A Biblia 54. könyve – 1Timótheus

Író: Pál

Írás helye: Macedónia

Írás befejezése: i. sz. kb. 61–64

1., 2. a) Milyen ellentét látszik a Cselekedetek könyvének Pálról szóló leírása és a Timótheushoz írt második levél között? b) Melyik időre esik minden valószínűség szerint a Timótheushoz írt első levél megírása, és miért?

LUKÁCS beszámolója Pál életéről a Cselekedetek könyvében azzal végződik, hogy Pál Rómában várakozik a császárhoz intézett fellebbezésének kimenetelére. Lukács úgy mutatja be Pált, mint aki saját, bérbe vett házában lakik, mindenkinek hirdeti Isten Királyságát, aki betér hozzá, és ezt „akadálytalanul, nagy bátorsággal” teszi (Csel 28:30, 31). Pál viszont a Timótheushoz írt második levelében ezt írja: „Még bilincseket is szenvedek, mint egy gonosztevő”, és közeledő haláláról beszél (2Tim 2:9; 4:6–8). Micsoda változás! Az első esetben úgy bántak Pállal, mint tiszteletre méltó fogollyal, a második esetben pedig úgy, mint egy bűnözővel! Mi történt azóta, hogy Lukács beszámolt arról, milyen volt Pál helyzete i. sz. 61-ben, kétéves római tartózkodása végén; mi történt addig a napig, amikor is Pál saját maga írt az állapotáról Timótheusnak, s írásából kitűnik, hogy röviddel a halála előtt készítette azt?

² Az a nehézség, amit Pál Timótheushoz és Titushoz írt levelei keletkezésének beillesztése okozott a Cselekedetek könyve által felölelt időszakba, egyes bibliamagyarázókat arra a következtetésre vezetett, hogy Pál fellebbezése a császárhoz sikerrel végződött, és az apostol i. sz. 61 táján kiszabadult. A The New Westminster Dictionary of the Bible ezt mondja: „A Cselekedetek könyvének záró verse inkább ezzel a nézettel van összhangban [mármint azzal, hogy Pált kétévi fogság után szabadon engedték], mint azzal a feltevéssel, hogy a leírt bebörtönzés az apostol elítélésével és halálával végződött. Lukács azt hangsúlyozza, hogy senki sem akadályozta Pál munkáját, ami azt a benyomást kelti, hogy tevékenységének vége még messze volt.” * Így tehát az első római bebörtönzése utáni kiszabadulás és a második, Rómában való ismételt bebörtönzés között eltelt időszakra, vagyis az i. sz. 61–64 közötti időre esik a Timótheushoz írt első levél megírása.

3., 4. a) A börtönből való szabadulásakor nyilvánvalóan mit tett Pál? b) Honnan írta Pál az első levelét Timótheushoz?

³ A börtönből való szabadulása után Pál nyilvánvalóan folytatta misszionáriusi tevékenységét Timótheus és Titus társaságában. Nem biztos, hogy Spanyolországba is eljutott, ahogyan azt néhányan vélik. Római Kelemen azt írta (i. sz. kb. 95-ben), hogy Pál „a [Nyugat] legtávolabbi határáig” eljött, ami Spanyolországot is magában foglalhatja. *

⁴ Honnan írta Pál Timótheushoz írt első levelét? Az 1Timótheus 1:3. vers szerint Pál megállapodott Timótheussal abban, hogy Timótheus bizonyos gyülekezeti ügyek intézése végett Efézusban marad, ő pedig folytatja útját Macedóniába. Úgy tűnik, onnan írta levelét az Efézusban maradt Timótheusnak.

5. Milyen tanúbizonyság szól a Timótheushoz írt levelek hitelessége mellett?

⁵ A Timótheushoz írt két levelet a legkorábbi időktől kezdve Pál írásának fogadták el és az ihletett Írások részének tekintették. Az első keresztény írók, például Polykarp, Ignatius és Római Kelemen, mind egyetértett ebben, és a leveleket Pál írásaiként belefoglalták az első századok katalógusaiba. Az egyik szaktekintély ezt írta: „Van néhány újtestamentumi írás, amelynek erősebb a tanúságtétele . . . A hitelességgel szemben felhozott ellenvetéseket tehát újkori álláspontnak kell tekinteni, ellentétben a korai egyház erős bizonyítékaival.” *

6. a) Milyen okokból írta Pál Timótheushoz az első levelet? b) Milyen családi háttérrel rendelkezett Timótheus, és mi utal arra, hogy érett munkás volt?

⁶ Pál ezt az első levelét abból a célból írta Timótheusnak, hogy tisztázzon bizonyos szervezeti eljárásokat a gyülekezetben. Ezenkívül azonban figyelmeztetnie is kellett Timótheust: legyen résen a hamis tanításokkal szemben és erősítse meg a testvéreket, hogy ellenállhassanak az ilyen ’áltudománynak’ (1Tim 6:20). A kereskedőváros, Efézus is telve volt az anyagiasságra és ’a pénz szeretetére’ csábító kísértéssel, így tehát időszerű volt, hogy Pál ebben is tanácsot adjon (6:10). Timótheus biztosan jó tapasztalattal és képzettséggel rendelkezett ahhoz, hogy ilyen feladattal bízzák meg. Apja görög volt, anyja istenfélő zsidó nő. Pontosan nem tudni, hogy Timótheus mikor került először kapcsolatba a keresztény hittel. Amikor Pál második misszionárius körútján  ellátogatott Listrába (valószínűleg i. sz. 49 végén vagy 50 elején), Timótheusról nagyon „jó véleménnyel vannak a testvérek Listrában és Ikóniumban”. Ezért Pál azt kívánta, hogy Timótheus kísérje el Silást és őt (Csel 16:1–3). Pál 14 levele közül 11, és a Cselekedetek könyve név szerint említi Timótheust. Pál mindig atyai érdeklődéssel viseltetett iránta, több alkalommal megbízta különböző gyülekezetek meglátogatásával és kiszolgálásával, ami annak bizonyítéka, hogy Timótheus mint misszionárius jó munkát végzett és előrehaladt az érettség felé (1Tim 1:2; 5:23; 1Thess 3:2; Fil 2:19).

A TIMÓTHEUSHOZ ÍRT ELSŐ LEVÉL TARTALMA

7. Miért buzdítja Pál Timótheust arra, hogy maradjon Efézusban?

⁷ Buzdítás jó lelkiismerettel párosuló hitre (1:1–20). Pál a „hitben őszinte gyermek”-ként üdvözli Timótheust, s arra buzdítja, hogy maradjon Efézusban. Feladata, hogy helyreigazítsa azokat, akik ’más tant’ hirdetnek, amely haszontalan kérdésekhez, s nem a hit terjesztéséhez vezet. Pál azt mondja, e rendelkezés célja „a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet”, majd hozzáfűzi: „Ettől eltérve egyesek üres fecsegésekre adták magukat” (1:2, 3, 5, 6).

8. Mit hangsúlyozott ki Pál a saját magán tapasztalt könyörületességgel, s milyen szép harc megharcolására bátorítja Timótheust?

⁸ Bár Pál korábban istenkáromló és keresztényüldöző volt, most az Úr ki nem érdemelt kedvessége „szerfölött megsokasodott rajta a Krisztus Jézussal kapcsolatos hittel és szeretettel” úgy, hogy irgalomra talált. Ő, a bűnösök közül az első, szemléltető példája lett Jézus Krisztus hosszútűrésének, aki „azért jött a világba, hogy a bűnösöket megmentse”. Mennyire méltó az örökkévalóság Királya arra, hogy tiszteletben és dicsőségben részesüljön örökké! Pál meghagyja Timótheusnak, hogy harcolja meg a jó harcot, ’őrizze meg a hitet és a jó lelkiismeretet’. Ne legyen olyan, mint azok, akik a „hit dolgában hajótörést szenvedtek”, mint például Himenéus és Alexander, akiket Pál káromkodásuk miatt megfeddett (1:14, 15, 19).

9. a) Milyen imákat kell mondani, és miért? b) Mit mond Pál a gyülekezet női tagjairól?

⁹ A gyülekezeti imádatra és szervezeti elrendezésre vonatkozó tanács (2:1–6:2). Pál arra buzdítja Timótheust, hogy a gyülekezetben mindenfajta ember érdekében mondjanak imákat, beleértve a magas állásban levőket is, hogy a keresztények békében élhessenek isteni önátadásban. A Megmentő Isten akarata az, hogy „mindenfajta ember megmentésben részesüljön és az igazság pontos ismeretére jusson, mert egy az Isten, és egy a közbenjáró Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki önmagát adta megfelelő váltságdíjul mindenkiért” (2:4–6). Pál arra kapott megbízást, hogy ezeknek a dolgoknak legyen tanítója és apostola. Ezért felszólítja a férfiakat, hogy lojalitást tanúsítva imádkozzanak, a nők pedig szerényen és okosan öltözködjenek, istenfélő nőkhöz illően. A nőnek csendben kell tanulnia, és nem gyakorolhat hatalmat a férfi felett, „mert Ádámot alkotta Isten először, azután Évát” (2:13).

10. Milyen előfeltételek vonatkoznak a felvigyázókra és a gyülekezeti kisegítőszolgákra, és miért írja le ezeket Pál?

¹⁰ Ha valaki felvigyázói tisztségre törekszik, szép munkát kíván. Pál felsorolja a felvigyázókra és a kisegítőszolgákra vonatkozó követelményeket. A felvigyázó mindenekelőtt legyen „kifogástalan, egy feleség férje, szokásaiban mérsékelt, józan gondolkodású, rendszerető, vendégszerető, tanításra képesített, nem lármás iszákos, nem civakodó, nem verekedő, hanem ésszerűen gondolkodó, nem vitatkozó, nem pénzszerető, hanem olyan ember, aki saját háznépe felett helyes módon elnököl, gyermekeit teljes komolysággal alárendeltségben tartja; . . . ne legyen újonnan megtért; . . . a kívülállók részéről is jó bizonysága legyen” (3:2–7). Hasonló követelmények vonatkoznak a gyülekezeti kisegítőszolgákra is, de őket, mielőtt szolgálnának, ki kell próbálni, hogy vajon alkalmasak-e a szolgálatra. Pál azért írja ezeket, hogy Timótheus tudja, hogyan viselkedjen Isten gyülekezetében, amely „az igazság oszlopa és támasza” (3:15).

11. a) Milyen nehézségek fognak később megjelenni? b) Mire kell Timótheusnak a figyelmét fordítania, és miért?

¹¹ A későbbi időkben a démonok tanításai miatt egyesek elszakadnak majd a hittől. Képmutató emberek, akik majd hazugságokat beszélnek, megtiltják a házasságot, és azt parancsolják, hogy a hívők tartózkodjanak bizonyos eledelektől, amelyeket Isten hálaadással való fogyasztásra teremtett. Timótheusnak mint jó szolgának meg kell vetnie a hazug történeteket és a „vénasszonyos meséket”. Továbbá arra kell törekednie, hogy gyakorolja magát az isteni önátadásban. „Ezért dolgozunk keményen és ezért fejtünk ki erőt – mondja Pál –, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük, aki mindenfajta ember Megmentője, de kiváltképpen a hűségeseké.” Timótheusnak folyton ismertetnie és tanítania kell ezeket a parancsokat. Senkinek sem szabad lenéznie őt ifjúkora miatt; ellenkezőleg: legyen példa mind a viselkedésben, mind az isteni szolgálatban. Ezenkívül el kell merülnie ezekben a dolgokban, és állandóan ügyelnie kell magára és a tanítására, mert ha ezekben a dolgokban megmarad, ’megmenti mind magát, mind hallgatóit’ (4:7, 10, 16).

12. Milyen tanácsot ad Pál az özvegyekkel és a gyülekezet más tagjaival való bánásmódra?

¹² Pál tanácsot ad Timótheusnak arra is, hogyan kezelje az egyes embereket: az idősebb férfiakat apjaként, a fiatalabbakat fivéreiként, az idősebb nőket anyjaként, a fiatalabb nőket pedig húgaiként. Megfelelő módon gondoskodni kell azokról is, akik özvegyek. Ha van rá mód, az özvegy családjának kell  gondoskodnia özvegyéről. Ennek elmulasztása a hit megtagadásával lenne egyenlő. Az özvegyek listájára azonban csak azt lehet felvenni, aki legalább hatvanéves és jó cselekedeteiről közismert (5:10). A fiatalabb özvegyeket, akik engedik, hogy nemi vágyaik irányítsák őket, vissza kell utasítani. Ahelyett azonban, hogy tétlenül szomszédolnának és pletykálnának, inkább menjenek férjhez és szüljenek gyermekeket, hogy az ellenfélnek ne adjanak alkalmat a megszólásra.

13. Milyen figyelmet kell tanúsítani az idősebb férfiak (vének) iránt, hogyan kell kezelni a bűnt gyakorló személyeket, és milyen felelősség hárul a rabszolgákra?

¹³ A vének vagy idősebb férfiak, akik helyesen elnökölnek, kétszeres megbecsülést érdemelnek, „különösen azok, akik keményen fáradoznak a beszédben és a tanításban” (5:17). Egy vén ellen csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad vádat elfogadni. Az olyan személyeket, akik bűnt gyakorolnak, minden szemlélő előtt meg kell feddni. Ezekben a dolgokban nem szabad előítélettel lenni vagy részrehajlást tanúsítani. A rabszolgák tiszteljék gazdájukat és végezzenek jó szolgálatot, különösen a testvéreknek, akik „hívők és szeretettek” (6:2).

14. Mit mond Pál a pénz szeretetéről és a büszkeségről a megelégedéssel párosuló isteni önátadással kapcsolatban?

¹⁴ „Isteni önátadás megelégedéssel” (6:3–21). Az, aki nem fogadja el az egészséges szavakat, büszkeségtől felfuvalkodott és szellemileg beteg hiábavaló kérdések tekintetében, amelyek semmiségeken való heves vitatkozásokhoz vezetnek. Az „isteni önátadás megelégedéssel” azonban nagy nyereséget jelent. Ha valakinek van élelme és ruházata, elégedjék meg vele! A meggazdagodásra irányuló elhatározás pusztuláshoz vezető háló, és „minden ártalmas dolognak a gyökere” a pénz szeretete. Pál arra sürgeti Timótheust mint Isten emberét, hogy meneküljön ezektől, kövesse a krisztusi erényeket, harcolja meg a hit szép harcát és ’ragadja meg az örök életet’ (6:6, 10, 12). A parancsolatot mocsoktalanul és feddhetetlenül kell megtartania az Úr Jézus Krisztus megjelenéséig. Azok, akik gazdagok, „ne a bizonytalan gazdagságban, hanem Istenben bizakodjanak”, hogy elnyerhessék az igazi életet. Pál a levél befejezésekor arra buzdítja Timótheust, hogy a rá bízott tanítást őrizze meg, s forduljon el a szennyes beszédtől és a „hamisan ’tudománynak’ nevezett ellentmondásoktól” (6:14, 17, 20).

MIÉRT HASZNOS?

15. Hogyan figyelmeztet az okoskodásokkal és a vitatkozásokkal szemben?

¹⁵ Ez a levél nagyszerű figyelmeztetést ad azoknak, akik hiábavaló spekulációkba és filozófiai érvelésekbe temetkeznek. A „szócsaták” a büszkeség kísérő jelenségei, éppen ezért kerülendők; Pál azt mondja, hogy ezek megállítják a keresztény növekedést, s csak ’vitatkozást szító kérdésekhez, és nem az Istenbe vetett hit terjesztéséhez’ vezetnek (6:3–6; 1:4). Ezek a vitatkozások a test cselekedeteivel együtt ellentétben állnak ’a boldog Isten dicsőséges jó hírének megfelelő egészséges tanítással’ (1:10, 11).

16. Milyen tanácsot ad Pál az anyagiassággal kapcsolatban?

¹⁶ A pénzéhes Efézusban élő keresztényeknek nyilvánvalóan szükségük volt tanácsra azt illetően is, hogyan küzdjenek az anyagiasság és annak káros megnyilvánulásai ellen. Pál erre vonatkozóan is adott tanácsot. A világiak szívesen idézik Pál következő mondását: „A pénz szeretete minden rossznak a gyökere” – de milyen kevesen szívlelik meg szavait! Ezzel ellentétben az igaz keresztényeknek minden időben meg kell szívlelniük ezt a tanácsot. Ez életet jelent számukra. Menekülniük kell az anyagiasság ártalmas hálójától, s ebből a célból reménységüket ’nem bizonytalan gazdagságba, hanem Istenbe kell vetniük, aki gazdagon mindennel ellát minket élvezetünkre’ (6:6–12, 17–19).

17. Miért nagyon időszerű a Timótheusnak adott tanács a mai összes buzgó fiatal számára?

¹⁷ Pál levele azt is megmutatja, hogy maga Timótheus szép példa arra, milyennek kell lennie egy keresztény fiatalnak. Timótheus már viszonylag fiatalon érett volt a szellemi növekedés tekintetében. Arra törekedett, hogy alkalmasnak bizonyuljon a felvigyázói tisztségre; jutalmul gazdag szolgálati kiváltságoknak örvendhetett Istentől. De neki is, éppúgy, mint a mai buzgó fiatal szolgáknak, folyton elmélkednie kellett ezeken a dolgokon és el kellett merülnie bennük, hogy előrehaladása folyamatos legyen. Nagyon időszerű tehát Pál tanácsa mindazok számára, akik folytonos örömet keresnek a keresztény előrehaladás terén: „Állandóan ügyelj magadra és a tanításra! Maradj meg ezekben, mert ha így teszel, megmented mind saját magad, mind pedig azokat, akik hallgatnak rád” (4:15, 16).

18. Milyen gyülekezeti elrendezéseket határoz meg tisztán az apostol, és hogyan alkalmazza Pál a Héber Iratokat tekintélyként?

¹⁸ Ez az ihletett levél megtanít arra is, hogy értékeljük Isten szolgálati elrendezéseit. Megmutatja, hogyan tudják mind a férfiak, mind a nők betölteni szerepüket, s ugyanakkor megőrizni a teokratikus összhangot a gyülekezetben (2:8–15). A továbbiakban a levél ismerteti a felvigyázókra és a gyülekezeti kisegítőszolgákra vonatkozó követelményeket. A szent szellem mutatja meg, mely követelményeknek kell eleget tenniük azoknak, akik különleges minőségben szolgálnak. A levél Isten valamennyi önátadott szolgáját a következő szavakkal buzdítja arra, hogy tegyen eleget ezeknek az irányadó mértékeknek: „Ha valaki felvigyázói tisztségre törekszik, jó munkára vágyik” (3:1–13). A levél ismerteti a felvigyázó helyes magatartását is a gyülekezetben levő különböző korú csoportokkal és a más nembeliekkel kapcsolatban, továbbá tárgyalja a vádak tanúk előtti elfogadását. Amikor Pál hangsúlyozza, hogy kettős  megbecsülést érdemelnek azok az idősebb férfiak (vének), akik keményen fáradoznak a beszédben és a tanításban, kétszer is hivatkozik a Héber Iratokra mint tekintélyre: „Az Írás ugyanis ezt mondja: Nyomtató bikának ne kösd be a száját”; és „Méltó a munkás a maga bérére” (1Tim 5:1–3, 9, 10, 19–21, 17, 18; 5Móz 25:4; 3Móz 19:13).

19. Hogyan kerül előtérbe a Királyság-reménység, és milyen buzdítást ad Pál ezzel kapcsolatban?

¹⁹ E szép tanácsok ismertetése után Pál hozzáfűzi, hogy a parancsolatot meg kell tartani mocsoktalanul és feddhetetlenül ’az Úr Jézus Krisztusnak a megjelenéséig, aki a királyokként uralkodók Királya és az urakként uralkodók Ura’. E Királyság-reménység alapján a levél azzal az erőteljes buzdítással zárul, hogy „munkálkodjanak a jón, gazdagodjanak a jótettekben, legyenek bőkezűek és készségesen osszák meg javaikat másokkal, kincsként biztos alapot gyűjtve a jövőre, hogy szilárdan megragadják az igazi életet” (1Tim 6:14, 15, 18, 19). Mennyire hasznos a Timótheushoz írt első levélben adott összes szép utasítás!

[Lábjegyzetek]

[Tanulmányozási kérdések]