Isten neve és az „Újszövetség”

ISTEN nevének pozíciója a Héber Iratokban, az „Ószövetségben megingathatatlanul helyreállt. Bár a zsidók még mindig nem ejtik ki Isten nevét, vallásos hitük megóvta őket attól, hogy eltávolítsák Isten nevét a Bibliának az általuk készített régi kéziratainak másolataiból. A Héber Iratokban — valójában — minden névnél többször szerepel Isten neve.

A Keresztény Görög Iratokkal, az „Újszövetséggel” más a helyzet. A Jelenések könyvének, a Biblia utolsó könyvének kéziratai tartalmazzák Isten nevét — csak rövidített formában: a Jah alakban (például a „Hallelujah” szóban). Ettől eltekintve, egyetlen ma meglevő kézirat — kezdve Máté evangéliumától egészen a Jelenések könyvével bezárólag — nem tartalmazza Isten teljes nevét. De ez azt jelenti, hogy eredetileg nem volt ott Isten neve? Nem! Ez azért lenne felettébb meglepő, mert Jézus követői elismerték Isten nevének a fontosságát, és Jézus arra tanította őket imádkozni, hogy szenteljék meg Isten nevét. Mi történt hát?

A helyzet megértéséhez emlékeznünk kell arra, hogy a most birtokunkban levő Keresztény Görög Iratok kéziratai nem eredeti példányok. Máté, Lukács és más bibliai írók könyvei annyira olvasottak voltak, hogy hamar tökrementek a használat következtében. Ez indokolta a másolatok készítését. De amikor a másolatok is tönkrementek, újabb példányokat kellett készíteni a másolatokról. Ez azért  látszik ésszerű következtetésnek, mert a másolatok mindennapi olvasására és nem megőrzésére készültek.

A Keresztény Görög Iratoknak ma több ezer másolata létezik, de legtöbbjük vagy az i. sz. IV. századában, vagy egy későbbi időben készült, ami egy eshetőséget sejtet: Kellett valaminek töténnie a Keresztény Görög Iratok szövegével a negyedik század előtt, ami az isteni név elhagyásához vezetett. Történt ilyesvalami? Igen, a tények ezt bizonyítják.

A név benne volt

Abban biztosak lehetünk, hogy Máté apostol belefoglalta Istennek a nevét a róla elnevezett evangéliumba. Miért? Mert eredetileg ezt az evangéliumot héberül írta. A VI. században Jeromos, a Latin Vulgata fordítója ezt írta: „Máté, vagy más néven Lévi, aki vámszedőből lett apostol, elsőnek állította össze héberül a Krisztusról szóló evangéliumot Júdeában . . . Arról nincs megbízható tudomásunk, ki fordította le később görögre. A héberül írt evangélium azonban napjainkig fennmaradt a cezáreai könyvtárban.”

Mivel Máté héberül írt, elképzelhetetlen, hogy ne használta volna Istennek a nevét, főleg az „Ószövetségből” vett idézetekben, ahol ez a név előfordult. A Biblia második részének írói — Mátén kívül — az akkori nemzetközi nyelven, vagyis görögül írtak nagyszámú hallgatóiknak. Ennélfogva nem az eredeti írásokból idéztek, hanem a görög Septuaginta fordításból. Máté evangéliuma is le lett fordítva görögre. Vajon Isten neve szerepelt ezekben a görög nyelvű írásokban?

Nos, a Septuaginta fordításnak egyes igen-igen régi töredékei, amelyek Jézus napjaiban is léteztek, fennmaradtak mindmáig, és figyelemre méltó, hogy Isten személyes neve is előfordult bennük. The New International Dictionary of the New Testament Theology (2. kötet, 512. oldalon) ezt mondja: „A legújabb szövegfeltárások kétséget támasztanak a tekintetben, hogy a LXX (Septuaginta) összeállítói a Tetragrammatont (JHVH-t) kyriosz-szal [κύριος] fordították volna. A rendelkezésünkre álló legrégibb LXX MSS (töredékek) szerint a Tetragrammatont héber betűkkel írták át a görög szövegbe. Ezt a szokást követték a későbbi, i. sz. első századában élő Ósz[övetségi] Szentírás zsidó fordítói is.” Ezért Jézus és tanítványai akár héberül, akár görögül olvasták a Szentírást, mindenütt találkoztak az isteni névvel.

George Howard, a Georgiai Egyetem (USA) professzora ezt a kommentárt fűzi ehhez: „Amikor az újszövetségi egyház által használt és idézett Septuaginta tartalmazta az isteni név héber alakját, az Újszövetség írói idézeteikben kétségtelenül átvették a Tetragrammatont” (Biblical Archeology Review, 1978 március, 14. oldal). Milyen jogalapon tehettek volna mást?

Isten neve az „Ószövetség” görög nyelvű fordításaiban még jó sokáig megmaradt. A II. század első felében a zsidó prozelita Akvila készített egy új görög nyelvű fordítást a Héber Iratokból, és ebben az Isten nevét az ősi héber írásjegyekkel jelölte a Tetragrammaton formájában. A III. században Origenész ezt írta: „A leghitelesebb kéziratokban is megtaláljuk a nevet héber betűkkel leírva, de nem a mai alakkal, hanem a legrégibb betűalakkal.”

Sőt Jeromos még a negyedik században is azt írja a Sámuel és Királyok könyveihez írt bevezető előszavában: „Isten nevét, a Tetragrammatont: יהוה, bizonyos görög kötetekben még ma is megtaláljuk az ősi betűk szerint leírva.”

A név eltávolítása

Erre az időre azonban a Jézus által megjövendölt hitehagyás szemmel láthatólag már formát öltött, és a név, jóllehet a kéziratokban még előfordult, de már egyre inkább kiszorul a használatból  (Máté 13:24–30; Cselekedetek 20:29, 30). Tulajdonképpen az a helyzet alakult ki, hogy sok olvasó egyszerűen nem ismerte fel, hogy mi az a négy betű, és Jeromos azt írja, hogy „az ő korában egyes műveletlen emberek a görög könyvekben előforduló Tetragrammatont a görög betűkhöz való hasonlatosság alapján ΠΙΠΙ-nek ejtették”.

A Septuaginta később készült másolataiból Isten nevét már kihagyták, és helyette „Isten” (Theosz) és „Úr” (Kyriosz) szavakat írtak. Ezt onnan tudjuk, hogy a Septuaginta töredékek fennmaradt legrégibb példányaiban még ott volt Isten neve, de ugyanennek a Septuaginta fordításnak ugyanezen szövegeiből készült másolataiból már hiányzott.

Ugyanez történt az „Újszövetséggel” vagy a Keresztény Görög Iratokkal. George Howard professzor a továbbiakban ezt mondja: „Amikor a Septuagintában az isteni név héber megfelelőjét eltűntették, és helyette egy görög szót írtak, a Septuagintából vett, de az Újszövetségben előforduló idézetekből szintén kimaradt ez a név . . . Az isteni név tehát hamarosan megszűnt létezni a pogány egyház számára, kivéve azt az esetet, amikor még az összevont alakokban fel-feltűnt, vagy ha tudósok felidézték.”

Eszerint, míg egyfelől a zsidók vonakodtak kiejteni Isten nevét, másfelől a hitehagyott keresztény egyház addig-addig ügyeskedett, míg teljesen eltávolította az egész Bibliáról készített görög nyelvű kéziratokból és minden más nyelvű fordításból.

A név szükségessége

Miként korábban már láttuk, a név a héber Szentírás sok fordításában helyre lett állítva. De mit mondhatunk a Görög Iratokról? Nos, a Biblia fordítói és kutatói rájöttek arra, hogy a Keresztény Görög Iratok bizonyos részeit Isten neve nélkül nem lehetne jól megérteni. A név visszaállítása az „Újszövetség”-i szövegbe nagy mértékben előmozdította az  ihletett Biblia e részének tisztább és világosabb megértését.

Vegyük például Pál apostolnak a rómaikhoz intézett szavait az Ökumenikus fordítás szerint: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” (Róma 10:13). Kinek a nevét kell tehát segítségül hívnunk? Mivel a Bibliában Jézust gyakran „Úrnak” szólítják, és írásszöveg konkrétan ezt mondja: „Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz”, vajon azt kell következtetnünk, hogy Pál a fenti szavakban Jézusról beszélt? (Cselekedetek 16:31, Károli).

Nem, semmiképpen! A Róma 10:13. [vers alatt közölt idézet a Károli fordításban] utal a Joel 2:32. versére a Héber Iratokban. Ha kikeressük ezt az írásszöveget, azt találjuk, hogy Pál tulajdonképpen Joel szavait idézi a Rómaikhoz írott levelében; és Joel az eredeti héber szöveg szerint ezt mondta: „Mindaz, aki segítségül hívja Jehova nevét, épségben megmenekül” (Új Világ fordítás). Igen, Pál értelmezése szerint itt Jehova nevét kell segítségül hívni. Noha hinnünk kell Jézusban, mégis megmentésünk Isten nevének helyes értékelésével kapcsolódik össze.

Ez a példa is szemlélteti, hogy Isten nevének szándékos kihagyásával mennyire összekeveredett sok ember tudatában az, hogy kit kell az Úr szón érteni: Jehovát-e vagy Jézus Krisztust? Nem vitás, hogy nagymértékben ennek tulajdonítható a háromság tanának a kialakulása is!

Szükséges-e a nevet helyreállítani?

Van-e joga a fordítónak, hogy visszaállítsa ezt a nevet az „Újszövetségben” arra való tekintettel, hogy a most meglevő kéziratok ezt a nevet nem tartalmazzák? Van! A legtöbb görög lexikon elismeri, hogy a bibliai „Úr” szó gyakran Jehovára utal. Robinson 1859-ben megjelent A Greek and English Lexicon of the New Testament című művében a görög Kyrios címszó alatt az alábbiak olvashatók: „E szó jelentése: Isten, mint legfőbb Úr, a világegyetem egyeduralkodója rendszerint a Septuagintá-ban héb[er] Jehova: יהוה megfelelője.” Következésképpen azokon a helyeken, ahol a Keresztény Görög Iratok írói a régebbi Héber Iratokat idézik, a fordítónak joga van a Kyrios szót Jehovával visszaadni minden olyan helyen, ahol az isteni név az eredeti héberben előfordul.

Sok fordító ennek megfelelően járt el. Legalábbis a XIV. századtól kezdve sok héber nyelvű fordítást készítettek a Keresztény Görög Iratokból. Mit tettek a fordítók, amikor olyan „ószövetségi” idézetekre bukkantak, amelyben Istennek  a neve is benne volt? Úgy érezték, hogy kötelesek Isten nevét visszaállítani az eredeti szövegben. A Keresztény Görög Iratok részben vagy teljesen elkészült több héber nyelvű fordítása tartalmazza Istennek a nevét.

Sok mai fordítás ezt a példát utánozza, de különösen a misszionáriusok által használt fordításokban láthatjuk ezt. A Keresztény Görög Iratok számos afrikai, ázsiai, amerikai és csendes-óceáni szigetek nyelvén készült fordításai minden megkötöttség nélkül használják az Istennek a nevét. Az olvasó így világosan meg tudja különböztetni az igaz Istent a hamis istenektől. A név európai nyelveken készült fordításokban is megjelent.

Van egy fordítás, amely kellő megokolással bátran visszaállította Istennek a nevét. Ez a Keresztény Görög Iratok Új Világ fordítása. Ez a fordítás, amely jelenleg már 11 modern nyelven megkapható, helyreállította Isten nevét minden olyan helyen, ahol a Héber Iratokból vett idézetekben az isteni név eredetileg is előfordult, és ez mint idézet szerepel a Keresztény Görög Iratokban. Isten neve összesen 237-szer fordul elő a Keresztény Görög Iratok Új Világ fordításában, s mindenütt kellő indokkal.

A név ellenzői

Annak ellenére, hogy sok fordító igyekezett az isteni nevet a Bibliában helyreállítani, még mindig akadnak olyan vallásos egyének, akik a név eltávolítása mellett kardoskodnak. A zsidók ugyan meghagyták az isteni nevet a Bibliájukban, de kiejteni már nem voltak hajlandók. A II. és III. századi hitehagyott keresztények viszont eltűntették a görög nyelvű bibliai kéziratokból, és a bibliafordítás készítésekor egyszerűen kihagyták az Istennek a nevét. Napjainkban is akadnak olyan bibliafordítók, akik ugyanezt teszik annak ellenére, hogy fordításaikat az eredeti héber szövegből készítik, ahol majdnem 7000-szer szerepel Istennek a neve. Az 1984-es kiadású Szent Iratok Új Világ fordításában a héber szövegben 6973-szor találkozunk Isten nevével.

Hogyan tekinti Jehova azokat, akik nevét eltűntetik a Bibliából? Ha te lennél egy könyvnek a szerzője, hogyan érintene, ha azt tapasztalnád, hogy valaki odáig vetemedne, hogy az általad szerzett könyvből a nevedet eltűntetné? Azok a fordítók, akik ellenvetéseket hoznak fel a név használatával szemben, rendszerint kiejtésbeli problémákra vagy a zsidó hagyományra hivatkoznak. Ezek a személyek azokhoz hasonlítanak, akikről Jézus azt mondta, hogy „ti a szúnyogot megszűritek, de a tevét elnyelitek” (Máté 23:24). Fennakadnak jelentéktelen dolgokon, ugyanakkor azonban sokkal nagyobb problémákat idéznek elő maguknak azzal, hogy a világegyetem legnagyobb személyiségének a nevét eltűntetik abból a könyvből, amely az ő ihletése alapján jött létre.

A zsoltáros ezt írta: „Meddig űz még csúfot, Istenünk, az ellenség? Mindvégig káromolhatja nevedet az ellenfél? (Zsoltárok 74:10, K.f.).

[Kiemelt rész a 25. oldalon]

„Az ÚR” szó — vajon egyenértékű „Jehovával”?

Isten megkülönböztető személyes nevének eltávolítása a Bibliából és helyettesítése olyan címekkel, mint „Úr” vagy „Isten” szó, elhomályosítja és sok tekintetben pontatlanul adja vissza a Bibliának a szövegét. Például olyan szókombinációkhoz vezethetnek, amelyeknek semmi értelmük nincs. A Jeruzsálemi Biblia előszavában ezt olvashatjuk: „Azt mondani, hogy ’Az Úr az Isten’, egyszerűen tautológia [szükségtelen vagy értelmetlen szóismétlés]. Mennyivel értelmesebb, ha azt mondjuk, hogy ’Jahve az Isten’.”

E helyettesítő nevek miatt félreérthető mondatok születhetnek. A Zsoltárok 8:10. verse az Ökumenikus fordítás szerint így hangzik: „Ő URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” Mennyivel közérthetőbb, ha a Jehova nevet helyreállítjuk az eredeti szövegben. A Young-féle Literal Translation of the Holy Bible fordításában ez a vers így hangzik: „Ó Jehova, mi Urunk, mily tiszteletre méltó a te neved az egész földön!”

A név kihagyása a Szentírásból értelemzavarhoz is vezethet. A Zsoltárok 110:1. verse ezt mondja: „Így szól az ÚR az én uramhoz: Ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem! (Ökumenikus fordítás). Nem tudjuk, ki szól itt kihez? Mennyivel pontosabban adja vissza ugyanezt a verset az Új Világ fordítás: „Ez Jehova kijelentése az én uramnak: ’Ülj az én jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábadnak zsámolyául teszem.’ ”

Ezenfelül Jehova nevének „Úr” szóval való helyettesítése valami kulcsfontosságú dolgot tűntet el a Bibliából: Isten személyes nevét. The Illustred Bible Dictionary. (I. kötet, 572. oldalon) ezt mondja: „Szigorúan véve, Jehova a kizárólagos neve Istennek.”

The Imperial Bible-Dictionary (I. kötet, 856. oldalon) az „Isten” (Elohim) és „Jehova” közötti különbséget így írja le: „[Jehova] mindenütt tulajdonnév, személyes Istent jelöl, de kizárólagosan csak őt; Elohim viszont inkább egy közfőnév jellegét mutatja, amely rendszerint, de nem feltétlenül vagy kizárólagosan a legfőbb Lényt jelzi.”

J. A. Motyer, az angliai Trinity College igazgatója ezt fűzi hozzá: „Sok lényeges dolgot elveszítünk a Biblia olvasásakor, ha a helyettesítő nevek [Úr vagy Isten] miatt nem gondolunk Istennek személyes, bizalmas nevére. Pedig Istennek a szándéka az volt, hogy legbensőbb énjét tárja fel előttünk, amikor népével közölte nevét” (Eerdmans’ Handbook to the Bible, 157. oldal).

Ha csak címet említünk, ezzel nem neveztünk meg valakit konkrétan, egyedien. Egy cím sohasem tudja közvetíteni Isten eredeti nevének igazi, gazdag jelentéstartalmát.

[Kiemelt rész/​képek a 26. oldalon]

Ez a Septuagintá-ból való részlet (jobbra) az első századból való és Zakariás 8:19–21 és 8:23—9:4-ig terjedő verseket tartalmazza. Jelenleg a Jeruzsálemi Izraeli Múzeumban őrzik. Isten neve ebben a töredékben négyszer fordul elő, ebből három előfordulását itt jelzi is a kinagyítás . . . Az Alexandriai Kéziratban (balra) a Septuaginta másolata 400 évvel későbbi keltezésű, de már Isten neve ugyanezekben a versekben KY és KC, azaz a görög Kyrios („Úr”) szó rövidítéseivel van helyettesítve

[Kiemelt rész a 27. oldalon]

John W. Dawis, egy XIX. században Kínában élő misszionárius így indokolta, hogy véleménye szerint miért szükséges Isten nevét a Bibliában használni: „Ha a Szent Szellem minden megadott helyen héberül Jehovát mond, miért nem ezt a kifejezést használja a fordító is angolul vagy kínaiul? Mi jogon válogatja ki, hogy egyik helyen Jehovát mond, a másikon viszont más nevet? . . . Ha valaki azt mondaná, hogy vannak esetek, ahol Jehova nevének használata helytelen, nos, ez esetben meg kellene indokolnia állítását. Az onus probandi [a bizonyítás terhe] az ő vállán nyugszik. És nem könnyű feladatot vállal magára, mert ilyen egyszerű kérdésre kell majd választ adnia: Ha egy adott esetben helytelen a fordításban Jehova nevét használni, akkor miért használták az ihletett írók Jehova nevét az eredetiben?” — The Chinese Recorder and Missionary Journal, VII: kötet, Shanghai, 1876.

[Kép a 23. oldalon]

A Keresztény Görög Iratok Új Világ fordítása helyesen 237-szer használja Isten nevét

[Képek a 24. oldalon]

Isten neve egy minorcai templomon, Spanyolországban;

egy Párizs környéki szobron, Franciaországban;

és az olaszországi Chiesa di San Lorenzo-n, Pármában