Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Elrendezések a további növekedések érdekében

Elrendezések a további növekedések érdekében

Elrendezések a további növekedések érdekében

AZ ELMÚLT több mint száz év alatt Jehova látható szervezetének működésében jelentős elrendezések történtek. Például 1938-ban elfogadták a gyülekezeten belüli teokratikus elrendezést a világon mindenütt, majd 1972-ben további finomítások történtek. Később, hogy jobban tudják ellenőrizni a világméretű Királyság-munkát, a Vezető Testület 6 bizottságot hozott létre, majd kijelölte a fiókbizottságokat 1976-ban. Azóta, 1976-tól 1992-ig a hírnökök csúcsszáma 2 248 390-ről 4 472 787-re növekedett. Az Emlékünnepen résztvevők száma ugyanezen időszak alatt több mint a kétszeresére nőtt: 4 972 571-ről 11 431 171-re.

Elérkezett az idő arra, hogy újabb lépéseket tegyenek Jehova szervezetének előre látható növekedése érdekében. Ezért a következő közlemény jelent meg Az Őrtorony 1992. április 15-i számában.

„Jehova Tanúi Vezető Testülete, amely jelenleg 12 főből áll, továbbra is hűségesen szolgál azon feladata teljesítésében, amelyre megbízást kapott. Mindenkor nagyon hálásak az egyre növekvő ’nagy sokaság’ lojális tagjainak buzgó támogatásukért (Jelenések 7:9, 15). Tekintettel a világszerte tapasztalható óriási növekedésre, jelen pillanatban helyénvalónak tűnik, hogy némi segítséget nyújtsunk a Vezető Testületnek. Ezért úgy döntöttünk, hogy segítőket hívunk, főleg a nagy sokaságból, hogy vegyenek részt a Vezető Testület bizottságainak — azaz a Személyzeti, a Kiadói, a Szolgálati, a Tanítói és az Írói Bizottság — összejövetelein. Az ezen összejöveteleken résztvevők száma így hét-nyolc főre növekszik. E segítők a Vezető Testületi bizottsági tagok irányításával részt vesznek majd a megbeszéléseken, és eleget tesznek azoknak a különféle megbízásoknak, amelyeket a bizottság ad nekik. Ez az új elrendezés 1992. május 1-jén lépett hatályba.

A felkent Tanúk maradékának létszáma évek óta csökken, miközben a nagy sokaságnál minden várakozásunkat felülmúló növekedés tapasztalható (Ésaiás 60:22). Nagyon hálásak vagyunk Jehovának ezért a csodálatos terjeszkedésért! Amikor 1931-ben hálás szívvel elfogadtuk új nevünket — a Jehova Tanúi nevet — a Királyság-hírnökök csúcsszáma 39 372 volt, akiknek legtöbbje Krisztus felkent testvéreinek vallotta magát (Ésaiás 43:10—12; Zsidók 2:11). Hatvan évvel később, 1991-ben a hírnökök csúcsszáma az egész földre kiterjedően 4 278 820 volt, s közülük csak 8850-en vallották magukat a felkent maradékhoz tartozónak. Mint az az Írások fényében várható volt, a ’nagy sokaság’ száma ma már jócskán — több mint 480:1 arányban — meghaladta a ’kicsiny nyáj’ maradékának számát (Lukács 12:32; Jelenések 7:4–9). A növekvő Királyság-érdekekről való gondoskodásban a maradéknak minden bizonnyal szüksége van a nagy sokaság együttműködésére és támogatására, és értékeli is azt.

Amint azt Az Őrtorony mostani számában kifejtettük, létezik ma egy csoport, amely a szellemi Izraellel szolgál, s amely a nétineusokhoz és Salamon azon szolgáinak fiaihoz hasonlít, akik a babiloni fogság után visszatértek a zsidó maradékkal: azok a nem izraeliták számban jóval felülmúlták a visszatérő lévitákat (Ezsdrás 2:40–58; 8:15–20). E mai ’odaszenteltek’, akik a nagy sokaságból kerültek ki, olyan érett keresztények, akik jelentős tapasztalattal rendelkeznek az egyes fiókhivatalok, az utazómunka és a ma világszerte meglévő 66 000 gyülekezet feletti felvigyázásnak köszönhetően.

Az utóbbi időben Királyság-szolgálati Iskolát tartottak világszerte, hogy útmutatásról gondoskodjanak a felvigyázók és a segítésükre lévő kisegítőszolgák számára. Egyedül az Egyesült Államokban 59 420 felvigyázó vett részt ezen az iskolán. Ezek az ’idősebb férfiak’ fel vannak készítve arra, hogy minél hatásosabban el tudják látni feladataikat (1Péter 5:1–3; vö. Efézus 4:8, 11).

Néhány ilyen ’odaszentelt’ már sok-sok éve szolgál Jehova Tanúi brooklyni főhivatalában. Ezek között vannak érett felvigyázók a nagy sokaságból, akik számtalan képességet és tapasztalatot szereztek. Ezért a Vezető Testület közülük választott ki néhány felvigyázót, hogy segítséget nyújtsanak a Vezető Testület bizottsági összejövetelein. Ők nem szükségszerűen olyan emberek, akik a leghosszabb szolgálati időt igazolhatják. Ők inkább érett, tapasztalt férfiak, akik olyan képesítésekkel rendelkeznek, amelyek alkalmassá teszik őket arra, hogy bizonyos sajátos területeken segítséget nyújthassanak. Nem biztosít különleges státust nekik az, hogy kinevezték őket a bizottsággal való együttműködésre. Miként Jézus mondta tanítványaira vonatkozóan: ’Ti mindannyian testvérek vagytok’ (Máté 23:8). E férfiakra azonban sokat bíznak majd, és ebből következően ’sokat követelnek meg’ tőlük (Lukács 12:48).

Örvendünk Jehova szervezetének ma látható előrehaladásáért. Az elmúlt tíz évben majdnem 100 százalékos volt a növekedés a szántóföldön szolgálatot végzők számában, s ez párhuzamban van a Nagyobb Dávidra, Jézus Krisztusra vonatkozó próféciával: ’Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége’ (Ésaiás 9:7, Károli fordítás). Ugyanúgy teljesedik ma a Jehova szervezetére vonatkozó prófécia, ahogyan a nétineusok együtt dolgoztak a papokkal Jeruzsálem falainak újjáépítésén: ’És más nemzetbeliek valóban felépítik falaidat’ (Ésaiás 60:10; Nehémiás 3:22, 26). Napjaink nétineusai dicséretet érdemelnek azért a buzgalomért, amelyet az igaz imádat építésében tanúsítanak, segítve ’Jehova papjait’ bármilyen munkában vagy szolgálatban, amelyre Jehova világméretű szervezetében megbízást kapnak (Ésaiás 61:5, 6).”

Jehova továbbra is előidézi a világméretű testvériség növekedését, és mi nagyon hálásak vagyunk, amiért megáldja szolgái erőfeszítését a világon mindenütt. Bizakodóan várjuk a további növekedést, hiszen Jehova ’a kellő időben gyorsan végbe is viszi’ (És 60:22; 1Kor 3:6, Katolikus fordítás).

Bárcsak mindannyian haladnánk előre az 1993-as éviszöveggel összhangban: „Oktass engem a te utadra, ó, Jehova . . . Tedd egységessé szívemet, hogy féljem a te nevedet” (Zsoltárok 86:11, New World Translation).

Nagyra értékeljük szeretetteljes munkátokat, és boldogok vagyunk, hogy veletek együtt haladhatunk az igazság ösvényén.

Testvéreitek

Jehova Tanúi Vezető Testülete