A Vér — Alapvető fontosságú az élethez

Hogyan mentheti meg a vér az életedet? Érthető, hogy ez érdekel téged, hiszen a vér kapcsolatban van az életeddel. A vér szállítja szerte a testedben az oxigént, eltávolítja a szén-dioxidot, lehetővé teszi, hogy alkalmazkodj a hőmérséklet-változásokhoz és segít a betegségek elleni harcodban.

Az élet és a vér kapcsolata már jóval azelőtt létezett, mielőtt William Harvey 1628-ban feltérképezte a keringési rendszert. A fő vallások alapetikája egy Életadót állít a középpontba, aki kijelentést adott az életről és a vérről. Egy zsidó-keresztény jogtudós ezt mondta róla: „Ő maga ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Általa élünk, mozgunk és létezünk.” *

Azok az emberek, akik hisznek egy ilyen Életadóban, bíznak abban is, hogy az ő utasításai a tartós jólétünket szolgálják. Egy héber próféta úgy írta le őt, mint „Aki megtanít téged arra, ami javadra válik, Aki arra az útra vezet, amelyen járnod kell”.

Az Ésaiás 48:17-ben található ígéret, mely a Biblia része, egy mindannyiunk számára hasznos, etikai értéke miatt megbecsült könyv. Mit mond ez a könyv a vér emberi felhasználásáról? Vajon megmutatja, hogyan menthető meg az élet a vér által? Igen, a Biblia világosan rámutat arra, hogy a vér nem csupán összetett biológiai folyadék. Több mint 400-szor említi meg a vért, köztük néhány alkalommal éppen az élet megmentésével kapcsolatban.

Egy ősrégi kinyilatkoztatásában a Teremtő ezt mondta: „Minden mozgó állat, amely él, szolgáljon táplálékul számotokra . . . csak a húst az ő lelkével — vérével — meg ne egyétek.” Majd hozzátette: „A ti lelketek vérét számon kérem”, és ezzel elítélte a gyilkosságot (1Mózes 9:3–6). A kijelentés Noénak szólt, a zsidók, a mohamedánok és a keresztények nagyra becsült közös ősének. Így az egész emberiségnek tudtára adatott, hogy a Teremtő előtt a vér az életet jelképezi. Többről van itt szó, mint csupán az étrend szabályozásáról. Ez a kijelentés nyilvánvalóan erkölcsi elvet tartalmaz. Az emberi vér nagy jelentőségű, nem szabad visszaélni vele. A Teremtő később további részleteket közölt, amelyekből világosan láthatók azok az erkölcsi kérdések, amelyeket ő az életvérhez kapcsol.

Ismételten utalt a vérre akkor is, amikor a Törvénygyűjteményt adta az ősi Izraelnek. Míg sok ember a bölcsességet és az etikát tiszteli ebben a törvénygyűjteményben, csak néhányan ismerik a vérre vonatkozó komoly törvényeket is. Például: „Ha Izráel házából vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valaki bármilyen vért eszik, ellene fordulok annak az  embernek, aki vért evett, és kiirtom népe közül. Mert a test lelke a vérben van” (3Mózes 17:10, 11, Ökumenikus fordítás). Isten ezután elmondta, mit kell tennie a vadásznak a halott állattal: „Folyassa ki a vérét, és takarja be azt porral . . . Semmiféle testnek a vérét ne egyétek meg, mert minden testnek a lelke a vére. Ki kell irtani mindenkit, aki megeszi” (3Mózes 17:13, 14, Ökumenikus fordítás).

A szakemberek ma már tisztában vannak azzal, hogy a zsidó törvények hozzájárultak a jó egészség megőrzéséhez. A törvény megkövetelte például, hogy az ürüléket el kell ásni a táboron kívül, és előírta, hogy az emberi táplálkozásra nem használhatók fel azok a húsok, amelyek a megbetegedés nagy veszélyét rejtik magukban. (3Mózes 11:4–8, 13; 17:15; 5Mózes 23:12, 13.) Bár a vérrel kapcsolatos törvénynek egészségügyi vonatkozásai is voltak, ennél sokkal többet foglalt magában. A vérnek szimbolikus jelentése volt. Az életet jelképezte, amelyet a Teremtő adott. Azzal, hogy a vért különlegesen kezelték, az emberek elismerték: életük a Teremtőtől függ. A fő ok tehát, amiért nem vehettek magukhoz vért, nem az volt, hogy egészségtelen, hanem az, hogy különleges jelentése van Isten számára.

A Törvény ismételten kijelentette a Teremtő tilalmát a vér elfogadására, ha az életfenntartó célú. „Ne edd meg azt, hanem öntsd a földre, mint a vizet. Ne edd meg azt, hogy jó dolgod legyen neked és utódaidnak. Ha így cselekszel, azt helyesnek látja az ÚR” (5Mózes 12:23–25, Ö.f.; 15:23; 3Mózes 7:26, 27; Ezékiel 33:25). *

Néhány ma hallható érveléssel ellentétben Isten vérre vonatkozó törvényét még szükséghelyzetben sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Az egyik háború idején néhány izraelita katona különféle állatokat ölt le, és „a vérrel együtt vadul megette”. Tekintettel a szükséghelyzetre, vajon megengedett volt számukra, hogy életüket a vérrel tartsák fenn? Nem. A parancsnokuk kijelentette, hogy az, amit tettek, komoly vétség volt (1Sámuel 14:31–35). Életadónk soha nem mondta, hogy elvárásait szükséghelyzetben figyelmen kívül lehetne hagyni, még egy olyan értékes dolog érdekében sem, mint az élet.

 A VÉR ÉS AZ IGAZ KERESZTÉNYEK

Hol áll a kereszténység az emberi élet vér által történő megmentésének kérdésében?

Jézus feddhetetlen férfi volt, ezért becsülik őt olyan nagyra. Tudta, hogy a Teremtő kijelentése szerint a vér elfogadása vétek, és a törvény kötelező érvényű. Ezért biztosak lehetünk abban, hogy Jézus megtartaná a vérre vonatkozó törvényt még akkor is, ha nyomás alatt lenne, hogy másként cselekedjen. Jézus „nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját” (1Péter 2:22, Ökumenikus fordítás). Ezzel mintát adott követőinek, az élet és a vér tiszteletének mintáját is beleértve. (Később megvizsgáljuk majd, hogy Jézus saját vére miként kapcsolódik ehhez az alaptémához, amely a te életedre is hatással van.)

Figyeljük meg, mi történt akkor, amikor évekkel Jézus halála után az a kérdés merült fel, hogy vajon annak, aki kereszténnyé válik, meg kell-e tartania Izrael összes törvényét. Ezt az apostolokból álló keresztény vezető testület egyik tanácskozásán tárgyalták meg. Jézus féltestvére, Jakab, azokra az Írásokra hivatkozott, amelyek a vérrel kapcsolatos parancsolatokat tartalmazzák, s amelyek Noénak és Izrael nemzetének hangzottak el. Kötelező volt ez a keresztények számára? (Cselekedetek 15:1–21.)

Az a tanácskozás az összes gyülekezetnek elküldte döntését: a keresztényeknek nem kell megtartaniuk a mózesi törvénygyűjteményt, de „szükséges” számukra „tartózkodni a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtottól [ki nem vérzett hús] és a paráznaságtól” (Cselekedetek 15:22–29). Az apostolok nem csupán rituális vagy étrendi előírást adtak. A rendelet alapvető etikai normákat emelt ki, amelyeknek a korai keresztények eleget tettek. Körülbelül egy évtizeddel később megerősítették, hogy nekik még mindig „őrizkedniük kell a bálványoknak áldozott dolgoktól, valamint a vértől . . . és a paráznaságtól” (Cselekedetek 21:25).

Köztudott, hogy embermilliók járnak templomba. Legtöbbjük valószínűleg egyetért abban, hogy a keresztény etika szerint kerülni kell a bálványimádást és az erkölcstelenséget. Figyelemre méltó azonban, hogy az apostolok a vértől való tartózkodást ugyanolyan magas erkölcsi követelménynek tartották, mint ezeknek a vétkeknek kerülését. Rendeletük így fejeződött be: „Ha ezektől gondosan megtartjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek jó egészségben!” (Cselekedetek 15:29).

Az apostoli rendeletet hosszú időn keresztül kötelezőnek tekintették. Eusebius beszámol egy második század végén élő fiatal nőről, aki mielőtt meghalt a kínzás alatt, kihangsúlyozta, hogy a keresztényeknek „még az oktalan állatok vérét sem szabad megenniük”. Nem a halálhoz való jogát gyakorolta. Élni akart, de nem az elvei feladása által. Vajon nem részesítjük-e tiszteletben azokat, akik az elvet a személyes előny fölé helyezik?

A tudós Joseph Priestley erre a következtésre jutott: „A vér megevésére vonatkozó tilalom, amelyet Noé kapott, kötelezőnek tűnik minden leszármazottjára nézve is . . . Ha az apostolok tilalmát az egyszerű keresztények szokásainak tükrében nézzük, akikről aligha feltételezhető, hogy rosszul ismerték a természetet és annak kiterjedését, csakis arra a következtetésre juthatunk, hogy ezt a tilalmat abszolútnak és örökösnek szánták. A keresztények évszázadokon át nem ették meg a vért.”

 HASZNOS–E A VÉR MINT GYÓGYSZER?

Vajon a vérre vonatkozó bibliai tilalom kiterjed az orvosi felhasználásra is, például a vérátömlesztésre, amely Noé, Mózes vagy az apostolok napjaiban még nyilvánvalóan ismeretlen volt?

Bár a mai, vért alkalmazó gyógymódok akkoriban nem léteztek, a vér orvosi felhasználása nem új keletű. Mintegy 2000 éve Egyiptomban és más helyeken „az emberi vért a lepra egyetlen ellenszerének tekintették”. Egy orvos leírta azt a gyógymódot, amelyet Esszár-hadon király fiánál alkalmazott akkor, amikor a technológia terén Asszíria népe járt az élen: „[A fejedelem] sokkal jobban van. A király, az uram, boldog lehet. A 22. naptól kezdve vért adok (neki) inni, és inni fogja (azt) 3 napig. Három további napig fogok adni (neki vért) belsőleg.” Esszár-hadon kapcsolatban volt az izraelitákkal. Mégis, mivel az izraeliták ismerték Isten Törvényét, soha nem ittak volna vért orvosságként.

A római időkben használtak-e vért gyógyszerként? A természettudós Plinius (az apostolok egyik kortársa), és a második századi orvos, Aretaeus beszámol arról, hogy az emberi vért felhasználták az epilepszia kezelésére. Később Tertulliánus ezt írta: „Gondoljunk azokra, akik az arénában egy-egy bemutatón mohó vággyal megitták a bűnözők friss vérét . . . és ezzel sikerült nekik meggyógyítani az epilepsziájukat.” Ő szembeállította ezeket a keresztényekkel, akik „még az állatok vérét sem tették ételeikbe . . . A keresztények próbatételeként kínálj fel nekik vérrel töltött kolbászt. Meggyőződhetsz arról, hogy [annak fogyasztása] számukra nem megengedett.” A korai keresztények tehát inkább az életüket kockáztatták, semmint hogy vért vegyenek magukhoz.

„A vér a maga hétköznapi formájában nem . . . ment ki a divatból mint gyógyszer és mint a mágia egyik alkotórésze” — írja a Flesh and Blood című könyv. „Például 1483-ban a francia XI. Lajos haldoklott. ’Napról napra rosszabbul lett, és a gyógyszerek egyáltalán nem használtak, bár különös egyénisége volt: erősen hitt abban, hogy meggyógyul az emberi vér segítségével, amit gyerekektől vett el és nyelt le.’ ”

És mi a helyzet a vérátömlesztéssel? Az ezzel kapcsolatos kísérletek a XVI. század elején kezdődtek. Thomas Bartholin (1616—80), a Koppenhágai Egyetem anatómiaprofesszora kijelentette: ’Azok, akik az emberi vér betegségek gyógyszereként való felhasználásával hozakodnak elő, úgy tűnik, visszaélnek vele, és komolyan vétkeznek. A kannibálokat elítéljük. Miért nem irtózunk azoktól, akik emberi vérrel gyalázzák meg nyelőcsövüket? Mindegy, hogy az idegen vért egy vágott érből szájon át, vagy átömlesztő berendezésen keresztül fogadja el valaki. Ennek a műveletnek a kitalálóit az az isteni törvény tartja félelemben, amely tiltja a vér fogyasztását.’

Nem érdekes, hogy a régebbi századok gondolkodó emberei megértették: a bibliai törvény éppúgy vonatkozik a vér éren keresztüli, mint szájon át történő magunkhoz vételére? Bartholin így következtetett: „A [vér] magunkhoz vételének mindkét módja egy és ugyanazon célt szolgál, nevezetesen azt, hogy a vér által egy beteget életben tartsanak vagy meggyógyítsanak.”

Ez az áttekintés segíthet neked megérteni Jehova Tanúinak szilárd vallási álláspontját. Ők nagyra értékelik az életet, és keresik a jó orvosi ellátást. De eltökélt szándékuk, hogy nem hágják át Isten követelményeit, amelyek következetesen elvárják: Azok, akik az életet mint a Teremtő ajándékát tisztelik, ne próbálják meg fenntartani az életüket a vér segítségével.

 De évek óta halljuk azt a megállapítást, hogy a vér életet ment. Az orvosok be tudnak számolni olyan esetekről, amikor valakinek súlyos vérvesztesége volt, de a vérátömlesztést követően állapota gyorsan javult. Bizonyára kíváncsi vagy arra, ’mennyire bölcs ez az eljárás egészségügyi szempontból?’ Az orvosok azt ajánlják, hogy fogadjuk el a vér alkalmazását. De tartozol magadnak annyival, hogy a tényeket figyelembe véve megalapozott döntést hozz a vérrel kapcsolatban.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 4. oldalon]

„A [Cselekedetek 15. részében] pontosan és módszeresen leírt szabályok elengedhetetlenek, azt bizonyítva ezzel, hogy az apostolok idejében ezek nem egy átmeneti elrendezés vagy egy ideiglenes erkölcsi mérték részei voltak.” (Édouard Reuss professzor, Strasbourgi Egyetem)

[Kiemelt rész/kép az 5. oldalon]

Luther Márton rámutatott az apostoli döntés következményeire: „Így ha olyan egyházat akarunk, amely ehhez a tanácshoz igazodik . . . úgy is kell tanítanunk, meg kell követelnünk, hogy ezentúl se fejedelem, se úr, se polgár, se paraszt ne egyen libát, őzet, szarvast, vagy disznót vérestől megfőzve . . . És mind a polgároknak, mind a parasztoknak különösen tartózkodniuk kell a vörös kolbásztól és a véres hurkától.”

[Forrásjelzés]

Lucas Cranach készítette fametszet

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

„Isten és az emberek teljesen eltérő megvilágításban látják a dolgokat. Az, ami a mi szemünkben fontosnak tűnik, gyakran jelentéktelen a végtelen bölcsesség megítélése szerint; és ami csekélységnek tűnik számunkra, Isten előtt sokszor nagyon nagy jelentőségű. Így volt ez kezdettől fogva” (Alexander Pirie: An Enquiry Into the Lawfulness of Eating Blood, 1787.).

[Kép a 3. oldalon]

Carl Zigrosser: Medicine and the Artist/Dover Publications

[Kép a 4. oldalon]

A történelmi jelentőségű tanácskozáson a keresztény vezető testület megerősítette, hogy Istennek a vérre vonatkozó törvénye változatlanul kötelező érvényű

[Kép a 7. oldalon]

Akármi volt is a következmény, a korai keresztények nem hágták át Isten vérre vonatkozó törvényét

[Forrásjelzés]

Gérôme festménye (1883) a Walters Art Gallery, Baltimore engedélyével