87. fejezet

Felkészülés gyakorlati bölcsességgel a jövőre

JÉZUS éppen most fejezte be a tékozló fiúról szóló példázatát az előtt a sokaság előtt, akik között ott vannak a tanítványai, a tisztességtelen adószedők és más bűnösnek tartott emberek, valamint írástudók és farizeusok. Most a tanítványaihoz fordulva, elmond egy példázatot arról a gazdag emberről, aki kedvezőtlen beszámolót kapott sáfáráról vagy gazdasági intézőjéről.

Jézus szerint a gazdag ember előszólítja sáfárát és közli vele, hogy elbocsátja állásából. „Mitévő legyek, ha az uram elveszi tőlem a sáfárságot? — tűnődik a sáfár. — Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Ah, tudom már, mit tegyek, hogy amikor elbocsátanak sáfárságomból, befogadjanak az emberek otthonaikba.”

Mit tervez a sáfár? Előszólítja sorban azokat, akik gazdájának tartoznak. „Mennyivel tartozol? — kérdezi.

’2200 liter olajjal’ — válaszolja az első.

‘Vedd az írásos megállapodásodat, ülj le és írj gyorsan 1100 litert’ — parancsolja neki.

A következőt is megkérdezi: ’Te mennyivel tartozol?’

’Száz kór búzával’ — válaszolja.

‘Vedd vissza az írásos megállapodásodat és írjál nyolcvanat.’ ”

A sáfárnak most még jogában áll csökkenteni az urának járó adósságot, mivel még urának pénzügyi intézője. A tartozások csökkentésével barátokat szerez magának azokból, akik később viszonozhatják majd szívességét, amikor már elvesztette az állását.

Amikor gazdája értesül a történtekről, nagy hatással van rá ez az intézkedés. Olyannyira, hogy „megdicsérte a sáfárt, mert gyakorlati bölcsességgel cselekedett, bár az igazságtalan volt”. Jézus hozzáfűzi: „A dolgok e rendszerének fiai gyakorlati módon bölcsebbek a saját nemzedékük iránt, mint a világosság fiai.”

Jézus, levonván a tanulságot tanítványai számára, így buzdítja őket: „Szerezzetek magatoknak barátokat az igazságtalan gazdagság által, hogy amikor az elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.”

Jézus nem igazságtalanságáért dicséri meg a sáfárt, hanem éleslátásáért, gyakorlati bölcsességéért. „A dolgok e rendszerének fiai” sokszor eszesen használják fel pénzüket vagy állásukat arra, hogy megszerezzék azoknak a barátságát, akik később viszonozhatják majd ezt nekik. Isten szolgáinak, „a világosság fiainak” is bölcsen kell felhasználniuk anyagi javaikat, az „igazságtalan gazdagságot” a saját előnyükre.

De ahogyan Jézus elmondja, az ilyen gazdagsággal olyan barátokat kell szerezni, akik befogadhatják őket „az örökkévaló hajlékokba”. A kicsiny nyáj tagjainak ezek a hajlékok az égben vannak; a „más juhok”-nak a földi Paradicsomban. Mivel kizárólag Jehova Isten és az ő Fia fogadhat be bárkit is ezekbe a helyekbe, szorgalmasan arra kell törekednünk, hogy bármilyen, rendelkezésünkre álló „igazságtalan gazdagsággal” a Királyság-érdekeket mozdítsuk elő, és ezek révén ápoljuk velük a barátságot. Akkor, ha elfogy vagy veszendőbe megy az anyagi gazdagság, ami biztosan bekövetkezik, örökkévaló jövőnk biztosítva lesz.

Ezután Jézus elmondja, hogy azok, akik hűek még az ilyen anyagi természetű vagy csekély dolgok kezelésében is, biztosan hűek lesznek a nagyobb fontosságú dolgok kezelésében. „Ezért — folytatja Jézus —, ha nem bizonyultok hűnek az igazságtalan gazdagság tekintetében, ki fogja rátok bízni azt, ami igazi [vagyis a szellemi vagy Királyság-érdekeket]? És ha nem bizonyultok hűnek azon, ami a másé [a Királyság-érdekek tekintetében, amellyel Isten megbízza szolgáit], ki fogja odaadni nektek, ami nektek jár [az élet jutalmát az örökkévaló hajlékokban]?”

Nem lehetünk tehát egyszerre Isten igaz szolgái és az igazságtalan gazdagság, az anyagi gazdagság szolgái is, amire Jézus zárószavai utalnak: „Egy háziszolga sem lehet két úr rabszolgája, mert vagy az egyiket gyűlöli, a másikat pedig szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat pedig megveti. Ti sem szolgálhattok rabszolgaként Istennek és a gazdagságnak.” Lukács 15:1, 2; 16:1–13; János 10:16.

▪ Jézus példázatában hogyan szerez a sáfár barátokat magának azok közül, akik később majd segíthetnek neki?

▪ Mi az „igazságtalan gazdagság”, és hogyan lehet barátokat szerezni általa?

▪ Kik fogadhatnak be bennünket „az örökkévaló hajlékokba”, és miféle helyek ezek?