124. fejezet

Kiadatás és elvezetés

AMIKOR Pilátus, akit megrendített a megkínzott Jézus nyugodt méltósága, újból megpróbálja őt szabadon engedni, a főpapok még dühösebbek lesznek. Eltökélt szándékuk, hogy semmi sem hiúsíthatja meg gonosz tervüket. Ismét kezdődik hát az üvöltözés: „Oszlopra vele! Oszlopra vele!”

„Fogjátok ti magatok és feszítsétek oszlopra” — válaszol Pilátus. (Korábbi állításukkal ellentétben, a zsidóknak lehet, hogy volt joguk arra, hogy kivégezzenek kellő súlyú vallási bűntettel vádolt gonosztevőket.) Pilátus ezért legalább ötödször jelenti ki, hogy Jézus ártatlan és ezt mondja: „Semmilyen hibát nem találok benne.”

A zsidók, amikor látják, hogy politikai vádjaik nem hoztak eredményt, visszatérnek a vallási természetű istenkáromlás vádjához, amit néhány órával korábban használtak fel a Szanhedrin előtt Jézus perében. „Van törvényünk — mondják —, és a törvény szerint neki meg kell halnia, mert Isten fiává tette meg magát.”

Ez a vád új Pilátus számára, és még jobban kezd félni. Most már megérti, hogy Jézus nem közönséges ember, ahogyan felesége álma és Jézus figyelemre méltó személyiségének ereje is mutatja. De „Isten fia?” Pilátus tudja, hogy Jézus Galileából való. De hát lehetséges, hogy korábban is élt? Pilátus ismét bevezetteti a palotába és megkérdezi tőle: „Hová való vagy?”

Jézus néma marad. Korábban elmondta Pilátusnak, hogy ő király, de Királysága nem része ennek a világnak. Semmilyen további magyarázat nem szolgálna hasznos célt. Pilátus büszkeségét azonban sérti a válasz megtagadása, és ezekkel a szavakkal támad indulatosan Jézusra: „Hát nem felelsz nekem? Nem tudod, hogy hatalmamban áll szabadon engedni és hatalmamban áll oszlopra feszíteni téged?”

„Nem volna semmi hatalmad ellenem, ha felülről nem kaptad volna” — feleli tisztelettudóan Jézus. Arra utal, hogy Isten adja a hatalmat az emberi uralkodóknak, hogy igazgassák a földi ügyeket. Jézus hozzáteszi: „Ezért nagyobb a vétke annak, aki engem átadott neked.” Valójában Jézus jogtalan bántalmazásáért súlyosabb felelősség terheli Kajafás főpapot és társait, valamint Iskariót Júdást, mint Pilátust.

Pilátus, akire Jézus most még nagyobb benyomást tesz, és aki még jobban fél attól, hogy Jézus talán isteni eredetű, megújítja erőfeszítéseit, hogy elbocsássa őt. A zsidók azonban gorombán elutasítják Pilátust. Megismétlik politikai vádjukat, erőteljesen fenyegetve őt: „Ha ezt az embert elbocsátod, nem vagy a császár barátja. Mindenki, aki magát királlyá teszi, a császár ellen beszél.”

A rosszindulatú feltételezések ellenére Pilátus még egyszer kivezeti Jézust. „Nézzétek! A királyotok!” — próbál újból hatni rájuk.

„El vele! El vele! Oszlopra vele!” — hangzik a válasz.

„A királyotokat feszíttessem meg?” — kérdezi reményvesztetten Pilátus.

A zsidók dühöngtek a római uralom alatt. Természetesen megvetették a rómaiak elnyomó uralmát! A főpapok képmutató módon mégis ezt mondják: „Nekünk nincs királyunk csak császárunk.”

Politikai állását és hírnevét féltve, Pilátus végül enged a zsidók szűnni nem akaró fenyegető követelésének. Átadja nekik Jézust. A katonák megfosztják Jézust bíbor palástjától és saját felsőruháiba öltöztetik. S amikor elvezetik, hogy oszlopra szegezzék, kényszerítik, hogy maga vigye a kínoszlopát.

Most Niszán 14-e, péntek délelőtt van, talán délhez közeledik az idő. Jézus csütörtök kora reggel óta van talpon, és egyik haláltusát a másik után szenvedte el. Érthető, hogy ereje nemsokára elfogy a kínoszlop súlya alatt. Egy arra járó férfit, az afrikai Círenéből való Simont kényszerítik hát arra, hogy vigye azt helyette. Ahogy haladnak, sok ember követi őket, köztük nők is, akik a mellüket verik bánatukban, és Jézust siratják.

Jézus az asszonyok felé fordulva ezt mondja: „Jeruzsálem leányai, szűnjetek meg engem siratni. Ellenkezőleg, magatokat és a gyermekeiteket sirassátok; mert íme jönnek napok, amikor az emberek azt mondják majd: ’Boldogok a meddők, a méhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!’ . . . Mert ha ezt cselekszik a fával, amikor az nedves, mi lesz azzal, amikor kiszárad?”

Jézus a zsidó nemzetre utal, amelyben még van némi életnedv Jézus jelenléte miatt, és mert létezik egy maradék, amely hisz őbenne. De amikor ezeket kivonják a nemzetből, csak egy szellemileg halott fa marad a helyében; igen, egy kiszáradt nemzeti szervezet. Ó, mily alapos okuk lesz majd a sírásra, amikor a római seregek Isten ítéletvégrehajtóiként elpusztítják a zsidó nemzetet! János 19:6–17; 18:31; Lukács 23:24–31; Máté 27:31, 32; Márk 15:20, 21.

▪ Milyen vádat hoznak fel a vallási vezetők Jézus ellen, amikor politikai vádjaik nem hoznak eredményt?

▪ Miért ijed meg még jobban Pilátus?

▪ Kit terhel nagyobb bűn azért, ami Jézussal történik?

▪ Hogyan veszik rá a zsidók végül Pilátust arra, hogy Jézust kiszolgáltassa kivégzés céljából?

▪ Mit mond Jézus az őt sirató nőknek, és mit akar mondani azzal, hogy a „nedves”, majd a „kiszáradt” fára utal?