11. FEJEZET

Hitehagyás — Az Istenhez vezető út eltorlaszolása

1., 2. a) Miért fontos a kereszténység történetének első 400 éve? b) Milyen igazságot jelentett ki Jézus egy választási lehetőséggel kapcsolatosan?

MIÉRT olyan fontos a kereszténység történetének első 400 éve? Ugyanazért, amiért egy gyerek életének első néhány éve fontos — a fejlődés azon éveiben alakulnak ki a jövőbeli személyiség alapvonásai. Vajon mit mutatnak a kereszténység első évszázadai?

² Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, idézzük emlékezetünkbe azt az igazságot, amit Jézus Krisztus jelentett ki: „Menjetek át a szűk kapun, mert széles és tágas az az út, amely a pusztulásba visz, és sokan járnak azon; viszont szűk az a kapu és keskeny az az út, amely az életbe visz, és kevesen találják meg azt.” Az önzés útja széles, az igazságos alapelveké azonban keskeny (Máté 7:13, 14).

3. A keresztényiség kezdetekor melyik két út között lehetett választani?

³ A keresztényiség kezdetekor két út állt azok előtt, akik ezt a népszerűtlen hitet vették fel: vagy megalkuvás nélkül ragaszkodnak Krisztus és a Szentírás tanításaihoz és alapelveihez, vagy a széles és könnyű út felé fordulnak, s kompromisszumot kötnek az akkori világgal. Az első 400 évről szóló történelmi beszámolókból kiderül — amint azt látni fogjuk —, hogy melyik utat választotta a többség.

 A filozófia csábítása

4. A történész Durant szerint milyen hatással volt a pogány Róma a fiatal egyházra?

⁴ A történész Will Durant kifejti: „Az egyház átvett bizonyos vallási szokásokat és imádati formákat a kereszténység előtti [pogány] Rómából . . .: a stólát és más pogány papi miseruhákat, a tömjén és a szenteltvíz használatát a megtisztítási ceremóniáknál, gyertyák és örökmécses égetését az oltár előtt, a szentek imádatát, a bazilika architektúráját, a római jogot mint az egyházi jog alapját, a pontifex maximus címet a pápa főpapi elnevezéseként, és a IV. században a latin nyelvet . . . Hamarosan már nem a római elöljárók, hanem a püspökök voltak a városokban a hatalom és a rend birtokosai; a metropoliták vagy érsekek támogatták — esetenként éppenséggel ki is szorították — a tartományi kormányzókat; a püspöki szinódus pedig nemsokára a tartományi gyűlések helyébe lépett. A római egyház a római állam nyomdokaiban járt” (The Story of Civilization: Part III—Caesar and Christ).

5. Mennyiben volt ellentétes a római világgal szembeni megalkuvó magatartás néhány korai keresztény írással?

 ⁵ A római világgal szembeni ezen megalkuvó magatartás éles ellentétben áll Krisztus és az apostolok tanításaival. (Lásd a kiemelt részt a  262. oldalon.) Péter apostol ezt tanácsolta: „Szeretteim! . . . írok néktek, hogy . . . emlékeztetéssel felébresszem tiszta gondolkodóképességeteket, hogy gondoljatok a szent próféták korábban mondott szavaira, valamint az Úrnak és Megmentőnek az apostolaitok által hirdetett parancsolatára. Ti azonban, szeretteim, minthogy ezeket előre tudjátok, vigyázzatok, nehogy a törvénnyel dacolók tévelygései elragadjanak benneteket és elveszítsétek állhatatosságotokat.” Pál a következő világos tanácsot adta: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi szövetsége van az igazságosságnak és a törvénytelenségnek? Vagy mi közössége van a világosságnak a sötétséggel? . . . ’„Ezért menjetek ki közülük és különüljetek el”, ezt mondja Jehova, „és tisztátalant ne érintsetek”’; ’„és én magamhoz fogadlak titeket”’” (2Péter 3:1, 2, 17; 2Korinthus 6:14–17; Jelenések 18:2–5).

6., 7. a) Mennyiben befolyásolta a görög filozófia a korai „egyházatyákat”? b) Különösen mely tanításokon volt érezhető a görög befolyás? c) Mire figyelmeztetett Pál a filozófiával kapcsolatban?

⁶ E világos figyelmeztetések ellenére a második századi hitehagyott keresztények a pogány római vallás díszruhájába öltöztek. Elfordultak a tiszta bibliai forrástól, helyette pogány római öltözetet és címeket öltöttek magukra, s átitatódtak görög filozófiával. Wolfson, a Harvard Egyetem professzora The Crucible of Christianity című könyvében elmondja, hogy a II. században a „filozófiában jártas pogányok” tömege árasztotta el a keresztényiséget. Ezek csodálták a görögök bölcsességét, és hasonlóságokat véltek felfedezni a görög filozófia és a Biblia tanításai között. Wolfson a továbbiakban ezt írja: „Néhányan különféle  módon, ám ugyanabban az értelemben nyilatkoztak; nevezetesen, hogy a filozófia Istennek az emberi értelmen keresztül adott különleges ajándéka a görögök számára, mint ahogy a Szentírás közvetlen kinyilatkoztatások által adott ajándék a zsidóknak.” Majd így folytatja: „Az egyházatyák . . . elkezdték módszeresen bizonyítani, hogy a Szentírás egyszerű szavai mögött a filozófusok azon tanításai rejlenek, amelyek az akadémián, a líceumban és a sztoában [a filozófiai viták központi helyén] alkotott zavaros szakkifejezésekbe vannak beágyazódva.”

⁷ Az ilyesfajta gondolkodásmód megnyitotta az utat ahhoz, hogy a görög filozófia és terminológia beszivároghasson a kereszténység tanításaiba; különösen a háromságtan és a halhatatlan lélekbe vetett hit terén. Wolfson ezzel kapcsolatban így ír: „Az [egyház]atyák két speciális szót kerestek a filozófiai szakkifejezések tömegében: az egyiknek azt kellett kifejeznie, hogy a háromság mindegyik tagja a másik kettőtől különböző egyén, a másiknak pedig azt, hogy a tagok voltaképpen egy egységet alkotnak.” Azt azonban el kellett ismerniük, hogy „a háromságot alkotó Isten fogalma olyan titok, amelyet az emberi értelem nem képes megfejteni”. Pál viszont világosan felismerte az ilyen szennyeződésnek és a ’jó hír megmásításának’ veszélyét, amikor ezt írta a galáciabeli és a kolossébeli keresztényeknek: „Vigyázzatok, hogy senki zsákmányul ne ejtsen titeket bölcseletekkel [görögül: phi·lo·so·phiʹas] és üres csalással az emberek hagyományai  szerint, a világ elemi dolgai szerint és nem a Krisztus szerint” (Galata 1:7–9; Kolossé 2:8; 1Korinthus 1:22, 23).

A feltámadás elvetése

8. Milyen talányt akart mindig is megfejteni az ember, és hogyan próbálta azt megoldani a legtöbb egyház?

⁸ Amint e könyv előző fejezeteiből kiderült: az ember mindig is szerette volna megfejteni rövid és behatárolt, a halálban végződő létének talányát. A német Gerhard Herm ezzel kapcsolatosan a következőket írja Die Kelten. Das Volk, das aus dem Dunkel kam című könyvében: „A vallás többek között igyekszik kibékíteni az embereket azzal a ténnyel, hogy valamikor meg kell halniuk. Ez azáltal történhet, hogy egy síron túli jobb életet ígérnek nekik, vagy újraszületést, vagy mindkettőt.” Szinte minden vallás arra a hitre támaszkodik, hogy az emberi lélek halhatatlan, s a halál után a túlvilágra kerül vagy átköltözik egy másik teremtménybe.

9. Milyen következtetésre jutott a spanyol Miguel de Unamuno annak alapján, hogy Jézus hitt a feltámadásban?

⁹ Ma a kereszténység csaknem valamennyi vallásszervezete is ezt a hitet vallja. Miguel de Unamuno, a neves huszadik századi spanyol tudós ezt írta Jézusról: „A zsidókhoz hasonlóan valószínűleg ő is a test feltámadásában hitt [amint ez Lázár esetében megmutatkozott (lásd a 249—252. oldalt)], nem pedig a lélek halhatatlanságában, miként [a görög] Platón . . . Ennek bizonyítékai bármely őszinte bibliamagyarázatban megtalálhatók.” Az író így folytatja: „A lélek halhatatlansága . . . pogány filozófiai dogma” (La Agonía Del Cristianismo). Ez a „pogány filozófiai dogma” beszivárgott a kereszténység tanításába, bár teljesen egyértelmű, hogy Krisztus nem így gondolkodott (Máté 10:28; János 5:28, 29; 11:23, 24).

10. Milyen következményei lettek a lélek halhatatlanságába vetett hitnek?

 ¹⁰ A görög filozófia alattomos hatása az apostolok halálát követően a hitehagyás egyik kulcstényezője volt. A halhatatlan lélekről szóló görög tanítás burkoltan magában foglalta a lélek különböző „rendeltetési helyeinek” szükségességét: az eget, a pokoltüzet, a purgatóriumot, a Paradicsomot, a limbust. * E tanítások manipulálása révén a papi osztály könnyen alárendeltségben és a másvilágtól való félelemben tarthatta híveit, s ajándékokat és adományokat préselhetett ki belőlük. Ebből adódik az a kérdés: Hogyan alakult ki a kereszténység különálló papi osztálya? (János 8:44; 1Timótheus 4:1, 2).

 Ahogyan a papi osztály kialakult

11., 12. a) Mi volt a hitehagyás egy másik ismertetőjele? b) Milyen szerepet játszottak az apostolok és a vének Jeruzsálemben?

¹¹ A hitehagyás egy másik ismertetőjele az volt, hogy az emberek visszahúzódtak a minden keresztényre vonatkozó általános szolgálattól — amit korábban Jézus és az apostolok tanítottak —, s azt a kereszténységben kialakult papi osztály és hierarchia privilégiumává tették (Máté 5:14–16; Róma 10:13–15; 1Péter 3:15). Az I. században, Jézus halála után apostolai más, szellemileg képesített jeruzsálemi keresztény vénekkel együtt irányították és látták el tanáccsal a keresztény gyülekezetet. Egyikük sem tartotta magát feljebbvalónak a másiknál (Galata 2:9).

¹² Szükségessé vált, hogy i. sz. 49-ben találkozzanak Jeruzsálemben, és tisztázzanak néhány olyan kérdést, amely általában véve érintette a keresztényeket. A bibliai beszámolóból kiderül, hogy a nyílt eszmecsere után „az apostolok és a vének [pre·sbyʹte·roi] az egész gyülekezettel együtt jónak látták, hogy választott férfiakat küldjenek maguk közül Antiókhiába Pállal és Barnabással együtt, . . . és saját kezűleg ezt írták: ’Az apostolok és a vének, testvéreitek, azoknak a testvéreknek, akik a szíriai Antiókhiában, és Ciliciában vannak, akik a nemzetekből valók: Üdvözlet!’” Az apostolok és a vének nyilvánvalóan mértékadó vezető képviseletként szolgáltak a szétszórt keresztény gyülekezetek számára (Cselekedetek 15:22, 23).

13. a) Milyen elrendezést hoztak létre az egyes korai gyülekezetek közvetlen felügyeletére? b) Milyen követelményeknek kellett megfelelniük a gyülekezeti véneknek?

¹³ Nos, jóllehet ez a jeruzsálemi vezető csoport volt a korai keresztény elrendezés a minden keresztényre kiterjedő felügyeletet illetően, de vajon milyen irányítási rendszer jellemezte az egyes helyi gyülekezeteket? Pálnak Timótheushoz írott leveléből kiderül, hogy a gyülekezetekben  felvigyázók (görögül: e·piʹsko·pos, amiből a „püspök” szó származik) szolgáltak, akik szellemi értelemben vének (pre·sbyʹte·roi) voltak, olyan férfiak, akik életmódjuk és szellemiségük által képessé váltak keresztény társaik tanítására (1Timótheus 3:1–7; 5:17). Az I. században ezek a férfiak nem alkottak különálló papi osztályt. Nem viseltek semmiféle megkülönböztető öltözetet. Szellemiségük volt a megkülönböztető jegy. Minden gyülekezetben a vének testületének (a felvigyázóknak) kezében volt a vezetés, nem pedig — miként egy monarchiában — egyetlen embernél (Cselekedetek 20:17; Filippi 1:1).

14. a) Hogyan szorították ki a keresztény felvigyázókat végül is a kereszténység püspökei? b) A püspökök közül ki törekedett az elsőségre?

¹⁴ Csak egy bizonyos idő után alakult át az e·piʹsko·pos * (felvigyázó, felügyelő) szó „püspök”-ké, amely azt a papot jelentette, aki az egyházmegyéjébe tartozó többi pap fölött  gyakorolt felügyeletet. Egy spanyol jezsuita, Bernardino Llorca ezt írja: „Kezdetben alig tettek különbséget a püspökök és a presbiterek között, csak a szavak jelentésére fordítottak figyelmet: a püspök a felügyelő, a presbiter pedig az idősebb férfi megfelelője volt . . . De lassacskán egyre nyilvánvalóbbá vált a különbség: a püspök szóval azokra a jelentősebb felügyelőkre kezdtek utalni, akik a legfelsőbb papi hatalmat birtokolták, és joguk volt papi méltóságot adományozni” (Historia de la Iglesia Católica). A püspökök tulajdonképpen egyfajta monarchikus rendszer szerint kezdtek működni, különösen a IV. század elejétől. Létrejött egy hierarchia, vagyis kialakult a papság uralkodó osztálya; idővel pedig sokan a legfőbb püspöknek és pápának ismerték el a római püspököt, aki Péter utódjának tartotta magát.

15. Milyen szakadék van a korai keresztény gyülekezetek vezetése és a kereszténység vezetése között?

¹⁵ A püspöki hivatal ma tekintéllyel és hatalommal, s rendszerint jó fizetéssel jár együtt a kereszténység különböző egyházaiban. Gyakran úgy tekintenek a püspökökre, mint a nemzet uralkodó osztályának elitjére. De a magas rangjukra büszke püspökök és a Krisztusnak alárendelt korai keresztény gyülekezet egyszerű szervezetének vénei vagy felvigyázói között hatalmas a különbség. És mit mondjunk arról a szakadékról, ami Péter és az ő úgynevezett utódai között húzódik, akik a Vatikán fényűző pompájától körülvéve uralkodnak? (Lukács 9:58; 1Péter 5:1–3).

Pápai hatalom és tekintély

16., 17. a) Honnan tudjuk, hogy a római gyülekezet élén kezdetben nem állt püspök vagy pápa? b) Hogyan alakult ki a „pápa” cím használata?

¹⁶ Az első gyülekezetek közé — amelyek elfogadták az apostolok és a vének Jeruzsálemből jövő irányítását — tartozott  a római gyülekezet is, ahová valószínűleg nem sokkal i. sz. 33 pünkösdje után jutott el a keresztény igazság (Cselekedetek 2:10). Mint akkoriban bármelyik keresztény gyülekezetnek, a rómainak is voltak vénei, akik mint felvigyázói testület szolgáltak, anélkül, hogy bármelyikük feljebbvalónak tartotta volna magát a másiknál. Bizonyára a korai felvigyázók egyikét sem tekintették a római gyülekezetben levő kortársak püspöknek vagy pápának, mivel Rómában még nem volt monarchikus püspökség. A monarchikus püspökség (olyan püspökség, amelynek élén egyetlen ember áll) kialakulásának pontos kezdetét nehéz meghatározni; a bizonyítékok alapján a II. századra tehető (Róma 16:3–16; Filippi 1:1).

¹⁷ A „pápa” címet (amely a görög paʹpas, „atya” szóból ered) az első két évszázadban nem használták. A egykori jezsuita, Michael Walsh ezt írja: „A római püspököt feltehetőleg a III. században nevezték először ’pápá’-nak, mégpedig I. Calixtus pápának adományozták ezt a címet . . . Az V. század végére a ’pápa’ kifejezés alatt már kizárólag csak a római püspököt értették. Mindazonáltal csupán a XI. századtól kezdve ragaszkodhatott a pápa ahhoz, hogy ezt a címet egyedül csak rá alkalmazzák” (An Illustrated History of the Popes).

18. a) Ki volt azon első római püspökök egyike, aki érvényt szerzett a hatalmának? b) Min alapszik a pápai felsőbbségre vonatkozó kijelentés? c) Mi a jelentése a Máté 16:18, 19-nek?

¹⁸ Azon első római püspökök egyike, aki hatalmának érvényt szerzett, I. Leó pápa volt (i. sz. 440-től 461-ig uralkodott). Michael Walsh így folytatja: „Leó átvette az egykor pogány pontifex maximus címet, amelyet a pápák még ma is használnak, és amelyet a IV. század végéig a római császárok viseltek.” Ezt I. Leó Jézus azon szavainak a katolikus magyarázatára alapozta, amelyek a Máté 16:18, 19-ben olvashatók. (Lásd a kiemelt részt  a  268. oldalon.) „Kijelentette: mivel Szent Péter volt az első az apostolok között, Szent Péter egyházának is elsőbbsége van a többi egyházzal szemben” (Man’s Religions). Ezzel a lépéssel I. Leó világossá tette, hogy míg a világi hatalmat a császár tartja a kezében a keleten fekvő Konstantinápolyban, a szellemi hatalmat ő gyakorolja a nyugaton található Rómából. E hatalom további megnyilvánulása volt az, amikor III. Leó pápa i. sz. 800-ban a Szent Római Birodalom császárává koronázta Nagy Károlyt.

19., 20. a) Minek tekintik ma a pápát? b) Hogyan hangzik a pápa néhány hivatalos címe? c) Milyen különbség látható a pápa és Péter magatartása között?

¹⁹ A római pápát a világi kormányzatok 1929 óta egy szuverén állam, a Vatikán uralkodójának tekintik. Így az összes vallásszervezet közül egyedül a római katolikus egyház küldhet diplomáciai képviselőket, nunciusokat valamennyi világi kormányzathoz (János 18:36). A pápának sok címet adományoztak, többek között a Jézus Krisztus földi helytartója, az apostoli fejedelmek utóda, az egyetemes egyház feje, a Nyugat pátriárkája, az Olaszország érseke és a Vatikán szuverénje elnevezést. Mindenütt pompa és ünnepi ceremónia veszi körül. Az államfőknek kijáró tiszteletben részesül. Figyeljük meg, mit mondott ezzel szemben Péter, az állítólagos első római pápa és püspök, amikor Kornéliusz római százados térdre borult lábánál, hogy hódoljon neki: „Péter azonban felemelte őt és mondta: ’Kelj fel, én is csak ember vagyok’” (Cselekedetek 10:25, 26; Máté 23:8–12).

²⁰ A kérdés most az: Hogyan tett szert az első századok hitehagyott egyháza ekkora hatalomra és tekintélyre? Hogyan alakult át Krisztus és a korai keresztények egyszerűsége és alázatossága a kereszténység büszkeségévé és pompájává?

 A kereszténység alapja

21., 22. Milyen nagy változás következett be állítólag Konstantin életében, és hogyan használta ő ezt ki?

²¹ A Római Birodalom ezen új vallásának fordulópontja i. sz. 313-ban volt, amikor is Konstantin császár látszólag áttért a „keresztény hit”-re. Hogyan történt ez az áttérés? Konstantin i. sz. 306-ban követte apját a trónon, végül Licinius társuralkodója lett a Római Birodalomban. Erős hatással volt rá anyjának a keresztényiség iránti odaadása, ő maga pedig hitt az isteni védelemben. Mielőtt i. sz. 312-ben csatába indult volna a Rómához közeli Milvian hídnál, kijelentette: egy álomban azt tanácsolták neki, hogy festesse a „keresztény” monogramot — a khí és ró betűket, ami a görögben Krisztus nevének első két betűje — katonái pajzsára. * Ezzel a „szent talizmánnal” Konstantin haderői legyőzték ellenségét, Maxentiust.

²² Röviddel a csata megnyerése után Konstantin kijelentette, hogy hívővé vált, jóllehet csak mintegy 24 évvel később, nem sokkal a halála előtt merítették alá. Majd megszerezte birodalmában a magukat kereszténynek vallók támogatását azáltal, hogy „a [görög] khít és rót [Szimbólum — Görög karakterek] a saját jelévé tette . . . A khít és rót azonban már használták ligatúraként [betűkapcsolatként] pogány és keresztény szövegekben egyaránt” (The Crucible of Christianity, szerkesztette: Arnold Toynbee).

23. a) Egy kommentátor szavai szerint mikor vette kezdetét a kereszténység? b) Miért mondhatjuk azt, hogy Krisztus nem volt a kereszténység alapítója?

²³ Ezzel lefektették a kereszténység alapját. Amint  az angol kommentátor, Malcolm Muggeridge The End of Christendom című könyvében írta: „A kereszténység Konstantin császárral kezdődött.” Tett azonban egy éles észre valló megjegyzést: „Mégis talán azt lehet mondani, maga Krisztus még annak létrejötte előtt érvénytelenítette a kereszténységet azzal a kijelentésével, hogy az ő királysága nem ebből a világból való. Ez egyike legmesszebb ható és legfontosabb kijelentéseinek.” És ezt a kijelentést hagyják a leginkább figyelmen kívül a kereszténység vallási és politikai vezetői (János 18:36).

24. Milyen változásokat okozott az egyházban Konstantin „áttérése”?

²⁴ Konstantin támogatásával a kereszténység lett Róma hivatalos államvallása. Elaine Pagels vallásprofesszor ezt mondja: „A keresztény püspökök, akik egykor letartóztatások, kínzások és kivégzések áldozatai voltak, most adómentességet kaptak, és ajándékokat az állami kincsekből; tekintéllyel és befolyással bírtak az udvarnál; egyházaik új gazdagságra, hatalomra és jelentőségre tettek szert.” A császár barátai, a római világ barátai lettek (Jakab 4:4).

Konstantin, eretnekség és ortodoxia

25. a) Miről folytak heves viták Konstantin idejében? b) A IV. századot megelőzően milyen elképzelés uralkodott a Krisztus és az Atyja közötti viszonyt illetően?

²⁵ Miért volt Konstantin „áttérése” olyan jelentős esemény? Azért, mert neki mint császárnak erőteljes befolyása volt a tantételek szempontjából megosztott „keresztény” egyház ügyeire, és egységet akart a birodalmában. Abban az időben heves vita támadt a görögül és a latinul beszélő püspökök között „a ’Szó’ vagy ’Isten Fia’ — aki Jézusban öltött testet — és maga ’Isten’ — akire most az ’Atya’ szóval utalnak, s akinek Jahve neve általánosan feledésbe merült — közötti kapcsolatról” (The Columbia History of the World). Néhányan arra a bibliailag alátámasztott álláspontra  helyezkedtek, hogy Krisztus, a Loʹgos, teremtett lény, és ezért alá van rendelve az Atyának (Máté 24:36; János 14:28; 1Korinthus 15:25–28). Közéjük tartozott Arius, egy alexandriai (Egyiptom) pap is. R. P. C. Hanson, a hittudomány professzora a következőket mondja: „Az ariánus vita [IV. század] kitörése előtt a keleti és a nyugati egyházakban nem volt olyan teológus, aki valamilyen értelemben ne tekintette volna a Fiút az Atya alárendeltjének” (The Search for the Christian Doctrine of God).

26. Hogyan állt a háromságtan kérdése a IV. század elején?

²⁶ Mások eretnekségnek tartották a Krisztus alárendeltségét valló nézetet, és inkább arra hajlottak, hogy Jézust mint „megtestesült Istent” imádják. Hanson professzor azonban azt állítja, hogy a kérdéses korszak (a IV. század) „nem olyan időszak volt, amikor az elismert és megrögzött [trinitárius] hagyományokat védték a nyílt eretnekség [az arianizmus] támadásaival szemben. Azzal a ponttal kapcsolatosan, amiről elsősorban a vita folyt, még nem létezett ortodox tantétel”. Így folytatja: „Mindegyik párt azt hitte, hogy a Szentírás mellette szól. Mindegyik azt állította a többiről, hogy nem ortodox, nem ragaszkodik a  hagyományokhoz és a Bibliához.” A vallási csoportokat teljesen megosztotta ez a teológiai vitakérdés (János 20:17).

27. a) Mi által próbálta Konstantin elrendezni a Jézus „természete” körüli vitákat? b) Hogyan képviselték az egyházat a niceai zsinaton? c) Elrendezte-e a Niceai hitvallás megfogalmazása a kialakulóban levő háromságtan körüli vitát?

²⁷ Konstantin egységet akart birodalmában, ezért i. sz. 325-ben zsinatot hívott össze Nicaeában, amely keleten, birodalmának görögül beszélő részén helyezkedett el, az új városból, Konstantinápolyból nézve a Boszporusz túloldalán. Azt mondják, hogy a zsinaton mintegy 250—318 püspök vett részt, az összesnek csupán töredéke, és legtöbbjük a görögül beszélő területről érkezett. Még I. Szilveszter pápa sem volt jelen. * Ezen a nem reprezentatív zsinaton heves viták után megfogalmazták az úgynevezett Niceai hitvallást, amelyen erősen érezhető volt a trinitárius gondolkodás iránti elfogultság. Ez azonban nem döntötte el a háromságtan körüli vitákat. Még mindig nem tisztázódott Isten szent szellemének szerepe a trinitárius teológiában. A szenvedélyes vita évtizedeken át tartott; további zsinatokra, a különböző császárok tekintélyére és büntetésként a száműzetésre volt szükség a végső megegyezéshez. A teológia győzelmet aratott, azok pedig, akik az Írásokhoz ragaszkodtak, vereséget szenvedtek (Róma 3:3, 4).

28. a) Milyen következményei lettek a háromságtannak? b) Miért mondhatjuk azt, hogy Mária „Isten anyja”-kénti tiszteletének nincs bibliai alapja?

²⁸ A háromságtan következményeként az egyetlen igaz  Isten, Jehova az évszázadok folyamán feledésbe merült; a kereszténység e tanítása ugyanis Krisztust Istennel teszi egyenlővé. * Mivel e teológia szerint Jézus az Isten megtestesülése volt, ebből logikusan az következett, hogy Jézus anyja, Mária nyilvánvalóan „Isten anyja”. Az évek során ez a felfogás Mária tiszteletének különböző formáihoz vezetett, bár a bibliai szövegek sehol sem beszélnek arról, hogy neki bármiféle fontos szerepe lett volna azon kívül, hogy Jézus alázatos vér szerinti anyja volt * (Lukács 1:26–38, 46–56). Az évszázadok során az Isten anyjáról szóló tanítást a római katolikus egyház fejlesztette tovább és ékesítette fel, a következmény pedig az lett, hogy számos katolikus sokkal buzgóbban imádja Máriát, mint Istent.

 Szakadások a kereszténységben

29. Minek a kialakulásától óvott Pál?

²⁹ A hitehagyás egy másik jellemzője, hogy megosztottsághoz és törésekhez vezet. Pál apostol ezt jövendölte: „Tudom, hogy a távozásom után elnyomó farkasok jönnek majd közétek, és nem bánnak gyengéden a nyájjal, sőt ti magatok közül is támadnak majd férfiak, akik elferdített dolgokat beszélnek, hogy maguk után vonják a tanítványokat.” Pál világos tanácsot adott a korinthusiaknak, amikor ezt mondta: „Most azért intelek titeket testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében, hogy mindnyájan egybehangzóan beszéljetek és ne legyenek nézeteltérések köztetek, hanem megfelelően egységesek lehessetek ugyanabban az értelemben és ugyanabban a gondolatmenetben.” Pál figyelmeztetése ellenére a hitehagyás és a megosztottság hamarosan gyökeret vert (Cselekedetek 20:29, 30; 1Korinthus 1:10).

30. Milyen helyzet alakult ki hamarosan a fiatal egyházban?

 ³⁰ Már az apostolok halálát követő első néhány évtizedben észrevehetővé váltak a keresztények közötti szakadások. Will Durant ezt a megállapítást teszi: „Celsus [a keresztényiség második századi egyik ellenfele] gúnyosan megjegyezte, hogy a keresztények ’számtalan csoportra szakadtak, és mindenki saját pártot akar magának’. Irenaeus [i. sz.] 187 körül a keresztényiség húsz válfaját sorolta fel; [i. sz.] 384 körül Epiphanius nyolcvan ilyet nevezett meg” (The Story of Civilization: Part III—Caesar and Christ).

31. Hogyan következett be a katolikus egyházban egy nagyobb szakadás?

³¹ Konstantin előnyben részesítette birodalmának keleti, görög részét, ezért egy új fővárost jelölt ki azon a területen, amit ma Törökországként ismerünk. Később a várost Konstantinápolynak (ma Isztambul) nevezték. Ennek következtében a századok folyamán a katolikus egyházban ellentétes nézetek alakultak ki, nyelvi és földrajzi szempontból egyaránt kettévált: a nyugati, latinul beszélő Rómára és a keleti, görögül beszélő Konstantinápolyra.

32., 33. a) A kereszténység megosztottságának milyen további okai voltak? b) Mit mond a Biblia a képmások használatáról az imádatban?

³² A még mindig nem teljesen kialakult háromságtan körüli viták továbbra is nyugtalanságot okoztak a kereszténység soraiban. Khalkédónban i. sz. 451-ben újabb zsinatot tartottak, amelyen meghatározták Krisztus „természetének” jellegét. Míg a Nyugat elfogadta azt a hitvallást, amit ezen a zsinaton fogalmaztak meg, a keleti egyházak elvetették azt; ez vezetett Egyiptomban és Abesszíniában a kopt, Szíriában és Örményországban pedig a jakobita egyház megalakulásához. A katolikus egyház egységét állandóan a nehezen érthető teológiai kérdések, különösen  a háromságtan meghatározása miatti megosztottság fenyegette.

³³ A megosztottság egy másik oka a képek tisztelete volt. A VIII. században a keleti püspökök fellázadtak e bálványimádat ellen, s megindították az úgynevezett képromboló mozgalmat, ami a képek összetörésével járt. Idővel azonban ismét visszatértek a szentképek használatához (2Mózes 20:4–6; Ésaiás 44:14–18).

34. a) Mi vezetett a katolikus egyház nagy szakadásához? b) Mi lett ennek a szakadásnak a végeredménye?

³⁴ Amikor aztán a nyugati egyház a Niceai hitvalláshoz hozzáfűzte a latin filioque („és a Fiútól”) szót — utalásként arra, hogy a szent szellem egyaránt ered az Atyától és a Fiútól —, újabb nehézségek léptek fel. Ez a VI. századi szövegmódosítás végül szakadáshoz vezetett, amikor is „876-ban a [püspökök] szinódusa Konstantinápolyban elítélte a pápát egyrészt politikai tevékenysége miatt, másrészt azért, mert nem érvénytelenítette a filioque betoldást. Ez az esemény a Kelet azon teljes elutasításának volt a része, amely kétségbe vonta a pápa állítását, miszerint ő az egyház feje” (Man’s Religions). A pápa képviselője 1054-ben kitagadta a konstantinápolyi pátriárkát, aki viszonzásként megátkozta a pápát. Ez a szakadás vezetett végül is a keleti ortodox egyházak: a görög, az orosz, a román, a lengyel, a bolgár, a szerb és más önálló egyházak megalakulásához.

35. Kik voltak a valdensek, és mennyiben különböztek tanításaik a katolikus egyház tanításaitól?

³⁵ Egy másik mozgalom is kezdett nyugtalanságot okozni az egyházban. A XII. században a lyoni (Franciaország) Pierre Waldo „felkért néhány tudóst, hogy fordítsák le számára a Bibliát a dél-franciaországi langue d’oc-ra [egy helyi nyelvre]. Lelkesen tanulmányozta a fordítást, majd arra a következtetésre jutott, hogy a keresztényeknek az  apostolokhoz hasonlóan, személyes vagyon nélkül kellene élniük” (Will Durant: The Age of Faith). Ő indította útjára a később valdensekként ismert prédikálók mozgalmát. A tagok elvetették a katolikus papságot, a búcsúcédulák árusítását, a purgatóriumot, az átváltozást, valamint egyéb hagyományos katolikus szokásokat és hittételeket. A mozgalom más országokban is terjedt, ezért a toulouse-i zsinat 1229-ben megtiltotta a szentírási könyvek birtoklását, hogy további növekedésüket akadályozza. Csak a liturgiai könyveket engedélyezték, azokat is kizárólag egy holt nyelven, latinul. Ennek ellenére még több vallási megosztottság és üldözési hullám következett.

Az albigensek üldözése

36., 37. a) Kik voltak az albigensek, és mit hittek ők? b) Hogyan fojtották el az albigensek mozgalmát?

³⁶ Dél-Franciaországban egy másik mozgalom is kezdetét vette a XII. században: az albigensek (másként: katarok) mozgalma, akik nevüket Albi városáról kapták, ahol  is sok követőre találtak. Saját papságuk volt, amelynek tagjai nem nősültek meg és elvárták a hódolatteljes köszöntést. Tanításuk szerint Jézus csupán átvitt értelemben gondolta azt, amit az utolsó vacsorán mondott a kenyérről: „Ez az én testem” (Máté 26:26, Károli). Elvetették a háromságról, a szűztől születésről, a pokoltűzről és a purgatóriumról szóló tantételeket. Így erőteljesen kétségbe vonták Róma tanításait. Az albigensek üldözésére III. Ince pápa adott utasítást. „Ha szükséges — mondta —, karddal hallgattassák el őket.”

³⁷ Keresztes hadjáratot indítottak az „eretnekek” ellen, és a katolikus keresztesek 20 000 férfit, nőt és gyermeket mészároltak le a franciaországi Béziers-ben. A hatalmas vérontás után 1229-ben ismét helyreállt a béke; az albigensek vereséget szenvedtek. A narbonne-i zsinat „megtiltotta, hogy laikusok a Biblia bármely részét birtokolják”. A katolikus egyház számára a probléma gyökere nyilvánvalóan az volt, hogy a Biblia a nép nyelvén is létezett.

38. Mi volt az inkvizíció, és hogyan működött?

³⁸ Az egyház következő lépésként létrehozta az inkvizíciót — az eretnekség elfojtására hivatott bíróságot. A türelmetlenség szelleme már hatalmába kerítette a népet, amely babonás volt és bármikor készen állt az „eretnekek” lincselésére és megölésére is. A XIII. századi állapotok kitűnő feltételeket teremtettek az egyház hatalommal való visszaéléséhez. Azonban „az egyház által elítélt eretnekeket átadták a ’világi karoknak’ — a helyi hatóságoknak —, és azok máglyára küldték őket” (The Age of Faith). Az egyház látszólag mentes volt a vérbűntől azáltal, hogy az ítéletek tulajdonképpeni végrehajtását a világi hatóságokra hagyta. Az inkvizíció megnyitotta a vallási üldözés időszakát, amit visszaélések, hamis és névtelen feljelentések, gyilkosság, rablás, kínzások és azon ezrek  lassú halála jellemzett, akik az egyházétól eltérő nézeteket merészeltek vallani. Elfojtották a vallási szólásszabadságot. Vajon lehetett valamiféle reményük az igaz Istent kereső embereknek? Erre a kérdésre a 13. fejezet fog válaszolni.

39. Milyen vallási mozgalom alakult ki a VII. században, és hogyan?

³⁹ Miközben a kereszténységben ezek az események zajlottak, egy arab férfi a Közel-Keleten fellépett népének vallási közömbössége és bálványimádata ellen. A VII. században útjára indított egy vallási mozgalmat, amely ma közel egymilliárd embertől követel engedelmességet és alázatosságot. Ez a mozgalom az iszlám. Következő fejezetünk ennek próféta-alapítójával ismertet meg, valamint megmagyarázza néhány tanítását és azok eredetét.

[Lábjegyzetek]

[Tanulmányozási kérdések]

[Kiemelt rész a 262. oldalon]

 A korai keresztények és a pogány Róma

„A keresztény mozgalom, amely elterjedt a Római Birodalomban, a pogány megtértektől is megkívánta, hogy változtassanak nézeteiken és magatartásukon. Sok pogány, aki neveltetése alapján szükséges társadalmi és gazdasági elrendezésnek tekintette a házasságot; a homoszexuális kapcsolatokat olyasvalaminek, ami hozzátartozik a fiúgyermekek neveléséhez; aki a férfi és női prostitúciót úgy tekintette, mint normális és törvényes dolgot; a válást, az abortuszt, a fogamzásgátlást és a nem kívánt csecsemők elhagyását [kitéve azokat a halálnak], mint célszerűséget — családja csodálkozására elfogadta a keresztény üzenetet, amely elítélte mindezeket a szokásokat” (Elaine Pagels: Adam, Eve, and the Serpent).

[Kiemelt rész a 266. oldalon]

Keresztényiség, szemben a kereszténységgel

Porphüriosz, a Tíruszból származó harmadik századi filozófus, a keresztényiség ellenfele felvetette a kérdést, amely szerint „nem Jézus maga, hanem inkább a követői a felelősek a keresztény vallás sajátos formájáért. Porphüriosz (és Julianus [IV. századi római császár, a keresztényiség ellenfele]) az Újtestamentum alapján rámutatott, hogy Jézus nem nevezte magát Istennek, és nem saját magáról, hanem az egyetlen Istenről, mindenki Istenéről prédikált. A követői voltak azok, akik eltértek az ő tanításától és új utat vezettek be, a sajátjukat, amelyen Jézus (nem pedig az egyetlen Isten) volt az imádat és tisztelet tárgya . . . [Porphüriosz] rátapintott egy, a keresztény gondolkodók számára kényes kérdésre: Vajon a keresztény hit Jézus prédikálásán vagy a halála utáni nemzedékek idejében a tanítványok által kiagyalt elképzeléseken alapszik?” (The Christians as the Romans Saw Them).

 [Kiemelt rész a 268. oldalon]

 Péter és a pápaság

A Máté 16:18 szerint Jézus ezt mondta Péter apostolnak: „De én is mondom néked, hogy te Péter [görögül: Peʹtros] vagy, és ezen a kősziklán [görögül: peʹtra] építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” (Károli). Ennek alapján a katolikus egyház azt állítja, hogy Jézus Péterre építette fel egyházát, aki — mint mondják — az első volt a római püspökök, azaz utódai megszakítás nélküli sorában.

Ki volt a Máté 16:18-ban említett szikla: Péter vagy Jézus? A szövegkörnyezet azt mutatja, hogy a beszélgetésben Jézus mint „a Krisztus, az élő Istennek Fia” került azonosításra, amint azt Péter maga is megvallotta (Máté 16:16, Károli). Ebből logikusan következik, hogy maga Jézus az egyház sziklaszilárd alapja, nem pedig Péter, aki később háromszor tagadta meg Krisztust (Máté 26:33–35, 69–75).

Honnan tudjuk, hogy Krisztus az alapkő? Maga Péter bizonyította ezt, amikor így írt: „Jöjjetek őhozzá mint élő kőhöz — amelyet bár az emberek elvetettek, de Isten kiválasztott mint értékeset — . . . Mert az Írásban ez áll: ’Íme elhelyezek Sionban egy követ, értékes alapszegletkövet, és aki hitet gyakorol benne, semmiképpen nem fog csalódni.’” Pál pedig a következőt mondta: „És ti az apostolok és próféták alapkövére épültetek rá, a fő szegletkő pedig maga a Krisztus” (1Péter 2:4–8; Efézus 2:20).

Sem bibliai, sem történelmi bizonyíték nincs arra, hogy Péter valamiféle elsőséget élvezett volna társai között. Sem saját leveleiben, sem a három Evangéliumban — beleértve Márk evangéliumát is, amely valószínűleg Péter beszámolója alapján íródott — nem kerülnek említésre Jézus Péterhez intézett szavai (Lukács 22:24–26; Cselekedetek 15:6–22; Galata 2:11–14).

Nincs egyértelmű bizonyíték arra sem, hogy Péter járt-e valaha is Rómában (1Péter 5:13). Amikor Pál Jeruzsálembe érkezett, „Jakab, Kéfás [Péter] és János, akik oszlopoknak látszottak”, segítették őt. Abban az időben tehát Péter a gyülekezetben levő legkevesebb három pillér egyike volt. Nem volt „pápa”, és Jeruzsálemben sem úgy ismerték őt, mint „pápát” vagy legfőbb „püspököt” (Galata 2:7–9; Cselekedetek 28:16, 30, 31).

[Kép a 264. oldalon]

A kereszténység titokzatos Szentháromságának háromszöge

[Képek a 269. oldalon]

A Vatikán (lent: a zászlaja) diplomatákat küld a világ kormányzataihoz

[Képek a 275. oldalon]

A niceai zsinat fektette le annak alapját, amiből később kialakult a háromságtan

[Képek a 277. oldalon]

A gyermeket tartó Mária (középen) tisztelete pogány istennők jóval korábbi imádatára emlékeztet; (balra) az egyiptomi Ízisz Hórusszal, valamint Róma „Mater Matutá”-ja (jobbra)

[Képek a 278. oldalon]

Keleti ortodox templomok: a Szent Miklós-templom Szófiában (Bulgária), és (lent) a Szent Vladimír-templom New Jersey-ben (USA)

[Kép a 281. oldalon]

A „keresztény” keresztesek feladata nem csupán az volt, hogy Jeruzsálemet megszabadítsák az iszlámtól, hanem az is, hogy lemészárolják az „eretnekeket”, például a valdenseket és az albigenseket

[Képek a 283. oldalon]

Thomas de Torquemada domonkosrendi szerzetes vezette a kegyetlen spanyol inkvizíciót, amely kínzásokkal kényszerítette ki a beismerő vallomásokat