Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Képmások

Képmások

Meghatározás: Általában személyek vagy dolgok látható ábrázolása. Ha a képmás imádat tárgya, akkor bálványról van szó. A képmásokat imádók gyakran azt állítják, hogy valójában a képmás által ábrázolt szellemszemélyt imádják. A képmások ilyen jellegű használata sok nem keresztény vallásban szokásos. A római katolikus egyház szokásáról ezt mondja a New Catholic Encyclopedia (1967, VII. köt., 372. o.): „Mivel a képmás imádata az általa ábrázolt személynek szól, és hozzá jut el, ezért a személyt megillető, ugyanilyen jellegű imádatot be lehet mutatni a képmás előtt mint az adott személy ábrázolása előtt.” Nem bibliai tanítás.

Mit mond Isten Szava az imádati célra használatos képmások készítéséről?

2Móz 20:4, 5, Kat.: Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt [„ne imádd ezeket”, KNB] és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok.” (Kiemelés tőlünk.) (Figyeld meg, hogy a tilalom a képmások készítésére és az előttük való leborulásra vonatkozik.)

3Móz 26:1, Kat.: „Ne csináljatok magatoknak bálványokat, ne állítsatok se szobrokat, se emlékoszlopokat [„szent oszlopot”, ÚV], ne emeljetek országotokban jelképes köveket, hogy hódoljatok előttük, mivel én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” (Tehát sohasem volt szabad olyan képmást felállítani, amely előtt az emberek imádati célból meghajolhatnak.)

2Kor 6:16, Kat.: „Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk.”

1Ján 5:21, Kat.: „Gyermekeim, óvakodjatok a bálványoktól [„bálványoktól”, KNB, B.—D., Csia, Káldi, Kár., ÚRB]!”

Használhatók-e képmások egyszerűen csak segítségként az igaz Isten imádatához?

Ján 4:23, 24, Csia: „az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Szellem, és az imádóknak szellemben és igazságban kell Őt imádniuk.” (Aki az imádatban képmásokat használ segítségképpen, az nem „szellemben” imádja Istent, hanem arra hagyatkozik, amit a szemével lát.)

2Kor 5:7, Csia: „hit által járunk és nem látás által.”

Ézs 40:18, Kat.: „Kihez hasonlíthatnátok az Istent; és milyen képmást alkothatnátok róla?”

Csel 17:29, Kat.: „Ha tehát az Isten fiai vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz vagy a művészet, az emberi elme valamilyen alkotásához hasonló.”

Ézs 42:8, Kat.: „Én vagyok az Úr, ez a nevem! Dicsőségemet nem engedem át másnak, sem tiszteletemet a bálványoknak [„faragott képeknek”, Szep.].”

Vajon tisztelnünk kellene a „szenteket” mint közbenjárókat Istennél, talán a képmásukat használva segítségképpen az imádatunkban?

Csel 10:25, 26, Kat.: „Amikor Péter megérkezett, Kornéliusz eléje sietett és a lábához borult, hogy hódoljon neki. De Péter fölemelte. »Állj fel — mondta —, hisz én is csak ember vagyok.«” (Ha Péter nem hagyta, hogy a jelenlétében ilyen rajongással legyenek iránta, vajon buzdítana-e minket arra, hogy a képmása előtt leboruljunk? Lásd még: Jelenések 19:10.)

Ján 14:6, 14, Kat.: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet — válaszolta Jézus. — Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” (Jézus itt világosan kijelentette, hogy csak őáltala közeledhetünk az Atyához, s hogy kéréseinket az ő nevében kell előterjesztenünk.)

1Tim 2:5, Kat.: „egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus.” (Tehát nem jön számításba senki más közvetítő Krisztus gyülekezetének a tagjai számára.)

Lásd még a „Szentek” címszó alatt a 343—4. oldalt.

Elsősorban a képmás által ábrázolt személyre gondolnak-e a hívők, illetve egyes képmásokat nagyobb tiszteletben részesítenek, mint másokat?

Fontos figyelembe venni a hívő gondolkodásmódját. Miért? Azért, mert az dönti el, hogy egy képmás esetében „képmásról” vagy „bálványról” van-e szó, hogy mire használja azt.

Értékesebbnek vagy fontosabbnak tartja-e a hívő egy személy egyik képmását, mint ugyanannak a személynek egy másik képmását? Ha ez a helyzet, akkor a hívő elsősorban a képmásra gondol, és nem a személyre. Miért vállalkoznak az emberek hosszú zarándokutakra, hogy bizonyos búcsújáró helyeket felkeressenek, és ott mutassanak be imádatot? Vajon nem magának a képmásnak tulajdonítanak „csodatevő erőt”? Például a Les Trois Notre-Dame de la Cathédrale de Chartres című könyvben Yves Delaporte kanonok a következőket mondja a franciaországi Chartres-ban lévő székesegyház Máriát ábrázoló képmásairól: „E képmások, melyek szoborként, festményként vagy a festett üvegeken vannak megalkotva, nem egyformán híresek . . . Csak hármat imádnak valójában: a Miasszonyunk-kápolnát, a Mária-oszlopot és a »Belle Verriere« Madonnát.” Ha azonban az imádók elsősorban a személyre, és nem a képmásra tekintenének, akkor az egyik képmás éppoly jó lenne nekik, mint a másik, nem igaz?

Mi Isten véleménye az imádatban felhasznált képmásokról?

Jer 10:14, 15, Kat.: „minden aranyműves szégyent vall, a bálvány miatt, amelyet csinált. Mert öntött képei csak hiábavalóságok, még lélegzeni sem tudnak. Hamis és nevetséges dolgok.”

Ézs 44:13–19, Kat.: „Az ács mérőzsinórt feszít ki, írószerszámával vázlatot csinál, majd vésőjével alakítani kezdi a fát, és formát ad neki a körző vonalai szerint. Valamilyen emberi képmást alakít ki belőle, emberi arcvonásokat kölcsönöz neki, hogy majd valamelyik templomban lakjék. Egy másik meg cédrusfát vág ki, vagy ciprust és tölgyet vesz elő, amelyet az erdő fái közül választott magának. Vagy pedig fenyőfát ültet. Ezt az eső fölneveli, hogy az embernek legyen tüzelője. Vesz belőle, hogy melegedjék mellette, vagy hogy a tüzénél kenyeret süssön magának. Aztán istent is alkot belőle és imádja; bálványt csinál és leborul előtte. A fa egyik részét elégeti a tűzön, a parazsán húst süt magának és jóllakik. Amikor kimelegszik, így beszél: »Jaj, de melegem lett, érzem a tüzet!« A megmaradt fából meg istent készít, bálványt csinál magának. Aztán meghajlik előtte, leborul, és így fohászkodik hozzá: »Segíts rajtam, mert te vagy az én istenem!«. Az ilyenek bizony nem tudnak és nem értenek semmit. Szemük zárva van, hogy ne lássanak, a szívük meg csupa értetlenség. Nem akad köztük, aki elgondolkodna; akiben értelem és belátás volna és így szólna: »A felét elégettem a tűzben, a parazsán kenyeret sütöttem, sőt húst is sütöttem és megettem. A maradékából meg bálványt faragjak, hogy egy fatuskó előtt boruljak le?«”

Ez 14:6, Kat.: „Ezt mondja az Úr, az Isten. Térjetek meg, hagyjátok el bálványaitokat [’mocskos bálványaitokat’, ÚV], forduljatok el iszonyatos tetteitektől.”

Ez 7:20, Kat.: „Díszes ékszereiket kevélységre használták: belőlük készítették szégyenletes képeiket, bálványaikat. Ezért iszonyattá [„tisztátalansággá”, KNB; „szenynyé”, Kár.] teszem őket a számukra.”

Mit érezzünk az esetleg korábban tisztelt képmások iránt?

5Móz 7:25, 26, Kat.: „Bálványaikat égesd el tűzbe vetve, ne kívánd meg, s ne tartsd meg az aranyat vagy ezüstöt, ami borítja őket, nehogy bajba juss, hiszen az ilyesmi utálat tárgya az Úr, a te Istened szemében. Utálatnak tárgyát ne vidd házadba, különben hozzá hasonlóan átok alá kerülsz magad is. Nagy megvetéssel és utálattal bánj vele [„iszonyodjál tőle, és utálva utáld”, ÚV].” (Bár ma Jehova szolgáinak nincs joguk más tulajdonában lévő képmásokat megsemmisíteni, ez az Izraelnek adott parancs minta arra, hogyan kell tekinteni a saját tulajdonunkban lévő, korábban esetleg tisztelt képmásokat. Vesd össze: Cselekedetek 19:19.)

1Ján 5:21, Kár.: „Fiacskáim, oltalmazzátok meg magatokat a bálványoktól.”

Ez 37:23, Kat.: „Nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal . . . az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek.”

Milyen hatásuk lehet az imádatban felhasznált képmásoknak a jövőnkre?

5Móz 4:25, 26, Káldi: „Ha . . . megtévedtek s valami hasonmást csináltok magatoknak [„valaminek az alakjában istenszobrot”, Kat.; „istenszobrot csináltok bárminek a képmására”, ÚRB] s így azt cselekszitek, ami gonosz az Úr, a ti Istenetek előtt, hogy őt haragra ingereljétek: bizonyságul hívom fel ma az eget és a földet, hogy . . . eltöröl róla az Úr titeket.” (Isten nézőpontja nem változott. Lásd: Malakiás 3:5, 6.)

1Kor 10:14, 20, KNB: „Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást . . . amit a pogányoknak áldoznak, azt a démonoknak áldozzák és nem Istennek. Nem akarom, hogy démonokkal legyetek közösségben.”

Jel 21:8, Kat.: „A gyávák, hitetlenek, gonoszok, gyilkosok, kicsapongók, csalók, bálványimádók és hazugok mind a lánggal égő kénköves tóba kerülnek. Ez lesz a második halál.”

Zsolt 115:4–8, KNB: „a nemzetek bálványai ezüstből és aranyból vannak, s emberi kéz alkotásai. Van szájuk, de nem szólnak, van szemük, de nem látnak. Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, torkukkal nem kiáltanak. Legyenek hozzájuk hasonlók a készítőik, és mindazok, akik bíznak bennük!”