Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Közös szálak a mitológiában

Közös szálak a mitológiában

3. FEJEZET

Közös szálak a mitológiában

1—3. a) Miért kell érdeklődnünk a mítoszok iránt? b) Mivel fogunk foglalkozni ebben a fejezetben?

MIÉRT kell egyáltalán mítoszokkal foglalkozni? Nem csupán a távoli múlt kitalált történetei azok? Igaz ugyan, hogy néhány közülük csak kitalált, mások viszont tényeken alapulnak. Vegyük például azokat a világszerte megtalálható mítoszokat és legendákat, amelyeknek eredete a világméretű Vízözönre vezethető vissza, ami valóban megtörtént, s amiről a Biblia is beszámol.

2 Az egyik ok, amiért érdemes behatóan tanulmányozni a mítoszokat az, hogy olyan hitnézeteknek és szertartásoknak az alapját képezik, amelyek még ma is megtalálhatók a vallásokban. A halhatatlan lélekbe vetett hitet például nyomon követhetjük az ősi asszír—babiloni mítoszoktól az egyiptomi, a görög és a római mitológián keresztül egészen a kereszténységig, ahol is a teológia egyik alaptanításává vált. A mítoszok arról tanúskodnak, hogy az ősi időkben az emberek isteneket kerestek és az élet értelmét kutatták. Ebben a fejezetben röviden át fogjuk tekinteni a világ főbb kultúráiban előforduló mítoszok néhány alapvető közös vonását. Ha közelebbről megvizsgáljuk ezeket a mítoszokat, megállapíthatjuk, hogy bizonyos dolgok mint közös szálak, mindig visszatérnek: a teremtés, a Vízözön, a hamis istenek és félistenek, a lélek halhatatlansága és a napimádat. Vajon miért van ez?

3 Gyakran létezik egy igaz mag, egy történelmi személy vagy egy történelmi esemény, amit később eltúlozva vagy eltorzítva ábrázolnak, s így legenda keletkezik belőle. Ezen történelmi tények egyike a teremtés, amiről a Biblia számol be. *

A teremtéssel kapcsolatos tények és feltevések

4., 5. Milyen hiedelmek fordultak elő a görög mitológiában?

4 Nagyon sok teremtésmítosz létezik, de mindegyikből hiányzik a bibliai teremtésbeszámoló egyszerű logikája (1Mózes 1., 2. fejezet). A görög mitológiában található elbeszélés például igen primitívnek tűnik. Hésziodosz volt az első görög, aki módszeresen lejegyezte a mítoszokat. Istenek születése című munkáját az i. e. VIII. században írta. Ebben megénekelte az istenek eredetét és a világ keletkezését. Történetét Gaiával (Föld) kezdi, aki létrehozza Uranust (Ég). Ami azután következik, azt a tudós Jasper Griffin írta le The Oxford History of the Classical World című művében:

5 „Hésziodosz meséli el a Homérosz által is ismert történetet arról, hogyan jelentek meg az istenek sorban egymás után az égben. Kezdetben Uranosz volt a legfőbb, de elnyomta gyermekeit, ezért Gaia arra biztatta fiát, Kronoszt, hogy herélje ki az atyját. Kronosz azután sorban elnyelte a saját gyermekeit; egészen addig, amíg felesége, Rheia végül egy követ adott neki enni Zeusz helyett. Zeusz, aki Krétán nevelkedett fel, később arra kényszerítette apját, hogy kiköpje testvéreit. Velük és másokkal összefogva legyőzte Kronoszt és a titánokat, majd a Tartaroszba vetette őket.”

6. Jasper Griffin szerint feltehetőleg mi a forrása a görög mitológia nagy részének?

6 Mi a forrása ennek a különös görög mítosznak? Az előbb idézett szerző erre így válaszol: „Úgy tűnik, sumér eredetű. A keleti történetekben megtaláljuk az istenek egymásutánjának, a kiherélésnek, az elnyelésnek és a kőnek a motívumát. Bár mindez más módon tér vissza, mégis megállapítható, hogy a Hésziodosz által meséltekkel mutatott hasonlóság nem véletlen.” Az ősi Mezopotámiában és Babilonban kell keresnünk sok olyan mítosznak a forrását, amely más kultúrákat áthatott.

7. a) Miért nem könnyű megtudni valamit az ősi kínai mítoszokról? b) Hogyan magyarázza meg az egyik kínai mítosz a föld és az ember teremtését? (Vö. 1Mózes 1:27; 2:7.)

7 Nem mindig könnyű meghatározni, mit tartalmaztak a kínai nép vallási mítoszai, mivel az i. e. 213—191 közötti időszakban sok írott feljegyzést megsemmisítettek. * Néhány mítosz mégis fennmaradt, például az, amelyik a Föld keletkezéséről szól. A keleti művészetek professzora, Anthony Christie ezt írta: „Megtudjuk, hogy a káosz olyan volt, mint egy tyúktojás. Sem az Ég, sem a Föld nem létezett. A tojásból született meg Pan-ku, s közben a nehéz elemekből elkészült a Föld, a könnyű elemekből pedig az Ég. Pan-kut medvebőrbe vagy levélköpenybe öltözött törpeként ábrázolják. Naponta körülbelül 3 méterrel nőtt a távolság a Föld és az Ég között 18 000 éven át, s Pan-ku ugyanilyen gyorsan növekedett, így teste kitöltötte a teret. Amikor meghalt, testének különböző részei a természet különböző elemeivé váltak . . . A rajta levő bolhákból jött létre az emberiség.”

8. Az inka mitológia szerint hogyan jöttek létre a nyelvek?

8 Egy dél-amerikai inka legenda azt mondja el, hogyan adta egy mitikus teremtő minden nemzetnek a maga nyelvét. „Ő adta minden nemzetnek azt a nyelvet, amelyen beszélniük kellett . . . Ő adta a létezést és a lelket mindennek, a férfiaknak és a nőknek is, és minden nemzetnek azt parancsolta, hogy süllyedjen a föld alá. Ezért minden nemzet eltűnt a föld alatt, és azon a helyen bukkant fel újra, amelyet a teremtő kijelölt a számára” (a cuzcói Cristóbal de Molina The Fables and Rites of the Yncas című művéből idézi a South American Mythology). Ebben az esetben úgy tűnik, hogy ennek az inka mítosznak az eredeti magja a nyelvek bábeli zűrzavaráról szóló bibliai beszámoló (1Mózes 11:1–9). De fordítsuk most figyelmünket a Vízözön bibliai leírására, ami az 1Mózes 7:17–24-ben található!

A Vízözön — tény vagy mítosz?

9. a) Mit mond el nekünk a Biblia azokról az állapotokról, amelyek a Vízözön előtt a földön uralkodtak? b) Mit kellett tennie Noénak és családjának azért, hogy túléljék a Vízözönt?

9 Körülbelül i. e. 2500-ba, vagyis mintegy 4500 évvel ezelőttre vezet vissza bennünket a Biblia, amikor beszámol arról, hogy Isten lázadó szellemfiai emberi alakban materializálódtak és „feleséget vettek maguknak”. Ezekből a természetellenes kapcsolatokból születtek az erőszakos nefilimek, „azok a hatalmasok, akik régtől fogva híres emberek voltak”. Törvénytelen viselkedésük olyan erősen befolyásolta a Vízözön előtti világot, hogy Jehova ezt mondta: „’Eltörlöm a föld színéről az embereket, akiket teremtettem . . . mivel igazán sajnálom, hogy létrehoztam azokat.’ Noé azonban kegyet talált Jehova szemében.” A beszámoló azután bemutatja, milyen pontosan meghatározott és gyakorlati lépéseket kellett tennie Noénak annak érdekében, hogy önmagát, valamint családját és a különböző állatfajokat megmentse a Vízözöntől (1Mózes 6:1–8, 13—8:22; 1Péter 3:19, 20; 2Péter 2:4; Júdás 6).

10. Miért nem tekinthető mítosznak a Biblia beszámolója a Vízözönről?

10 A Vízözön előtti eseményeknek a Mózes első könyvében található leírását a mai kritikusok mítosznak bélyegzik. Hithű férfiak, mint például Ésaiás, Ezékiel, Jézus Krisztus, valamint Péter és Pál apostolok azonban hitelesnek fogadták el a Noéról szóló történelmi beszámolót. Igaz voltát az is alátámasztja, hogy tartalma világszerte oly sok mitológiában tükröződik vissza, a Gilgames-eposzban éppúgy, mint a kínai, valamint az azték, az inka és a maja mitológiában. A bibliai feljegyzést szem előtt tartva, figyeljük most meg az asszír—babiloni mitológiát, és annak kapcsolatát a Vízözönnel (Ésaiás 54:9; Ezékiel 14:20; Máté 24:37; Zsidók 11:7)! *

A Vízözön és az istenember, Gilgames

11. Elsősorban mire alapul az, amit a Gilgames-eposzról tudunk?

11 Ha a történelem kerekét mintegy 4000 évvel visszaforgatjuk, rábukkanunk egy híres akkád mítoszra, a Gilgames-eposzra. Ismereteink elsősorban azon az ékírásos szövegen alapulnak, mely Asszurbanipalnak a könyvtárából való, aki az ősi Ninivében uralkodott.

12. Ki volt Gilgames, és miért nem volt népszerű? (Vö. 1Mózes 6:1, 2.)

12 Az eposz Gilgames hőstetteinek története, akit úgy ábrázolnak, mint kétharmad részben istent, egyharmad részben embert, vagy mint egy félistent. Az eposz egyik változatában ez áll: „Falakat építtetett Urukban, nagy városfalakat, és Szent Éanna templomát Anunak, az égbolt istenének és Istarnak, a szerelem istennőjének . . ., a szerelem és a háború úrnőjének.” (Lásd a kiemelt részben, a  45. oldalon az asszír—babiloni istenek és istennők listáját.) Gilgames azonban nem volt éppen kellemes teremtmény a körülötte élők számára. Uruk lakói így panaszkodtak az isteneknek: „Gilgames vágya nem hagy szüzeket azok szeretőinek, zaklatja a hős leányát, a nemes feleségét.”

13. a) Mit tettek az istenek, és mit csinált Gilgames? b) Ki volt Utnapisti?

13 Mit tettek az istenek, válaszul az emberek tiltakozására? Aruru istennő megteremtette Enkidut, Gilgames földi vetélytársát. Ők azonban ellenségek helyett jó barátok lettek. Egy idő után Enkidu meghalt. Az összetört lelkű Gilgames így kiáltott: „Ha meghalok, nem olyan leszek-e, mint Enkidu? Bánat telepedett a lelkemre. Félve a halált, barangolok szerte a pusztában.” Fel akarta fedni a halhatatlanság titkát, és elhatározta, hogy megkeresi Utnapistit, az özönvíz túlélőjét, aki az istenekkel együtt halhatatlanságot kapott.

14. a) Mit kellett Utnapistinek tennie? (Vö. 1Mózes 6:13–16.) b) Mi volt az eredménye Gilgames utazásának?

14 Gilgames végül megtalálta Utnapistit, aki elmesélte neki a vízözön történetét. Az ékírásos szöveg Vízözön-táblaként ismert XI. táblája szerint Utnapisti beszámol azokról az utasításokról, amiket a vízözönnel kapcsolatban kapott: „Rombold le (ezt) a házat, és építs egy hajót! Add fel a gazdagságot, és keresd az életet! . . . Vidd be a hajóba minden élő magvát!” Nem emlékeztet ez némiképp a Noéról és a Vízözönről szóló bibliai beszámolóra? De Utnapisti nem adhatott Gilgamesnek halhatatlanságot. Gilgames csalódottan tért vissza Urukba. A történet az ő halálával fejeződik be. Az eposz fő gondolata a halál és a túlvilág szomorúsága és csalódottsága. Ezek az ősi múltban élt emberek nem találták meg az igazság és a remény Istenét. Azonban az eposz kapcsolata a Vízözön előtti időszakról szóló egyszerű bibliai leírással teljesen nyilvánvaló. Most pedig nézzünk néhány további beszámolót a Vízözönről más legendákban!

Vízözönlegendák más kultúrákban

15. Miért érdekes számunkra a sumér vízözönlegenda?

15 Az egyik, még a Gilgames-eposznál is korábbi sumér mítoszban megjelenik „Ziuszudra, a bibliai Noé alakmása, akit jámbor, istenfélő királyként ábrázoltak, s aki állandóan az isteni kinyilatkoztatást kereste az álmokban, vagy varázslatok segítségével” (Ancient Near Eastern Texts Relating to the Old Testament). Ugyanezen szerző szerint ez a mítosz bizonyult „a bibliai anyaghoz legközelebb állónak és ahhoz legmeglepőbben hasonlónak a mostanáig feltárt egyéb sumér írások közül”. A babiloni és az asszír civilizációkra, amelyek későbbiek, a sumér civilizáció gyakorolt hatást.

16. Milyen forrásból származhatnak a kínai vízözönlegendák?

16 China—A History in Art című könyvben azt olvashatjuk, hogy az ősi Kína egyik uralkodója, Jü volt „a győztes a Nagy Vízözön felett. Jü a vízözön vizét csatornákon át folyókba és tengerekbe vezettette, hogy népe újra benépesíthesse az országot”. A mitológia egyik szakértője, Joseph Campbell így írt a kínai „Nagy Tizek időszakáról”: „Erre a fontos időszakra, amely az özönvízzel ért véget, tíz császárt jelöl meg a korai Csou-korszakról szóló mítosz. Úgy tűnik tehát, hogy itt az ősi sumér királylista helyi átalakításáról van szó.” Majd Campbell más kínai legendákból is idéz részleteket, amelyek „megerősíteni” látszanak „azt az érvelést, hogy e legendák mezopotámiai forrásból erednek”. Ez ismét a sok mítosz közös eredetéhez visz bennünket vissza. A Vízözön története Amerikában is felbukkan, például Mexikóban; ezek az elbeszélések az aztékok korából, az i. sz. XV. és XVI. századból származnak.

17. Milyen vízözönlegendáik voltak az aztékoknak?

17 Az azték mitológia négy korai világkorszakról beszél, amelyek közül az elsőben óriások lakták a földet. (Ez a nefilimekre emlékeztet, azokra az óriásokra, amelyekre a Biblia az 1Mózes 6:4-ben utal.) Ebben a mitológiában is találunk egy ősi özönvízmondát, amelyben az áll, hogy „a fent lévő vizek egybeolvadtak a lent lévőkkel, elmosva a látóhatárt, és mindent egy időtlen, mérhetetlen óceánná téve”. Az istent, aki az esőt és a vizet uralta, Tlalocnak hívták. Az ő esőjét azonban nem lehetett olcsón megkapni, csakis „a feláldozott emberek véréért cserébe, akiknek ömlő könnyei utánozták, s ezzel szinte kiváltották az esőt” (Mythology—An Illustrated Encyclopedia). Egy másik mondában az olvasható, hogy a negyedik korszakot Chalchihuitlicue uralta, a vízistennő, akinek világegyetemét egy vízözön pusztította el. Az embereket az mentette meg, hogy hallá váltak.

18. Melyik beszámoló jellemző a dél-amerikai mitológiára? (Vö. 1Mózes 6:7, 8; 2Péter 2:5.)

18 Az inkáknak is megvannak a maguk vízözönmondái. A brit szerző, Harold Osborne a következőket írta: „Az özönvíz története talán az a vonás, amivel a legtöbbször találkozik az ember a dél-amerikai mitológiában . . . Az özönvízmondák a magasföld népei és a trópusi alföld törzsei között egyaránt nagyon széles körben elterjedtek. Az özönvizet rendszerint kapcsolatba hozzák a teremtéssel és a teremtő-isten vízkeresztjével [megjelenésével] . . . Néha úgy tekintik, mint isteni büntetést, amely által az akkor létező emberiség elpusztult, s ez lehetővé tette egy új faj megjelenését.”

19. Meséld el a maja vízözönlegendát!

19 A majáknak Mexikóban és Közép-Amerikában szintén volt saját vízözönmondájuk, amelyben egy világméretű özönvízről vagy haiyococab-ról van szó, aminek jelentése: „víz a föld felett”. A katolikus püspök, Las Casas azt írta, hogy a guatemalai indiánok a „vízözönt Butic-nak nevezik; ez a szó ’sok víz áradatát’ jelenti, s ezen a végső ítéletet értették. Úgy hiszik, hogy egy újabb Butic következik majd be, egy másik ítélet és egy másik áradat, de nem víz, hanem tűz áradata”. Sok más vízözönmonda létezik még szerte a világon, de az a néhány, amit már idéztünk, megerősíti a legenda magját, vagyis azt a történelmi eseményt, amelyről a Mózes első könyve számol be.

A lélek halhatatlanságába vetett hit, amely világszerte elterjedt

20. Milyen volt az asszír—babiloni elképzelés a túlvilágról?

20 Természetesen nem minden mítosz alapszik tényen vagy a Biblián. Az ember, miközben Istent kereste, belekapaszkodott egy szalmaszálba, s hagyta magát becsapni a halhatatlanság illúziója által. Amint ez a könyv bemutatja majd, a halhatatlan lélekben való hit vagy annak különböző változatai évezredeken át nemzedékről nemzedékre maradtak ránk. Az ősi asszír—babiloni kultúra emberei hittek egy túlvilágban. A New Larousse Encyclopedia of Mythology ezt írja: „A föld alatt, az Apszú végtelen mélységén túl [amely friss vízzel volt tele és körülhatárolta a földet], feküdt a pokoli lakhely, ahova az emberek leereszkedtek a halál után. Ez volt a ’vissza nem térés földje’ . . . Ezeken a területeken az örök sötétségben a halottak lelkei között — edimmu —, amelyek ’mint valami madarak, szárnyköntösbe voltak öltözve’, teljes összevisszaság uralkodott.” A mítosz szerint e föld alatti világ felett Ereskigal istennő, „a nagy föld úrnője” uralkodott.

21. Mi történik a halottakkal az egyiptomiak hite szerint?

21 Az egyiptomiaknak is megvolt a maguk elképzelése a halhatatlan lélekről. A léleknek, mielőtt a boldogság egét elérhetné, meg kellett méretnie Maat, az igazság és a pártatlanság istennője ellenében, akit jelképesen az igazság tollaként ábrázoltak. Ennél az eseménynél vagy Anubisz, a sakálfejű isten, vagy Hórusz, a sólyom segédkezett. Ha a lélek elnyerte Ozirisz helyeslését, akkor részesülhetett az istenek boldogságában. (Lásd a képet az  50. oldalon.) Mint annyi esetben, itt is megtaláljuk a lélek halhatatlanságának babiloni elképzelését, ami az emberek vallását, életét és cselekvésmódját erősen befolyásolta.

22. Mi volt a kínaiak elképzelése a halottakról, és hogyan segítették őket?

22 Az ősi kínai mitológiában találkozunk a halál utáni továbbélés hitével és azzal az elképzeléssel, hogy az ősöket boldoggá kell tenni. Az ősöket „élő és hatalmas szellemeknek képzelték, akik mindannyian sokat törődtek élő leszármazottaik jólétével, de rendkívül meg is haragudhattak, ha valami nem tetszett nekik”. A halottaknak minden segítséget meg kellett adni. Még társakat is adtak melléjük, akik a halálba elkísérték őket. Ezért „néhány Sang-királyt . . . mintegy száz—háromszáz feláldozott emberrel együtt temettek el, akiknek a másvilágon szolgálniuk kellett őt. (Ez a szokás összekapcsolja Kínát Egyiptommal, Afrikával, Japánnal és más országokkal, ahol hasonló módon áldoztak fel embereket)” (John B. Noss: Man’s Religions). Ezekben az esetekben a lélek halhatatlanságába vetett hit emberáldozatokhoz vezetett. (Vö. Prédikátor 9:5, 10 [9:7, 12, Károli]; Ésaiás 38:18, 19.)

23. a) Ki és mi volt Hadész a görög mitológiában? b) Mi a Hadész a Biblia szerint?

23 A görögök, akiknek mitológiájában nagyon sok isten fordul elő, szintén törődtek a halottaikkal és azok sorsával. A mítoszok szerint Kronosz fia, illetve Zeusz és Poszeidón testvére lett a sötétség komor birodalmának ura. Hadésznek hívták, s róla nevezték el birodalmát is. Hogyan jutott el a meghaltak lelke a Hadészba? *

24. a) A görög mitológia szerint mi történik a másvilágon? b) Milyen hasonlóság van a Gilgames-eposz és a görög mitológia között?

24 Egy szerző, Ellen Switzer így ír erről: „Az alvilágban . . . ijesztő lények voltak. Ott volt Kharón, aki azokat szállította kompján az alvilágba, akik röviddel azelőtt haltak meg az élők világában. Kharón szolgálatáért [azért, hogy átvitte utasait a Styx folyón] fizetni kellett, és a görögök gyakran egy pénzérmét helyeztek temetéskor a halottaik nyelve alá, ezzel biztosítva, hogy azok a szükséges viteldíjat ki tudják fizetni. Azok a halottak, akik nem tudtak fizetni, a folyó rossz oldalán maradtak, a senki földjén, és megvolt a lehetőségük, hogy visszatérjenek és gyötörjék az élőket.” *

25. Kiket befolyásolt a lélekről alkotott görög elképzelés?

25 A görög mitológia azután hatott a rómaiak lélekről alkotott elképzelésére, és a görög filozófusok, például Platón (kb. i. e. 427—347), erősen befolyásolták a korai hitehagyott keresztény gondolkodókat, akik elfogadták és tanították a lélek halhatatlanságáról szóló tanítást, bár annak nem volt bibliai alapja.

26., 27. Hogyan tekintették az aztékok, az inkák és a maják a halált?

26 Az aztékok, az inkák és a maják is hittek a lélek halhatatlanságában. A halál számukra éppúgy titok volt, mint más kultúrák számára. Szertartásaik és hiedelmeik segítették őket abban, hogy belenyugodjanak a halál tényébe. Victor W. von Hagen régész és történész a következőket írja The Ancient Sun Kingdoms of the Americas című könyvében: „A halottak valójában élők voltak. Csupán egy másik állapotba kerültek át; láthatatlanok, megfoghatatlanok, sebezhetetlenek lettek. A halottak . . . a törzs láthatatlan tagjaivá váltak.” (Vö. Bírák 16:30; Ezékiel 18:4, 20.)

27 Ugyanebben a könyvben olvashatunk arról, hogy „az [inka] indiánok hittek a halhatatlanságban; sőt, azt hitték, hogy az ember soha nem hal meg . . . a holttest egyszerűen ismét élő lesz és rendelkezik majd a láthatatlan szellemi hatalmak erejével”. A maják szintén hittek a lélekben, valamint 13 égben és 9 pokolban. Ahová csak fordulunk, azt látjuk, hogy az emberek mindenütt le akarták tagadni a halál realitását, és a halhatatlan lélek volt az a mankó, amire támaszkodtak (Ésaiás 38:18; Cselekedetek 3:23).

28. Említs néhányat az Afrikában uralkodó hitnézetek közül!

28 Az afrikai mítoszok szintén utalnak arra, hogy a lélek a halál után tovább él. Sok afrikai fél a halottak lelkétől. A New Larousse Encyclopedia of Mythology ezzel kapcsolatban a következőket írja: „Ez a hiedelem szoros kapcsolatban áll egy másikkal: azzal, hogy a lélek a halál után tovább él. A varázslók képesek előhívni a lelkeket, hogy azok segítsenek nekik az erejüket használni. A halottak lelke gyakran állatok testébe költözik át, esetleg növények formájában születik újjá.” Ezért a zulu nem öli meg a kígyóknak azokat a fajtáit, amelyekben hite szerint rokonainak szelleme lakik.

29. Meséld el röviden a dél-afrikai törzsek egyik legendáját! (Vö. 1Mózes 2:15–17; 3:1–5.)

29 A délkelet-afrikai maszaik hisznek egy Ngai nevezetű teremtőben, aki minden maszai mellé egy-egy őrangyalt állít védelmezőül. A halál pillanatában az angyal a harcost a másvilágra viszi át. Az előzőekben már idézett Larousse tartalmazza a zuluk halottakkal kapcsolatos egyik legendáját. Ez beszámol az első emberről, Unkulunkuluról, aki e mítosz szerint a legfőbb lénnyé vált. Ő küldte el a kaméleont az emberiséghez a következő üzenettel: „Az embereknek nem kell meghalniuk!” A kaméleon lassú volt és útközben feltartóztatták. Unkulunkulu elküldött hát egy gyíkot egy másik üzenettel: „Az embereknek meg kell halniuk!” A gyík érkezett meg először, „és azóta egyetlen ember sem kerülhette el a halált”. Ugyanez a legenda, csak némileg más formában, megtalálható a bechuana, a basuto és a baronga törzsek között is.

30. A továbbiakban mit fogunk még látni ebben a könyvben a lélekkel kapcsolatban?

30 Ha tovább folytatjuk az emberiség Isten keresésének tanulmányozását, még jobban felismerjük majd, milyen nagy jelentősége volt, és van még ma is a lélek halhatatlanságáról szóló mítosznak az emberiség számára.

Napimádat és emberáldozatok

31. a) Mit gondoltak az egyiptomiak Ráról, a napistenről? b) Mennyiben különbözik ez attól, amit a Biblia mond? (Zsoltárok 19:4–6 [19:5–7, Károli]).

31 Az egyiptomi mitológia az istenek és istennők sokaságát ismeri. Mint oly sok más ősi társadalom tagjai, Isten keresése közben az egyiptomiak is annak az imádatához jutottak el, amitől mindennapi életük függött — azaz a Napnak az imádatához. A Rá (Ámon-Rá) név alatt tehát az ég szuverén urát tisztelték, aki csónakján mindennap átevezett keletről nyugatra. Éjszaka pedig egy veszélyes utat tett meg az alvilágon át.

32. Meséld el a tűzisten, Xiuhtecutli (Huehueteotl) egyik ünnepségét!

32 Az aztékok, az inkák és a maják napimádatának közös jellemzője volt az emberáldozat. Az aztékok a vallási ünnepek egy állandó körét ünnepelték, s ezen alkalmakkor emberáldozatokat mutattak be különböző isteneiknek, elsősorban a napistennek, Tezcatlipocának. A tűzisten, Xiuhtecutli (Huehueteotl) ünnepén „a hadifoglyok együtt táncoltak azokkal, akik foglyul ejtették őket; majd . . . a foglyokat meglóbálták egy káprázatos tűz fölött; utána bedobták őket a parázs közé, azután még élve kivették onnan, s dobogó szívüket kivágták, hogy felajánlják az isteneknek” (The Ancient Sun Kingdoms of the Americas).

33. a) Mi tartozott bele az inka imádatba? b) Mit mond a Biblia az emberáldozatokról? (Vö. 2Királyok 23:5, 11; Jeremiás 32:35; Ezékiel 8:16.)

33 Még délebbre, az inkák vallásának is megvoltak az ősi időkben a saját áldozatai és mítoszai. Ők a szertartásaik során gyermekeket és állatokat ajánlottak fel a napistennek, Intinek és a teremtőnek, Viracochának.

Mitikus istenek és istennők

34. Kik alkották a legkiemelkedőbb egyiptomi istentriádot, és milyen szerepet játszottak?

34 A legismertebb egyiptomi istentriád tagjai a következő istenek voltak: Ízisz, az isteni anyaság szimbóluma; Ozirisz, a bátyja és hitvese; valamint Hórusz, kettőjük fia, akit rendszerint sólyomként ábrázoltak. Néhány egyiptomi szobron úgy látható Ízisz, mint egy asszony, aki a mellét nyújtja gyermekének; ez nagyon emlékeztet a kereszténységnek azokra a csaknem 2000 évvel később készült szobraira és festményeire, amelyeken hasonló helyzetben figyelhetjük meg a szüzet gyermekével. Idővel Ozirisz, Ízisz férje, a halottak isteneként vált népszerűvé, mert a meghaltak lelke számára egy örökké tartó boldog életet helyezett kilátásba a másvilágon.

35. Ki volt Hathor, és melyik volt a legfontosabb ünnepe?

35 Hathor volt a szerelem, az öröm, a zene és a tánc egyiptomi istennője. Ő lett a halottak királynője, aki segített nekik egy létrán át feljutni az égbe. A New Larousse Encyclopedia of Mythology beszámolója szerint nagy ünnepségeket rendeztek a tiszteletére, „elsősorban újévkor, amikor a születésnapja volt. A papnők még napfelkelte előtt kivitték Hathor képmását a teraszra, hogy a felkelő nap első sugarai érjék azt. Az ezt követő örvendezéssel megkezdődött a farsang; a nap énekléssel és lerészegedéssel ért véget”. Vajon jelentősen változott az évezredek során az újév megünneplésének módja?

36. a) Milyen vallási környezetben élt Izrael az i. e. XVI. században? b) Miért volt különleges jelentősége a tíz csapásnak?

36 Az egyiptomiak panteonjában sok állatisten és -istennő is szerepelt: például Ápisz, a bika; Banaded, a kos; Heket, a béka; Hathor, a tehén; Szobek, a krokodil (Róma 1:21–23). Ebben a vallási környezetben éltek az izraeliták rabszolgaként az i. e. XVI. században. Jehovának, Izrael Istenének azért, hogy a fáraó kemény szorításából kiszabadítsa őket, tíz különböző csapást kellett Egyiptomra küldenie (2Mózes 7:14—12:36). Ezeknek a csapásoknak az volt a céljuk, hogy megalázzák Egyiptom mitikus isteneit. (Lásd a kiemelt részt a  62. oldalon.)

37. a) Milyen tulajdonságai voltak egyes római isteneknek? b) Hogyan befolyásolta az istenek viselkedése követőiket? c) Mit tapasztalt Pál és Barnabás Listrában?

37 Figyeljük meg most az ókori Görögország és Róma isteneit! Róma az ókori Görögországtól sok istent vett át, azok erényeivel és hibáival együtt. (Lásd a kiemelt részeket a  43. és a  66. oldalon.) Venus és Flora például szemérmetlen prostituált volt; Bacchus részeges duhaj; Mercurius útonálló; Apolló pedig nőcsábász. Úgy tartják, hogy Jupiter, az istenek atyja, mintegy 59 nővel követett el házasságtörést vagy vérfertőzést! (Mennyire emlékeztet ez azokra a lázadó angyalokra, akik földi asszonyokkal éltek vadházasságban a Vízözön előtt!) Mivel az emberek arra törekedtek, hogy utánozzák azokat az isteneket, akiket imádtak, nincs mit csodálkozni azon, hogy a római császárok, például Tiberius, Néró és Caligula kicsapongó életet éltek, házasságtörők, paráznák és gyilkosok voltak.

38. a) Mondd el, milyen imádatot gyakoroltak Rómában! b) Hogyan befolyásolta a vallás a római katonákat?

38 Vallásukba a rómaiak sok más kultúrából is vettek át isteneket. Imádták például Mithrast, a fény perzsa istenét — ő lett a napistenük (lásd a kiemelt részt a  60—61. oldalon) —, és a szíriai Atargatisz (Istar) istennőt. A görög Artemiszt, a vadászat istennőjét Dianává változtatták, és megvolt náluk az egyiptomi Ízisz megfelelője is. A termékenység kelta istentriádját szintén átvették (Cselekedetek 19:23–28).

39. a) Kinek volt alárendelve a római papság? b) Írd le az egyik római vallási szertartást!

39 Nyilvános szertartásaikat a szentélyek és templomok százaiban papok sokasága vezette; ezek fölött állt „a pontifex maximus [főpap], aki az államvallás feje volt” (Atlas of the Roman World). Ugyanebből a könyvből megtudjuk azt is, hogy a római szertartások közé tartozott a taurobolium; ennél „az imádó egy áldozati veremben állt, és megfürdött a felette föláldozott bika vérében. E rítus által megtisztult és megszabadult a bűneitől”.

Keresztény mítoszok és legendák?

40. Hogyan tekinti sok tudós a korai keresztényiség eseményeit?

40 Néhány modern kritikus szerint a keresztény hit is tartalmaz mítoszokat és legendákat. Valóban így van? Sok tudós számára Jézus szűztől születése, csodái és a feltámadása nem több, mint legenda. Sőt, néhányan azt állítják, hogy Jézus soha nem is létezett, a róla szóló legendákat az ősi mítoszokból és a napimádat hagyományaiból vették át. A mitológia területének egyik szakértője, Joseph Campbell ezt írta: „Több tudós felvetette már, hogy nem létezett se [Alámerítő] János, se Jézus — csak egy vízisten és egy napisten.” De figyelembe kell venni azt, hogy sokan e tudósok közül ateisták, következésképpen mindenfajta istenhitet elutasítanak.

41., 42. Milyen bizonyítékok támasztják alá a korai keresztényiség történelmi hitelességét?

41 Ez a kétkedés azonban szöges ellentétben áll a történelmi tényekkel. A zsidó történész, Josephus (kb. i. sz. 37—100) például ezt írta: „Néhány zsidó számára Heródes seregének pusztulása isteni bosszúnak tűnt, és feltétlenül igazságos bosszúnak azért, ahogyan Jánossal, az Alámerítővel bánt. Heródes ugyanis halálra adta őt, bár János jó ember volt” (Márk 1:14; 6:14–29).

42 Ugyanez a történész igazolta azt is, hogy Jézus létezése történelmileg hiteles, amikor ezt írta: „Élt egy bizonyos Jézus, egy bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek nevezni . . ., akit a tanítványai Isten fiának hívtak.” Majd így folytatta: „Pilátus elítélte . . . De még ma sem tűntek el a róla elnevezett ’messianisták’” * (Márk 15:1–5, 22–26; Cselekedetek 11:26).

43. Milyen alapja volt Péter apostolnak arra, hogy higgyen Krisztusban?

43 Ezért írhatta a keresztény Péter apostol — mint Jézus átváltozásának egyik szemtanúja — szilárd meggyőződéssel a következőket: „Nem, nem ravaszul kitalált hamis történetekkel [görögül: myʹthos] ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és jelenlétét, hanem azzal, hogy szemtanúivá lettünk a felmagasztalásának. Mert tiszteletet és dicsőséget kapott Istentől, az Atyától, amikor ilyen szavakkal illette őt a magasztos dicsőség: ’Ez az én szeretett fiam, akit én helyeslek.’ Igen, ezeket a szavakat hallottuk az égből, amikor vele voltunk a szent hegyen” (2Péter 1:16–18). *

44. Milyen bibliai elvet kellene figyelembe venni abban az esetben, ha különbség van az emberek véleménye és az Isten Szava között?

44 Az emberi „szakértők” véleménye és az Isten Szava közötti ilyesfajta ellentét esetén a már korábban említett alapelvet kell alkalmaznunk: „Mi a helyzet tehát? Ha némelyek nem hittek, hitetlenségük talán hiábavalóvá tette Isten hűségét? Távol legyen! Sőt, Isten legyen igaz, még ha minden ember hazug lenne is, amint meg van írva: ’Hogy igaznak bizonyulj a beszédben és győzedelmes légy, amikor vádolnak téged’” (Róma 3:3, 4).

Közös szálak

45. Milyen közös szálak találhatók a világ mitológiáiban?

45 Ez a rövid bepillantás a világ néhány mitológiájába megmutatta azokat a közös vonásokat, amelyek közül sok egészen Babilonig (Mezopotámia), a legtöbb vallás bölcsőjéig visszavezethető. Közös szálakat találunk a teremtésről szóló beszámolókban éppúgy, mint azokban, amelyek arról az időszakról beszélnek, amikor félistenek és óriások laktak a földön, s özönvíz pusztította el a gonoszokat. Felismerhető a hasonlóság a napimádattal kapcsolatos vagy a halhatatlan lélekre vonatkozó alapvető vallási elképzelésekben is.

46., 47. a) Milyen bibliai magyarázat adható a mitológiák közös eredetére és közös szálaira vonatkozóan? b) Milyen további elképzeléseket fogunk megvizsgálni?

46 Ha a bibliai álláspontból indulunk ki, meg tudjuk magyarázni ezeket a közös szálakat. Emlékezzünk vissza arra, hogy a Vízözön után, több mint 4200 évvel ezelőtt az emberiség Isten parancsára a mezopotámiai Bábelből szóródott szét. Bár egymástól elválasztva, különböző nyelvű családokat és törzseket alkottak, de ismereteik az addigi történelemről, valamint vallási elképzeléseik kezdetben azonosak voltak (1Mózes 11:1–9). Az évszázadok folyamán ezek az ismeretek és elképzelések az egyes kultúrákban eltorzultak, „kiszíneződtek”, s ez számos mondát, legendát és mítoszt eredményezett, amelyek máig fennmaradtak. Ezek a mítoszok, amelyek messze eltávolodtak a bibliai igazságtól, nem vitték közelebb az emberiséget az igaz Istenhez.

47 Az emberiség azonban más módokon is kifejezte vallási érzületét — mégpedig a spiritizmus, a sámánizmus, a mágia, az ősök imádata stb. által. Elmondanak-e ezek valamit számunkra az emberiség Isten kereséséről?

[Lábjegyzetek]

^ 3. bek. A teremtés részletesebb taglalását lásd Az élet — hogyan jött létre? Evolúció vagy teremtés útján? című könyvben; kiadta a Watchtower Bible and Tract Society.

^ 7. bek. Kína újabb kori mitológiája, ami a buddhizmus, a taoizmus és a konfucianizmus hatásának eredménye, a 6. és a 7. fejezetben kerül tárgyalásra.

^ 10. bek. Annak bizonyítékait, hogy a Vízözön történelmi tény, részletesebben lásd az Insight on the Scriptures (Éleslátás az Írásokból) című könyv 1. kötetének 327—328., valamint 609—612. oldalán; kiadta a Watchtower Bible and Tract Society.

^ 23. bek. A „Hadész” szó a Keresztény Görög Iratokban tízszer fordul elő; nem mitológiai személyt jelent, hanem az emberiség közös sírhelyét. Ez a görög megfelelője a héber she’ohlʹ szónak. (Vö. Zsoltárok 16:10; Cselekedetek 2:27, Kingdom Interlinear. Lásd az Insight on the Scriptures [Éleslátás az Írásokból] című könyv 1. kötetének 1015—1016. oldalát; kiadta a Watchtower Bible and Tract Society.)

^ 24. bek. Érdekes módon Utnapistinek, a Gilgames-eposz hősének is volt egy csónakosa — Ur-sanábi —, aki átvitte Gilgamest a halál folyóján, hogy találkozzon a vízözön túlélőjével.

^ 42. bek. Josephus hagyományos szövege alapján; a Harvard University Press kiadásának lábjegyzete, IX. kötet, 48. oldal.

^ 43. bek. A keresztényiséggel kapcsolatos további információk a 10. fejezetben találhatók.

[Tanulmányozási kérdések]

[Kiemelt rész a 43. oldalon]

 Görög és római istenségek

A görög mitológia sok istene és istennője tölti be a római mitológiában ugyanazt a szerepet, mint a görögben. A következő táblázat ezek közül sorol fel néhányat.

Görög

Római

Szerep

Aphrodité

Venus

a szerelem istennője

Apollón

Apolló

a fény, a gyógyítás és a költészet istene

Arész

Mars

a háború istene

Artemisz

Diana

a vadászat és a gyermekszületés istennője

Aszklépiosz

Aesculapius

a gyógyítás istene

Athéné

Minerva

a mesterségek, a háború és a bölcsesség istennője

Démétér

Ceres

a földművelés istennője

Dionüszosz

Bacchus

a bor, a termékenység és a mámor istene

Erósz

Cupido

a szerelem istene

Gaia

Terra

a föld szimbóluma, Uranosz—Uranus anyja és felesége

Héphaisztosz

Vulcanus

az istenek kovácsa, a tűz és a fémmegmunkálás istene

Héra

Júnó

a házasság és a nők védelmezője;

a görögöknél Zeusz nővére és felesége;

a rómaiaknál Jupiter felesége

Hermész

Mercurius

az istenek hírnöke; a kereskedelem és a tudomány istene;

az utazók, a tolvajok és a csavargók védelmezője

Hesztia

Vesta

a tűzhely istennője

Hüpnosz

Somnus

az alvás istene

Kronosz

Saturnus

a görögöknél a titánok uralkodója, Zeusz apja;

a római mitológiában a földművelés istene is

Plutón, Hadész

Pluto

az alvilág istene

Poszeidón

Neptunus

a tenger istene;

a görög mitológiában a földrengések

és a lovak istene is

Rheia

Ops

Kronosz nővére és felesége

Uranosz

Uranus

Gaia fia és férje, a titánok apja

Zeusz

Jupiter

az istenek uralkodója

(A The World Book Encyclopedia alapján; 1987-es kiadás, 13. kötet.)

[Kiemelt rész a 45. oldalon]

 Asszír—babiloni istenek és istennők

Anu — a legfőbb isten, aki az egek felett uralkodik; Istar apja

Assur — a háború nemzeti istene az asszíroknál; a termékenység istene is

Éa — a víz istene; Marduk apja; ő mentette meg Utnapistit a vízözöntől

Enlil (Bél) — a levegő ura; később a görög mitológiában Zeusszal azonosították; a babiloniak Marduk (Bél) személyével vonták össze

Istar — a Vénusz bolygó isteni megtestesülése; kultuszának része a szent prostitúció. Föníciában Asztartéként, Szíriában Atargatiszként tisztelték; a Bibliában Astóret néven fordul elő (1Királyok 11:5, 33); Görögországban Aphroditének, Rómában Venusnak nevezték

Marduk — a legfőbb a babiloni istenek között; „a többi istennel azonos lényegűvé vált és átvette minden feladatukat”; az izraeliták Merodáknak nevezték

Samas — a fény és az igazság istene, azaz a napisten; ő volt a görög Apollón előde

Sin — a holdisten; tagja annak az istentriádnak, amelybe rajta kívül még Samas (a nap) és Istar (a Vénusz bolygó) tartozik

Tammuz (Dumuzi) — az aratás istene; Istar szeretője

(A New Larousse Encyclopedia of Mythology alapján.)

[Kiemelt rész/kép a 60–61. oldalon]

 Arómai katona istenei

Róma híres volt fegyelmezett hadseregéről. A birodalom összetartása a csapatok erkölcsi színvonalától és rátermettségétől függött. Volt-e ezen a téren jelentősége a vallásnak? Igen, és szerencsére a rómaiak által megszállt területeken világos bizonyítékok maradtak ránk utak, erődítmények, vízvezetékek, amfiteátrumok és templomok formájában. Northumbriában (Észak-Anglia) található például a híres Hadrianus-fal, amely körülbelül i. sz. 122-ben épült. Mit hoztak felszínre az ásatások a római helyőrség tevékenységét és a vallás szerepét illetően?

Egy római helyőrségnek a Hadrianus-falnál feltárt romjaihoz közel áll a Housesteads Múzeum. Ott az egyik kiállítási tárgyon ez olvasható: „Egy római katona vallási életének három jellemzője volt. Az első . . . az istenített császárok kultusza és a Rómát védelmező istenek, például Jupiter, Victoria és Mars imádata. Minden erőd díszterén évente szenteltek egy oltárt Jupiternek. A katonáktól elvárták, hogy részt vegyenek az istenített császár születésnapja, trónra lépésének napja és valamely győzelme alkalmából rendezett ünnepségeken.” Mennyire hasonlít ez a mai katonák szokásaihoz: a lelkészek, az oltárok és a zászlók hozzátartoznak a hadsereg istentiszteletéhez.

De mi volt a római katona vallási életének második jellemzője? Azoknak az isteneknek és őrangyaloknak a tisztelete, akik védelmezték azt az egységet, amelyhez ő tartozott, „valamint a szülőföldről magával hozott istenek imádata”.

„Végezetül pedig minden katonának voltak saját vallásgyakorlatai. Ameddig valaki teljesítette kötelezettségeit a hivatalos szertartásokat illetően, addig azt az istent imádhatta, amelyiket csak akarta.” Ez igencsak szabadelvű vallásszabadságnak tűnik, de „kivételt képeztek mindazok a vallások, amelyeknek a szokásait embertelennek tartották — mint például a druidáké —, és azok a vallások, amelyeknek kétséges volt az állam iránti lojalitása — mint például a keresztényeké”. (Vö. Lukács 20:21–25; 23:1, 2; Cselekedetek 10:1, 2, 22.)

Érdekes megjegyezni, hogy a Hadrianus-falhoz egészen közel, Carrawburgh-nél egy mocsárban 1949-ben feltártak egy Mithras-templomot. (Lásd a képet.) A régészek feltételezése szerint a templom körülbelül i. sz. 205-ben épült. A belsejében találtak egy napistent ábrázoló képet, oltárokat és egy latin feliratot. A feliraton többek között ez áll: „A legyőzhetetlen istennek, Mithrasnak.”

[Kiemelt rész a 62. oldalon]

 Egyiptom istenei és a tíz csapás

Tíz csapás által hajtotta végre ítéletét Jehova Egyiptom tehetetlen istenein (2Mózes 7:14—12:32).

Csapás — Leírás

1 — Vérré vált a Nílus, és más vizek. A Nílus istene, Hápi kegyvesztett lett.

2 — Békák. A békaistennő, Heket nem tudta megakadályozni a csapást.

3 — A por szúnyogokká változott. Thot, a mágia ura nem tudott segíteni az egyiptomi mágusoknak.

4 — Bögölyök lepték el Egyiptom egész területét, kivéve Gósent, ahol az izraeliták laktak. Egyetlen isten sem volt képes ezt a csapást elhárítani — még Ptah, a világegyetem teremtője, vagy Thot, a mágia ura sem.

5 — Dögvész az állatok között. Sem a szent tehénistennő, Hathor, sem Ápisz, a bika nem akadályozhatta meg ezt a csapást.

6 — Kelések. A gyógyítás istenei: Thot, Ízisz és Ptah nem tudtak segíteni.

7 — Égzengés és jég. Ez leleplezte Respunak, a villámlás urának, valamint Thotnak, az eső és az égzengés istenének tehetetlenségét.

8 — Sáskák. Ez lesújtó csapásként érte Mint, a termékenységistent, a termés védelmezőjét.

9 — Háromnapi sötétség. Rá, a legjelentősebb napisten, és Hórusz, egy másik napisten kegyvesztett lett.

10 — Az elsőszülöttek halála, beleértve a fáraó gyermekét is, akit megtestesült istennek tekintettek. Rá (Ámon-Rá), a napisten, akit néha kosként ábrázoltak, képtelen volt megakadályozni ezt a csapást.

[Kiemelt rész a 66. oldalon]

 Mitológia és keresztényiség

Az ősi Görögország és Róma mitikus isteneinek imádata már régóta uralkodott, amikor a keresztényiség közel 2000 évvel ezelőtt színre lépett. Kis-Ázsiában még a görög istenneveket használták. Amikor tehát Listra (ami ma Törökország területén található) lakói a keresztény gyógyítókat, Pált és Barnabást „isteneknek” nevezték, Hermésznek és Zeusznak hívták őket; nem a nevek római megfelelőjét, a Mercuriust és a Jupitert említették. A Biblia beszámolója így szól: „És Zeusz papja, akinek a temploma ott állt a város előtt, bikákat és virágfüzéreket hozatott elő, és a tömegekkel együtt áldozatokat akart bemutatni” (Cselekedetek 14:8–18). Csak nehezen sikerült Pálnak és Barnabásnak visszatartani a tömeget attól, hogy áldozatot mutasson be nekik. Ez rávilágít, milyen komolyan vették akkoriban az emberek a mítoszaikat.

[Kép a 42. oldalon]

Az Olümposz (Görögország), az istenek feltételezett lakóhelye

[Kép a 47. oldalon]

Ékírásos agyagtábla, rajta a Gilgames-eposz egy töredéke

 [Kép az 50. oldalon]

Anubisz, a sakálfejű isten megméri egy lélek szívét (a mérleg bal serpenyőjén) Maat, az igazság és a pártatlanság tollként szimbolizált istennője ellenében; Thot egy táblára írja fel az eredményt, amit azután Ozirisz tudomására hoznak

[Képek az 55. oldalon]

Chalchihuitlicue, a friss víz azték istennője; egy bagoly formájú edény, a tetején egy mélyedéssel, amibe feltehetőleg a feláldozott szíveket helyezték

[Kép az 57. oldalon]

Az egyiptomi triád: (balról jobbra) Hórusz, Ozirisz és Ízisz

[Képek az 58. oldalon]

Az inkák napimádatot gyakoroltak a perui Machu Picchuban

Intihuatana, egy „oszlop”, amihez a napot „erősítették”; valószínűleg a napimádattal kapcsolatban használták Machu Picchuban

[Képek a 63. oldalon]

Hórusz, a sólyom, Ápisz, a bika és Heket, a béka szobrai. Az egyiptomi istenek képtelenek voltak megakadályozni a csapásokat, amelyeket Jehova küldött, beleértve a Nílus vérré válását is

[Képek a 64. oldalon]

Görög istenségek: (balról jobbra) Aphrodité; Zeusz, kezében Ganümédésszel, az istenek pohárnokával; és Artemisz