 1:15-ben az „elsőszülött [valaki] közül” kifejezés előfordul, már több mint harmincszor találkozunk vele a Bibliában, s minden egyes esetben, amikor élő teremtményre vonatkozik, egy és ugyanaz a jelentése: egy bizonyos csoport elsőszülött tagját jelenti. Az „Izrael elsőszülöttje” Izrael egyik fiát jelentette; a „fáraó elsőszülöttje” a fáraó családjának sarja volt; a „jószág elsőszülöttje” maga is állat volt. Mi az oka akkor annak, hogy egyesek másképpen értelmezik a Kolosszé 1:15-öt? A bibliai nyelvhasználat vagy talán kísérlet az általuk képviselt nézet igazolására? 3. Kizárják-e a Kolosszé 1:16, 17 (ÚRB) szavai, hogy Jézus teremtve lett, amikor azt mondják, hogy „benne teremtetett minden . . . minden általa és reá nézve teremtetett”? A „minden” szóval fordított görög szó a panʹta, vagyis a pasz ragozott formája. A Lukács 13:2-ben az egyes bibliafordítások a következőképpen adják vissza ezt a szót: „a többi”, ÚRB, B.—D., Kat.; „minden más”, Káldi. (Lásd még: Lukács 21:29, Kat. és Filippi 2:21, Kat.) Mindazzal összhangban, amit a Biblia még a Fiúval kapcsolatban ír, az ÚV a panʹta szót a Kolosszé 1:16, 17-ben ugyanebben az értelemben adja vissza, tehát részben ez olvasható ott: „általa teremtetett minden más . . . Minden más őáltala és őérte teremtetett.” Így tehát a Fiú úgy szerepel, mint teremtett lény, az Isten által létrehozott teremtésmű része.

Jel 1:1; 3:14, ÚRB: „Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki . . . »A laodiceai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete [görögül: ar·khéʹ].«” (A Csia, a Kat., a Kár. és az ÚV, valamint más fordítások hasonlóképpen hangzanak.) Helyes ez a fordítás? Egyeseknek az a véleményük, hogy itt arról van szó, hogy a Fiú volt az Isten teremtésének megkezdője, annak alapvető forrása. Ám az Ógörög—magyar szótár szerint az ar·khéʹ első jelentése „kezdet” (Soltész Ferenc  és Szinyei Endre szerkesztésében, Budapest, 1984, 98. o.). Ebből adódik a logikus következtetés, hogy az, akiről a Jelenések 3:14-ben szó van, teremtmény, mégpedig Isten első teremtésműve, akinek tehát volt kezdete. Vesd össze a Példabeszédek 8:22-vel, ahol a Fiúra mint megszemélyesített bölcsességre utal a Biblia, ahogyan azt sok bibliamagyarázó elfogadja. A Kat. és a Kám. a „teremtett”, az ÚRB pedig az „alkotott” kifejezéssel illeti a szóban forgó személyt.

A Messiásról azt írja prófétailag a Mikeás 5:2 (Kár.), hogy „származása eleitől fogva, öröktől fogva van”. A Káldi, 1865 ezt így fordítja: „az ő kijövetele [„születése”, lábj.] kezdettől, az örök napoktól vagyon.” Vajon ezáltal ugyanazzá vált, mint Isten? Figyelemre méltó, hogy az ’örök napok’ helyett a Kat. (5:1) ’régmúlt idők’, az ÚRB (5:1) ’távoli múlt’, az ÚV pedig ’időtlen idők napjai’ kifejezéssel adja vissza a héber szöveget. A már megbeszélt Jelenések 3:14-et figyelembe véve a Mikeás 5:2 semmiféle bizonyítékot nem szolgáltat arra, hogy Jézusnak nem volt kezdete.

Tanítja-e a Biblia azt, hogy a Háromság állítólagos tagjainak egyike sem nagyobb vagy kisebb a másiknál, hogy mindegyikük egyenrangú és mindenható?

Márk 13:32, ÚRB: „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.” (Természetesen ez nem lehetne így, ha az Atya, a Fiú és a Szentlélek, azaz a szent szellem egyenrangúak lennének, és egyetlen istenséget alkotnának. S ha a Fiút — ahogy egyesek állítják — korlátozta az emberi természete abban, hogy ismerje azt a napot vagy az órát, még mindig nyitva áll a kérdés, hogy a szent szellem miért nem tudott arról.)

Máté 20:20–23, ÚRB: „a Zebedeus fiainak anyja . . . így felelt [Jézusnak]: »Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől üljön a te országodban.« Jézus így válaszolt: . . . »Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azok fogják megkapni, akiknek az én Atyám elkészítette.«” (Milyen furcsa lenne ez, ha — mint mondják — Jézus Isten lenne! Csupán „emberi természete” szerint válaszolt itt Jézus? Ha Jézus — ahogy azt a háromsághívők vallják — ténylegesen  „istenember” lett volna, azaz Isten és ember, tehát nem csak az egyik, vagy csak a másik, vajon igazán következetességre vallana akkor a háromsághívők okfejtése? Nem inkább arra mutat rá a Máté 20:23, hogy a Fiú nem egyenlő az Atyával, s hogy az Atya bizonyos jogokat megtartott magának?)

Máté 12:31, 32, ÚRB: „minden bűn és káromlás meg fog bocsáttatni az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Még ha valaki az Emberfia ellen szól, annak is megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.” (Ha a Szentlélek személy vagy Isten volna, akkor ez az írásszöveg egyértelműen ellentmondana a háromságtannak, mivel azt jelentené, hogy a Szentlélek bizonyos szempontból nagyobb, mint a Fiú. Jézus azonban nem ezt mondta, hanem szavai arra mutatnak rá, hogy az Atya, akié a „Lélek”, nagyobb Jézusnál, az Emberfiánál.)

Ján 14:28, ÚRB: Jézus ezt mondta: „Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam.”

1Kor 11:3, ÚRB: „Szeretném, ha tudnátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten.” (Nyilvánvaló tehát, hogy Krisztus nem az Isten, s hogy Isten magasabb rangú Krisztusnál. Azt is figyelembe kell venni, hogy ezeket a szavakat i. sz. 55 körül írták le, vagyis úgy 22 évvel Jézus mennybemenetele után. Az itt kifejezésre jutó igazság tehát Isten és Krisztus égi viszonyára vonatkozik.)

1Kor 15:27, 28, ÚRB: „Isten mindent az ő [Jézus] lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben.”

Mind a héber Sad·dajʹ, mind a görög Pan·to·kraʹtór szót úgy fordítják le, hogy „Mindenható”. Az eredeti nyelveken mindkét kifejezést következetesen Jehovára, az Atyára használják (2Móz 6:3; Jel 19:6). Egyik kifejezés sem jelenik meg a Fiúval vagy a szent szellemmel kapcsolatban.

 Tanítja-e azt a Biblia, hogy a Háromság mindegyik állítólagos tagja Isten?

Jézus így imádkozott: „Atyám . . . Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Ján 17:1–3, ÚRB, kiemelés tőlünk). (A legtöbb fordítás ’az egyedül igaz Isten’ kifejezést az Atyára vonatkoztatja. A Csia ezt írja: ’az egyetlen igaz Isten.’ Lehet-e ő ’az egyedül igaz Isten’ vagy ’az egyetlen igaz Isten’, ha rajta kívül még két másik, vele egyenlő rangú Isten létezik? A rajta kívül „istennek” nevezettek vagy hamis istenek, vagy legjobb esetben is csak az igaz Isten tükörképei lehetnek.)

1Kor 8:5, 6, ÚRB: „Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” (Ez úgy mutatja be az Atyát, mint a keresztények ’egyetlen Istenét’, aki határozottan megkülönböztethető Jézus Krisztustól.)

1Pét 1:3, ÚRB: „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja.” (Még Jézus mennybemenetele után is ismételten azt írja a Szentírás, hogy az Atya Jézus Krisztus „Istene”. A János 20:17-ben a feltámadása után Jézus maga is ezt mondta az Atyáról: ’én Istenem.’ Később, amikor már az égben volt, a Jelenések 3:12 tanúsága szerint megint csak ezt a kifejezést használta, de sehol a Bibliában nem fordul elő, hogy a Fiút csupán egyetlenegyszer is az „én Istenemnek” nevezné valaki, illetve hogy az Atya vagy a Fiú „én Istenemnek” szólítaná a szent szellemet.)

Azokra a bibliaversekre vonatkozóan, amelyekkel egyesek bizonyítani próbálják, hogy Krisztus az Isten, lásd a „Jézus Krisztus” címszó alatt a 207—11. oldalt.

A Theological Investigations című munkájában Karl Rahner, S. J., elismeri: „A Θεός-t [Istent] sohasem használják a Lélekre”, valamint „az ὁ θεός-t [szó szerint: az Istent] az Újszövetségben egyszer sem alkalmazzák a πνεῦμα ἅγιον-ra [szent szellemre]” ([Baltimore, Md.; 1961] németből fordítva, I. köt., 138., 143. o.).

 Azok a bibliaversek, amelyeket a háromság támogatói felsorakoztatnak, szilárd alapot szolgáltatnak-e ennek a dogmának az alátámasztására?

Aki igazán meg szeretné tudni az igazságot Istenről, az nem abban a reményben kutatja át a Bibliát, hogy hátha olyan írásszövegre bukkan, amely elképzelésének megfelelően is értelmezhető. Ehelyett azt szeretné inkább megtudni, mit mond maga Isten Szava. Ráakadhat ugyan olyan írásszövegekre, amelyek véleménye szerint többféleképpen értelmezhetők, ha azonban a témához kapcsolódó más bibliaszövegekkel egybeveti azokat, jelentésük mindjárt egyértelművé lesz. Elöljáróban annyit, hogy a háromságot „alátámasztó” legtöbb írásszövegben csak két, és nem három személy szerepel. Így ezek az írásszövegek, még ha helyes lenne is a háromsághívők szerinti magyarázatuk, nem bizonyítanák azt, hogy a háromság dogmája bibliai tanítás. Vedd figyelembe a következőket:

(Ha az alábbiakban másként nem jelöltük, az írásszövegeket az ÚRB szerint idézzük.)

Írásszövegek, amelyekben a Jehovát megillető címeket állítólagosan vagy ténylegesen Jézus Krisztussal kapcsolatban használják

Alfa és Omega: Kit illet meg valójában ez a cím? 1. A Jelenések 1:8 szerint a Mindenható Istent. A Kár.-ban viszont a 11. vers ezt a címet arra a személyre alkalmazza, aki a további leírás folyamán Jézus Krisztusnak bizonyul. A bibliatudósok azonban elismerik, hogy a 11. versben az Alfára és Omegára történő utalás nem hiteles, és ezért a Kat., ÚRB, B.—D., KNB és Káldi nem tartalmazza. 2. A Jelenések könyvét héberre lefordítók közül sokan elfogadják, hogy a 8. versben Jehováról van szó, ezért itt feltüntetik Isten nevét. Lásd: Jegyzetes Biblia (angol). 3. A Jelenések 21:6, 7 rámutat, hogy a szellemi győzelmet arató keresztények az Alfa és az Omega néven ismert személy ’fiai’. Így soha nem utalnak a szellemmel felkent keresztények és Jézus Krisztus kapcsolatára. Jézus a ’testvéreinek’ nevezte őket (Héb 2:11; Máté 12:50; 25:40). Jézusnak ezeket a ’testvéreit’ azonban az ’Isten fiainak’ nevezik (Gal 3:26; 4:6). 4. A KNB a Jelenések 22:12-höz fűzött  lábjegyzetében azt írja, hogy „ezek Jézus Krisztus szavai”, ezáltal azt a benyomást keltve, mintha a 13. versben említett Alfa és Omega őrá vonatkozna. A görög szövegben azonban itt nem szerepel Jézus neve, és más fordítások sem teszik be. 5. A Jelenések 22:13 azt mondja, hogy az Alfa és az Omega egyben „az első és az utolsó”, mely megjelölést a Jelenések 1:17, 18 Jézus Krisztusra alkalmazza. Ehhez hasonlóan az ’apostol’ megjelölést egyaránt alkalmazzák Jézus Krisztusra és egyes követőire. De vajon ez bizonyíték arra, hogy egyazon személyről vagy egyenrangú személyekről lenne szó? (Héb 3:1). A tényekből tehát arra következtethetünk, hogy az „Alfa és Omega” cím a mindenható Istenre, az Atyára vonatkozik, és nem a Fiúra.

Üdvözítő, Szabadító, Megmentő: A Biblia ismételten Szabadítónak nevezi Istent. Sőt, az Ézsaiás 43:11-ben ezt is mondja Isten: „rajtam kívül nincs szabadító.” De mivel Jézusra is utalnak szabadítóként, vajon Isten és Jézus azonosak? Egyáltalán nem. A Titusz 1:3, 4 beszél ’a mi üdvözítő Istenünkről’, majd ezt követően beszél ’a mi Atyánkról és a Krisztus Jézusról, a mi Üdvözítőnkről’. Ennek alapján mindketten üdvözítőnek tekinthetők. A Júdás 25 így utal erre a viszonyra: ’az üdvözítő Isten a mi Urunk Jézus Krisztus által.’ (Kiemelés tőlünk.) (Lásd még: Cselekedetek 13:23.) A Bírák 3:9-ben ugyanaz a héber szó (mó·síʹaʽ, azaz ’szabadító’ vagy ’megmentő’) fordul elő Otnielre, Izrael egyik bírájára vonatkozóan, mint az Ézsaiás 43:11-ben, de ez nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy Otniel Jehova lett volna. Ha az Ézsaiás 43:1–12-t olvassuk, akkor kiderül, hogy a 11. vers azt jelenti, hogy egyedül Jehova gondoskodott megmentésről vagy szabadulásról Izrael számára, és hogy a megmentésüket nem a szomszéd népek valamelyik istenének köszönhették.

Isten: Jehova ezt mondja az Ézsaiás 43:10-ben: „Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.” Vajon ez azt jelenti, hogy mivel az Ézsaiás 9:5-ben (9:6, ÚV) Jézus Krisztust prófétailag úgy nevezik, hogy „Erős Isten”, ezért Jézusnak meg kell egyeznie Jehovával? A szövegösszefüggés ismét rávilágít arra, hogy nem erről van szó. A bálványimádó nem zsidó nemzetek egyike sem alkotta meg istenét Jehova előtt, mert őelőtte senki sem létezett. A jövőben sem teremthet senki sem igaz, élő istent,  aki képes lenne előre megmondani a jövőt (Ézs 46:9, 10). Ez azonban nem jelenti azt, hogy Jehova sohasem hozott létre senkit, akit jogosan megillet az isteni rang (Zsolt 82:1, 6; Ján 1:1, ÚV). Az Ézsaiás 10:21 Jehovát ’erős Istennek’ nevezi, éppen úgy, ahogy az Ézsaiás 9:5 (9:6, ÚV) Jézust, de csakis Jehovát nevezik ’mindenható Istennek’ (1Móz 17:1, kiemelés tőlünk).

Ha bizonyos címet vagy megjelölést a Bibliában több helyen is meg lehet találni, nem szabad elhamarkodottan arra következtetni, hogy biztosan mindig ugyanarra a személyre vonatkozik. Különben ez a fajta érvelés ahhoz a megállapításhoz vezetne el minket, hogy Nabukodonozor Jézus Krisztus volt, mivel mindkettőjüket ’királyok királyának’ nevezi a Biblia (Dán 2:37; Jel 17:14); s hogy Jézus tanítványai tulajdonképpen Jézus Krisztus voltak, mivel a tanítványokról is, és Jézusról is ezt olvassuk: „a világ világossága” (Máté 5:14; Ján 8:12). Mindig figyelembe kell vennünk a szövegkörnyezetet, és a Biblia azon más helyeit is, ahol ugyanaz a kifejezés előfordul.

A Héber Iratok olyan részei, amelyek egyértelműen Jehovára vonatkoznak, az ihletett bibliaírók mégis Jézus Krisztusra alkalmazzák őket

Miért idézi a János 1:23 az Ézsaiás 40:3 szavait, és miért alkalmazza arra, amikor Keresztelő János előkészítette az utat Jézus Krisztusnak, noha az Ézsaiás 40:3 egyértelműen kijelenti, hogy az utat Jehova számára készítik elő? Azért, mert Jézus az Atyját képviselte. Ő az Atyja nevében jött, és biztos volt benne, hogy az Atyja mindig vele van, mivel azt tette, ami az Atyjának tetszik (Ján 5:43; 8:29).

Miért vonatkoztatja a Zsoltárok 102:26–28 (102:25–27, ÚV) szavait a Héberek 1:10–12 a Fiúra, holott a zsoltáríró azt Istennek szánta? Mivel Isten a Fiú révén valósította meg a zsoltáríró által megfogalmazott teremtési munkát. (Lásd: Példabeszédek 8:22, 27–30; Kolosszé 1:15, 16.) Ne kerülje el a figyelmünket, hogy a Héberek 1:5b idéz a 2Sámuel 7:14-ből, és Isten Fiára alkalmazza. Bár ez az írásszöveg első ízben Salamon esetében teljesedett be, később pedig Jézus Krisztuson is, ez mégsem jelenti azt, hogy Salamon és Jézus azonosak. Jézus ’nagyobb Salamonnál’, s olyan munkát végez, amelyet Salamoné árnyékolt elő (Luk 11:31).

 Bibliaversek, amelyekben az Atya, a Fiú és a Szentlélek együttesen kerülnek említésre

Példa erre a Máté 28:19 és a 2Korintusz 13:13 (13:14, ÚV). De ezek közül a bibliaversek közül egyik sem mondja, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyenrangú vagy egyformán örök, sem azt, hogy mindannyian Istenek. A 144—9. oldalon már megbeszélt szentírási tények érveket szolgáltattak ezen írásszövegek ilyenforma értelmezése ellen.

A McClintock és Strong-féle Cyclopedia of Biblical, Theological, and Ecclesiastical Literature bár védelmébe veszi a háromságtant, a Máté 28:18–20-ra hivatkozva mégis elismeri: „Ezek a versek azonban önmagukban véve nem szolgáltatnak egyértelmű bizonyítékot sem az említett három alany személyiségére, sem egyenlőségükre vagy istenségükre” (1981-es utánnyomás, X. köt., 552. o.). Más írásszövegekre vonatkozóan, ahol a három ugyancsak közösen fordul elő, a Cyclopedia egyetért azzal, hogy önmagukban „nem elégségesek” a háromság igazolására. (Vesd össze az 1Timóteusz 5:21-gyel, amely Istent, Krisztust és az angyalokat együtt említi meg.)

A Héber Iratokban Istenre vonatkoztatott többes számú főnevek

Az 1Mózes 1:1-ben az „Isten” cím a többes számú héber ’Eló·hímʹ lefordítása. A háromság szószólói azt mondják, hogy ez utalás a háromságra. Az 5Mózes 6:4 az ő magyarázatuk szerint szintén a Háromság tagjainak egységére utal, mivel ott ez áll: „Az ÚR a mi Istenünk [az ’Eló·hímʹ szóból], egyedül az ÚR!”

A héberben itt használt többes számú főnév esetében a királyi vagy fejedelmi többesről van szó. (Lásd: The New American Bible. St. Joseph kiadás, bibliai szótár, 330. o.; New Catholic Encyclopedia. 1967, V. köt., 287. o.) Egyáltalán nem az egyetlen istenségben tömörített több személy gondolatát tükrözi vissza. Hasonló módon a Bírák 16:23-ban a hamis Dágon istenre való utalásnál is az ’eló·hímʹ cím egyik formáját használják; a hozzá tartozó ige egyes számban áll, ami mutatja, hogy csak egy istenről van szó. Az 1Mózes 42:30 Józsefet Egyiptom ’urának’ (’adhó·néʹ, fejedelmi többes) nevezi.

A görög nyelvben nem ismert a királyi vagy fejedelmi többes.  A Septuaginta fordítói az 1Mózes 1:1-ben ezért a ho The·oszʹ-t (Isten, egyes szám) írták az ’Eló·hímʹ megfelelőjeként. A Márk 12:29 Jézus egyik válaszát írja le, amelyben az 5Mózes 6:4-et idézi, s hasonlóképpen az egyes számú görög ho The·oszʹ kifejezést használja.

Az 5Mózes 6:4 a héberben kétszer is tartalmazza a tetragramot, ezért helyesen így kellene hangoznia: „Jehova, a mi Istenünk e g y Jehova” (ÚV). Izrael nemzete, amelyhez e szavak szóltak, nem hitt a háromságban. A babilóniaiak és az egyiptomiak imádtak istenhármasokat, Izrael nemzete előtt azonban világosan ki lett emelve, hogy Jehova különbözik ezektől az istenektől.

Olyan írásszövegek, amelyekből az egyes bibliafordításoktól függően többféle következtetést lehet levonni

Melyik a pontos fordítás, ha a nyelvtan lehetőséget ad egy szöveg többféle tolmácsolására? Az, amelyik a Biblia többi részével is összhangban van. Aki figyelmen kívül hagyja a Biblia más részleteit, s hitét valamelyik vers neki tetsző fordítására alapozza, annak hite a valóságban nem Isten Szavát, hanem a saját elgondolását vagy talán más, tökéletlen emberek gondolatait tükrözi vissza.

János 1:1, 2

Az ÚRB szerint így hangzik: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt.” (A Kat., a B.—D., a KNB és a Káldi hasonló megfogalmazást tartalmaz.) Az ÚV azonban ezt írja: „Kezdetben volt a Szó, és a Szó az Istennél volt, és a Szó isten volt. Ez volt kezdetben az Istennél.”

A szövegkörnyezet alapján a János 1:1, 2 melyik fordítása a helyes? A János 1:18 ezt írja: „Istent soha senki sem látta.” A 14. vers világosan kijelenti: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét.” Az 1. és a 2. vers is azt mondja, hogy kezdetben „Istennél volt”. (Kiemelés tőlünk.) Lehet-e valaki valakinél úgy, hogy egyszersmind ő maga is az a személy? A János 17:3-ban Jézus úgy szólítja meg az Atyát, mint „az egyedül igaz Istent”; így Jézus mint „isten” csupán Atyjának isteni tulajdonságait tükrözi vissza (Héb 1:3).

 Összeegyeztethető-e az „isten” fordítás a görög nyelvtan szabályaival? Néhány forrásmű kifejezetten síkraszáll amellett, hogy a görög szöveg úgy fordítandó, hogy „Isten volt az Ige”. De nem mindegyik ért ezzel egyet. Philip B. Harner a „Minősítő értelmű, névelő nélkül használt főnévi állítmánykiegészítők: Márk 15:39 és János 1:1” című cikkében azt mondja, hogy az olyan mondatok, mint amilyen a János 1:1-ben található mondat is, „névelő nélkül használt és az igét megelőző állítmánnyal elsősorban minősítő értelműek. Arra utalnak, hogy a logosznak theosztermészete van.” Ezt javasolja: „Talán így lehetne fordítani a mondatot: »a Szónak ugyanaz volt a természete, mint Istennek«” (Journal of Biblical Literature. 1973, 85., 87. o.). Ebben az írásszövegben tehát az a tény, hogy a the·oszʹ szó a második előfordulásakor a (ho) határozott névelő nélkül jelenik meg, és az ige előtt áll a mondatban, a görög nyelvben nagy jelentőségű. Érdekes módon azok a fordítók, akik kitartanak amellett, hogy a János 1:1-et így kell fordítani: „Isten volt az Ige”, habozás nélkül elhagyják a határozott névelőt más szövegrészek fordításánál, ahol az ige előtt egyes számú, névelő nélkül használt főnévi állítmánykiegészítő van. A görög szövegben több példa is van erre: Ján 6:70, 9:17.

John L. McKenzie, S. J., ezt írja a Dictionary of the Bible című munkájában: „A Ján 1:1-et szigorúan véve a következőképpen kellene lefordítani: »Az Ige az Istennél [= az Atyánál] volt, és az Ige isteni lény volt.«” (A zárójeles részt ő tette be. Nihil obstattal és a katolikus egyház nyomtatási engedélyével ellátva.) ([New York, 1965] 317. o.)

Ezzel összhangban a Kecsk., 1931 így fogalmaz: „és isten volt az íge.” A Jézus Krisztussá lett Igét ’istennek’ tekinteni összhangban áll a szó szentírási használatával. A Zsoltárok 82:1–6 például ’isteneknek’ (héberül: ’eló·hímʹ; a János 10:34-ben görögül: the·oiʹ) nevezi Izrael emberi bíráit, mivel Jehova képviselői voltak, és az ő törvényeit kellett szólniuk.

Lásd még: ÚV, Függelék, 1821—2. o.

János 8:58

Az ÚRB szerint így hangzik: „Jézus így felelt nekik: »Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok [görögül: e·góʹ ei·miʹ].«” (A B.—D., Káldi, Kár.,  Kat. és KNB is azt írja: „én vagyok.” Egyes angol fordítások még nagybetűvel is írják, hogy egy fajta címet sugalmazzanak vele. Így próbálják meg összekötni a 2Mózes 3:14 kifejezésével, ahol az ő fordításuk szerint Isten a „Vagyok” nevet adta önmagának.) Az ÚV azonban a János 8:58 második részét így adja vissza: „mielőtt Ábrahám lett, én már voltam.” (Ugyanezt a gondolatot közvetíti a Czegl.)

Melyik fordítás van összhangban a szövegkörnyezettel? A zsidók kérdése (57. vers), amelyre Jézus válaszolt, az életkorára, és nem a kilétére vonatkozott. Jézus tehát logikusan a korával, létezésének hosszával válaszolt. Érdekes módon még soha nem próbálták meg az e·góʹ ei·miʹ-t mint címet a szent szellemre alkalmazni.

Az A Grammar of the Greek New Testament in the Light of Historical Research című könyvében A. T. Robertson ezt írja: „Az [ei·miʹ] ige . . . Olykor, mint ez esetben [e·góʹ ei·miʹ], más igékhez hasonlóan, állítmányként létezést fejez ki (Ján 8:58)” (Nashville, Tenn.; 1934, 394. o.).

Lásd még: Jegyzetes Biblia (angol), 1984, Függelék, 1582—3. o.

Cselekedetek 20:28

A Kat. szerint így hangzik: „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.” (A B.—D., ÚRB, KNB, Káldi, Soós és Szep. is hasonlóan fogalmaz.) Az ÚV szerint azonban a vers második része így hangzik: „amelyet saját Fiának a vérén vásárolt meg.” (A TEV ugyanezt írja. Bár az RS 1953-as kiadása még azt írja: „saját vérén”, az 1971-es nyomtatásban már ezt olvashatjuk: „saját Fiának vérén.” A Ro és a Da egyszerűen ezt írja: „a sajátjának a vérén.”)

Melyik fordítás van összhangban az 1János 1:7-tel, amely így hangzik: „az ő [Isten] Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (Lásd még: Jelenések 1:4–6.) A János 3:16 szerint az egyszülött Fiát küldte el Isten, vagy ő maga jött el emberként, hogy életünk lehessen? Nem az Istennek, hanem az ő Fiának a vérét ontották ki.

Lásd még: Jegyzetes Biblia (angol), 1984, Függelék, 1580. o.

 Róma 9:5

A Kat. ezt írja: „Övéik az atyák, és test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.” (A B.—D. és a Kár. hasonlóképpen hangzik.) Az ÚV ezzel szemben így fogalmazza meg a vers második felét: „tőlük származott a Krisztus a test szerint. Isten, aki felette van mindeneknek, áldott legyen örökké! Ámen.” (A Maszny., a Czegl. és a Kám. hasonló szóhasználattal él, mint az ÚV.)

Vajon azt fejezi ki ez a vers, hogy Krisztus „felette van mindeneknek”, s ezért ő az Isten? Vagy Istenre és Krisztusra mint egymástól különálló személyekre utal, s azt fejezi ki, hogy Isten az, aki „felette van mindeneknek”? A Róma 9:5 melyik fordítása van összhangban a Róma 15:5, 6-tal, mely először is különbséget tesz Isten és Krisztus Jézus között, majd felszólítja az olvasót, hogy ’dicsőítse Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját’? (Lásd még: 2Korintusz 1:3 és Efézus 1:3.) Vizsgáljuk meg, mit mond a Róma 9. fejezete a továbbiakban. A 6–13. vers rámutat, hogy Isten szándékának megvalósítása nem a test szerinti örökléstől, hanem Isten akaratától függ. A 14–18. vers megemlíti Istennek a fáraóhoz intézett üzenetét, ahogyan az a 2Mózes 9:16-ban fel lett jegyezve, aláhúzva azt a tényt, hogy Isten az, aki felette van mindeneknek. A 19–24. vers is Isten felsőbbségét szemlélteti egy hasonlattal, mely a fazekas és az általa készített agyagedények viszonyát írja le. Mennyire illő tehát az 5. versben kifejezésre jutó gondolat: „Isten, aki felette van mindeneknek, áldott legyen örökké! Ámen” (ÚV).

A The New International Dictionary of New Testament Theology kijelenti: „Vita tárgya a Róma 9:5 . . . Könnyűszerrel és nyelvtanilag tökéletesen vonatkoztatható Krisztusra. A vers akkor így szólna: »Krisztus, aki Isten mindenek felett, áldott legyen mindörökké. Ámen.« Krisztus még így sem lenne teljesen egyenlő Istennel, hanem csak isteni természetű lénynek tekinthetnénk a leírás alapján, mivel a theosz szó névelő nélkül áll . . . A sokkal valószínűbb magyarázat viszont az, hogy a kijelentés Istenre vonatkozó doxológia [Istent dicsőítő ima, illetve ének]” ([Grand Rapids, Mich.; 1976] németből fordítva, 2. köt., 80. o.).

Lásd még: Jegyzetes Biblia (angol), 1984, Függelék, 1580—1. o.

 Filippi 2:5, 6

A Kár. szerint így hangzik: „az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, a ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő.” (A Csia és az ÚRB hasonlóképpen fogalmaz. A Kat.-ban ez olvasható: „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell.”) Az ÚV azonban így adja vissza a részlet második felét: „aki, noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás [görögül: har·pag·monʹ] gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen.” (Az angol RS és TEV is ugyanezt a gondolatot közvetíti.)

Melyik gondolat illik bele a szövegkörnyezetbe? Az 5. vers azt tanácsolja a keresztényeknek, hogy az ott említett területen utánozzák Krisztust. Vajon felszólíthatók arra, hogy ’ne zsákmánynak’, hanem jogosnak tekintsék ’azt, hogy Istennel egyenlők’? Semmiképpen sem! Viszont utánozni tudnak valakit, aki „nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen” (ÚV). (Vesd össze: 1Mózes 3:5.) Ez a fordítás azzal is összhangban van, amit maga Jézus Krisztus mondott: „az Atya nagyobb nálam” (Ján 14:28).

A The Expositor’s Greek Testament ezt írja: „Nem találunk egyetlen olyan írásszöveget sem, ahol a [har·paʹzó] vagy valamilyen képzett alakja [beleértve a har·pag·monʹ formát is] ’birtokol’, ’visszatart’ értelemben szerepelne. Kivétel nélkül ’bitorolni’, ’erőszakkal elvenni’ jelentéssel fordul elő. Nem megengedhető tehát átsiklani a helyes értelmű ’elragad’ kifejezésről egy olyanra, amely teljesen más jelentésű, azaz ’erősen fog’” ([Grand Rapids, Mich.; 1967] W. Robertson Nicoll szerkesztésében, III. köt., 436—7. o.).

Kolosszé 2:9

A Kár. ezt írja: „Ő benne [Krisztusban] lakozik az istenségnek [görögül: the·oʹté·tosz] egész teljessége testileg.” (A B.—D., Kat. és ÚRB hasonló gondolatot közvetít.) Az ÚV ezzel szemben ezt írja: „őbenne lakik az isteni jelleg egész teljessége testileg.” Egyes angol és német fordítások az ’istenség’ helyett ’isteni természetet’ írnak. Vesd össze: 2Péter 1:4.)

 Való igaz, hogy a Kolosszé 2:9-et nem mindenki magyarázza azonosan. De melyik fordítás van összhangban a kolosszéiaknak írt ihletett levél többi részével? Van-e valami Krisztusban, ami azért a sajátja, mert ő Isten, egy háromság része? Vagy a ’teljesség’, amely benne lakozik, másvalaki döntése alapján lett az övé? A Kolosszé 1:19 (B.—D., Káldi, Kár., Kat.) szerint azért lakozott Krisztusban az egész teljesség, mert az „tetszett az Atyának”. A Maszny. azt írja, hogy „az Isten úgy akarta”.

Figyeld meg a Kolosszé 2:9 közvetlen szövegkörnyezetét. A 8. vers óva inti az olvasókat attól, hogy hagyják magukat félrevezetni filozófiákhoz és emberi hagyományokhoz ragaszkodó személyek által. Azt is közli, hogy Krisztusban „van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve”, és felszólítja az olvasókat, hogy ’éljenek is őbenne, meggyökerezve és felépülve benne és megerősödve a hit által’ (3., 6., 7. vers). Benne, és nem az emberi filozófiák létrehozóiban vagy tanítóiban lakozik az a bizonyos értékes „teljesség”. Azt mondja talán itt Pál apostol, hogy a Krisztusban levő „teljesség” Krisztust magává Istenné teszi? A Kolosszé 3:1 szerint nem, mert itt azt olvassuk Krisztusról, hogy „az Isten jobbján ül”. (Lásd: B.—D., Káldi, Kat., Kár.)

Az Ógörög—magyar szótár szerint a the·oʹtész (alanyeset, amelyből a the·oʹté·tosz származik) jelentése: „istenség, isteni természet” (Györkösy Alajos, Kapitánffy István és Tegyey Imre szerkesztésében, Budapest, 1990, 497. o.). Istensége vagy isteni természete nem teszi Jézust mint Isten Fiát az Atyjával egyenrangúvá és hasonlóan örökkévalóvá, mint ahogy az „emberiség” vagy az „emberi természet” sem jelenti azt, hogy minden ember egyenrangú vagy egyidős.

Titusz 2:13

Az ÚRB ezt írja: „várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését.” (A Soós hasonlóan fogalmaz.) Ezzel szemben az ÚV ezt mondja: „mialatt várjuk a boldog reménységet és a nagy Istennek és a mi Megmentőnknek, Krisztus Jézusnak a dicsőséges nyilvánvalóvá válását.”

 Melyik fordítás van összhangban a Titusz 1:4-gyel, amely utal ’Istenre, a mi Atyánkra és a Krisztus Jézusra, a mi Üdvözítőnkre’? Bár a Szentírás Istent is nevezi Üdvözítőnek, azaz Megmentőnek, ez az írásszöveg világos különbséget tesz közte és Krisztus Jézus között, aki által Isten a megmentésünkről gondoskodik.

Egyesek úgy érvelnek, hogy a Titusz 2:13 arra utal, hogy Krisztus Isten is, és Üdvözítő is. Érdekes, hogy a Kár., a B.—D. és a Káldi a Titusz 2:13-at úgy adja vissza, ami lehetővé teszi az ilyen jellegű magyarázatot, ám a 2Tesszalonika 1:12 esetében már más szabály szerint végezték a fordítást. Henry Alford a The Greek Testament című könyvében ezt állítja: „Szeretném kijelenteni, hogy [az a fordítási mód, amely a Titusz 2:13-ban világos különbséget tesz Isten és Krisztus között] a mondatszerkesztés minden nyelvtani követelményének megfelel: mind szerkezetileg, mind a szövegösszefüggés szerint sokkal valószínűbb és sokkal inkább összeegyeztethető az apostol írásmódjával” ([Boston, 1877] III. köt., 421. o.).

Lásd még: Jegyzetes Biblia (angol), 1984, Függelék, 1581—2. o.

Héberek 1:8

Az ÚRB ezt mondja: „a Fiúról így szól: »A te trónusod örökké megáll, ó Isten.«” (A B.—D., Kár., Kat., Káldi, Soós, KNB hasonlóképpen hangzanak.) Az ÚV azonban így fordítja: „De a Fiúról [ezt mondja]: »Az Isten a trónod örökkön-örökké.«” (A Szep. ugyanezt a gondolatot közvetíti.)

Melyik fordítás van összhangban a szövegkörnyezettel? Az előző versekből megtudjuk, hogy Isten a beszélő, tehát nem ő a megszólított. A következő vers ezt a kifejezést használja: „az Isten, a te Istened”, ami rámutat, hogy a megszólított nem a legfelségesebb Isten, hanem ennek az Istennek az egyik imádója. A Héberek 1:8 a Zsoltárok 45:7 (45:6, ÚV) szavait idézi, amely eredetileg Izrael egyik emberi királyához szólt. Ennek a zsoltárnak az írója nyilvánvalóan nem tekintette azt az emberi királyt a mindenható Istennek. Ehelyett a Zsoltárok 45:7 ÚRB szerint így hangzik: „Trónod Istentől való.” (A Kám. úgy írja, hogy „Isteni széked”.) Salamonról — feltehetően ő volt  a 45. zsoltárban megszólított király — azt mondták, hogy „leült Jehova trónjára” (1Krón 29:23, ÚV). Azzal összhangban, hogy Isten a ’trónja’, vagyis forrása és fenntartója Krisztus királyságának, a Dániel 7:13, 14 és a Lukács 1:32 rámutat, hogy a hatalmat Isten adományozta Krisztusnak.

A Héberek 1:8, 9-ben idézett Zsoltárok 45:7, 8-cal (45:6, 7, ÚV) kapcsolatban a bibliatudós B. F. Westcott kijelenti: „A LXX [Septuaginta] kétféle fordítást tesz lehetővé: a [ho the·oszʹ] felfogható megszólító esetként mindkét előfordulásakor (A trónod, ó Isten, . . . ezért ó Isten, a te Istened . . . ), vagy alanyként (illetve állítmányként) az első esetben (Isten a trónod vagy trónod az Isten . . . ) és a [ho the·oszʹ szu] értelmezőjeként a második esetben (ezért Isten, sőt, a te Istened . . . ) . . . Igen valószínűtlen, hogy az eredetiben használt [’Eló·hímʹ] a királyra vonatkoztatható. A valószínűség ellentmond annak a felfogásnak, hogy a [ho the·oszʹ] a LXX-ban megszólító eset lenne. Mindent egybevetve az látszik a legjobb megoldásnak, ha az első mondatot így fordítják: Isten a trónod (vagy: trónod az Isten), ami azt jelenti, ’királyságod Istenre, a rendíthetetlen Kősziklára van alapozva’” (The Epistle to the Hebrews. [London, 1889] 25—6. o.).

1János 5:7, 8

A Kár. ezt írja: „Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy. És hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a víz és a vér; és ez a három is egy.” (A B.—D. és a Káldi is tartalmazza ezt a háromságot támogató kitételt.) Az ÚV-ból azonban hiányzik az, hogy „a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy. És hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a földön.” (A háromságot támogató részletet a Kat., ÚRB, KNB és Csia sem tartalmazza.)

A Kat. a következő jegyzetet fűzi a fenti, háromságot támogató részlethez: „Ez egyetlenegy görög szövegben sincs meg, sőt még a Szent Jeromos-féle fordítás régebbi példányaiból is hiányzik” (707. o.).

Lásd még idevonatkozóan a B.—D. lábjegyzetét, és a Jegyzetes Biblia (angol), 1984, Függelékét az 1580. oldalon.

 A háromság szószólói szerint a dogmájuk elemeit tartalmazó egyéb írásszövegek

Figyeld meg, hogy az első írásszöveg csak a Fiúra vonatkozik, a másik megemlíti az Atyát és a Fiút, de egyik sem hivatkozik együtt az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre, és nem mondja, hogy ezek egyetlen Istent alkotnak.

János 2:19–22

Azt akarta mondani itt Jézus, hogy önmagát támasztja majd fel a halálból? Vajon azt jelenti ez, hogy Jézus az Isten, mivel a Cselekedetek 2:32 azt írja: „Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten.” Egyáltalán nem. Ez a nézőpont ellentmondana a Galácia 1:1-nek, amely Jézus feltámasztását az Atyának tulajdonítja, és nem a Fiúnak. A Lukács 8:48 beszámolója hasonlóan fogalmaz, amikor idézi Jézusnak egy asszonyhoz intézett szavait: „hited megtartott téged.” Maga az asszony gyógyította meg magát? Nem, hanem az Isten ereje, mely Krisztus által működött, az gyógyította meg az asszonyt, amiért hitt (Luk 8:46; Csel 10:38). Ehhez hasonlóan Jézus emberként bemutatott tökéletes engedelmessége megteremtette az erkölcsi alapot az Atyának arra, hogy feltámassza őt, s így a Fiaként ismerje el őt. Jézus hűséges életpályája miatt joggal elmondható volt, hogy önmagának köszönhette, hogy feltámadt.

A. T. Robertson a Word Pictures in the New Testament című művében ezt írja: „Emlékezzünk a [János] 2:19-re, ahol Jézus ezt mondta: »három nap alatt felépítem.« Nem azt értette ezalatt, hogy az Atyától mint aktív cselekvőtől függetlenül magát fogja feltámasztani a halottak közül (Róma 8:11)” ([New York, 1932] V. köt., 183. o.).

János 10:30

Amikor Jézus ezt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk”, vajon arra gondolt, hogy egymással azonosak? A háromság néhány szószólója ezt állítja. De a János 17:21, 22-ben Jézus így imádkozott a követőiért: „mindnyájan egyek legyenek”, majd hozzátette: „egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk.” Az „egy” kifejezésére itt ugyanazt a görög szót (hen) használta mindegyik esetben. Jézus tanítványai nyilván nem részei  a háromságnak. De úgy, mint Isten és Krisztus, ők is egyek az Atyával és a Fiúval a szándék tekintetében.

Milyen helyzetbe kerülnek azok, akik továbbra is ragaszkodnak a háromsághoz?

Igen veszélyes helyzetbe kerülnek. Vitathatatlan tények bizonyítják, hogy a háromság dogmája nem található meg a Bibliában, és nincs összhangban a Biblia tanításával. (Lásd az előző oldalakat.) Nagyon téves képet fest az igaz Istenről. Jézus Krisztus azonban ezt mondta: „eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk” (Ján 4:23, 24, ÚRB). Jézus tehát félreérthetetlenül megmondta, hogy akik nem „igazságban”, azaz nem az Isten saját Szavának igazságával összhangban imádják az Atyát, azok nem minősülnek ’igazi imádóknak’. Az első századi zsidó vallási vezetőknek ezt mondta Jézus: „Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért. Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem. De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai” (Máté 15:6–9, ÚRB). Ugyanúgy ráillik ez azokra is, akik ma a kereszténységben elsőbbséget biztosítanak az emberi hagyományoknak a Biblia tiszta igazságainak rovására.

Az athanaszioszi hitvallás kimondja, hogy a Háromság mindegyik személye „végetlen”. A tantétel tanítói gyakran azt hangoztatják, hogy a háromság „titok”. Jézus biztos nem egy ilyen háromságistenről beszélt, amikor ezt mondta: „mi azt imádjuk, akit ismerünk” (Ján 4:22, ÚRB). Te valóban ismered azt az Istent, akit imádsz?

Mindannyiunknak szembe kell néznünk komoly kérdésekkel: Őszintén szeretjük-e az igazságot? Szeretnénk-e, ha Isten helyeselne bennünket? Nincs mindenkiben őszinte szeretet az igazság iránt. Sokaknak többet jelent a rokonok és ismerősök elismerése, mint az igazság és az Isten iránti szeretet (Ján 5:39–44; 2Tessz 2:9–12). Ám ahogy Jézus az égi Atyjához intézett bensőséges imájában mondta, „az pedig az örök élet, hogy  ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról” (Ján 17:3, ÚV). Továbbá igazak a Zsoltárok 144:15 (ÚV) szavai: „Boldog nép az, amelynek Istene Jehova!”

„Hisz Ön a háromságban?”

Ezt válaszolhatod: „Ez a hitnézet napjainkban igen elterjedt. De tudja-e, hogy Jézus és a tanítványai nem ezt tanították? Ezért mi azt a Valakit imádjuk, akiről Jézus mondta, hogy imádnunk kell.” Esetleg tedd még hozzá: 1. „Amikor Jézus tanított, erről a parancsolatról mondta, hogy a legnagyobb . . . (Márk 12:28–30).” 2. Jézus sohasem állította magáról, hogy Istennel egyenlő. Ezt mondta . . . (Ján 14:28).” 3. „Honnan ered akkor a háromságtan? Figyelje meg, mit mondanak erről a közismert lexikonok.” (Lásd a 142—3. oldalt.)

Vagy ezt is mondhatod: „Nem, én nem hiszek benne. Tudja, vannak olyan bibliaversek, amelyeket sohasem tudtam összeegyeztetni ezzel a hitnézettel. Egy példa erre . . . (Máté 24:36). Ön talán meg tudná ezt magyarázni nekem?” Esetleg tedd még hozzá: 1. „Ha a Fiú és az Atya egyenlők, miért tud az Atya olyan dolgokat, amelyeket a Fiú nem?” Ha az lenne a válasz, hogy ez Jézus emberi természetének tudható be, kérdezd meg: 2. „De miért nem tud azokról a szent szellem?” (Ha az illetőt őszintén érdekli az igazság, mutasd meg neki, mit mond a Biblia Istenről [Zsolt 83:18; Ján 4:23, 24].)

Egy másik lehetőség: „Mi hiszünk Jézus Krisztusban, de nem hiszünk a háromságban. Miért nem? Mert azt valljuk Krisztusról, amit Péter apostol is. Figyelje meg, mit is mondott . . . (Máté 16:15–17).”

Egy további javaslat: „Úgy tapasztaltam, hogy az emberek különböző dolgokat értenek a háromság alatt. Talán könnyebben tudnék válaszolni a kérdésére, ha megtudhatnám, Ön mit ért alatta.” Esetleg tedd még hozzá: „Figyelemre méltó ez az elképzelés. Én viszont csak abban hiszek, amit a Biblia tanít. Találkozott már a háromság szóval a Bibliában? . . . [Hivatkozz a Bibliád szójegyzékére!] De beszél-e Krisztusról a Biblia? . . . Igen, és mi hiszünk benne. Nézze meg, kérem, itt  a szójegyzékben, hogy a »Krisztus« szónál például a Máté 16:16-ra utal. [Olvasd fel!] Én ebben hiszek.”

Vagy ezt is válaszolhatod (ha valaki különösképpen a János 1:1-re hivatkozna): „Ismerem ezt a verset. A magyar bibliafordítások azt írják, hogy Jézus az ’Isten’. Más fordítások viszont kis kezdőbetűvel írják az ’isten’ szót. Mi az oka ennek?” 1. „Talán az, hogy a következő vers azt írja róla, hogy »Istennél volt«?” 2. „Vagy talán azzal a magyarázattal lenne összefüggésben, amit a János 1:18 mond?” 3. „Gondolkodott már azon, hogy valakit Jézus maga is Istenként imád-e? (Ján 20:17).”

„Hisz Ön Krisztus istenségében?”

Ezt válaszolhatod: „Természetesen hiszek, de valószínűleg mást értek Krisztus istensége alatt, mint Ön.” Esetleg tedd még hozzá: 1. „Miért mondom ezt? Nos, az Ézsaiás 9:6 ’Erős Istennek’ nevezi Jézus Krisztust, de a Biblia csak az ő Atyját nevezi a mindenható Istennek.” 2. „Figyelje meg, kérem, azt is, hogy Jézus a János 17:3-ban úgy beszélt az Atyjáról, mint az »egyedüli igaz Istenről«. Jézus tehát pusztán az igaz Isten visszatükröződése.” 3. „Mit kell tennünk, hogy elnyerjük Isten tetszését? (Ján 4:23, 24).”