Görögország

EGY hatalmas jogi csata ért véget 1993. május 25-én. Több mint hét évvel ezt megelőzően vette kezdetét egy napfényes mediterrán szigeten, és Európa legelismertebb bíróságán érte el tetőpontját. 1986 márciusában az idős Kokkinakisz házaspár házról házra járt, hogy a Bibliáról folytassanak beszélgetést szomszédaikkal a görögországi Kréta szigetén. Egy hölggyel beszélgettek, akinek a férje — ahogy kiderült — a görög ortodox egyházban kántor volt. Mivel nem fogadta kitörő lelkesedéssel Jehova Tanúi látogatását, kihívta a rendőrséget. A házaspárt letartóztatták.

Minosz Kokkinakisz — mivel ezt követően bűnösnek nyilvánították, elítélték és pénzbüntetést róttak ki rá — végül kiharcolta, hogy a semmítőszék, vagyis a görög legfelsőbb bíróság elé vigyék az ügyét, amely azután elutasította fellebbezését. Ezért 1988-ban Kokkinakisz az Emberi Jogok Európai Bizottságához nyújtott be fellebbezést. E Bizottság — amely jogászokból tevődik össze, akik az Európa  Tanács tagországait képviselik — úgy határozott, hogy az esetet az Emberi Jogok Európai Bírósága elé kell vinni. Erre 1992 őszén került sor. 1993. május 25-én hat szavazattal három ellenében a bíróság meghozta az ítéletet: Görögország súlyosan megsértette az emberi jogokat — nevezetesen a vallásszabadságot.

De mi vezetett az alapvető emberi jogok feletti eme titáni küzdelemhez? Hogy lehet az, hogy Jehova Tanúi ilyen küzdelmekbe bonyolódtak egy olyan országban, amely régóta az emelkedett eszmék iránti odaadásáról nevezetes? Milyen ország Görögország?

A történelem árapályai

Görögország tengerpartjait korszakok óta árapályok mossák. Az ország a Földközi-tengerbe déli irányba benyúló egyik széles félsziget tövénél helyezkedik el, amelyet az Égei- és a Jón-tenger szigeteinek százai vesznek körül. Így hát tengerpartjainak miriádjait jóval több árapály és vihar tépázta, mintsem ember azt megszámlálhatta volna. Mióta Noé Vízözönének vizei alázúdultak, azóta Görögország egy még nagyobb árapályból adódó nehézséget kénytelen elviselni: az emberi történelem apályát és dagályát. Néhányan azt is mondják, hogy itt volt a nyugati civilizáció bölcsője.

Az emberiség hulláma, amely Noé unokájának, Jávánnak családjából alakult ki, Kelet felől árasztotta el; Görögország sok telepes számára nagy vonzerővel bírt. * Ők minden bizonnyal magukkal hoztak olyan történeteket, amelyek egy nagy Vízözönről és Noé napjainak vízzel elárasztott világáról szólnak. Az ókori Görögország néhány mítosza magán viseli a Bibliában feljegyzett valóságos események meghamisításának és eltorzításának jegyeit.

Az ókori Görögország történelme tulajdonképpen egybefonódik a bibliai történelemmel. A héber Dániel próféta az i. e.  VI. században megjövendölte, hogy a történelem árapályai mögött rejlő erők fogják Görögországot világhatalmi csúcsra vinni. Dániel szavai oly pontosan illenek Nagy Sándor elsöprő hódításaira, hirtelen halálára, majd ezt követően birodalmának négy részre szakadására, hogy néhány tudós — sikertelenül — megpróbálta bebizonyítani, hogy ezek az írásszövegek az események megtörténte után íródtak (Dán 7:2; 8:5–8, 20–22).

Bár a Biblia nem részletezi azt a korszakot, amikor Görögország uralkodott Izrael felett, a Keresztény Görög Iratok egyértelműen magukon viselik annak a korszaknak a maradandó lenyomatát. Jézus első századi követői közül sokan beszéltek és írtak az akkori civilizált világ köznyelvén, görögül. A kor görög filozófusainak, például Platónnak és Arisztotelésznek a nézetei elterjedtek voltak a Jézus idejében élt zsidók között. Nem kétséges, hogy Pál apostolnak is ilyen fennkölt gondolkodók járhattak az eszében, amikor azt írta a korinthusi gyülekezetnek, hogy az Isten szava képes ’foglyul ejteni minden gondolatot’ (2Kor 10:4, 5).

A keresztényiség virágzása és elhalványulása

Görögország volt az első európai ország, amelyet Jézus Krisztus egyik apostola meglátogatott. Pál Neapolisz kikötőjében szállt partra és több várost meglátogatott, többek között az északon fekvő Filippit, Thesszalonikát és Bereát, valamint a délen elhelyezkedő Athént és Korinthoszt. A korai keresztényiségre jellemző lendülettel hamarosan gyülekezetek virágzottak ezekben a városokban. Pálnak a Filippiben, Korinthoszban és Thesszalonikában élő keresztényekhez írott levelei, valamint azok, amelyeket a másutt élő keresztényekhez írt, amíg Görögországban volt, sok millió keresztény hitét erősítik azóta is.

Sajnos azonban nem sokkal az utolsó apostol, János halála után — aki a rendkívül figyelemreméltó jelenéseket jegyezte fel a görög Pátmosz szigeti száműzetése idején — egy másfajta ár öntötte el Görögországot. A hitehagyás sötét hulláma söpört végig a keresztény gyülekezeten és beszennyezte a többség hitét.  A gyülekezetek olyan Írás-ellenes tanításokat fogadtak el, mint a lélek halhatatlanságának, a pokoltűz gyötrelmének, a Háromságnak tana, valamint a papság és laikus osztály közötti megkülönböztetés.

Évszázadokig tartó szellemi sötétség következett. Ezen időszak alatt történt, hogy a római pápát kiáltották ki a kereszténység legfőbb tekintélyének. A görögországi és a keleti országok egyházait azonban a konstantinápolyi pátriárka irányította. 1054-ben érte el a csúcspontját a Kelet és a Nyugat között évek óta tartó feszültség, amikor egy homályos teológiai nézőpont felett kirobbant vita a nagy egyházszakadásba torkollott, amely elválasztotta egymástól a keleti ortodox egyházat és a római katolikus egyházat. Görögország az előbbihez maradt lojális. Mind a mai napig Görögország tízmilliós lakosságának lényegében 98 százaléka a görög ortodox egyházhoz tartozik, amely a keleti ortodox egyház autonóm tagja.

A keleti ortodox egyháznak hosszú történelme van a politikába való befolyásáról. Azalatt, amíg a muszlim Oszmán Birodalom valamennyi európai ortodox országon — Oroszországot kivéve — uralkodott az 1400-as évektől az 1800-as évekig, addig a hódítók a konstantinápolyi pátriárkát tették világi uralkodóvá a birodalom valamennyi ortodox „kereszténye” fölé.

Az 1820-as években, amikor Görögország fellázadt az oszmán uralom ellen, a görög ortodox egyház fontos szerepet játszott azáltal, hogy támogatta a görög nacionalizmust és függetlenséget. A papság azóta is jelentős erőt képvisel a görög politikai életben, sőt a kormányzat pénzeli. Tekintettel a papság ilyen erőteljes hatására ebben az országban, Jehova népének modernkori történelme túlnyomórészt az üldözés történelme.

Az ország és népe napjainkban

Röviddel a századforduló után az igaz keresztényiség hulláma kezdett ismét végigvonulni Görögországon. A XX. század elejének prédikálói úgy vélték, hogy az ország és lakói sok  tekintetben szinte ma is ugyanolyanok, mint amilyeneknek Pál találta őket 19 évszázaddal ezelőtt.

Kusza, mélyen benyúló tengerpartjaival és számtalan szigetével — amelyek az ország területének 20 százalékát teszik ki — Görögországnak nincs olyan területe, amely messze lenne a tengertől. Ezért a halászat és a hajózás még ma is közkedvelt üzletágnak számít. Az ország sziklás és hegyes, kevés művelhető földdel rendelkezik, bár néhány parti és központi területen található pár termékeny völgyben elhelyezkedő síkság. A forró és száraz nyaraknak köszönhetően klímája ideális az olajbogyó- és a szőlőtermesztésre.

Mit mondhatunk az emberekről? A görögök világszerte a vibráló, színes, szenvedélyes, élettel teli egyéniségükről és bőkezűségükről nevezetesek. Általában határozott véleményük van a dolgokról, és nem haboznak, hogy ezt másokkal is megismertessék. Amikor Pál először Athénban járt, úgy vélte, hogy „az athéniek pedig mindnyájan és az ott lakó jövevények semmi másban nem valának foglalatosok, mint valami újságnak beszélésében és hallgatásában” (Csel 17:21). A görögök azóta is szeretnek kiülni az agórára, vagyis a piactérre, és végeláthatatlan eszmecseréket folytatni politikáról, filozófiáról és vallásról. Ugyanakkor a végletekig lojális emberek — s ezt a tulajdonságukat az ortodox egyház nem egyszer ki is használta.

Az 1900-as évek eleje

A kivándorlás eredményeként az igazság vizei visszatértek Görögországba. Sok görög költözött az Egyesült Államokba, ahol kapcsolatba kerültek a Bibliakutatókkal — ahogy akkoriban Jehova Tanúit ismerték —, és megszerették a bibliai igazságot. Így hát hamarosan buzgón megismertették a tanultakat az otthon élő rokonaikkal is. A levelek és a traktátusok, amelyeket küldtek, gyakran olyan magnak bizonyultak, amely jó földbe esett. Sokan azonban felismerték, hogy nem elég csupán traktátusokat hazaküldeni; néhányan látogatóba mentek haza Görögországba, míg mások visszatelepültek szülőföldjükre.

 George Kosszyfász görög testvért, aki 1900-ban ismerte meg az igazságot az Egyesült Államokban, Charles Taze Russell a Watch Tower Bible and Tract Society elnöke, 1905-ben Görögországba küldte. Magával vitte a Bibliai tanulmányokat. John Boszdojannisz, Kréta szigetén prédikátor és angol professzor, görögre fordította a köteteket. A könyveket aztán kinyomtatták és szétküldték athéni könyvkereskedésekbe és a pireuszi kikötőbe — sőt még az athéni Stadion utcában levő jól ismert könyvüzletben, a Hestiában is bemutatták. Kosszyfász testvér „utcai munkát” is végzett, amennyiben kirakta a köteteket a görög parlament épületét körülvevő alacsony falra, és válaszolt a gyalogosok kérdéseire.

John Boszdojannisz buzgó tanítványra akadt Krétán — egy fotográfusra, név szerint Athanassziosz Karanasszioszra, aki 1910-ben fogadta el az igazságot. Megtanult az ókori héber és a koiné vagy közönséges görög nyelven, valamint angolul.

Athénban az Exarhia nevű városnegyedben élő paralízises férfi, Ekonomu az elsők között tanúsított érdeklődést az igazság iránt. 1910 táján már ő is lelkesen elfogadta az igazságot, és buzgón vett részt ennek másokkal történő megismertetésében. Ám a betegség ágyhoz kötötte. Ezért bibliaverseket írt papírdarabokra, amelyeket kidobott az ablakon, remélve, hogy néhány arra járó megtalálja őket. Ugyanakkor traktátusokat küldött és leveleket írt érdeklődő személyeknek. Később egy Michael Triandafilopulosz nevű fiatalember, aki épp akkor ismerte meg az igazságot, városokba és falvakba utazott, hogy még több traktátust terjesszen el, és segítsen az érdeklődő személyeknek, hogy kapcsolatba lépjenek egymással.

Az első összejövetelekre Ekonomu testvér házában került sor. Hamarosan egy másik csoport alakult Pireuszban Kosszyfász testvér házában. A hű és értelmes rabszolga osztály által rendelkezésükre bocsátott Bibliai tanulmányokat és más irodalmakat tették beszélgetéseik tárgyává (Máté 24:45–47). Minden  bizonnyal óriási lelkesedéssel töltötte el őket, amikor megtudták, hogy Russell testvér Görögországba készül látogatni.

Russell testvér Görögországba látogat

Világ körüli útja során Russell testvér ellátogatott 1912-ben Athénba és Korinthoszba. Akkoriban még csak 12 hírnök volt Görögországban. Előadást tartott az athéni Businessmen’s Club Hallban, ugyanabban a városban, ahol Pált mintegy 19 évszázaddal ezelőtt felingerelte a burjánzó bálványimádás (Csel 17:16). Olyan sokan jöttek el meghallgatni a beszédet, hogy egy második megszervezésére volt szükség. Most azonban több görög ortodox pap hallgatta meg, akik félbeszakították az előadást és zavart keltettek. Russell testvér később Ekonomu testvér ágya szélén ülve sok bibliai kérdésre válaszolt.

Russell testvér vonaton folytatta útját Korinthoszba. Legnagyobb meglepetésére megszervezték, hogy beszéljen a Szent Pál görög ortodox templomban! Jelen volt a város polgármestere, valamint számos pap és katonai tisztségviselő. Előadásának címe: „A nagy jelentőségű túlvilág” volt. Jól fogadták és megkérték, hogy ismét tartsa meg. Ezek után a polgármester városnéző kirándulásra vitte ebben az ókori városban, ahol Pál valamikor másfél évet töltött, és létrehozott egy felkent keresztényekből álló gyülekezetet (Csel 18:11).

Rutherford testvér látogatásai

1920. szeptember 28-án a Simplon-Orient expressz befutott az athéni állomásra, rajta a Watch Tower Society második elnökével, J. F. Rutherforddal. Az Athina című újság hírül adta beszédének címét: „Milliók élnek most, akik sohasem fognak meghalni.” Beszélt az Areioszpagoszon, más néven Mars-dombon is, ahol i. sz. 50 körül Pál rendkívül hatásos tanúskodást végzett (Csel 17:22–34). Rutherford testvér később találóan ezt írta: „Görögország egy papok által elnyomott ország, de hisszük, hogy az emberek ráébrednek arra a tényre, hogy vak vezetőik rászedték és félrevezették őket. Hiszünk abban, hogy széles szántóföld van itt az igazságról való tanúskodásra.”

 Rutherford testvér azt is látta, hogy jobb szervezésre van szükség Görögországban. 1922-t megelőzően nem volt hivatalos szervezet. 1922-ben létrehozták a Watch Tower Bible and Tract Society fiókhivatalát Athénban a Lombardu utcában, a fiókhivatal képviselője pedig Athanassziosz Karanassziosz lett. Szervezetté vált a munka, és ennek következtében utazó szónokokat küldtek a nagyobb városokba; másokat kisebb városkákba és falvakba küldtek. Összesen mintegy 20 fáradhatatlan munkás volt akkoriban a szántóföldön.

Nyilvános előadások terjesztik a jó hírt

A nyilvános előadások kulcsszerepet játszottak a jó hír elterjedésében azokban a kezdeti években. Amikor „Az összes nemzetek most Armageddonra menetelnek, de milliók élnek most, akik sohasem fognak meghalni” című előadás megtartását tervezték, a kicsiny athéni gyülekezet akcióba lendült. A városi tanács engedélyezte, hogy ingyen igénybe vegyék az athéni városi színházat. Az Athina című újság szalagcímben hirdette az előadást. Karanassziosz testvér zsúfolt nézőtér előtt tartotta meg az előadást, amelyet az Idiu utcai Odion Csarnokban megismételt. Sokan elfogadták a Millions Now Living Will Never Die (Milliók élnek most, akik sohasem fognak meghalni) című füzetet.

George Durasz, ismert költő és joghallgató egy traktátus elolvasása révén ismerte meg 1920-ban az igazságot. Pilgrimként, vagyis utazószolgaként tevékenykedett 1922 és 1925 között. 1923 novemberében nyilvános előadást tartott a nyugati partvidéken fekvő Patrasz nevű kikötő mozijában. Ezen alkalommal jelen volt Pavlosz Grigorjadisz, aki tanult ember volt, s később Bibliakutató lett belőle. Öccse, Grigorisz szintén megismerte az igazságot, és még ma is a görögországi Bétel-család tagja.

Ugyanazon évben Durasz testvér nyilvános előadást tartott a Kalamata nevű városban. Dimitrisz Logiotatosz így emlékezik erre: „Az egész közösség ugyanúgy megdöbbent, mint én, amikor meglátták az előadást beharangozó »Milliók élnek most,  akik sohasem fognak meghalni« című plakátokat. Úgy döntöttem, hogy elmegyek és meghallgatom. Amikor megérkeztem, a terem már tömve volt. Trempela úr mögött ültem, aki teológus és professzor volt az Athéni Egyetemen, és akit úgy ismertek, mint »az ortodox egyház szószólóját«. Magával ragadott a Bibliakutatók és e prominens teológus közti szellemi harc minden részlete. Az IGAZSÁG győzött! Utána szereztem számos füzetet, amely ugyanazt a címet viselte, mint az előadás. Egyetlen éjszaka alatt elolvastam az egyiket. Örömmel eltelve futottam, hogy elterjesszem ezeket a csodálatos füzeteket a barátaimnak és a rokonaimnak.”

„Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk!”

A keresztények az egész világon jól ismerik azt a sürgető hívást, amelyet Pál apostol kapott Isten szellemén keresztül, hogy prédikáljon Macedónia területén: „Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk!” (Csel 16:9). Jóllehet Pál első útja Macedóniába vezetett, ebben a században a jó hír Macedóniába némileg később jutott el, mint Görögország déli és középső területeire.

A prédikálómunka megkezdése érdekében nyilvános előadást tartottak ugyanabban a városban, ahová Pál európai útjának első állomásaként megérkezett — Kavállában, az ókori Neapoliszban. Nikolasz Kuzunisz, aki jelen volt akkor, így emlékezik 1922-re: „Szellemileg zaklatott voltam. Akkortájt olvastam a Simaia újságban egy hirdetést a »Milliók élnek most, akik sohasem fognak meghalni« című nyilvános előadásról, amelyet az egyik kávéházban tartottak. Az előadás után kaptam egy füzetet, amelynek ez volt a címe: Can the Living Talk With the Dead? (Tudnak az élők beszélgetni a halottakkal?)” Mivel mélyen felkavarta, amit megtudott, Kuzunisz testvér hamarosan csatlakozott egy társához, akivel hónapokig autóval járták a falvakat és városokat egész a török határig, hogy prédikáljanak. A jó hír elterjedt északkeletre, Alexandrúpoliig, valamint Néa Oresztiádáig, Szakkoszig és Chalkidiké megyében.

 Szaloniki (vagy Theszaloniki) Görögország második legnagyobb városa. Ez egy ősi város, amely szorosan kapcsolódott Pál apostol és társai szolgálatához. Már 1926-ban történt, hogy Szpírosz Zakaropulosz, aki korábban katona volt, és Thanaszisz Tszimperasz tanító prédikált ezen a területen. Diogenisz Kontaxopulosz vitte el a jó hírt a Szerra megyében lévő falvakba 1928 és 1933 között. Kelet-Macedónia és Nyugat-Trákia elfogadta a Királyság jó hírének üzenetét, amely Iiannakosz Zakariadisz hűséges prédikálása révén jutott el hozzájuk.

Hogyan ért el a jó hír ilyen kiterjedt területekre? Néhány testvér, akit száműzetéssel büntettek megfékezhetetlen prédikálásukért, megválaszthatta száműzetése helyét. Kuzunisz testvért Kaválából a chalkidikéi megyébe száműzték 1938-ban. Miután Jehovához imádkozott irányításért, a Néa Szimantra nevű falut választotta. Amikor a falusiak megkérdezték tőle, miért száműzték, elmondta nekik, hogy azért, mert keresztény. Ez a gondolatébresztő válasz sok beszélgetéshez vezetett — nagyon hozzáértően kezelte az Írásokat. Idővel gyülekezet jött létre Néa Szimantrában. Innen a jó hír elterjedt Galátisztába, ahol másik gyülekezet alakult. Néa Mudanjában egy csoport nő vált hívővé — Masztoraki, Sztampuli és Nteniki testvérnő. Ők másokat is tanítottak Flojitában, aminek eredményeként ott is létrejött egy gyülekezet. Az igazság aztán átterjedt Kaszándrára is.

Az első évek Tesszáliában

Tesszáliában, Görögország központi részén, a jó hír már korán fejlődésnek indult, a legfigyelemreméltóbb módon két kicsiny faluban, a Láriszához tartozó Kalamakiban és a trikalai Eleftherohoriban. 1922 novemberében George Kukuitianosz, akit azért bocsátottak el tanítói állásából, mert Bibliakutató, épp úton volt, amikor a rossz idő arra kényszerítette, hogy az éjszakát a Kalamakiban lakó Dimitrisz Pardalosz otthonában töltse. Tanúskodott vendégszerető házigazdájának. S az eredmény? Dimitrisz és két másik városlakó, Theodorosz Pardalosz és Aposztolosz Vlahavasz megismerte Jehovát.

 Ők hárman megkezdték a házról házra tanúskodást a környező falvakban. Ők is évente két-három hónapot félreeső területeken töltöttek, majd visszatértek falujukba, hogy erejüket megújítsák és elegendő pénzt gyűjtsenek jövőbeni kampányaik finanszírozására. Gyalogosan utaztak, magukkal cipelve az irodalmat és mindazt, amit azért cserébe kaptak.

Életükből azonban nem hiányoztak a derűsebb pillanatok sem. Egyikük mesélte: „Egyik alkalommal egy folyón gázoltunk át. Tél volt, a víz pedig hideg. Mivel kettőnk közül én voltam a magasabb, azt ajánlottam a társamnak, hogy majd én átviszem őt a hátamon. Hogy megspóroljak egy utat, az egyik kezemben az irodalommal teli táskáinkat, a másikban pedig a cipőinket és a zoknijainkat fogtam. Ugyanakkor összeszorított fogaim között egy tojásokkal teli kosarat vittem. Ám amikor a folyó közepére értünk, elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem a hátamon levő társamat, hogy minden rendben van-e. A tojásos kosár természetesen azon nyomban leesett. Miközben megpróbáltam utánakapni, kiejtettem a kezemből a cipőinket, a zoknijainkat és az irodalmat. Mikor aztán ezeket próbáltam megmenteni, a testvér a hátamról a folyóba pottyant!” Még évek múlva is nevettek ezen az emlékezetes átkelésen.

A vidéki területeken folyó munka kihívást jelentett. A Tanúkat néha rendőrőrszobákon tartották fogva, majd bíróság elé vitték, amikor az Ecclesiastics Indicted (Papok vád alatt) című traktátust terjesztették. Az üldözés azonban megerősítette hitüket és a Királyság iránti buzgalmukat. Ennek eredményeként 1930-tól kezdődően a kalamaki gyülekezet tagjainak száma folyamatosan növekedett.

Néhány belülről jövő ellenállás

Isten népe 1931-ben vette fel a Jehova Tanúi nevet. Ám nem mindenki fogadta el. A láriszai Kosztasz Ekonomu így emlékezik erre: „Amint megismertem az új nevet, azon nyomban rohantam, hogy elvigyem ezt az örömteli hírt a területünkön élő testvéreknek. Furcsa módon azonban ezek a testvérek ezt  mondták: »Nem változtatunk neveket.« Nem akarták, hogy Jehova Tanúinak nevezzék őket.

A következő alkalommal megróttam őket viselkedésük miatt. A válaszuk? Mind a tíz testvér nekem jött és kidobott az összejövetelről! Másnap azonban prédikálni kezdtem, mivel hittem abban, hogy Jehova ad nekem másik gyülekezetet. A testvérek ezen első csoportja megszüntette az összejöveteleket és fokozatosan eloszlottak.” Csupán egy vagy két testvér maradt hű Láriszában.

Mások is feltűntek Jehova szervezetében, akik nem voltak készek elfogadni a szervezet irányítását. A prédikálómunka próba volt néhányuk számára. 1928-ban Krisztus halálának Emlékünnepén 168-an vették magukhoz a jegyeket. Ugyanakkor azonban mindössze 97 hírnök prédikálta a jó hírt Görögországban! Ahogy a prédikálómunka egyre szervezettebbé vált, azok, akik nem voltak hajlandók részt venni abban, fokozatosan kirostálódtak.

Növekedés az ellenállás ellenére Eleftherohoriban

1923-ban világította meg először az igazság fénye a trikalai Eleftherohorit. Egy testvér, név szerint John Kosztarellosz visszatért Amerikából szülőfalujába, Exalofoszba, és elkezdte a prédikálást házról házra. Öccse, Dimitrisz kedvezően reagált, s ők ketten a közeli Eleftherohoriban kezdték meg rendszeres prédikálásukat. 1924-ben találkoztak George Papajorjiuval, aki utóbb ezt mondta: „Először ellenséges voltam. Azt mondtam nekik: »Hogyan képzelik, maguk tanulatlan, exalofoszi kecsketolvajok jönnek, hogy minket az evangéliumra tanítsanak? Nekünk megvannak a magunk papjai és püspökei, akik tanult emberek! Foglalkozzanak csak a maguk dolgával.« Elmentek, de később visszajöttek. Odamentem hozzájuk, hogy meghallgassam, amit mondani akartak. És mit hallottam? »Meg van írva« ebben vagy abban a bibliai könyvben. Ez elgondolkoztatott.” Hamarosan csatlakozott hozzájuk a prédikálómunkában.

 1925-ben mindhárom testvér Athénba utazott és megkeresztelkedett. Együtt folytatták tovább a prédikálómunkát, és 1928-ban George Papajorjiu unokaöccse és veje a közeli Valtino nevű faluból elfogadta az igazságot.

Amikor Nikosz Karathanasszisz elfogadta az igazságot, a rokonai azt mondták neki, hogy hagyja el Valtinót. Unokatestvérei a hajánál fogva megragadták, és a földhöz akarták teremteni, amikor az apjuk közbeavatkozott. Az öccse, George is elkezdte szolgálni Jehovát, s ezt még több üldözés követte. Fanatikus rokonai még arra is rá akarták venni George feleségét, hogy próbálja meg alvás közben megölni a férjét. George azonban épp akkor ébredt fel, amikor a felesége baltával a kezében éppen lecsapni készült. Oly kedvesen beszélt hozzá, hogy a felesége kiejtette a kezéből a baltát, mivel észrevette a különbséget a férje és a felbujtói viselkedése között. Előrehaladt az igazságban, és így tettek rokonai is — egész családok kezdték Jehovát szolgálni. George egyik fia, Kosztasz Karathanasszisz 1975-ben elvégezte az Őrtorony Gileád Biblia Iskolát. Ő és a felesége, Maria misszionáriusként szolgál Cipruson.

Vaszilisz Avgerinosz tanító volt Eleftherohoriban, amikor először találkozott a Bibliakutatókkal 1927 szeptemberében. „Amint megérkeztem — emlékszik vissza — elmondták, hogy van a faluban egy »szabadkőműves«, akit George Papajorjiunak hívnak, és aki hamis tanításaival megzavarja a közösséget. Mivel tanító voltam, nekem kellett »helyre raknom őt«.” Papajorjiu testvér így mondja: „Beszélnem kellett ezzel a tanítóval, és a falubeliekre nagy hatást tett az az ékesszólás, amellyel válaszolt nekem. Nevettek és ezt mondták: »Mi, falusiak nem nagyon ismerünk, te pedig úgy mutattad be magad, mint tanult embert. Most azonban igazold magad a tanító előtt!«” Néhány nap múlva azonban a tanító elkérte Papajorjiu testvértől a Bibliai tanulmányok első kötetét; hamarosan szerette volna megkapni az egész sorozatot. A reakciója? Így emlékszik: „Végre megtaláltam az IGAZSÁGOT!” Feleségével együtt mindketten csatlakoztak a prédikálómunkához.

 Immár hét hírnök volt a területen. Az üldözés minden oldalról érte őket. Ahogy Argeninosz testvér elmondta: „Nyilvánosan meggyaláztak és megátkoztak az utcákon, feljelentettek a rendőrségen és az oktatásügyi minisztériumban, bíróságok elé hurcoltak és megszégyenítettek. Nagy örömünkre azonban, néhányan e gúnyolódók és vádlók közül később a testvéreink lettek és csatlakoztak hozzánk a prédikálómunkában.”

A görög szigetek — Kréta

A görög szigetek napfényben úszó szépségükről ismertek az egész világon. Pál apostol is meglátogatott néhányat e mészköves tengerpartok közül az Égei-tengeren. Harmadik misszionáriusi körútjáról hazatérve, i. sz. 56-ban megállt Mitilíniben, Híoszon és Számoszon (Csel 20:14, 15). Nyilvánvalóan Krétán is töltött időt, de hogy más görög szigeteket is meglátogatott volna, azt nem tudjuk (Tit 1:5). János apostol Pátmoszon volt száműzetésben, és napjainkban is felhasználtak néhány más görög szigetet száműzetésre (Jel 1:9).

Rutherford testvér 1920-as athéni látogatása után Krétán meglátogatta Haniát és Irákliot is. Három évvel később a Duljana faluból származó Nikosz Venjerakisz az egyik cipőboltban meglátta Az Isten hárfája című könyvet. Később kapcsolatba került John Boszdojannisszal Haniában, aki lefordította C. T. Russell könyveit. Három testvér jött össze csoportosan Dulianában. Sajnálatos módon azonban Boszdojannisz professzor kezdett saját füzeteket kiadni, és a továbbiakban nem volt hajlandó együttműködni a Társulattal.

Egy alázatos tanító azonban, Manolisz Lionudakisz, előrehaladt az igazságban. Otthonról kiűzetve, feladta tanítói állását és úttörőszolgálatot kezdett Iráklióban. Házról házra ment, bejárva az egész várost. Tevékenysége miatt bíróság elé került, és egyévi száműzetésre ítélték a Kikládok szigetcsoporthoz tartozó Amorgósz szigetére. Így emlékszik: „Már hat hónapja voltam ott, amikor egyszercsak egy Kokkinakisz nevű férfi érkezett Krétáról. Annak idején én beszéltem neki az igazságról.  Érdeklődést tanúsított, s most ide száműzték új meggyőződése miatt! Végre volt társam, akivel tanulmányozhattuk Az Őrtoronyt. E társam Amorgósznál keresztelkedett meg a tengerben.”

Kokkinakisz testvér ma 84 esztendős és már 54 éve szolgálja hűségesen Jehovát. 1938-ban ő volt az első, akit Jehova Tanúi közül azért tartóztattak le Görögországban, mert áthágta a térítői tevékenység ellen hozott törvényt. Beszámolónk elején említést tettünk nemrégiben zajlott jogi küzdelméről. Összesen több mint 60-szor tartóztatták le azért, mert békésen folytatta imádatát.

E kicsiny kezdetek óta ma már 13 gyülekezet van Krétán, ami tanúbizonysága testvérek és testvérnők sok nehéz éven át tanúsított kitartásának, valamint kemény munkájának.

Számosz

Számosz szigetének egyik első tanúja Dimitrisz Makrisz így emlékezik vissza arra, hogyan hallott először az igazságról: „1926 januárjában hallottam egy Bibliakutatót beszélni az egyik üzletnél, s aztán bemutatkoztam neki. Másnap Penelopé és én jelen voltunk egy beszélgetésen. Megkérdeztem a testvéreket, hogyan tudnak olyan könnyedén válaszolni a Bibliából. »Tanulmányoznia kell a Bibliát« — válaszolták. Megmutatták az Isten hárfája című könyvet és azt, hogyan kell tanulmányozni. Így hát ötös csoportban tanulmányoztuk a könyvet minden este egészen másnap hajnalig. Az év vége felé, amikor egy pilgrim, Kukutianosz testvér látogatott el hozzánk, megkeresztelkedtünk. 1927-ben tartottunk egy kisebb gyűlést Számoszon, ahol 40 személy volt jelen a szigetről.

Úgy döntöttünk, hogy végiglátogatunk minden falut a szigeten azzal az egy kiadvánnyal, amellyel rendelkeztünk, egy füzettel, amelynek a címe: Pokol, s olyan alcímek voltak benne, mint »Mi az?«, »Kik vannak ott?«, »Ki jöhetnek-é ezek?« Egyik falu után a másikban vertek meg bennünket. 1928 márciusában egy pap bíróság elé vitt engem és egy testvérnőt, aki az Egyesült  Államokból jött — jóllehet ő már megvert bennünket. A tárgyaláson az elnöklő bíró megkérdezte a papot: »Nem volt maguknál a faluban [egy fa], amire fölakaszthatták volna?« Két hónapi börtönbüntetésre ítéltek; abban az évben egyedül tartottam meg az Emlékünnepet.”

Jehova megáldotta a testvérek kitartását és kemény munkáját. Ma három virágzó gyülekezet van Számoszon.

Kicsiny kezdetek Korfu szigetén

1923-ban négy testvér volt Korfun, Görögország nyugati partjánál fekvő gyönyörű szigeten, szemben az olasz szárazfölddel. George Durasz és Krisztosz Papakosz így emlékezik vissza a munkára, amelyet azokban az években végeztek: „Elhatároztuk, hogy nyilvános előadást tartunk a főváros egyik színházában. Délelőtt 10 órakor telt ház volt, körülbelül ezren voltak jelen. Elöl ült néhány, foglalkozására nézve jogász. A rendőrfőnök azonban eljött, és figyelmeztetett minket, hogy nem tarthatjuk meg az előadást. A hallgatóság között helyet foglaló egyik jogász kikelt magából és tudni akarta az okot. Amikor megtudta, hogy az érsek volt ezért a felelős, így kiáltott: »Uraim, én Franciaország konzulja vagyok. Ebben a színházban meg van tiltva, hogy meghallgassuk ezt az előadást. Jöjjenek velem a francia konzulátusra. Ott engedélyezve van.« A szónok, Durasz testvér volt az első, aki követte a konzult, majd később az egész hallgatóság utánuk ment. Képzelhetitek a látványt, amint egy tömeg vonul át Korfu utcáin a francia konzulátusra, hogy meghallgassa az előadást!”

Kharalamposz Beratisz kolportőr (teljes idejű szolga) szintén ellenállásba ütközött Korfun 1923 táján. Ezt mondja: „Egy Pagi nevű faluban az összes falubeli körém gyűlt a főtéren. Megmutattam nekik a Társulat kiadványait, és sokan el is fogadták a könyveket. Aztán megjelent a falu papja, megrángatta a kabátomat és bejelentette: »A törvény és a király nevében letartóztatom.« Megpróbálta értesíteni a rendőrséget telefonon, de a készülék nem működött. Halkan Jehovához imádkoztam  segítségért, hogy mit tegyek. Végül felkaptam a könyvestáskámat és így kiáltottam: »Jehova nevében fogom a táskámat és elmegyek!« Néma csönd volt; senki nem szólt egy szót sem. Én pedig egyszerűen elmentem és folytattam a prédikálómunkámat!”

Ma mintegy 47 gyülekezetben 2500 Tanú van a Görögország körül elszórtan elhelyezkedő szigeteken.

Az úttörőmunka

Még azokban a nehéz kezdeti években is volt néhány buzgó görög testvér, aki a szolgálatot akarta életpályájává tenni. Michael Kaminarisz, egyike az első úttörőknek, 1934-ben tért vissza Görögországba, azzal a vággyal eltelve, hogy teljes időben prédikálja a jó hírt. Nem sokkal ezután csatlakozott hozzá Michael Triantafilopulosz. Ők ketten bejárták Görögország különböző területeit. Kaminarisz testvér így emlékezik: „A munka előrehaladtával intenzívebbé vált az ellenállás is. Maguljana faluban egy csőcselékkel találtuk magunkat szembe, Praszinóban pedig a helyi pap vezetésével támadtak meg. Messzénia, valamint Aitólia és Akarnánia megyékben tucatnyi alkalommal kerültünk bíróság elé térítői tevékenység miatt.

Annak érdekében, hogy csökkentsük a letartóztatások számát, a Társulat azt tanácsolta nekünk, hogy inkább egyedül végezzük a munkát, mint együtt. Bár nehéz volt egyedül tevékenykedni, hisz senkivel sem tudtam beszélgetni, mégis tovább végeztem, anélkül hogy a veszélyekre vagy a magányosságra gondoltam volna, bizalmamat Jehovába vetettem. Sokszor mondták az emberek: »Képzelem, mennyi pénzt kaphat azért, hogy ilyen messzire eljöjjön hozzánk.« Fogalmuk sem volt arról, hogy gyakran éhes voltam, és azt sem tudtam, hol fogom tölteni az éjszakát. Előfordult, hogy olyan ellenséges területen voltam, hogy a legbiztonságosabbnak a helyi temető tűnt alvásra.” Kaminarisz testvér 1945 óta a Bétel-család tagja. Az általános úttörők száma az 1938-as 8 főről 1993-ra több mint 1800-ra nőtt.

 Erőfeszítések a prédikálómunka elnémítására

A felvirágzó prédikálómunka támogatására a Társulat első nyomdája Görögországban — egy használt Offenbach íves nyomógéppel — 1936. február 19-én kezdte meg működését Athénban, a Lombardu utca 51. számú ház pincéjében. Az év májusában ez a nyomógép nyomtatta ki Az Aranykorszak (ma Ébredjetek!) folyóiratot. Az Őrtoronyt akkor még az Egyesült Államokban nyomtatták.

A papság azonban nem akarta, hogy ez az új folyóirat terjesztésre kerüljön. Ezért Az Aranykorszak 1936 augusztusi száma bejelentette, hogy a papság nyomására a hírközléssel és a postai szolgáltatással foglalkozó államtitkár-helyettes megtiltotta a folyóirat postai terjesztését. A folyóirat azonban meggyőzte megrendelőit, hogy az folyamatosan az olvasók kezébe fog kerülni. A legrosszabb azonban még hátravolt.

1936. augusztus 4-én megváltozott a kormányzat. Ioannisz Metaxasz lett az ország új elnöke, aki teljhatalommal rendelkezett. 1938-ban, amikor a hírnökök száma elérte a 212-t, olyan törvényt iktattak be, amely megtiltotta a térítői tevékenységet. Ez a törvény egyike volt a legmakacsabb akadálynak, amely Görögországban valaha is útját állta a prédikálómunkának. 1939 októberében egy athéni összejövetelen letartóztattak 85 testvért és testvérnőt. A rendőrség egy szobában tartotta a 35 testvérnőt, míg a testvéreket különböző rendőrőrsökre szórták szét és ott fogva tartották őket.

Másnap Karanasziosz testvért, a fiókhivatal szolgát tartóztatták le a Társulat irodájában. A nyomdát bezárták, a Társulat vagyonát pedig elkobozták. A papság uszítására valamennyi letartóztatott testvérrel alá akartak íratni egy olyan nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy hajlandók visszatérni a görög ortodox egyházhoz. Azzal fenyegették a testvéreket, hogy az Égei-tenger távoli szigeteire száműzik őket.

Kosztasz Krisztu aki egyike volt a 85 testvérnek, így emlékezik vissza a tipikusan körmönfont elnyomó taktikára:  „Krisztu úr, a felesége már aláírta a nyilatkozatot. Őt szabadon fogjuk bocsátani. Igazán sajnálatos lenne, ha ő egyedül maradna, míg maga száműzve lenne Szérifosz szigetére!” Krisztu testvér azonban így válaszolt: „A feleségem Jehovától függ, nem pedig tőlem. Szabadságában áll bárhogy dönteni. Én azonban biztos vagyok benne, hogy a feleségem nem írta alá. Egyébként is, mit írt alá? Azt, hogy rossz dolog imádni Teremtőnket?”

Egy férfi, aki baráti viszonyban volt az elnökkel, és Jehova Tanúit is ismerte; szörnyűnek találta a száműzetést kimondó határozatot. Ezért ezt mondta az elnöknek: „Ezek az emberek nem politikai ellenfeleink. Mit is csinálnak ők? Isten Királyságát várják. Jó lesz, ha eljön. Mi is ezt várjuk.” A meggyőzött diktátor elrendelte, hogy azonnal vonják vissza a döntést. A testvérek izgatottak voltak. Összességében véve a 85 letartóztatottból csak hatan alkudtak meg a nyomás alatt. Egy bírósági tárgyalás után az összes társulati tulajdont és pénzt visszakapták. A fiókhivatal és a nyomda ismét szabadon kezdett tevékenykedni. Sajnos, nem túl sokáig!

Háborús évek

1940. október 28-án Olaszország hadat üzent Görögországnak, s ezzel belesodorta az országot a II. világháborúba. A német és a bolgár seregek megszállták Görögországot és sokakat megöltek. Tizenkilenc testvér vesztette életét. Bevezették a hadi jogot. A 225 hírnök közül sokan kerültek hadbíróság elé semleges álláspontjuk miatt. Néhányukat 7-től 20 évig terjedő, másokat életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Néhány esetben — mint például Emmanuel Paterakisz krétai testvér esetében — halálra ítélték őket. A német megszállás alatt azonban nem hajtottak végre halálbüntetést Görögországban.

A megszállás alatt betiltották a Társulat könyveit, néhány azonban továbbra is eljutott a testvérekhez. 1941 áprilisa után földalatti módszerek révén jutott el a szellemi táplálék. A főhivatalban levő testvérekkel megszakadt minden kapcsolat; egy másológépen sokszorosítottak cikkeket régebbi Őrtorony  számokból, valamint a Religion (Vallás) és a Megmentés könyvekből, és a Refugees (Menekültek) füzetből. A testvérek továbbra is prédikáltak, de alkalmilag. Az érdeklődőknek kölcsönadtak füzeteket, akik pedig érdeklődést tanúsítottak, azokat meghívták, hogy jöjjenek össze kisebb csoportokban. Sokan ismerték meg így az igazságot.

Néhány eset, amikor hajszálon múlt a megmenekülés

A német megszállók ellen folytatott harcra gerillacsoportok jöttek létre a görögök között. 1943. október 18-án a német hadsereg megszállta a tesszáliai Kalamakit, ahol régóta tevékeny gyülekezet működött. Az ott bázissal rendelkező, baloldali érzelmű gerillák felszólították a lakosokat, meneküljenek a hegyekbe, hogy védve legyenek. A testvérek ima után úgy döntöttek, hogy kitartanak. A németek megérkezésük után kifosztották a házakat, az üreseket pedig felgyújtották. A házak kétharmada lángokban állt, de Jehova népének házai sértetlenül maradtak. Kalamaki nem egészen 80 családja közül 65 embert megöltek. Egy sem volt közülük Tanú.

1944. augusztus 24-én a gerillák négy testvérünket hazaárulással vádolták és halálra ítélték Turkolekasz faluban, Megalópoli városának közelében. Mialatt a kivégzőhelyre vezették őket, egy német tüzérség meglepetésszerű támadást hajtott végre, s a gerillák szétszóródtak. A testvérek szabadon elmehettek!

A német katonák időnként körbekerítettek egy területet, és a szabotázsakciók megtorlásaként meggyilkoltak minden férfit. Kallithéában, Athén külvárosában német katonák összetereltek minden férfit a kivégzésre. Megkeresték Thanaszisz Paleologosz házát, és már éppen letartóztatták volna, amikor a hivatalnok felismert az asztalon néhány könyvet és folyóiratot, amelyek Jehova Tanúi betiltott irodalmai voltak. Megkérdezte: „Maga Bibliakutató?” Paleologosz testvér azt válaszolta: „Igen!” A hivatalnok bizalmasan közölte: „Az én anyám Bibliakutató Németországban”, majd elment és magával vitte a katonákat is!

 Üldözés a háború alatt

Az Eleftherohoriban levő régóta működő gyülekezet is átvészelte a háborús éveket. Eliasz Panterasz így számol be erről: „Az 1940 és 1950 közötti időszak a tüzes próba ideje volt. Mialatt a testvérek házról házra mentek, megszólaltak a templomi harangok, a falu elöljárója pedig a papokkal és a falusi csendőrökkel letartóztatta a testvéreket, majd bíróság elé hurcolta őket. Két esetben előfordult, hogy rendőrhivatalnok által vezetett nacionalista csoportok felkutatták a testvérek házait, és az ortodox templomba vitték őket. Ott arra próbálták kényszeríteni valamennyiüket, hogy vessenek keresztet és csókolják meg a vallási ikonokat. Amikor a testvérek ezt visszautasították, könyörtelenül megverték őket.”

Kommunista csoportok és helyi vezetők egy ízben letartóztatták a testvéreket, és megparancsolták nekik, hogy álljanak be katonának. Amikor ezt visszautasították, egy közeli faluba vitték őket és ott átadták a hatóságoknak, akik úgy határoztak, hogy Nikosz Papajorjiut, Kosztasz Krisztanaszt és Kosztasz Papajorjiut ki kell végezni. A héttagú bizottságból csak egyvalaki nem hagyta jóvá a kivégzést. A testvéreket egy hegyi faluba vitték. Felolvasták előttük a halálos ítéletet, majd megkötözték és megverték őket. Verés közben Nikosz Papajorjiu, akit a kezénél és a lábánál fogva kötöztek meg, legurult a hegyről és épp egy folyó felé kinyúló szikla végénél állt meg. A testvéreket nyolc napon keresztül újra meg újra megverték, majd szabadon bocsátották.

Nikosz Papajorjiu így emlékezik: „A Nemzeti Felszabadítási Mozgalom csoportvezetője bevitt az irodájába és azt mondta, sajnálja, hogy azt kell közölnie velem, hogy őt bízták meg a kivégzésemmel. Azt mondta, hogy megpróbál segíteni nekem, de csak akkor, ha én is segítek neki. Kinyújtottam a karomat és a jobb kezét megfogva ezt mondtam: »Ha szeret engem, akkor most azonnal kivégez. Ha megtagadnám a hitnézetemet, akkor sírva esdekeljen nekem.«” Ez minden bizonnyal meghatotta, mert ez a vezető intézkedett Papajorjiu testvér szabadon  bocsátásáról. Érdekes módon a háború nem sokkal ezután elvette mindazok életét, akik elrendelték ezt a kivégzést.

Papajorjiu testvér ma már 90 esztendős és még mindig igen tevékeny Jehova szolgálatában. Eleftherohoriban ma két gyülekezet virágzik. Jehova egyértelműen megáldotta azt az egy hűséges testvért — John Kosztarelloszt Exalofoszból — akinek köszönhetően ma már százak vannak. (Vö. Ésaiás 60:22.)

Egy egyházi méltóság megismeri az igazságot

Mindazon üldözés ellenére, amelyet a papság szított a háború alatt, Helen Kuzjoni egy paptól ismerte meg az igazságot! Ezt mondja: „Tanárként dolgoztam egy leány-középiskolában Athénban. 1941-ben egy arkimandritát [egyházi főméltóság, rangsorban második a püspök után] és egy általam jól ismert teológiatanárt, Polikarposz Kinigopuloszt jelölték ki az iskolámba. Így történt, hogy egy utcai cipőtisztító, aki Jehova Tanúja volt, cipőtisztítás közben prédikált Kinigopulosz úrnak. Érdeklődést mutatva aztán elmesélte nekem a beszélgetésüket, majd együtt kerestük fel George Durasz otthonát. Ez volt az első eset, hogy Isten azon céljáról hallottam, hogy Paradicsommá teszi a földet. Útban hazafelé ezt mondtam a teológiatanárnak: »Ez az igazság. Ami engem illet, én nem megyek többet templomba.« »Csak ne siesse el — figyelmeztetett —, először tanulnunk kell.« »Az biztos, hogy tanulni fogunk — mondtam —, de én itt fogok maradni. Maga meg mehet oda, ahová csak akar.« Időközben meglátogatott minden püspököt, akit csak ismert Athén környékén, de senki sem figyelt rá.

Később az egyik helyi pap tanúkat keresett ahhoz, hogy vádat emelhessen Kinigopulosz úr ellen. Én figyelmeztettem barátomat a veszélyre, mire ő azonnal lenyírta a szakállát, rövidre vágatta a haját, barna öltönyt vett, amitől teljesen más embernek nézett ki. Írásban védekezett, amelyben megindokolta, miért lett Jehova Tanúja, s ezt személyesen adta át az egyházi hatóságoknak.” 1943 vége felé ő és vér szerinti húga, Szophia  Iaszonidu, valamint Helen Kuzioni megkeresztelkedett. Immár nem „Polikarposz atya”, hanem Kinigopulosz testvér lett.

Növekedés Filippi körzetében

Az ókori macedóniai város, Filippi közelében, ahol Pál apostolt és társát, Silást i. sz. 50 körül megverték és bebörtönözték, fekszik egy falu, Kirja. Az újabb időkben, amikor Jannakosz Zakariadisz — aki 1926-ban ismerte meg az igazságot — elterjesztette a jó hírt a környező területeken, Rodolívosz faluban egy család elfogadta a Government (Kormányzat) című könyvet. Évekkel később, 1940-ben a 19 esztendős Timoleon Vasziliu meglátogatta ezt a családot és egy halom könyvet talált a padláson — köztük a Government könyvet. Így emlékezik: „Órákat töltöttem a padláson, míg elolvastam az egész könyvet. Megtaláltam az igazságot!”

Ez a fiatal férfi tanúskodni kezdett az utcákon és így talált egy Tanú-társra az egykori rendőr, Krisztosz Triantafillu személyében. Több könyvet elfogadott Krisztosztól és hamarosan egy nyolc fiatalból álló gyülekezet jött létre Rodolívoszon. E testvérek közül Timoleon Vasziliut, Thanaszisz Kalloszt és Panagiotiszt, valamint Nikosz Zinzopuloszt letartóztatták 1945. október 3-án, csupán azért, mert Jehova Tanúi lettek. A rendőrőrsre vitték mindannyiukat, ahol 24 órán át folyamatosan verték őket — főleg a talpukat. A fiatalemberek egy hónapig nem tudtak járni.

1940-ben a papok felbéreltek egy embert, hogy ölje meg Zakariadisz testvért, aki akkoriban utazófelvigyázóként szolgált. A papok megígérték a bérgyilkosnak, hogy ezért nem fog büntetést kapni. Így történt, hogy mialatt összejövetelt tartottak Zakariadisz testvér házában, váratlanul kopogtak az ajtón. Egy idegen állt ott. Megkérdezte, láthatná-e Zakariadisz testvért, aki épp előadást tartott. A testvérek arra kérték a férfit, hogy foglaljon helyet. Zakariadisz testvér észrevette az idegen jelenlétét, és ehhez szabta az előadását. Ezek után a testvérek üdvözölték a férfit és bemutatták Zakariadisz  testvérnek. Az idegen akkor azt kérdezte Zakariadisz testvértől, átmenne-e vele egyedül az egyik szomszédos szobába. Kivette a revolverét a zsebéből a pénzzel együtt, amivel lefizették, majd így szólt: „A püspökség megbízott, hogy jöjjek ide, és öljem meg magát. Itt a revolver és itt a pénz, amit a bűncselekmény elkövetéséért kaptam. Isten azonban megóvott attól, hogy ártatlan vért ontsak. Segített felismernem, hogy maga Isten embere, ellentétben azzal, amit ők mondtak nekem.”

E testvérek hűséges erőfeszítéseinek köszönhetően gyülekezetek jöttek létre Rodolívoszban, Dravíszkoszban, Paleokomiban és Mavrolofoszban. A tevékenység tovább növekedett Görögország ezen északi területein.

Megújult kapcsolat Brooklynnal

A Görögországon kívüli szervezettel való kapcsolat 1945-ig nem állt helyre, amikor is némi irodalom érkezett az alexandriai testvérektől Egyiptomból. Amikor a görög fiókhivatal végre megújította a kapcsolatát Brooklynnal, ezt jelentették: „Az igazságot nem lehet megkötözni. Jehova szelleme vezette szolgáit nyájának begyűjtő munkájában.” 1940 és 1945 között a hírnökök száma majdnem megtízszereződött: 178-ról 1770-re emelkedett.

Mivel a görög fiókhivatalhoz tartozott az Albániában folyó munka felügyelete, ezért időről időre látogatásokat tettek oda. Az 1938-as Évkönyv ezt írta az országban folyó munkáról: „A római katolikus egyházon keresztül maga Sátán is újra akcióba lépett a Királyság-üzenet bejelentése ellen. A könyveket elkobozták, és az albán kormányhoz benyújtott kérelmek ellenére a mai napig nem adták vissza.” A hírnökök száma 1939-ben 23 volt. Amikor egy testvér 1948-ban Albániába látogatott, körülbelül 35-en prédikáltak. Később az országban uralkodó politikai helyzet megnehezítette a kapcsolattartást ezekkel a testvérekkel. Micsoda jó hír volt, amikor több évtizedes betiltás után 1992 májusában Albániában legalizálták a munkát — ekkor már 50 hírnök volt!

 Gileád-iskolások érkeznek

Az 1946-os esztendő mérföldkőnek bizonyult. Két Gileád-iskolást küldtek Görögországba: Anthony Szideriszt és James Turpint. Athanassziosz Karanassziosz testvér sok éven át szolgált hűségesen fiókhivatali szolgaként, de megbetegedett: őt helyettesítette Sziderisz testvér. Átszervezésre került a prédikáló- és a fordítói munka.

1946 júniusában 152 karton irodalom érkezett hajón Brooklynból. Amint a papság tudomást szerzett a szállítmányról, megkezdődött az ellenségeskedés. Körlevelet juttattak el a vámhatóságokhoz, amelyben közölték, hogy »minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni ezeknek a könyveknek a behozatalát«. A körlevél azonban túl későn érkezett; a testvérek már elvitték a könyveket. Azonnal szétosztották a Tanúk között. Amikor az egyház képviselői a fiókhivatalba mentek, hogy elkobozzák a könyveket, a könyvek már rég nem voltak ott!

A papság félelmet nem ismerve új taktikához folyamodott 1947-ben. Az Oktatási és Vallásügyi Minisztérium körlevelet adott ki valamennyi kormányzati hivatalnak, amelyben kijelentette, hogy Jehova Tanúi valamennyi kiadványán szerepeltetni kell a következő szöveget: „Jehova Tanúi eretneksége.” Ennek eredményeként a postahivatalok és a vámhivatalok nem engedték meg, hogy irodalmat kapjunk az Egyesült Államokból vagy postán feladjunk bármit Görögország területén belül, ha nem szerepelt rajta a fenti pecsét. Az év kiemelkedő eseménye az a görögországi látogatás volt, amelyet N. H. Knorr, a Társulat harmadik elnöke és M. G. Henschel tett, aki azóta az ötödik elnök lett. Előkészületeket tettek új fiókhivatali létesítmények érdekében a Tenedu utca 16. szám alatt Athénban. Sajnálatos módon még az év novemberében a két Gileád-iskolásnak el kellett hagynia Görögországot. Plato Idreoszt nevezték ki a Társulat fiókhivatalának képviseletére.

 Jelentés a kormányzat felé az üldözésről

Miután a kormányhivatalnokok kijelentették, hogy nincs vallásüldözés Görögországban, a testvérek egy jelentést nyújtottak be a kormányhoz 1946 augusztusában, amely dokumentálta a Jehova Tanúit ért embertelen bánásmódot. Az üldözés egyre erőteljesebbé vált. 1946-ban, mindössze öt hónap leforgása alatt, 442 testvérünket állítottak bíróság elé. Néhányukat még ki is végezték.

1946 márciusában Phikiben, Tesszáliában tíz Tanút, akik nem voltak hajlandók megsérteni a keresztény alapelveket, bunkósbottal és puskatussal megvertek, a földhöz teremtettek, és oly brutálisan megtapostak, hogy eltorzultak. Meszesgödörbe lökték őket és meghempergették a mészben. A falusiak csak álltak és nézték. Amikor egy hívőtársuk ment hozzájuk látogatóba este, ugyanabban a bánásmódban részesült.

Trikala püspökének felbujtására ugyanilyen erőszak tört ki másnap a közeli Eleftherohoriban. Az egyik testvér megpróbálta a sajtót felhasználni arra, hogy szót emeljen a Jehova Tanúit ért kínzás ellen. A rendőrség egyik föld alatti szobájába vitték és annyira megverték, hogy eszméletlen állapotba került. Úgy véresen kilökték a rendőrség mögötti kis utcácskába. Az arra járók vitték el egy gyógyszertárba, hogy elsősegélyben részesüljön. 15 napig eszméletlen volt, és egy hónapnak kellett eltelnie, míg beszélni tudott arról, hogy mi történt vele.

Grigorisz Karajorgosz, paleokasztrói (Karditsza) családapa és Tanú szintén nem volt hajlandó megalkudni vallási alapelveit illetően. 1946. augusztus 15-én egy csoport önjelölt polgárőr kezébe került, akik a középkort idéző inkvizíciónak vetették alá, amelybe végül belehalt.

Hasonló atrocitásokra került sor 1947. június 26-án Spárta közelében. Vrondamász faluban egy csoport felfegyverzett rendőr bibliatanulmányozáson kapta Panagiotisz Tszembelisz testvért egy újonnan érdeklődő hölggyel. Mindkettőt megverték; a rendőrök fel akarták akasztani a hölgyet, de néhány  falusi közbelépett. A testvért, miután megkínozták és összezúzták az állkapcsát, megkötözték, és mintegy másfél kilométeren át vonszolták maguk után a falun kívülre. Ott a fegyveres rendőrök agyonlőtték.

Ugyanabban a faluban eltörték az egyik testvérnő karját, mert nem volt hajlandó keresztet vetni. A közeli Goritszában egy testvérnő fegyveres rendőrökkel találta magát szembe a házában, akik levetkőztették, fejjel lefelé felakasztották és megkínozták. George Konsztantakisz úttörőt a közeli erdőbe vitték és kivégezték.

Természetesen e brutalitások egyike sem állította le a prédikálómunkát. Az 1949-es szolgálati évben új csúcsot értek el 2808 hírnökkel, jóllehet több mint 700 testvért és testvérnőt küldtek bíróság elé.

Száműzetés!

Sok családfőt száműztek távoli szigetekre, például Jíároszra és Makróniszoszra. Az utóbbi víztelen és elhagyatott terület, és hírhedt volt arról, hogy kegyetlenül bántak az itt bebörtönzött foglyokkal. Theodorosz Nerosz így emlékezik erre: „1952 februárjában hajón vittek bennünket Makróniszoszra. Velem volt Michalisz Garasz és George Panajiotulisz is, akik már öt évet börtönben töltöttek. Őket egyszer már szabadon bocsátották, és most újból megbüntették keresztényi semlegességükért. Mindkettőjüket súlyosan megverték, amikor megérkeztek.

Több napi kényszermunka után egy este néhány katona jött a cellánkba, és a következő szavakkal ébresztett fel engem: »Felkelni! Ki fogunk végezni!« »Rendben van« — mondtam, és kezdtem öltözködni. »Nem! — mondták. — Maradj úgy, ahogy vagy.« Rövid idő múlva ezt mondták: »Semmit sem akarsz mondani?« »Nem! Mit mondjak?« — feleltem. »Ki fogunk végezni, és te semmit sem mondasz?« »Nincs mit mondanom.« »A rokonaidnak sem akarsz írni?« »Nem! — feleltem. — Ők tudják, hogy meghalhatok.« »Akkor gyerünk!« — mondták. Odakint egy tiszt elordította magát:  »Állítsátok a falhoz! Forgassátok körbe!« De aztán egy katona ezt mondta nekem: »Nem tudja, hogy csak akkor végezhetjük ki, ha előzőleg hadbíróság elé állítottuk?« Az egész csak trükk volt, hogy megtörjék a feddhetetlenségemet!”

Nerosz testvér is elmesélte, hogy Jehova miként gondoskodott szellemi táplálékról a száműzetésben élő testvérek számára. „Egyik nap egy doboz lukumiát [egyfajta görög édesség] küldtek nekem. Természetesen minden egyes csomagot átvizsgáltak. Ezek az átvizsgálók oly mohón kóstolgatták a lukumiát, hogy eközben figyelmen kívül hagyták az alatta levő csomagolást. Kiderült, hogy egy teljes Őrtorony volt. A testvérek megjegyezték: »A katonák a lukumiát ették meg, mi azonban Az Őrtorony-ból táplálkoztunk!« Minden szenvedésből származik valami jó. Az egyik börtönfelügyelő, akit azzal bíztak meg, hogy figyelje a Tanúkat, amikor más száműzöttekkel tanulmányoznak, 25 évvel később maga is Tanú lett — miként sokan mások is a családjából. Amikor találkozunk, visszaemlékszünk azokra a hajdani években szerzett tapasztalatainkra.”

A feddhetetlenség megőrzőinek kivégzése

1948. április 8-án az Ébredjetek! beszámolt Jehova Tanúi görögországi üldözéséről. Különleges levelet juttattak el a görög közügyekkel foglalkozó miniszterhez, amelyben tiltakoztak amiatt, hogy a gerillák a 37 éves négygyermekes családapát, Krisztosz Mjulotaszt 1948. március 5-én kivégezték, amiért nem volt hajlandó szolgálatokat tenni nekik. A levél azt is megállapította, hogy a kormányhatóságok 1949. február 9-én kivégezték a karytszai (Lárisza) John Tszukariszt.

A láriszai gyülekezetben szolgáló testvérek sikertelenül próbálták meg kieszközölni szabadon bocsátását. A halála előtti néhány napon el tudtak hozzá juttatni egypár levelet. Utolsó, 1949. február 7-i levelében ezt írta Tszukarisz testvér:

„Drága testvérem, a sorsom a seregek Jehovájának kezében van. Ma reggel . . . Mizurlóba [a kivégzőhelyre] vittek, de nem végeztek ki, mivel azt mondták, túl késő volt már hozzá. Látták  bátorságomat, és ez nagy hatást tett rájuk. Nem tudom, hogy holnap reggel lesz-e a kivégzésem, de bízzunk mindig és könyörögjünk Hozzá. Ne engedjünk az emberektől való félelemnek, mivel a Biblia ezt mondja: »Az emberektől való félelem tőrt vet; de a ki bízik az Úrban, kiemeltetik.« Legyen olyan a hitünk, mint Sidráknak, Misáknak és Abednégónak, akik bátran kijelentették: »a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből . . ., de ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk.«”

Február 9-én elvezették Mizurlóba és kivégezték. Az Ébredjetek! olvasói levelek ezreit küldték kormányzati minisztereknek, nagykövetségeknek és konzulátusoknak, hogy tiltakozzanak az ilyen kivégzések ellen. Egy görög ortodox teológus azonban, aki professzor volt az athéni egyetemen, támogatta Tszukarisz testvér kivégzését, ezt mondván: „Lelkiismereti okból megtagadni a fegyverfogást teljesen ismeretlen és elképzelhetetlen köztünk.” Sajnos igazak ezek a szavak!

A haditörvény vége

Amikor a hadijog időszaka véget ért, a testvérek és testvérnők nagyobb mozgásteret nyertek a jó hír prédikálására. Sok év óta először tudtak bekötött könyvet felajánlani a nyilvánosságnak — „Az Isten legyen igaz” címűt. Az 1950-ben és 1951-ben 26 százalékos volt a növekedés hírnökökben, 28 százalékos az úttörőket és 37 százalékos a bibliatanulmányozásokat illetően.

Az üldözés természetesen nem szűnt meg. A görög ortodox egyház 1950-ben taktikát változtatott. Erőszakkal próbálták megkeresztelni Jehova Tanúi gyermekeit. Egy 17 éves fiatalt, név szerint Timothyt, akit a születése óta az igazságban neveltek szülei, erőszakkal megkereszteltek és a „Demetriusz” nevet adták neki!

1951 decemberében Knorr és Henschel testvér másodszor látogatott Görögországba. Mivel a rendőrség megtagadta az  engedély kiadását egy gyűlésre, a testvérek különböző otthonokban beszéltek 905 Tanú előtt.

A teokratikus tevékenység növekedésével szükségessé vált új fiókhivatali létesítmények építése. A területet Athén belvárosában választották ki a Kartali utcában. A munka 1953-ban kezdődött; 1954 októberére elkészült egy háromemeletes épület a Bétel-család otthona, az üzem és az irodák számára. Abban az évben új csúcsot értek el 4931 hírnökkel.

Folyamatos áldások a támadások ellenére

Amikor 1955-ben Athénban bemutatták a Társulat Az Új Világ-társadalom tevékenység közben című filmjét, 80 testvért és testvérnőt tartóztattak le. A filmet és a vetítőt elkobozták. Kilenc testvért térítői tevékenységgel vádoltak. Hogy lássák, milyen filmről van szó, a hatóságok bemutatták mintegy 200 vendégnek, köztük papoknak, professzoroknak és rendőrhivatalnokoknak. A film elég nagy hatást váltott ki, számos újság kommentálta a témát. A filmet és a vetítőberendezést visszajuttatták a testvéreknek egy kedvező bírósági döntés után.

A görög ortodox egyház 1959-et „eretnekellenes” évnek nyilvánította. Célja: „elsöpörni Jehova Tanúit” egy athéni újság szerint. Isten népét nemhogy nem söpörték el, de nagy áldásokat élvezett abban az évben.

Knorr testvér májusban az országba látogatott és 1915 személynek beszélt egy színházban és a Bétel-otthonban Athénban. Egy héttel később Henschel testvér látogatott Szalonikibe és tartott előadást 1250 hallgató előtt a város legnagyobb mozijában, az Olympionban. Kisebb gyűléseket tartottak szerte az országban. Macedóniában az ókori Filippi város mellett 27 testvér és testvérnő keresztelkedett meg ugyanabban a folyóban, amelynél Pál egy ízben olyan embereknek prédikált, akik egybegyűltek, hogy imádkozzanak (Csel 16:12–15).

1963. július 30-án egy egynapos gyűlésre a Társulat kibérelte a „Panathinaikosz” stadiont Athénban. A rendőrség  megadta az engedélyt, több ezer külföldi vendéget vártak és hotelszobákat foglaltattak le. De váratlanul összeomlott a kormányzat! Az új kormányzat az ortodox egyház nyomására törölte a gyűlést.

Az efelett érzett csalódást enyhítette 1965-ben, amikor a Társulat bejelentette, hogy ötnapos görög nyelvű kongresszus megtartására kerül sor Bécsben (Ausztria). Határtalan volt az öröme annak az 1250 testvérnek és testvérnőnek, aki odautazott. Az utazásra bérelt 12 kocsis különvonat „mozgó Királyság-teremmé” vált.

1966 közepén egy fiatal Tanút, Krisztosz Kazaniszt halálra ítéltek keresztényi semlegességéért. Az eset széles körű publicitást kapott, és odavezetett, hogy óriási tanúskodásra került sor egész Görögországban és azon túl. A nagy athéni újságok naponta terjedelmesen kommentálták az ítéletet és Jehova Tanúi hitnézeteit. Az ítéletet végül négy és fél évi börtönbüntetésre csökkentették. Kriszosztomosz érseket erőteljes kritika érte a témában, mivel azt a látszatot keltette, hogy helyesli az olyan fiatalemberek kivégzését, akik elutasítják a fegyverhasználatot.

Politikai hatalomátvétel

1967. április 21-ének éjjelén a hadsereg váratlanul átvette a hatalmat a görög kormánytól. Felfüggesztették az alkotmány azon cikkelyeit, amelyek biztosították a gyülekezési és a sajtószabadságot. Le kellett állítani Az Őrtorony nyomtatását. A törvény szerint legfeljebb öt személy gyűlhetett össze bármilyen összejövetelen. A prédikálómunkát óvatosan kellett végezni. Az ortodox egyház — szokása szerint — kihasználta a fennálló helyzetet, hogy bajt okozzon a testvéreknek.

A munka föld alatt folytatódott. A testvéreknek az erdőkben, elszigetelt helyeken kellett találkozniuk. Amikor F. W. Franz, aki később a Társulat negyedik elnöke lett, 1969-ben Görögországba látogatott, több mint ezer testvérnek beszélt Szaloniki közelében egy erdőben.

 A Jehova Tanúi iránti gyűlölet különösen egy 1974-es esetben vált nyilvánvalóvá. Egy Polykandritisz nevű házaspárnak, akiknek a kisbabája röviddel a születése után meghalt, nem voltak hajlandók engedélyt adni a bébi eltemetésére. Miért? Az újságok hasábjain ezt írták: „A szülők már Jehova Tanúiként kötöttek házasságot 1954-ben. Ám az előző kormányzat alatt a belügyminisztérium olyan rendeletet adott ki, amely kimondta, hogy minden olyan házasság, amelyet Jehova Tanúi kötöttek érvénytelen, és ezt a görög ortodox egyház támogatta.” Ezért a helyi anyakönyvvezető ragaszkodott a gyermek törvénytelen voltához, mielőtt engedélyezné a temetést. Az apa visszautasította ezt. Nem volt hajlandó hazudni, foltot ejtve családja nevén meg a saját lelkiismeretén. Amíg négy napon keresztül folyt a huzavona, addig a gyermek testét egy mélyhűtőben tartották. A görög közvélemény elítélte ezt a bigott üldözést. A To Vima című athéni újság ezzel a címmel jelent meg: „A középkor valamennyi hitványságában.”

A katonai uralom okozta nehézségek ellenére a Királyság-prédikáló munka folyamatosan haladt előre. A hírnökök száma az 1967-es 10 940-ről 17 073-ra nőtt 1974-ben. A bibliatanulmányozások és az összejövetelek jelenlevőinek száma is növekedett azokban a nehéz időkben.

Építkezési tervek a szervezet kiterjesztésére

Bár Jehova Tanúinak sok összejöveteli terme van Görögországban, nemrégiben még nem engedték meg, hogy Királyság-termeknek nevezzék őket. Ezért sokat egyszerűen csak „tanulótermeknek” neveztek. Mind a mai napig Görögországban csupán 25 gyülekezeti hely viseli a „Jehova Tanúi Királyság-terme” nevet. Ennek ellenére mintegy 117 gyülekezet, s ezekben körülbelül 9500 Tanú gyűlik össze csupán Athénban!

Jehova népe mégis tudott építkezni Görögországban. 1977-ben a testvérek vásároltak egy körülbelül 5 hektáros erdőterületet mintegy 37 kilométerre északra Athéntól. Az egyik legcsodálatosabb hegyvidéken, fenyőerdők közepette épült fel az  1800 férőhelyes Malakasza kongresszusi terem. Van egy különleges vonása: a mozgatható falak segítségével 3500 személy elhelyezésére van lehetőség. A szomszédos területeken elég hely áll rendelkezésre, hogy kerületkongresszusokat lehessen tartani; 20 000-en vettek részt itt különleges összejöveteleken. A szaloniki gyülekező helyeken ezrek élvezhetik a körzet- és kerületkongresszusokat.

Kréta szigetén a testvérek néhány évvel ezelőtt vásároltak egy domboldalon fekvő területet, amely hegyek, völgyek és szőlőskertek között fekszik. Egy amfiteátrumot és két Királyság-termet építettek ide; ez az összejöveteli hely ma iránypontként szolgál a területen. A teraszos dombvidék számtalan virágjával és bokrával pazarul belesimul a tájképbe. A nyugodt légkör ideális. Amikor Isten Szavát magyarázzák az emelvényről, a testvérek gyakran megjegyzik: „Ez ízelítő a Paradicsomból.”

A fiókhivatal létesítményei 25 évig Athénban a Kartali utcában voltak. Ez idő alatt a hírnökök száma majdnem 5000-ről több, mint 18 000-re nőtt; egyértelműen több helyre volt szükség. 1962-ben egy 1 hektáros területet vásároltak Marusziban, Athén egyik külvárosában. Ez ideális helynek bizonyult új Bétel-létesítmények építésére, amelyek 27 lakószobát, egy üzemet, irodákat és más létesítményeket foglaltak magukban. Az átadásra 1979. július 16-án került sor; ez alkalommal Lyman Swingle testvér képviselte a Vezető Testületet.

Az új fiókhivatalban további technológiai fejlődések tették lehetővé a testvérek számára, hogy jobb minőségű folyóiratokat és könyveket állítsanak elő. 1986 júliusával kezdődően az angol kiadásokkal egyidőben kezdett megjelenni Az Őrtorony és az Ébredjetek!

A helyreigazítás időszaka

Az 1980-as években helyreigazításokra volt szükség a fiókhivatali szervezeten belül. 1977 és 1981 között némi stagnálás volt megfigyelhető. A hírnökök száma közel 18 500 körül maradt, jóllehet 2134-en keresztelkedtek meg ezen  időszak alatt. Mi volt a probléma? Némi tisztátalanság követelt figyelmet a gyülekezetekben. Úgy tűnt, néhány testvér inkább egyfajta címnek tekintette a „vén” és „kisegítőszolga” szavakat, ahelyett hogy a Jehova nyájáról való gondoskodás felelősségének tekintette volna. Csúf hitehagyás ütötte fel a fejét ezekben az években, és a gyülekezeteket meg kellett tisztítani ettől a megosztó befolyástól. Amikor végrehajtották ezeket az intézkedéseket, ez ismét folyamatos növekedést eredményezett.

Plato Idreosz felett, aki több mint 30 esztendeig szolgált a Társulat képviselőjeként, már eljárt az idő, s különböző fiókbizottság koordinátorok követték egymást az utána levő években. Ez nehéz időszak volt az athéni Bétel-család számára. Időnként személyiségbeli különbségekből adódó összezördülések és gőg akadályozta a munkát. A Vezető Testület és más hűséges testvérek folyamatos segítségével azonban megerősödött a szervezet.

Utcai tanúskodás

1983-ban a görög ortodox egyház papságát sokk érte. Első ízben fordult elő, hogy a testvérek utcai tanúskodást szerveztek az egyik kerületkongresszus alkalmával.

A reagálás drámai volt. Tanúk százait tartóztatták le és kísérték a helyi rendőrőrszobákra. Az eredmény 38 bírósági tárgyalás, amelyből a testvérek 35-öt azonnal megnyertek, 3-at pedig megfellebbeztek. A papságnak végig kellett néznie, hogyan veszti el a csatát. Felbőszülve hívtak össze egy tiltakozó tömeget Jehova Tanúi elleni tüntetésre. Több tucat buszt béreltek a tüntetők szállítására, de mint kiderült, még ahhoz sem volt elég ember, hogy egy buszt megtöltsenek! Isten népe azóta is folytatja az utcai tanúskodást, és nagy sikereket értek el.

Különleges kongresszus 1985-ben

1985-ben a Társulat Görögországot választotta az az évi különleges kongresszusok egyik helyszínéül. Három helyet  választottak ki: Athénban az Apolló stadiont; a malakaszai kongresszusi termet és a hozzátartozó területeket Athénon kívül; valamint a Szaloniki közelében levő nagygyűlések alkalmával használt területet.

Tizenhét országból érkeztek a küldöttek százai. A Vezető Testület két tagja, Gangas és Barry testvér volt jelen. A látogatók épülésére az előadásokat japánra és több európai nyelvre fordították le. George Gangas, aki maga is görög, görög nyelven szólt a résztvevőkhöz, hallgatósága nagy örömére. A három kongresszuson összesen 37 367-en vettek részt és 368-an keresztelkedtek meg.

A világ oly sok részéről jelenlevő testvérek közötti szeretet különösen az ebédszünetekben nyilvánult meg. Ha valaki a nagygyűlések helyén az árnyas fenyőfák alá ült le, hangok sokaságát hallhatta Királyság-énekeket énekelni.

Megtámadott gyűlések

A következő nyáron, 1986 júniusában az I Larisa újság beszámolt arról, hogy egy papok vezette tömeg gyűlt össze a Galaxias Mozi előtt, ahol 700 Tanú tartotta a körzetgyűlését. A csőcselék mindent elkövetett, hogy megszakítsa a gyűlést, de a rendőrség szétoszlatta őket. A láriszai I Alithia újság összehasonlította a csőcselék hangulatát azzal a tömeggel, aki halált kiáltott Jézusra, majd a következő megjegyzést tette: „És sajnálatos módon az ő »vezetőjük« egy őrült . . . pap volt! Fenyegetőzött és átkozódott. Aztán a következő pillanatban . . . ötperces ultimátumot adott azoknak, akik bent voltak, hogy ürítsék ki a termet, különben »bemegyünk és összezúzzuk a fejüket«.”

Az ilyen támadásokra való tekintettel a Vezető Testület úgy döntött, hogy két cikket jelentet meg a témáról. Így hát cikk jelent meg az Ébredjetek! 1986. október 22-i számában [ang.] „Vallási üldözés Görögországban — miért?” címmel és Az Őrtorony 1987/7-es számában, amelynek címe: „Támadás a vallásszabadság ellen Görögországban.” Az eredmény? A görög  kormány tagjait elárasztották a levelek! Az Eleftherotipia című újság kijelentette: „200 000 levél 208 országból, amelyet Jehova Tanúi írtak.” Az Avgi című újság megemlítette, hogy az igazságügyi minisztériumnak külön osztályt kellett felállítania, hogy foglalkozni tudjon a naponta érkező tiltakozó levelek ezreivel.

Az 1988-as kerületkongresszusra a testvérek kibérelték a Pireusz kikötő közelében a modern Béke és Barátság Stadiont. A szerződés aláírása után Jehova Tanúi 6000 órát töltöttek a létesítmény megtisztításával. A stadion idealista neve ellenére egy befolyásos pap óriási tiltakozást kezdeményezett — még a templom harangjai is zúgtak, úgyhogy sokan meg voltak győződve arról, hogy valamiféle szerencsétlenség, talán háború tört ki. Odáig ment, hogy azzal fenyegetőzött: átveszi a stadion feletti hatalmat, ha nem vonják vissza az engedélyt. Ekkora nyomás alatt, sajnos, kútba esett a szerződés — jóllehet mindössze három nap volt a kongresszus kezdetéig. A testvérek éjt nappallá téve dolgoztak, hogy elő tudjanak készíteni egy másik területet a négynapos program megtartására. Minden jóra fordult — összesen 30 000 ember nagy örömére, akik közvetlenül vagy telefon-összeköttetés révén nyomon tudták követni a program egyes részeit.

Érdemi bírói ügyek és döntések a jó hír védelmében

Az ókori Macedóniában levő filippibeli gyülekezetnek írva Pál apostol ’az evangyéliom oltalmazásáról és megbizonyításáról’ tett említést (Fil 1:7). Jehova Tanúi mai görögországi szervezetének is többször kellett már bírósághoz fordulnia a jó hír prédikálása érdekében. Jehova népének legnagyobb ellensége ebben az országban akkor és most is a görög ortodox egyház. A papság borzasztó szenvedéseket okozott Isten népének a különböző kormányhivatalokra gyakorolt befolyása révén. Néhány döntés azonban, amelyet elfogulatlan bírák hoztak, segítette Jehova Tanúit a prédikálómunkában.

 Az 1959-es „eretnekellenes” évben például Jehova jelentős győzelemről gondoskodott. A görög ortodox egyház hierarchiája azt a kérdést feszegette a legfelsőbb bíróságon, hogy vajon „ismert” vallás-e Jehova Tanúié. A legfelsőbb bíróság véleménye az volt, hogy Jehova Tanúi ismert vallás, s mint ilyen, az ország alkotmányának védelme alatt áll.

Sátán körmönfont eszközökkel próbálja a testvéreket kompromisszumra bírni — még számláik kiegyenlítésével kapcsolatban is. Pátra városban a lakosok felfedezték, hogy a villanyszámlájukon szokatlan tétel szerepel. Ez pedig nem volt más, mint újabb költség „a Szent András templom építéséhez”. A Tanúk természetesen nem voltak hajlandók kifizetni ezt a pluszköltséget. Az erőmű megfenyegette őket, hogy kikapcsolja az áramot. Az ügy bíróság elé került, ahol a kötelező hozzájárulást alkotmányellenesnek minősítették.

A görög ortodox egyház egy másik, gyakorta alkalmazott taktikája az volt, hogy azt állították: Jehova Tanúi egy zsidó szervezet, amely világszerte támogatja a cionizmust. Görögország zsidó közösségét felkavarta ez a propaganda, mivel tudták, ez őket is sértheti.

1976. szeptember 21-ei keltezésű levelükben a görögországi Központi Zsidó Tanács képviselői kijelentették a görög ortodox egyház vezetőinek, hogy az ilyen vádak nélkülöznek minden alapot. Egy krétai bírósági ügyben, ahol a görög ortodox egyház ellenezte, hogy a Tanúk társaságot alakítsanak, az a vád volt az egyik legfőbb érvük, hogy mi cionista szervezet vagyunk. A zsidó közösség egy jogi képviselője kijelentette, Jehova Tanúinak semmi közük a judaizmushoz. Az egyik fellebbviteli bíróságon a bírák elfogadták ezt a kijelentést. A papság egy másik alattomos taktikája fulladt kudarcba!

A semlegességet érintő győzelmek

A semlegesség kérdésével minden testvérnek szembe kell néznie, akit katonai szolgálatra hívnak be. Az 1977-es esztendőt megelőzően többször is börtönbüntetésre ítélhették a  testvéreket; voltak, akik több mint 12 évet töltöttek börtönben! Egy holland képviselő a Strasbourgban ülésező Európa Tanács elé vitte az ügyet 1977. április 25-én. A Tanács döntésének eredményeként végül négyéves időszakra csökkentették a bebörtönzést. Bármelyik időszakot nézzük, még így is átlagosan 400 testvér ül börtönben Görögországban.

A görög hadsereg pedig kijelenti, azok kapnak felmentést a katonai szolgálat alól, „akik vallási szolgák, szerzetesek és akik egy ismert vallás novíciusai, ha úgy kívánják” — írja a kormány hivatalos lapja. Ennek ellenére 1988 és 1992 között több olyan testvér ülte le börtönbüntetését semleges álláspontja miatt, akit elismertek vallási szolgának.

Egyikük az államtanács elé vitte ügyét. Megfellebbezte a katonai behívóparancsot és később esedékes börtönbüntetését, mondván, ő elismert vallási szolga. Fellebbezését jóváhagyták — mely kettős győzelmet jelentett: egyrészt ismert vallásként ismerték el Jehova Tanúit, másrészt megerősítették, hogy a Tanúk, akiket a kormányzat elismer szolgáknak, mentesülnek a katonai szolgálat alól. Három másik testvér is hasonló bírósági akcióra szánta el magát és ugyanígy szabadon bocsátották őket.

A térítői tevékenység törvénye

A térítői tevékenység elleni törvény eddig súlyos akadálynak bizonyult Görögországban. Először 1938-ban iktatták törvénybe, 1939-ben módosították, majd a törvényt az 1975. évi Alkotmányban megerősítették.

A térítői tevékenységet érintő legkirívóbb eset a Kokkinakisz kontra Görögország per volt. Kokkinakisz testvért megbírságolták és négy hónapi börtönbüntetésre ítélték térítői tevékenység miatt. Fellebbezett, amelynek eredményeként három hónapra csökkentették a börtönbüntetését majd pénzbírságra változtatták át. Fellebbezést nyújtott be a büntetés eltörlése érdekében Görögország legfelsőbb bíróságához, a semmítőszékhez. 1988 áprilisában a legfelsőbb bíróság elutasította a fellebbezést.  Ez lehetőséget adott Kokkinakisz testvérnek, hogy személyes fellebbezést nyújtson be a Strasbourgban ülésező Emberi Jogok Európa Bíróságához. 1990. december 7-én az Emberi Jogok Európai Bizottsága megvizsgálta az ügyet. Egyhangúlag úgy találták, hogy Görögország súlyosan vétett az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. paragrafusában foglaltak ellen, amely a vallásszabadság kérdésével foglalkozik. Az ügyet „meghallgatásra érdemesnek” nyilvánították, és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé terjesztették.

Az eredmény, amint azt cikkünk elején jeleztük, a vallásszabadság nagy visszhangot keltő győzelme volt Görögországban. Csak idő kérdése, hogy megtudjuk, hogyan fognak reagálni erre az 1993. május 25-én kelt legfelsőbb szintű bírósági döntésre a görög bíróságok, bírák és esküdtszékek. Az igazságot szerető embereket azonban megnyugvással töltheti el a tudat, hogy létezik egy olyan Bíróság, amely sokkal magasabb rendű minden emberi bíróságnál. Isten által kinevezett bírája olvasni tud minden ember szívében; ő igazságot szolgáltat, akár megteszik ezt az emberek, akár nem (És 11:1–5).

Rendkívüli fizikai bántalmazás

A Human Rights Without Frontiers [Határ nélküli emberi jogok] című, Belgiumban megjelenő újság nemrégiben terjedelmes cikket közölt e térítői tevékenységet érintő törvényről „gyalázatos”-nak nevezve, majd hozzátette: „[A törvény] »törvényes alibit« szolgáltat egy vallási jellegű pogrom kirobbanásához Görögországban mindazok ellen, akiknek volt merszük ahhoz, hogy ne kövessék az országban »leginkább elterjedt« vallást.” Megjegyezte, hogy e törvény eddig is »az emberi jogok szándékos megsértését« eredményezte, amely a bírósági tárgyalásoktól, bírságoktól és száműzetéstől »a brutális fizikai erőszakig, a szigorú megfosztottság és kínzás minden formájáig terjedt, amely sok esetben az elgyötört, ártatlan áldozatok hosszan tartó fizikai betegségéhez, rokkantságához, valamint gyötrelmes halálhoz vezetett«.

 Ugyanez az újság sokat idéz olyan Tanúktól, akik túlélték ezt az üldözést. A hűséges testvérek és testvérnők rendkívüli erőszakról beszéltek: ütlegelték, pofozták, szurkálták, kékre-zöldre, véresre és eszméletlenre verték őket; megkorbácsolták őket, csőcseléket uszítottak rájuk, leköpdösték, földre teperték és megrugdosták, megkövezték, megégették, megkínozták őket, kötelekkel és láncokkal kötözték meg őket és rájuk lőttek. Szavvasz Tzezmetzidisz így emlékezik: „Levették rólam a ruhámat, összekötözték a kezemet és a lábamat, majd teljesen meztelenül a tüskés és bogáncsos puszta földön vonszoltak, miközben vertek és rugdostak.”

A börtönben borzasztóan szenvedtek a testvérek. Beszélnek arról a fájdalomról, amelyet a családtól való elszakítás miatt éreztek, arról, hogy heteket töltöttek olyan cellában, amelyet elárasztott a víz, olyan cellákban, amelyeket a jeges téli hónapokban nem fűtöttek és szabadon befújt a szél, beszélnek a lassú éhezésről, az elégtelen vagy egyáltalán nem létező egészségügyi ellátásról, az élelemről, amelyet szándékosan fertőztek meg ürülékkel és egyéb leírhatatlan szennyel, valamint a lelki és érzelmi kínzás minden lehetséges fajtájáról.

Példaként, az újság a következők szerint idéz egy ilyen rabot: „Alighogy lecsuknak, máris egy börtön alagsorába visznek. Ahogy tovább mész lefelé, egyre inkább rájössz, hogy az emberi illemszabályokhoz és személyes méltósághoz való minden hasonlóság elsüllyed és teljesen elvész ebben a labirintusban. Onnantól kezdve csak egyetlen gondolatod van: túlélni bármi áron, s a menekülés gondolata kell, hogy vezéreljen mindent és mindenkit . . . Az alagsor mocskos falain írott történelem olvasható, mindazoknak a boldogtalansága és fájdalma, akiknek szerencsétlenségükre életük bizonyos részét itt kellett eltölteniük. Az ocsmány mocsok, szemét- és hulladékkupacok, a patkányok, a fojtogató levegő, a nyomorúságos villanykörte, amely oly hősiesen próbál világosságot gyújtani a sötétségben, az eldugult és telített toalettek, a  piszkos . . . tócsák, az elhasznált tűk és fecskendők, a vérfoltok a padlón és a betonpadokon, a szétszakadt szivacsmatracok, amelyek néhány percnyi azonnali, de nyugtalan alvást ígérnek, a nyomorult és szánalmas arcok amelyek, a léroszi elmegyógyintézet szánalmas bentlakóira emlékeztetnek és az elveszett lelkek, akik megindítóan kérdeznek téged: »Egyáltalán milyen nap van ma?«, és a mindenhonnan jött menekültek, akik különösnek hangzó nyelveken szomorú dalokat dúdolnak lágyan maguknak, és a kávéárus, aki mindenkibe beleköt és gyalázatosan magas árat, háromszáz drachmát kér egy műanyag palack vízért, és az »életfogytiglanosok«, akik rács mögött próbálják meg szabadjára engedni összes nemi elfojtottságukat, és a kétségbeesett szükség, amelyet egyre jobban és jobban érzel belül, hogy végre meghalljad az őrség vezetőjének üvöltő hangját, amellyel a te nevedet kiáltja, amely úgy hangzik, mint egy égi üzenet, s amely a »földi pokolból« a paradicsomba szólít.”

Fotisz Lazaridisz hasonlókat beszél el: „Földes padlón aludtam és papírzacskókkal takaróztam . . . A ruha, amit hordtam, nagyon könnyű volt. Sokáig még takarót sem használhattam. Fel kellett szaggatnom kis darabokra, hogy betömhessem a falban levő patkánylyukakat . . . Az első éjszakákon szó szerint keresztül-kasul mászkáltak rajtam, míg aludtam. Ami a toalett »létesítményeket« illeti, a cellám valamennyi sarkát igénybe kellett vennem, egy olyan apró celláét, amely mindössze 2x1 . . . méteres volt . . . A nedvesség csöpögött a falakról.”

Az 1938 (amikor elfogadták a térítői tevékenységre vonatkozó törvényt) és az 1992 közötti időszakban ez az újság közel 20 000 térítői tevékenységért való letartóztatásról számolt be; „a katonai szolgálatot lelkiismereti okból megtagadás” miatt, a felsorolás szerint 2269 ember ellen folyt bírósági tárgyalás, 68-at száműztek, 42-t halálra ítéltek, kettőt kivégeztek és négyet halálra kínoztak; végül 4828 esetet sorol fel, amelynél  fizikai erőszakot alkalmaztak, 2809-et ezek közül katonák, 1059-et a rendőrség és 252-t papok követtek el. Ez utóbbi felsoroláshoz hozzáfűzi: „Több ezer más személyt mindenfajta megalázó bánásmódban részesítettek.”

Hogyan képesek emberi lények ilyen kegyetlen bánásmódot elviselni? Az erőszakos üldözés nem számít újdonságnak az igaz keresztények számára. Pál apostolt ugyanebben az országban bántalmazták és börtönözték be, s ő kijelentette, hogy nem a saját erejének volt köszönhető, hogy kitartott. Ezt írta: „Mindenre van erőm abban, aki megerősít engem” (Fil 4:13, Újfordítású Biblia, 1975). Csakis a Jehova Istenbe vetett ilyen erős hit az, amely képessé tette Jehova sok ezer Tanúját ezen szenvedések elviselésére.

A görög nép azonban a történelemből az igazságosság és a szabadság iránti szeretetéről közismert. Jehova Tanúi szerte a világon bíznak abban, hogy a görög kormányzat őszinte szívű tagjai hamarosan lépéseket tesznek országuk nemzetközi hírnevének megőrzése érdekében azáltal, hogy csökkentik a görög ortodox egyház befolyását és megvédik az ártatlanokat az üldözéstől.

A növekedés új fiókhivatali létesítményeket tesz szükségessé

Minden ellenállás ellenére a prédikálómunka továbbra is virágzik Görögországban. Az 1985-ös szolgálati évet valójában több mint 20 000 hírnökkel zárták. A Marusziban levő fiókhivatali létesítmények ekkor már túl szűkösek voltak ahhoz, hogy otthont adjanak az egyre növekvő Bétel-családnak. A fiókhivatal először úgy oldotta meg a gondot, hogy lakásokat bérelt a közelben, később pedig megvásárolt egy kis szállodát mintegy 4 kilométerre onnan. Ezek az intézkedések azonban csupán átmenetiek voltak.

A Vezető Testület engedélyével helyet kezdtek keresni egy új fiókhivatal felépítésére. Ez nem volt könnyű, mivel a szigorú építési törvények nem engedélyezik üzem és lakóépület  együttesének építését. Végül Athéntól 60 kilométerre északra megvettek egy 22 hektáros területet, közel az Athént Szalonikivel összekötő nemzetközi autópályához. Az építési engedélyre való két és fél évi várakozás után 1989-ben a testvérek végre megkezdhették az építkezést.

Az Eleonában, a hegyoldalban levő területről hegyekre és jól öntözött völgyekre nyílik kilátás. A fiókhivatal az úton és a vasúton utazók számára egyaránt látható. A lakónegyedek 22 házat foglalnak magukban, amelyek mindegyike 8 embernek nyújt otthont. A komplexum valamennyi épülete ugyanazt a megnyerő, falusias stílust követi.

Az ortodox papság természetesen kezdettől fogva ellenezte az építkezést. Még demonstrációt is szerveztek a helyszínen mintegy 2500 résztvevővel. A hatóságok azonban egy 200 rohamrendőrből álló osztagot vezényeltek ki, hogy megakadályozzák a huligánokat a birtokháborításban, így a tüntetés kudarcba fulladt. A papság tüntetéseket vezetett Athén utcáin is, ahol transzparensekkel tiltakoztak az építkezés ellen.

Az új fiókhivatalt 1991. április 13-án adták át, s a testvérek boldogok voltak, hogy a Vezető Testülettől Milton Henschel és Albert Schroeder is velük lehetett ezen alkalommal, amely mérföldkőnek számít Jehova Görögországban élő népének a  történelmében. Testvérek és testvérnők ezrei ajánlották fel önként idejüket és energiájukat, hogy segítsenek az építkezésen. A Jehova Istentől és földi szervezetétől jövő szeretet és gondoskodás nyilvánvaló volt. Még világi megfigyelők is csak álmélkodva nézték a földből „gombamódra kibújó” házakat. Minden ellenállás ellenére Jehova modern csodát mutatott be Eleonában. Pál szavai jutnak eszünkbe a 2Korinthus 13:8-ból: „Semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.”

Az igazság hullámai előrenyomulnak!

Az 1905-ös kicsiny kezdet óta Jehova imádóinak a száma ma már meghaladta a 25 000-et. Az igazság vize egy vékony erecskéből valóságos hömpölygő árvízi hullámmá növekedett. Jehova népének ez országban kifejtett tevékenysége révén óriási tanúskodás ment végbe Jehova Istenünk nevéről. E beszámoló csupán néhány nevet említ, de valójában testvéreink és testvérnőink ezrei járultak ehhez hozzá. Az igazság lángja sok görög szívben lobog, olyan alázatos férfiak és nők szívében, akik félelem nélkül beszéltek a jó hírről egész Görögországban és annak szigetein. Sokan szenvedtek súlyosan, sőt adták életüket Jehova nevéért. Lojális feddhetetlenségük megörvendeztette Jehova szívét (Péld 27:11).

A hamisság elleni harcnak a dolgok e rendszerének a végéig folytatódnia kell. Ebben az országban, ahol Pál az Areioszpagoszon állva védelmezte meg a jó hírt, ahol János a Jelenéseket kapta Pátmosz szigetén a száműzetése idején, Jehova Tanúi tovább folytatják a kemény harcot a hitért. A papság által előkészített több ezer bírósági per és üldözés ellenére, sőt még néhány igaz imádó halála ellenére sem hunyt ki soha az igazság fénye. Ma jobban fénylik, mint valaha. És fényleni fog! Az igazság vizének emelkedő hullámai tovább nyomulnak, míg nemcsak Görögországot, hanem az egész világot „be nem borítják . . . az Úr ismeretével, ahogy a vizek a tengert beborítják” (És 11:9).

[Lábjegyzet]

 [Kiemelt rész a 109. oldalon]

EGY BIBLIA, AMELYET KÖNNYŰ MEGÉRTENI

Az 1993. évi „Isteni tanítás” kerületkongresszus másik mérföldkövet jelentett Jehova Tanúi történelmében Görögországban. A jó hírt prédikálók évtizedek óta csak a Vamvasz bibliafordítást használhatták. A XIX. században készült változat a purista katharevusza görög nyelvet használta, amely jóllehet modernebb volt, mint a koiné nyelven íródott eredeti Keresztény Iratok, mégis túl idejétmúlt volt a mai olvasó számára. Különösen a fiatalok számára volt nehéz a Vamvasz fordítás megértése. Ez akadályt jelentett a Biblia megértésében.

Így hát 1993. július 18-án az „Isteni tanítás” kerületkongresszus befejező napján a görög Tanúk izgatottak lettek, amikor a Vezető Testület egyik tagja, Albert Schroeder új kiadványt jelentett be — a The Christian Scriptures Rendered From the New World Translation [Az Új Világ fordítás alapján készült Keresztény Iratok]. A három kongresszusi helyszínen, amelyek telefon-összeköttetésben voltak, a rendezők nem egész öt perc alatt mintegy 30 000 példányt osztottak szét a jelenlevők között. Most már valamennyien követni tudták Schroeder testvért, aki ezen új kiadványban a Vamvasz változathoz képest tett sok hasznos változtatásból néhányra felhívta a figyelmüket. A legfigyelemreméltóbb ezek közül Isten Jehova nevének a használata: 237 alkalommal szerepel a szövegben. Az új fordítás ezenkívül 68 oldalnyi indexet, a szöveghez fűzött tudományos megjegyzéseket, térképeket és bibliai beszédtémákat tartalmaz. Nem csoda hát, hogy ezt az új kiadványt hatalmas tapssal, éljenzéssel, sőt könnyekkel fogadták.

[Táblázat a 114. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Hírnökök

25 000

20 000

15 000

10 000

5 000

0

1938 1950 1960 1970 1980 1992

Letartóztatások (összesítő)

25 000

20 000

15 000

10 000

5 000

0

1938 1950 1960 1970 1980 1992

 [Térkép a 66. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Philippoi

Szaloniki

Lárisza

Korinthosz

Athén

Eleona

TESSZÁLIA

KORFU

KRÉTA

 [Képek a 72—3. oldalon]

 1. George Kukutianosz 1927-ben, 2. Nikolasz Kuzunisz a hírhedt kavalai börtönben 1948-ban, 3. Grigorisz Grigorjadisz íróasztalánál a Bételben, Athén, Kartali utca, 4. Halászhálók javítása Lefkászon, 5. George Durasz (lásd a nyilat) az athéni gyülekezettel; Háttérben: Kavála, az ókori Neapolisz kikötő, ahol Pál apostol először szállt partra Európában

 [Képek a 88—9. oldalon]

 1. Plato Idreosz feleségével, Fyllisszel, 2. Athanassziosz Karanassziosz a Társulat első képviselője Görögországban, 3. Halász Molivoszban, Mitilíni szigetén, 4. Michael Kaminarisz (a második balról), aki még ma is a görög Bétel-család tagja, 5. A Korinthoszi-csatorna; Háttér: Pátmosz, az a sziget, ahol János apostol a Jelenéseket kapta Jézus Krisztustól i. sz. 96-ban