Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A Jelenések boldog csúcspontja

A Jelenések boldog csúcspontja

1. fejezet

A Jelenések boldog csúcspontja

1. Honnan tudjuk, hogy Isten azt szeretné, hogy boldogok legyünk?

A JELENÉSEK KÖNYVE a Bibliának az az izgalmas része, melyben az isteni feljegyzés eléri boldog csúcspontját. Miért mondjuk, hogy „boldog”? Mert a Biblia úgy mutatja be a Szerzőjét, mint „a boldog Isten”, aki ’dicsőséges jó hírt’ bíz azokra, akik szeretik őt. Isten azt szeretné, hogy mi is boldogok legyünk. A Jelenések könyve ezért már az elején erről biztosít minket: ’Boldog, aki olvassa e prófécia szavait’. Az utolsó fejezetben pedig ezt írja: „Boldog, aki megtartja e tekercs próféciájának szavait” (1Timóteusz 1:11; Jelenések 1:3; 22:7).

2. Mit kell tennünk, hogy a Jelenések könyve boldoggá tegyen minket?

2 Hogyan tehet boldoggá minket a Jelenések könyve? Úgy, hogy utánajárunk a benne található izgalmas jelek vagy jelképek jelentésének, és összhangban cselekszünk ezek tanulságaival. Az emberiség viharos történelme hamarosan végzetes csúcspontjához ér, hiszen Isten és Jézus Krisztus végrehajtja ítéletét a mai gonosz világrendszeren, amelyet ’új ég és új föld’ fog felváltani, ahol „nem lesz többé halál” (Jelenések 21:1, 4). Ugye mindannyian szeretnénk egy ilyen új világban élni, melyben igazi béke és biztonság lesz? Ott lehetünk, ha hitet fejlesztünk ki azáltal, hogy tanulmányozzuk Isten Szavát, amely magában foglalja a Jelenések könyvének lelkesítő próféciáit is.

Mi az Apokalipszis?

3. Mire gondolnak sokan, amikor azt hallják, hogy Apokalipszis vagy Armageddon?

3 A Jelenések könyvét Apokalipszisnek is nevezik, nemde? * Ennek az az oka, hogy a „jelenés” * szó görögül a·po·ka’lü·pszisz. Sokan úgy gondolják, hogy az Apokalipszis nem más, mint a világvége, melyet egy atomháború okoz majd. Egy texasi városban, ahol nagy mennyiségben gyártottak nukleáris robbanófejeket, a vallásos emberek ezt mondogatták: „Mi fogunk először a levegőbe repülni.” A sajtó azt írta, hogy az ottani papok „meg vannak győződve arról, hogy Armageddon nemcsak hogy elkerülhetetlen, hanem nagyon is közel van, és a végső csata a jó és a rossz erők, azaz Isten és Sátán között, nukleáris világégésbe torkollik majd.” *

4. Mi az „apokalipszis” szó valódi jelentése, és miért találó a „Jelenések könyve” elnevezés?

4 De mi az „apokalipszis” szó valódi jelentése? Bár a szótárak úgy határozzák meg, mint ami egy „borzalmas katasztrófa”, a görög a·po·ka’lü·pszisz szó jelentése alapvetően „leleplezés” vagy „feltárás”. Így találóan kapta a Biblia utolsó könyve a Jelenések könyve címet. Ez a könyv nem egyszerűen egy végzetes üzenetet közöl a világvégéről, hanem Istentől származó igazságokat tár fel, melyek ragyogó reménységet adnak és segítenek, hogy szilárd hitet építsünk ki.

5. a) Kik fognak elpusztulni Armageddonkor, és kik fogják túlélni? b) Milyen nagyszerű jövő vár azokra, akik túlélik Armageddont?

5 Az igaz, hogy a Biblia utolsó könyve úgy írja le Armageddont, mint ’a mindenható Isten nagy napjának háborúja’, de ez egyáltalán nem jelent nukleáris pusztulást (Jelenések 16:14, 16). Egy ilyen pusztulás nyomán minden bizonnyal megsemmisülne az élet a földön. Ezzel ellentétben nagy örömünkre a Biblia arról biztosít, hogy az Isten irányítása alatt álló erők kizárólag olyanokat fognak elpusztítani, akik gonoszul szembeszállnak Istennel (Zsoltárok 37:9, 10; 145:20). Egy minden nemzetből való nagy sokaság túl fogja élni az isteni ítélet armageddoni csúcspontját. Ezután Krisztus Jézus terelgetni fogja a sokaság tagjait, és örök élethez vezeti őket a paradicsomi földön. Szeretnél közöttük lenni? Milyen örömteli, hogy a Jelenések könyve szerint te is közöttük lehetsz! (Jelenések 7:9, 14, 17).

Az isteni titkok feltárása

6. Milyen könyveket adtak ki Jehova Tanúi az évek során, hogy világossá tegyék a Jelenések könyvét?

6 A Watch Tower Society már 1917-ben kiadta A beteljesült titok című könyvet, mely versről versre elemezte az Ezékiel és a Jelenések könyvét. Majd ahogy a világesemények a bibliai próféciák beteljesedéseként kibontakoztak, elkészült egy időszerű, kétkötetes kiadvány, mely 1930-ban Világosság (Light) címen került kiadásra. A könyv naprakész elemzést közölt a Jelenések könyvéről. Ezután is ’világosság ragyogott az igazságosra’, így 1963-ban Jehova Tanúi kiadták a 704 oldalas „Nagy-Babilon leomlott!” Isten Királysága uralkodik! című könyvet. Ez aprólékos részleteket közölt Nagy Babilonnak, azaz a hamis vallás világbirodalmának felemelkedéséről és bukásáról, és a Jelenések könyve utolsó kilenc fejezetének az elemezésével érte el a csúcspontját. Ahogy ’az igazságosak ösvénye egyre világosabb lett’, különösen a gyülekezeti tevékenységekkel kapcsolatban, 1969-ben megjelent az „Akkor beteljesedik az Isten titka” (“Then is Finished the Mystery of God”) című 384 oldalas könyv, mely a Jelenések könyvének első tizenhárom fejezetét elemezte (Zsoltárok 97:11; Példabeszédek 4:18).

7. a) Miért adták ki Jehova Tanúi ezt a könyvet? b) Milyen tanítási segédeszközök vannak benne, amelyek az olvasó javára válnak?

7 Miért volt szükséges az utóbbi időben egy újabb könyvet kiadni erről a témáról, majd azt is átdolgozni? Számos, eddig megjelent értelmezés nagyon részletes, és nem volt lehetőség arra, hogy világszerte sok nyelvre lefordítsák és kiadják. Ezért célszerűnek tűnt kiadni egy olyan könyvet, mely egyetlen kötetben tárgyalja a Jelenések könyvét, és olyan formátumú, melyet könnyen elő lehet állítani számos nyelven. Sőt, így az is lehetővé vált, hogy ebben a könyvben tanítási segédeszközöket használjunk, például képeket, ábrákat és összefoglalókat, melyek segítenek az olvasónak, hogy világosan megértse a lenyűgöző prófécia izgalmas jelentését.

8. Mi az eddigieknél is fontosabb oka e könyv kiadásának?

8 A könyv kiadásának van egy ennél is fontosabb oka: naprakészen leírni a jelenleg ismert igazságokat. Jehova egyre világosabbá teszi Szavának jelentését, és számíthatunk arra, hogy a Jelenések könyvét és a többi próféciát is egyre tisztábban fogjuk érteni a nagy nyomorúság közeledtével (Máté 24:21; Jelenések 7:14). Fontos, hogy tájékozottak legyünk. Péter apostol ezt így fogalmazta meg, amikor az isteni próféciáról írt: „jól teszitek, ha figyelmet fordítotok rá, mint egy sötét helyen – a szívetekben – fénylő lámpára, míg nappal nem virrad, és fel nem kel egy hajnalcsillag” (2Péter 1:19).

9. a) Más próféciákhoz hasonlóan, hogyan írja le a Jelenések könyve azt, hogy mit fog teremteni Isten? b) Mi az új világ, és hogyan maradhatsz életben, hogy bejuss oda?

9 Sok más bibliai próféciához hasonlóan a Jelenések könyve is bizonyítja, hogy Jehova Isten új egeket és új földet szándékozik teremteni (Ézsaiás 65:17; 66:22; 2Péter 3:13; Jelenések 21:1–5). Üzenete elsősorban a felkent keresztényeknek szól, akiket Jézus a vérével vett meg, hogy társuralkodói legyenek az új egekben (Jelenések 5:9, 10). De kétségtelen, hogy ez a jó hír megerősíti azoknak a millióknak a hitét is, akik abban reménykednek, hogy örökké élhetnek Krisztus Királysága alatt. Te közéjük tartozol? Ha igen, akkor a Jelenések könyve a te reménységedet is megerősíti, hogy Paradicsomban élhetsz majd az új föld részeként, és örülhetsz a béke bőségének, viruló egészségnek és mindannak, amiről Isten bőkezűen gondoskodik vég nélkül (Zsoltárok 37:11, 29, 34; 72:1, 7, 8, 16). Ha szeretnél életben maradni és bejutni az új világba, feltétlenül szükséges figyelned a Jelenések könyvének közeli, korszakalkotó csúcspontjának izgalmas leírására (Sofóniás 2:3; János 13:17).

[Lábjegyzetek]

^ 3. bek. A Magyar nagylexikon a „Jelenések könyve” címszó alatt több névváltozatot is megad: Apokalipszis, János apokalipszise.

^ 3. bek. A Magyar értelmező kéziszótár szerint vallási szövegben a „jelenés” szó jelentése ’látomás’. Az Újszövetségi szómutató szótár pedig ezt írja: „A Szentírás utolsó könyvének magyar felirata: »Jelenések könyve«, mai értelmezés szerint már nem fedi az eredeti gondolatot . . . A jelenés eredeti értelme: megjelenés, megnyilatkozás, (prófétai) látomás.

^ 3. bek. Süddeutsche Zeitung, München, Németország, 1987. január 24.

[Tanulmányozási kérdések]

[Egész oldalas kép a 7. oldalon]