Utal-e arra a Biblia, hogy a halottak képesek fájdalmat érezni?

Préd 9:5, 10: „az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak . . . Mindazt, amit kezed megtehet, tedd meg a te erődből, mert sem cselekedet, sem tervezés, sem ismeret, sem bölcsesség nincs a seolban*, ahová mégy.” (Ha semmit sem tudnak, nyilvánvaló, hogy fájdalmat sem éreznek.) (*„Alvilágban”, Kat., KNB; „Seolban”, Kár. [9:12]; „holtak hazájában”, ÚRB; „koporsóban”, Kom. [9:12].)

Zsolt 146:4: „Kimegy a szelleme, és ő visszatér földjébe, azon a napon elvesznek gondolatai*” (*„tervei”, Kár., ÚRB; „minden terve”, Kat.; „minden gondolatai”, Szep. [145:4]).

Utal-e arra a Biblia, hogy a lélek túléli a test halálát?

Ez 18:4: „Amely lélek* vétkezik, az hal meg” (*„lélek”, Kár., ÚRB, KNB, Kecsk., Kám.; „aki”, Kat.).

„A Bibliában nem létezik . . . a »testtől« független, tisztán szellemi, anyagtalan természetű »lélek« fogalma” (La Parole de Dieu. [Párizs, 1960] Georges Auzou, a Szentírás professzora, Roueni Szeminárium, Franciaország, 128. o.).

„Bár a héber nefes szót [a Héber Iratokban] gyakran a »lélek« szóval fordítják, pontatlan lenne, ha a szó jelentését görög módon értelmeznénk. Nefes . . . alatt sohasem értendő olyan, ami a testtől függetlenül is képes működni. Az Újszövetségben a görög pszükhé szót is sokszor fordítják »léleknek«, de a szónak ugyancsak nem alkalmazhatjuk a görög filozófusoktól kapott jelentését. Általában azt jelenti: ’élet’, ’életerő’, helyenként pedig ’egyén’” (The Encyclopedia Americana. [1977] 25. köt., 236. o.).

Milyen emberek kerülnek a bibliai pokolba?

Mondja-e a Biblia, hogy gonoszok kerülnek a pokolba?

Zsolt 9:18, Káldi: „Térjenek az alvilágba* a vétkesek, az Istenről megfeledkezett összes nemzetek!” (*„pokolba”, Kom.; „holtak hazájába”, ÚRB; „alvilágba”, KNB, Kecsk.; „Seolba”, Kár., ÚV [9:17]; „holtak világába”, Kat.).

 Azt is mondja vajon a Biblia, hogy igaz emberek kerülnek a pokolba?

Jób 14:13, Dy: Jób így imádkozott: „Ki adná meg nekem, hogy megőriznél a pokolban*, és elrejtenél, míg a harag távozik, és kiszabnád nekem az időt, amikor megemlékezel rólam?” (Maga Isten mondta Jóbról azt, hogy „feddhetetlen és egyenes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat” [Jób 1:8].) (*„Holtak hazájában”, ÚRB; „alvilágban”, KNB, Kám.; „alvilág ölében”, Kat.; „holtak országában”, Kár.; „sirban”, Szep.; „seolban”, ÚV.)

Csel 2:25–27, Káldi, 1865: „Dávid mondja felőle [Jézus Krisztus felől]: mert lelkemet nem hagyod a pokolban*, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (Az a tény, hogy Isten nem ’hagyta’ Jézust a pokolban, nemde arra utal, hogy Jézus a pokolban, azaz a hádeszben volt, legalább is egy ideig?) (*„Pokolban”, Soós.; „hádeszben”, ÚV; „sírban”, Maszny., Kár.; „alvilágban”, Kat., KNB; „halottak birodalmában”, ÚRB.)

Kiszabadulhat valaki egyszer a bibliai pokolból?

Jel 20:13, 14, Kár.: „a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol* is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába.” (A halottak tehát kiszabadulhatnak a pokolból. Figyeld meg azt is, hogy a pokol nem azonos a tűz tavával, hanem a poklot belevetik a tűz tavába.) (*„Pokol”, ÚRB; „alvilág”, B.—D., KNB, Kat., Kecsk.; „hádesz”, ÚV.)

Miért van ez a zűrzavar azzal kapcsolatban, hogy mit mond a Biblia a pokolról?

„Sok zűrzavart és félreértést okoztak a Biblia korai fordítói azzal, hogy a héber seol, valamint a görög hádesz és gyehenna szavakat rendszeresen a pokol szóval fordították. Az, hogy a Biblia átdolgozott kiadásainak fordítói egyszerűen átírták ezeket a szavakat, nem volt elegendő e zűrzavar és hamis felfogás eloszlatásához” (The Encyclopedia Americana. [1942] XIV. köt., 81. o.).

A fordítók engedték, hogy személyes elképzelésük színesebbé tegye a művüket, ahelyett hogy következetesek lettek  volna az eredeti nyelvek kifejezéseinek fordításában. Például: 1. A se’ólʹ szót a Károli-fordítás ilyen kifejezésekkel adja vissza: „sír”, „koporsó”, „pokol”, „seol”, „alvilág”; a haiʹdészt: „pokol”, „sír”. 2. Az Újfordítású revideált Biblia a haiʹdész helyett a „halottak birodalma” és a „pokol” kifejezéseket használja. 3. A Katolikus fordítás a haiʹdész esetében így fordít: „pokol” és „alvilág”. S a geʹen·na szót a „kárhozat”, illetve a „pokol” szóval adja vissza, noha ez utóbbit a haiʹdész fordításaként is használja. Ily módon az eredeti nyelv megfelelő kifejezéseinek pontos jelentése elmosódik.

Örök büntetés lesz a gonoszok sorsa?

Máté 25:46, ÚRB: „ezek elmennek az örök büntetésre [„levágásba”, Sork.; görögül: koʹla·szin], az igazak pedig az örök életre.” (A The Emphatic Diaglott ’kivágást’ ír a ’büntetés’ helyett. Az egyik lábjegyzete ezt a magyarázatot adja: „Kola·szin . . . a kolazó szóból származik, melynek ez a jelentése: 1. Lemetsz, például faágat levág, nyes. 2. Elfojt, elnyom . . . 3. Fenyít, büntet. Ha valakit »kivágnak« az életből vagy a társadalomból, vagy elnyomnak, az büntetésnek tekintendő. Így keletkezett ez a harmadik, átvitt értelmű szóhasználat. Az első jelentésre esett a választás, mert jobban illik a mondat második feléhez, s így megmarad az ellentét ereje és szépsége. Az igazak elmennek az életre, a gonoszok pedig az életből való kivágatásra, azaz a halálba. [Lásd még: 2Tessz 1,9.]”)

2Tessz 1:9, Rav.: „ezek örök pusztulással* fognak lakolni ama napon, távol az Úr orcájától és hatalmának dicsőségétől.” (Kiemelés tőlünk.) (*„Kárhozatban örök büntetéssel sújtja”, KNB; „örök pusztulással”, ÚRB; „örök kárhozattal”, Kat., B.—D.; „örök veszedelemmel”, Kár., Csia.)

Júd 7, Kár.: „Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok is, a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak előttünk, örök tűznek büntetését szenvedvén.” (A Szodomát és Gomorrát elpusztító tűz évezredekkel ezelőtt megszűnt égni. Annak a tűznek a hatása azonban tartós maradt, a városokat nem építették újjá. Isten ítélete viszont nem csupán e városok, hanem gonosz lakóik  ellen is szólt. Ami velük történt, intő példa. A Lukács 17:29-ben Jézus azt mondja, hogy ’el lettek pusztítva’, a Júdás 7 pedig rámutat, hogy pusztulásuk örök érvényű.)

Miként értsük a Jelenések könyvében említett ’örök gyötrelmet’?

Jel 14:9–11; 20:10, Kat.: „Aki leborul a vadállat és képmása előtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét, az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Gyötrelmének [görögül: basza·ni·szmuʹ] füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.” „A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették — itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké.”

Milyen ’gyötrelemről’ van szó ezekben az írásszövegekben? Figyelemre méltó, hogy a Jelenések 11:10 (Kat.) utal ’két prófétára, aki gyötrelmére van a föld lakóinak’. A gyötrelem e próféták által hirdetett üzenet megalázó leleplezéseinek a következménye. A Jelenések 14:9–11 (Kat.) azt mondja, hogy akik imádják a jelképes ’vadállatot és képmását’, azok ’kénköves tűzben fognak gyötrődni’. Ez azonban nem utalhat öntudatánál lévő személy halál utáni gyötrődésére, mivel „a holtak nem tudnak semmit” (Préd 9:5, Kat.). Mi okoz akkor nekik gyötrelmet, amikor még élnek? Az, hogy Isten szolgái hirdetik, hogy akik a ’vadállatot és képmását’ imádják, azokra ’a lánggal égő kénköves tó’ által szemléltetett második halál vár. A tüzes megsemmisítésük füstje örökre felszáll, mivel a megsemmisítésük örökre szól, és soha nem merül feledésbe. Mit jelentenek a Jelenések 20:10 (Kat.) szavai, melyek azt mondják, hogy az Ördög a ’kénköves, tüzes tóban fog gyötrődni örökkön-örökké’? A Jelenések 21:8 (Kat.) világosan kijelenti, hogy a ’lánggal égő kénköves tó’ „a második halál”. Ha tehát az Ördög ott fog „gyötrődni” örökkön-örökké, az azt jelenti, hogy soha nem szabadul; örökre korlátozva marad, tulajdonképpen az örök halálban. A „gyötrelem” kifejezés (görögül: baʹsza·nosz) ilyen használata emlékeztet egyebek között  a Máté 18:34-re, ahol ugyanezt a görög alapszót alkalmazzák a ’börtönőr’ kifejezésére (ÚV).

Mi a „tüzes gyehenna”, amelyről Jézus beszélt?

A Keresztény Görög Iratokban 12-szer fordul elő a gyehenna szó. Az eredeti nyelven ötször közvetlenül kapcsolatban van a tűzzel. A bibliafordítók a geʹen·nan tu pü·roszʹ görög kifejezést a ’pokol tüze’ (Kat., G.—K.), ’tüzes gyehenna’ (Csia, Vida), ’gyehenna tüze’ (Kár., ÚRB, B.—D., KNB, Kám.) formákban adják vissza.

Történelmi háttér: A Hinnom-völgy (gyehenna) Jeruzsálem falain kívül húzódott. Egy időben bálványimádati hely volt, ahol még gyermekáldozatokat is bemutattak. Az első században a Hinnom-völgy Jeruzsálem szemétmegsemmisítő helye lett. Elpusztult állatok tetemeit vetették oda, hogy megeméssze őket a tűz, melyet kénnel vagy terméskénnel tápláltak, hogy segítsék az égést. A kivégzett bűnözők holttesteit is ide vetették — őket nem tartották méltónak arra, hogy tisztességesen el legyenek temetve egy emléksírba. Ezért mondta Jézus a Máté 5:29, 30-ban, hogy az ’egész testet’ a gyehennába vetik. Ha a holttest az állandóan égő tűzbe esett, az megemésztette, ám ha a tetem a mély szakadék szélére esett, oszló húsát ellepték a férgek, illetve kukacok (Márk 9:47, 48). Élő embert nem vetettek a gyehennába, az tehát nem volt az öntudati állapotban való gyötrelem helye.

Jézus arra figyelmeztette hallgatóit a Máté 10:28-ban, hogy azt féljék, aki „aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában”. Mit jelent ez? Figyeljük meg, hogy itt nem említi, hogy gyötörni fogják őket a gyehenna tüzében, hanem inkább azt mondja, hogy azt féljék, aki „el tudja pusztítani [őket] a gyehennában”. Jézus azzal, hogy a ’lélekre’ külön hivatkozik, itt azt hangsúlyozza, hogy Isten az ember minden életkilátását el tudja pusztítani; így tehát az ilyen ember számára nincs remény a feltámadásra. A „tüzes gyehennára” való utalások tehát ugyanazt jelentik, mint a Jelenések 21:8-ban leírt ’tüzes tó’, vagyis a pusztulást, „a második halált”.

A Biblia szerint mi a bűnért járó büntetés?

Róma 6:23: „a bűn zsoldja a halál.”

 Bűnhődni kell még a halál után is a bűnért?

Róma 6:7: „aki meghalt, azt felmentették a bűne alól.”

Összeegyeztethető Isten személyiségével a gonoszok örökké tartó gyötrése?

Jer 7:31: A hitehagyott júdaiak „fölépítették a Tófet magaslatait, amely a Hinnom fiának völgyében van, hogy megégessék fiaikat és leányaikat a tűzben, amit nem parancsoltam, és ami fel sem ötlött szívemben”. (Ha ez soha fel sem ötlött Isten szívében, biztosan nem tesz ilyet nagyobb méretekben sem.)

Szemléltetés: Mit gondolnál arról a szülőről, aki azzal bünteti meg engedetlen gyermekét, hogy annak kezét a tűzbe teszi? „Az Isten szeretet” (1Ján 4:8). Megtenne vajon olyasmit, amit jóravaló emberi szülők sem tennének meg? Semmiképpen sem!

Azzal, amit Jézus a gazdag emberről és Lázárról mondott, azt tanította, hogy a gonoszok gyötrődni fognak a haláluk után?

Betű szerint kell-e értenünk a Lukács 16:19–31 leírását, vagy csupán valaminek a szemléltetéséről van szó? A Káldi-fordítás lábjegyzete elismeri: „Tekintetbe kell venni, hogy az itt következő elbeszélés példabeszéd, melynek részletét nem kell szószerint venni, csak tanulságát keresni.” Betű szerint értve azt jelentenék Jézus szavai, hogy Isten összes kegyeltje elférne egyetlen személy, Ábrahám keblén; hogy az ujjhegyen levő víz nem párologna el a hádesz tüzében; hogy egyetlen csepp víz enyhülést szerezne egy ott szenvedőnek. Ésszerűen hangzik ez neked? A betű szerinti értelmezés szemben állna a Biblia más részeivel. Ha a Biblia ilyen ellentmondásos lenne, alapként használná-e egy igazságot szerető ember a hite építéséhez? A Biblia azonban nem mond ellent önmagának.

Mit jelent a példázat? A „gazdag” ember a farizeusokat szemlélteti. (Lásd: 14. vers.) Lázár, a koldus jelentette az egyszerű zsidó népet, melyet a farizeusok ugyan megvetettek, ám ezek az emberek megbánást tanúsítottak, és Jézus követői lettek. (Lásd: Máté 21:31, 32; Lukács 18:11; János 7:49.) Haláluk is jelképes, azt ábrázolja, hogy megváltoztak a körülményeik. Így a korábbi megvetetteket Isten a kegyébe fogadta,  s a látszólag kegyelteket Isten elutasította, míg az az ítéletüzenet, melyet az általuk megvetett emberek hirdettek, gyötörte őket (Csel 5:33; 7:54).

Honnan ered a tüzes pokol tanítása?

Az ókori babilóniai és asszír vallásokban „az alvilágot . . . a borzalmak helyének ábrázolták, amely igen hatalmas és ádáz istenek és démonok uralma alatt állt” (The Religion of Babylonia and Assyria. Boston, 1898, Morris Jastrow, Jr., 581. o.). A kereszténységben vallott pokol tüzes voltára utaló korai bizonyítékok az ókori Egyiptom vallásában találhatók (The Book of the Dead. New Hyde Park, N. Y., 1960, E. A. Wallis Budge előszavával, 144., 149., 151., 153., 161. o.). A buddhizmusban, amely az i. e. VI. századig nyúlik vissza, az idők folyamán kialakultak mind a forró, mind a hideg pokolról szóló elképzelések (The Encyclopedia Americana. 1977, 14. köt., 68. o.). Az olaszországi katolikus templomokban ábrázolt pokoljelenetek az etruszkokhoz vezethetők vissza (La civiltà etrusca. [Milánó, 1979] Werner Keller, 389. o.).

Ennek az Istent gyalázó tanításnak a valódi gyökerei azonban sokkal mélyebben vannak. A gyötrelem poklával kapcsolatos könyörtelen elképzelések rágalmazzák Istent, és Isten legfőbb rágalmazójától származnak (az Ördögtől, akinek neve azt jelenti: ’rágalmazó’), akit Jézus Krisztus a ’hazugság atyjának’ nevezett (Ján 8:44).