SIERRA LEONE ÉS GUINEA
„Jövőre halott leszel”
Zachaeus Martyn
-
SZÜLETETT: 1880
-
MEGKERESZTELKEDETT: 1942
-
ÉLETRAJZI RÉSZLETEK: 72 éves korában lett úttörő.
ZACHAEUSSZAL senki nem tanulmányozta a Bibliát. De miután elolvasta a Megmentés és az Isten hárfája című könyveket, tudta, hogy megtalálta az igazságot.
1941-ben Zachaeus egyik vasárnap reggel útnak indult, hogy először vegyen részt a Tanúk összejövetelén. Nyolc kilométert kellett gyalogolnia hegynek föl, hegynek le. Nem tudta, mikor kezdődik az összejövetel, ezért órákkal előbb megérkezett. Leült, és várta, hogy jöjjenek a testvérek. Miután részt vett három vasárnapi összejövetelen, kérte a helyi anglikán egyház vezetőit, hogy töröljék őt az egyháztagok közül.
Az egyik jó barátja, aki ebbe a templomba járt, rosszallóan ezt mondta neki: „Öregem, ha folyton nyolc kilométert mész fel-le a hegyen, hogy eljuss abba a terembe, jövőre halott leszel.” Öt éven át figyelte Zachaeust, amint hetente kétszer fel-le megy a hegyen. Majd ez a barát hirtelen meghalt! Zachaeus azonban még 25 év elteltével is jó erőben volt.
Zachaeus a haláláig, 97 éves koráig hűségesen szolgálta Jehovát.