Becslések szerint Sierra Leonéban 3000-5000 siket él, Guineában pedig több száz. Ha Jehova akarata az, „hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön”, akkor a siketek hogyan fognak „hallani” a jó hírről? (1Tim 2:4).

Michelle Washington, egy Gileádot végzett misszionárius 1998-ban érkezett Sierra Leonéba. Így mesél erről az időszakról: „Férjemmel, Kevinnel egy olyan gyülekezetbe kaptuk a megbízatásunkat, ahová négy siket járt. Mivel ismertem az amerikai jelnyelvet, segíteni szerettem volna nekik. A fiókhivatal megkért, hogy tolmácsoljak az összejöveteleken és a kongresszusokon, és értesítették a közeli gyülekezeteket is erről a lehetőségről. Jelnyelvű tanfolyamokat is szerveztek a jelentkező hírnököknek. Keresni kezdtük a siketeket a környékünkön,  és tanulmányoztuk velük a Bibliát. Az emberek megdicsértek minket, amiért erőfeszítéseket teszünk a siketekért. De nem mindenkinek tetszett, amit csináltunk. A siketek lelkipásztora hamis prófétáknak nevezett minket, és figyelmeztette a híveit és a családjukat, hogy kerüljenek bennünket. Volt, akinek azt mondták, hogy ha nem szakítja meg velünk a kapcsolatát, akkor megvonják tőle az anyagi segélyt. Így a siketek két táborra szakadtak: azokra, akik nem találkoztak többet velünk, és a lelkipásztort támogatták, valamint azokra, akik ennek az ellenkezőjét tették. Ez utóbbiak közül sokan állást foglaltak az igazság mellett, és eljutottak a keresztelkedésig.”

Femi például siketen született, és csak egyszerű kézmozdulatokkal kommunikált. Mindenkire gyanakodott – főleg a hallókra –, boldogtalan volt, és úgy érezte, senki sem szereti. Majd a jelnyelvű csoportból a testvérek tanulmányozni kezdtek vele. Nemsokára rendszeresen járt az összejövetelekre, és egyedül megtanulta a jelnyelvet. Megkeresztelkedett, és ma már boldogan tanít más siketeket az igazságról.

2010 júliusában Freetownban a jelnyelvű csoportból gyülekezet lett. Napjainkban Bóban és Conakryban is vannak jelnyelvű csoportok.

A Bibliából tudjuk, hogy a legtöbb első századi keresztény szegény volt. Jakab tanítvány ezt írta: „Nem úgy van-e, hogy az Isten azokat választotta ki, akik a világot tekintve szegények, hogy gazdagok legyenek a hitben. . .?” (Jak 2:5). A Jehovába vetett hitük vigasszal és reménnyel töltötte el a Sierra Leonéban és a Guineában élő hírnököket.

 Sok szegény Tanú-család elszigetelt területen él. A hitük mégis arra indítja őket, hogy hónapokig spóroljanak, hogy eljuthassanak a kerületkongresszusra. Van, aki gabonát termeszt, és ebből fizeti az útiköltséget. 20-30-an zsúfolódnak fel egy kisteherautóra, és a hőségben végigzötykölődnek a hepehupás, poros utakon, ami akár 20 órán át is eltarthat. Mások nagy távolságokat gyalogolnak. „Az első 80 kilométert gyalog tettük meg a kongresszusra. Rengeteg banánt vittünk magunkkal – mondja egy testvér. – Útközben eladtuk a banánt, ezzel könnyítettünk a terhünkön, és a pénzünk is meglett, hogy az út többi részét teherautóval tehessük meg.”

Szintén a hite indított sok testvért arra, hogy ellenálljon a kísértésnek, és ne költözzön el gazdagabb  országba. „Bízunk Jehovában, hogy gondoskodni fog a szükséges dolgokról – mondja Emmanuel Patton, aki az egyedülálló testvérek bibliaiskoláján végzett. – Igazán értékesnek tartjuk, hogy ott szolgálhatunk, ahol nagyon nagy szükség van prédikálókra” (Máté 6:33). Emmanuel jelenleg vén, és feleségével, Eunice-szal sokat fáradoznak Jehova szolgálatában. Más családfők azért nem költöznek el, hogy megvédjék a családjuk egységét és kapcsolatát Jehovával. „Sosem voltam hajlandó olyan munkát elfogadni, ami hosszú időkre elszakított volna a családomtól” – meséli Timothy Nyuma, aki úttörő és körzetfelvigyázó-helyettes volt. „Feleségemmel,  Florence-szel inkább itthon tanítottuk a gyerekeinket, minthogy tőlünk távol valaki más nevelje fel őket.”

Többen is azzal mutatják ki a hitüket, hogy kitartóan végzik a keresztény tevékenységeket, pedig komoly problémákkal néznek szembe. Kevin Washington, akit már említettünk, így mesél erről: „Sok hírnök rendszeresen prédikál, és ellátja a gyülekezeti kötelezettségeit olyan problémák közepette is, amikor az ember rossz hangulatban van, és legszívesebben otthon maradna. Vannak például krónikus betegek, akik nem tudnak hozzájutni olyan orvosi kezeléshez és gyógyszerekhez, melyek máshol könnyen elérhetőek. Mások rengeteg erőfeszítést tesznek, hogy megtanuljanak írni és olvasni. Ha bármikor eszembe jutna megkritizálni egy testvért amiatt, ahogy az előadását tartja, megkérdezem magamtól: »Ha én is teljes időben dolgoznék, súlyos egészségi gondjaim lennének, rosszul látnék, és nem lenne szemüvegem, alig lenne kiadványom, és nem lenne áram, akkor én vajon meg tudtam volna tartani ilyen jól ezt az előadást?«”

Mindezzel a testvérek és testvérnők Sierra Leonéban és Guineában Jehovát dicsőítik. Az első századi keresztényekhez hasonlóan Isten szolgáiként ajánlják magukat „sok mindenben való kitartás által, nyomorúságok, szorult helyzetek” által „mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, és akiké mégis minden” (2Kor 6:4, 10).

Alfred Joseph és Leonard Blackman 90 éve azt jelentették Sierra Leonéról, hogy a szántóföldek „fehérek az aratásra” (Ján 4:35). Mintegy 35 évvel később Manuel Diogo ezt írta Guineából: „Óriási itt az érdeklődés.” Ma Jehova szolgái mindkét országban meg vannak  győződve róla, hogy még sokan fognak kedvezően reagálni a jó hírre.

2012-ben Guineában 3479-en vettek részt Krisztus halálának emlékünnepén, ami négy és félszer több, mint a hírnökszám. Sierra Leonéban pedig 2030 hírnök fogadta örömmel a 7854 jelenlevőt, ami majdnem négyszerese volt a Tanúk számának. Az egyik jelenlévő a 93 éves különleges úttörő, Winifred Remmie volt. Férjével, Lichfielddel 1963-ban érkeztek az országba. 60 évi teljes idejű szolgálat után a testvérnő még mindig különleges úttörő volt. Ezt mondta: „Ki mert volna  arról álmodozni, hogy Sierra Leonéban ilyen sok érett testvér és testvérnő lesz? Már öreg vagyok, de még mindig nagyon szeretném elősegíteni a további örömteli növekedést.” *

Jehova Tanúi Sierra Leonéban és Guineában ugyanúgy éreznek, mint Winifred. Ahogyan a fenséges, jól öntözött fák, eltökéltek, hogy gyümölcsöt teremnek, és dicsőítik Jehovát (Zsolt 1:3). Jehova erejével tovább hirdetik az emberiség igazi reménységét, Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságát (Róma 8:21).