Valóságos történelmi személy volt-e Jézus Krisztus?

Maga a Biblia a fő bizonyíték arra, hogy Jézus Krisztus történelmi személy. Az evangéliumok tudósításai nem homályos történetekről szólnak, amelyek bizonytalan időpontban és meg nem nevezett helyen játszódtak le. Nagy pontossággal, nyíltan közlik az események idejét és helyét. Példa erre a Lukács 3:1, 2, 21–23.

Josephus, első századi zsidó történetíró utalt arra, hogy megkövezték „Jakabot, aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak neveznek” (A zsidók története. Josephus, XX. könyv, 9. fej., 1. rész). A XVIII. könyv 3. fejezetének 3. részében közvetlen és igen kedvező utalás van Jézusra, amelynek valódiságát egyesek kétségbe vonták. Azt állítják, hogy ezt a részt vagy később toldották be, vagy a keresztények kiszínezték. Azt azonban elismerik, hogy a szóhasználat és a stílus lényegében Josephuséval azonos, és ez a rész minden meglevő kéziratban megtalálható.

Tacitus, az i. sz. első század második felében élt római történetíró ezt írta: „Christust [a „Krisztus” szó latin megfelelője], akitől ez a név [a keresztény név] származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette” (Tacitus összes művei. [Borzsák István fordításában, Szukits Könyvkiadó, 2001] „Évkönyvek”, XV. könyv, 44. rész).

 A Britannica Hungarica a Jézusra vonatkozó korai, nem keresztény történelmi utalásokról ezt írja: „Ezekből a forrásokból . . . kétségtelen, hogy az ókorban még a kereszténység ellenzői sem vonták kétségbe [Jézus] történetiségét — ahogy tették azt, megalapozatlanul, a XVII. század végétől a XX. század elejéig némely bibliakritikai irányzatok” (IX. köt., 638. o.).

Jézus Krisztus csupán egy jó ember volt?

Érdekes módon Jézus megdorgált egy férfit, aki őt ’jó Tanítónak’ nevezte, mivel Jézus nem magát, hanem az Atyját tartotta a jóság mértékének (Márk 10:17, 18). Ám azt figyelembe véve, hogy az emberek általában mit értenek azon, hogy valaki jó, Jézus mindenképpen igazat mondott. Még az ellenségei is elismerték ezt (Márk 12:14). Ő maga azt mondta, hogy mielőtt emberré lett, már létezett; hogy ő Isten különleges Fia, valamint hogy ő a Messiás, akinek eljövetelét a Héber Iratok megjövendölték. Vagy az volt, akinek mondta magát, vagy elvetemült szélhámos, de egyik következtetés alapján sem mondhatjuk azt, hogy csupán jó ember volt (Luk 24:44–48; Ján 3:13; 4:25, 26; 10:36).

Csak egy próféta volt Jézus, akinek Mózeséhez, Buddháéhoz, Mohamedéhez és más vallási vezetőkéhez hasonló tekintélye volt?

Maga Jézus azt tanította, hogy ő Isten különleges Fia (Máté 16:15–17; Ján 10:36); hogy ő a megjövendölt Messiás (Márk 14:61, 62); hogy már emberi élete előtt is élt az égben (Ján 6:38; 8:23, 58); hogy halálra adják, de a harmadik napon feltámad, ezt követően pedig vissza fog térni az égbe (Máté 16:21; Ján 14:2, 3). Vajon igazak voltak ezek az állítások, és így valóban különbözött Isten összes többi igaz prófétájától, valamint élesen elkülönült minden önjelölt vallási vezetőtől? Az igazságnak ki kellett derülnie a halála utáni harmadik napon. Feltámasztotta-e Isten őt ebben az időpontban a halottak közül annak bizonyítékaként, hogy Jézus Krisztus korábban igazat mondott, és valóban Isten különleges Fia? (Róma 1:3, 4). Több mint 500 tanú látta Jézust a feltámadása után, és hűséges apostolai szemtanúi voltak, amikor felment az égbe, majd egy  felhő eltakarta a szemük elől (Csel 1:2, 3, 9; 1Kor 15:3–8). Olyannyira meg voltak győződve a feltámadásáról, hogy sokan közülük még az életüket is kockára tették azért, hogy közöljék azt másokkal (Csel 4:18–33).

Miért nem fogadta el a legtöbb zsidó Jézust Messiásnak?

Az Encyclopaedia Judaica kijelenti: „A római kor zsidói azt hitték, hogy Isten azért fogja [a Messiást] elküldeni, hogy széttörje a pogányok jármát, és Izrael helyreállított királyságának uralkodója legyen” (Jeruzsálem, 1971, 11. köt., 1407. h.). Ők Róma jármától kívántak megszabadulni. A zsidók történelme tanúsítja, hogy voltak köztük olyanok, akik a Dániel 9:24–27-ben feljegyzett messiási prófécia alapján az i. sz. első század folyamán várták a Messiás eljövetelét (Luk 3:15). Ez a prófécia azonban a Messiás eljövetelét összekapcsolja azzal is, hogy megszünteti a bűnt, és az Ézsaiás 53. fejezetéből kiderül, hogy ehhez a Messiásnak meg kell halnia. Ám a legtöbb zsidó nem tartotta szükségesnek, hogy bárki is meghaljon a bűneiért. Ők azt gondolták, hogy igazságos állapotban vannak Isten előtt, mivel Ábrahám leszármazottai. Az A Rabbinic Anthology ezért ezt írja: „Ábrahám [érdeme] oly nagy, hogy jóváteheti az Izrael által a világon elkövetett összes haszontalanságot és hazugságot” (London, 1938, C. Montefiore és H. Loewe, 676. o.). A zsidók azzal, hogy elutasították Jézust mint Messiást, beteljesítették a próféciát, mely megjövendölte a Messiásról: „megvetett, és nem tekintettük” (Ézs 53:3, IMIT).

Mózes a halála előtt megjövendölte, hogy a nemzet elfordul az igaz imádattól, s ennek következményeként csapások fogják sújtani. (Olvasd el az 5Mózes 31:27–29-et!) A Bírák könyve igazolja, hogy ez újra meg újra bekövetkezett. Jeremiás próféta napjaiban a nemzet hűtlenségének babiloni száműzetés lett a vége. Miért engedte meg Isten a rómaiaknak is, hogy i. sz. 70-ben elpusztítsák Jeruzsálemet és annak templomát? Milyen hűtlenség volt a nemzet vétke, hogy Isten nem oltalmazta meg őket úgy, ahogyan korábban tette, amikor bíztak benne? Nem sokkal ez előtt történt, hogy elvetették Jézust mint Messiást.

 Azonos-e Jézus Krisztus Istennel?

Ján 17:3, Kár.: Jézus így imádkozott Atyjához: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent [„az egyetlen igaz Istent”, Csia], és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Figyeld meg, hogy Jézus nem magát, hanem égi Atyját nevezte ’egyedül igaz Istennek’.)

Ján 20:17, ÚRB: „Jézus ezt mondta neki [Mária Magdalénának]: »Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.«” (A feltámasztott Jézusnak tehát az Atya éppúgy Isten volt, mint Mária Magdalénának. Érdekes módon egyetlen olyan írásszöveg sincs, amelyben az Atya a Fiút „én Istenemnek” nevezi.)

Lásd még a „Háromság” címszó alatt a 148. és a 153—4. oldalt.

Bizonyítja-e a János 1:1 azt, hogy Jézus az Isten?

Ján 1:1, Kár.: „Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge [a Kat., ÚRB, B.—D., KNB, Káldi szintén].” A Kecsk., 1931 így fogalmaz: „isten volt az íge.” Az ÚV ezt írja: „a Szó isten volt.”

Mit látnak ezek a fordítók a görög szövegben, amiért néhányan közülük ezt a részt nem úgy fordítják le, hogy „Isten vala az Íge”? Az első the·oszʹ (Isten) előtt határozott névelő áll, a második előtt viszont nem. A névelős szerkezetben lévő főnév egyénre, személyre utal, míg az ige előtt álló, egyes számú, névelő nélkül használt főnévi állítmánykiegészítő (amely a görög nyelvű mondatszerkesztésben van) valakinek a tulajdonságára utal. A szövegnek tehát nem az az értelme, hogy az Ige (Jézus) azonos Istennel, akinél volt, hanem azt fejezi ki, hogy az Ige isteni természetű, isteni lény, egy isten. (Lásd még az ÚV 5. függelékét az 1821—2. oldalon.)

Mire gondolt János apostol a János 1:1 leírásakor? Arra, hogy Jézus maga az Isten, vagy hogy Jézus az Atyával együtt egy Isten? Ugyanezen fejezet 18. versében János ezt írta: „Az Istent soha senki [„e g y ember sem”, ÚV] nem látta; az egyszülött Fiú [„egyszülött isten”, ÚV], a ki az Atya kebelében van,  az jelentette ki őt” (Kár.). Látta-e ember Jézus Krisztust, a Fiút? Természetesen! Akkor vajon azt mondta János Jézusról, hogy ő az Isten? Nyilvánvalóan nem. János azt írta összefoglalóan evangéliumának vége felé: „Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus [nem Isten, hanem], az Istennek Fia” (Ján 20:31, Kár.).

Bizonyítja-e a János 20:28-ban Tamás felkiáltása, hogy Jézus valóban az Isten?

Ján 20:28, ÚRB: „Tamás pedig így felelt: »Én Uram, és én Istenem!«”

Ha Tamás „Istennek” kívánta nevezni Jézust, ebben nincs semmi kivetnivaló. Ez összhangban lenne azzal, amit Jézus maga is idézett a Zsoltárok könyvéből, amely a tekintélyes embereket, bírákat ’isteneknek’ nevezi (Ján 10:34, 35, Kár.; Zsolt 82:1–6). Az csak természetes, hogy Krisztusnak sokkal magasabb állása van, mint azoknak az embereknek. A Jehovához viszonyított páratlan helyzete miatt a János 1:18 (ÚV) ezért úgy utal Jézusra, hogy „az egyszülött isten”. Az Ézsaiás 9:5 (Kat. [9:6]) is ’Erős Istennek’ — de nem a mindenható Istennek — nevezi prófétailag Jézust. Mindez összhangban van azzal, hogy Jézust a János 1:1 ’istennek’ nevezi (ÚV, Kecsk., 1931).

A szövegösszefüggés segít helyesen következtetni ebből. Röviddel Jézus halála előtt Tamás hallotta Jézus imáját, amelyben Atyját az ’egyedül igaz Istennek’ nevezte (Ján 17:3, Kár.). Jézus a feltámadása után üzenetet küldött az apostolainak, Tamást is beleértve, ezt mondva: „Felmegyek . . . az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez” (Ján 20:17, Kár.). Miután János apostol beszámol arról, hogy mit mondott Tamás, amikor a feltámadt Krisztust valóban meglátta és megérintette, hozzáfűzte: „Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében” (Ján 20:31, Kár.). Ha tehát valaki ennek ellenére arra a következtetésre jut Tamás felkiáltása alapján, hogy Jézus az ’egyedül igaz Isten’, vagy hogy Jézus egy háromság „Fiúistene”, akkor el kell olvasnia még egyszer, mit mondott maga Jézus (17. vers), és milyen egyértelmű következtetést vont le abból János apostol (31. vers).

 Arra utal-e a Máté 1:23, hogy Jézus a földön Isten volt?

Máté 1:23, Kár.: „Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten.”

Vajon azt mondta Jehova angyala Jézus születésének bejelentésekor, hogy maga Isten lesz a gyermek? Nem. Az üzenet így hangzott: „Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik” (Luk 1:32, 35, Kár., kiemelés tőlünk). És Jézus sem állította soha, hogy ő az Isten, hanem azt mondta, hogy ő az „Isten Fia” (Ján 10:36, Kár., kiemelés tőlünk). Jézust Isten küldte a világba; Isten tehát ezen egyszülött Fia által volt az emberekkel (Ján 3:17; 17:8).

Semmi szokatlan nem volt abban, hogy a héber nevek az Isten szó megfelelőjét vagy akár Isten nevének rövidített alakját tartalmazták. Az Eliáta név például azt jelenti: ’Istenem eljött’; a Jéhu név azt jelenti: ’Jehova ő’; az Illés név azt jelenti: ’Istenem Jehova’. De egyik név sem jelentette azt, hogy viselője maga Isten.

Mit jelent a János 5:18?

Ján 5:18, Kat.: „Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.”

A nem hívő zsidók érveltek úgy, hogy Jézus egyenlővé próbálja tenni magát Istennel, amikor azt állítja, hogy Isten az Atyja. Jóllehet Jézus helyénvalóan nevezte Atyjának Istent, sohasem állította azt, hogy egyenlő Istennel. Nyíltan válaszolt a zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát” (Ján 5:19, Kat.; lásd még: János 10:36; 14:28). Ugyanezek a nem hívő zsidók állították azt is, hogy Jézus megszegi a szombatot, vagyis a sabbatot, de ebben is tévedtek. Jézus tökéletesen betartotta a Törvényt, és kijelentette: „Szabad tehát szombaton jót tenni” (Máté 12:10–12, Kat.).

Az a tény, hogy Jézusnak imádatot mutatnak be, bizonyítja-e azt, hogy ő az Isten?

A Kár., Kat., ÚRB, B.—D. és KNB szerint a Héberek 1:6-ban az angyalok parancsot kapnak arra, hogy „imádják”  Jézust. Az ÚV ezt írja: ’hódoljanak neki.’ A Máté 14:33-ban a Káldi és a Szep. szerint azt olvashatjuk Jézus tanítványairól, hogy „imádják” Jézust; más fordítások azt mondják, hogy „leborultak előtte” (ÚRB, KNB, Czegl., Kecsk., G.—K., Rav.); „eléje borultak” (Csia); „hódoltak neki” (ÚV).

Az Ógörög—magyar szótár szerint az „imádni” formában visszaadott görög pro·szkü·neʹó szó jelentése: „leborul és a földet csókolja; leborulva hódol, térdreborulva tisztel, imád, üdvözöl” (Budapest, 1984, Soltész Ferenc, Szinyei Endre, 571. o.). Ezt a szót találjuk a Máté 14:33-ban, amely leírja, hogyan viselkedtek Jézussal a tanítványai; a Héberek 1:6-ban, amely azt mutatja meg, mit tesznek Jézus irányába az angyalok; a görög Septuaginta fordításban az 1Mózes 22:5-ben annak leírásaként, hogyan viselkedett Ábrahám Jehova előtt; az 1Mózes 23:7-ben annak leírásaként, hogy mit tett Ábrahám, midőn a kor szokása szerint üzletfelekhez illően tárgyalt emberekkel; és az 1Királyok 1:23-ban a Septuaginta szerint annak leírásként, hogyan járult Nátán próféta Dávid király elé.

A Máté 4:10-ben (ÚRB) Jézus ezt mondta: „Az Urat, a te Istenedet imádd [a pro·szkü·neʹó szóból ered], és csak neki szolgálj!” (Jézus itt nyilvánvalóan az 5Mózes 6:13-at idézte, és ebben a versben Isten neve, a tetragram olvasható.) Ezzel összhangban meg kell értenünk, hogy a pro·szkü·neʹó itt olyan szívállapottal és gondolkodással párosul, amit csak Isten felé nyilváníthatunk ki.

Azt bizonyítják-e Jézus csodái, hogy ő az Isten?

Csel 10:34, 38, ÚRB: „Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: ». . . A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele«.” (Péter tehát nem arra következtetett az általa megfigyelt csodákból, hogy Jézus volt az Isten, hanem arra, hogy Isten Jézussal volt. Vesd össze: Máté 16:16, 17.)

Ján 20:30, 31, ÚRB: „Sok más jelt [„csodát”, Raff., Maszny.] is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” (Jézus csodái alapján tehát az a helyes  következtetés, hogy ő „a Krisztus”, vagyis a Messiás, „az Isten Fia”. Az „Isten Fia” és a „Fiúisten” kifejezések között óriási különbség van!)

A keresztény kor előtt élt próféták, például Illés és Elizeus hasonló csodákat tettek, mint Jézus. Ez azonban semmiképpen sem bizonyítja azt, hogy őket Istennek lehet nevezni.

Azonos-e Jézus az „ószövetségi” Jehovával?

Lásd a „Jehova” címszó alatt a 192—3. oldalt.

Nem kell semmi más a megmentéshez, csak hinni Jézus Krisztusban?

Csel 16:30–32, Kár.: „Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek? Azok [Pál és Silás] pedig mondának: Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe! És hirdeték néki az Úrnak ígéjét [„Isten Igéjét”, Csia; „Isten szavát”, Kat.], és mindazoknak, kik az ő házánál valának.” (Az, hogy ez az ember ’hitt az Úr Jézusban’, pusztán azt jelentette, hogy őszintén kijelenti, hogy hisz benne? Pál rámutatott, hogy ennél többre van szükség. Meg kell ismerni és el kell fogadni Isten Szavát. Ezért is hirdette azt Pál és Silás a börtönőrnek. Igazi hite lenne-e Jézusban annak, aki nem imádná azt az Istent, akit Jézus imádott; ha nem alkalmazná Jézus arra vonatkozó tanítását, hogy milyennek kell lenniük a tanítványainak; ha nem végezné azt a munkát, aminek elvégzésére Jézus parancsot adott a követőinek? Rászolgálni nem tudunk a megmentésünkre; abban csakis az alapján részesülhetünk, hogy hiszünk Jézus emberi élete feláldozásának az értékében. De életmódunknak összhangban kell lennie a hitünkkel, még ha ez nehézségeket von is maga után. A Máté 10:22 [Csia] szerint Jézus ezt mondta: „aki végig állhatatos marad, megmenekül.”)

Élt-e Jézus az égben emberi léte előtt?

Kol 1:15–17, Kat.: „Ő [Jézus] a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte . . . Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél.”

 Ján 17:5, Kat.: Jézus egy imájában ezt mondta: „Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.” (Lásd még: János 8:23.)

Magával vitte Jézus a fizikai testét az égbe?

1Kor 15:42–50, Rav.: „Éppen igy van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban . . . Elvettetik földi test, feltámasztatik mennyei test . . . Igy is van megírva: Lett az első ember Ádám élő lénnyé . . . , az utolsó Ádám [Jézus Krisztus, aki tökéletes ember volt, akárcsak Ádám kezdetben] megelevenítő szellemmé . . . Atyámfiai, azt pedig mondom nektek: test és vér nem örökölheti az Isten országát, sem a romlandóság nem örökölheti a romolhatatlanságot.” (Kiemelés tőlünk.)

1Pét 3:18, Kom.: „Christus-is egyszer a’ bünökért szenvedett . . . meg-ölettetvén ugyan testben, de meg-elevenittetvén lélekben [„szellemben”, ÚV].” (Lásd még: 98. oldal.)

Szemléltetés: Ha valaki visszafizeti az adósságát a barátjának, de utána azonnal visszaveszi a pénzt, akkor az adósság nyilvánvalóan továbbra is fennáll. Ehhez hasonlóan, ha Jézus a feltámadásakor visszavette volna hús-vér, emberi testét, melyet feláldozott, hogy kifizesse a váltságot, hogyan hatott volna ez arra a gondoskodásra, mellyel megszabadította a hűséges embereket a bűn adósságától?

Igaz, Jézus a feltámadása után testi alakban jelent meg a tanítványainak. De egyes alkalmakkor miért nem ismerték fel azonnal? (Luk 24:15–32; Ján 20:14–16). Egyszer Jézus Tamás végett a kezein szegnyomokkal és a lándzsa okozta sebhellyel az oldalán jelent meg. Hogyan tudott azonban ez alkalommal hirtelen megjelenni közöttük, holott az ajtók zárva voltak? (Ján 20:26, 27). Jézus nyilvánvalóan anyagi testet öltött fel ilyen alkalmakkor, ahogy azt korábban az embereknek megjelenő angyalok is tették. Istennek nem jelentett nehézséget, hogy eltávolítsa Jézus testét a feltámasztásakor. Bár Isten nem hagyta Jézus testét a sírban (nyilván azért, hogy jobban megerősítse a tanítványok meggyőződését, hogy Jézus csakugyan feltámadt), érdekes módon a lenvászon  kötelékek, amelyekbe Jézust bepólyálták, ott maradtak; a feltámadt Jézus mégis mindig teljesen felöltözve jelent meg (Ján 20:6, 7).

Azonos-e Jézus Krisztus és Mihály arkangyal?

E Mihály neve csak ötször fordul elő a Bibliában. A dicső szellemszemélyt, aki ezt a nevet viseli, a következőképpen jellemzi a Biblia: „egyike az előkelő fejedelmeknek”, „a nagy fejedelem, a ki a te néped [Dániel népének] fiaiért áll” és az „arkangyal” (Dán 10:13, Kár.; 12:1, Kár.; Júd 9, Kár.). A Mihály név azt jelenti: „Ki olyan, mint Isten?” A név minden bizonnyal úgy utal Mihályra, mint aki élen jár Jehova szuverenitásának védelmezésében és Isten ellenségeinek elpusztításában.

Jézus Krisztus parancsát a feltámadás megkezdésére az 1Tesszalonika 4:16 (Kár.) ’arkangyal szózatának’ nevezi, a Júdás 9 pedig elmondja, hogy az arkangyal Mihály. Vajon illő lenne Jézus parancsszavát egy kisebb tekintélyű személyével egybevetni? Ésszerű tehát, hogy Mihály arkangyal Jézus Krisztus. (Érdekes, hogy az „arkangyal” kifejezés a Bibliában sehol sem fordul elő többes számban, ami arra utal, hogy csupán egyetlen arkangyal van.)

A Jelenések 12:7–12 leírja, hogy Mihály és az angyalai háborút vívnak Sátán ellen, és levetik őt és gonosz angyalait az égből, ami összefüggésben van Krisztus királyi hatalomátvételével. Jézust később úgy látjuk, mint a világ nemzetei ellen háborút viselő égi seregek vezérét (Jel 19:11–16). Nem logikus akkor úgy következtetnünk, hogy Jézus lesz az is, aki fellép a ’világ uralkodójának’ nevezett Sátán, vagyis az Ördög ellen? (Ján 12:31). A Dániel 12:1 (Kár.) azt, hogy „felkél Mihály”, összefüggésbe hozza azzal, hogy tekintélyét latba vetve cselekedni kezd, amikor „nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig”. Ez a leírás kétségtelenül ráillik arra, ami a nemzetekkel akkor fog történni, amikor Krisztus mint égi ítélet-végrehajtó fellép ellenük. A bizonyítékok tehát arra utalnak, hogy Isten Fiát a földrejövetele előtt Mihálynak nevezték, és azóta, hogy visszatért az égbe, ahol mint Isten megdicsőített szellemfia tartózkodik, ismét ezen a néven ismerik.

„Önök nem hisznek Jézusban”

Ezt válaszolhatod: „Ön nyilván hisz Jézusban. Én is ugyanúgy hiszek benne, különben nem állnék itt az ajtaja előtt.” Esetleg tedd még hozzá: „Ami azt illeti, a kiadványaink előtérbe állítják, mennyire fontos hinni Jézusban.” (Utalj egy megfelelő fejezetre abból a könyvből, amelyet éppen fel szeretnél kínálni, s ezt használd fel a beszélgetés alapjául, hangsúlyozva Jézus királyi szerepét. Vagy olvasd fel, amit Az Őrtorony ír a 2. oldalon a folyóirat céljáról.)

Vagy ezt is mondhatod: „Megkérdezhetem, miért gondolja ezt rólunk?”

Egy másik lehetőség: „Ezt valószínűleg mások mondták Önnek. De elmondhatom, hogy ez egyáltalán nincs így, mivel nekünk nagyon erős a Jézus Krisztusba vetett hitünk.” Esetleg tedd még hozzá: 1. „De nem hiszünk el mindent, amit az emberek Jézusról mondanak. Például sokan azt állítják, hogy csak jó ember volt, de nem Isten Fia. Ezt nem hisszük el. És Ön? . . . Ez a nézet nem felel meg a Biblia tanításának.” 2. „Bizonyos csoportok olyan tanításaiban sem hiszünk, amelyek ellentmondanak annak, amit maga Jézus mondott az Atyjához fűződő kapcsolatáról (Ján 14:28). Az Atyja felruházta őt uralkodói hatalommal, ez pedig minden ma élő ember életét érinti (Dán 7:13, 14).”

„Elfogadja Jézust személyes Megmentőjének?”

Ezt válaszolhatod: „A Biblia világosan kijelenti . . . [idézd a Cselekedetek 4:12-t]. Ez az, amit én hiszek. De megtanultam azt is, hogy ez komoly felelősséggel jár. Miért? Nos, ha valóban hiszek Jézusban, nem hihetek benne úgy, ahogy nekem tetszik.” Esetleg tedd még hozzá: „Tökéletes élete, melyet feláldozott, lehetővé teszi számunkra, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát. De tudom, hogy az is nagyon lényeges, hogy figyelmet fordítsunk a keresztényi felelősségeinkkel kapcsolatos utasításaira (Máté 28:19, 20; Csel 1:8).”

Vagy ezt is mondhatod (miután biztosítottad arról, hogy hiszel abban, hogy Jézus nemcsak neked, hanem mindazoknak  a Megmentője, akik hitet gyakorolnak benne): „Lényeges, hogy ne csak azt méltányoljuk, amit a múltban tett, hanem azt is, amit most tesz (Máté 24:14).”

„Én elfogadtam Jézust személyes Megmentőmnek”

Ezt válaszolhatod: „Örömmel hallom, hogy hisz Jézusban, mert ma oly kevés ember gondol arra, mit tett értünk Jézus. Biztosan jól ismeri, mit ír a János 3:16 . . . De hol fognak örökké élni az ilyen emberek? Egyesek Krisztussal együtt az égben. De vajon azt írja a Biblia, hogy minden jó ember oda kerül? (Máté 5:5; 6:10).”