AZ USA Nemzeti Elmeegészségügyi Intézete közzétette egy felmérését, amelyet olyan szülőkkel végzett, akik sikeresnek mondhatók, mivel gyermekeik már elmúltak 21 évesek, de „eredményes felnőttek mindannyian, akik szemmel láthatólag jól beilleszkedtek társadalmunkba”. A következőket kérdezték ezektől a szülőktől: „Személyes tapasztalata alapján mi a legjobb tanács, amelyet más  szülőknek adhatna?” A leggyakoribb válaszok a következők voltak: „szeressék gyermekeiket túláradóan”, „építő módon fegyelmezzenek”, „töltsenek velük együtt időt”, „tanítsák meg gyermekeiknek, hogy mi a jó, és mi a rossz”, „fejlesszenek ki kölcsönös tiszteletet”, „igazán figyeljenek rájuk”, „inkább útmutatást adjanak, ne szónokoljanak” és „legyenek tárgyilagosak”.

A szülők azonban nincsenek egyedül abban a munkában, hogy olyan fiatal felnőtteknek neveljék a gyermekeket, akik helytállnak majd az életben. A pedagógusok is kulcsszerepet játszanak ebben. Egy gyakorlott iskolai tanácsadó a következő észrevételt tette: „A hivatalos oktatás elsődleges célja a szülők támogatása abban, hogy felelősségteljes, értelmileg, fizikailag és érzelmileg fejlett fiatal felnőtteknek neveljék őket.”

Tehát a szülők és a pedagógusok ugyanazon cél elérésén dolgoznak, vagyis hogy olyan fiatalokat neveljenek, akik  később majd érett és kiegyensúlyozott felnőttekké válnak, akik élvezik az életet, és meg tudják találni a helyüket az őket körülvevő társadalomban.

Ellenben nehézségek merülnek fel, ha a szülők nem működnek együtt a pedagógusokkal. Néhány szülő például teljesen közönyös gyermeke tanulmányai iránt; mások pedig megpróbálnak versenyezni a tanárokkal. Egy francia újság ezt a helyzetet tárgyalva így írt: „Többé már nem a tanár az egyetlen kapitány a fedélzeten. Azok a szülők, akiknek rögeszméjük a gyermekük sikere, ízekre szedik az iskolai tankönyveket, bírálják és kritizálják a tanítási módszereket, és csemetéik első rossz jegye után azonnal működésbe lépnek.” Az ilyen eljárás megsértheti a tanárok előjogait.

Jehova Tanúi úgy érzik, gyermekeik javát az szolgálja inkább, ha a szülők együttműködnek a pedagógusokkal, élénken, segítőkészen érdeklődve gyermekeik oktatása iránt. Hiszik, hogy az ilyen együttműködés különösen azért fontos, mert pedagógusként az Ön munkája mindinkább nehezebbé válik.

Mivel visszatükrözik a társadalmat, melynek részei, az iskolák sem mentesek általában véve a társadalom problémáitól. Az évek folyamán gyors ütemben súlyosbodnak a társadalmi problémák. A The New York Times leírva, milyen állapotok uralkodnak az Egyesült Államokban az egyik iskolában, a következőkről számolt be: „A diákok alszanak a tantermekben, fenyegetik egymást a falfirkákkal elcsúfított folyosókon, lenézik a jó tanulókat . . . Szinte minden diák valamilyen nehézséggel küszködik, például kisgyermekeket kell gondoznia, börtönbe zárt szüleivel kell foglalkoznia és bandák erőszakoskodását kell kihevernie. Minden áldott nap szinte az egyötödük hiányzik.”

 Különösen nyugtalanító az a nemzetközi probléma, hogy az iskolákban növekszik az erőszak. Az alkalmankénti verekedéseket, ami lökdösődésből, taszigálásból állt, felváltották a rendszeres lövöldözések és késelések. A fegyverek még általánosabbá váltak, a támadások súlyosabbá, a gyermekek pedig hamarabb és fiatalabb korban folyamodnak erőszakhoz.

Kétségkívül nem minden országnak kell szembenéznie ehhez hasonló rémisztő állapotokkal. Viszont világszerte sok pedagógus találja magát olyan helyzetben, mint amilyenről a francia hetilap, a Le Point tesz említést: „A tanárt többé nem tisztelik; nincs már hatalma.”

A hatalommal szemben mutatott ilyenfajta tiszteletlenség igazi veszélyt jelent minden gyermeknek. Jehova Tanúi ezért hatalom iránti engedelmességet és tiszteletet próbálnak meg elültetni gyermekeikbe, vagyis olyan tulajdonságokat, amelyek gyakran hiányoznak napjaink iskolai életéből.