Valóban fontos a törvényes házasságkötés?

Tit 3:1: „Továbbra is emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék  alá magukat és engedelmeskedjenek a kormányzatoknak és a hatalmaknak mint uralkodóknak.” (Ha figyelembe vesszük ezt az utasítást, mindkét fél nevét megóvjuk a megvetéstől, valamint a kapcsolatból származó gyermekeket is megkíméljük a szégyentől, amit a házasságon kívül születetteknek kell elszenvedniük. Emellett a házasság hivatalos bejegyzése védi a családtagok tulajdonjogát az egyik házasfél halála esetén.)

Héb 13:4: „A házasság tiszteletre méltó legyen mindenkinél, és a házaságy beszennyezetlen, mert az Isten meg fogja ítélni a paráznákat és a házasságtörőket.” (A törvényes házasságkötés fontos része annak, hogy a házasság elfogadott legyen, mint ami „tiszteletre méltó”. A „paráznaság” és a „házasságtörés” meghatározásánál figyelembe kell venni, amit a fentebb idézett Titusz 3:1 közöl.)

1Pét 2:12–15: „Őrizzétek meg jónak a viselkedéseteket a nemzetek között, hogy amiben ellenetek beszélnek mint gonosztevők ellen, abban — jó cselekedeteitek eredményeként, melyeknek szemtanúi — dicsőítsék az Istent az ő szemléjének napján. Rendeljétek alá magatokat minden emberi teremtésnek az Úrért: akár királynak, mint aki feljebbvaló, akár kormányzóknak, mint akiket ő küldött, hogy a gonosztevőket megbüntessék, a jót cselekvőket pedig megdicsérjék. Mert az az Isten akarata, hogy jót cselekedve elnémítsátok az esztelen emberek tudatlan beszédét.”

Együtt járt-e Ádám és Éva egybekelése valamilyen „törvényes formalitással”?

1Móz 2:22–24: „Jehova Isten az emberből [Ádámból] kivett bordából nőt alkotott, és odavitte az emberhez. Az ember ekkor ezt mondta: »Ez már végre csontomból való csont, és testemből való test. Asszonynak nevezzék, mivel a férfiból lett kivéve.« Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és e g y testté lesznek.” (Figyeld meg, hogy maga Jehova Isten, az egyetemes Szuverén adta össze Ádámot és Évát. Nem a férfi és a nő határozott úgy, hogy a törvényes hatalomtól függetlenül együtt fognak élni. Figyeld meg azt is, hogy Isten hangsúlyt helyezett e kapcsolat tartósságára.)

1Móz 1:28: „Isten ezután megáldotta őket [Ádámot és Évát], és ezt mondta nekik Isten: »Legyetek termékenyek,  sokasodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá; uralkodjatok a tenger halain, az egek repdeső teremtményein, és minden élő teremtményen, amely a földön mozog.«” (Ezt a kapcsolatot tehát a legfelsőbb törvényes Hatalom áldotta meg. Ez jogot adott nekik az egymás közti szexuális kapcsolatra, és egyben olyan megbízatást kaptak, mely értelmet adott az életüknek.)

Lehet-e egy férfinak több felesége, ha az ország törvénye megengedi a poligámiát?

1Tim 3:2, 12: „A felvigyázó azért legyen feddhetetlen, egyfeleségű férj . . . A kisegítőszolgák egyfeleségű férjek legyenek.” (Ezekre az emberekre nemcsak felelősség hárult, hanem követésre méltó példaképek is voltak a keresztény gyülekezet többi tagjának.)

1Kor 7:2: „a paráznaság elterjedtsége miatt mindenkinek legyen meg a maga felesége, és minden asszonynak legyen meg a maga férje.” (Ez alapján tehát több házastárs nem megengedett egyik félnek sem.)

Miért engedte meg Isten, hogy Ábrahámnak, Jákobnak és Salamonnak több felesége legyen?

Nem Jehova vezette be a többnejűséget. Ádámnak csak egy feleséget adott. Lámek, Káin egyik leszármazottja, később két feleséget vett magának (1Móz 4:19). Idővel mások követték a példáját, és egyesek rabszolganőket tartottak ágyasként. Isten megtűrte ezt a szokást, sőt a Mózesi Törvényben még irányelveket is lefektetett, hogy tisztességes bánásmódot biztosítson az ilyen körülmények között élő asszonyoknak. Ezt tette egészen a keresztény gyülekezet megalapításáig, ám akkor megkövetelte szolgáitól, hogy térjenek vissza az Édenben bevezetett irányadó mértékhez.

Ami Ábrahámot illeti, ő Szárait (Sárát) vette feleségül. Amikor Szárai 75 éves volt, s úgy gondolta, sohasem szül már gyermeket, ő vette rá férjét a szolgálójával való nemi kapcsolatra, hogy ily módon lehessen törvényes gyermeke. Ábrahám eleget tett a kérésnek, de ez nagy feszültséget idézett elő otthonában (1Móz 16:1–4). Jehova teljesítette a ’maggal’ kapcsolatban Ábrahámnak adott ígéretét, azáltal hogy a későbbiekben lehetővé  tette, hogy Sára csoda útján várandós legyen (1Móz 18:9–14). Ábrahám csak Sára halála után vett magának másik feleséget (1Móz 23:2; 25:1).

Jákob azért lett többnejű, mert az apósa becsapta. Nem ilyen céllal ment Paddán-Arámba feleséget keresni. A Biblia elég részletesen beszámol a két feleség között fennálló boldogtalan vetélkedésről (1Móz 29:18—30:24).

Ismeretes, hogy Salamonnak sok felesége és ágyasa volt. De nem mindenki figyel fel arra, hogy ezzel Salamon megsértette Jehova világosan kijelentett parancsát, hogy a király „sok feleséget se vegyen magának, nehogy elforduljon a szíve” (5Móz 17:17). Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Salamon az idegen feleségek hatására hamis isteneket kezdett imádni, és „azt kezdte tenni Salamon, ami rossz Jehova szemében . . . Jehova pedig megharagudott Salamonra” (1Kir 11:1–9).

Megengedhető-e a különélés, ha a házastársak már egyszerűen nem jönnek ki egymással?

1Kor 7:10–16: „Azoknak, akiknek van házastársuk, utasítást adok, de nem én, hanem az Úr, hogy a feleség ne menjen el a férjétől; de ha elmenne is, maradjon házasság nélkül, vagy pedig béküljön ki a férjével; és a férj ne hagyja el a feleségét. A többieknek pedig azt mondom, igen, én, nem az Úr [de ahogyan a 40. vers mutatja, Pált a szent szellem vezette]: ha valamelyik testvérnek nem hívő felesége van, de ez hajlandó vele lakni, ne hagyja el őt; és az az asszony, akinek nem hívő férje van, de ez hajlandó vele lakni, ne hagyja el a férjét. Mert meg van szentelve a nem hívő férj a felesége révén, és meg van szentelve a nem hívő feleség a testvér révén; máskülönben a gyermekeitek bizony tisztátalanok volnának, most pedig szentek. Ha azonban a nem hívő fogja magát és elmegy, hadd menjen; a testvér vagy a testvérnő ilyen körülmények között nincsen szolgaságra vetve, hanem békére hívott benneteket az Isten. Mert honnan tudod, te feleség, hogy nem fogod-e megmenteni a férjedet? Vagy honnan tudod, te férj, hogy nem fogod-e megmenteni a feleségedet?” (Miért viseli el a hívő a nehézségeket, és miért törekszik őszintén a házasság fenntartására? A házasság isteni eredete iránti tiszteletből, s a remény  miatt, hogy a nem hívő félnek idővel segítségére lehet abban, hogy az igaz Isten szolgája legyen.)

Mit mond a Biblia az újraházasodási szándékkal kezdeményezett válásról?

Mal 2:15, 16: „»Vigyázzatok azért szellemetekre, és senki se bánjon hűtlenül ifjúsága feleségével! Mert gyűlölöm a válást« — mondja Jehova, Izrael Istene.”

Máté 19:8, 9: Jézus „ezt mondta nekik: »Mózes a keményszívűségetekre való tekintettel tette nektek azt az engedményt, hogy elválhattok feleségetektől, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elválik a feleségétől, hacsak nem paráznaság miatt [házasságon kívüli nemi kapcsolat miatt], és mást vesz el, házasságtörést követ el.«” (A vétlen fél számára tehát megengedett, de nem kötelező, az elválás a ’paráznaságot’ elkövető házastárstól.)

Róma 7:2, 3: „A férjes asszonyt például törvény köti a férjéhez, amíg az él; de ha meghal a férje, feloldatik a férjének törvénye alól. Így tehát, amíg a férje él, házasságtörő nőnek mondanák, ha más férfié lenne. De ha a férje meghal, szabad annak törvényétől, úgyhogy nem házasságtörő nő, ha más férje lesz.”

1Kor 6:9–11: „Ne vezessenek félre titeket. Sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem természetellenes célokra tartott férfiak, sem férfiakkal háló férfiak . . . nem fogják örökölni Isten királyságát. Pedig ilyenek voltak némelyek közületek. De tisztára mostak, de megszenteltek, de igazságossá nyilvánítottak benneteket Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében, és a mi Istenünk szellemével.” (Ez nyomatékosan aláhúzza a dolog komolyságát. A bűnét meg nem bánó házasságtörőnek nincs része Isten Királyságában. Ám a korábban házasságtörést elkövető személyek, akik esetleg meg nem engedhető módon újraházasodtak, elnyerhetik Isten bocsánatát, és megtisztultan állhatnak előtte, ha őszintén megbánják tettüket, és hisznek Jézus áldozatának bűnengesztelő értékében.)

Miért engedte meg Isten a múltban a testvérek közötti házasságot?

A Biblia valóban arra utal, hogy Káin az egyik leánytestvérét  (1Móz 4:17; 5:4) vagy esetleg egy unokahúgát vette feleségül, Ábrám pedig a féltestvérét vette feleségül (1Móz 20:12). Később azonban a Mózes által közölt Törvény külön kitért arra, hogy az ilyen házasság tiltott (3Móz 18:9, 11). Ma sem megengedett a keresztények között. A közeli rokonok házassága esetén a leszármazottakban az átlagosnál nagyobb az ártalmas genetikai tényezők öröklődésének valószínűsége.

Miért volt megengedhető az emberiség történelmének kezdetén a testvérek közötti házasságkötés? Isten Ádámot és Évát tökéletesnek teremtette meg, és azt akarta, hogy tőlük származzon az egész emberiség (1Móz 1:28; 3:20). Nyilvánvaló tehát, hogy különösen az első nemzedékeken belül a közeli rokonoknak egymás között kellett házasodniuk. Még a bűn megnyilvánulása után is igen csekély volt az a veszély, hogy az első generációk gyermekeinél szembeszökő fogyatékosság forduljon elő, mivel az emberiség sokkal közelebb állt Ádám és Éva tökéletességéhez. Ezt bizonyítja az akkori emberek hosszú élettartama is. (Lásd még: 1Mózes 5:3–8; 25:7.) De körülbelül 2500 évvel Ádám bűnbeesése után Isten megtiltotta a vérfertőző házasságot. Ez a leszármazottak védelmét jelentette, és hozzájárult ahhoz, hogy Jehova szolgái között magasabb szintű nemi erkölcs alakuljon ki, mint a körülöttük élő népeknél, amelyek a romlott szokások különféle válfajait gyakorolták. (Lásd: 3Mózes 18:2–18.)

Mi segíthet jobbá tenni a házasságot?

1. Isten Szavának együttes, rendszeres tanulmányozása, és az Istenhez intézett ima, hogy segítsen a gondok megoldásában (Péld 3:5, 6; Fil 4:6, 7; 2Tim 3:16, 17).

2. A főség elvének elismerése. Ez súlyos felelősséget ró a férjre (1Kor 11:3; Ef 5:25–33; Kol 3:19). A feleség részéről is komoly erőfeszítésre van szükség (Ef 5:22–24, 33; Kol 3:18; 1Pét 3:1–6).

3. A házastársra korlátozott szexuális kapcsolat (Péld 5:15–21; Héb 13:4). A házastárs szükségletei iránt tanúsított szeretetteljes törődés segíthet megvédeni őt a helytelen cselekvésre irányuló kísértéstől (1Kor 7:2–5).

4. A barátságos és figyelmes beszélgetés; a haragkitörések,  a zsörtölődés és a durva, kritikus megjegyzések kerülése (Péld 15:1; 20:3; 21:9; 31:26, 28; Ef 4:31, 32).

5. A szorgalom és a megbízhatóság a család otthonáról és ruházatáról való gondoskodásban, valamint az egészséges ételek készítésében (Péld 31:10–31; Tit 2:4, 5).

6. A bibliai tanácsok alázatos alkalmazása, függetlenül attól, hogy az ember érzése szerint a másik is úgy tesz-e mindent, ahogyan kell, vagy sem (Róma 14:12; 1Pét 3:1, 2).

7. A szellemi tulajdonságok elsajátításának szem előtt tartása (Gal 5:22, 23; Kol 3:12–14; 1Pét 3:3–6).

8. Ha vannak gyermekek, meg kell adni nekik azt a szeretetet, nevelést és fegyelmezést, melyre szükségük van (Péld 13:24; 29:15; Ef 6:4; Tit 2:4).