Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Próféciák

Próféciák

Meghatározás: A prófécia ihletett üzenet, az isteni akarat és szándék bejelentése. Jelentheti elkövetkező események megjövendölését, ihletett erkölcsi tanítás közlését, isteni parancs vagy ítélet bejelentését.

Milyen bibliai jövendölések teljesedtek be eddig?

A példákat lásd a „Biblia”, a „Dátumok” és az „Utolsó napok” címszó alatt, továbbá „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos” című könyv 343—6. oldalán.

Melyek a Biblia eddig még be nem teljesedett, jelentősebb próféciái?

1Tessz 5:3: „Amikor azt mondják: »Béke és biztonság!«, akkor hirtelen pusztulás jön rájuk egy szempillantás alatt, mint ahogy a gyötrő fájás a várandós asszonyra; és semmiképpen nem fognak megmenekülni.”

Jel 17:16: „A tíz szarv pedig, melyet láttál, és a vadállat, ezek meg fogják gyűlölni a szajhát [Nagy Babilont], s elhagyottá és mezítelenné teszik, és megeszik a húsát, és teljesen elégetik őt tűzzel.”

Ez 38:14–19: „mondd meg Gógnak: »Így szól a legfőbb Úr, Jehova: ,Nemde azon a napon, amikor népem, [a szellemi] Izrael biztonságban lakik, megtudod majd? Bizony eljössz majd helyedről, észak legtávolabbi részeiről sok nép kíséretében’« . . . »Ez lesz azon a napon, amely napon Góg bevonul Izrael földjére: felszáll dühöm az orromba — ez a legfőbb Úr, Jehova kijelentése. — Felindultságomban, és bősz haragom tüzében fogok beszélni.«”

Dán 2:44: Az Isten által felállított királyság „szétzúzza és megsemmisíti mindazokat [az emberi] királyságokat, maga pedig megáll időtlen időkig”.

Ez 38:23: „Fölmagasztalom és megszentelem magamat, és megismertetem magamat sok nemzet szeme láttára; és megtudják, hogy én vagyok Jehova.”

Jel 20:1–3: „láttam egy angyalt lejönni az égből a mélység kulcsával és egy nagy lánccal a kezében. És megfogta a sárkányt, az őskígyót, aki az Ördög és Sátán, és ezer évre megkötözte. És a mélységbe vetette, bezárta és lepecsételte azt fölötte, hogy ne vezesse félre többé a nemzeteket, míg véget nem ér az ezer év. Ezek után el kell hogy oldozzák egy kis időre.”

Ján 5:28, 29: „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak, hallani fogják az ő hangját, és kijönnek: akik jó dolgokat tettek, az élet feltámadására, akik hitvány dolgokat cselekedtek, az ítélet feltámadására.”

Jel 21:3, 4: „harsány hangot hallottam a trón felől, mely ezt mondta: »Íme! Az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakozni, azok pedig az ő népei lesznek. És maga az Isten lesz velük. És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak.«”

1Kor 15:24–28: „Azután a vég, amikor átadja a királyságot Istenének és Atyjának . . . Mikor pedig minden alávettetett neki, akkor maga a Fiú is aláveti magát Annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenkinek.”

Miért kell a keresztényeknek élénken érdeklődniük a bibliai jövendölések iránt?

Máté 24:42: „Kitartóan virrasszatok hát, mert nem tudjátok, melyik nap jön el az Uratok.”

2Pét 1:19–21: „még biztosabb nálunk a prófétai szó [amiatt, ami Jézus elváltozásakor történt]; és jól teszitek, ha figyelmet fordítotok rá . . . Prófécia ugyanis soha nem hozatott ember akaratából, hanem Istentől szóltak emberek, amint a szent szellem vezette őket.”

Péld 4:18: „Az igazságosak ösvénye . . . olyan, mint a hajnal világossága, mely egyre világosabb lesz a teljes délig.”

Máté 4:4: „Ne csak kenyérrel éljen az ember, hanem minden kijelentéssel, amely Jehova szájából származik.” (Ez csodálatos prófétai ígéreteket is magában foglal.)

2Tim 3:16: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a kiigazításra, az igazságosságban való fegyelmezésre.” (Tehát Isten írott Szava teljes terjedelmében megérdemli, hogy buzgón tanulmányozzuk.)

Ha valaki azt mondja:

„Önök túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanak a próféciáknak. Csak az a fontos, hogy elfogadjuk Megmentőnknek Krisztust, és jó keresztényként éljünk”

Ezt válaszolhatod: „Igaza van, Jézus Krisztus szerepének elismerése igen lényeges. De tudta-e, hogy a zsidók az első században egyebek között azért nem fogadták el őt, mert nem fordítottak elég figyelmet a próféciákra?” Esetleg tedd még hozzá: 1. „A Héber Iratok próféciái megjövendölték, mikor jelenik meg és mit fog tenni a Messiás (Krisztus). De a zsidók általánosságban nem fordítottak figyelmet ezekre a próféciákra. Nekik egyéni elképzelésük volt arról, hogy mit kell tennie a Messiásnak, aminek az lett a következménye, hogy elvetették Isten Fiát.” (Lásd még a „Jézus Krisztus” címszó alatt a 206. oldalt.) 2. „Ma olyan időkben élünk, amikor Krisztus égi Királyként megkezdte uralkodását, és minden nemzetből való embereknek hirdetteti az üzenetét (Máté 24:14). A legtöbb ember azonban valami másra vár.”

Vagy ezt is mondhatod: „Igaza van, fontos, hogy jó keresztények legyünk. De jó keresztény lennék akkor, ha bizonyos mértékben követném Jézus tanítását, ugyanakkor figyelmen kívül hagynám, amit arról mondott, hogy mi legyen első helyen az életünkben? . . . Figyelje meg, mit mondott erről, ahogy az a Máté 6:33-ban fel lett jegyezve.” Esetleg tedd még hozzá: „Vajon nem ezért a Királyságért tanított meg minket Jézus imádkozni, és nem helyezte ezt a kérést az elé, hogy kérjük Isten megbocsátását, mert hiszünk benne mint Megmentőnkben? (Máté 6:9–12).”