Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jeruzsálem, és a templom, amelyet Jézus ismert

Jeruzsálem/Heródes temploma

Jeruzsálem, és a templom, amelyet Jézus ismert

JÉZUST a megszületése után nem sokkal József és Mária elvitte abba a városba, ahová égi Atyja helyezte a nevét: Jeruzsálembe (Lk 2:22–39). Majd tizenkét évesen Jézus ismét Jeruzsálemben volt a pászkán. Értelmével ámulatba ejtette a templomban lévő tanítókat (Lk 2:41–51). Annak a templomi épületegyüttesnek az építése, amely része volt Nagy Heródes építési programjának, „negyvenhat évig” tartott (Jn 2:20).

Szolgálatának idején Jézus részt vett a Jeruzsálemben megtartott ünnepeken, ahol gyakran tömegeket tanított. Kétszer is kiűzte a pénzváltókat és a kereskedőket a templom udvaráról (Mt 21:12; Jn 2:13–16).

A templomtól északra, a Betzata-tónál, Jézus meggyógyított egy embert, aki már harmincnyolc éve beteg volt. Isten Fia helyreállította egy vak férfi látását is, amikor azt mondta neki, hogy mosakodjon meg a Siloám tavában, amely a város déli részén van (Jn 5:1–15; 9:1, 7, 11).

Jézus gyakran meglátogatta barátait, Lázárt, Máriát és Mártát Betániában, amely „mintegy három kilométernyi távolságra” volt Jeruzsálemtől keletre (Jn 11:1, 18, angol nyelvű Jegyzetes Biblia, lábjegyzet; 12:1–11; Lk 10:38–42; 19:29; lásd: „Jeruzsálem környéke”, 18. oldal). Halála előtt néhány nappal Jézus Jeruzsálem közelébe érkezett, útba ejtve az Olajfák hegyét is. Képzeld el, amint megáll, hogy megnézze a nyugatra elterülő várost, és sír miatta (Lk 19:37–44). A látvány, ami eléje tárult, hasonló lehetett ahhoz, mint amit a következő oldal tetején látsz. Majd egy szamárcsikó hátán bevonult Jeruzsálembe, valószínűleg a város valamelyik keleti kapuján át. A tömegek úgy köszöntötték őt, mint Izrael jövőbeli Királyát (Mt 21:9–12).

Jézus halála előtt fontos események történtek Jeruzsálemben, illetve a környékén: a Gecsemáné-kertben, ahol Jézus imádkozott; a szanhedrin termében; Kajafás házában; a kormányzó, Pilátus palotájában; és végül a Golgotán (Mk 14:32, 53—15:1, 16, 22; Jn 18:1, 13, 24, 28).

Feltámadása után Jézus Jeruzsálemben és a környékén is megjelent (Lk 24:1–49). Ezután felment az égbe az Olajfák hegyéről (Cs 1:6–12).

[Ábra a 31. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Jeruzsálem/Heródes temploma

A Templom Jellegzetességei

1. szentek szentje

2. szenthely

3. az égő felajánlás oltára

4. öntött tenger

5. papok udvara

6. izraeliták udvara

7. asszonyok udvara

8. pogányok udvara

9. válaszfal (Soreg)

10. királyi oszlopcsarnok

11. Salamon oszlopcsarnoka

TEMPLOM

kapu

papok udvara

kapu

szentek szentje

az égő felajánlás oltára

szenthely

izraeliták udvara

asszonyok udvara

öntött tenger

kapu

Salamon oszlop csarnoka

válaszfal (Soreg)

pogányok udvara

kapu

királyi oszlopcsarnok

kapuk

Antonia-erőd

híd

a szanhedrin terme?

TÜROPÖON-VÖLGY

Siloám tava

vízvezeték

Kajafás háza?

kormányzói palota

Golgota?

Golgota?

Betzata-tó

Gecsemáné-kert?

OLAJFÁK HEGYE

KIDRON VÖLGYE

Gihon-forrás

Én-Rógel

HINNOM-VÖLGY (GYEHENNA)

[Képek a 30. oldalon]

Látkép keletre a mai Jeruzsálem felől: A) a templom területe, B) a Gecsemáné-kert, C) az Olajfák hegye, D) Júda pusztája, E) a Holt-tenger

[Kép a 31. oldalon]

Kilátás nyugatra az Olajfák hegyéről Jézus napjaiban