A nevadai Las Vegasból egy nem Tanú házaspár szeretett volna elköltözni egy csendesebb, nyugodtabb helyre. Ezért eladták a házukat, hogy a Dominikai Köztársaságba költözzenek. Azonban tíz nappal a repülőútjuk előtt már el kellett költözniük otthonról. A szomszédaik Jehova Tanúi voltak, akik meghívták magukhoz a házaspárt.  Amíg náluk laktak, elmentek ők is az összejövetelre. Nagyon érdekesnek találták, hogy az 1914-es dátumról volt szó. Tudták, hogy ez egy fontos évszám a történelemben. Amikor a házaspár megérkezett a Dominikai Köztársaságba, rögtön bibliatanulmányozást kértek az első Tanútól, aki felkereste őket. Tizennégy hónappal később mindketten megkeresztelkedtek.

A testvérek felállítottak egy irodalomállványt a 2012-es panamai nemzetközi könyvvásáron Panamavárosban. Két iskolás lány odament hozzájuk. Az egyikük őszintén elmondta az ott álló testvérnőnek, hogy épp nagyon zaklatott, mert az apja drogfüggő, és nem tudja, hogyan kezelje a helyzetet. A testvérnő megmutatta neki a Fiatalok kérdései – Gyakorlatias válaszok 2. kötetének 23. fejezetéből a „Mit csináljak, ha apu vagy anyu iszik vagy kábítószerezik?” részt. A lány nagyon megörült, és ezt mondta: „Pont erre van szükségem!” A lányok megölelték a testvérnőt, és egy órával később is visszajöttek megköszönni a könyvet. Az ötnapos könyvvásár alatt 1046 könyvet, 1116 folyóiratot és 449 füzetet terjesztettek el a testvéreink. 56 személy adta meg az elérhetőségét, így a Tanúk újra tudták látogatni őket.

Fredy anyanyelve a kabekar, és Costa Rica egyik hegyvidéki közösségében él. A fővárosban, San Joséban  négy évvel ezelőtt a munkahelyén kapott egy Mit tanít valójában a Biblia? könyvet és egy Mit kíván meg tőlünk Isten? füzetet. A hírnök, akitől kapta a kiadványokat, azt mondta neki, hogy térjen vissza a hegyvidékre, és beszéljen az új ismeretéről az ottaniaknak. Így hát Fredy hazatért, és elkezdte tanulmányozni egyedül A Biblia tanítása könyvet. Ennek hatására változtatott az életén, például törvényesítette a házasságát. Majd a legjobb tudása szerint igyekezett megtanítani a kabekariaknak az igazságot.

Fredy összeállított egy vizsgát, melyből kiderült, hogy mennyire ismerik a Bibliát a tanulmányozói. Majd az eredmények alapján hat csoportot alakított ki. Összejöveteleket tartott, és még az emlékünnepet is megtartották, amihez ő írta a meghívókat. Ez volt rajta: „Jehova Tanúi meghívnak, hogy vegyél részt Krisztus halálának emlékünnepén.” Mindezt úgy tette, hogy négy évig semmilyen kapcsolata sem volt a Tanúkkal! De mindig imádkozott azért, hogy Jehova küldjön Tanúkat.

Jehova meghallgatta az imáját. Nemrég néhány Tanú tette meg a fáradságos utat, hogy eljussanak ehhez a kis közösséghez. Csak ámultak azon, amit láttak. Ezt írták: „Bár Fredy nincs megkeresztelkedve, teljesen úgy él, mint egy Jehova Tanúja!” Mindössze három hónap múlva kereszteletlen hírnök lehetett. Majd nagy utat tett meg le a hegyről, hogy részt vehessen élete első kongresszusán, ahova elkísérte 19 bibliatanulmányozója is. És végre megkeresztelkedhetett. Majd újabb három kabekar csoportot hozott létre olyan vidékeken, amelyeket még nehezebb megközelíteni.

Anna az Egyesült Államokban középiskolás. Néhány osztálytársa az egyik nap azért zaklatta, mert nem hisz a háromságban. „Összefogtak ellenem, de próbáltam nyugodt maradni. Nem akartam, hogy rossz véleménye legyen a többieknek Jehova Tanúiról” – mondta. Még aznap este Jehovához imádkozott bátorságért, és kutatott a háromság témájában. Másnap elvitte magával a Bibliáját. Az osztálytársai piszkálták és kinevették. Ennek ellenére bátran érvelt nekik a Bibliából. Ekkor a zaklatóinak elakadt a szavuk. Végül az egyik főkolompos, aki osztálytitkár is volt, elmondta, hogy most már tiszteli Jehova Tanúit. Innentől kezdve sok kérdése volt Annához a hitnézeteiről.

Egy barbadosi fiatal nő vasárnap reggel a templomba tartott, amikor elszakadt a cipője. Becsöngetett  az egyik közeli házba, hogy kérjen egy biztosítótűt. Épp egy testvérnő nyitott ajtót, aki a lányával lakott ott. Amíg a nő a cipőjével volt elfoglalva, a testvérnő beszélt neki a bibliai próféciákról, melyek napjainkban teljesednek. A lánya pedig meghívta őt az összejövetelre aznap délelőttre. Mivel a templomból már úgyis elkésett, elment velük. Az összejövetelen minden bibliaverset kikeresett a King James-féle Bibliájából, és a program nagy hatással volt rá. Elmondta, hogy mindig is szerette volna ilyen nyugodt körülmények között tanulmányozni a Bibliát. Ugyanis az ő egyházában rendkívül fárasztónak tartotta a dobpergést és a hangos éneklést. Elfogadta A Biblia tanítása könyvet és a tanulmányozást. Azóta rendszeresen ott van az összejöveteleken, és lelkesen hozzá is szól.

Egy guyanai fiatal testvér ezt mondta: „Szeretek beszélni a Bibliáról az osztálytársaimnak, de van egy fiú, aki megnehezíti ezt. Egy nap a falhoz lökött, és azt mondta, hogy ne merjek többet prédikálni. Azt válaszoltam neki, hogy csak egyetlen személy tilthatja meg – Jehova. Nem hagytam fel a prédikálással, ezért a fiú tönkretette az iskolatáskámat. Majd úgy pofon vágott, hogy felrepedt a szám. Mindkettőnket behívatott az osztályfőnök a tanáriba. Megkérdezte, hogy mivel vívtam ki az osztálytársam haragját. Azt mondtam, hogy csak a jó hírről prédikáltam. Az osztályfőnök értetlenül kérdezte, hogy miért nem ütöttem vissza. Elmondtam, hogy a Róma 12:17-ből megtanultam, hogy a keresztények ne viszonozzák rosszal a rosszat. A tanár elnézést kért, és megígérte, hogy beszél a fiúval.”