Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hátsó borító

Hátsó borító

Hátsó borító

Melyik másik könyv az

• amely a világon ilyen sok művészeti, irodalmi és zenei remekműre gyakorolt hatást, ugyanakkor mélyrehatóan befolyásolja a törvényeket is?

• amely több ezer éven át történő, emberi kézzel való újramásolás után fennmaradt, mégis lényegében úgy került hozzánk, ahogyan megírták?

• amely akkora önzetlenségre ösztönzött egyeseket, hogy készek voltak megpróbáltatásokat elszenvedni, sőt életüket kockáztatni azért, hogy lefordítsák?

• amelyet több mint 2100 nyelvre fordítottak le, és ezzel az emberi család több mint 90 százaléka számára elérhetővé tették?

• amely olyan tudományos igazságokat hoz fel, melyeket csak sok száz évvel később fedeztek fel?

• amely olyan kortalan alapelveket tartalmaz, melyek minden rasszból, etnikumból és nemzetiségből származó embereknek segíteni tudnak, hogy javítsanak az életük minőségén?

• amely olyan félreérthetetlen jövendöléseket tartalmaz, melyek — a történelmi tények által bizonyítottan — valóra váltak?

Ugye érdemes megvizsgálni egy ilyen könyvet?