Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Az ösztön — születés előtt beprogramozott bölcsesség

Az ösztön — születés előtt beprogramozott bölcsesség

13. fejezet

Az ösztön — születés előtt beprogramozott bölcsesség

1. Mit mondott Darwin az ösztönről?

„SOK ösztön olyan csodálatos, hogy fejlődésének kérdése az olvasó számára valószínűleg eléggé súlyosnak látszik egész elméletem megdöntésére” — írta Darwin. Az ösztön nyílvánvalóan megoldhatatlan nehézséget jelenthetett számára, mert a következő mondata így hangzik: „Előre kell bocsátanom, hogy a szellemi képességekkel, sem az élet eredetével nem kívánunk foglalkozni.”1

2. Mi a véleménye napjaink kutatóinak az ösztönről?

2 Napjaink kutatói sem állnak közelebb az ösztön megértéséhez, mint Darwin. Az egyik evolucionista azt mondta: „A helyzet az, hogy a genetikus mechanizmusban egyetlen parányi jelét sem látjuk olyan hordozóknak, amelyek képesek lennének e sajátságos tulajdonságok továbbvitelére . . . Ha feltesszük a kérdést, hogyan alakult ki egy ösztönös magatartás és hogyan vált örökletessé, válasz nélkül maradunk.”2

3., 4. Mit állított egy könyv a vándorlási ösztön kialakulásáról, és miért nem helytálló a magyarázata?

3 Egy madarakról szóló híres könyv szerzőjének, Darwinnal és több evolucionistával ellentétben, nem esett nehezére magyarázatot találni az egyik legtitokzatosabb ösztönre, a vándorlásra. Ezt írja: „Nem kétséges, hogy itt evolúciós folyamtról van szó. A melegebb éghajlatról származó madarak valószínűleg táplálékkeresés közben szóródtak észak felé.”3

4 Ilyen egyszerű lenne a magyarázat sok vándormadár bámulatos teljesítményére? A kutatók tudják, hogy az ilyen keresgélés és a tanult magatartásformák genetikusan nem rögződnek, s ezért nem is öröklődnek. A vándorlás elfogadottan ösztönös tevékenység, és a „múlt szokásaival nincs összefüggésben”.4 Nézzünk meg néhány példát.

A vándormadarak bámulatos teljesítményei

5. Milyen légi úttal tartja a sarki csér a távolsági rekordot, és milyen kérdést vetett fel egy tudós?

5 A távolsági rekordot a sarki csér tartja. A sarkkörtől északra költ, majd nyár végén délre vonul, hogy a Déli-sark közelében, úszó jégtáblákon töltse el az antarktiszi nyarat. Mielőtt visszatérne, gyakran körülkerüli az egész Antarktiszt. Évente több mint 35 000 kilométert hagy maga mögött. Mind a két sarki területen bőségesen van számára élelem, ezért az egyik tudós felvetette a kérdést: „Hogyan fedezhettek fel két, egymástól ily távol eső táplálékforrást?”5 Az evolúció nem ad rá magyarázatot.

6., 7. Mi a szokatlan egy kis poszáta vándorútjában, és milyen kérdés merül fel hihetetlen teljesítményének ismeretében?

6 Az evolúció szempontjából éppoly megmagyarázhatatlan a fekete fejű poszáta vonulási útja. A madárka csupán 20 gramm súlyú. Ősszel azonban Alaszkából elindul Kanada keleti partvidéke vagy Új-Anglia irányába. Itt alaposan felhízlalja magát, majd várakozik egy hidegfront betörésére. A hideghullám megérkezésekor útra kel. Végső célja Dél-Amerika, először azonban Afrika felé veszi útját. Kint, az Atlanti-óceán nyílt tükre felett, mintegy 6000 méter magasságban felveszi egy kedvező légáram, amely Dél-Amerikába szállítja.

7 Honnan tudja ez a kis poszáta azt, hogy ki kell várnia a hidegfrontot, amely kedvező időjárást és hátszelet hoz magával? Honnan tudja, hogy egyre magasabbra kell emelkednie, ahol a levegő már ritka és hideg, és 50 százalékkal kevesebb az oxigén? Honnan tudja, hogy csak ebben a magasságban kap olyan keresztáramlatot, amely Dél-Amerikába szállítja? Honnan tudja, hogy Afrika felé kell szállnia, hogy elérje azt a délnyugat felé tartó légáramlatot? A kis poszáta minderről semmit sem tud. Egyhuzamban megtett mintegy 4000 kilométer hosszú útján — három vagy négy nappalon és éjszakán át a hatalmas, tájékozódási támpontot nem nyújtó víztükör felett — kizárólag az ösztöne irányítja.

8. Milyen kiváló madárteljesítményről esett itt még szó?

8 Az Európában fészkelő gólyák 13 000 kilométert tesznek meg téli szállásuk, Dél-Afrika irányába. Az amerikai pettyes lile az északi tundráktól az argentin pampákig vándorol vonulásakor. A partfutók egyes fajai a pampáktól mintegy másfél ezer kilométerre délre, Dél-Amerika csücskében ütik fel téli tanyájukat. A tüskés póling Alaszkától 10 000 kilométert repül a nyílt tenger felett Tahitiig és a környező szigetekig. Kisebb úton, de a méreteket tekintetbe véve mégis figyelemreméltó teljesítményt nyújt a 3 gramm súlyú tüzestorkú kolibri, amikor költözés során átrepül az 1000 kilométer széles Mexikói-öböl felett — 25 órán át másodpercenként 75 szárnycsapást téve. Ez több mint hat millió szárnycsapás megszakítás nélkül!

9. a) Mi bizonyítja azt, hogy a madarak költözése nem szerzett, hanem születés előtt beprogramozott tulajdonság? b) Milyen kísérletek bizonyítják, hogy a bukdosó vészmadár és a postagalambok tehetséges navigátorok?

9 A fiatalok sok esetben nem költöznek együtt az idősekkel. Az Új-Zélandban honos hosszúfarkú kakukk ifjú generációja 6500 kilométer repülés után találkozik a csendes-óceáni szigeteken korábban odaérkezett szülőkkel. A bukdosó vészmadár fiókái előtt elrepül Walesből Brazíliába, s ezek csak akkor követik szüleiket, miután megtanultak repülni. Egyikük 16 nap alatt tette meg ezt a távolságot, naponta átlag 740 kilométert megtéve. Egy bukdosó vészmadarat Walesből Bostonba szállítottak, szokásos repülőútjától távoli területre. Mégis, 12 és fél nap alatt visszatért az 5100 kilométerre levő otthonába. Tetszés szerinti 1000 kilométer távolságra elvitt postagalambok még aznap hazatértek.

10. Hogyan bizonyították be az Adelie pingvinek navigációs képességét?

10 Egy utolsó példa olyan madarakról, amelyek nem repülnek, hanem járnak és úsznak. Vegyük szemügyre az Adelie pingvineket. A telephelyüktől 2000 kilométerre elvitt példányok szabadon engedve azonnal tájékozódtak és céltudatosan elindultak — nem a hazai sziklák felé, hanem a táplálékot biztosító nyílt tenger irányába. Végső soron azonban visszatértek sziklás tartózkodási helyükre, telephelyükhöz. A majdnem teljes sötétségbe boruló téli időszakot a pingvinek a tengeren töltik el. Hogyan tájékozódnak a téli sötétség idején? Nem tudja senki.

11. Mi szükséges a madaraknak ahhoz, hogy oly csodálatos módon tájékozódhassanak?

11 Hogyan képesek a madarak ilyen csodálatos navigációs teljesítményre? A kutatások szerint feltehetően a nap és a csillagok segítségével. Nyilvánvalóan rendelkeznek az égitestek elmozdulásából adódó eltéreseket kiegyenlítő belső óraművel. De mit csinálnak borús időben? Néhány fajnak van beépített mágneses iránytűje, ez segítséget jelent a tájékozódásnál. Ennél azonban többre van szükség. A fejükben „térképnek” kell lennie, amelyen fel van tűntetve mind a kiindulási, mind a célpont. Emellett a bejelölt vándorútnak is meg kell lennie, amely csak ritka esetben egyenes. De mindez semmi segítséget sem jelent, ha nem tudják hol van a saját tartózkodási helyük ezen a „térképen”! A bukdosó vészmadárnak tudnia kellett hol van, amikor Bostonból Wales irányába elindult. A postagalambnak is tudnia kellett hová került, mielőtt megtalálta a haza felé vezető utat.

12. a) Mit mondott Jeremiás a madárvonulásról és mikor, s miért figyelemre méltó ez? b) Miért nem fogjuk talán soha minden részletében megérteni a madarak költözését?

12 A madarak vonulását a középkorban még vitatták, a Biblia azonban már az i. e. 6. században beszélt erről: „A gólya fenn az égen ismeri a maga idejét; a gerlice, a fecske és a daru pontosan tudja, mikor kell költöznie.” Ma már nagyobb az ismeret, de még közelről sem sikerült minden rejtélyt megoldani. Tetszik vagy nem tetszik, mégiscsak a Biblia kijelentése igaz: „Adott ugyan nekik némi fogalmat az idő folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz” (Jeremiás 8:7; Prédikátor 3:11, Katolikus fordítás).

További navigátorok

13. A madarakon kívül milyen élőlények vándorolnak még?

13 Alaszkában télen a karibuk, azaz kanadai rénszarvasok közel 1350 kilométert vándorolnak dél irányába. Sok bálna 9600 kilométert úszik az Északi-sark környékéről a Déli-sarkra és vissza. A medvefókák a Pribilof-szigetek s az innen 4800 kilométerre levő Dél-Kalifornia között vándorolnak. A levesteknős Brazília partvidékétől eljut az Atlanti-óceánban 2200 kilométer messze fekvő Ascension-szigetekig és vissza. Egyes rákfajok 240 kilométer távolságot is megtesznek a tengerfenéken. A lazacok elhagyják a folyót, ahol meglátták a napvilágot, eltöltenek néhány évet a tengerben, majd több száz kilométer távolságból visszatérnek pontosan arra a helyre, ahonnan elindultak. A Sargasso-tengerből származó angolnaivadékok életük túlnyomó részét Észak-Amerika és Európa édesvizeiben töltik el, de ívásidőre visszatérnek a Sargasso-tengerbe.

14. Mi olyan bámulatos a pompás danaiszlepke vándorlásában, s milyen titokra nem derült eddig még fény?

14 A pompás danaiszlepke elhagyja Kanadát és túlnyomórészt Kaliforniában vagy Mexikóban telel át. Némely példány több mint 3000 kilométerre is elrepül; egy alkalommal egyik példányuk 130 kilométert tett meg egy nap alatt. Megtelepednek egy oltalmat nyújtó fán — évről évre ugyanazon az erdőrészen, sőt ugyanazokon a fákon. De nem ugyanazok a pillangók! Tavasszal visszatérőben ugyanis kutyatejre helyezik petéiket, s a későbbiek során az ezekből kialakult fiatal pillangók folytatják a vándorlást észak felé, és a következő ősszel ezek térnek vissza — mint előző évben a szüleik — délre, és telepszenek le ugyanannak az erdőnek a fáira. A The Story of Pollination c. könyv megjegyzi: „Az ősszel délre vonuló lepkék fiatal példányok, amelyek sohasem látták téli szállásukat. Hogyan képesek mégis rátalálni? Ez még mindig a természet nehezen megmagyarázható titkai közé tartozik.”6

15. Milyen egyszavas választ adhatunk az állatok bölcsességével kapcsolatos kérdésekre?

15 Az ösztönös bölcsesség nem korlátozódik a vándorlásra. Ezt igazolják az alábbi rövid szemléltetések is.

Hogyan képes milliónyi vak termesz összehangolt munkát végezni váruk és klímaberendezésük felépítése során? Ösztönösen.

Hogyan tudja a jukka moly megtenni a jukka beporzásához szükséges különböző lépéseket, amelyek biztosítják mind az új növény, mind az új lepke kialakulását? Ösztönösen.

Honnan tudja a víz alatti „búvárharangban” élő vizipók, hogyha elfogyott az oxigénje, lukat kell vágnia a harangon, ki kell engednie az elhasznált levegőt, be kell foltoznia a harangot, majd friss levegőkészlettel kell feltöltenie azt? Ösztönösen.

Honnan tudja a mimózametsző bogár, hogy miután a petéit a mimózaág kérge alatt elhelyezte, mintegy harminc centit vissza kell másznia, s ott át kell rágnia körbe a fakérget, hogy elhaljon az ág, különben petéi nem fejlődnének ki a nedvdús környezetben? Ösztönösen.

Honnan tudja a babszem nagyságú, vakon és fejletlenül világra jött kenguru bébi, miként kell áttornásznia magát az anyja hasának szőrén az erszénybe, s hogy ott az egyik emlőbimbó közelében kell megkapaszkodnia? Ösztönösen.

Honnan ismeri a méh a táncformát, amellyel társaival közli a nektárforrás irányát, mennyiségét, távolságát, sőt még a nektárt adó növény fajtáját is? Ösztönösen.

16. Mire vall az állatok magatartásában megnyilvánuló bölcsesség?

16 Folytathatnánk a kérdéseket és az egész könyvet írhatnánk velük tele, mégis minden kérdésre ugyanazt a választ kapnánk: „Ösztönösen bölcsek” (Példabeszédek 30:24). Az egyik kutató így nyilvánította ki csodálkozását: „Hogyan fejlődhetett ki és öröklődhetett ilyen komplikált ösztönös tudás?” Senki sem ad rá magyarázatot. Az evolúció is tehetetlen. Ilyen értelem azonban elképzelhetetlen értelmes tervező nélkül. Ilyen bölcsesség bölcs forrást feltételez. Értelmes, bölcs Teremtőre vall.

17. Milyen evolucionista érveléstől tartózkodjunk?

17 Mégis, sok evolucionista automatikusan elveti s lényegtelennek tartja a teremtés mellett szóló érveket azzal az indokkal, hogy az nem tudományos gondolkodásmód. Ez a szűklátókörű magatartás ne tartson azonban vissza senkit a bizonyítékok megvizsgálásától. A következő fejezetben folytatjuk vizsgálódásainkat.

[Tanulmányozási kérdések]

[Oldalidézet a 160. oldalon]

Darwin: „sem a szellemi képességekkel, sem az élet eredetével nem kívánunk foglalkozni”

[Oldalidézet a 160. oldalon]

Ha feltesszük a kérdést, hogyan alakul ki és lesz örökletes egy ösztön, „válasz nélkül maradunk”

[Oldalidézet a 167. oldalon]

„Ösztönösen bölcsek”

[Kiemelt rész/képek a 164., 165. oldalon]

A fészeképítés és az ösztön

„Egyetlen csekélyke támpont sincs —írta a genetikai működéssel kapcsolatban a tudományos szakíró, G. Rattray Taylor —, ami egy különleges viselkedési programnak, például a fészeképítéshez szükséges tevékenységek láncolatának átadhatóságára utalna.”a Mindazonáltal a fészeképítés ösztönös tevékenysége átörökített és nem pedig megtanult tulajdonság. Nézzünk meg néhány példát.

A szarvascsörű madár. Afrikában és Ázsiában él. A nöstény olyannyira befalazza agyaggal faodúja nyílását, hogy éppen csak beférjen. A hím tovább hordja az agyagot, és a nöstény belülről addig szűkíti a bejáratot, mígnem csak egy kis rés marad szabadon. Ezen keresztül táplálja a hím madár a tojót, majd később a kikelő fiókákat. Ha a hím már nem győz egymagában elegendő táplálékot hozni, a tojó kitöri magát az odúból. A fiókák zárják el most a falon támadt nyílást, s a szülők közösen táplálják őket. Néhány hét múlva a fiókák is áttörik a falat, és elhagyják a fészket. Nem célszerűségről tanúskodik az a tény, hogy a tojó a bezártság idején, amikor úgysem repül, teljesen levedli tollait és új tollruhát ölt?

A sarlósfecskék. Egyik fajúk nyálából építi meg fészkét. A fészekrakás idején megduzzadnak a nyálmirigyei, és sűrűn folyó kristálytiszta váladékot termelnek. A madár azonnal tudja, mire kell ezt felhasználnia. Nyelvével hozzányomja a sziklafalhoz, s miután az megkeményedik, rétegről rétegre kialakítja kehely alakú fészkét. Más fajok csupán teáskanál nagyságú fészket készítenek, azt pálmalevelekhez ragasztják, majd a tojásokat is beragasztják a fészekbe.

A császárpingvineknek beépített fészkük van. A tojó lerak egy tojást télen, majd 2—3 hónapra elmegy halászni. A hím a tojást lábának vérbő úszóhártyájára helyezi és ráborítja a lábak és az alsó test közt lecsüngő hasbőrének ráncát. A tojó azonban egyáltalán nem feledkezik meg párjáról és fiókájáról. A fióka kikelését követően az anya táplálékkal tele gyomorral megérkezik hozzájuk, és visszaöklöndözi azt számukra. Ezt követően a hím megy el halat fogni, mialatt az anyja veszi úszóhártyájára és rejti erszényébe a fiókát.

A szövőmadarak Afrikában fűszálakból és más növények rostjaiból készítik el függő fészkeiket, ösztönösen alkalmaznak különböző szövésmintát és különböző fajta csomózást. A társasan költő szövőmadarak „többlakásos házakat” építenek úgy, hogy körülbelül öt méter átmérőjű szalmatetőt rögzítenek erősebb faágakhoz, és ennek alsó felületére erősítik a párok fészküket. Egyre több új fészek elkészültével végül száznál is több fészek kaphat oltalmat egy ilyen fedél alatt.

A varrómadár Dél-Ázsiában honos. Gyapotból háncsszálakból, pókhálóból szálat sodor; a rövid darabokat hosszabb szálakká összeköti. Egy nagyobb levél két szegélyét csőrével átszúrkodja, a levelet összehúzza, majd csőrét tűként használva cipőfűzőként átfűzi a fonalat a levél két oldalán. Ha elfogy a fonala, csomószerűen összesodorja vagy megtoldja és tovább folytatja a varrást. Így a falevélből szabályos zacskót formál, és ebbe rakja fészkét

A függő cinke függő fészkét pelyhes növényi részekből és füvekből készíti el. Fészkének alapszerkezetét hosszabb fűszálakból alakítja ki. Majd a szárvégeket áthúzza csőrével ezen a hálózaton. Ezután rövidebb szárú pihés anyaggal kibéleli az alapszerkezetet. A előállítás folyamata a keleti szőnyegcsomózás technikájára emlékeztet. Ezek a fészkek olyan tartósak és puhák, hogy pénztárcának vagy gyermekpapucsnak is felhasználhatók.

Az ormányos szárcsa fészkét általában kis, lapos szigetre készíti. Ilyen szigetek azonban ritkán fordulnak elő környezetében. Ezért az ormányos szárcsa készít magának szigetet! A vízben megkeresi a célnak megfelelő helyet, ide csőre segítségével köveket hord össze. Annyi követ hord, amíg a fél—egy méter mély vízben ki nem alakul egy kis sziget. A víz fenekén ez a sziget olykor négy méteres átmérőt is elérhet, és a kőhalom súlya meghaladhatja az egy tonnát. Erre a kőszigetre építi fel a madár az összehordott növényekből álló széles alapú fészkét.

[Képek a 161. oldalon]

A sarki csér 35 000 kilométeres vándorutat tesz meg évente

Honnan tud a kis poszáta mogyorónyi agya oly sokat az időjárásról és a navigációról?

[Képek a 162. oldalon]

Vonulása idején ez a kolibri másodpercenként 75 szárnycsapást tesz 25 órán át

A „térképpel” a fejükben született költöző madarak tudják hol vannak és merre járnak

[Kép a 163. oldalon]

A pingvinek hónapokat töltenek el majdnem teljes sötétségben a tengeren s aztán tévedhetetlenül visszatérnek telephelyükre

[Képek a 166. oldalon]

Több mint 3000 kilométer dél felé vándorlás után érkeznek el a pompás danaiszlepkék téli szálláshelyükre