Jehova Tanúi — Sebészeti—etikai kihívás
Függelék
Jehova Tanúi — Sebészeti—etikai kihívás
Ezt a cikket az American Medical Association engedélyével nyomtattuk ki a The Journal of the American Medical Association (JAMA), 1981. november 27-i számából, 246. kötet, 21. szám, 2471—2472. oldal; Copyright 1981, American Medical Association.
Az orvosok különleges kihívással néznek szembe, amikor Jehova Tanúit gyógykezelik. E hit követői mély vallási meggyőződésből megtagadják a homológ vagy autológ teljes vér, a koncentrált vörösvértest és a fehérvérsejt, vagy a vérlemezkék elfogadását. Sokan megengedik a (nem vérrel feltöltött) szív—tüdő-, a művese-, vagy más hasonló készülék használatát, ha az extrakorporális keringés megszakítás nélkül történik. A Tanúk a vér elutasítását rögzítő nyilatkozatukkal megteszik a megfelelő törvényes lépést annak érdekében, hogy az egészségügyi személyzetet felmentsék a felelősség alól, így annak nem kell felelősséget vállalnia. A nem vérből készült vérpótló anyagokat a Tanúk elfogadják. Ezek, valamint más pontosan kidolgozott technikai megoldások alkalmazásával az orvosok mindenfajta nagyobb műtétet is elvégeznek felnőtt és kiskorú Tanú betegeken. Az ilyen betegek számára olyan gyakorlati modelleket alakítottak ki, amelyek azt a felfogást követik, hogy az „egész személyt” kell kezelni (JAMA 1981; 246:2471—2472).
AZ ORVOSOK olyan egyre növekvő kihívással néznek szembe, ami már jelentős egészségügyi vitakérdéssé vált. Az Egyesült Államokban több mint félmillióan vannak Jehova Tanúi, akik nem fogadnak el vérátömlesztést. A Tanúk, valamint a velük kapcsolatban levők száma pedig folyamatosan nő. Bár korábban számos orvos és kórházi tisztviselő jogi kérdésnek tekintette a vérátömlesztés elutasítását, és bírósági felhatalmazásért folyamodott abban a hitben, hogy ez az orvosilag tanácsolható eljárás, most az orvosi szakirodalom azt mutatja, hogy jelentős változás van folyamatban e magatartás terén. Ez annak lehet az eredménye, hogy az orvosok több sebészi tapasztalatra tettek szert olyan betegeknél, akiknek igen alacsony volt a hemoglobinszintjük. Egyben tükrözi azt is, hogy egyre inkább tudomásul veszik a közölt nyilatkozat törvényességét.
Mostanra már nagyszámú fakultatív sebészeti és baleseti sebészeti beavatkozást végeztek el vérátömlesztés nélkül felnőtt és kiskorú Tanúkon egyaránt. Jehova Tanúinak képviselői nemrég sebészekkel és a közigazgatás képviselőivel találkoztak az ország néhány nagyobb egészségügyi központjában. Ezeken az összejöveteleken javult a megértés, és sikerült megoldani néhány kérdést a vérrel kapcsolatos életmentés, a szervátültetés, valamint az orvosijogi konfrontáció területén.
A TANÚK ÁLLÁSPONTJA A GYÓGYKEZELÉST ILLETŐEN
Jehova Tanúi elfogadják az orvosi és a sebészeti gyógykezelést. Köztük is szép számmal vannak orvosok, sőt sebészek is. A Tanúk azonban mélyen vallásos emberek, akik hisznek abban, hogy a vérátömlesztést több bibliai szöveg tiltja; például a következők: „De húst az éltető vérrel együtt ne egyetek!” (1Mózes 9:3–4, Ökumenikus fordítás); „Folyassa ki a vérét, és takarja be azt porral” (3Mózes 17:13–14, Ökumenikus fordítás); és „Tartózkodjatok . . . a paráznaságtól és a megfojtottól és a vértől” (Cselekedetek 15:19–21).1
Bár ezeket a bibliaverseket nem orvosi szakkifejezésekkel fogalmazták meg, a Tanúk úgy vélik, hogy ezek kizárják a teljes vér, a koncentrált vörösvértest, a plazma, valamint a fehérvérsejtek és a vérlemezkék transzfúzióját. A Tanúk vallásos értelmezése azonban nem tiltja meg határozottan olyan komponensek használatát, mint például az albumin, az immun globulinok, és a hemofíliás készítmények; ezek elfogadása tekintetében minden egyes Tanúnak egyénileg kell döntenie.2
A Tanúk úgy hiszik, hogy a testből eltávolított vért meg kell semmisíteni, ezért nem fogadják el az előre levett saját vér transzfúzióját. A műtét közbeni vérfelfogásos vagy vérhígításos technika, amely magában foglalja a vértárolást, számukra szintén kifogásolható. Számos Tanú megengedi azonban a művese-, vagy a (nem vérrel feltöltött) szív—tüdőkészülék használatát, valamint a műtét közbeni vérfelfogást, ahol az extrakorporális keringés nem szakad meg; az orvosnak meg kell tudnia egyénileg a betegtől, mit követel meg annak lelkiismerete.2
A Tanúk szerint a Biblia nem szól közvetlenül a szervátültetésről. Ezért a szaruhártya, a vese vagy más szövetátültetések tekintetében a Tanúknak egyénileg kell dönteniük.
NAGYOBB MŰTÉTEK IS LEHETSÉGESEK
Jóllehet a sebészek gyakran elzárkóztak Jehova Tanúinak kezelésétől, mivel azoknak a vér alkalmazásával kapcsolatos állásfoglalása látszólag „megköti az orvos kezét”, ma már sok orvos csupán bonyolultabb esetnek tekinti ezt a helyzetet, ami kihívást jelent a szaktudása számára. Mivel a Tanúk nem utasítják el sem a kolloid vagy a kristályszerű vérmennyiség pótló folyadékokat, sem az elektrokauter alkalmazását, sem a hipotenziós anesztéziát,3 sem a hipotermiás műtétet, ezeket sikeresen alkalmazzák esetükben. A glikogén-oldat,4 a nagydózisú intravénás vas-dextrán injekció5,6 jelenlegi és jövőbeni alkalmazása, valamint a „sonic scalpel”7 sokat ígérő megoldást jelent és vallási szempontból nem kifogásolható. Ha a nemrég kifejlesztett fluorinált vérpótló (Fluosol—DA) biztonságosnak és hatékonynak bizonyul,8 annak használata sem ütközik majd a Tanúk hitnézetébe.
Ott és Cooley9 1977-ben 542 szív-érrendszeri műtétről számolt be, amelyeket Tanúkon végeztek vérátömlesztés nélkül, és arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy ez a módszer „elfogadhatóan csekély kockázattal” jár. Felkérésünkre Cooley nemrég statisztikai felmérést végzett 1026 olyan műtéttel kapcsolatban, amelynek 22%-át kiskorúakon végezték és megállapította, hogy „a műtéti kockázat a Jehova Tanúi csoportjához tartozó betegeknél lényegében nem volt nagyobb mint másoknál.” Hasonlóképpen Michael E. DeBakey orvos is azt állította, hogy „a [Tanúkat érintő] esetek túlnyomó többségében a vérátömlesztés nélküli műtét kockázata nem nagyobb, mint azoknál a betegeknél, akiknél vérátömlesztést alkalmazunk” (Személyes közlés, 1981. március). Az irodalom beszámol sikeresen végrehajtott nagyobb urológiai10 és ortopédiai műtétekről is.11 G. Dean MacEwen és J. Richard Bowen orvosok azt írják, hogy „sikeresen végeztek” utólagos gerincfúziót „20 kiskorú [Tanú]-nál” (nem publikált adat, 1981. augusztus). Hozzáteszik: „A sebésznek el kell fogadnia azt az elvet, amely szerint tiszteletben tartja a betegnek a vérátömlesztés elutasítására vonatkozó jogát, mégis elvégzi a sebészeti beavatkozást oly módon, hogy az lehetővé tegye a beteg biztonságát.”
Herbsman12 olyan sikeres esetekről számol be, amelyekben néhány fiatal volt az érintett „jelentős traumás vérveszteséggel”. Elismeri, hogy „a Tanúk némiképp hátrányos helyzetben vannak, amikor vért igénylő esetről van szó. Mindazonáltal az is teljesen világos, hogy nekünk igenis vannak alternatíváink a vér helyettesítésére.” Megjegyezve, hogy sok sebész azért nem fogadta el páciensül Jehova Tanúit, mert „félt a jogi következményektől”, a szerző rámutat arra, hogy ez az aggodalom megalapozatlan.
A JOGI VONATKOZÁSOK ÉS A KISKORÚAK
A Tanúk készségesen aláírják az American Medical Association formanyomtatványát, amely felmenti a felelősség alól az orvosokat és a kórházakat,13 és a legtöbb Tanú magánál tart egy dátumozott, tanúkkal hitelesített, „Az orvos figyelmébe” című, az egészségügyi és jogi hatóságokkal egyetértésben elkészített kártyát. Ezek a dokumentumok kötelezik a beteget (vagy jogi képviselőjét), és védelmet biztosítanak az orvosok számára, ugyanis Warren Burger bíró szerint az ebből eredő visszaélés „nem nyerne jogi támogatást”, hiszen az érintettek feladták ilyen irányú jogukat. Ezt kommentálva Paris14 „a kötelező orvosi kezelésről és a vallásszabadságról” szóló elemzésében ezt írta: „Az egyik kommentátor, aki áttanulmányozta az idevonatkozó irodalmat, közölte: ’Képtelen voltam egyetlen olyan szaktekintélyt találni, aki kijelentette volna, hogy az orvos . . . kriminalisztikai . . . szempontból felelősségre vonható abban az esetben, ha elmulasztja erőszakkal rákényszeríteni a vérátömlesztést egy olyan betegre, aki nem hajlandó elfogadni azt.’ A kockázat inkább egy termékeny jogi elme szüleményének tűnik, mintsem reális valóságnak.”
A legnagyobb gondot a kiskorúak gyógykezelése jelenti, ami gyakran azt eredményezi, hogy törvényes eljárást indítanak a szülők ellen a gyermek elhanyagolása címén. Az ilyen eljárásokat azonban számos olyan orvos és ügyész megkérdőjelezi, aki ismeri a Tanúkat és aki hiszi, hogy a Tanú szülők jó orvosi kezelést szeretnének biztosítani a gyermekeiknek. A Tanúk nem kívánnak kibújni a szülői felelősség alól és egy bíróra vagy egy harmadik személyre áthárítani azt, inkább azt sürgetik, hogy vegyék figyelembe a család vallási felfogását. Dr. A. D. Kelly, a Canadian Medical Association egykori titkára azt írta15, hogy „a kiskorú gyermekek szüleinek és az öntudatlan állapotban levő betegek legközelebbi rokonainak megvan az a joguk, hogy értelmezzék a beteg akaratát . . . Egyáltalán nem érzek csodálatot az olyan vitatható peres eljárás iránt, ahol a törvényszék éjjel kettőkor összeül, hogy kiragadja a gyermeket a szülői felügyelet alól.”
Magától értetődő, hogy a szülőknek igenis van beleszólási joguk gyermekeik gyógyításába, amikor olyan kérdésekről van szó, mint például egy sebészeti beavatkozás, egy sugárkezelés vagy egy kemoterápia esetleges kockázatai és előnyei. Erkölcsi okokból ez már túlmegy a vérátömlesztés kockázatának vitakérdésén.16 A Tanú szülők azt kérik, hogy olyan gyógymódot alkalmazzanak, amely vallási szempontból nem tiltott. Ez megegyezik azzal az orvosi szemlélettel, hogy a „teljes személyt” kell kezelni, és nem szabad figyelmen kívül hagyni azt az esetleges pszicho-szociális kárt, amit egy olyan támadó eljárás okozhat, amely erőszakosan beleavatkozik a család alapvető hitnézeteibe. Gyakran megtörténik, hogy azok az országos központok, amelyeknek már van némi tapasztalatuk a Tanúkat illetően, beleegyeznek abba, hogy hozzájuk szállítsanak át betegeket olyan intézményekből, amelyek nem hajlandók a Tanúkat kezelni még gyermekgyógyászati esetekben sem.
KIHÍVÁS AZ ORVOS SZÁMÁRA
Érthető, hogy Jehova Tanúinak gyógykezelése esetleg dilemma elé állítja az orvost, aki arra tett fogadalmat, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel megóvja az életet és az egészséget. A Tanúkon végzett nagy műtétekről szóló cikksorozat szerkesztői előszavában Harvey17 elismerte: „Valóban kellemetlennek találom azokat a hitnézeteket, amelyek akadályozzák a munkámat.” Ámde hozzátette: „De talán mi is könnyen megfeledkezünk arról, hogy a sebészet olyan hivatás, amely az orvosok személyes technikájától függ. A technika pedig tökéletesíthető.”
Bolooki professzor18 egy kínos jelentésre figyelt fel, amely szerint az egyik legforgalmasabb baleseti kórház Dade County-ban (Florida), „általános irányelvként megtagadta” a Tanúk kezelését. Rámutatott, hogy „a legtöbb sebészeti eljárás a betegek ezen csoportjánál a szokásosnál kevesebb kockázattal jár”. Majd hozzátette: „Bár a sebészek talán úgy érzik, hogy megfosztják őket a korszerű orvostudomány egyik eszközétől . . . meg vagyok győződve róla, hogy ezeket a betegeket operálva nagyon sokat tanulnak.”
Ahelyett, hogy gondnak tekintenék a Tanúkat, egyre több és több orvos szakmai kihívásként fogadja el a helyzetet. És miközben eleget tesznek ennek a kihívásnak, olyan gyakorlati normákat dolgoznak ki e csoport számára, amelyeket országszerte számos egészségügyi központ is elfogad. Ezek az orvosok ugyanakkor a legjobb kezelésről gondoskodnak, amely teljes mértékben a beteg javát szolgálja. Gardner és szerzőtársai megjegyezték:19 „Kinek van haszna abból, ha a beteg meggyógyul testi betegségéből, ámde úgy látja, hogy az Istennel való kapcsolata és szellemi élete veszélyeztetve van, aminek következménye egy értelmét vesztett élet, ami talán rosszabb, mint maga a halál?”
A Tanúk elismerik, hogy orvosi szemszögből nézve a meggyőződésükhöz való szilárd ragaszkodás egy fokkal növeli a kockázatot és talán bonyolultabbá teszi kezelésüket. Ennek megfelelően általában a szokásosnál jobban értékelik a kapott kezelést. Azon túlmenően, hogy megvan bennük a mélységes hit és az erős élni akarás, készségesen együttműködnek az orvosokkal és az egészségügyi személyzettel. Így a beteg és az orvos együtt néz szembe ezzel a páratlan kihívással.
HIVATKOZÁSOK
1. Jehova tanúi és a vérkérdés. Brooklyn, NY, Watchtower Bible and Tract Society, 1977, 1—64. oldal
2. Az Őrtorony 1978; 99 (June 15):29—31.
3. Hypotensive anesthesia facilitates hip surgery, MEDICAL NEWS. JAMA 1978; 239:181.
4. Hetastarch (Hespan)—a new plasma expander. Med Lett Drugs Ther 1981; 23:16.
5. Hamstra RD, Block MH, Schocket AL:Intravenous iron dextran in clinical medicine. JAMA 1980; 243:1726—1731.
6. Lapin R: Major surgery in Jehovah’s Witnesses. Contemp Orthop 1980; 2:647—654.
7. Fuerst ML: ‘Sonic scalpel’ spares vessels. Med Trib 1981; 22:1,30.
8. Gonzáles ER: The saga of ‘artificial blood’: Fluosol a special boon to Jehovah’s Witnesses. JAMA 1980; 243:719—724.
9. Ott DA, Cooley DA: Cardiovascular surgery in Jehovah’s Witnesses. JAMA 1977; 238:1256—1258.
10. Roen PR, Velcek F: Extensive urologic surgery without blood transfusion. NY State J Med 1972; 72:2524—2527.
11. Nelson CL, Martin K, Lawson N, et al: Total hip replacement without transfusion. Contemp Orthop 1980; 2:655—658.
12. Herbsman H: Treating the Jehovah’s Witness. Emerg Med 1980; 12:73—76.
13. Medicolegal Forms With Legal Analysis. Chicago, American Medical Association, 1976, p. 83.
14. Paris JJ: Compulsory medical treatment and religious freedom: Whose law shall prevail? Univ San Francisco Law Rev 1975; 10:1—35.
15. Kelly AD: Aequanimitas Can Med Assoc J 1967; 96:432.
16. Kolins J: Fatalities from blood transfusion. JAMA 1981; 245:1120.
17. Harvey JP: A question of craftsmanship. Contemp Orthop 1980; 2:629.
18. Bolooki H: Treatment of Jehovah’s Witnesses: Example of good care. Miami Med 1981; 51:25—26.
19. Gardner B, Bivona J, Alfonso A, et al: Major surgery in Jehovah’s Witnesses. NY State J Med 1976; 76:765—766.