A testvérek nem ijedtek meg, továbbra is bátran megtartották az összejöveteleket. A vének bölcsen óvintézkedéseket tettek. André Carbonneau, egy kanadai ügyvéd, aki azokban az években képviselte a testvéreket, így emlékszik vissza: „Egy testvér rendszerint őrt állt az összejöveteli hely közelében. Ha egy csőcseléket látott közeledni, azonnal telefonált a véneknek, hogy figyelmeztesse őket.”

Minden ilyen támadás után a fiókhivatalból ketten meglátogatták és bátorították a testvéreket. „A fiókhivatal képviselői meglepetten látták, hogy ezeken az összejöveteleken általában csupa boldog, mosolygós testvér várta őket” – meséli André.

Azok, akik nem voltak közvetlenül kitéve a zaklatásnak, például a bibliatanulmányozók, hasonlóan elszántak voltak. Egy nő, aki abban az időben szeretett volna kereszteletlen hírnök lenni, ezt mondta Andrénak:  „Amikor bemutatták a tévében a támadásokat, láttam az igaz és a hamis keresztények közötti különbséget, és én is igaz keresztény akartam lenni.”

A próbateljes években a testvérek példaértékű hittel és bátorsággal, szorgalmasan folytatták a prédikálást. Azoknak, akik vállalták a hittársaik védelmét a bíróságon, ugyanilyen rendíthetetlen volt a hitük.

A média hamis színben tüntette fel a Tanúkat. Azt állították róluk, hogy szétszakítják a családokat, visszautasítják  az orvosi kezelést, és államellenesek. Az ügyvédek, akik vállalták a védelmüket, kockára tették a szakmai elismerésüket és az ügyvédi pályájukat.

John Burns, egy ügyvéd, aki a kanadai fiókhivatalból jött, hogy segítsen a grúziai testvéreknek, ezt mondja: „A helyi Tanúk, akik ügyvédek voltak, felajánlották a segítségüket. Bár emiatt veszélybe került az állásuk, mégsem féltek eljönni a bíróságra, és felvállalni, hogy Jehova Tanúi.” Ezek a bátor Tanúk kivették a részüket „a jó hír védelmezésében és törvényes megerősítésében” (Fil 1:7).

Mindeközben folytatódtak a Tanúk elleni erőszakos támadások. Jehova Tanúi 2001. január 8-án elkezdtek terjeszteni egy kérvényt, amelyben védelmet kértek a csőcseléktámadások ellen, és azoknak a perbe fogását sürgették, akik békés állampolgárok elleni, erőszakos támadásokban vettek részt.

Burns testvér ezt mondja a petícióról: „Az volt a célunk, hogy bebizonyítsuk, hogy a legtöbb grúz ember nem ért egyet a Jehova Tanúi elleni erőszakos támadásokkal, és hogy valójában csak vallási szélsőségeseknek egy kis csoportja áll mögötte.”

Mindössze két hét alatt 133 375-en írták alá a petíciót Grúzia-szerte, a legtöbben ortodox vallásúak voltak. Annak ellenére, hogy a petíciót benyújtották  Sevardnadze elnöknek, a támadások folytatódtak. A Tanúk továbbra is a vallásos szélsőségesek célpontjai voltak.

Ám Jehova ez idő alatt is megáldotta a népét. Miközben a vallásos szélsőségesek mindent megtettek, hogy megkeserítsék Isten népének az életét, Jehova Isten sok őszinte személyt kiszabadított a hamis vallásból.

Babilina Haratisvili élete nagy részében a grúz ortodox vallás odaadó híve volt. A harmincas éveiben például városról városra és faluról falura utazott, hogy a szentek életéről tanítsa az embereket.

Babilina azonban szerette volna jobban megismerni Istent. Ezért elhatározta, hogy ellátogat egy grúz ortodox szeminárium óráira. Egy alkalommal az egyik pap megmutatta az Ismeret, amely örök élethez vezet című könyvet a résztvevőknek, és arra buzdította őket, hogy kérjenek egyet Jehova Tanúitól. Ezt mondta: „Ebből a könyvből sokat tanulhattok a Bibliáról.”

Babilina nagyon megdöbbent. Mindig is kerülte a Tanúkat, és most pont egy pap ajánlja a könyvüket! Ezt gondolta magában: „Ha Jehova Tanúihoz kell fordulnom, hogy jobban megismerjem Istent, akkor mit keresek itt?” Azonnal felvette a kapcsolatot a Tanúkkal Potiban, és elkezdte tanulmányozni velük a Bibliát.

Ahogy Babilina egyre több ismeretet szerzett a Bibliából, nagy változtatásokat tett az életében. Egyszer ezt mondta: „Attól kezdve, hogy a saját szememmel láttam a Bibliában, hogy helytelen ikonokat imádni,  a bálványimádás minden formáját kerültem. Meg voltam győződve arról, hogy ezt kell tennem.” Babilina ekkor a hetvenes évei végén járt, és úgy döntött, hogy Jehova Tanúja szeretne lenni.

2001-ben azonban sajnos megbetegedett és meghalt, mielőtt megkeresztelkedhetett volna. De az unokája, Izabela később megkeresztelkedett, és hűségesen szolgálja Jehovát.

Eliszo Dzidzisvili 28 évesen úgy döntött, hogy apáca akar lenni. Mivel a szülővárosa, Tkibuli közelében nem volt zárda, 2001-ben Tbiliszibe költözött. Amíg a zárdába való felvételére várt, részidőben magántanárként dolgozott. Az egyik tanulója történetesen egy testvérnőnek, Nununak volt a lánya.

Eliszo ezt meséli: „Gyakran beszélgettünk a Bibliáról. Én nagy hévvel védtem az ortodox vallás tanításait,  Nunu pedig türelmesen bibliaverseket mutatott meg, egyiket a másik után. Egy nap felajánlotta, hogy olvas nekem a Mit kíván meg tőlünk Isten? című füzetből. Ahogy elolvastuk a bekezdéseket és megnéztük a bibliaverseket, felismertem, hogy az ikonok imádata szöges ellentétben áll Isten törvényével.”

Aztán Eliszo elment a templomba, hogy feltegyen néhány kérdést a papnak. A válaszokból rájött, hogy az egyház tanításai nem a Biblián alapulnak (Márk 7:7, 8). Biztos volt abban, hogy megtalálta az igazságot, és rögtön elkezdte tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival. Rövid időn belül meg is keresztelkedett.

2001-ben már nagyon sok gyülekezetnek volt szüksége megfelelő imádati helyre, és a számuk egyre csak nőtt. Egy felmérés szerint közel 70 királyságteremre volt szükség. Így az ellenségeskedés ellenére elindult  egy királyságterem-építési program az országban (Ezsd 3:3).

Hamarosan az építési csapat átépített egy épületet, melyet korábban több gyülekezet is használt Tbilisziben. Ezt rövidesen két újabb projekt követte, az egyik Tbilisziben, a másik Csiaturában, Nyugat-Grúziában.

Tamazi Hucisvili, aki a csiaturai építkezésen dolgozott, így emlékszik vissza: „Mindennap tizenöten dolgoztunk a helyszínen. Hamarosan mindenki tudta a városban, hogy királyságtermet építünk. Időnként hallottunk olyan szóbeszédet, hogy az ellenségeink le akarják rombolni a termünket.”

Mindezek ellenére be tudták fejezni az építkezést? Tamazi ezt mondja: „Folytattuk a munkát, és három hónap alatt elkészült a királyságterem. A híresztelések ellenére az ellenségeink nem jöttek el.” *

2003 októberében Szamtrediában elkezdődött a királyságterem építése. A vallásos fanatikusok megint fenyegetőztek. A testvérek épphogy felhúzták a falakat, és még a malter sem kötött meg, amikor az ellenségek megjelentek és lerombolták az épületet.

Ám 2003 novemberében nagy változások mentek végbe Grúziában, aminek hatására a testvérek végre fellélegezhettek. A kormány átalakulásával nagyobb hangsúlyt kapott a vallási tolerancia. Ennek eredményeként a Jehova Tanúit támadó szélsőséges ortodox csoport számos tagját letartóztatták.

Röviddel az üldözés évei után Jehova szolgáinak Grúziában nagyszerű áldásokban lehetett részük. A 2004-es kerületkongresszuson megjelent A Keresztény Görög Iratok új világ fordítása grúz nyelven.

2006-ban a „Közel a szabadulás!” témájú kerületkongresszus szintén felejthetetlen élmény volt. A jelenlévők nagy izgatottsággal várták Geoffrey Jacksonnak, a vezetőtestület tagjának a programját. És micsoda meglepetés volt számukra, amikor bejelentette, hogy közreadják a teljes Bibliát, A Szentírás új világ fordítását grúz nyelven.

 Sokaknak könny szökött a szemébe. Egy testvérnő ezt mondta: „Nem is tudom szavakba önteni, hogy mennyire örültem, amikor megkaptuk a teljes Bibliát . . . Valóban történelmi esemény volt.” Több mint 17 000-en vettek részt ezen a szellemi lakomán, melynek óriási jelentősége volt a Grúziában élő Jehova Tanúi történelmében.