Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Miért öregszünk és halunk meg?

Miért öregszünk és halunk meg?

6. fejezet

Miért öregszünk és halunk meg?

1. Mit nem tudnak megmagyarázni a tudósok az emberi élettel kapcsolatban?

A TUDÓSOK nem tudják, miért öregszenek és halnak meg az emberek. Úgy tűnik, a sejtjeink megújulásának szüntelenül kellene folytatódnia, és örökké kellene élnünk. Egy könyv megállapítja: „Nagy rejtély, hogyan függ össze a sejtek elöregedése az egyén öregedésével és halálával” (Hjoudzsún szousikigákú — Alapvető szövettan). Sok tudós úgy véli, az életnek van egy „természetes, önmagában rejlő” korláta. Szerinted igazuk van?

2. Mit tettek némelyek az élet elröppenő volta miatt?

2 Az emberek mindig is sóvárogtak a hosszú élet után, sőt még a halhatatlanságot is megkísérelték elérni. Az i. e. IV. századtól az olyan szerek, amelyek állítólag azért készültek, hogy elérhetővé tegyék a halhatatlanságot, megragadták a kínai nemesek figyelmét. Néhány későbbi kínai császár kipróbált bizonyos higanyból készült „életelixíreket”, és meghalt! A földgolyón mindenhol élnek olyan emberek, akik úgy vélik, a halállal még nincs vége életüknek. A buddhistáknak, hinduknak, muszlimoknak és másoknak mind ragyogó reménységük van a halál utáni életre. A kereszténységben sokan képzelnek maguk elé egy mennyei boldogságot hozó túlvilági életet.

3. a) Miért vágynak az emberek az örök életre? b) Milyen kérdések várnak válaszra a halált illetően?

3 A halál utáni boldogságról alkotott elképzelések az örök élet utáni vágyakozást tükrözik. „Az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta” — mondja a Biblia az örökkévalóság gondolatával kapcsolatban, melyet belénk plántált Isten (Prédikátor 3:11, Úf ). Az első embereket azzal a kilátással teremtette meg, hogy örökké élhetnek a földön (1Mózes 2:16, 17). De akkor miért halnak meg az emberek? Hogyan jött a világba a halál? Az Isten ismerete fényt derít e kérdésekre (Zsoltárok 119:105).

ALJAS FONDORLAT

4. Hogyan azonosította Jézus az emberek haláláért felelős bűnözőt?

4 Egy bűnöző megpróbálja eltüntetni a nyomokat maga után. Ez arra a személyre is igaz, aki olyan bűntettért felelős, amely több milliárd ember halálához vezetett. Úgy intézte ravaszul a dolgokat, hogy rejtély fedje az emberi halált. Jézus Krisztus azonosította e bűnözőt, mikor így szólt azokhoz, akik meg akarták Őt ölni: „Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság” (János 8:31, 40, 44).

5. a) Honnan származott az, aki Sátánná, az Ördöggé lett? b) Mit jelent a „Sátán”, illetve az „Ördög” szó?

5 Igen, az Ördög egy gyűlölködő „emberölő”. A Biblia feltárja, hogy ő valóságos személy, és nem csak a gonoszság, ami ott lakozik valakinek a szívében (Máté 4:1–11). Bár igazságos angyalnak teremtetett, „nem állott meg az igazságban”. Mennyire helyénvaló, hogy Sátánnak, az Ördögnek nevezik! (Jelenések 12:9). Azért hívják „Sátánnak”, vagyis ’ellenállónak’, mert ellenszegült és ellenállt Jehovának. „Ördögnek” is hívják e bűnözőt — aminek jelentése ’rágalmazó’ —, mivel durva tiszteletlenségből hamisan mutatta be Istent.

6. Miért lázadt fel Sátán az Isten ellen?

6 Mi indította Sátánt az Isten elleni lázadásra? A kapzsiság. Mohón kívánta az imádatot, mellyel Jehovát imádták az emberek. Az Ördög nem vetette el azt a kívánságot, hogy ilyen imádat vegye körül, az pedig csakis a Teremtőt illette meg jogosan. (Vö. Ezékiel 28:12–19.) Ehelyett az angyal, aki Sátánná lett, addig-addig dédelgette e mohó kívánságot, mígnem megfogant az, és bűnt szült (Jakab 1:14, 15).

7. a) Mi az oka az emberi halálnak? b) Mi a bűn?

7 Azonosítottuk a bűnöst, akinek bűntette az emberek halálához vezetett. De mi a sajátos oka az emberi halálnak? A Biblia kijelenti: „A halál fullánkja pedig a bűn” (1Korinthus 15:56). És mi a bűn? Hogy megértsük e szót, vizsgáljuk meg, mit jelentett a Biblia eredeti nyelvein. A héber illetve görög ige, melyet általában a „bűnt elkövetni” kifejezéssel fordítanak, azt jelenti, hogy ’véteni’, éspedig abban az értelemben, hogy elvétünk egy célpontot vagy nem érünk el egy célt. Milyen célpontot vétünk el mindnyájan? Az Isten iránti tökéletes engedelmesség célpontját. De hát hogyan jött a világba a bűn?

AHOGY VÉGBEMENT A FONDORLAT

8. Hogyan próbálta megszerezni Sátán az emberek imádatát?

8 Sátán olyan fondorlatot szőtt gondosan, amelyről úgy vélte, odavezet, hogy ő fog uralkodni minden ember felett és övé lesz az imádatuk. Elhatározta, hogy ráveszi az első emberpárt, Ádámot és Évát, hogy bűnt kövessenek el Isten ellen. Jehova olyan ismeretet adott ősszüleinknek, amely örök élethez vezetett volna. Tudták, hogy Teremtőjük jó, mert a gyönyörű Éden-kertbe helyezte őket. Ádám rendkívüli módon érezte égi Atyja jóságát, amikor gyönyörű és segítőkész feleséget kapott Istentől (1Mózes 1:26, 29; 2:​7–9, 18–23). Az első emberpár vég nélküli élete az Isten iránti engedelmességtől függött.

9. Milyen parancsot adott Isten az első embernek, és miért volt az ésszerű?

9 Isten megparancsolta Ádámnak: „A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz” (1Mózes 2:16, 17). Jehova Istennek mint a Teremtőnek joga volt ahhoz, hogy erkölcsi irányadó mértékeket szabjon, és meghatározza, mi a jó és mi a rossz a teremtményeinek. Parancsa ésszerű volt, mert Ádám és Éva szabadon ehetett minden más fa gyümölcséből a kertben. Azzal tudták kimutatni, hogy nagyra becsülik Jehova jogos uralmát, ha betartják e törvényt, és nem állítanak fel büszkén egyéni erkölcsi irányadó mértékeket.

10. a) Hogyan közeledett Sátán az emberekhez, hogy a maga oldalára vonja őket? b) Milyen indítékokat tulajdonított Sátán Jehovának? c) Mi a személyes véleményed Sátánnak az Isten elleni támadásáról?

10 Az Ördög kitervelte, hogy elvonja az első embereket Istentől. Hogy a maga oldalára csábítsa őket, Sátán hazudott. Egy kígyót használva fel — nagyjából úgy, ahogy egy hasbeszélő használja bábuját —, az Ördög ezt kérdezte Évától: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” (K. f.). Amikor Éva utalt Isten parancsára, Sátán kijelentette: „Bizony nem haltok meg.” Aztán rossz indítékokat tulajdonított Jehovának, ezt mondván: „tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Mózes 3:1–5). Az Ördög így arra célzott, hogy Isten visszatart valami jót. Micsoda rágalmazó támadás az igazmondó, szerető égi Atya, Jehova ellen!

11. Hogyan lett Ádám és Éva Sátán bűntársává?

11 Éva újból a fára nézett, és gyümölcse most különösen kívánatosnak tűnt. Így hát vette a gyümölcsöt, és megette. Később a férje szándékosan csatlakozott hozzá e bűnös cselekedetben, amely Isten iránti engedetlenség volt (1Mózes 3:6, Kám). Bár Évát rászedték, ő és Ádám mindketten támogatták Sátánnak azt az alattomos tervét, hogy uralkodni fog az emberi faj felett. Tulajdonképpen a bűntársaivá lettek (Róma 6:16; 1Timótheus 2:14).

12. Mihez vezetett az ember Isten elleni lázadása?

12 Ádámnak és Évának szembe kellett néznie cselekedete következményeivel. Nem lettek olyanok, mint Isten, nem jutottak különleges ismerethez. Inkább szégyellték magukat, és elrejtőztek. Jehova felelősségre vonta Ádámot, és kihirdette a következő ítéletet: „Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz” (1Mózes 3:19). Azon a „napon”, amelyen ősszüleink ettek a jó és gonosz tudásának fájáról, elítélte őket Isten, és meghaltak az ő szemszögéből nézve. Ezután kiűzettek a Paradicsomból, és megkezdődött a fizikai halálhoz vezető hanyatlásuk.

AHOGYAN ELTERJEDT A BŰN ÉS A HALÁL

13. Hogyan terjedt ki a bűn az egész emberi fajra?

13 Sátánnak látszólag sikerült az az alattomos terve, hogy övé lesz az emberek hódolata. Imádóit azonban nem tudta életben tartani. Amikor a bűn hatni kezdett az első emberpárnál, már nem adhattak át tökéletességet utódaiknak. A bűn mélyen belevésődött ősszüleink génjeibe, akár egy felirat, melyet kőbe vésnek. Így csak tökéletlen utódjaik születhettek. Mivel Ádám és Éva minden gyermeke a bűntettük után fogant, az utódjaik bűnt és halált örököltek (Zsoltárok 51:7; Róma 5:12).

14. a) Kihez hasonlíthatnánk azokat, akik tagadják bűnüket? b) Hogyan ismertették fel az izraelitákkal bűnösségüket?

14 Ma azonban sokan nem gondolják magukat bűnösnek. A világ egyes részein általában ismeretlen az örökletes bűn fogalma. De ez nem bizonyíték arra, hogy a bűn nem létezik. Előfordulhat, hogy egy maszatos arcú kisfiú tisztának mondja magát, és csak azután győzhető meg ennek ellenkezőjéről, miután a tükörbe nézett. Az ókori izraeliták egy ilyen kisfiúhoz hasonlítottak, mikor megkapták Isten Törvényét az Ő prófétáján, Mózesen keresztül. A Törvény világossá tette, hogy létezik a bűn. „Sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által” — magyarázza Pál apostol (Róma 7:7–12). Az izraeliták — a tükörbe néző kisfiúhoz hasonlóan — a Törvényt használva fel, hogy magukra nézzenek, láthatták, hogy nem tiszták Jehova szemében.

15. Mi tárul fel, ha belenézünk Isten Szavának tükrébe?

15 Isten Szavának tükrébe nézve és figyelembe véve annak irányadó mértékeit, láthatjuk, hogy tökéletlenek vagyunk (Jakab 1:23–25). Figyeld meg például, mit mondott Jézus Krisztus a tanítványainak az Isten iránti és embertársaik iránti szeretetről a Máté 22:37–40-ben feljegyzettek szerint. Mily gyakran elvétik a célpontot az emberek ezeken a területeken! Sokan még csak lelkiismeretfurdalást sem éreznek amiatt, hogy nem mutatnak ki szeretetet Isten iránt vagy az embertársaik iránt (Lukács 10:29–37).

ÓVAKODJ SÁTÁN TAKTIKÁITÓL!

16. Mit tudunk tenni azért, hogy ne essünk áldozatul Sátán mesterkedéseinek, és miért nehéz ez?

16 Sátán azt igyekszik elérni, hogy szándékosan gyakoroljuk a bűnt (1János 3:8). Van-e valamilyen mód arra, hogy ne essünk áldozatul mesterkedéseinek? Van, de ez megköveteli, hogy harcoljunk a szándékos bűnre való hajlamok ellen. Ez nem könnyű, mert a bűnre való velünk született hajlam nagyon erős (Efézus 2:3). Pálnak igazi küzdelmet kellett vívnia. Miért? Mert bűn lakozott benne. Ha azt szeretnénk, hogy helyeseljen minket Isten, nekünk is harcolnunk kell a bennünk lévő bűnös hajlamok ellen (Róma 7:14–24; 2Korinthus 5:10).

17. Mi nehezíti meg a bűnös hajlamaink elleni harcot?

17 Mivel Sátán állandóan alkalmakat keres arra, hogy csábításával rávegyen minket Isten törvényeinek a megszegésére, a bűn elleni harcunk nem könnyű (1Péter 5:8). Pál a keresztény társai iránti törődésből ezt mondta: „Félek azonban hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől” (2Korinthus 11:3). Sátán ma is hasonló taktikákat alkalmaz. Megpróbálja elvetni a kétely magvait, hogy kételkedjünk Jehova jóságában és az Isten parancsainak betartásából származó előnyökben. Az Ördög azon igyekszik, hogy kihasználja öröklött bűnös hajlamainkat, és rávegyen minket, hogy a büszkeség, a kapzsiság, a gyűlölet és az előítélet útján járjunk.

18. Hogyan használja fel a világot Sátán a bűn előmozdítására?

18 Az Ördög ellenünk felhasznált eszközeinek egyike a világ, amely a hatalmában van (1János 5:19). Ha nem vigyázunk, a világban körülöttünk élő romlott és becstelen emberek nyomására bűnös útra fogunk térni, amely sérti Isten erkölcsi irányadó mértékeit (1Péter 4:3–5). Sokan semmibe veszik Isten törvényeit, sőt még a lelkiismeretük hangját is elnyomják, s végül érzéketlenné teszik e lelkiismeretet (Róma 2:14, 15; 1Timótheus 4:1, 2). Némelyek fokozatosan olyan útra térnek, amelynek követését korábban még tökéletlen lelkiismeretük sem engedte volna meg (Róma 1:24–32; Efézus 4:17–19).

19. Miért nem elég csak tiszta életet élni?

19 Már az is nagy teljesítmény, ha valaki tiszta életet él e világban. De ahhoz, hogy tetsszünk a Teremtőnknek, több követeltetik meg. Hinnünk is kell Istenben, és éreznünk kell, hogy felelősséggel tartozunk neki (Zsidók 11:6). „A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak” — írta Jakab tanítvány (Jakab 4:17). Igen, ha készakarva semmibe vesszük Istent és parancsolatait, ez már önmagában is a bűn egyik formája.

20. Hogyan kísérelhet meg Sátán akadályozni abban, hogy azt tedd, ami helyes, de mi segít majd ellenállnod az ilyen nyomásoknak?

20 Sátán alighanem rajta lesz, hogy ellenállásba ütközz, amiért meg akarod szerezni az Isten ismeretét a Biblia tanulmányozása révén. Őszintén reméljük, hogy nem fogod engedni, hogy az ilyen nyomások megakadályozzanak annak cselekvésében, ami helyes (János 16:2). Bár Jézus szolgálata idején sok főember hitt benne, mégsem vallották meg őt, mert attól féltek, kerülni fogják őket a közösségükben (János 12:42, 43). Sátán könyörtelen kísérleteket tesz arra, hogy megfélemlítsen mindenkit, aki az Isten ismeretét keresi. Neked azonban mindig meg kell őrizned emlékezetedben és értékelned kell azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket Jehova tett. Talán még ellenségeket is hozzásegíthetsz ahhoz, hogy ugyanilyen értékelést fejlesszenek ki.

21. Hogyan győzhetjük le a világot és saját bűnös hajlamainkat?

21 Amíg tökéletlenek vagyunk, addig bűnöket is követünk el (1János 1:8). Mindamellett segítséget kapunk e harc megvívásához. Igen, van lehetőségünk rá, hogy győztesen kerüljünk ki a gonosz, vagyis Sátán, az Ördög elleni harcunkból (Róma 5:21). Jézus a földi szolgálata végén ezekkel a szavakkal buzdította követőit: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem [legyőztem, Úf ] a világot” (János 16:33). Még a tökéletlen emberek is le tudják győzni a világot Isten segítségével. Sátán nem tudja markában tartani azokat, akik ellenállnak neki és ’engedelmeskednek az Istennek’ (Jakab 4:7; 1János 5:18). Amint látni fogjuk, Isten gondoskodott egy útról, amely kivezet a bűn és a halál fogságából.

MÉRD LE ISMERETEDET

Ki Sátán, az Ördög?

Miért öregszenek és halnak meg az emberek?

Mi a bűn?

Hogyan viszi bele Sátán az embereket abba, hogy szándékosan kövessenek el bűnt Isten ellen?

[Tanulmányozási kérdések]

[Egész oldalas kép az 54. oldalon]