A Biblia 47. könyve – 2Korinthus
A Biblia 47. könyve – 2Korinthus
Író: Pál
Írás helye: Macedónia
Írás befejezése: i. sz. kb. 55
1., 2. a) Mi indította Pált második korinthusi levelének megírására? b) Honnan írta ezt a levelet, és mi miatt nyugtalankodott?
VALÓSZÍNŰLEG az i. sz. 55. év nyárutóján vagy kora őszén lehetett, hogy néhány ügy még mindig nyugtalansággal töltötte el Pál apostolt. Nem túl sok idő telt el a Korinthusbeliekhez írt első levél megírása óta. Azóta már Titust is elküldte hozzájuk, hogy a júdeai szentek számára rendezett gyűjtésben segédkezzen és valószínűleg azért is, hogy megfigyelje, hogyan reagáltak a korinthusiak az első levélre (2Kor 8:1–6; 2:13). Nos, vajon hogyan fogadták levelét? Milyen vigasztaló volt Pál számára, amikor megtudta, hogy levele szomorúságra és bűnbánatra indította őket! Titus jó hírrel tért vissza Pálhoz Macedóniába, és ennek hallatára az apostol szíve szinte túláradt a korinthusi hívőtársai iránt érzett szeretettől (7:5–7; 6:11).
2 Pál újra írt a korinthusiaknak. Ezt a szívélyes és nagy hatású második levelet Macedóniából írta, s valószínűleg Titus vitte el Korinthusba (9:2, 4; 8:16–18, 22–24). Az egyik nyugtalanító ügy, amely Pált írásra indította, az volt, hogy a korinthusiak között akadtak úgynevezett ’fő-fő apostolok’, akiket Pál ’hamis apostoloknak, álnok munkásoknak’ nevezett (11:5, 13, 14). A viszonylag fiatal gyülekezet szellemi jóléte veszélyben forgott, és Pál apostol tekintélyét is támadás érte. Pál második korinthusi levelére tehát igen nagy szükség volt.
3., 4. a) Milyen alkalmakkor tett látogatásokat Pál Korinthusban? b) Milyen szempontból hasznos számunkra ez a levél?
3 Figyeljük meg Pál szavait: „Már harmadszor készülök hozzátok menni” (2Kor 12:14; 13:1). Másodszor akkor tervezte meglátogatásukat, amikor első levelét írta és bár készült erre az útra, de ez a „második alkalom az örömre” nem valósulhatott meg (1Kor 16:5; 2Kor 1:15). Pál valójában még csak egyszer volt Korinthusban, i. sz. 50–52-ben, amikor is 18 hónapot töltött ott, és megalapította a korinthusi keresztény gyülekezetet (Csel 18:1–18). Később azonban valóra tudta váltani vágyát, hogy újból meglátogassa a korinthusiakat. Amikor három hónapja Görögországban tartózkodott, valószínűleg i. sz. 56-ban, idejének egy részét Korinthusban töltötte és onnan írta a Rómabeliekhez írt levelét (Róma 16:1, 23; 1Kor 1:14).
4 A Korinthusbeliekhez írt második levelet a Korinthusbeliekhez írt első levéllel és Pál más leveleivel együtt mindig a bibliai kánon hiteles részének tekintették. Most újra alkalmunk van bepillantani a korinthusi gyülekezet életébe, továbbá hasznot meríthetünk Pálnak az ő intésükre és a mi intésünkre írt ihletett szavaiból.
A KORINTHUSBELIEKHEZ ÍRT MÁSODIK LEVÉL TARTALMA
5. a) Mit ír Pál a vigasztalásról? b) Mi valósult meg Krisztus által, s ez minek a további biztosítéka?
5 A „minden vigasztalás Istenétől” jövő segítség (1:1–2:11). Pál Timótheust is belefoglalja a megnyitó üdvözletbe, majd ezt mondja: „Áldott legyen . . . a gyengéd könyörületesség Atyja és a minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban”, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni másokat. Bár Pált és társait rendkívüli módon üldözték és szorongatták, még életük is veszélyben volt, Isten azonban megmentette őket. A korinthusiak is segíthetnek nekik értük mondott imáikkal. Pál őszintén és Isten ki nem érdemelt kedvességébe vetett bizalommal írja nekik levelét. Isten ígéretei Jézus által „igenné” lettek; Isten felkente szolgáit és szívükbe „annak ’jelét’ adta, aminek el kell jönnie, ugyanis a szellemet” (1:3, 4, 20, 22).
6. Pál tanácsa szerint mit kell tenni azzal a kiközösített bűnössel, aki már megbánta tettét?
6 Úgy látszik, hogy azt a férfit, akiről Pál az első levelének 5. fejezetében írt, kiközösítették a gyülekezetből. Később azonban megbánta bűnét és szomorúságot tanúsított. Ezért Pál azt mondja a korinthusiaknak, hogy őszintén bocsássanak meg és éreztessék szeretetüket a megtérővel.
7. Hogyan mutatja be Pál magát és a korinthusiakat, és mit állít?
7 Az újszövetség szolgáinak képesítése (2:12–6:10). Pál úgy mutatja be magát és a korinthusi keresztényeket, mint akik Krisztussal együtt egy diadalmeneten vesznek részt. (A korinthusiak előtt jól ismert volt abban az időben a győztes seregek diadalmenete, s az út mentén füstölgő tömjén kellemes illata.) Éles ellentét van a keresztények kétféle „illata” között: más a keresztények „illata” azok számára, akik életet nyernek, és más ez az „illat” azok számára, akik elvesznek. „Mi nem házalunk Isten szavával” – állítja Pál (2:16, 17).
8. a) Milyen megbízólevele van Pálnak és munkatársainak mint szolgáknak? b) Milyen tekintetben magasabb rendű az újszövetség szolgálata?
8 Pálnak és munkatársainak nincs szükségük írásos ajánlólevelekre a korinthusiaktól vagy a korinthusiak számára. Maguk a korinthusi hívők az ajánlólevelek, melyeket „mi mint szolgák” írunk, nem tintával, nem is kőtáblákra, hanem „hústáblákra, szívekre” – jelenti ki Pál. Isten az újszövetség szolgáit megfelelő módon képesítette erre a szolgálatra. Az írott jog a halálnak szolgált; csak ideiglenes volt, és nagyszerűsége mulandó volt. A szellem szolgálata azonban élethez vezet, maradandó és nagyszerűsége túláradó. Amikor „Mózest olvassák”, fátyol borul Izrael fiainak szívére, de ha valaki megtér Jehovához, Isten eltávolítja a fátyolt, és az illető „átváltozik ugyanarra a képmásra, dicsőségről dicsőségre” (3:3, 15, 18).
9. Hogyan írja le Pál a szolgálat kincsét?
9 Pál a továbbiakban így folytatja: ’Isten irántunk tanúsított irgalmából van ilyen szolgálatunk. Elutasítjuk magunktól az alattomos dolgokat és nem hamisítjuk meg Isten Szavát, hanem azzal ajánljuk magunkat, hogy nyilvánvalóvá tesszük az igazságot. Ha a jó hír üzenete leplezett valakinek, ez azért leplezett, mert e világ istene megvakította a hitetlenek elméjét. Szívünket azonban Isten dicsőséges ismerete világosítja meg Krisztus arca által. Mily nagy is ez a kincs, amellyel rendelkezünk! Ezt azonban cserépedényben őrizzük, hogy az erő túláradó nagysága Istené legyen. Az üldözések és szorongattatások között, sőt még a halállal szemben is, hitet gyakorolunk és nem lankadunk el, mert a pillanatnyi szenvedés olyan dicsőséget készít számunkra, amely mindennél sokkal, de sokkal többet ér és örökké tartó. Szegezzük tehát tekintetünket a láthatatlan dolgokra’ (4:1–18).
10. a) Mit mond Pál azokról, akik Krisztussal egységben vannak? b) Hogyan ajánlja Pál magát mint Isten szolgája?
10 Azután ezt írja Pál: ’Tudjuk, hogy földi házunkat egy örökké tartó ház váltja fel az egekben. Eközben azonban hittel előretörünk és nem veszítjük el bátorságunkat. Bár Krisztustól távol élünk, arra törekszünk, hogy kedvében járjunk’ (5:1, 7–9). A Krisztussal egységben levők ’új teremtménynek’ számítanak, szolgálatuk a kiengesztelés szolgálata. „Krisztust helyettesítő nagykövetek” ők (5:17, 20). Pál mint Isten szolgája minden módon ajánlja magát. Hogyan? ’A zaklatásokban való sok tűrés által, a verés elszenvedése által, fáradozásban és virrasztásban, tisztaságban és tudásban, hosszútűrésben és jóságban, szent szellemben és tettetés nélküli szeretetben, igazmondásban és Isten erejében, mint szegény, mégis sokakat gazdagító, mint akinek semmije nincs, mégis mindene megvan’ (6:4–10).
11. Milyen tanácsot és figyelmeztetést ad Pál?
11 „A szent állapot tökéletesítése az Isten félelmében” (6:11–7:16). Pál ezt mondja a korinthusiaknak: „Szívünk kitárult, hogy befogadjon titeket.” Nekik is viszonozni kellene ezt gyengéd szeretetükkel. De most újabb figyelmeztetés következik. „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában” (6:11, 14). Milyen közössége van a világosságnak a sötétséggel vagy Krisztusnak Beliállal? Mint az élő Isten templomának, mindannyiuknak el kell szakadniuk tőlük és semmi tisztátalant nem szabad érinteniük. Ezt mondja Pál: „Tisztítsuk meg magunkat minden testi és szellemi beszennyeződéstől, tökéletesítve a szent állapotot Isten félelmében” (7:1).
12. Miért örült Pál a Korinthusból jött jó hírnek?
12 Pál a továbbiakban ezt mondja: „Vigasztalás tölt el, s minden szenvedésünkben túlárad örömöm” (7:4). Miért? Nemcsak azért, mert Titus megjött, hanem a Korinthusból hozott jó hírek miatt is. A korinthusiak ugyanis vágyódtak Pál után, aggódtak és buzgólkodtak érte. Pál tudja, hogy első levele átmeneti szomorúságot okozott, de most örül, hogy a korinthusiak a megmentést szolgáló bűnbánatra szomorodtak meg. Azt ajánlja nekik, hogy dolgozzanak együtt Titussal.
13. a) A bőkezűség milyen példáját idézi fel Pál? b) Milyen alapelvet ismertet Pál az adományozással kapcsolatban?
13 A bőkezűség jutalma nem marad el (8:1–9:15). Pál a szűkölködő „szentek” számára gyűjtött ajándékokkal kapcsolatban felidézi a macedóniaiak példáját, akik nagy szegénységükben erejükön túl is adakoztak. Most azt várja, hogy ugyanez a jószívű ajándékozás fog megnyilvánulni a korinthusiak részéről is az Úr Jézus Krisztus iránti szeretetük őszinte megnyilatkozásaként, aki szegénnyé lett, hogy gazdaggá tehessen bennünket. Az adakozás aszerint, hogy kinek mije van, végül is egyenlőséghez fog vezetni: azoknak, akiknek sok van, nem lesz túl sok, s azoknak, akiknek kevés van, nem lesz túl kevés. Titust másokkal együtt ezzel a kedves adománnyal kapcsolatban küldi hozzájuk. Pál dicsekszik a korinthusiak bőkezűségével és adakozókészségével, s nem akarja őket szégyennek kitenni azáltal, hogy a bőséges adomány elmarad. Igen, „aki bőkezűen vet, bőkezűen fog aratni is”. Adakozásuk azonban szívből jöjjön, mert „Isten a jókedvű adakozót szereti”. Isten is képes megsokasítani ki nem érdemelt kedvességét irántuk és gazdaggá tudja őket tenni mindenfajta bőkezűségre. „Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ingyenajándékáért” (9:1, 6, 7, 15).
14. Milyen szempontokat hoz fel Pál az apostolságának támogatására?
14 Pál érvel apostolsága mellett (10:1–13:14). Pál elismeri magáról, hogy szerény külsejű. A keresztényeknek azonban nem test szerint kell harcolniuk; fegyvereik szellemi fegyverek, s „Isten által erősek” az Isten ismerete ellen felhozott okoskodások megdöntésére (10:4). Egyesek, akik a dolgoknak csak látszólagos értékét nézik, azt mondják, hogy az apostol levelei súlyosak, de beszéde erőtelen. Be kellene azonban látniuk, hogy Pál cselekedetei ugyanolyan erőteljesek, mint írott szavai. A korinthusiaknak azt is tudniuk kell, hogy Pál nem a más területén elért eredményekkel dicsekszik. Ő személyesen vitte el hozzájuk a Jóhírt. Ha tehát valaki dicsekedni akar, Jehovával dicsekedjék.
15. a) Milyen szemléltetésekkel hívja fel a figyelmet Pál a hamis apostolokra? b) Milyen Pál életútja?
15 Pál felelősnek érzi magát azért, hogy a korinthusi gyülekezetet tiszta szűzként mutassa be Krisztusnak. De mint ahogyan Évát elcsábította a kígyó a maga ravaszságával, ugyanúgy fennáll a veszély, hogy a korinthusiak is megromlanak elméjükben. Ezért Pál nyomatékosan figyelmezteti a korinthusi gyülekezetet a ’fő-fő apostolokra’ (11:5). Ezek hamis apostolok. Ha maga Sátán a világosság angyalává változtatja magát, nem csoda, ha szolgái is ugyanezt teszik. Ami pedig Krisztus szolgáit illeti: vajon milyen az ő eddigi életük Páléhoz viszonyítva? Pál sok mindent elviselt: bebörtönzést, többszöri verést, három hajótörést; sok veszélyt élt át, gyakran álmatlan volt és éhezett. De mindezek közepette sem tévesztette soha szem elől a gyülekezetek szükségleteit, és mindig felháborodást érzett, ha valakit megbotránkoztattak.
16. a) Mivel dicsekedhetne Pál, de miért beszél inkább a gyengeségeiről? b) Hogyan mutatta fel Pál saját apostolságának bizonyítékait?
16 Ha valakinek, akkor Pálnak valóban minden oka megvolt a dicsekvésre. Elmondhatta-e magáról egy is a korinthusi úgynevezett apostolok közül, hogy elragadtatott a Paradicsomba és hallott kimondhatatlan dolgokat? Pál ennek ellenére a maga gyengeségeiről beszél. Hogy ne érezze magát túlságosan elbizakodottnak, ’tövis adatott a testébe’. Isten nem távolította el ezt a tövist; Pál könyörög, hogy Isten távolítsa el azt, de a következő választ kapja: „Elég neked az én ki nem érdemelt kedvességem.” Pál szívesebben dicsekedett gyengeségeivel, csak hogy a „Krisztus ereje” sátorként maradhasson felette (12:7, 9). Nem, Pál nem bizonyult alábbvalónak a ’fő-fő apostoloknál’, és a korinthusiak látták apostolságának bizonyítékait, melyeket felmutatott közöttük, „teljes kitartással, jelekkel, csodálatos dolgokkal és hatalmas cselekedetekkel”. Nem törekedett javaikra, mint ahogyan nem használta ki őket Titus és más munkatársai sem, akiket hozzájuk küldött (12:11, 12).
17. Végül hogyan figyelmezteti Pál a korinthusiakat?
17 Mindez épülésükre szolgál. Pál azonban attól fél, hogy ha Korinthusba érkezik, talál majd némelyeket, akik nem tértek meg a test cselekedeteiből. Már előre figyelmezteti a bűnösöket, hogy megfelelő intézkedéseket fog tenni és senkit sem kímél majd. Mindenkinek azt tanácsolja a gyülekezetben, hogy próbálja meg magát: vajon a hitben van-e Jézus Krisztussal egységben? Pál és Timótheus Istenhez imádkozik érettük. Arra kéri őket, örvendjenek, és állítsák helyre az egységet, hogy a szeretet és a béke Istene legyen velük. Levele végén a szentek üdvözletét és az ő legjobb kívánságait tolmácsolja, további szellemi áldásokat kérve számukra.
MIÉRT HASZNOS?
18. Milyen helyes szempontból kell nézniük a prédikálószolgálatot a keresztényeknek?
18 Mennyire ösztönző és bátorító Pálnak a keresztény prédikálószolgálat iránti értékelése, amit a Korinthusbeliekhez írt második levélben fejez ki! Tekintsük mi is ezt a szolgálatot annak, aminek ő tekintette: Krisztussal együtt való diadalmenetnek! Az a keresztény szolga, akit Isten megfelelő módon képesített a szolgálatra, nem a Szó házalója, hanem a Szó őszinte szolgája. Pál ajánlólevele nem holmi írott okirat, hanem gyümölcsöző prédikálószolgálata. Bár a prédikálószolgálat valóban nagyszerű, ez azonban nem ok a felfuvalkodásra. Isten szolgái mint tökéletlen emberek törékeny cserépedényben hordozzák a szolgálatnak ezt a kincsét, hogy az erő nyilvánvaló volta Istené legyen. Alázatosságra van tehát szükségünk, amikor elfogadjuk azt a dicsőséges kiváltságot, hogy Isten szolgái legyünk. Mily ki nem érdemelt kedvesség Istentől, hogy ’Krisztust helyettesítő követekként szolgálhatunk’! Mennyire találó Pál buzdítása: „Nehogy az Isten ki nem érdemelt kedvességét elfogadjátok és annak célját eltévesszétek!” (2:14–17; 3:1–5; 4:7; 5:18–20; 6:1).
19. Milyen különböző módon mutatott kiemelkedő példát Pál a mai keresztény prédikáló szolgák, különösen pedig a felvigyázók számára?
19 Pál ragyogó követendő példát állított fel a keresztény prédikáló szolgák számára. Először is értékelte és tanulmányozta az ihletett Héber Iratokat, többször idézett belőlük, hivatkozott rájuk és alkalmazta őket (2Kor 6:2, 16–18; 7:1; 8:15; 9:9; 13:1; És 49:8; 3Móz 26:12; És 52:11; Ez 20:41; 2Sám 7:14; Hós 1:10). Ezenkívül mint felvigyázó szívből tudott aggódni a nyájért. Ezt szavai is kifejezik: „Mert a magam részéről a legnagyobb örömmel hozok áldozatot, sőt magamat is teljesen feláldozom lelketekért.” Valóban, teljesen feláldozta magát a testvérekért, amint azt az életéről szóló feljegyzés is világosan bizonyítja (2Kor 12:15; 6:3–10). Fáradhatatlan volt munkájában, amikor tanított, buzdított, vagy amikor ügyeket rendezett a korinthusi gyülekezetben. Félreérthetetlenül figyelmeztetett arra, hogy ne legyünk közösségben a sötétséggel, amikor is ezt mondta a korinthusiaknak: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában!” Irántuk való szerető aggódásában nem szerette volna látni, hogy elméjükben megromolnak, „amiképpen a kígyó megcsalta Évát a maga ravaszságával”, és így szívből arra kérte őket: „Mindig vizsgáljátok meg magatokat, vajon a hitben vagytok-e; folyton próbáljátok meg magatokat, hogy mik vagytok.” A korinthusiakat krisztusi bőkezűségre indította, s rámutatott, hogy „Isten a jókedvű adakozót szereti”. Ő maga a legnagyobb háláját fejezte ki Istennek leírhatatlan ingyenajándékáért. Korinthusi testvérei Pál szívének hústáblájára voltak írva szeretettel, és Pálnak az érdekükben végzett bőkezű szolgálatában mindazt megtalálhatjuk, ami egy buzgó, mindenre figyelő felvigyázót kell hogy jellemezzen. Micsoda kiemelkedő példa számunkra! (6:14; 11:3; 13:5; 9:7, 15; 3:2).
20. a) Hogyan irányítja Pál figyelmünket a helyes irányba? b) Milyen nagyszerű reménységre mutat rá a Korinthusbeliekhez írt második levél?
20 Pál apostol helyes irányba tereli a figyelmünket, amikor rámutat, hogy a „gyengéd irgalmasság Atyja és a minden vigasztalás Istene” az erő igazi kútforrása a próba idején. Ő az, aki „megvigasztal minket nyomorúságunkban”, hogy kitarthassunk és életet nyerhessünk az ő új rendszerében. Pál előremutat egy dicsőséges reménységre, egy Isten által épített házra, mely nem kézzel csinált, hanem örökkévaló hajlék az egekben, és ezt mondja: „Tehát aki egységben van Krisztussal, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újak jöttek elő.” A Korinthusbeliekhez írt második levél a bizakodás csodálatos szavait tartalmazza azok számára, akik Pálhoz hasonlóan öröklik majd az égi Királyságot (1:3, 4; 5:1, 17).
[Tanulmányozási kérdések]
