A Biblia 18. könyve – Jób

Író: Mózes

Írás helye: Puszta

Írás befejezése: i. e. kb. 1473

Megírt időtartam: Több mint 140 év i. e. 1657 és 1473 között

1. Mit jelent Jób neve, és milyen kérdésekre ad választ ez a könyv?

EZ AZ ihletett Szentírás egyik legrégibb könyve! Bár igen nagyra értékelik és gyakran idéznek is belőle, mégis azt mondhatjuk, hogy ez a könyv az, amelyet a legkevésbé értenek meg az emberek! Miért írták ezt a könyvet? S milyen értéke van számunkra napjainkban? A válasz Jób nevének a jelentésében található meg: „az ellenségeskedés céltáblája”. Igen, ez a könyv fontos kérdéseket vet fel: Miért szenvednek az ártatlanok? Miért engedi meg Isten a gonoszságot a földön? A Jób szenvedéséről és nagy kitartásáról szóló beszámoló hozzásegít bennünket, hogy megértsük ezekre a kérdésekre a választ. S mindent feljegyeztek, Jób kívánsága szerint (Jób 19:23, 24).

2. Mi bizonyítja azt, hogy Jób valóságos személy volt?

² Jób neve a türelemmel és a kitartással forrott össze. De vajon ténylegesen élt ez a Jób nevű férfi a földön? Bár az Ördög mindent megtett, hogy a feddhetetlenségnek ezt a ragyogó példáját kitörölje a történelem lapjairól, a válasz világos. Jób valóságos személy volt! Jehova együtt említi az ő tanúival, Noéval és Dániellel, akiknek létezését Jézus Krisztus elfogadta (Ez 14:14, 20; vö. Máté 24:15, 37). A régi zsidó nemzet Jóbot valóságos személynek tekintette. A keresztény író, Jakab mint a kitartás példájára utal Jóbra (Jak 5:11). Csakis valóságos s nem egy kitalált példa szolgálhat igazi meggyőző erővel Isten imádói számára, hogy a feddhetetlenséget meg lehet őrizni minden körülmények között. Ezenkívül a Jób könyvében feljegyzett beszédek ereje és érzelemgazdagsága szintén a helyzet valóságos volta mellett tanúskodik.

3. Milyen bizonyítékok tanúskodnak a beszámoló ihletettsége mellett?

³ Azt, hogy Jób könyve valóban hiteles és ihletett, az is bizonyítja, hogy a régi zsidók mindig belefoglalták bibliai kánonjukba, ami azért is figyelemre méltó, mivel maga Jób nem volt izraelita. Ezékiel és Jakab hivatkozásain kívül Pál apostol is idézett a könyvből (Jób 5:13; 1Kor 3:19). Továbbá a könyv ihletettségének erőteljes bizonyítéka abból a tényből is látszik, hogy meglepő összhangban van a tudomány bebizonyított tényeivel. Honnan tudhatta az író azt, hogy Jehova „a földet a semmire függesztette”, amikor az ókori népeknek a legfantasztikusabb elképzeléseik voltak arról, hogy a föld mivel van alátámasztva (Jób 26:7). Az ókori idők egyik nézete szerint a földet négy elefánt tartja, akik egy nagy tengeri teknős hátán állnak. Miért nem tükröz ilyen képtelenségeket Jób könyve? Nyilván azért nem, mert Jehova, a Teremtő ihletés útján az igazságot tárta fel. A földről, annak csodáiról, a vadállatokról és madarakról, valamint azok természetes szokásairól szóló sok más leírás is annyira pontos, hogy egyedül csak Jehova lehetett a Jób könyvének Szerzője és Ihletője. *

4. Hol és mikor játszódott le a dráma, és mikor fejezték be a Jób könyvének megírását?

⁴ Jób Úz földjén élt, amely egyes földrajztudósok szerint Észak-Arábiában, az edomiták lakta vidék közelében, az Ábrahám leszármazottainak ígért földtől keletre terült el. A sabeusok ettől délre, a káldeaiak pedig keletre laktak (Jób 1:1, 3, 15, 17). Jób megpróbáltatásának ideje jóval Ábrahám halála után volt. Abban az időben lehetett, amikor nem volt „senki Jóbhoz hasonló a földön, feddhetetlen és becsületes férfi” (1:8). Úgy tűnik, hogy ez Józsefnek, a kiemelkedő hit emberének halála (i. e. 1657) és azon idő között volt, amikor Mózes megkezdte feddhetetlenségének útját. Jób a tiszta imádatot gyakorolta ebben az időszakban, amikor Izraelt az egyiptomi démonimádat fertőzte meg. Továbbá a Jób könyvének első fejezetében említett szokások és az a körülmény, hogy Isten Jóbot elfogadja igaz imádójaként, inkább a patriarchális időkre emlékeztetnek, mint a későbbi, i. e. 1513-tól kezdődő korra, amikor Isten a Törvény révén kizárólag Izraellel foglalkozik (Ám 3:2; Ef 2:12). Abból, hogy Isten Jóbot hosszú élettel áldja meg, úgy látszik, hogy a könyv az i. e. 1657 és Mózes halálának éve, azaz 1473 közötti időszakot öleli fel. A könyvet Mózes nem sokkal Jób halála után fejezte be, amikor az izraeliták még a pusztában voltak (Jób 1:8; 42:16, 17).

5. Mi mutatja, hogy Mózes írta Jób könyvét?

⁵ Miért állíthatjuk azt, hogy Mózes írta a könyvet? Mivel ezt tartotta a legrégibb hagyomány és ezt tartották mind a zsidó, mind a korai keresztény  hittudósok. A héber költészet élénk, eredeti stílusa, amely a Jób könyvében megfigyelhető, azt mutatja, hogy a könyvet héberül, azaz Mózes nyelvén írták. Nem lehetett volna azt más nyelvből, például arabból így lefordítani. A prózai részek is igen erős hasonlóságot mutatnak a Pentateuch könyveivel, erősebbet, mint a Biblia bármely más írásával. Az írónak minden bizonnyal izraelitának kellett lennie, mivel „Isten a szent kijelentéseit” a zsidókra bízta – és Mózes izraelita volt (Róma 3:1, 2). Mózes, miután elérte az érett férfikort, 40 évet töltött Midián földjén, nem messze Úztól, ahol hozzájuthatott a Jób könyvében leírt részletes információhoz. Később, amikor Izrael negyvenéves pusztai vándorlása alatt elhaladt Jób szülőföldje mellett, Mózes újabb részleteket tudhatott meg és jegyezhetett fel a könyv befejező részében.

6. Milyen tekintetben több a Jób könyve egy szépirodalmi remekműnél?

⁶ A The New Encyclopædia Britannica szerint Jób könyvét gyakran „a világirodalom remekművei közé számítják”. * A könyv azonban sokkal több mint szépirodalmi remekmű. Jób könyve azáltal emelkedik ki a Biblia könyvei közül, hogy Jehova hatalmát, igazságosságát, bölcsességét és szeretetét magasztalja. A legérthetőbben tárja fel a világegyetem legfontosabb vitakérdését. Sok mindent megvilágít, ami a Biblia más könyveiben előfordul, különösen a Genezisben, az Exodusban, a Prédikátor könyvében, a Lukács evangéliumában, a Római levélben és a Jelenések könyvében. (Vö. Jób 1:6–12; 2:1–7 az 1Mózes 3:15; 2Mózes 9:16; Lukács 22:31, 32; Róma 9:16–19 és Jelenések 12:9; és hasonlítsd össze a Jób 1:21; 24:15; 21:23–26; 28:28-at a Prédikátor 5:15; 8:11; 9:2, 3; 12:13-mal.) Sok életfontosságú kérdésre ad választ. Bizonyos, hogy szerves részét alkotja Isten ihletett Szavának, és sok mindennel hozzájárul ahhoz, hogy hasznos módon érthetővé tegye azt.

A JÓB KÖNYVÉNEK TARTALMA

7. A könyv bevezető fejezetében Jóbot milyen helyzetben találjuk?

⁷ Előszó Jób könyvéhez (1:1–5). Ez a rész elvezet bennünket Jóbhoz, „a feddhetetlen, becsületes, istenfélő és bűngyűlölő” férfihoz. Jób boldog, van hét fia és három leánya. Gazdag földbirtokos, számos nyája és csordája van. Sok szolgával rendelkezik, „Kelet leggazdagabb embere” (1:1, 3). Ennek ellenére nem anyagias, mert nem függ anyagi javaitól. Szellemileg is gazdag, s gazdag a jó cselekedetekben, kész mindenkor segíteni a bajba jutottakon és felöltöztetni azt, aki ruházatra szorul (29:12–16; 31:19, 20). Mindenki tiszteli. Jób az igaz Istent, Jehovát imádja. Vonakodik meghajolni a nap, a hold és a csillagok előtt, miként a pogány nemzetek teszik. Hűséges Jehovához, Istene iránti feddhetetlenségét megőrzi és szoros kapcsolatnak örvend vele (29:7, 21–25; 31:26, 27; 29:4). Papként szolgál családjában, rendszeresen égőáldozatokat mutat be, amikor fiai bűnt követnek el.

8. a) Hogyan vonja Sátán kétségbe Jób feddhetetlenségét? b) Hogyan fogadja el Jehova a kihívást?

⁸ Sátán kihívja Istent (1:6–2:13). Felgördül a függöny és csodálatos módon feltárul előttünk a láthatatlan világ, hogy bepillantást nyerjünk az égi dolgokba. Jehovát látjuk elnökölni Isten fiainak gyülekezete fölött. Sátán is megjelenik közöttük. Jehova felhívja a figyelmet hű szolgájára, Jóbra, de Sátán kétségbe vonja Jób feddhetetlenségét és azt a vádat hozza fel, hogy Jób azért szolgálja Istent, mivel Isten őt anyagi javakkal halmozza el. Ha Isten megengedné neki, Sátánnak, hogy elvegye azokat, Jób feladná a feddhetetlenségét. Jehova elfogadja a kihívást, azzal a kikötéssel, hogy Sátánnak nem szabad magát Jóbot érintenie.

9. a) Milyen kemény próbák érik Jóbot? b) Mi bizonyítja, hogy feddhetetlenségét megőrizte?

⁹ Sok csapás szakad a gyanútlan Jóbra. A sabeusok és a káldeaiak kifosztják. Vihar öli meg fiait és leányait. Ez a kemény próba sem bírja Jóbot arra, hogy megátkozza Istent és elforduljon tőle. Ehelyett ezt mondja: „Legyen áldott továbbra is Jehova neve” (1:21). Sátán hazugnak bizonyul e vádpontban és vereséget szenved, de amikor újra megjelenik Jehova előtt, így vádaskodik: „Bőrt bőrért, és mindent, amije van, odaad az ember az ő lelkéért” (2:4). Sátán azt állítja: ha Isten megengedné neki, hogy Jób testét is sújtsa, akkor Jób szája átokra nyílna és szemtől szembe megátkozná Istent. Sátán azzal az engedéllyel, hogy mindent megtehet, csak az életét kímélje, szörnyű betegséget hoz Jóbra. Annak teste „férgekbe és poros daganatokba öltözik”, s teste és lehelete bűzössé és utálatossá válik még a felesége és rokonai előtt is (7:5; 19:13–20). Jób még mindig nem szegte meg feddhetetlenségét, amit feleségének unszolása is bizonyít: „Erősen állasz-e még feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent és halj meg!” Jób megfeddi feleségét, de nem vétkezik ajkaival (2:9, 10).

10. Milyen csendes „vigasztalásról” gondoskodik most Sátán?

¹⁰ Sátán most három barátot indít arra, hogy Jób vigasztalására siessenek. Ezek Elifáz, Bildád és Cófár. Távolról nem ismerik fel Jóbot, de aztán felemelik hangjukat, sírnak és port hintenek a fejükre. Majd szótlanul ott ülnek előtte a földön. Hét nap és hét éjjel tart ez a csendes, szótlan „vigasztalás”. Jób végül is megtöri a csendet és hosszú vitát kezd állítólagos együtt érző barátaival (2:11).

11–13. Hogyan nyitja meg Jób a vitát, milyen vádat emel Elifáz, és milyen határozott választ ad Jób?

¹¹ Vita: első menet (3:1–14:22). Innen bontakozik ki a dráma e csodálatos héber költeményben. Jób  megátkozza születésének napját és arra kíváncsi, miért engedi meg Isten, hogy még mindig éljen.

¹² Válaszul Elifáz Jóbot azzal vádolja, hogy nem feddhetetlen. A becsületesek soha nem pusztulnak el, bizonygatja. Egy éjjeli látomásra emlékezik, amelyben egy hang azt mondta neki, hogy Isten nem bízik az ő szolgáiban, különösen puszta agyagból, a föld porából való szolgákban. Rámutat, hogy Jób szenvedése fenyítés a Mindenható Istentől.

¹³ Jób igen határozottan válaszol Elifáznak. Felkiált, ahogy mindenki tenné, aki az üldözés és gyötrelem állapotában van. A halál megváltás lenne számára. Megpirongatja társait ármánykodásaik miatt, és így tiltakozik: „Oktassatok engem és én hallgatni fogok; ha hibát követtem el, értessétek meg velem” (6:24). Jób síkraszáll a saját igazságossága mellett Isten, az „emberiség Megőrzője” előtt (7:20).

14., 15. Hogyan érvel Bildád, és miért fél Jób attól, hogy elveszíti ügyét Istennél?

¹⁴ Ezután Bildád érvelése következik, aki azt mondja, hogy Jób fiai vétkeztek, de maga Jób sem becsületes, különben Isten meghallgatná őt. Arra utasítja Jóbot, hogy útmutatásért tekintsen az előző nemzedékekre s azokra a dolgokra, amiket ősatyái kikutattak.

¹⁵ Jób válaszában megerősíti, hogy Isten nem igazságtalan, és hogy Isten nem tartozik beszámolni az embernek, mert „nagy és kikutathatatlan dolgokat cselekszik, és számtalan csodálatos dolgot” (9:10). Jób nem nyerheti meg a pert Jehovával mint jogi ellenfelével szemben. Ő csak könyöröghet Isten kegyéért. És mégis, van-e haszna annak, hogy azt keressük, ami helyes? „A feddhetetlent és a gonoszt is a végéhez juttatja” (9:22). Nincs igazságos ítélet a földön. Jób attól fél, hogy magánál Istennél veszíti el ügyét; szüksége van közbenjáróra. Megkérdezi, hogy miért van próba alatt. Könyörög Istenhez, emlékezzék meg arról, hogy ő „agyagból” való (10:9). Értékeli Isten múltbeli jóságát, de azt mondja, hogy Isten attól csak haragosabb lesz, ha ő vitatkozik, még ha igaza van is. Bárcsak meghalhatna!

16., 17. a) Milyen önelégült tanácsot ad Cófár? b) Hogyan értékeli Jób a „vigasztalóit”, és hogyan fejezi ki erős bizalmát?

¹⁶ Cófár is bekapcsolódik a vitába és lényegében ezt mondja: Vajon gyermekek vagyunk mi, hogy ilyen üres fecsegésre hallgassunk? Te azt mondod, hogy igazán tiszta vagy, de szólna csak Isten, ő feltárná a te bűnödet. Majd megkérdezi Jóbot: „Kiismerheted-e Isten mélységes dolgait?” (11:7). Azt tanácsolja Jóbnak, hogy távoztassa el magától az ártalmas szokásokat, mert csak azokra jön áldás, akik így cselekszenek, ugyanakkor „a gonoszok szemei elepednek” (11:20).

¹⁷ Jób csípős gúnnyal kiált fel: „Bizonyára ti, férfiak vagytok az a nép, amellyel kihal a bölcsesség!” (12:2). Lehet, hogy nevetség tárgya, de semmivel sem alávalóbb, mint ők. Ha barátai bepillantanának Isten teremtésébe, talán tanulnának valamit abból. Az erő és a gyakorlati bölcsesség Istené, aki minden dolgot ellenőriz, sőt „Ő teszi a nemzeteket naggyá, hogy azután megsemmisíthesse őket” (12:23). Jób örömét leli abban, hogy ügyében érvelhet Isten előtt, de három „vigasztalójáról” ezt mondja: „Ti a hazugság mesterei vagytok, és mindannyian haszontalan orvosok” (13:4). Bölcsebb lenne, ha hallgatnának! Ügyének igazságosságában bízik Jób, és arra kéri Istent, hogy hallgassa meg őt. Majd arra a gondolatra tér át, hogy „az asszonytól született ember rövid életű és nyugtalansággal bővelkedő” (14:1). Az ember hamar elmúlik, mint a virág vagy az árnyék; nem adhat tisztát a tisztátalanból. Jób azért imádkozik, hogy Isten rejtse el őt a Seolban, míg elmúlik haragja, azután megkérdezi: „Ha egy életerős ember meghal, élhet-e újra?” Válaszul szilárd reménységét fejezi ki: „Várok, amíg elérkezik az én felmentésem” (14:13, 14).

18., 19. a) Milyen gúnyolódással nyitja meg Elifáz a vita második menetét? b) Hogyan tekinti Jób barátainak „vigasztalását”, és miért tekint Jehovára?

¹⁸ Vita: második menet (15:1–21:34). A második vita kezdetén Elifáz kigúnyolja Jób tudását, mondván: a „keleti széllel töltötte meg a hasát” (15:2). Ismét becsmérlően nyilatkozik Jób ama állításáról, miszerint feddhetetlen; kijelenti: nemhogy a halandók, de még a égben levő szentek sem tiszták Jehova szemében. Azzal vádolja Jóbot, hogy Istennél is különbnek akarja mutatni magát, továbbá hogy hitehagyást, megvesztegetést és csalást követ el.

¹⁹ Jób viszont azt válaszolja, hogy barátai „szeles beszédű, nyomorúságos vigasztalók” (16:2, 3). Ha ők lennének az ő helyében, Jób nem becsmérelné őket. Nagyon szeretne igazoltan állni, és Jehovára tekint, aki ismeri az ő életét és el tudja dönteni ügyét. Jób nem talál bölcsességet barátainál. Minden reménytől megfosztják őt. „Vigasztalásuk” olyan, mintha valaki azt mondaná az éjjelről, hogy nappal. Az egyedüli reménység „leszállni a Seolba” (17:15, 16 [17:14, 15, Károli]).

20., 21. Milyen elkeseredettségét fejezi ki Bildád, mi ellen tiltakozik Jób, és mibe helyezi bizalmát?

²⁰ A vita egyre hevesebb. Bildád megkeseredik, mert úgy érzi, hogy Jób a barátait értelem nélküli állatokhoz hasonlítja. Megkérdezi Jóbtól: „Vajon elhagyottá lesz a föld a te ügyedért?” (18:4). Figyelmezteti Jóbot, hogy rettenetes tőrbe fog esni, mindenki ujjal mutogat majd rá, és egy utód sem marad utána.

²¹ Jób válasza: „Meddig ingerlitek még lelkemet és meddig kínoztok még szavakkal?” (19:2). Jób elvesztette  családját és barátait, felesége és háznépe is elfordult tőle, ő maga pedig csak „a fogához tapadt bőrével menekült meg” (19:20). Bízik egy megváltó megjelenésében, aki elrendezi majd ügyét igazságosan, úgyhogy végül „meglátja Istent” (19:25, 26).

22., 23. a) Miért sértődik meg Cófár, és mit mond Jób állítólagos bűneiről? b) Milyen megsemmisítő érvvel válaszol Jób?

²² Bildádhoz hasonlóan Cófár is megsértődik, miután hallja Jób „sértegető intését” (20:3). Megismétli, hogy Jóbot bűnei érték utol. A gonoszok mindig megkapják büntetésüket Istentől, és nincs nyugalmuk, még ha jólétnek örvendenek is.

²³ Jób megsemmisítő érvvel válaszol: Ha Isten mindig így bünteti a gonoszokat, miért van az, hogy a gonoszok élnek, megöregszenek és nagy gazdagságra tesznek szert? Életüket szórakozásban töltik. S hányszor éri őket baj? Rámutat, hogy a gazdagok és a szegények egyformán meghalnak. S a gazdag gyakran „gondtalanul és könnyen” hal meg, míg az igaz „szomorú lélekkel” (21:23, 25).

24., 25. a) Milyen hazug rágalmat szór az önigaz Elifáz Jóbra? b) Válaszában hogyan cáfolja meg ezt Jób, és hogyan vonja felelősségre Elifázt?

²⁴ Vita: harmadik menet (22:1–25:6). Elifáz hevesen viszonozza a támadást. Nevetségesnek tartja Jób azon állítását, miszerint feddhetetlen a Mindenható előtt. Hazug rágalmakat szór Jóbra; azt állítja, hogy gonosz, mert kizsákmányolta a szegényeket, visszatartotta kenyerét az éhezőtől, rosszul bánt az özvegyekkel és az árvákkal. Kijelenti, hogy Jób magánélete sem olyan tiszta, mint amilyennek állítja, s ez a magyarázata annak, miért van Jób oly rossz állapotban. De „ha visszatérsz a Mindenhatóhoz – hajtogatja Elifáz –, meghallgat téged” (22:23, 27).

²⁵ Jób válaszában megcáfolja Elifáz vad rágalmait és kijelenti, hogy Istennél szeretne kihallgatást, aki tudatában van az ő igazi életútjának. Vannak olyanok, akik elnyomják az árvákat, az özvegyeket és a szegényeket, akik gyilkolnak, lopnak és házasságot törnek. Lehet, hogy egy ideig virulnak, de megkapják majd jutalmukat. Isten megsemmisíti őket. „Valóban így van ez, és ki hazudtolhatna meg engem?” – halljuk Jób kihívását (24:25).

26. Milyen más mondanivalója van még Bildádnak és Cófárnak?

²⁶ Bildád röviden visszavág, s érvelését arra összpontosítja, hogy egyetlen ember sem lehet tiszta Isten előtt. Cófár nem vesz részt ebben a harmadik menetben. Nincs mondanivalója.

27. Hogyan magasztalja most Jób a Mindenható nagyságát?

²⁷ Jób befejező érvelése (26:1–31:40). Végső fejtegetésével Jób teljesen elnémítja barátait (32:12, 15, 16). Csípős gúnnyal ezt mondja: „Ó, mily nagy segítségére voltál az erőtelennek . . . ! Mennyi tanácsot adtál a bölcsesség nélkülinek . . . !” (26:2, 3). Semmi, még maga a Seol sem rejthet el semmit Isten tekintete elől. Leírja Istennek a világűrben, a földön, a felhőben, a tengeren és a szélben megnyilvánuló bölcsességét, melyet az ember megfigyelhet. Ez azonban éppen hogy érinti a Mindenható útjait, s csupán egy szemernyi megnyilvánulása a Mindenható nagyságának.

28. Milyen nyílt kijelentést tesz Jób a feddhetetlenségére vonatkozóan?

²⁸ Meggyőződve a maga ártatlanságáról, kijelenti: „Míg ki nem lehelem a lelkem, feddhetetlenségemet fel nem adom!” (27:5). Nem, Jób semmi olyat nem tett, amivel rászolgált volna a vele történtekre. Vádjaikkal ellentétben Isten megjutalmazza majd a feddhetetlenséget és gondoskodni fog arról, hogy a gonoszok által felhalmozott gazdagságot az igazak örököljék.

29. Hogyan írja le Jób a bölcsességet?

²⁹ Az ember tudja, honnan származnak a földi kincsek (ezüst, arany, réz), „de maga a bölcsesség honnan származik”? (28:20). Jób ezt kereste az élők között; a tengerbe is bepillantott; megvásárolni nem lehet, sem arannyal, sem ezüsttel. Egyedül Isten az, aki érti a bölcsességet. Ő ellát a föld és az egek végéig, arányosan elosztja a szeleket és a vizeket, ellenőrzi az esőt és a viharos felhőket. Jób ezzel a végkövetkeztetéssel fejezi be a beszédét: „Íme, Jehova félelme – ez a bölcsesség, és elfordulni a rossztól: értelem” (28:28).

30. Milyen helyreállítást óhajt Jób, de milyen a jelenlegi állapota?

³⁰ A lesújtott Jób azután élete történetét meséli el. Szeretné visszanyerni Istennel való korábbi meghitt viszonyát, amikor is őt még a város vezetői is tisztelték. Ő volt a lesújtottak megmentője és a vakok szeme. Tanácsa jó volt és a nép várta szavait. De most, ahelyett, hogy ilyen tiszteletreméltó tekintélynek örvendene, még a gyermekek is kinevetik, akiknek atyái még nyájat őrző kutyák mellett sem lehettek egykor. Köpdösik és üldözik. Most, a legnagyobb szenvedésében nem hagyják nyugodni.

31. Kinek az ítéletébe veti Jób a bizalmát, és mit mond el igaz élettörténeteként?

³¹ Jób úgy írja le magát, mint Istennek átadott férfit; kéri, hogy Jehova ítélje meg őt. „Pontos mérlegen mér ő majd engem, és Isten megismeri a feddhetetlenségemet” (31:6). Jób tisztázza múltbeli cselekedeteit. Nem volt házasságtörő, sem cselszövő mások ellen. Nem mulasztott el segíteni a szűkölködőn. Nem bízott az anyagi javakban, noha gazdag volt. Nem imádta a napot, a holdat és a csillagokat, mert – amint mondja – „ez is a bírák elé tartozó bűn volna, mert megtagadtam volna az igaz Istent odafent” (31:28). Jób felszólítja ellenfeleit: sorakoztassák fel vádjaikat életének igaz beszámolójával szemben.

32. a) Ki kezd most beszélni? b) Miért lángol fel Elihu haragja Jób és barátai ellen, és mi készteti szólásra?

 ³² Megszólal Elihu (32:1–37:24 [37:23, Károli]). Elihu, aki Búznak, Náhor fiának leszármazottja és így Ábrahám távoli unokaöccse, hallgatja a vitát. Eddig várt, mert úgy vélte, hogy az éltesebbeknek nagyobb a tudásuk. Azonban nem a kor, hanem Isten szelleme az, ami értelmet ad. Elihu haragja fellángol Jób ellen, mivel Jób azt állítja, hogy „a saját lelke igaz, ahelyett, hogy Istent nyilvánítaná igaznak”. De még jobban fellángol Jób három barátja ellen, akiknek siralmasan szegény a bölcsességük, amikor Istent gonosznak mondják. Elihu „tele van szavakkal” és Isten szelleme arra kényszeríti, hogy szabad teret engedjen ezeknek a szavaknak, anélkül hogy részrehajlást tanúsítana vagy földi embereknek előkelő címeket adva hízelegne (Jób 32:2, 3, 18–22; 1Móz 22:20, 21).

33. Miben tévedett Jób, mindazonáltal milyen kegyet tanúsít Isten iránta?

³³ Elihu őszintén beszél, és Istent ismeri el Teremtőjének. Rámutat, hogy Jób inkább önmaga igazolásával, mint Isten igazolásával törődik. Isten nem tartozott Jób minden szavára válaszolni, mintha igazolnia kellene eljárásait, Jób mégis viaskodott Isten ellen. Mialatt azonban Jób lelke közeledik a halálhoz, Isten kegyébe veszi őt, s egy hírnököt küld hozzá, ezzel az üzenettel: „Szabaduljon meg attól, hogy alászálljon a verembe! Találtam váltságdíjat! Teste legyen frissebb, mint ifjúságában; térjen vissza ifjúi életerejének napjaira!” (Jób 33:24, 25). Az igazságost Isten helyreállítja!

34. a) Milyen további feddésben részesíti Elihu Jóbot? b) A saját önigazolása helyett mit kell tennie Jóbnak?

³⁴ Elihu felszólítja a bölcseket, hogy hallgassanak. Megfeddi Jóbot azért a kijelentéséért, hogy nincs haszna a feddhetetlenség megőrzésének: „Távol van az igaz Istentől, hogy gonoszul cselekedjék, s a Mindenhatótól az igazságtalan eljárás! Mert ahogyan cselekszik a földből való ember, aszerint fizet neki” (34:10, 11). Isten elveheti az élet leheletét, és minden test megsemmisül. Isten részrehajlás nélkül ítél. Jób túlságosan előtérbe hozta saját igazságosságát. Elhamarkodottan, nem megfontoltan, „ismeret nélkül” cselekedett, de Isten hosszútűrő volt iránta (34:35). Egyre inkább szükségessé vált, hogy valaki szót emeljen Isten igazolása mellett. Isten nem fordítja el szemét az igazakról, hanem megfeddi őket: „Nem őrzi meg a gonosz életét, de ítéletet szolgáltat a lesújtottaknak” (36:6). Mivel Isten a legfőbb oktató, Jóbnak magasztalnia kellene Isten tetteit.

35. a) Mire kellene Jóbnak figyelnie? b) Ki iránt tanúsít Jehova kegyelmet?

³⁵ A kitörő vihar félelmet keltő légkörében kezd beszélni Elihu Isten nagy tetteiről és a természeti erők feletti hatalmáról. Így szól Jóbhoz: „Állj meg és tanúsíts figyelmet az Isten csodálatos művei iránt” (37:14 [37:13, Károli]). Tekintsd meg Isten félelmet keltő méltóságát és pazar tündöklését, mely minden emberi értelmet felülmúl. „Fenséges ő hatalomban, a jogosságot és az igazságosság bőségét nem fogja lecsökkenteni.” Igen, Jehova azokra tekint, akik félik őt, s nem azokra, akik „saját szívükben bölcsek” (37:23, 24 [37:22, 23, Károli]).

36. Jehova milyen leckével és kérdéssorozattal tanítja Jóbot?

³⁶ Jehova válaszol Jóbnak (38:1–42:6). Jób arra kérte Istent, hogy szólaljon fel mellette. Jehova most fenségesen válaszol a szélviharból. Egy sor kérdést tesz fel Jóbnak, amelyek már önmagukban is értékes leckék az ember kicsinységének és Isten nagyságának a megláttatására. „Hol voltál, amikor alapot vetettem a földnek? . . . Ki helyezte el sarokkövét, amikor a hajnalcsillagok örömteljesen együtt felkiáltottak, és Istennek minden fia tetszésében kiáltozott?” (38:4, 6, 7). Ez minden bizonnyal sok-sok évvel Jób kora előtt volt! Egyik kérdés a másikat éri, de Jób egyikre sem tud válaszolni; akár a föld tengerére, akár annak felhőruházatára, akár a hajnalra, a halál kapuira, a világosságra vagy a sötétségre mutat Jehova. „Tudod-e ezt, mert hisz te már akkor megszülettél, és napjaidnak száma sok?” (38:21). És mit mondjunk még a hó és a jég tárházáról, a viharról és az esőről, a harmatcseppekről, a jégről és a dérről, a hatalmas csillagképekről, a villámlásokról, a felhőrétegekről, a vadállatokról és a madarakról?

37. Milyen további kérdéssorozat alázza meg Jóbot, mit kénytelen elismerni és cselekedni?

³⁷ Jób alázatosan elismeri: „Íme! Én jelentéktelenné lettem. Mit válaszolhatnék neked? Kezemet a szájamra teszem” (40:4 [39:37, Károli]). Jehova megparancsolja Jóbnak, nézzen szembe a vitakérdéssel. Újabb kérdések özönét zúdítja rá, melyek mind magasztalják méltóságát, fensőbbségét és erejét, miként az teremtett műveiben megnyilvánul. Még a behemót és a leviatán is sokkal erősebb, mint Jób! Teljesen megalázkodva Jób elismeri helytelen álláspontját és beismeri, hogy tudatlanul szólt. Felfogva ezt, most Isten értelmével és nem hallomás alapján visszavonja korábbi kijelentéseit, és „port és hamut szórva” magára, bánkódik (42:6).

38. a) Hogyan rendelkezik Jehova Elifázról és barátairól? b) Milyen áldásban és kegyben részesíti Jóbot?

³⁸ Jehova ítélete és áldása (42:7–17). Jehova azzal vádolja Elifázt és két barátját, hogy nem az igazságnak megfelelően szóltak igazán róla. Áldozatokat kell bemutatniuk és meg kell kérniük Jóbot, hogy imádkozzon értük. Ezután Jehova visszafordítja Jób szorongatott állapotát s kétszeresen megáldja őt. Testvérei, nővérei és volt barátai ajándékokkal térnek vissza hozzá, és kétszer annyi juha, tevéje, barma és nőstény szamara lesz, mint azelőtt volt. Újra tíz gyermeke születik, közülük három  leány, akik az egész országban a legcsinosabb nők. Jób életét Isten csodálatosan meghosszabbítja 140 évvel, úgyhogy leszármazottainak négy nemzedékét látja meg, majd meghal „jó vénségben, betelve a napok számával” (42:17).

MIÉRT HASZNOS?

39. Milyen módon magasztalja és dicséri a könyv Jehovát?

³⁹ A Jób könyve magasztalja Jehovát és tanúskodik kikutathatatlan bölcsességéről és hatalmáról (12:12, 13; 37:23 [37:22, Károli]). Ebben az egy könyvben Istenre 31 esetben „Mindenható” néven történik utalás, tehát többször, mint a Szentírás összes többi részében. A beszámoló dicsőíti Isten örökkévalóságát és fenségét (10:5; 36:4, 22, 26; 40:2 [39:35, Károli]; 42:2), valamint igazságosságát, szerető jóságát és irgalmát (36:5–7; 10:12; 42:12). Jehova igazolását az ember megmentése elé helyezi (33:12; 34:10, 12; 35:2; 36:24; 40:8 [40:3, Károli]). Jehova, Izrael Istene egyben Jób Istene is.

40. a) Hogyan magasztalja és magyarázza a beszámoló Isten teremtésművét? b) Hogyan van összhangban a könyv a Keresztény Görög Iratok tanításával, és hogyan ad abból előre egy kis ízelítőt?

⁴⁰ Jób könyvének beszámolója magasztalja és magyarázza Isten teremtésművét (38:4–39:30 [39:33, Károli]; 40:15, 19 [40:10, 14, Károli]; 41:1; 35:10). Összhangban van a Mózes első könyvében említett kijelentéssel, miszerint az ember porból lett és oda tér vissza (Jób 10:8, 9; 1Móz 2:7; 3:19). Használja a „megváltó”, a „váltságdíj” és az „újra élni” kifejezéseket, s ezek előrevetítik azokat a tanításokat, amelyek a Keresztény Görög Iratokban annyira kiemelkednek (Jób 19:25; 33:24; 14:13, 14). A próféták és a keresztény írók a könyv sok kifejezését átvették vagy párhuzamosan alkalmazták. Hasonlítsuk össze például a Jób 7:17 – Zsoltárok 8:4 [8:5, Károli]; Jób 9:24 – 1János 5:19; Jób 10:8 – Zsoltárok 119:73; Jób 12:25 – 5Mózes 28:29; Jób 24:23 – Példabeszédek 15:3; Jób 26:8 – Példabeszédek 30:4; Jób 28:12, 13, 15–19 – Példabeszédek 3:13–15; Jób 39:30 [39:33, Károli] – Máté 24:28 verseket! *

41. a) Milyen teokratikus zsinórmértékeket hangsúlyoz a Jób könyve? b) Milyen tekintetben kiemelkedően szép példa számunkra Jób, Isten szolgája?

⁴¹ Sok idézetben olvashatjuk Jehovának az életre vonatkozóan felállított igazságos zsinórmértékeit. Jób könyve erősen elítéli az anyagiasságot (31:24, 25), a bálványimádást (31:26–28), a házasságtörést (31:9–12), a kárörömet (31:29), az igazságtalanságot és a részrehajlást (31:13; 32:21), az önzést (31:16–21), a becstelenséget és a hazugságot (31:5), s rámutat arra, hogy az, aki ilyen dolgokat cselekszik, nem nyerheti el Isten kegyét és az örök életet. Elihu szép példája a szerénységnek és a mély tiszteletadásnak, a merészségnek, bátorságnak és Isten magasztalásának (32:2, 6, 7, 9, 10, 18–20; 33:6, 33). Jób is szép példát mutat arra, hogyan kell a főséget gyakorolni, a családról gondoskodni és a vendégszeretetet ápolni (1:5; 2:9, 10; 31:32). De Jóbra mindenekelőtt mint olyan személyre kell emlékeznünk, aki megőrizte a feddhetetlenségét, türelmesen kitartott és hosszútűrő volt. Mindez olyan példa, amely Isten szolgái számára korszakokon át hiterősítő bástyául szolgált, s különösen az lehet ezekben a hitet kipróbáló napokban. „Hallottatok Jób kitartásáról és láttátok, milyen kimenetelt adott neki Jehova, hogy Jehova mily gyengéd vonzalmú és könyörületes” (Jak 5:11).

42. Milyen alapvető vitakérdést tisztáz ez a könyv a Királysággal kapcsolatosan, s ennek a vitakérdésnek milyen érdekes szempontjait magyarázza meg?

⁴² Bár Jób nem volt Ábrahám magvából való, s így rá nem vonatkoztak a Királyság-ígéretek, mindazonáltal a feddhetetlenségéről szóló beszámoló nagymértékben hozzájárul Jehova Királyságra vonatkozó szándékainak jobb megértéséhez. A könyv az isteni beszámoló szerves része, hisz feltárja az Isten és Sátán között felmerülő alapvető vitakérdést, amelyben az embernek Jehova mint Egyeduralkodó iránti feddhetetlenségéről van szó. Megmutatja, hogy az angyalok, akiket Isten a föld és az ember előtt teremtett, szintén szemlélők, és igen komolyan érdeklődnek e föld sorsa és a vitakérdés kimenetele iránt (Jób 1:6–12; 2:1–5; 38:6, 7). Megmutatja, hogy a vitakérdés már Jób előtt felvetődött, és hogy Sátán valóságos szellemi személy. Ha Mózes írta a Jób könyvét, akkor a has·Sa·tanʹ kifejezés itt jelenik meg először a Biblia héber szövegében, miáltal fény derül az „Őskígyó” kilétére (Jób 1:6, lábjegyzet; Jel 12:9). A könyv azt is bizonyítja, hogy Isten nem oka az emberiség betegségének, szenvedésének és halálának, továbbá megmagyarázza, miért szenvednek az igazak, míg a gonosz és a gonoszság továbbra is virágzik. Arra is rámutat, hogy Jehova érdekelt a vitakérdés végső elrendezésében.

43. A Jób könyvében feltárt isteni kinyilatkoztatásokkal összhangban milyen utat kell most követniük azoknak, akik Isten Királysága áldásaiban szeretnének részesülni?

⁴³ Most van itt az idő, amikor mindazok, akik Isten Királyságának uralma alatt szeretnének élni, feddhetetlenséggel kell hogy válaszoljanak Sátánnak, a „vádlónak” (Jel 12:10, 11). A feddhetetlenség megőrzőinek még a „nyugtalanító próbák” közepette is folyton imádkozniuk kell Isten nevének megszenteléséért, a Királyság eljöveteléért, valamint Sátán és egész gúnyolódó magva kiirtásáért. Ez az Isten nagy napja lesz, „a harc és a háború napja”, melyet megkönnyebbülés és áldások váltanak majd fel, amelyekben Jób maga is remélte, hogy részesülni fog (1Pét 4:12; Máté 6:9, 10; Jób 38:23; 14:13–15).

[Lábjegyzetek]

[Tanulmányozási kérdések]