Az isteni név korszakokon át

JEHOVA azt akarja, hogy az emberek ismerjék és használják az ő nevét. Ez kitűnik abból, hogy már az első két embernek feltárta a nevét. Tudjuk, hogy Ádám és Éva jól ismerte Isten nevét, mert miután Éva megszülte Kaint, az eredeti héber szöveg szerint ezt mondta: „Fiút szültem Jehova segítségével” (1Mózes 4:1).

Később arról olvasunk, hogy a hűséges férfiak, mint például Énókh és Noé is az „igaz Istennel jártak” (1Mózes 5:24; 6:9). Ők is bizonyára ismerték Isten nevét. A név az igaz Noé és családja jóvoltából fennmaradt a vízözön után is. Isten szolgái — annak ellenére, hogy vízözön után nemsokára Bábelben nagy lázadás tört ki — használták Isten nevét. Ez a név több százszor előfordul az Izraelnek adott isteni törvényekben is. Csupán Mózes 5. könyvében 551-szer fordul elő.

A bírák napjaiban az izraeliták bátran, tartózkodás nélkül használták Istennek a nevét. Még az egymás közötti üdvözlésükben is említették. Boázról az eredeti héberben azt olvassuk, hogy arató munkásait így üdvözölte: „Jehova legyen veletek!” A köszönést így viszonozták a munkásai: „Jehova áldjon meg téged!” (Ruth 2:4).

Az izraeliták egész területén végigkísérhetjük, hogy Jehova nevét használták egész a babiloni fogságból Júda földjére való visszatérésükig. Dávid király, ez az Isten szíve szerinti király, nagyon sokszor említette Isten nevét. Csak az általa írt zsoltárokban több százszor fordul elő ez a név (Cselekedetek 13:22). Isten neve sok izraelita nevébe beépült. Példa erre: „Adónia („Uram Jah” — „Jah” a Jehova rövidített alakja), Ésaiás („Jehovától jövő megmentés”), Jonathán („Jehova adta”), Mikeás („Ki olyan, mint Jehova?”), és Józsué („Jehova a megmentés”).

Biblián kívül

Az isteni név széles körű használatára az ókorban több, Biblián kívüli forrásmű is rámutatott. 1961-ben Jeruzsálemtől délnyugatra, viszonylag a városhoz közel, feltártak egy ősi temetkezési barlangot. Erről az Israel Exploration Journal-ban (13. kötet, 2. szám) tudósítás jelent meg. A barlang falain héber feliratok voltak az i. e. VIII. század második feléből. A feliratok között ilyen mondatok olvashatók: „Jehova az egész föld Istene.”

1966-ban riport jelent meg az Israel Exploration Journal-ban (16. kötet, 1. szám), és beszámolt olyan cserépedényekről, amelyeken héber írás volt. A leletek Aradból, Dél-Izraelből valók. Az írások i. e. VII. század vége felé készültek. Az egyik ilyen írás például magánlevél, amely Eliáshib nevezetű férfinak szólt. Így kezdődik: „Az én uramnak, Eliáshibnak: Jehovától kérd békességedet.” A vége így szól: „Jehova házában lakik.”

1975-ben és 1976-ban Negeb környékén  ténykedő régészek feltártak egy csokorra való héber és föníciai feliratot a falvakolatokon, nagy tároló korsókon és kőedényeken. A feliratok tartalmazták az Istennek megfelelő héber szót, valamint Isten JHVH nevét héberül. Magában Jeruzsálemben is nemrégen felszínre került egy kis összetekert ezüstszalag, szemmel láthatólag a babiloni száműzetés előtti időből. A kutatók azt mondják, hogy amikor kiterítették, Jehova neve került elő — héber betűkkel leírva (Biblical Archeology Review, 1983. március/​április, 18. oldal).

Egy másik példa Isten nevének használatára az úgynevezett „Lákisi levelek”. Ezek az agyagcserepekre írott levelek 1935—38 között Lákisnak, ennek az erődítménnyel körülvett városnak romjai alól kerültek elő. Valamikor Lákis jelentős szerepet játszott Izrael történelmében. Úgy tűnik, hogy ebben egy judeai előőrsnél szolgáló tiszt Jaos nevezetű lákisi felettesének írt, minden valószínűség szerint az izrael—babilon háború alatt, az i. e. VII. század vége felé.

A nyolc olvasható cserépdarab közül hét ilyen üdvözléssel kezdi üzenetét: „Jehova láttasson jó napokat az én urammal jó egészségben!” Isten neve összesen 11-szer fordul elő a hét üzenetben, világosan jelezve, hogy Jehova neve i. e. VII. század vége felé még használatos volt a mindennapi beszédben.

Még a pogány uralkodók is ismerték és használták Isten nevét, amikor utaltak az izraeliták Istenére. Mésa, moabita király, a Moabita Kövön Izrael ellen viselt katonai hőstetteivel kérkedik, és többek között ezt mondja: „Így szólt hozzám Kémos: ’Menj, foglald el Nébót Izraeltől!’ Én eszerint elindultam és hajnalhasadástól egész délig harcoltam ellene, bevettem és mindenkit leöldököltem . . . Majd magammal hoztam Jehova [edényeit] és Kémos elé hurcoltam őket.”

Isten nevének ilyen nem bibliai használatára utalva a Theologisches Wörterbuch zum Alten Testament az 538. oldalon ezt mondja: „A Tetragrammatonnak jhvh formában való közel 19 okiratszerű előfordulása azt tanúsítja, hogy e tekintetben megbízható a M[aszoréta] Sz[öveg]; mindenestre még több minden várható az Aradi Levéltárból” (Fordítás németből).

Isten neve nem megy feledésbe

Isten nevének ez a közismertsége és használata fennmaradt Malakiás idejéig, aki Jézus előtt körülbelül 400 évvel élt. A nevét viselő bibliai könyvben Malakiás kiemeli az isteni nevet, hiszen 48-szor használja.

Ahogy az idő telt, a zsidók elkerültek szülőföldjükről, és egyesek már nem olvasták a Bibliát héber nyelven; i. e. III. században a Biblia akkor meglevő részeit (az „Ószövetséget”) elkezdték görögre, az akkori nemzetközi nyelvre fordítani. De Isten nevét nem hagyták figyelmen kívül. A görög Septuaginta ősi, napjainkig fennmaradó másolatai ezt tanúsítják.

Mi volt a helyzet Jézus korában? Honnan lehet megtudni, hogy ő és apostolai használták-e Isten nevét?

[Kép a 12. oldalon]

Ebben az i. e. VII. évszázad vége táján készült agyagtöredékre írt levélben Isten neve kétszer is előfordul.

[Forrásjelzés]

(A kép közlése Izrael Régiségek és Múzeumok Osztályának szíves engedélyével történt)

[Képek a 13. oldalon]

Isten neve megtalálható a Lákisi levelekben és a Moabita-kövön is