Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Leküzdheted az élet problémáit

Leküzdheted az élet problémáit

5. fejezet

Leküzdheted az élet problémáit

„AZ ÉLET tele van problémákkal”, mondják sokan. Neked is ez lehet a véleményed.

2 Sokan pénzgondokról panaszkodnak: számlák, infláció, munkahelyi bizonytalanság, kedvező bérű lakások hiánya. A komoly házassági és családi problémák szinte általánosak. A szex, az alkohol vagy a kábítószerek sok fiatal számára okoznak gondot. Az idősebbeknek az egészségi állapot romlása okoz nehézségeket. Mindezek ártalmas érzelmi feszültség, a stressz forrásai.

3 Neked hogyan sikerül leküzdeni az élet problémáit? A széles körű lehangoltságról és az öngyilkosok számának emelkedéséről szóló beszámolók világosan megmutatják, hogy sok ember egyszerűen képtelen úrrá lenni a nehézségeken. Ezzel szemben milliók vannak, akik még kedvezőtlen körülmények között sem veszítik el kiegyensúlyozottságukat. Miért?

4 Ez utóbbiak megtanulták rábízni magukat az emberiség Teremtőjének a Bibliában megtalálható tanácsaira. Egyetlen pszichológus, egyetlen házassági tanácsadó, egyetlen újságíró sem tud többet az életről, mint Isten. Ő teremtette meg az első embereket, s ezért pontosan ismeri testi, szellemi és érzelmi adottságunkat (Zsoltár 100:3; 1Mózes 1:27). Jehova minden rövid életű embernél jobban tudja, mi megy végbe bennünk, és miért kell úgy cselekednünk, ahogy cselekszünk (1Sámuel 16:7).

5 Azonkívül ő bármelyikünknél jobban ismeri azokat a problémákat, amelyekkel e világban szembe találjuk magunkat. Ő nem csupán néhány év óta figyeli az emberiség nehézségeit, hanem az első ember óta. A Biblia ezt közli velünk: „Jehova letekintett az egekből, látta mind az emberek fiait . . . feszülten figyelte mindazokat, akik a földön lakoznak. . . . Szemügyre veszi minden munkájukat” (Zsoltár 33:13–15). Ő tehát tudja, mely erőfeszítések vezetnek eredményre az élet problémáival kapcsolatban és melyek nem.

6 Ő nagylelkűen lehetővé teszi, hogy hasznot merítsünk tudásából és tapasztalatából. A Biblia tartalmazza tanácsait, amelyek úgy vannak megfogalmazva, hogy bárhol és bármilyen körülmények között élünk, azok megfelelnek szükségleteinknek. A Zsoltár 19:7–11-ben (19:8–12, Károli) ez áll: „Jehova törvénye tökéletes, visszahozza a lelket. Jehova figyelmeztetése megbízható, bölccsé teszi a tapasztalatlant.”

7 Vizsgáljuk meg röviden, hogyan segíthetnek ezek a tanácsok két súlyos személyes probléma, a stressz és a magányosság leküzdésében. Miután szemügyre vesszük, mily gyakorlatias segítséget nyújt ezekre vonatkozóan a Biblia, megvizsgálunk majd néhány más közérdekű problémát, például a pénzzel, a házassággal és a kábítószer élvezettel kapcsolatban.

HOGYAN GYŐZHETED LE A STRESSZT?

8 Nem sokan mondanák, hogy nincsenek kitéve súlyos lelki megrázkódtatásoknak. Minél nagyobbak egyéni gondjaink − akár anyagi, akár családi vagy szexuális jellegűek, vagy bűnözéssel kapcsolatosak −, annál nagyobb a minket érő stresszhatás. Egy korábbi újságcikk arról számolt be, hogy a mi időnket nem valamiféle viselkedés vagy bizonyos divat jellemzi, hanem „a feszültség borzasztó érzése”.

9 Tudtad-e, hogy a stressz még az életedet is megrövidítheti? Figyeld csak meg a következőket:

„A ’huszadik század gyilkosai’ közül főleg a stressz került előtérbe, mégpedig a mai életmód pszichológiai követelményei következtében. Az emiatt jelentkező testi megbetegedések felelősek a kórházi esetek és az elhalálozások nagy számáért, ami éves átlagban eléri a tízmilliós nagyságrendet” (To the Point, egy afrikai képes újság).

„Súlyos vagy tartós stresszhatás a szervezetet fogékonyabbá teszi a megbetegedések iránt, kezdve a bőrkiütésektől, a megfázásoktól egészen a szívrohamig és a rákig” (The Wall Street Journal, USA).

Ettől még az anyaméhben élő gyermek sem mentes. A terhes nőt érő stresszhatás, például házassági problémák vagy a munkahely elvesztésétől való félelem testi, szellemi és érzelmi vonatkozásban árthatnak a még meg nem született gyermeknek.

10 A stressz tehát egyéb problémák kiváltásával is árthat. Sok ember emiatt veszti el a munkahelyét, ami tovább fokozza pénzgondjukat. Teret ad az erőszakosságnak még a családon belül is. Egy férj ezt írta:

„Minden nap izgatottabb és idegesebb vagyok. Úgy érzem, ki kell töltenem valakin a bosszúmat s ennek rendszerint a feleségem issza meg a levét. Legszívesebben leinnám magam, de ez sem használ semmit.”

11 Egyes esetekben a stressz teljesen normális életjelenség, s nem jelent szükségszerűen rosszat. A reggeli felkelés stresszel jár. Egy izgalmas labdajáték megtekintése is. Ezzel ellentétben az erős, tartós stressz káros. Természetesen a feszültség sok esetben elkerülhetetlennek tűnik, akár emberekkel, akár életkörülményeinkkel kapcsolatosak azok. De tehetünk-e valamit a káros stresszhatás ellen? Ha legyőzhetnénk a stresszt, ez máris csökkentené egyéb, például egészségi problémáinkat is.

12 A stressz legyőzésének kulcsát egy férfi, Jézus Krisztus adta meg, akit az egész világon a minden idők legnagyobb tanítójának ismernek. Amikor egyszer megkérdezték tőle, melyik az Isten legfontosabb parancsa, ő azt válaszolta: ’Szeresd Jehovát egész szíveddel, lelkeddel és értelmeddel, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat’ (Máté 22:37–39). Ha ezt teszed, könnyen úrrá lehetsz a stresszen.

13 Ha például szeretettel közeledsz házastársadhoz vagy hozzátartozóidhoz, az valószínűleg nyugalmat fog eredményezni. Szívélyes és boldog légkör fog kialakulni. A feszültségek megszűnnek. Igen, a bibliai tanács alkalmazása visszaszorítja a stressz hatásait.

14 Ez nemcsak a családi kapcsolatokra vonatkozik. Ha alkalmazod a Biblia szeretetre vonatkozó tanácsát − figyelembe véve azt az ’aranyszabályt’, hogy úgy cselekedj, ahogy szeretnéd, hogy az emberek veled cselekedjenek −, akkor jobban fognak szeretni téged is (Lukács 6:31). Ez vonatkozik a munkahelyre, az iskolára és a nyilvánosságra egyaránt. Bár ennek ellenére lehetnek súrlódások, ezek azonban már nem lesznek olyan súlyosak. Könnyű belátni, hogy így kevesebbet fogsz szenvedni a stressztől.

15 Még tudományos körökben is elismerik, hogy a Biblia tanácsai segítenek csökkenteni vagy legyőzni a stresszt. Selye János professzor (Montreali Egyetem, Kanada), a stressz-kutatás egyik legnagyobb szaktekintélye ezt tanácsolja:

„Ahelyett, hogy gyógyszerekre vagy más eszközökre hagyatkoznánk, úgy gondolom, van egy jobb lehetőség is a stressz legyőzésére. Másként kell tekintenünk életünk különböző eseményeit.”

Kiemeli „az élni-tudás magatartás-filozófiáját”, ami „általában minden eddigi felfedezésnél nagyobb befolyást gyakorolna az emberiségre”. Mi ez? A stresszhatás 40 éves vizsgálata után azt mondta, hogy a probléma megoldása lényegében a szeretetben rejlik.

16 Miért van az ember mindennapi életében oly nagy gyakorlati jelentősége a Biblia által tanácsolt szeretetnek? Mit tud az tenni? Dr. Selye kijelentette:

„A két fő érzelem, amely a stressz hiányáért vagy jelenlétéért felelős, a szeretet és a gyűlölet. Ezt a gondolatot a Biblia ismételten kihangsúlyozza. Az üzenete úgy szól, hogy ha valahogyan nem győzzük le beépített önzésünket, félelmet és ellenségeskedést ébresztünk másokban. . . . Minél inkább megnyerünk másokat, hogy a gyűlölet helyett szeressenek minket, annál nagyobb biztonságban leszünk, és annál kevesebb stresszt kell kiállnunk.”

17 A harag a stressz egy másik oka. Időnként mindannyian bosszankodunk. Ezt mondja a Biblia is. Mégis azt tanácsolja: „Aki lassú a haragra, jobb mint a hatalmas ember, és aki uralkodik szellemén, [jobb] mint aki elfoglal egy várost” (Példabeszédek 16:32; Efezus 4:26). Ezért, ha megharagszunk, Isten arra figyelmeztet minket, hogy óvakodjunk a dühkitörésektől, „ne kapjuk fel a vizet”. Aki figyelmen kívül hagyja ezt a tanácsot, szitkozódni vagy verekedni kezd. A következmény gyakran testi sértés, vagy ellenségeskedés, az ezzel járó stresszel együtt. Mennél inkább megfogadod tehát a Biblia haragra vonatkozó gyakorlati tanácsát, annál könnyebben le tudod győzni a stresszt.

18 A Biblia azzal is segít mérsékelni a stressz hatását, hogy változatos és kiegyensúlyozott életre ösztönöz. Egyesek állandó munkalázban égnek, mások ritkán dolgoznak. Egyesek mindig komolyak, mások soha. Minden ilyen szélsőséges magatartás szinte elkerülhetetlenül problémákat okoz és stresszt eredményez. Ellenben olvasd el a Prédikátor 3:1–8 verseit, ahol Isten azt mondja, hogy mindennek megvan a maga ideje. Látod tehát, hogy a Biblia egy valóságos és kiegyensúlyozott életszemléletet nyújt. A munka jó dolog, szemben a lustasággal. A Biblia azonban vágyat ébreszt a kikapcsolódásra, a munkánk gyümölcsének élvezésére is (Prédikátor 3:12, 13; 10:18 [10:15, Károli]; Példabeszédek 6:9–11). Hasznos, ha időről időre komolyan elgondolkozunk azon, mi is az élet értelme, és hogyan kellene élnünk. De az is nagyon értékes, ha a hozzátartozóinkkal vagy a barátainkkal együtt keresünk kikapcsolódást. Minél inkább képesek vagyunk követni a Biblia kiegyensúlyozottságra vonatkozó tanácsát, annál kevesebb problémánk lesz a stresszel.

HOGYAN GYŐZZÜK LE A MAGÁNYOSSÁGOT?

19 „A magányosság mindennapos dolog”, mondta Henry Regehr, egy torontói szociológus. „Állíts meg valakit az utcán, és kérdd meg, hogy mondjon valamit a magányosságról. Az egyik történetet a másik után hallhatod.” Egy 52 000 személyt felölelő közvélemény-kutatás során a megkérdezettek több mint 40 százaléka azt mondta, hogy gyakran magányosnak érzi magát. Ez az érzés okozott a legtöbbször szorongást és boldogtalanságot. Ez alól egyetlen embercsoport sem kivétel. Öreg és fiatal, férfi és nő egyaránt szenved miatta. Bár azt gondolhatnánk, hogy a magányos ember tipikus példája az egyedülálló özvegy, mégis a legmagányosabb embereket a házasok között találjuk meg, akik képtelenek kapcsolatot fenntartani egymással.

20 Sokan megpróbálják házasságon kívüli kapcsolatokkal megoldani, vagy alkoholba fojtani vagy mohó étkezésekkel megölni a magányosságot. Ezzel azonban az okok nem szűnnek meg. Ilyen tényező a nagyvárosok növekedése, ahol jóllehet sok ember él egymás mellett, mégis nagyon egyedül érzik magukat. A zátonyra futott házasságok növelik a problémát. Sőt, úgy tűnik, mintha a meghitt beszélgetések korlátozásával még a televízió is elősegítené a magányosságot.

21 Mi módon lehetne legyőzni a magányosságot? Anélkül, hogy a problémát túlságosan leegyszerűsítenénk, azt mondhatjuk, hogy a Biblia mindenkinek segíthet a magányosság eredményes leküzdésében. Hogyan? Nos, először is a magányosság gyakran levertséghez és az önbizalom elvesztéséhez vezet. A jó kapcsolat ápolása a Teremtővel új erőt önthet az emberbe. Megnő az önbizalma, mivel megérti, hogy Isten érdeklődik iránta, s ezáltal sokkal biztatóbbnak látja az életet (Máté 18:10). Sőt, a Biblia olyan életutat mutat a keresztények számára, amely segít elviselni a magányosságot.

22 Az egyedülálló embereknek gyakran azt mondják, hogy ’foglalkozzanak valamivel’. Ebben van valami. A Biblia azonban reálisabb és gyakorlatiasabb tanácsot ad. Felszólítja a keresztényeket, hogy tegyenek jót másokkal, és ez boldoggá teszi őket (Cselekedetek 20:35). Példa erre Dorkás, aki sok időt fordított más keresztények, többnyire özvegyek megsegítésére. Cselekedetei anyagi segítséget jelentettek számukra, de valószínűleg segített nekik úrrá lenni magányosságukon is. Ugyanakkor maga Dorkás sem maradt magányos, hanem szeretettel vették őt körül. Az Apostolok cselekedetei 9:36–42-ben többet is olvashatsz róla.

23 Sok keresztény számára igen hasznos tevékenységet jelent az, hogy az embereknek segítenek megismerni Istent és a Bibliát. Sőt, Pál apostol azt írta, hogy az egyedülálló személyek olyan szabadsággal rendelkeznek, ami lehetővé teszi számukra, hogy fokozott erőfeszítéssel vegyenek részt ebben a tevékenységben, ami segítségükre lesz a magányosság leküzdésében is (1Korinthus 7:32–35). Ebben a vonatkozásban maga Pál is jó példával járt elől. Olvasd el a Cselekedetek 17:1–14-ben, hogyan maradt tevékeny Pál a szokatlanul erős ellenállás ellenére is, hogy Thessalonika városában sokak segítségére lehessen. Azután vizsgáld meg az 1Thessalonika 2:8 alapján, milyen szoros kapcsolat alakult ki ennek nyomán köztük és Pál között! Napjainkban Jehova tanúinak százezrei erősíthetik meg, milyen eredményes elfoglaltság másokkal megismertetni a Bibliát.

24 Jehova tanúi továbbá rendszeresen összejönnek csoportokban a Szentírás tanulmányozására. Tanulmányozásuk során szívélyes, keresztényi társaságnak örvendenek. Bár önmagában az a tény, hogy valaki emberek között van, még nem szünteti meg a magányosságot, miként ezt sok városlakó is jól tudja. De az ilyen összejöveteleket látogató keresztények szívből azon fáradoznak, hogy a Biblia tanácsát követve valódi érdeklődést tanúsítsanak mások iránt (Filippi 2:4). Ezek az összejövetelek lelkesítők és építők. A jelenlevők egy rövid közös imával fordulnak Istenhez, s ez sokaknak segít felismerni azt, hogy soha nincsenek egyedül (János 16:32). Kérünk, látogasd meg Jehova tanúinak egyik összejövetelét. Ott megfigyelheted, hogyan segít a Biblia tanácsának követése leküzdeni a magányosságot, sőt más, még pénzügyi vagy akár családi jellegű problémákat is.

[Tanulmányozási kérdések]

Miért lehetünk bizakodók az élet problémái ellenére? Mi ebben Isten szerepe? (1–7.)

Milyen súlyos problémát jelent a stressz? (8–11.)

Hogyan segíthet a Biblia tanácsa legyőzni a stresszt? (12–14.)

Mit állapítottak meg a tudósok a szeretetre vonatkozó bibliai tanácsról? (15., 16.)

Milyen más módon segíthet még a Biblia tanácsa legyőzni a stresszt? (17., 18.)

Milyen bibliai tanács segít a magányosságban? Hogyan? (19–23.)

Milyen értékes a keresztények társasága? (Prédikátor 4:9, 10). (24.)

[Kiemelt rész a 45. oldalon]

A LEGERŐSEBB STRESSZ-HATÁSOK

FONTOSSÁGI ESEMÉNY

SORREND

1 Házastárs halála

2 Válás

3 Házastársak elkülönülése

4 Börtönbüntetés

5 Közeli családtag halála

6 Baleset vagy betegség

7 Esküvő

8 Elbocsátás a munkahelyről

9 Kibékülés a házastárssal

10 Nyugdíjazás

11 Családtag megbetegedése

12 Terhesség

13 Szexuális nehézségek

14 Család növekedése

15 Foglalkozás megváltoztatása

Dr. T. Holmes és Dr. R. H. Rahne kutatásai alapján („Modern Maturity”).

[Kiemelt rész az 50. oldalon]

„Gyülekezeti életükben a tanúk olyan társaságot alkotnak, amelyet a kölcsönös bizalom és elismerés jellemez. . . . Jehova tanúinak életútja változatos, tagjai számára lehetőséget nyújt megtalálni az önbizalmat, a közösség elismerését és a jövő reménységét” („Religious Movements in Contemporary America”).

[Kép a 41. oldalon]

INFLÁCIÓ

BETEGSÉG

MUNKAHELYI BIZONYTALANSÁG

CSALÁDI PROBLÉMÁK

LAKÁSHIÁNY

[Kép a 49. oldalon]

Aki másokkal jót tesz, miként Dorkás, az elkerülheti a magányosságot