Ciprus

AMIKOR Pál apostol és útitársai az első században Cipruson prédikáltak, heves ellenállással találták szembe magukat. Egy Barjézus nevű hamis próféta és varázsló abbeli erőfeszítésében, hogy megakadályozza a szolgálatukat, megpróbált hatással lenni a prokonzulra. Tekintettel azokra a módszerekre, amelyekkel a varázsló élt, Pál szókimondóan ’minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfinek, minden igazság ellenségének’ nevezte, olyasvalakinek, aki ’az Úrnak igaz útait elfordítja’ (Csel 13:6–12). A modern időkben néhány lelkész Cipruson szintén hasonló módszereket használt azon erőfeszítésében, hogy az itt élő embereket meggátolja abban, hogy Jehovának a föld minden családja megáldására vonatkozó nagyszerű szándékáról tanuljanak.

Azonban nem minden Cipruson élő ember ért egyet azzal, amit ezek a lelkészek mondanak és tesznek. A ciprusiak híresek vendégszeretetükről. A látogatóknak általában édes szárított gyümölcsöt kínálnak, vagy forró nyári napokon egy pohár hideg  limonádét nyújtanak át, hogy fogyasszák el, míg a szőlőtől roskadozó lugas árnyékában üldögélnek.

Az éghajlat mérsékelt. Ciprus a Földközi-tenger keleti részén helyezkedik el, körülbelül száz kilométerre a szíriai parttól nyugatra és hatvan kilométerre Törökországtól délre. A sziget maga gyönyörű. Homokos tengerpartok nyúlnak a Földközi-tenger meleg vizébe. A sziget délnyugati részén keresztben húzódó Troodos-hegységben hűvös, fenyőillatú környezetre találnak a nyári hőség elől menekülők. A nemes szőlők és a fügefák megszokott látvány, csakúgy, mint az olaj- és a szentjánoskenyérfák. Amikor a mandulafák virágoznak, a vidéki táj úgy fest, mintha hótakaró fedné. Amikor pedig a citromfák virágoznak, a levegő fenséges illattal telik meg. Vidéki területeken gyakran látni, amint a pásztorok legelő juh- és kecskenyájaikat terelgetik. Ezek közül az emberek közül sokaknak az életformája jóval az időszámításunk előtti időszakra nyúlik vissza.

Ciprus a történelemben

Noha ez a sziget hosszát tekintve csak 206 kilométer, különböző módokon a bibliai történelem mind a hét világhatalmának befolyása alatt állt, és ezek közül hatnak lényegében közvetlen fennhatósága alá került. A nyolcadik világhatalom, az Egyesült Nemzetek szintén éreztette jelenlétét abból a célból, hogy fenntartsa a békét a görögül és a törökül beszélő települések között.

A keresztényiség az i. sz. első század korai szakaszában érte el Ciprust. Az István halálát követő jeruzsálemi üldözési hullám után néhányan a szétszóródott tanítványok közül Ciprusra mentek, és annak a nagy zsidó közösségnek prédikáltak, amely akkor a szigeten élt (Csel 11:19). Pál később Ciprust is útba ejtette az i. sz. 47-48 körül tett első misszionáriusi útjakor. Útitársainak egyike ciprusi születésű volt, aki Jeruzsálemben  a szent szellem i. sz. 33-ban történt kitöltése után Jézus Krisztus apostolainak társaságát élvezte. A Barnabás (Vigasztalás fia) melléknevet adták neki (Csel 4:34–37). Szolgálata során Pál és Barnabás először a keleti parton levő Salamisban tanúskodott, majd útjuk folyamán a szigeten keresztül a nyugati részen levő Paphosig. Salamis és Paphos romjai tanúskodnak róla, hogy milyen kimagasló volt ez a két város abban az időben, amikor Pál és társai szolgálatukat végezték itt.

Paphoson történt az is, hogy Sergius Paulus, a római prokonzul áttért a keresztényiségre annak ellenére, hogy a varázsló Barjézus ez ellen dolgozott. A prokonzul, ahogy a Biblia mondja, ’elálmélkodott az Úrnak tudományán’ (Csel 13:12).

Körülbelül két évvel később Barnabás visszatért Ciprusra unokatestvérével, Márkkal további evangelizálás céljából (Csel 15:36–41).

„A Bibliakutatók jelentik az egyetemet”

A modern időkben szintén kiterjedt evangelizálás történt Cipruson. Az őszinte emberek hálásak, amiért megismerhetik, hogy az emberi hagyományokkal ellentétben mi az, amit maga a Biblia tanít. Az Őr Torony 1922. október 1-jei [ang.] számában megmutatkozik annak kezdeti jele, hogy az ilyen tanítások elérték Ciprust. Egy levél, amely ebben a számban jelent meg, röviden vázolja, hogy egy örmény lelkész kapott egy traktátust, amely rámutatott, hogy maga a lélek hal meg, és a lélek nem halhatatlan. Hálás volt azért, amit olvasott. Azonban mélységesen nyugtalanította a Cipruson található egyházak szellemi állapota. Ezt illetően így írt: „Itt sok . . . egyházi épület van. Nincs azonban szellemi élet; ez már réges-rég halott. A papság sokkalta lealjasultabb életet él, mint az átlagemberek. Nem marad más hátra, mint hogy jajveszékeljek, sírjak és kiáltozzak, mint Jeremiás. Képességeim  legjavával törekszem arra, hogy az igazság tejét adjam görögöknek, örményeknek, törököknek és zsidóknak.” Más örmények Cipruson kívül szintén minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a Biblia igazságát megosszák Ciprus lakóival.

Azt követően Cyrusz Kharalambusz 1924 szeptemberében az Egyesült Államokból visszatért szülőföldjére, Ciprusra. Bibliakutató volt, és sok traktátust hozott magával, beleértve egy jelentős adagot a Hol vannak a halottak? című traktátusból. Elment a fővárosnak, Nicosiának központi postahivatalába, és valamennyi falu vezető emberének, valamint minden város és falu tanítóinak szemelvényeket küldött az irodalomból. Akkoriban a postai küldeményeket szamárháton szállították, és hetente egyszer hordták ki a falvakhoz.

Az irodalom egyik szemelvénye, egy traktátus Peoples Pulpit címmel eljutott egy iskolai tanítóhoz Xylophagouba, a sziget délkeleti részén levő burgonyatermesztő vidék egyik falujába. A tanítót felkereste egy helyi földműves, Antonisz Szpetsziotisz. Antonisz, aki tanulást kedvelő ember volt, hozzálátott, hogy körbenézzen valami olvasnivalóért. Meglátta a traktátust, és hamarosan elmélyedt tartalmában. Mindezt megbeszélte egy másik falubelivel, Andreasz Krisztuval. Idővel a Watch Tower Bible and Tract Society további kiadványait is megszerezték és elolvasták. Másokkal is megosztották, amit tanultak, és néhányan közülük csatlakoztak hozzájuk a Biblia tanulmányozásában.

Kleopasz, a görög ortodox egyház egyik teológusa azok között volt, akik érdeklődést mutattak. Noha Jehova népének barátjává lett, soha nem foglalt határozottan állást az igazság mellett. Mégis azt mondogatta: „A katolicizmus az óvoda, a protestantizmus az elemi iskola, de a Bibliakutatók jelentik az egyetemet.”

 Nem mindenki beszélt azonban kedvesen a Bibliakutatókról. Az Antonisz Szpetsziotisz és Andreasz Krisztu által végzett alkalmi tanúskodás falujuk haragját váltotta ki. Ciprus érseke értesült a dologról, és teológusokat küldtek ki, hogy ellensúlyozzák a két testvér hatását. Az elkövetkezendő két évben számos vitaestet rendeztek — egy teológussal az egyik oldalon, Szpetsziotisz testvérrel a másikon. Nem béreltek helyiséget az alkalomra; a helyi kávézó nagyon is megfelelt a célnak, mivel ez volt az emberek gyülekezőhelye. Végül is mindkét testvért kiátkozták a görög ortodox egyházból, és megfosztották attól a jogtól, hogy házasságot kössenek, illetve, hogy eltemessék őket. Valóban, amikor  Andreasz Krisztu egyik gyermeke meghalt, a helyi pap megtagadta, hogy a gyermeket a falu temetőjébe temessék, hacsak Andreasz nem vesz részt a vasárnap délelőtti istentiszteleten. Mi lett a végeredmény? Nos, a gyermeket végül is eltemették, de Andreasz nem ment el a templomba.

Nicosia kerület egyik falujából ezalatt Tryfon Kalogiru, egy egészségügyi felügyelő tanulmányozta az igazságot. Mialatt a munkájához kapcsolódó falvakat látogatta, jól felhasználta a Bibliát annak érdekében, hogy leleplezze a pokoltűz és a Háromság tanítását. Amikor azonban egyik lábát betegség miatt le kellett amputálni, az emberek gúnyolódtak, és azt mondták, Isten büntette meg őt, mert megváltoztatta a vallását. Ez rengeteg szenvedést okozott neki, éppen úgy, mint ahogy Jób társainak elferdített okoskodásai tetézték  Jób fájdalmát. (Hasonlítsd össze: Jób 4:7, 8; 12:4.) Tryfon mégis hűséges testvér maradt, egészen 1960-ban bekövetkezett haláláig.

Buzgó úttörők terjesztik a jó hírt

A szigeten végzett munka 1934-ben jókora lendületet kapott, amikor Matheakisz és Triantafilopulosz testvér, két úttörő, megérkezett Görögországból. A brooklyni főhivatal New Yorkban negyvenhárom karton görög, török és más nyelvű könyvet küldött nekik, hogy használják fel. Ezek a  testvérek buzgók voltak, de kezdetben nagyfokú közömbösséggel kellett megküzdeniük. A papság által félrevezetett emberek azt gondolták, hogy a testvérek kommunisták, illetve protestánsok, és figyelmeztetés hangzott el, hogy a testvérek megpróbálják megváltoztatni az emberek vallását. Viszont a nagyobb városokban élő emberek, különösen az üzletemberek, kíváncsiak voltak, és tudni akarták, mi a helyzet ezzel az „új vallással”.

Az úttörők megkapták Brooklynból néhány személy nevét, akik a Társulat folyóiratait megrendelték. Az egyik megrendelő Kleopasz volt, a teológus. Sok társulati kiadványt megszerzett, sőt az úttörőket több alkalommal még ebédre is meghívta az otthonába. Matheakisz testvért Larnacába is elvitte, a Hellenic Clubba, ahol úgy mutatta be őt, mint olyan férfit, aki „Athénből érkezett egy olyan szervezet képviseletében, amely hasznos bibliamagyarázó könyveket jelentet meg”. Azon az estén Matheakisz testvér el tudott helyezni 84 bekötött könyvet és 120 füzetet, valamint 10 megrendelést vett fel az Aranykorszak folyóiratra.

Larnacából a két úttörő a délkeleti partvidéken mintegy 26 kilométerre Xylophagouig utazott, ahol felkeresték Antonisz Szpetsziotiszt és Andreasz Krisztut. Ez a két testvér megtette a tőle telhető legjobbat annak érdekében, hogy a tanultakat megossza másokkal, mégis mennyire örültek, hogy lehetőségük nyílt az Írások pontosabb megértésére! Jehova Tanúi első gyülekezetét Cipruson az ő falujukban alapították.

Az úttörők ezután Famagustára mentek. Ezen a területen az ősi Salamis romjai közelében narancsligetek és szélmalmok voltak. Mialatt az úttörők itt prédikáltak, levél érkezett a Társulattól. Értesítették őket, hogy egy görögül beszélő házaspár érkezik majd Egyiptomból, név szerint a  Lagakosz házaspár, hogy segítsenek a munkában. Milyen örvendetes hír! Megérkezésükkor a csoport úgy döntött, hogy Lagakosz testvér és testvérnő a városokra összpontosít, míg a többi úttörő a vidéki területeken tanúskodik.

Hamarosan egy másik gyülekezet alakult. Ez a gyülekezet Nicosiában volt. Az óváros fallal körülvett részén belül jelentős számú ciprusi török lakos élt, és a testvérek összejövetelei egy muzulmán személy tulajdonában levő lakásban kaptak helyet.

Fokról fokra további eredmények mutatkoztak. A ciprusi görög testvérek közül néhányan elkezdték az úttörőszolgálatot. Egyikük Krisztosz Kurtellidesz volt, egy alacsony termetű férfi, csillogó, derűs, kék szemekkel. Milyen kimagasló példát állított fel bátorságban és lojalitásban! Tizenhét éves úttörőszolgálata alatt a szigeten levő majdnem mind a 650 faluban prédikált. Ez nem volt könnyű élet. Amikor nem nyilvánítottak ki iránta vendégszeretetet, gyakran a szabadban aludt. Még halálával is nagyszerű tanúskodás számára nyitott utat. Szülőfalujában a pap megtagadta az engedélyt arra, hogy a helyi temetőben temethessék el. A kerületi megbízotthoz kellett fellebbezniük. Amikor testét végül elhantolták, százötvenen voltak jelen, hogy meghallgassák a temetési beszédet.

Az, hogy Triantafilopulosz testvér visszatért Görögországba, a Lagakosz házaspár pedig Szíriába ment, az eredeti úttörőcsoport felbomlását jelentette. Mindazonáltal 1938-ban négy helyi úttörő és hét gyülekezeti hírnök volt, aki a jó hír hirdetésében foglalatoskodott; Krisztus halálának Emlékünnepén pedig negyven személy volt jelen.

Ugyanabban az évben került kapcsolatba az igazsággal Panagiotisz Gavrielidesz egy szomszéd családdal együtt. Nagy üldözés közepette abból a családból az édesanya és  három lánya Panagiotisszal együtt kicsiny bibliatanulmányozási és szolgálati csoportot alkottak Polemidhia faluban. A falubeliek reakcióját illetően Panagiotisz ezt mondta: „Amikor kis csoportunk összegyülekezett, megszokott dolog volt, hogy hangos dörömbölést hallottunk az ajtón és az ablakokon. Az egyik férfi annyira ellenséges volt, hogy elment a testvérnők házához, és megverte őket. Én is kórházi kezelésre szorultam. Furcsa módon azonban néhány nappal később ugyanez a férfi munkából hazafele, amikor teherautón utazva egy hídon ment keresztül, lezuhant a folyóba, és meghalt.”

Cenzúra a háború idején

A második világháború idején a cenzúrával kapcsolatos szabályok szolgáltak alapul a Watch Tower Bible and Tract Society által kiadott irodalom elkobzására. A bibliatanulmányozás céljából Ciprusra küldött folyóiratokat a testvérek nem kapták meg. Ehelyett ezeket a folyóiratokat a főváros általános postahivatalában halmozták fel.

Hogyan boldogultak a testvérek, amikor gyakorlatilag nem volt irodalmuk? A Társulat korábbi kiadványaiból kivonatokat  nyomtattak papírívekre, és ezeket terjesztették a szántóföldi szolgálatban. Időről időre, amikor eljutott hozzájuk Az Őrtorony egy példánya, azonnal lefordították és áttanulmányozták. Ez idő alatt kongresszusokat is tartottak. A hírnökök számának növekedésével pedig egy további gyülekezet alakult.

Végül néhány hónappal a háború befejezése előtt 3000 folyóiratot és 17 karton könyvet és füzetet adtak elő a postahivatalból. A postai személyzet természetesen látta a növekvő irodalomhalmot, és néhányan közülük érdeklődést mutattak. Ennek eredményeként 45 könyvet lehetett elhelyezni náluk.

Összeházasodhatnak?

Jehova Tanúit érintő egyéb helyzetek szintén tudatosították a hivatalnokokban, hogy a Tanúk jelen vannak. 1939-ben Matheakisz testvér szeretett volna házasságot kötni. De Jehova Tanúi számára Cipruson abban az időben nem volt könnyű a házasságkötés. Miért? Mert a hatóságok Jehova Tanúit nem ismerték el vallásos csoportként, ezért nem adtak engedélyt a polgári házasságkötésre. A háborús körülmények gátolták az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy kapcsolatba lépjenek a brooklyni főhivatalban levő testvérekkel és tanácsot kérjenek. A londoni fiókhivatal végül kibocsátott egy tanúsítványt, melyben kijelentették, hogy Jehova Tanúi Cipruson az angliai International Bible Students Association szervezettel vannak kapcsolatban. Ennek a tanúsítványnak az alapján a brit hatóságok Cipruson beleegyeztek Matheakisz testvér polgári házasságkötésébe.

Az évek során ez a hűséges házaspár igen ismertté vált vendégszeretetéről. Otthonuk mindig nyitva állt a testvérek számára, és emlékezetes marad az a kedvesség, amelyet minden szükségben levő iránt mutattak.

 A Gileádot végzettek megérkezése

A Gileádot végzett személyek közül az első, aki a szigetre érkezett Antoniosz Karandinosz volt, egy görög férfi, aki azelőtt az Egyesült Államokban lakott. 1947-ben érkezett meg, amikor itt még csak 33 Királyság-hírnök volt. Tengerészként dolgozott, keménykötésű férfi volt. Antoniosz rendíthetetlenül támogatta az igazságot, és ez fontos volt ahhoz, hogy megbirkózzon azzal a szívós ellenállással, amellyel ciprusi szolgálata során nézett szembe.

Az ellenállás akkor vált különösen ádázzá, amikor a testvérek utcai tanúskodás során elkezdtek folyóiratokat felkínálni. Famagustában egy férfi az egyház eszközeként tevékenykedve állandóan zaklatta őket. Felbujtotta az embereket a Tanúk ellen. Ennek köszönhetően Karandinosz testvér egy alkalommal azon vette észre magát, hogy egy csőcselék veszi körül, ami forgalmi torlódást okozott. Karandinosz testvért és a felfordulás felbujtóját is bíróságra vitték; mindkettőjüket megbírságolták. További esetek következtek. A testvéreknek időnként a rendőrséget kellett hívni, hogy a hírnököket kiszabadítsák a csőcselék kezei közül.

Boldog nap volt 1948-ban a testvérek számára, amikor két újabb misszionárius érkezett Ciprusra, akiknek el kellett hagyniuk Görögországot. Ugyanezen év májusában Don Rendell, a Gileád nyolcadik osztályának végzőse szintén megérkezett, akinek Egyiptomot kellett elhagynia. A Társulat abban az évben fiókhivatalt hozott létre Cipruson Anthony Sziderisz felvigyázásával. Az évek során további, Gileádot végzett személyek kapták Ciprust megbízatásuk területeként, és néhány főbb városban misszionáriusotthont állítottak fel. Ezek a testvérek nagy nyereségnek bizonyultak a gyülekezetek teokratikus módon történő megszervezésében és abban, hogy vezető szerepet vállaltak a hírnökök szántóföldi szolgálatra való kiképzésében.

 Ahhoz azonban, hogy jelentős segítséget nyújthassanak, tudniuk kellett görögül, és ez néhány humoros esethez vezetett. Az egyik testvér a Jelenések 12:7-et idézve ezt mondta: „Mihály és az angolok viaskodtak a sárkánnyal”, ahelyett hogy „Mihály és az ő angyalai”, mert az „angyalok” és az „angol” görögül nagyon hasonlít egymásra a kiejtésben. A házigazdák azonban nagyon gyakran odafigyeltek az idegenre, aki az ő nyelvüket próbálta beszélni. Egy alkalommal, miután egy új testvér megkeresztelkedett, azt mondta a misszionáriusok egyikének: „Ami mély benyomást gyakorolt rám, amikor meglátogattál, az az volt, hogy külföldi létedre vetted a fáradságot, hogy megtanuld a nyelvünket.  Emiatt úgy éreztem, meg kell vizsgálnom, mit hoztatok nekem.”

Az egyház ébreszt kíváncsiságot a Tanúk iránt

Jóllehet 1948-ban Jehova Királyságának átlagosan csak ötven hírnöke tevékenykedett a szigeten, az ortodox egyház kötelezve érezte magát, hogy „véget vessen ennek az eretnekségnek”, ahogy ők megfogalmazták. Milyen eljárásmódot követtek? Közrebocsátottak egy minket vádoló enciklikát, melyet  aztán sok napilap megjelentetett, és szerte a szigeten felolvasták a templomokban. Gyerekeket küldtek, hogy ajtóról ajtóra terjesszék a levél másolatait, és a falakra meg a távírópóznákra is ragasztottak példányokat. Hazafiatlannak, antikrisztusoknak és cionista ügynököknek bélyegeztek minket.

Hogyan reagáltak Jehova szolgái? Nos, az emberek most már kíváncsiak lettek a Tanúkra. Tudni szerették volna, miért ellenez minket az egyház ilyen erőteljesen. Ezért testvéreink egy négy hónapos kampányt szerveztek, melynek során 72 000 füzetet kaptak kézhez az emberek — hétszer annyit, mint amennyi az egész előző év folyamán elterjesztett összes irodalom darabszáma. Ez lehetőséget adott az embereknek, hogy maguk állapítsák meg, mit tanítanak Jehova Tanúi. Sokan kíváncsiságból olvasták el a kiadványainkat. Ezzel szemben néhány testvérünket megvertek, és kövekkel dobáltak meg. Limassolban egy testvért és egy testvérnőt bíróság elé állítottak térítői tevékenység, illetve felforgatás vádjával, és egy hónapi börtönre ítélték őket.

Vita az érsekségen

Ez idő tájt Don Rendell találkozott egy befolyásos nicosiai úriemberrel, aki szoros kapcsolatban állt az ortodox  egyházzal. Az élményéről később így számolt be Rendell testvér: „Az érdekes eszmecsere után a férfinál hagytam »Az Isten legyen igaz« című könyvet, ő pedig az újralátogatás alkalmával többet szeretett volna megtudni. Azonban szeretett volna meghallgatni egy beszélgetést köztem és a görög ortodox egyház érseke között, aki az ismerőse volt. »Hajlandó lenne rá?« — kérdezte.

Sziderisz testvér, a fiókfelvigyázó beleegyezett, hogy elkísér az érseki palotához. Megérkezésünkkor értesítettek, hogy az érsek »gyengélkedik«, viszont beszélgethetünk az egyház egyik teológusával, aki kapcsolatban van az egyházi bírósággal. Egy meglehetősen hosszú beszélgetés után megkérdeztem a teológust, hogyan foglalna állást a görög ortodox egyház, ha ellentét mutatkozna a Biblia és az egyház hagyományai között. Azt válaszolta, hogy az egyház az egyházi hagyományokat fogadná el. És minden bizonnyal ezt is tette! Amikor a Kolossé 1. fejezet 15. versét idéztük, amely azt mondja, hogy Jézus »minden teremtménynek előtte született«, a teológus azonnal tiltakozott: »Ez ariánus eretnekség!« Nyilvánvaló volt, ki a Biblia valódi támogatója.”

Akaratlanul is nagy reklámot csinálnak nekünk

A folyamatos ellenállás ellenére a hírnökátlag az 1949-ben számlált 141-ről 1950-ben 204-re nőtt, és 1950-ben 241 jelenlevő volt az Emlékünnepen. Ebben az évben körzetkongresszust szerveztek Paphoson, ahol Pál apostol prédikált valaha. Egy mozit béreltünk ki, de a helyi püspök és a város más magas rangú személyei nyomást gyakoroltak a tulajdonosra abbeli erőfeszítésükben, hogy rávegyék őt arra, hogy bontsa fel a velünk kötött szerződést. A helyi tanács megpróbált a kongresszus törlésére kényszeríteni minket, mivel korlátozták, hogy hány ember tartózkodhat  a moziban, és égbekiáltóan magas árat szabtak ki a teremhasználatért. Amikor megpróbáltuk elintézni, hogy a körzet brit megbízottjával találkozzunk a helyzet megoldása érdekében, ezeket az erőfeszítéseket teljesen meggátolták. Ezért a fiókfelvigyázó, aki maga is brit, személyesen látogatta meg a megbízottat otthonában, és elmagyarázta, hogy a helyi hivatalnokok zaklatják Jehova Tanúit. Nagyon nagyra értékeltük mindazt, amit a megbízott tett, hogy segítsen nekünk. Rendelkezésünkre bocsátottak egy nagy udvart közvetlen a mozi szomszédságában, és ez bőségesen biztosított férőhelyet azoknak, akik nem tudtak bent leülni.

Paphos püspöke dühöngött. Az ókori varázslóhoz, Barjézushoz hasonlóan, aki megpróbálta a római prokonzult, Sergius Paulust eltéríteni Pál prédikálásától, a püspök is bevetette az összes csodatevő, „egyházi varázshatalmát”. (Hasonlítsd össze: Cselekedetek 13:6–12.) Röpiratot terjesztett, hogy értesítse az embereket a Paphos körzetében élő két úttörő egyházból való kiátkozásáról. Ezt rövidesen egy másik röplap követte, amely Jehova Tanúit „a millennizmus néven ismert eretnekség” címen vádolta, amely állítása szerint „az utolsó évszázad beteges képzeletének sátáni kiagyalása”. Az egyház támogatása céljából fiatalok terjesztették a röplapokat úgy, hogy minden egyes hírnök mellett, aki utcai tanúskodást végzett, állt egy fiatal. Bárkinek, aki érdeklődést mutatott a Tanúk által végzett tevékenység iránt, a fiúk a kezébe nyomták az ellenröplapokat.

Néhány újság, bár nem mindegyik, csatlakozott a Jehova szolgái elleni támadáshoz. 1950-ben a paphosi New Political Review kijelentette: „Jehova követői már százakat számlálnak kerületünkben. Holnapra ezrekre nő majd számuk, és egyházunk puszta létét fogják veszélyeztetni. Ez okból kifolyólag a szent szinódusnak és a püspököknek szükséges  gyorsan cselekedni, és azonnal fontolóra venni ezt a borzalmas kérdést mindennemű halogatás vagy késlekedés nélkül.” Egy másik újság, a Paphos, nyilvánvalóan az egyházat gúnyolva, az 1950. május 4-i számában ezt állította: „A szegénység és nyomor azon állapota, amely eluralkodott néhány faluban, valamint a kolostorok és az egyház tulajdonában levő kiterjedt vagyon, mindez megfelelő légkört teremtett a millennista hit terjedése számára. Példaként említjük az egyik falut, név szerint Episkopit, ahol szinte valamennyi föld az egyház tulajdonában van, az ott lakók pedig rabszolgákhoz hasonlóan dolgoznak; bérlik a földet, vagy jobbágy—úr viszonyba bocsátkoznak . . . Nem csoda tehát, ha a falu lakosságának fele Jehova Tanújává vált . . . A fent említettekből világos, hogy a ciprusi egyháznak meg kellene értenie, hogy papírcsatával nem fog diadalmaskodni. A millennisták megtalálták a papság Achilles-sarkát . . . Nem elégséges röpiratokkal harcolni ellenük.”

Ilyen nyilvánosság mellett Jehova Tanúi kérdése mindenhol beszédtéma volt. Mivel az emberek érdeklődését alaposan felkeltették, nagy számban jöttek el a nyilvános előadásra a mozihoz. Legalább ötszázan voltak jelen.

A Társulat elnökének első látogatása

Knorr testvér 1951 decemberében tett látogatása Milton Henschel kíséretében nagy örömöt jelentett a ciprusi testvéreknek. A Royal mozi adott helyet egy háromnapos kongresszusnak. A mozi modern épület volt, és Knorr testvér ezt a megjegyzést tette: „Szeretnénk, ha nekünk is ehhez hasonló épületünk lenne New Yorkban a körzetkongresszusaink számára.” Háromnapos kongresszust terveztek, de mivel a Royal mozi az óváros egyik lakóövezetében volt, Knorr testvér vasárnap délelőtti nyilvános előadására a Pallas mozit foglalták le Nicosia központjában. Intézkedések történtek,  hogy ez az előadás teljes nyilvánosságot kapjon. Négy nagy, görögül és angolul készült transzparenst erősítettek a Royal mozi oldalára. Kétszáz plakátot osztottak szét szerte a fővárosban. Hirdetéseket adtak le a legjelentősebb mozik vásznán. Angol, görög és török újságok közölték a „Kiállja-e a vallás a világválságot?” című nyilvános előadás hirdetményeit. Nem meglepő, hogy az élenjáró kommunista újság személyzete úgy nyilatkozott, hogy nem hirdetheti az előadást, mert az „a párt irányvonala ellen szólna”, a vezető nemzeti újság stábja pedig azt mondta, hogy „először az érsek beleegyezésére van szükségük”.

Kíváncsiak voltunk, hogyan reagálnak vallásos ellenfeleink mindeme nyilvánosságra. Hamarosan megtudtuk. Az egyik éjjel a Royal mozin lévő transzparenseket leszaggatták. Értesítettük a rendőrséget. Az érsek röpiratot nyomtattatott, amelyben így figyelmeztetett: „FIGYELEM! TARTSÁTOK TÁVOL MAGATOKAT A MILLENNISTÁKTÓL!” A röpirat egyik részlete így hangzott: „Látjátok? Még egy idegent is meghívtak, hogy támogassa őket . . . Báránybőrbe bújt farkasok, akik azért jönnek, hogy felfalják Krisztus érzékeny bárányait . . . Ne közeledjetek hozzájuk, egyáltalán ne figyeljetek rájuk. Hagyjátok őket figyelmen kívül, talán észhez térnek, és helyre lehet őket igazítani. A SZENT ÉRSEKSÉGTŐL.”

Vajon lehetővé vált, hogy Knorr testvér minden rendzavarás nélkül előadja nyilvános előadását a Pallas moziban? Hadd idézze fel egy szemtanú a jelenetet. Don Rendell így emlékezik vissza: „Éppen délelőtt tíz óra múlt, amikor odaértem a mozihoz. A bejárat külső oldalánál ott volt a rendőrség, és egy csoport fiatalt láttam, akik azzal a szándékkal járkáltak fel-alá, hogy bejussanak a moziba, és zavart keltsenek. Minthogy voltak ott olyan testvérek is, akik sokakat  ismertek a rendbontók közül, ők segítségére voltak a rendőröknek, akik távol tartották a banda tagjait a bejárattól. Utat kellett törnöm magamnak köztük, hogy bejussak. Tíz óra harminc perckor Knorr testvér megkezdte előadását négyszázhúsz jelenlevővel. De kint a vallásos huligánok elkezdtek dörömbölni az ajtón. A rendőrség ennek hamarosan véget vetett. A kérdés most már az volt, hogyan tudunk majd kimenni a moziból a program után. A testvérek úgy döntöttek, hogy a rendőrség segítségével a banda tagjait a mozi előtt tartják. Azután az előadás végén arra kértek minket, hogy a hátsó kijáraton át hagyjuk el az épületet, és mi ezt csendben meg is tettük, ezáltal minden összetűzést elkerültünk.”

 A templom harangjai egy további támadást jeleznek

Famagusta 1952-ben a narancs- és citromligeteivel, meg a hosszan elnyúló, homokos tengerparttal bájos város volt. Ez a sziget keleti partján fekvő város csak néhány kilométerre van Salamis ókori városának romjaitól, ahol Pál apostol és társai prédikáltak. Az 1974-es török invázió óta azonban Famagusta ma már legnagyobb részén teljesen elnéptelenedett város, és nagyon kevesen lakják. Mindamellett 1952-ben Jehova Tanúi egy kongresszus megtartását tervezték a város mozijainak egyikében. Mivel nagyon is tudatában voltunk annak, hogy a görög ortodox egyház teljes  erőbevetéssel háborút hirdetett Jehova Tanúi ellen, és tudtuk, mi történt az ezt megelőző kongresszusokon, kértük, hogy legyen jelen a rendőrség. A vasárnap délelőtt gyönyörű volt, és a testvérek várakozással tekintettek előre a nyilvános előadásra, amely a délelőtt közepére volt beütemezve. Azonban tíz perccel azelőtt, hogy az előadásnak el kellett volna kezdődnie, és amikor már háromszázötvenen ültek a moziban, arra utaló jeleket tapasztaltunk, hogy zavargás készülődik. Antoniosz Karandinosz, a városban élő egyik misszionárius, azok között a rendezők között volt, akik a mozi első bejáratánál végezték szolgálatukat. Ő így írja le, mi történt:

„Mindössze tíz perccel azelőtt, hogy a nyilvános előadásnak el kellett volna kezdődnie, a közeli ortodox templom harangja kongani kezdett. Ez, amint később megértettük, jelzés volt a papoknak és a temérdek középiskolás fiúnak, hogy kezdjék meg tüntető felvonulásukat a mozinál. Micsoda látvány tárult elénk! Egy fiatalokból álló csőcselék élén papok jöttek elszántan, hogy bejutnak a moziba. Felkészültünk a rendbontásra. A mozi ajtaját becsuktuk, és amikor megpróbáltak erőszakkal utat törni maguknak, egy pap bántalmazott engem, a ruhámat pedig elszakították. A helyzet még fenyegetőbbé vált, ezért rendőri erősítést kértünk, és ők hamarosan ott voltak a helyszínen. Mivel az összejövetel félbeszakítására irányuló igyekezetük meghiúsult, a csőcselék a mozin kívül kiabált és dühösködött ellenünk.”

A kudarcot vallott erőfeszítéseik miatt a papok visszavezették a csőcseléket a templomhoz. Jehova nekünk adta a győzelmet.

A törvényszegőket bíróság elé állítják

Korábban az egyház püspökeit, papjait és teológusait kiküldték a városokba és falvakba szerte a szigeten, hogy így  intsék az embereket: „Ha Jehova Tanúi látogatják meg a falutokat vagy városotokat, dobjátok ki őket.” Nem mindenki tartotta be a papság utasítását. A testvérek továbbra is találtak juhokhoz hasonló személyeket. Az ilyesfajta bujtogatás azonban következményeket kellett hogy maga után vonjon. Galatia Matheakisz testvérnő így beszél az egyik esetről, amelyben maga is érintve volt:

„Egy kora vasárnap délelőtt húszan szántóföldi szolgálatra gyülekeztünk össze. Kiválasztottunk három falut. Körülbelül két órába telt, míg elértük a területünket. A legnagyobb faluban tíz testvérünk munkálkodott házanként; a fennmaradó tíz személyt szétosztottuk, hogy a másik két faluban munkálkodjon. Az egyik kisebb faluból fél tizenegyre kikergették a testvéreket. A legnagyobb falut majdhogynem befejezték, jó eredményekkel, amikor is kitört a dühödt csőcselékerőszak. A falu központjában tanúskodó két testvért székkel verték fejbe, és kövekkel dobálták őket, míg elhagyták a falut. A falu papja mintegy kétszáz fős csőcseléket gyűjtött össze, hogy összeszedjenek minket. Nehéz husángokkal felfegyverkezve és bádogkannákat ütögetve kerestek minket. Először egy testvért és egy testvérnőt találtak meg. A testvér hátát husángokkal ütötték, a testvérnőt pedig kövekkel dobálták. Legtöbbünkkel ugyanez történt. Végigvezettek minket a falun. Az ütések nyomai bizonyítékul szolgáltak ennek a falunak a lakói ellen, amikor a testvérek közül néhánynak vizsgálat céljából be kellett számolnia egy állami kórháznak.”

Testvéreink bíróság előtt tettek panaszt. Miután három napig vizsgálta a bizonyítékokat, a bíró ezt mondta: „Teljes egészében hiszek a panaszosok bizonyítékainak, és a vádlottakat minden vádpontban vétkesnek találom . . . Nem hiszek annak az állításnak, miszerint a panaszosok állítólag azt  tanították, hogy Krisztus törvénytelen gyermek volt stb . . . A panaszosok a vádlottak falujába mentek, hogy tanítsák nekik hitüket; és mindezt békésen tették; a vádlottaknak nem volt joguk megtámadni őket.”

Két misszionáriusnak, Antoniosz Karandinosznak és Emmanuel Paterakisznak 1952 és 1953 között el kellett hagynia Ciprust. Ezek a testvérek keményen tusakodtak a hitért, mialatt Cipruson voltak, és szeretettel emlékeznek vissza rájuk.

Az új világ társadalma tevékenység közben című film megtekintése

A Társulattól 1955-ben megkaptuk Az új világ társadalma tevékenység közben című filmet. Nagy létszámú közönség jött el, hogy megnézze. Nemcsak a testvérek, hanem a világi személyek is jobban bepillanthattak Jehova szervezetébe.

A sok érdekes tapasztalat között volt a következő is: Xylophagou ezerötszáz lakost számláló falujában a helyi mozi tulajdonosa megegyezett velünk, hogy használhatjuk a mozit, anélkül hogy fizetnénk. Azon az estén, amikor a filmet be akartuk mutatni, a helyi pap elküldött egy falubelit, hogy írja le mindazoknak a nevét, akik jelen vannak. Mi volt az eredmény? Amikor a pap kérte a listát a nevekről, az ember így válaszolt: „Tekintettel arra, hogy majdnem az egész falu ott volt, hogy írhattam volna le az összes nevet?”

A változás időszaka

Ciprus 1878 óta brit fennhatóság alatt volt. Az 1950-es években azonban Makariosz érsek vezetésével a ciprusi görögök mozgalmat kezdeményeztek az ENOSZISZ-ért, vagyis a Görögországgal való egyesülésért az olyan közös kötelékek alapján, mint a nyelv és a vallás. A lakosság törökül beszélő része ellenezte ezt.

 Ennek ellenére megfigyelhető volt a brit gyarmati uralomtól való függetlenség melletti agitáció. 1955-től 1960-ig az EOKA nevű szervezet a britek elleni gerillaakciók által sürgette a függetlenség kérdésének megoldását. Jehova Tanúi teljes mértékben semlegesek az ilyen politikai ügyeket illetően, de nem tudták kikerülni, ami körülöttük zajlott.

Az ezzel a mozgalommal kapcsolatos első eset Famagustán történt, meglehetősen közel a Társulat fiókhivatalához. Egy közeli brit katonai tábort ért támadás. A fiókhivatalban élő öt misszionárius, mindnyájuk brit állampolgár, érthető módon nagyon is feszült volt.

Egy másik alkalommal Dennis Matthews és felesége Mavis, két misszionárius, éppen csak hazaérkezett. Amint a hátsó ajtót nyitották, bomba robbant a szomszédjuk otthonában,  aki a brit haderő tagja volt. Amikor a bombát elhelyező személyt a misszionáriusotthonnal szemközti narancsligetbe kergették, lövöldözés tört ki. Hamarosan kopogtattak az ajtón, de a misszionáriusok féltek kinyitni, ezért kikiabáltak, hogy megtudják, ki az. Brit katonák voltak, akik nagyon szerették volna tudni, hogy megmenekültek-e a lakók.

Egy alkalommal, amikor Rendell és Gavrielidesz testvér Xylophagouban volt, hogy egy körzetkongresszus előkészületeiben segédkezzen, a heti gyülekezeti Őrtorony-tanulmányozás alatt nagy nyugtalanság támadt kint. Brit katonák jelentek meg a kapualjban. Tudatták velünk, hogy a falu külterületén megöltek egy brit katonát, egy másik pedig súlyosan megsebesült. Emiatt akkor az egész terület kijárási tilalom alá került, és Rendell testvért megkérték, hogy a teremben levő valamennyi személynek mondja meg, hogy azonnal menjen haza. Az ezt követő napon a területen élő összes férfit összegyűjtötték — Rendell testvért is, pedig ő brit volt —, és egy szöges dróttal elkerített táborba vitték őket kihallgatás céljából. Jehova Tanúi természetesen nem keveredtek bele a gyilkosságba, ezért végül is szabadon bocsátották őket, ők pedig folytatták az előkészületeket a közelgő kongresszusra.

Azonban ismételten megesett, hogy teokratikus tevékenységeket rövid időn belül korlátozni kellett, amikor az EOKA és a brit hadsereg közti összetűzések miatt kijárási tilalom vagy egyéb korlátozás állt be. Szürkület után senki sem tartózkodhatott az utcákon, így csak nappal lehetett megtartani az összejöveteleket. Voltak olyan időszakok, amikor az embereket mintegy négy napra otthonukba zárták. Mindenki gyanakodott a szomszédjára, és nem merte elmondani a véleményét. Jehova Tanúi azonban ezeknek a korlátozásoknak ellenére, továbbra is vigasztalták az őszinte szívű személyeket.

 A gyarmati uralom vége

A brit uralom elleni küzdelem Cipruson egészen 1960-ig folytatódott. Akkor, augusztus 16-án, éjfélkor Ciprus köztársaság lett, és végül is az Egyesült Nemzetek tagállamává vált. Nagy ünneplések közepette a ciprusi görögök végre szabadnak érezték magukat az idegen uralomtól. De vajon valódi volt ez a szabadság? Hogyan boldogultak Jehova Tanúi az újonnan alakult köztársaság idején? Hadd beszéljenek a történelmi tények magukért.

Még az év vége előtt két bombamerényletet követtek el a Tanúk ellen. Ki volt a felelős? Az első Xylophagouban történt. Két bombát helyeztek a Királyság-terem tornácára. A merénylet egyértelműen Jehova Tanúi ellen mint vallásos csoport ellen irányult. Mivel a bombák éjfél után robbantak fel, senki sem sérült meg, bár a Királyság-terem megrongálódott.

A második esetben Pendayiában bombát dobtak arra az otthonra, ahol négy különleges úttörő lakott. Az úttörők abban az időpontban szerencsére kint voltak a szántóföldi szolgálatban. A tulajdonos tudta, ki a felelős, és ezt mondta: „Elmegyek a püspökhöz, és megkérem, hogy fizesse meg az okozott kárt. Ezzel együtt megmondom neki azt is, hogy ha követőket akar szerezni Krisztusnak, akkor ezt prédikálás által tegye, mint Jehova Tanúi, ne pedig erőszakkal.”

Egy testvér, aki családjával Liopetri falujába költözött, hogy segítsen az ottani kicsiny gyülekezetnek, szintén az intolerancia céltáblájává vált. Nem mentek ritkaságszámba az olyan fenyegetések, mint „élve égetjük meg”, vagy „meg kell ölnünk”. Éjfél után történt, hogy jó néhány álarcos fanatikus körülfogta a testvér otthonát, és pisztolyokat kezdtek durrogtatni, azt kiabálva, hogy ha a testvér nem megy el másnap, meg fogják ölni. Mivel a rendőrség nem adott védelmet a  testvérnek és családjának, úgy döntöttek, hogy elköltöznek a faluból. Mindazonáltal a Liopetriben élő testvérek megfélemlítésére irányuló valamennyi kísérlet ellenére, ma már van egy gyülekezet a faluban, és a testvérek nemrégiben egy szép, új Királyság-termet tudtak építeni.

Hitvány eset történt 1962. szeptember 11-én este. Andreasz Pszaltisz és felesége, Nina, Eunice McRae-vel együtt a famagustai misszionáriusotthonban voltak, amikor álarcos férfiak hatoltak be az egyik ablakon. Pszaltisz testvért megverték. A két testvérnőt megkötözték, és megalázó módon leborotválták hajukat. (Vö. 1Korinthus 11:6.) Miután kifosztották a házat, elmentek.

Végül 1963 decemberében a sziget két jelentős etnikai csoportja közti feszültség robbanópontra jutott. Kitört az erőszak. Különösen kegyetlen harcok voltak Nicosia egyik peremvárosában, Trachonasban, ahol vegyesen éltek a ciprusi görögök és törökök. Jehova Tanúi közül néhányan Trachonasban laktak, és egy nagy Királyság-termet építettek ott. A kerületen kívül lakó testvérek életük kockáztatásával élelmet juttattak be a zavargások területén élő hittársaik számára. Sajnálatos módon azonban az egyik testvért, Andronicosz Michaelidiszt agyonszúrták, amikor munkába igyekezett.

A feddhetetlenség próbája

Különös mértékben a fiatal férfi Tanúk szembesültek 1964-ben a feddhetetlenség próbájával. Minthogy a ciprusi görög és a ciprusi török lakosság közti konfliktus tovább folytatódott, a ciprusi kormány elfogadott egy sorozási törvényt. Azoknak a hadköteles kort elért testvéreknek, akik megkapták a katonai szolgálatra szóló behívót, komoly döntést kellett hozniuk. Nyomás alatt, vajon ragaszkodni fognak Jézus Krisztus tanításához? Szívük mélyén valóban semleges keresztények? (Máté 26:52; Ján 17:15, 16). Vajon továbbra is  bízni fognak Jehovában teljes szívükkel? (Péld 3:5, 6; És 2:2–4).

Sokan ilyen hitet mutattak fel. Néhányan azonban megalkudtak, és többé már nem voltak része a semleges keresztény gyülekezetnek. Más fiatal Tanúk azt választották, hogy elhagyják a szigetet, és ez azt eredményezte, hogy a hírnökök átlagos száma az 1963-ban számlált 516-ról 1966-ig 394-re csökkent. Ez némileg elkedvetlenítette a gyülekezeteket.

Lépéseket tettek, hogy erősítsék a testvérek hitét. Ebből a célból egynapos kongresszusokat rendeztek, ahol időszerű bibliai tanácsokat tárgyaltak meg. Az eredmények bátorítóak voltak. De nem minden próba múlt el.

Törvénybe foglalt rosszindulat

További csapást mértek Jehova szervezetére 1966 júniusában. A minisztertanács olyan törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé, amely nagymértékben befolyásolhatta volna Jehova Tanúi prédikálómunkáját. Ez a törvényjavaslat megtiltotta a térítői tevékenységet, és kikötötte, hogy bárki, aki ebből a célból látogatja meg az embereket az otthonukban, illetve térítési szándékkal terjeszt vallási irodalmat, nemcsak akár két évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető, hanem bírságot is kell fizetnie.

Sok tiltakozó írást nyújtottak be a ciprusi képviselőházhoz, és felkeresték a brit és az egyesült államokbeli kormány diplomáciai képviselőit. A Társulat levelet küldött az Egyesült Nemzetek főtitkárának. A számos körből érkező fellebbezések eredményeképpen a törvényjavaslatot a mai napig nem terjesztették elő jóváhagyásra.

Építési program veszi kezdetét

Amint a Királyság hirdetésének munkája kiterjedt, növekvő szükség mutatkozott megfelelő összejöveteli helyek  iránt. 1967-ben, amikor a hírnökök még csak 431-en voltak, a Társulat ciprusi fiókhivatala egy építkezési alapot nyitott, a testvérek pedig lelkesedtek a kilátásokért.

Henschel testvér nagy buzdításunkra szolgált 1968 áprilisában, a zónafelvigyázói látogatása alkalmával. Az idő tájt egy új misszionárius-házaspár, Louis Kopsies és felesége, Stella érkezett a szigetre. Kopsies testvér értékes segítséget jelentett az építkezési program szempontjából azáltal, hogy segített megszervezni a munkát, és példamutatóan erre szentelte az energiáját.

Az építkezési terveinkkel kapcsolatban fontos lépés volt, hogy 1960 márciusában megalakítottunk egy helyi társaságot Jehova Tanúi Gyülekezete (Ciprus) Bt. néven. Az alapszabály magában foglalta többek között azt a rendelkezést, hogy fenntartjuk a tulajdon birtoklásának jogát.

Az első terv egy 230 férőhelyes, tágas Királyság-terem építése volt Famagustán. Ez a létesítmény nemcsak a helyi gyülekezetnek volt hasznára, hanem a hozzá csatlakozó udvarral együtt, amelyet egy hatalmas szőlős árnyékolt be, körzetkongresszusok megrendezésének is helyet adott.

Következő lépésként a Társulat fiókhivatalára kellett figyelmet fordítani. Mintegy húsz éven keresztül bérelt épületet használtunk. A Társulat most a főváros egyik külvárosában, Agios Dometiosban vásárolt egy darab földterületet. A testvérek itt egy négyszintes épületet emeltek, amelyben a földszinten egy Királyság-terem is volt. Az épületet F. W. Franz adta át 1969-ben, aki akkoriban a Társulat alelnöke volt.

Időközben egy csodálatos Királyság-termet építettek Xylophagouban, azon a helyen, ahol Jehova Tanúi első gyülekezete volt Cipruson, mely az 1930-as évek elején alakult. Nagy ellenállás mutatkozott ebben a faluban, amikor  az igazság iránt érdeklődést tanúsító első személyek elkezdtek tanúskodni másoknak. De amint a falubeliek megfigyelték a testvéreket és testvérnőket, hogy három héten keresztül napi tizenöt vagy még ennél is több órát dolgoztak együtt, hogy felépítsék Királyság-termüket, ez elősegítette, hogy néhányukban kedvező benyomás alakuljon ki. Most egy 450 férőhelyes Királyság-terem áll közvetlen a falu központjában. A teremben és körülötte itt is bőségesen volt hely kisebb és nagyobb kongresszusok megtartására.

Limassol, a sziget második legnagyobb városa és a déli part tengerparti üdülőhelye volt a következő város, amely saját Királyság-termet kapott. Arról is gondoskodtak, hogy ne csak Királyság-terem, hanem az emeleti részen misszionáriusotthon is épüljön. Amikor 1974-ben a Nicosiában levő fiókhivatal épületét ki kellett üríteni, az emeleti tér egy részét átalakították irodai használatra.

Paphos bibliai városa szintén a figyelem homlokterébe került. Habár itt először nagyon lassan mutatkozott számbeli emelkedés, az utóbbi években hatalmas növekedés figyelhető meg a paphosi területen. Az eredetileg épült Királyság-termet meg kellett nagyobbítani, és most már két gyülekezetnek ad helyet.

Szép Királyság-terem épült Larnaca városában, a Liopetri falujában előre gyártott elemekből készült terem helyett pedig megfelelőbb gyülekezeti helyet kaptak a vörös talaja miatt kokina choriának, vagyis vörösföld falvaknak nevezett részen lakó emberek.

Buzgó hírnökök és különleges úttörők szintén szorgalmasak a sziget gyönyörű, de vadregényes északnyugati sarkán, azon a területen, mely a turisták számára jól ismert az úgynevezett Aphrodité fürdője miatt. Mivel az emberek reagáltak  a Királyság-üzenetre, megvásároltak egy földdarabot Polis Chrysochousban. Most már építettek egy hetven férőhelyes Királyság-termet, amelyet jelenleg az isteni oktatás központjaként használnak azon a területen.

Házasságkötések és temetések

Mivel a hatóságok itt hosszú éveken keresztül nem ismertek el minket mint vallást, a házasságkötések és a temetések Jehova Tanúi esetében Cipruson nem zajlottak könnyen. Ami a legtöbb ciprusi görögöt illeti, egy személy csak a Cipruson elfogadott egyház által köthetett házasságot, illetve csak így temethették el. 1948-ban azonban a Társulat ügyvédje a szigeten kérelmet nyújtott be a brit gyarmati hatóságokhoz, hogy Jehova Tanúi egyik szolgáját jogosítsa fel a kormány házasságok megkötésére. Milyen boldogok voltak a testvérek, amikor 1949-ben a kormány hivatalos lapjában közlemény jelent meg, hogy egy Tanú, Szavvasz Drussziotisz jogosult házasságok megkötésére. A későbbiekben a kormány más testvéreket is felhatalmazott ennek a szolgálatnak az ellátására.

A temetések kérdése is problémát jelentett az ortodox papok részéről gyakran megnyilvánuló ellenállás miatt, akik megtagadták az engedélyt Jehova Tanúitól, illetve gyermekeiktől az egyház által „megszenteltnek” tekintett földbe történő temetésre. A városokban, ahol minden vallásos felekezetnek megvolt a maga temetője, ez a probléma különösen kritikus volt. A falvakban valamelyest más volt a helyzet; a lakosok által fizetett illetékek fedezték a temetés költségét a helyi temetőben. Néhány esetben azonban a papság elvitatta ezt a jogot. Testvéreinknek nem volt könnyű ezekkel a problémákkal küzdeni, mikor ezzel egyidőben egy családtag elvesztésével igyekeztek megbirkózni. Szükséges volt megoldást találni a nehézségre.

 Végül 1950-ben a hatóságok engedélyezték, hogy Jehova Tanúinak legyen saját temetkezési helyük. Egy testvér e célból adományozott egy darab földet a fővároson kívül. Évekkel később 1989-ben egy másik temetőre volt szükség, és engedélyt kaptunk Nissou falujában — ahol helyileg a Társulat jelenlegi fiókhivatala található —, hogy használjunk egy földdarabot. Ezek a gondoskodások nagy áldásnak bizonyultak Jehova népe számára, és segítettek nekik, hogy kivédjék, amikor az ortodox papok azt bizonygatták, hogy „ha valaki Jehova Tanúja lesz, úgy fogják eltemetni, mint egy kutyát”.

Habár Jehova Tanúinak megadták a hivatalos engedélyt házasságkötési szertartások levezetésére, 1971-ben erőfeszítéseket tettek, hogy beleavatkozzanak ebbe a jogba. Nicosia kerület tisztviselője arról értesített minket, hogy csak úgy lehet házasságokat kötni, ha a szóban forgó személyek előtte igazolást készíttetnek az érsekségen, azzal a szövegezéssel, hogy ők többé már nem tagjai a görög ortodox egyháznak. Mint várható volt, az érsekség nem volt hajlandó ilyen igazolások kibocsátására. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy egyetlen Jehova Tanúja sem köthetett házasságot. Néhány hivatalnok segítségével azonban, akik szabadságot kedvelő beállítottságúak voltak, és felismerték, hogy az ilyen igazolás kérése a papok uszítása miatt történt indítvány volt, ezt a követelményt megszüntették.

Az „Isteni győzelem” nemzetközi kongresszus

Knorr testvér 1972 novemberében meglátogatta Ciprust az „Isteni győzelem” nemzetközi kongresszusok terveivel kapcsolatban. A kongresszusokkal együtt utazásokat is szerveztek a bibliai tájakra. Örömünkre az útvonal a tervek szerint Ciprust is magában foglalta, és nemzetközi kongresszus megrendezését tervezték a fővárosban, Nicosiában 1973 júliusában.

 Azonnal erőfeszítéseket tettünk, hogy előre lefoglaljunk egy stadiont vagy más megfelelő helyiséget a kongresszus számára, de nem jártunk sikerrel, főleg azért nem, mert a hivatalnokok és az üzletemberek féltek az egyház reakciójától. Ezért úgy határoztunk, hogy a trachonasi nagy Királyság-termet övező telket használjuk fel. A Társulatnak már tulajdonában volt egy darab föld a Királyság-teremmel átellenben, és egy ezzel szomszédos földet tudtunk bérelni. Meglehetősen nagy vállalkozás volt, hogy az egész terület fölé bambusznádból készült tetőborítást építsünk, amely a küldötteket megvédi a forróságtól. Testvéreink és testvérnőink  naponként több mint 40 Celsius-fokos melegben dolgoztak, hogy elvégezzék a feladatot.

A legnagyobb problémák egyike azonban az volt, hogy elegendő vizet szerezzünk a kongresszus szükségleteinek fedezésére. A kongresszust megelőző télen kevés eső esett, és hetente csak három nap volt vízellátás. Mit lehetett tenni? Az egyik testvérnek, akinek a Királyság-terem szomszédságában állt a háza, volt egy kútja a kertben. Beleegyezett, hogy a testvérek használják a kutat, de már egy ideje nem hoztak fel belőle vizet. Mennyi vizet fog adni? A testvérek kitisztították a kutat, felszereltek egy szivattyút, és visszafojtott lélegzettel várták az eredményt. Bőségesen kezdett folyni a víz! De alkalmas volt ivásra? Vizsgálatokat végeztek. Az eredmény alapján száz százalékosan alkalmasnak bizonyult. Ez az egész modernkori csodának tűnt. Mennyire hálásak voltunk Jehovának, amiért ez a jelentős nehézség így megoldódott!

A Királyság-terem körüli sürgés-forgás miatt az ellenzőkben hamarosan tudatosodott, hogy valami különleges készülődik. Az egyik reggelen, hajnalhasadás előtt az a testvér, akinek a Királyság-teremmel volt határos a háza, arra ébredt, hogy hálószobáját lángok világítják meg. Egy halom bambusznád égett hevesen a helyszínen. Gyújtogatás! Ellenségeink ismét harcra készen álltak. Akkortól nagyobb elővigyázatossággal jártunk el, hogy gondoskodjunk a biztonságról.

A Társulat kérte, hogy annak a sok látogatónak a javára, aki a szigetre fog jönni, és nem érti a görög nyelvet, készítsenek elő rövid jeleneteket a helyi szokásokról és a sziget lakóinak életéről. Minden reggel a szabályszerű kongresszusi program előtt, nyolc órától kilenc óra harmincig, ezeket az ismeretterjesztő jeleneteket mutatták be minden jelenlevő nagy tetszésére. Utazásokat is tettek a Biblia beszámolójával kapcsolatban álló történelmi helyekre.

 A nemzetközi kongresszus megrendezése Cipruson izgalmas és építő élmény volt a helyi testvérek számára. A kongresszus lehetőséget adott nekik, hogy személyesen kerüljenek kapcsolatba számos nemzetet képviselő Tanúkkal. Segített nekik, hogy még inkább tudatosodjon bennük a nemzetközi testvériség ténye. Továbbá az ortodox egyház részéről ezzel a kongresszussal kapcsolatban megnyilvánuló ellenállás által keltett nyilvánosság több embernek segített Cipruson, hogy világosan tudatában legyen Jehova Tanúi tevékenységének.

1974 — a változás éve

Ciprus a turisták Mekkája volt. Virágzott a gazdaság. A ciprusiak közül sokan úgy gondolták, hogy a helyzet nagyszerű. De 1974. július 15-én mindez drámaian megváltozott.

A szigeten lakók politikailag már hosszabb ideje megosztottak voltak. A ciprusi görög közösségen belül két, egymással szemben álló párt volt. Egyrészt Makariosz érseknek, az elnöknek a támogatói, másrészt az egykori tábornoknak, Georgiosz Grivasznak a támogatói, aki közismert EOKA vezetőként a brit gyarmati uralom elleni lázadás vezetője volt. Makariosz elnök hatalmát fegyveres puccs során megdöntötték, és sokan elvesztették az életüket. Ezek az események azonban pusztán a még tragikusabb dolgok előjátékai voltak.

Miután megromlott egészsége miatt tizennégy évet Angliában töltött, Don Rendell 1972-ben visszatért Ciprusra, és körzetfelvigyázóként szolgált. Abban az időben a sziget északi partjánál lakott, mindössze hatvan kilométerre Törökország déli partjától. Így mesélte el, mi történt:

„Társammal, Paul Andreouval együtt Karakoumi faluban laktam, körülbelül két kilométerre keletre Kyreniától. Július 20-án hajnal öt óra tájban hangos robbanást hallottam. A konyhaablakunkból látható volt, hogy Kyrenia kikötői területéről egy füstoszlop száll fel. A szigeten levő egyik török  rádióadó bejelentette, hogy a ciprusi görögök által végrehajtott »puccs« következtében kialakult ingatag helyzet miatt a törökországi szárazföldről csapatok érkeznek Ciprus északi partvidékére, hogy megvédjék a szigeten élő ciprusi török kisebbséget. Hamarosan felfogtuk, hogy a hadszíntéren vagyunk. Hetvenöt helikoptert számoltunk meg a magasban. Ejtőernyősöket dobtak le éppen a várost körülvevő hegyek felett. A bombázás a tengerről és a levegőből néhány napig folytatódott, ezt követően pedig, amikor egyik nap, késő este a török csapatok a faluig nyomultak, arra kényszerítettek minket, hogy hagyjuk el otthonunkat.

Miután néhány napot a hegyekben töltöttünk, visszatértünk otthonunkba, de hamarosan körbevettek a török csapatok. Nem esett bántódásunk. Kíváncsiak voltunk, mi történt a kyreniai kicsiny gyülekezetünk testvéreivel. Végül rátaláltunk Kyriazisz testvér családjára — összesen hét Tanúra —, és alig bírtunk magunkkal afeletti örömünkben, hogy láthatjuk egymást. Másnap egy fa alatt ültünk a kertjükben, és a napiszöveget tanulmányoztuk, amikor török csapatok érkeztek. Azt parancsolták, hogy menjünk be a házba. Nemsokára az ENSZ-csapatok ellenőrzése alatt álló Dome hotelbe vittek. Paulnak és nekem nem engedték meg, hogy hazatérjünk, hanem Kyriazisz testvérrel és családjával, valamint mintegy hatszázötven további személlyel ott tartottak a hotelben, Kyreniában. Néhány nap múlva, mivel brit voltam, Nicosiába vittek, végigkísértek a senki földjén, és szabadon bocsátottak. Ciprusi görög testvéreinket azonban szabadon bocsátásuk előtt több hónapig a hotelben tartották. Ez idő alatt szellemileg erősek maradtak, mivel a Biblia tanulmányozása céljából rendszeresen összejöveteleket tartottak, és szorgalmasan továbbra is megosztották azokkal a bibliai vigaszüzenetet, akiket szintén fogva tartottak a hotelben.”

 Mi lett a végeredménye ennek a katonai akciónak? A török csapatok a szigetnek mintegy egyharmad részét megszállták. Több mint 200 000 ember vált menekültté. Jehova népe közé tartozó személyek is voltak köztük. Több mint háromszáz testvér vesztette el minden vagyonát. Négy gyülekezet szétszóródott. A Bétel-otthon kiállta a támadást, de az épület golyótépázta spalettái háborús sebekről tanúskodtak. Mivel többre értékeltük az életet, mint a javakat, úgy döntöttünk, hogy kiürítjük a fióképületet. Amikor azonban a harcok alábbhagytak, kísérletet tettünk arra, hogy a Társulat irodája irattárának egy részét visszaszerezzük. Úgy találtuk, hogy a katonák már kifosztották a fióképületet. Az első ajtót felfeszítették, egy katona pedig ezt írta keresztbe az egyik falra: „Nem szeret minket Isten, mert itt nem találtunk semmi komoly értéket.”

Azonnal alakult egy bizottság, hogy törődjön menekült testvéreink szükségleteivel. Azok, akiket nem érintett közvetlenül a konfliktus, megnyitották otthonukat keresztény testvéreik előtt. Hamarosan megérkeztek a Görögországban élő Jehova Tanúitól jövő segélyszállítmányok és az angliai fiókhivataltól származó anyagi alap. A helyi testvérek valóban értékelték a Vezető Testület által kinyilvánított törődést, melyet úgy mutatott ki, hogy a szükség idején segítséget nyújtott nekik. Az egység milyen bámulatos köteléke fűzi szorosan egymáshoz Jehova valamennyi szolgáját!

Gondoskodás egy kongresszusi teremről

Mivel a ciprusi törökök a sziget déli részéről északra húzódtak, lehetővé vált, hogy Limassol városában igénybe vegyünk egy török mozit, és megállapodást írtunk alá a török tulajdonossal, mielőtt az távozott volna. Az épület a háborúskodás során súlyosan megrongálódott. A testvérek azonban  keményen dolgoztak a tető rendbehozatalán, és általában véve azon, hogy használhatóvá alakítsák a helyet. A város egyik gyülekezete fel tudta használni az épület egy részét az összejövetelei számára. A moziban nyolcszáz személynek biztosíthattak férőhelyet, a mozi körül pedig olyan terület volt, amelyet kongresszusi osztályok számára lehetett hasznosítani. Mivel mindig is nehézséget jelentett alkalmas helyet találni a kongresszusainknak, így éppen ez volt az, amire szükségünk volt.

Bár nem sokkal azután, hogy a korábbi tulajdonos meghalt, volt néhány vezető beosztású személy, aki el akarta venni tőlünk a mozit. Végül azonban megállapodás született a hatóságokkal, hogy használhatjuk a mozit és az azt körülfogó telek egy részét. Az évek során számos előnyös változtatást hajtottak végre az épületen, míg az elérte azt a színvonalat, amely a mi Istenünk, Jehova imádata szempontjából elfogadható.

Amikor a mozit megkaptuk, elegendő helyet biztosított valamennyi ciprusi Tanú számára. 1994-ben viszont három kerületkongresszus megtartását terveztük erre a helyre, hogy elhelyezzük azokat a Tanúkat és érdeklődő személyeket, akik jelen vannak.

A keresztényi lelkiismeret kérdése

Jehova Tanúi katonai sorozással kapcsolatos semleges állásfoglalását illetően különféle újságtudósítások láttak napvilágot 1978/79-ben. Mivel a törvényben nem volt a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadó személyekre vonatkozó rendelkezés, számos Tanút ítéltek különböző időtartamú börtönbüntetésre.

1980 óta legalább 130 Jehova Tanúját zártak börtönbe semleges állásfoglalása miatt, és néhányukat másodszori, harmadszori, sőt negyedszeri büntetés letöltésére is visszavitték a  börtönbe. Érdemes megemlíteni Georgiosz Anasztaszi Petru, huszonnyolc éves fiatalember esetét. 1993. július 1-jén negyedszeri alkalommal mondták ki bűnösnek mint katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadó személyt, és hat hónapi börtönre ítélték. Börtönbüntetéseinek időtartama összesen két év két hónapot tett ki. Ezt a Tanút illetően a Cyprus Weekly 1993. szeptember 9-i száma az Amnesty International tiltakozásáról számolt be, és ezt írta: „Sajnos nincs semmi, ami megakadályozhatná a hatóságokat abban, hogy ötödszörre, hatodszorra vagy hetedszerre is bebörtönözzék a fiút. Nemde éppen itt van az ideje, hogy a hatóságok abbahagyják zaklatásukat?”

Minden héten különböző vének látogatják meg a semlegesség miatt börtönben levő testvéreinket, hogy megbeszéljék velük Az Őrtoronyt és egyéb építő, Írás szerinti felvilágosításokat. Nagyra értékeljük a börtönhatóságok együttműködését, hogy lehetővé tették ezt. A semlegesség kérdésével szembekerülő testvérek mindezt hitük próbájának tekintik, arra nyíló alkalomnak, hogy míg a börtönben vannak, több időt szenteljenek a Biblia személyes tanulmányozására. Jellemzőek a következő észrevételek, melyeket közülük tettek egyesek: „Felkészültünk rá, hogy addig maradjunk a börtönben, amíg Jehova ezt engedi.” „Soha ezelőtt nem tanulmányoztunk ennyit.”

A kormány miniszterei sok tiltakozó levelet kapnak emberjogi szervezetektől, amelyekben arra kérik a ciprusi kormányt, hogy oldja meg a katonai szolgálat lelkiismereti okokból történő megtagadásával kapcsolatos kérdést. Ennek eredményeképpen jó néhány nemrégiben megjelent újságcikk sürgette a hatóságokat, hogy törvényhozási rendszerüket hozzák összhangba az európai normákkal. Az Alithia című újság 1994. január 24-i száma például ezt írta a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadó személyeket illetően:  „Ezt az ügyet mihamarabb rendezni kell Európa és az ENSZ indítványaival összhangban.”

Az Európai Parlament arra ösztönözte az Európai Közösség tagállamait, hogy ismerjék el hivatalosan a katonai szolgálat lelkiismereti okokból történő megtagadását. 1993-ban a Cyprus Law Tribune-ben megjelent terjedelmes cikk arra sürgette a ciprusi hatóságokat, hogy komolyan gondolkodjanak el azon, amit Svédországhoz és Hollandiához hasonlóan több országban a helyzet orvoslására tettek.

Új fióképület

A Társulat fiókhivatali szintjén 1981-ben változások történtek. A fiók szükségleteivel való törődés érdekében megkérték az akkoriban a görög Bételben szolgáló Don Rendellt, hogy térjen vissza Ciprusra, és vegye át a fiókbizottság koordinátorának felelősségi körét. A következő évben egy ciprusi  görög házaspárral bővült a ciprusi Bétel-család; Andreasz Kontojorgisszal és feleségével, Maróval, akik különleges úttörőként szolgáltak Angliában. Mivel a limassoli fióképület túl kicsinek bizonyult, a Bétel-család nagyon örült, hogy 1985-ben a Vezető Testület engedélyt adott az új fióklétesítmény megépítésére.

Bár a testvérek égtek a vágytól, hogy elkezdjék az új létesítménnyel kapcsolatos munkálatokat, voltak nehézségek, amelyeket le kellett küzdeni. Hol építsék fel az új épületet? Úgy határoztak, hogy azt a földterületet kellene erre a célra felhasználni, amellyel a Jehova Tanúi Ciprusi Társasága Limassolban rendelkezett. 1987 folyamán az építészeti terveket benyújtották a helyi törvényhatósági szerveknek, és építési  engedélyt kértek. Azonban, amint köztudottá vált, hogy Jehova Tanúi építkezést terveznek, a görög ortodox egyház képviselői aláírásgyűjtő körutat tettek a szomszédságban, hogy aláírásokat szerezzenek egy tiltakozó nyilatkozatra. Ennek eredményeképpen a hatóságok megtagadták kiadni az engedélyt az építkezéshez. Az indoklásban az szerepelt, hogy a „közbiztonság és közrend védelme érdekében, amely az engedély megadása esetén veszélybe kerülne”, illetve egy másik indok „a tervezett épület rendeltetése” volt.

Mivel a rendelkezés egyértelműen vallási előítéleten alapult, a testvérek bíróság elé vitték az ügyet. Ott Jehova Tanúi javára döntöttek. Az ítélet kimondta, hogy a törvényhatósági szerveknek „nem áll hatáskörükben a közbiztonságra, illetve a közrendre hivatkozva megtagadni az építési engedély kibocsátását”. Az ítélet így folytatódott: „Mindamellett az a másik indok, amelyet megadtak, nevezetesen »a tervezett épület rendeltetése« . . . felfedi a valódi okot, amiért a kérelmezők kérvényét elutasították.” Hasznosnak bizonyult, hogy bíróságon rendeztük el az ügyet.

Mégis éppen azelőtt, hogy a bíróság kihirdette volna a döntést, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy nem volna bölcs olyan területre telepíteni a fiókhivatalt, ahol ilyen  heves ellenállás figyelhető meg. Akkortájt egy testvér, aki egy ingatlan tulajdonosa volt Nissou falujában, mindössze néhány kilométerre Nicosiától, gondviselésszerűen felajánlotta, hogy eladja a telket a Társulatnak. Fél hektárnyi területen egy négy lakásból álló épület állt. Az épület hátsó részénél egy citromfakert volt, elöl pedig egy kis, zárt, fedetlen belső udvar, amelyet virágzó bokrok és pálmafák szegélyeztek. A szomszédban a helyi Királyság-terem volt. Az ingatlan ideális volt a fiók számára. Több hely volt, mint ami Limassolban rendelkezésre állt volna, nagyon kevés változtatásra volt szükség, a telek központi elhelyezkedésű volt, a szomszédság pedig barátságos. Miután a Vezető Testület Kiadói Bizottságától engedély érkezett, 1988-ban megvettük az ingatlant, és az év júniusában beköltözött a Bétel-család.

Jogi döntések támogatják a munkát

A tervezett fióképülettel kapcsolatos jogi per mellett voltak más alkalmak is, amikor szükség volt arra, hogy cselekedjenek ’a jó hír törvényes megerősítése’ érdekében Cipruson. Időnként a sziget legfelsőbb bíróságához kellett fellebbezni (Fil 1:7, NW).

Az egyik alapvető kérdés, amely tisztázásra szorult, hogy Jehova Tanúi a jogi meghatározás szerint „ismert vallásnak” tekinthetők-e. Ha igen, akkor ugyanúgy kell őket kezelni, mint más, már fennálló egyházakat. A ciprusi alkotmány 18. paragrafusa ezt mondja:

„1. Mindenkinek joga van a gondolkodás, a lelkiismeret és a vallás szabadságához.

2. Minden olyan vallás szabad, amelynek tanításai, illetve szertartásai nem titkosak.

3. A törvény előtt minden vallás egyenlő.”

A jogi szervek meghatározása szerint az „ismert vallás” olyan ’vallás, amelyet bárki megismerhet; hittételei és alapelvei  nem titkosak, és az imádat nyilvánosan történik’. Jehova Tanúi mindezen ismérveknek megfelelnek.

Az oktatás területén mégis diszkrimináció érte Jehova Tanúit. Az iskolák nem jegyezték be tanulóik vallásaként, hogy „Jehova Tanúi”, noha a bizonyítványban megszokott dolog a tanuló vallásának megjelölése. A kérdést az oktatásügyi hatóságok elé terjesztették. Az oktatásügyi minisztérium ezt állította: „Nincs tudomásunk Jehova Tanúi néven szereplő vallás létezéséről. Úgy tudjuk, hogy Jehova Tanúi egy mozgalom, illetve szervezet.”

Az oktatásügyi miniszternek küldött 1991. április 16-i dátummal ellátott memorandumban a legfőbb államügyész a ciprusi alkotmány fényében felülvizsgálta az ügyet. Azután annak a véleményének adott hangot, hogy Jehova Tanúi „ismert vallás”, ezért a tanulók vallási hovatartozását fel kellene tüntetni az iskolai bizonyítványaikban.

A legfőbb államügyész ilyen irányú véleménye kedvező hatással volt egyéb olyan jogi fejleményekre, melyek érintették Jehova szolgáit Cipruson. Az államügyész irodája által kibocsátott kilencoldalas memorandum kijelentette, hogy Jehova Tanúi szolgáit ugyanolyan bánásmódban kell részesíteni, mint Ciprus egyéb fő vallásainak képviselőit. Abban az időben, amikor újabb nyomás érkezett ellenfeleink részéről, ez a memorandum a hatóságok által 1990 júliusában Jehova Tanúival kapcsolatban hozott döntés megerősítését szolgálta. Ennek a döntésnek az alapján Jehova Tanúi gyülekezeteiben a vének és a kisegítőszolgák felmentést kaptak a katonai szolgálat alól, mivel elismerték őket mint vallási szolgákat.

A legfőbb államügyész véleményét követő másik fejlemény az adókat érintette. 1992. június 17-én a kereskedelmi  minisztérium ismertette azt a határozatát, hogy Jehova Tanúi szervezetét mentesíti a telekadó fizetésétől, az 1981 óta befizetett adókat pedig visszatérítik.

Mondanunk sem kell, Jehova Tanúi Cipruson hálásak azoknak a felelős beosztású személyeknek, akik az előítéletet félretéve valamennyi vallást pártatlanul kezelik.

Folytatódik a begyűjtés

A modern időkben Jehova Királysága jó hírének prédikálása mintegy hetven évvel ezelőtt érte el Ciprust. Milyen eredmények születtek azóta?

A sziget egyik végétől a másikig — a városokban, a falvakban és kívül, a vidéki területeken — az emberek újra és újra lehetőséget kaptak arra, hogy hallják a Biblia üzenetét. Itt találtak rá az égi Királyság néhány várományosára. Most már sokkal több személyt gyűjtenek egybe, akiknek az a reménysége, hogy Jehova imádóiként örökké élnek a paradicsomi földön. 1985 elején ezernél is többen voltak Cipruson, akik nyilvánosan énekelték Jehova dicséretét.

De akkor még nem ért véget a begyűjtés. 1994 márciusában 1544 tevékeny Tanú volt Cipruson, és 3141-en voltak jelen az Emlékünnepen. Tehát még sokan válaszolnak a tanítványképzési programra, és kinyilvánítják az irányú vágyukat, hogy megismerjék mindazt, amit Jézus megparancsolt a követőinek. Szerte a szigeten tizenhat gyülekezet van, és ezek a gyülekezetek buzgalmat tanúsítanak Jehova szolgálata iránt. Az elmúlt szolgálati év során a növekvő úttörőszellem szép bizonyítékát figyelhettük meg, különösen a fiatal Tanúk között. Március folyamán összesen 295 Tanú vett részt az úttörőszolgálat valamelyik ágában, ami a hírnökök összlétszámának tizenkilenc százaléka volt.

 Abban is fejlődést értek el, hogy a testvéreket nagyobb felelősségek vállalására képezzék ki. Ez különösen a gyülekezeti vének, valamint a kisebb és nagyobb kongresszusok megszervezése esetében volt így.

A hírnökök részéről állhatatosságra van szükség ahhoz, hogy továbbra is rendszeresen bemunkálják a területüket. Az emberektől való félelem még mindig uralkodó Cipruson, különösen a vidéki területeken, ahol zárt közösségek vannak.

Amikor a bibliai igazság iránti szeretet gyökeret ver egy fiatal személy szívében, néha az a helyzet áll elő, hogy a fiatal segít a többi családtagnak, hogy felülkerekedjen a félelemből adódó korláton. Ez történt egy kicsiny faluban egy hattagú családdal. (A család a szülőkből és négy kisgyerekből állt.) Egy úttörő elkezdte az anyukával tanulmányozni a Bibliát. A harmadik tanulmányozás után az anyuka részt vett a Tanúk egyik összejövetelén. Amikor azonban a család részéről ellenállás mutatkozott, abbahagyta a tanulmányozást. De kilencéves kislánya addig sírt megállás nélkül, míg végül az anya folytatta a tanulmányozást. Hamarosan az egész család elkezdte látogatni az összejöveteleket. Ez az asszony 1994-ben megkeresztelkedett. Férje most tanulmányozik, és a lány is folytatja a tanulmányozást.

Amint a hírnökök hűségesen részt vállalnak a szolgálatból, folytatják az ilyen alázatos személyek felkutatását. A hírnökök azt is megtanulják, hogyan ápolják Isten szellemének gyümölcseit. Annak is bizonyítékát adják, hogy lojálisan támogatják Jehova szuverenitását.

Valódi felszabadulás az őszinte szívű ciprusiak számára

A Ciprus történelmét megörökítő feljegyzésekből kiderül, hogy idegen hatalmak uralkodtak a sziget lakosai  felett. Sok ciprusi adta életét olyan ügyért, amely meglátása szerint elhozza a szabadságot. Ez azonban nem mindig azt eredményezte, amit megálmodtak. Ennek a generációnak a képviselői közül sokan elvesztették ősi földjüket, és jelenleg nincs is kilátásuk arra, hogy visszatérhetnének. Ez a helyzet Jehova Tanúi közül is néhány személynél. Nem könnyű nekik.

A valódi szabadság azonban nem attól függ, hogy hol él valaki, illetve milyen javakkal rendelkezik. Ez a fajta szabadság az igazságról szerzett pontos ismeretből fakad. A Bibliában található ilyen ismeret megszabadítja az embereket a babonáktól és az alaptalan félelemtől. A vallási intoleranciát az Isten és felebarát iránti szeretettel cseréli fel. Mindazoknak megmutatja a bűn és a halál kötelékéből való szabadulás útját, akik hisznek Jehova Istennek a megmentésre vonatkozóan Jézus Krisztus által biztosított szerető gondoskodásában. Ez az a jó hír, amelyre Jehova Tanúi ráirányítják mindenfajta ember figyelmét.

Mégis, amint az már Pál apostolnak és útitársának, Barnabásnak Cipruson történő prédikálása idején igaz volt, a vallási vezetők ellenzik az ilyen jó hír prédikálását. Az egész modernkori történelmük folyamán Jehova Cipruson tevékenykedő szolgái ellenállással találkoztak, elsősorban a görög ortodox egyház részéről. De a Tanúk mindig is elméjükben tartották, amit a Jeremiás 1:19 mond: „Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek meg téged, mert én veled vagyok, azt mondja az Úr, hogy megszabadítsalak téged.”

Bíznak abban, hogy Jehova továbbra is megszabadítja őket ellenségeik kezéből, és hamarosan megszabadítja őket a közelgő nagy nyomorúságon át az új világában való életre. Akkor majd a Mikeás 4:4 által kijelentett szavak nemcsak  szellemi, hanem szó szerinti értelemben is igazak lesznek: „kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket.” Az igaz, hogy vannak ciprusiak, akik már napjainkban leülhetnek szőlőjük vagy fügefájuk alá, de nem félelem nélkül ülnek le. Az „eljövendő lakott földkerekségen” azonban, amelyről a Biblia beszél, lehetővé válik majd, hogy élvezzük ezeket az állapotokat anélkül, hogy félnénk a bűnözéstől, a háborútól, vagy akár a betegségtől meg a haláltól. Ez valódi felszabadulás lesz! Igen, Jehova ígéretet tesz: „Ímé mindent újjá teszek.” Azt is hozzáfűzi: „e beszédek hívek és igazak” (Zsid 2:5–9, Vida; Jel 21:4, 5; Zsolt 37:9–11).

 [Térkép a 66. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

CIPRUS

Paphos

Nicosia

Limassol

Larnaca

Xylophagou

Famagusta

Salamis

[Képek a 71. oldalon]

Antonisz Szpetsziotisz (jobbra) és Andreasz Krisztu, az első Tanúk Xylophagouban

[Képek a 72—3. oldalon]

Pál apostol Paphoson egy varázsló részéről megnyilvánuló ellenállás ellenére prédikált Sergius Paulusnak (Balra: a prokonzul palotájának romjai)

[Kép a 76. oldalon]

Panagiotisz Gavrielidesz

[Kép a 79. oldalon]

Nikosz és Galatia Matheakisz, buzgó Tanúk, akiket nagylelkű vendégszeretetükről ismernek

[Képek a 80. oldalon]

Néhányan a korai időszakban Gileádot végzett misszionáriusok közül:

1. Don Rendell

2. Anthony Sziderisz

3. Emmanuel Paterakisz

4. Antoniosz Karandinosz

[Kép a 81. oldalon]

Néhány testvérnő, aki misszionáriusként szolgált Cipruson (balról jobbra): Jean Baker, Yvonne Warmoes (Szpetsziotisz), Nina Constanti (Pszaltisz)

[Kép a 86. oldalon]

N. H. Knorr (második sor, jobbra) ciprusi testvérekkel és misszionáriusokkal

[Képek a 87. oldalon]

1951-ben megragadó kongresszust tartottak a Royal és a Pallas moziban

[Kép a 91. oldalon]

Tanúk 1955-ben, akik készen állnak arra, hogy elmenjenek a területükre

[Képek a 100. oldalon]

Nemzetközi kongresszus bambusztető alatt Nicosiában 1973-ban

[Képek a 107. oldalon]

Kongresszusi terem Limassolban

[Képek a 108—9. oldalon]

A jelenlegi fiókhivatal és Bétel-család Cipruson

[Kép a 115. oldalon]

A jelenleg Cipruson szolgáló Fiókbizottság (balról jobbra): Andreasz Koszta Efthymiu, Andreasz Kontojorgisz, James Petridisz