Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan tudnék beszélgetni a szüleimmel?

Hogyan tudnék beszélgetni a szüleimmel?

1. FEJEZET

Hogyan tudnék beszélgetni a szüleimmel?

„Összeszedtem minden bátorságomat, hogy elmondjam a szüleimnek, mit érzek, de nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, és belém fojtották a szót. Nem volt könnyű rászánnom magam erre a beszélgetésre, és aztán az egész egy nagy csalódás lett!” (Rosa)

AMIKOR kicsi voltál, ha nem tudtál valamit, valószínűleg azonnal a szüleidhez szaladtál, hogy megkérdezd őket. Mindent elmondtál nekik, minden gondolatodat és érzésedet, akár apróság volt, akár fontos dolog – és adtál a véleményükre.

Most viszont talán már úgy érzed, hogy a szüleid nem értenek meg. „Egyik este a vacsoránál sírva fakadtam, és elmondtam a szüleimnek, mi bánt – mondja Edina. – Meghallgattak, de úgy tűnt, hogy nem értik, mi a baj.” Mi lett a beszélgetésből? „Bementem a szobámba, és tovább sírtam.”

Az is lehet, hogy nem akarsz mindig mindent elmondani a szüleidnek. „Sok mindenről beszélgetek apuékkal – meséli Christopher. – De nem akarom, hogy mindig minden gondolatomat tudják.”

Baj, ha valamit nem mondasz el a szüleidnek? Nem, ha ezzel nem csapod be őket (Példabeszédek 3:32). De függetlenül attól, hogy megértenek-e a szüleid, vagy hogy akarsz-e velük beszélni valamiről, vagy sem, az biztos, hogy fontos beszélgetned velük, nekik pedig tudniuk kell arról, hogy mi történik veled.

Beszélj, beszélj, beszélj!

Bizonyos szempontból a szülőkkel való beszélgetés hasonlít ahhoz, mint amikor elindulsz valahova autóval. Ha úttorlaszhoz érsz, nem fordulsz vissza, hanem keresel egy másik utat. Vegyünk két szituációt.

1. ÚTTORLASZ Beszélni szeretnél a szüleiddel, de úgy érzed, hogy nem figyelnek rád. „Nehéz beszélgetnem apuval – mondja Lea. – Néha beszélek hozzá, és egyszer csak ezt kérdezi: »Ne haragudj, mondtál valamit?«”

KÉRDÉS: Mit tehet Lea, ha muszáj megbeszélnie egy problémát az apukájával? Legalább három lehetősége van.

A lehetőség

Ráförmed az apukájára. Ezt mondja: „Apa, ez fontos, figyelj már!”

B lehetőség

Nem mondja el, amit akar. Egyszerűen faképnél hagyja az apukáját, és nem beszél vele a gondjairól.

C lehetőség

Vár, és egy alkalmasabb időpontban újra előhozza a témát. Négyszemközt beszél az apukájával egy kicsit később, vagy leírja neki egy levélben a problémáját.

Szerinted melyik lenne a legjárhatóbb út? ․․․․․

Nézzük meg mind a három lehetőséget, és azt, hogy hova vezethetnek.

Lea apukájának sok minden leköti a figyelmét, és nem veszi észre, hogy a lánya zaklatott. Ezért ha Lea az A lehetőséget választja, az apukája talán nem is fogja érteni, hogy miért kiabál. Csak mert Lea felemeli a hangját, még nem biztos, hogy az apukája jobban fog figyelni rá, és Lea sem lenne tisztelettudó vele (Efézus 6:2). Ez a lehetőség nem vezetne eredményre.

A B lehetőség tűnik a legkönnyebbnek, ám nem ez a legokosabb választás. Miért? Mert „meghiúsulnak a tervek, ahol nincs bizalmas megbeszélés” (Példabeszédek 15:22). Ha Lea szeretné jól megoldani a problémáját, beszélnie kell az apukájával. Ő pedig csak akkor tud neki segíteni, ha tudja, mi a baj. Beszélgetés nélkül egyik sem fog menni.

Ha viszont Lea a C lehetőséget választja, akkor nem fog egy „úttorlasz” miatt zsákutcába kerülni a beszélgetés. Egy másik időpontban megpróbálja újból felhozni a témát. Ha pedig úgy dönt, hogy ír egy levelet, akkor máris jobban fogja érezni magát. A levélírás abban is segíthet neki, hogy konkrétan meg tudja fogalmazni, mit szeretne mondani, és amikor az apukája olvasni fogja a levelet, biztos, hogy figyelni fog. Pontosan tudni fogja, hogy mit szeretett volna mondani neki Lea, és jobban meg tudja majd érteni őt. Vagyis a C lehetőség mindkettőjüknek jó lenne.

Mi mást tehetne még Lea? Írd le, ha eszedbe jut valami. Azt is írd le, hogy ez a lehetőség milyen eredményhez vezetne.

․․․․․

2. ÚTTORLASZ A szüleid szeretnének beszélgetni veled, de neked nincs hozzá kedved. „Semmi sem rosszabb annál, mint amikor nehéz napod volt az iskolában, és amint hazaérsz, kérdésáradat fogad – mondja Sári. – Szeretném elfelejteni az iskolát, de a szüleim azonnal kérdezgetni kezdenek: »Milyen volt a napod? Minden rendben volt?«” Afelől semmi kétség, hogy Sári szülei jót akarnak. De ő ezt mondja: „Olyan nehéz a suliról beszélni, amikor fáradt és feszült vagyok.”

KÉRDÉS: Mit tehet Sári? Ő is legalább három lehetőség közül választhat.

A lehetőség

Lezárja a beszélgetést. Ezt mondja: „Hagyjatok békén! Nincs kedvem beszélgetni.”

B lehetőség

Belemegy a beszélgetésbe. Sári feszült, de kényszeredetten válaszolgat a szülei kérdéseire.

C lehetőség

Hagyja az iskola témát, és másról beszélget a szüleivel. Azt mondja a szüleinek, hogy inkább máskor beszéljenek arról, hogy mi történt az iskolában, amikor majd jobb hangulatban lesz. Aztán őszinte érdeklődéssel megkérdezi a szüleit: „Nektek hogy telt a napotok? Minden rendben volt?”

Szerinted melyik lenne a legjárhatóbb út? ․․․․․

Most ismét nézzük meg egyesével a lehetőségeket, és lássuk, milyen eredményhez vezetnének.

Sári már eleve feszült, és nincs kedve beszélgetni. Ha az A lehetőséget választja, a feszültség nem fog elmúlni, és ráadásul még azért is rosszul fogja érezni magát, mert ráförmedt a szüleire (Példabeszédek 29:11).

Sári szülei sem örülnének a kitörésének, és az utána következő hallgatásnak sem. Lehet, hogy arra következtetnének, hogy Sári titkolódzik, és talán még inkább szeretnék, ha beszélgetne velük. Ez persze Sárit csak még jobban idegesítené. Ez a lehetőség nem vezetne eredményre.

A B lehetőség egyértelműen jobb választás az A lehetőséghez képest, hiszen Sári és a szülei legalább beszélgetnének. De mivel a beszélgetés kényszerű lenne, sem Sári, sem a szülei nem érnék el azt, amit szeretnének: egy könnyed, nyílt beszélgetést.

Ha azonban Sári a C lehetőséget választja, jobban fogja érezni magát, hiszen az iskola témát félretették egy időre. A szülei is örülnének, ha Sári megpróbálna velük beszélgetni. Minden kétséget kizáróan ez a megoldás lenne a legcélravezetőbb, mert a szülők is, és Sári is követnék a Filippi 2:4-ben található alapelvet: „Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is” (Katolikus fordítás).

Vigyázz, hogy ne értsenek félre!

Ne feledd, hogy a szavaid nem mindig azt az üzenetet közvetítik a szüleidnek, amit szeretnél. Például: A szüleid megkérdezik tőled, hogy miért vagy olyan szomorú. Ha azt mondod, hogy „nem akarok róla beszélni”, a szüleid ezt hallják ki belőle: „Nem bízok meg bennetek annyira, hogy elmondjam nektek. A barátaimmal fogom megbeszélni a dolgot, nem veletek.” Most képzeld el, hogy komoly problémád van, és a szüleid szeretnének segíteni neked. Írd le a válaszaidat.

Amikor azt mondod: „Ne aggódjatok. Meg tudom oldani a problémámat.”

A szüleid ez alatt ezt érthetik: ․․․․․

Ez lehetne egy jobb válasz: ․․․․․

A lényeg? Gondosan válaszd meg a szavaidat. Tiszteletteljes hangnemben beszélj (Kolosszé 4:6). Ne úgy tekints a szüleidre, mint akik az ellenségeid, hanem mint akik a te oldaladon állnak. És hát a helyzet az, hogy ha meg akarsz küzdeni a problémáiddal, minden elérhető segítségre szükséged van.

A KÖVETKEZŐ FEJEZETBŐL:

És ha nem az a problémád, hogy nem tudsz beszélgetni a szüleiddel? Mi van, ha beszélgetsz velük, csak éppen állandóan veszekedtek?

KULCSFONTOSSÁGÚ BIBLIAVERS

„Szívem egyenessége a beszédem, és ismeretet szól az ajkam őszintén” (Jób 33:3)

EGY JÓ TANÁCS

Ha nem könnyű leülnöd a szüleiddel, és így megbeszélni egy problémát, akkor sétálás, utazás vagy vásárlás közben beszéljetek róla.

TUDTAD . . . ?

Ahogy neked össze kell szedned a bátorságodat, hogy komoly témákról beszélj a szüleiddel, úgy nekik is nehéz ezekről beszélni, és ők is feszélyezve érzik magukat.

A HADITERVEM

Ha legközelebb úgy érzem, hogy nem akarok tovább beszélni a szüleimmel, ezt fogom tenni: ․․․․․

Ha a szüleim erőltetik, hogy beszéljünk valamiről, amiről én nem szeretnék, ezt fogom mondani nekik: ․․․․․

Amit meg szeretnék kérdezni a szüleimtől: ․․․․․

TE MIT GONDOLSZ?

● Miért lesz gördülékenyebb a beszélgetés, ha megfelelő időpontot választasz hozzá? (Példabeszédek 25:11).

● Miért éri meg a fáradságot beszélgetni a szüleiddel? (Jób 12:12).

[Oldalidézet a 10. oldalon]

„Nem mindig könnyű beszélgetni a szülőkkel. De amikor megnyílsz nekik, és beszélgetsz velük, az olyan érzés, mintha egy nagy kő esne le a szívedről” (Devenye)

[Kép a 8. oldalon]

Egy „úttorlasz” miatt nem kell hogy zsákutcába kerüljön a beszélgetés. Meg tudod találni a módját, hogy beszélgess a szüleiddel!