Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A világ legelterjedtebb könyve

A világ legelterjedtebb könyve

A világ legelterjedtebb könyve

„A Biblia a történelem legolvasottabb könyve . . . Minden más könyvnél többet terjesztettek el belőle. Szintén a Biblia az a könyv, amelyet minden más könyvnél többször és több nyelvre fordítottak le” („The World Book Encyclopedia”).1

A LEGTÖBB könyv bizonyos tekintetben olyan, mint az emberek. Megjelennek a színen, nő a népszerűségük, majd — egy maroknyi klasszikus mű kivételével — megöregszenek és meghalnak. A könyvtárak sokszor megszámlálhatatlan idejétmúlt, nem olvasott, valójában halott könyvek temetőjeként szolgálnak.

A Biblia azonban még a klasszikus művek között is kivételes helyet tölt be. Bár megírásának kezdete 3500 évre nyúlik vissza, ennek ellenére nagyon is élő. Messzemenően a Biblia a legelterjedtebb könyv a földön. * Évente mintegy 60 millió példányt forgalmaznak a teljes Bibliából vagy egyes részeiből. Az első, mozgatható betűs géppel nyomtatott kiadás Gutenberg János, német feltaláló nyomdagépéről került le 1455 táján. A becslések szerint azóta négymilliárd példányt nyomtattak a Bibliából (részben vagy egészben). Még csak meg sem közelíti egyetlen más könyv sem, akár vallásos könyv, akár másféle.

A történelem legtöbb nyelvre lefordított könyve szintén a Biblia. Több mint 2100 nyelvre és nyelvjárásra fordították le a teljes Bibliát vagy egyes részeit. * Az emberi család több mint 90 százaléka saját nyelvén tud hozzájutni a Bibliának legalább bizonyos részeihez.2 Ez a könyv átlépte a nemzeti határokat, és áttört a faji és etnikai korlátokon.

A statisztikai adatok önmagukban esetleg még nem szolgáltatnak kellő indokot az embernek arra, hogy megvizsgálja a Bibliát. Forgalmazásának és lefordításának a számadatai viszont benyomáskeltőek, bizonyítva a Biblia egyetemes vonzerejét. Az egész emberi történelem legkelendőbb és legtöbb nyelvre lefordított könyve minden bizonnyal méltó arra, hogy figyelmet fordítson rá az ember.

[Lábjegyzetek]

^ 4. bek. Úgy gondolják, hogy a Biblia után a legelterjedtebb kiadvány a vörös borítású Idézetek Mao Ce-tung műveiből című füzet, amelyből a becslések szerint 800 millió példányt adtak el vagy terjesztettek el.

^ 5. bek. A nyelvek számát illetően a statisztikai adatok az Egyesült Bibliatársulatok által kiadott adatokon alapulnak.

[Kép a 6. oldalon]

A latin Gutenberg Biblia, az első, mozgatható betűs géppel nyomtatott teljes könyv