Világméretű beszámoló

Afrika

Kulturális és vallási hátterüktől függetlenül az embereknek szükségük van arra, hogy alkalmuk nyíljon hallani Isten Királyságának jó hírét. Istennek az az akarata, hogy „minden [mindenfajta, NW] ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim 2:3, 4). Jehova Tanúi Afrikában az isteni akarat fenti kifejezésével összhangban munkálkodnak.

A Vezető Testület jóváhagyta, hogy fiókhivatal alakuljon Malawiban 1995. szeptember 1-jén, és jelenleg bérelt épületet használnak a fiókhivatal számára. Már folyamatban van a megfelelő épületek tervezése, hogy belekezdhessenek az építkezésbe. Még sok munka áll a testvérek előtt ebben az országban. Különösen a városokban mutatkozik nagy érdeklődés az irodalmunk iránt, mert itt sok az írni-olvasni tudó. A malawi emberek szeretik a Bibliát, és alapjában véve alázatos, békeszerető személyek. Mivel ilyen érdeklődés mutatkozik az irodalmunk iránt, jelenleg nincs szükség gondosan kidolgozott felkínálásokra. A Tanúk egyszerűen csak bemutatkoznak a házigazdának, és a szokásos üdvözlés  után megmutatják a személynek a náluk levő könyveket és folyóiratokat. A házigazda gyakran a hírnöknél levő egész halom folyóiratba belepillant, sőt még azt is látni szeretné, milyen más kiadvány van még a hírnök táskájában. Néhány hírnök a korábbi folyóiratokból a saját, aláhúzogatott példányát ajánlotta fel, és a házigazdák örömmel elfogadták. Bár az emberek általánosságban kimutatják, hogy szeretik a Bibliát, ez nem jelenti azt, hogy mindenki tanulni kívánja az igazságot. Számos úgynevezett keresztény felekezet működik itt. Ezek közül némelyik meglehetősen ellenséges Jehova Tanúival szemben. Véleményük szerint a Tanúk megérdemelték azt az üldözést, amelyben részük volt, és azt kívánják, bárcsak még mindig betiltás alatt állnának. Az emberek többsége azonban azt mondja: „Örülünk, hogy most szabadon gyakorolhatják az imádatot, és szívesen látjuk önöket az otthonunkban.”

A többnejűséget általánosan elfogadottnak tekintik Beninben, csakúgy, mint sok más afrikai országban. Hogyan érinti ez az igazságot őszintén kereső személyeket? Egy asszony, aki második felesége volt egy férfinak, elkezdte tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival. Hamarosan megtudta, hogy Jehova csak egy feleséget adott Ádámnak, és ennek kell irányadó mértékként szolgálni minden ezt követő házasság esetében (Máté 19:4–6). Mivel házassága nem lehet elismert Isten előtt, mit tegyen? Hagyja el többnejű férjét? Hova mehetne? Beninben nincs szociális segélyrendszer, és az asszonynak öt gyermeke volt ettől a férfitól. Jehovába vetett bizalommal bátorságot vett, és elköltözött (Zsid 13:4–6). Ez sok vesződséggel járt, mert a férfi az asszonyra hagyta az öt gyermekről való anyagi és szellemi gondoskodás felelősségét.

Az asszony szilárd állásfoglalása jótékony hatással volt más családtagokra. Örömmel mondhatjuk, hogy a férj elkezdte tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival. Első felesége is csatlakozott a tanulmányozáshoz, és később megkeresztelkedett. A férj  most már minden összejövetelen részt vesz, és úgy határozott, hogy segít gondját viselni a második feleségénél levő gyermekeknek. A második feleség nemrégen keresztelkedett meg, és nem sokkal azután azt mondta: „Szilárd elhatározásom, hogy örökké Jehovát szolgálom.”

Elke, egy misszionárius testvérnő Burkina Fasóban pártfogásába vett egy tízéves kislányt, Djarát a Királyság-teremben. Djara minden összejövetelre eljárt az édesanyjával. Idővel azonban az anya elhagyta az igazságot, és Elkének több hónapig megszakadt a kapcsolata Djarával. Aztán Djara részt vett a kerületkongresszuson, és rátalált Elkére. Micsoda meglepetés volt látni őt! Djara és öccse addig kérlelték a szüleiket, míg megengedték nekik, hogy részt vegyenek a kongresszuson. Mindkét gyermek gondosan figyelt és jegyzetelt. De csábította őket a gondolat, hogy elmenjenek a helyi rádióadóhoz, hogy láthassák „Noel papát” (a Télapót) december 25-én, bár az még beletartozott a kongresszus idejébe. Megkérdezték Elke véleményét. Ő elmondta nekik, hogy ebben személyesen kell dönteniük, de ha eljönnének a kongresszusra, akkor Jehova Isten nagyon boldog lenne, és ő örök életet tudna nekik adni a Paradicsomban. A két gyermek ott volt a december 25-i kongresszuson.

Djarával tanulmányozás kezdődött, és megszervezték, hogy részt vegyen az összejöveteleken. A második összejövetel után Djara azt mondta, szeretne hozzászólni. Az egyik összejövetel alkalmával volt nála 50 frank (14 forint) zsebpénz. Húsz frankon (6 forinton) vett magának valamit enni, és a maradék 30 frankot (8 forintot) önszántából a Királyság-terem adományládájába tette. Djara megtanulta, hogy még a szívében megfogalmazódó kicsiny kívánságokért is mondjon imát Jehovának. Abban az időszakban, amikor családjának nehézségei voltak, azt is tapasztalta, mennyire igazak a Zsoltárok 27:10 szavai, és sok anyára, fivérre és nővérre lelt a gyülekezetben.

 Az AIDS terjedése pusztítóan hat Közép-Afrika lakosságára. A betegség leginkább az életük virágzásában levő, képzett embereket sújtja. Évekkel ezelőtt az „egy férj—egy feleség” elvét és a házastárs iránti hűséget sokan kigúnyolták. Most, amikor erőfeszítéseket tesznek a csapás megállítására, a rádióban, televízióban, utcai plakátokon és a közösségi összejöveteli helyeken azt a mércét hangoztatják, amit korábban kigúnyoltak. Sokan, akik tudták, hogy Jehova Tanúi pontosan tanítják a Bibliát, mégsem haladtak előre; úgy érezték, túl sok a korlátozás. De mennyire hálásak most testvéreink azért, hogy Jehova és szervezete ragaszkodik a magas erkölcsi irányadó mértékekhez! Az egyik vén a Közép-afrikai Köztársaságban ezt mondta: „Az igazságnak köszönhetően sikerült olyan családot alapítanom, amely Isten áldásait élvezi. Az igazság megszabadított a démonizmus csapdáitól, ami elmebetegséghez vezethetett volna. Azt is segített elkerülni, hogy idő előtt meghaljak az AIDS miatt, ugyanis legtöbb korábbi társam ilyen tragédiával végezte. Mivel nagyra értékelem mindazt, amit Jehova értem tett, családi kötelezettségeim mellett is úgy rendeztem, hogy részt vehessek az úttörőszolgálatban” (Zsolt 116:12–14).

Egy család Etiópia fővárosában gazdag jutalomban részesült vendégszeretetéért (Zsid 13:1, 2). Vidéki rokonok gyakran jönnek fel a városba elintézni valamit, és szállásra van szükségük. Közülük sokan úgy döntöttek, hogy ennél az igen melegszívű Tanú családnál szállnak meg, mert vonzó volt számukra az Isten iránti odaadásból fakadó itteni kivételes légkör. A család kihasználta a megfelelő alkalmakat, hogy megossza a látogatóba érkezett rokonokkal az Isten Szavából származó jó hírt. Ennek eredményeként az „Istenfélelem” kongresszus idején ezek közül a rokonok közül huszonketten keresztelkedtek meg Tanúkként, további huszonnyolc rokon kereszteletlen hírnök volt, és még hat rokonnal volt már folyamatban a tanulmányozás. Ebből a népes családból több mint ötvenen vettek részt a kongresszuson, és a családjukon belül jóval több mint ötven házi bibliatanulmányozást vezetnek.

 Ázsia és a csendes-óceáni szigetek

Nyomtatott oldalak által a jó hír már a huszadik század kezdete előtt eljutott Keletre. A nyomtatott anyagok még mindig eszközként szolgálnak az arra érdemes személyek felkutatásában. Ennek eredményeként sok ezren tapasztalják személyesen, amit Jézus mondott, vagyis hogy az igazság képes szabaddá tenni az embereket (Ján 8:32).

Egy buzgó testvérnő Hongkongból  ezt írja: „A kórházakat, utcákat, parkokat, vasútállomásokat, buszmegállókat, piacokat, parkolókat és lifteket tekintem a területemnek, amikor kötetlen formában tanúskodom. Amikor elmegyek otthonról, mindig imádkozom Jehovához, és figyelek arra, hogy többféle könyv, folyóirat és traktátus legyen nálam.”

A körzetfelvigyázó buzdítására egy hírnök Japánban célul tűzte ki, hogy 130 folyóiratot helyez el hetente, és mindezt gyakran bemunkált területen. A testvérnő azon nyomban megvizsgálja a folyóiratok új számait, amikor megérkeznek, hogy olyan cikkeket, illetve gondolatokat keressen, amelyek vonzóak lehetnek a különböző  típusú embereknek. Azt is megtanulta, hogy pontos feljegyzést vezessen a folyóiratkörútjában szereplő házigazdákról. Milyen eredménnyel járt? Kétszázhúsz látogatást végez a körútja során. Amikor azonban úgy tűnt, hogy a rendszeresen látogatott személyek közül az egyik asszony nem olvassa a folyóiratokat, a testvérnő imádkozott Jehovához, hogy — mivel a folyóiratok értékesek, előállításuk pénzbe kerül, és a testvérek a Bételben éjjel-nappal dolgoznak a nyomtatással —, váljon nyilvánvalóvá, vajon olvassa-e a házigazda a folyóiratokat. „Ha nem olvassa, utasítson vissza” — kérte a testvérnő. Azután látogatást tett a háznál. Ez alkalommal a hölgy férje jött ki, és amikor a folyóiratokat elfogadta, ezt mondta: „Köszönöm, hogy rendszeresen elhozza a folyóiratokat. Olvasom őket, és tényleg tetszenek.” Japánban most több mint 206 000 olyan személy osztja meg buzgón másokkal a Biblia értékes igazságát, aki javára fordította az ilyen folyóiratokat.

Egy testvérnő, aki a Fülöp-szigeteken, Quezon Cityben lakik, beszámolója szerint hét új bibliatanulmányozást tudott elkezdeni a traktátusok felhasználásával. Levelében így magyarázta sikerét: „Az egyik délelőtt, 11 órakor egy anyukát találtam otthon, aki elfoglalt volt, mert a családnak főzött ebédet. Mondtam, hogy megértem a helyzetét, ezért rövid leszek. Elmondtam neki, hogy fő célunk valódi vigaszt nyújtani valamennyi lehangolt családnak, és ez a vigasz Isten Szavából származik; erről találhat magyarázatot ebben a térítésmentes bibliai traktátusban: Vigasz a depressziósok számára.” Ez után az egyszerű magyarázat után a hölgy behívta a házba a testvérnőt, aki tanulmányozást tudott kezdeni vele.

Ausztráliában a hírnökök száma az elmúlt tizenhat év során megkétszereződött. Azok az eszközök, amelyekről Jehova szervezete gondoskodik, sok személy szívének elérésében segítettek. Amikor az egyik testvér fia balesetben meghalt, a család úgy határozott, hogy a temetésen minden egyes jelenlevőnek adnak egy példányt ajándékba a Ha meghal valakid, akit szeretsz című füzetből. Ilyen módon 189 füzetet terjesztettek el, és később további 46 példányt küldtek nem hívő rokonoknak. Ennek eredményeképpen sokuknak enyhült a Tanúkkal szembeni beállítottsága. A temetésen többek  között a Katolikus Iskolai Társaság igazgatója is kapott a füzetből. Úgy tartották, hogy ő tudott a legügyesebben gyűjtéseket szervezni. Ez a férfi feleségével együtt áttanulmányozta az egész füzetet, és kikeresték a katolikus Bibliájukból az írásszövegeket. Hamarosan felismerték, hogy az az igazság, amit olvasnak, ezért a férfi azonnal beadta felmondását a Katolikus Iskolai Társaságnál, és többé nem vállalta, hogy gyűjtéseket szervez. Bár megpróbálták rávenni, hogy gondolja meg magát, szilárd maradt. Még egy tucat füzetet is vitt magával, hogy a katolikus egyház más tagjainak is elterjessze.

Thaiföldön egy fiatalember hallotta, amint egy misszionárius tanúskodott a nővérének, de ő maga nem mutatott érdeklődést. A fiatalember spiritizmust gyakorolt. Egy nap kezébe vett egy Bibliát, találomra kinyitotta, és elolvasta az 1Péter 2:9-et, ahol arról van szó, hogy Isten a népét „a sötétségből az ő csodálatos világosságára” hívta el. Ez az írásszöveg fejtörést okozott neki, és a misszionáriusra kezdett gondolni. A testvérnő rögtön másnap ott volt az ajtójuk előtt. Amikor a fiatalember elmondta, hogy szerette volna, ha meglátogatja őt, a misszionárius azt válaszolta, hogy minden bizonnyal az angyalok irányították ide. Azután a fiú végső megdöbbenésére, mielőtt bármit is mondott volna az olvasott írásszövegről, a testvérnő kinyitotta a Bibliáját, és felolvasta ugyanazt az írásszöveget. A fiatalembert ez annyira meglepte, hogy sírt. Beleegyezett, hogy tanulmányozzák a Bibliát, és a testvérnő megkért egy vént, hogy tanulmányozzon a fiúval.

De mivel a fiatalember kapcsolatban volt a démonokkal, ez megnehezítette számára a dolgot. Pénzügyi és egyéb természetű nehézségeinek szorításában „megállapodást” kötött egy szellemmel, miszerint megengedi, hogy benne lakjon a szellem, ha segít neki, és biztosítja a megélhetését. Ez azt eredményezte, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül sikerült kiépítenie egy üzletet, és saját gyára lett, ahol sok munkást foglalkoztatott. A fiatalember készségesen elismerte, hogy léteznek gonosz szellemek, és tudatában volt, hogy ezek a szellemek hatalmasak, de hálás volt a szellemnek, és „jótékonynak” tekintette. Jelen volt néhány összejövetelen, de a démonok meggátolták, hogy felfogja, amit hallott, és vissza  tudjon emlékezni rá. Azután az egyik kongresszust megelőző éjszakán saját elmondása szerint élet-halál tusát vívott azzal a démonnal, amelyik médiumként használta. A fiatalember kerekedett felül, ám ezek után lassan, de biztosan elvesztett minden anyagi előnyt, amelyhez a démon által jutott. De mivel Jehovába vetette bizalmát, Isten gondoskodott róla — nem úgy, hogy olyan határtalan vagyont adott neki, amivel korábban rendelkezett, viszont mindene megvan, ami valóban szükséges (1Tim 6:8, 9). Most már egy éve boldogan szolgál kisegítő úttörőként.

A Salamon-szigeteken néhány település ellenállt azon igyekezetünknek, hogy prédikáljuk a jó hírt, ezért a fiókhivatal úgy határozott, hogy négy úttörőt küld az egyik sűrűn lakott területre, a Santa Isabel-szigetre, hogy néhány hétig terjesszék a 34-es számú Királyság-híreket. Úgy tűnt, szerencsétlenül alakulnak a dolgok, ugyanis csak egy nap telt el, és a kenujuk motorja működésképtelenné vált, ezért az úttörőknek vissza kellett menni Honiarára. Egy másik szigethez, N’Gelához azonban nemrégiben nyílt meg a kompösszeköttetés Honiaráról, ezért az úttörőket odaküldték tanúskodni. Vajon ez csupán pótmegoldás volt, vagy a gyülekezet égi Feje által irányított szellem vezette így a dolgok alakulását? (Vö. Cselekedetek 16:6–8.) Néhány nap múlva rádiótelefonon érkezett az üzenet: „Kérjük, küldjetek több irodalmat. A pénteki, első összejövetelünkön tizenheten voltunk.” További néhány nap elteltével még több irodalmat kértek, és az úttörők arról számoltak be, hogy a vasárnapi összejövetelen harmincan voltak jelen. Amikor az úttörők később abban a helyzetben voltak, hogy visszatérjenek a Santa Isabel-szigetre, rájöttek, hogy ha azon a területen próbáltak volna tanúskodni az elmúlt hetekben, az nagyon nehéz lett volna, mert egy centenáriumi megemlékezés keretében a főkormányzó látogatott a szigetre, és gyakorlatilag az egész területen az ünnepségekkel voltak elfoglalva. Mindenesetre az akkor talált érdeklődők között volt egy helyi vezető, aki az anglikán egyházban tapasztalható képmutatás láttán nagyon kiábrándult volt, és kérte, hogy tanulmányozzák vele a Bibliát. Ez a férfi azóta már jelen volt egy körzetkongresszuson, és meghívta Jehova Tanúit, hogy jöjjenek el tanítani az embereket arra a területre, ahol ő lakik.

 Európa

A jó hír terjesztésére felhasznált irodalmat nagy mennyiségben Európában nyomtatják. Micsoda év volt ez azoknak a Bétel-családoknak a számára, amelyek részt vesznek ebben a munkában.

Németországban még soha ezelőtt nem állítottak elő egy év alatt annyi könyvet, füzetet és folyóiratot, mint az 1995-ös szolgálati év során. Például egyedül június folyamán az ottani nyomda 10 835 200 folyóiratot és 7 984 359 füzetet állított elő, a könyvkötészeten pedig naponta mintegy 100 000 könyv készül. A németországi fiókhivatal jelenleg 30 ország 7600 gyülekezetének, összesen mintegy 625 000 hírnöknek szállít folyóiratokat, egyéb irodalmat és formanyomtatványokat. A jelenleg előállított irodalom nagy részét a keletre fekvő országokba szállítják, ahol sok éven át nagyon kevés lehetőség volt arra, hogy bibliai irodalomhoz jussanak. A bibliai irodalom iránt mutatkozó nemzetközi igény kielégítésében Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Finnország és Svédország is részt vesz.

 A nagy szükségben levő országokba nem csak irodalmat küldenek. Más országokban élő, képesített Tanúk is meghívást kaptak, hogy költözzenek ezekre a területekre, és segítsenek a tanítványképző munkában. Lengyelországból például 14 különleges úttörő költözött Vilniusba, Litvánia fővárosába, hogy segítsen a munkában. Két hónapon belül már több mint száz bibliatanulmányozást vezettek.

Az elmúlt szolgálati év tíz hónapjában új hírnökcsúcs volt Oroszországban (ideértve még a volt tizennégy szovjet köztársaság közül kilencet). Ötvenszázalékos növekedés volt! A jelentés szerint 77 985 volt a hírnökcsúcs. Májusban a hírnökök kiemelkedő buzgalmat tanúsítottak, és átlagosan 17,6 órát töltöttek a szántóföldi szolgálatban. Májusban és júniusban egyaránt több mint egymillió folyóiratot helyeztek el, és több mint egymillió újralátogatást végeztek. (Hasonló növekedés volt tapasztalható Észtországban, Lettországban, Litvániában, Moldovában és Ukrajnában is.)

Moszkvában hat évvel ezelőtt csak egy gyülekezet volt. Ma már mintegy 40 gyülekezet van, és ezek közül majdnem mindegyiket két-három gyülekezetre lehetne osztani, ha több vén állna rendelkezésre. Az Oroszország északi részén levő Murmanszkban jelenleg csak egy gyülekezet van. Sok kitűnő, fiatal kisegítőszolga szolgál itt, de a gyülekezetet nem tudják kettéosztani, mert csak egy vén van. A gyülekezetben mintegy 800 hírnök tevékenykedik. Ryazan és Uljanovszk városának egyaránt több mint 500 000 lakosa van, de egyik városban sincs gyülekezet. Májusban azonban nyolc különleges úttörő kezdett el itt tevékenykedni, és abban a hónapban 51 bibliatanulmányozást kezdtek az új területükön. Milyen öröm segíteni ezeknek az igazságra éhes embereknek!

Ausztriában egy utazófelvigyázó felesége az Ébredjetek!-ben közölt egyik tapasztalat hatására fontolóra vette azt a lehetőséget, hogy kormányhivatalokban dolgozókat érjen el a jó hírrel. Így beszél erről: „Átnéztem a telefonkönyvet és egyéb  nyomtatott forrásanyagokat, hogy szociális intézmények címéhez jussak. Azután megfelelő Ébredjetek!-cikkeket kerestem azoknak, akik ilyen szakterületeken dolgoznak. Úgy kezdtem el, hogy nagyon dobogott a szívem, remegtem és imádkoztam. Azt tapasztaltuk, hogy miután engedélyt kaptunk a titkárságon, hogy beszéljünk a felelős személyekkel, ezek az emberek általában nagyon barátságosak. Amikor értékelésünket fejeztük ki az ott nyújtott szolgáltatásokért — hiszen azokat Jehova Tanúi is javukra fordítják —, a reakción általában érződött, hogy meglepődtek. Azután elmondtam látogatásom okát: »Olyan cikkeket kerestem a folyóiratainkban, amelyek azzal a bizonyos munkaterülettel kapcsolatosak, amelyen önök tevékenykednek. Kérem, fordítson időt a megvizsgálásukra, amikor önnek alkalmas.« Ilyen módon mintegy 1800 folyóiratot sikerült elterjesztenem az első hat hónapban.” Testvérnőnk elmondása szerint most már nagy örömet szerez neki ez a különleges tevékenység. Iskolaigazgatókat, kerületi megbízottakat, rendőrhivatalokat, szociális intézményeket és jogi hatóságokat keres fel.

Horvátországban egy fiatalember szívelégtelenséggel született, ami nagymértékben korlátozta tevékenységeiben. Tizenhét évesen egyik szomszédja által kapcsolatba került az igazsággal, és kezdett eljárni valamennyi összejövetelre. Bár szülei nem támogatták ebben, mégis meggyőződött arról, hogy megtalálta az igazságot. Az Élj örökké könyvnek csak egy részét tanulmányozta át, amikor fizikai állapota rosszabbodott, és egyértelműsödött, hogy hamarosan meg fog halni. Miközben édesanyja sírva ült az ágya mellett, mert látta, hogy a fia a halál küszöbén van, a fiú teljes komolysággal a feltámadás reménységéről beszélt anyjának (Csel 24:15). A fiú elmondta, hogy meg van győződve arról, hogy feltámadás által újra fog élni, de hozzátette, hogy az édesanyján és az édesapján múlik, vajon találkoznak-e az új rendszerben. Ez mélyen meghatotta az anyát. A fiú halála után két héttel a szülők kérték, hogy tanulmányozzák velük a Bibliát, és továbbra is szép előrehaladást tesznek.

 Izlandon két keresztény testvérnőnk különböző módokat talált arra, hogy segítsen a munkatársaknak jobban megismerni Jehova Tanúit és a Királyság jó hírét. Bár a kollégáik megünnepelték a születésnapokat és a karácsonyt, két testvérnőnk nem vett részt ezeken az ünnepségeken. Egy napon azonban a testvérnők finom süteményt és házi sütésű kenyeret hoztak, és a kávészünetben megkínálták a munkatársaikat. A munkatársak szerették volna tudni, milyen alkalomból teszik ezt a testvérnők. Ők elmondták, hogy mivel ennyire figyelmesek voltak velük szemben és a hitnézeteiket illetően, most szeretnék valami finomsággal megkínálni őket a kávézásnál. Ez kellemes beszélgetéshez vezetett, amelyben sok kérdésre megadták a választ, és mindenki nagy érdeklődéssel figyelt. A testvérnők később minden egyes munkatársuknak adtak ajándékba egy különleges Ébredjetek!-példányt, és mindegyik folyóiratra ráírták az illető nevét. A kollégák ismét kérdéseket tettek fel, és a Tanúk jó tanúskodást végeztek. Amikor a testvérnők felálltak, hogy elmenjenek, az egyik nő rájuk nézett, és azt mondta: „Mindennek ellenére egész normálisnak néztek ki.” Igen, ezek a munkatársak most kedvezőbb megvilágításban látják Jehova Tanúit és az általuk hirdetett üzenetet.

Dániában az egyik gyülekezetben egy úttörő különleges erőfeszítést tett, hogy segítsen a nem hívő házastársaknak. Bibliatanulmányozást kezdett Klausszal, aki Tanú feleségével együtt jelen volt néhány összejövetelen. Klaus értékelte a tanulmányozást, és szépen haladt előre. Az úttörő szeretett volna egy másik nem hívő férjnek is segíteni, ezért meghívta Klaust és feleségét ezzel a házaspárral együtt egy ebédre. A testvérnek az volt a szándéka, hogy bibliatanulmányozást kezd ezzel a férfival. Amikor ebéd után sétálni mentek, megpróbált a férjjel egyedül beszélgetni, de ez lehetetlen volt, mert Klaus egész idő alatt prédikált neki. Mire a testvérnek végre lehetősége nyílt arra, hogy beszéljen vele, Klaus már elkezdte vele a tanulmányozást. A körzetfelvigyázó legutóbbi látogatása alkalmával Klaus, aki akkor  már kereszteletlen hírnök volt, részt vett a szántóföldi összejöveteleken — mind a tíz alkalommal. A nem Tanú férjjel folytatott tanulmányozása is szépen halad előre.

Azok, akik Isten iránti odaadásban akarnak élni Krisztus Jézussal összhangban, üldöztetni fognak (2Tim 3:12). Ez az üldözés jöhet családtagoktól, és érintheti akár a fiatalokat is. Monika, aki most a Miechów Gyülekezetbe jár Lengyelországban, tizenkét évesen egy Jehova Tanújától tanult kötni. Ez a Tanú a Biblia tanulmányozása iránti vágyat is elültette a szívében. De Monika nagymamája ellenezte a dolgot. Hogy elvegye a lány kedvét a tanulmányozástól, a nagymama többé nem főzött neki semmit, és nem vett neki ruhát. Amikor Monika a Bibliáról beszélt, megverte, és mindenhova követte, hogy megakadályozza a Tanúkkal folytatott tanulmányozásában. De Monika egyedül tanulmányozott a csűrben, meg útközben, az iskolába menet.

Amikor elvégezte a középiskolát, Monika az úttörőszolgálatot tervezte, és kifejezésre juttatta, hogy ott kíván szolgálni, ahol nagyobb a szükség hirdetőkre. Szeretett volna elmenni a szülővárosából és a lehető legmesszebb lakni ellenséges nagymamájától. Mennyire lehangolta, amikor a körzetfelvigyázó azt mondta neki, hogy a területe minden valószínűség szerint a szülővárosa lesz! Monika így emlékezik vissza erre: „Megpróbáltam elrejteni érzéseimet, de lehorgasztott fejjel elmentem, hogy mindent újra átgondoljak. A jövőbeli szolgálati társamnak ezt mondtam: »Tudod, úgy érzem, most Jónáshoz hasonlóan viselkedem. De Jónás végső soron mégis elment Ninivébe. Ezért én is oda megyek, ahova a megbízatásom szól, ha Jehova így akarja.«” Négy év telt el azóta, és Monika most így nyilatkozik: „Látom, a bölcs döntés az volt, hogy Jehova vezetését követtem. A fő nehézséget a negatív beállítottságom okozta. Most sok örömben van részem, mert egy hónapban 24 bibliatanulmányozást sikerül vezetnem. Hála Jehovának, még az egykor ellenséges nagymamámmal is bibliatanulmányozást kezdtem.”

 Amerika

Mexikóban nagy számban hagyják el az emberek Nagy-Babilont. A legkülönfélébb társadalmi helyzetű emberek közül sok ezren válaszolnak a bibliai intésre: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben” (Jel 18:4). A legtöbb ilyen személy a katolikus egyházat hagyja el. Mexikóban 1995-ben a Jehovát tevékenyen szolgáló hírnökök csúcsszáma 443 640 volt. Még többen vágynak csatlakozni hozzájuk, ahogyan ez az 569 842 vezetett házi bibliatanulmányozás számából is látszik, és abból, hogy a szolgálati év folyamán 33 077-en jelentkeztek vízbe történő bemerítkezésre.

Fiatalok is vannak azok között, akik többé nem akarják, hogy Nagy-Babilonnal azonosítsák őket. Chilében a Tanúk elmentek a területüknek egyik távol eső részére, Requinoába, ahova csak úgy lehet eljutni, ha az ember végiggyalogol egy hosszú, poros úton. Amint közeledtek az egyik ház felé, egy idősebb hölgy már jött kifelé eléjük az úton.

— Milyen kedves öntől, hogy kijött elénk köszönni! — szóltak a Tanúk.

 — Ezzel most egy ígéretnek teszek eleget, amit az unokámnak tettem, aki nem sokkal ezelőtt halt meg — felelte a hölgy.

Az unokája, aki mindössze tizenkét éves volt, valahányszor látta, hogy jönnek a Tanúk, odaszaladt a nagymamájához, és azt mondta: „Nagyi, jönnek a los de la Biblia [a bibliás emberek].” És pénzt kért, hogy kaphasson folyóiratot. „Mindig elolvasta a folyóiratokat — emlékezett vissza a nagymama —, de a legjobban egy piros könyv tetszett neki, amelyik a Paradicsomot mutatja [Örökké élhetsz Paradicsomban a földön]. Ő olvasott fel nekem, és tanított, mert én nem tudok olvasni. Három héttel ezelőtt, nem tudjuk mitől, beteg lett. Minden elképzelhetőt megtettünk, hogy segítsünk neki, de az orvosok hazaküldték, hogy legyen velünk utolsó óráiban. Haldoklott.”

A család az ágya körül állt, ő becsukta a szemét. A nagymama így folytatta: „Azt hittük, meghalt, és zokogtunk bánatunkban, amikor egész váratlanul felnyitotta a szemét, és azt mondta:

— Anya, nagyi, mondjátok, hogy nem vagyok katolikus. Nem vagyok katolikus, ugye?

— Nem vagy az — mondtuk.

— Nem vagyok katolikus — folytatta —, mert én azok közé tartozom, akik az úton jönnek, a los de la Biblia, és én is a Paradicsomban fogok élni.

Azután elővette a piros könyvét, és megmutatta a képeket. Hozzám fordulva ezt mondta: »Nagyi, ígérd meg, hogy amikor csak látod, hogy a los de la Biblia jönnek az úton, odamész, és üdvözlöd őket a nevemben.« Megígértem neki. Azután azt mondta: »Nem vagyok katolikus, a los de la Bibliához tartozom, és én is a Paradicsomban fogok élni.« És ezután meghalt. Ezért jöttem ki önök elé, amikor láttam, hogy jönnek az úton.” A testvér vigasztalta a hölgyet a feltámadással kapcsolatos írásszövegekkel. Remélhetőleg a Tanúk tudnak majd segíteni ennek a családnak erős hitet kifejleszteni, hogy ezáltal, ha Jehova lehetővé teszi, ők is ott élhessenek az unokával a Paradicsomban.

Miként az idősebbeknek bizonyítaniuk kell a Jehova iránti lojalitásukat,  a fiatalabbak is gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy bizonyítaniuk kell hitüket az ellenállással szemben. A tizennégy éves Michael Costa Ricában még csak néhány hónapja tanulmányozta a Bibliát, amikor a középiskolában olyan ünnepen való részvételre kötelezték, amelyről úgy érezte, hogy ellentétben áll azzal, amit a Bibliából tanult. Bár még nem keresztelkedett meg, szilárdan állást foglalt, és hat Tanú osztálytársával együtt kitették az iskolából. Michaelre további megpróbáltatások vártak. Apja ultimátumot intézett hozzá: „Tagadd meg ezt a vallást, vagy megtagadom, hogy a fiam vagy.” Egy másik alkalommal az apja bevitte autóval a városba, leparkoltak, majd mutatott neki egy aktatáskát, és azt mondta: „Nézd, fiam, itt van 8500 dollár ebben a táskában. Mind a tiéd lesz, csak gyere vissza a vallásunkhoz, és hagyd ott az ő vallásukat.” Amikor Michael erre nem volt hajlandó, az apja pofon ütötte. Azután elvitte egy katolikus templomba, és üvöltözött, hogy térdeljen le, vessen keresztet Szűz Mária előtt, vagy ha nem teszi, szigorúan megbünteti. A gyermek azt válaszolta, hogy bár kötelessége tisztelni a szüleit, de kizárólagos odaadást Jehova iránt kell tanúsítania. Az apja azt felelte, hogy nem ismeri Jehovát, ráadásul az ő szemében Jehovának semmi jelentősége sincs. Az apa ezek után két éven keresztül visszautasította, hogy találkozzon Michaellel! Évekkel később azonban, halála előtt nem sokkal felkereste a fiát, és arra kérte, hogy olvasson neki a Bibliából. Kérte, hogy bocsásson meg neki, buzdította, hogy szolgálja tovább Jehovát, és az volt a kívánsága, hogy tanulmányozzák a Bibliát.

Panamavárosban, Panamában egy hölgy meghallgatta a Tanúkat, amikor felkeresték az otthonában. Kapott egy folyóiratot, és kérte a testvéreket, hogy jöjjenek el újra. Miért? Soha nem felejtette el azt az időt, amikor az ország hegyvidéki területén tanítónő volt, és néhány Tanú gyermek járt az osztályába. Jóllehet nyomást gyakorolt rájuk, ők nem vettek részt soha a hazafias ünnepségeken. Egyszer, amikor a gyerekeknek olyan szósszal szolgálták fel a makarónit, amiben ki nem véreztetett csirke volt, ezek a gyerekek nem voltak hajlandóak megenni, még akkor sem, amikor a tanítónő azt mondta nekik, hogy csak a makarónit vegyék ki, és  hagyják ott a szószt. A kicsik elmondták, hogy a Biblia megtiltja a vér megevését (Csel 15:28, 29). A tanítónő nem osztotta nézeteiket, de akaratlanul is hatással volt rá a dolog. Addig még soha nem ismert senkit, aki ilyen feddhetetlenséget tanúsított volna vallási nézetei miatt. Ezért, amikor Jehova Tanúi évekkel később felkeresték, megkérte őket, hogy jöjjenek el ismét, hogy többet tudhasson meg arról, mire alapozzák hitnézeteiket. Bibliatanulmányozás kezdődött, és a hölgy kezdett eljárni minden összejövetelre. Most férjével és három gyermekével együtt szolgálja Jehovát, mert iskolájában ilyen kiváló példát mutattak a fiatal Tanúk.

Salvadorban egy hölgy, aki nagyra becsülte Jehova Tanúit, megkérdezte Omartól, hogy tanulmányozna-e hatéves fiával. Omar beleegyezett. Amikor a testvér elment a tanulmányozásra, meglepődött. A kisfiú, Mario kora reggel felkelt, és megfürdött. Felöltözött, és várta, hogy megjöjjön a testvér. Elkezdődött a tanulmányozás Az én könyvem bibliai történetekről című könyvből. A fiú anyja figyelt, miközben a varrnivalóval foglalatoskodott. A hölgy azt mondta, csak azt szeretné, ha fia olyan oktatásban részesülne, mint Jehova Tanúi gyermekei. A testvér az anya beleegyezését kérte, hogy elvihesse a kis Mariót az összejövetelekre, végül pedig a kongresszusokra. A fiú előrehaladt, és Omar segített neki, hogy a teljes idejű szolgálatot tekintse hosszú távú célkitűzésének. Idővel az édesanyja is elfogadta a bibliatanulmányozást, s megkeresztelkedett; Mario öccse hírnök lett, édesapja pedig most már eljár néhány összejövetelre. És Mario? Ő általános úttörő. Mennyire boldog Omar, hogy elvállalta a tanulmányozást azzal a hatéves kisfiúval!

Kellemes választ válthat ki az őszinte szívű személyekből, ha gyakorlott módon használjuk a Bibliát, ahogyan azt a következő tapasztalat is tanúsítja Jamaicából: „Egy fiatal hölgy, akit bemutattak nekem, elmondta, hogy nagyon sok kérdése van, amelyekre szeretne választ kapni. Megszerveztünk egy beszélgetést. Az első találkozásunkkor a hölgy azt mondta, hogy nem szeretné tanulmányozni egyik kiadványunkat sem, és azt sem szeretné, ha valamilyen összejövetelre hívnák. A kérdéseire szeretett volna választ kapni a Bibliából. Legtöbb kérdése a sabbath-tal és Jehova Tanúi  hitnézeteivel volt kapcsolatos. Csak a Bibliát használtuk, a King James Versiont. Minden egyes esetben, amikor írásszövegeket olvasott fel a kérdésére válaszként, ámulatba ejtette, mennyire világosak és ésszerűek az Írás szerinti válaszok. Ez így folytatódott három hétig. A következő látogatáskor a hölgynek nem volt több kérdése, ezért megkérdeztem: »Most hogyan legyen a továbbiakban?« Azt válaszolta, hogy szeretné elkezdeni a piros könyv, vagyis az Élj örökké könyv tanulmányozását. A 22. fejezetet választotta ki »Az igaz vallás felismerése« címmel. Ez után a fejezet után elkezdtük a könyvet az első fejezetnél. A hölgy később megkérdezte, mikor vannak az összejöveteleink. Elkezdett járni valamennyi összejövetelre; amikor az időpont ütközött a munkahelyi beosztásával, felmondott. A tanulmányozás még csak néhány hónapja tartott, amikor beiratkozott a Teokratikus Szolgálati Iskolába, és kereszteletlen hírnök lett.”

Bolíviában egy körzetfelvigyázónak volt egy szabadnapja az elszigetelt, kicsiny csoportoknál végzett látogatásai között, amit azzal töltött, hogy elment a szántóföldi szolgálatba annak a gyülekezetnek a tagjaival, amelynek a területén a szállása volt. Kíváncsi volt, ki fogja levezetni a csoport összejövetelét. Az összejövetel elnöklője egy másik testvérrel együtt jött. Az elnöklő testvérnek beszélő órája volt, és amikor az óra nyolc óra tizenöt percet jelzett, megkért valakit, hogy olvassa fel a napiszöveget; kérte, hogy fűzzenek hozzá gondolatokat az olvasottakhoz, majd a saját rövid megjegyzéseivel fejezte be. Az ima után minden jelenlevőt párba osztott, hogy együtt munkálkodjanak; még egy olyan testvérnőt is beosztott, aki nem volt jelen. „Milyen furcsa!” — gondolta a körzetfelvigyázó. Kicsivel később kiértek a területre, és az összejövetelt levezető testvér megkérdezte: „Pontosan hol is vagyunk most, és milyen irányban állok?” A körzetfelvigyázó ekkor döbbent rá, hogy a testvér vak. Miután tájékozódott, a testvér elkezdte mondani a területbeosztásokat. És még azt is megszervezte, hogy a délelőtt felénél váltsanak szolgálati társat az egymással együtt munkálkodók. Milyen szép példa ez arra, hogy valaki készségesen Jehova rendelkezésére áll, és bízik abban, hogy Jehova minden  hiányosságot ellensúlyoz! Amikor a körzetfelvigyázó elmondta a helyi véneknek, mennyire buzdító volt számára látni, ahogyan a testvér ilyen módon szolgál, a vének így válaszoltak: „Erre a testvérre mindig számíthatunk — mi is, és a csoportja is.”

Nicaraguában még mindig vannak ki nem utalt területek, és Jehova gondoskodik arról, hogy legyenek készséges munkások, akik elvégzik a szellemi aratást. Egy négy hónapos kampány keretében 100 ideiglenes különleges úttörőt, önfeláldozó fiatal testvéreket és testvérnőket küldtek ki összesen 22 településre. Vajon eredményesek voltak? Az emlékünnepi jelentéseikben együttesen 2674 jelenlevő szerepel. Öt új, elszigetelt csoport alakult erőfeszítéseik eredményeként. Ezenkívül testvérek, testvérnők, egyedül állók és házaspárok érkeztek Angliából, Costa Ricából, az Egyesült Államokból, Guatemalából, Kanadából, Németországból, Puerto Ricóról és Spanyolországból, hogy úttörőként szolgáljanak Nicaraguában. Ezek a más országból érkezett testvérek kiváló munkát végeznek azokkal a misszionáriusokkal együtt, akik az év folyamán kapták meg megbízatásukat Nicaraguába.

Nicaraguában nem nehéz tanulmányozásokat kezdeni. Amikor az egyik misszionárius éppen az összejövetelre igyekezett, odament hozzá egy férfi, és megkérdezte, hogy ez Jehova Tanúi csoportja-e. Azután elmondta, hogy szeretné tanulmányozni a Bibliát. Amikor felkeresték, a férfi részletesen elmesélte, milyen dolgokat élt át a nicaraguai háború idején. Egy alkalommal, amikor arra kapott parancsot, hogy tartóztasson le néhány Tanút, ezek az emberek olyan vendégszeretettel fogadták, hogy nem tudta teljesíteni a parancsot. Most azonban nagyon össze volt zavarodva. A háború alatt sok öldöklésben vett részt. Vajon megbocsát neki Isten? Az Ésaiás 1:15–18-at olvasták fel válaszként a kérdésére, ami után a férfi könnyekre fakadt a hála és a megkönnyebbülés érzése miatt. Azonnal tanulmányozás kezdődött. Amikor felismerte, hogy Isten tetszésének elnyerése érdekében ott kell hagynia a barátnőjét, és vissza kell mennie a feleségéhez, a férfi rögtön így reagált: „Nem nyolcvanszázalékosan, hanem százszázalékosan akarom szolgálni Jehovát.”

 A világ gyűlöli őket, mégis szeretetükről ismertek

Halála előtti utolsó éjszakán Jézus ezt mondta az apostolainak: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” Hozzáfűzte még: „Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ” (Ján 13:35; 15:19). Jézushoz hasonlóan Jehova modernkori Tanúit is gyűlöli a világ, mégis a szeretetükről ismertek.

Az ilyen bánásmód azonban gyakran végül a jó hír terjedésének előmozdításához, és nem a hátráltatásához járul hozzá. Elfogulatlan személyek időnként arra éreznek késztetést, hogy a Tanúk érdekében emeljenek szót. Némelyek még csatlakoznak is hozzájuk Jehova imádatában.

Amikor egy vén látogatást tett egy hírnökcsoportnál a Kaukázusban, a házat, ahol összejöttek, két órán keresztül egy  feldühödött tömeg vette körül, és azt követelték, hogy adják ki nekik a vén testvért és a csoportban levő más testvéreket. De a rendőrség közbeavatkozott. A rendőrőrsön a testvérek megragadták a lehetőséget, hogy tanúskodjanak. A rendőrfőnök érdeklődést mutatott. Most a családjával együtt rendszeresen tanulmányozza a Bibliát Jehova Tanúival.

Az oroszországi Irkutszkban két héttel egy kongresszus tervezett megkezdése előtt két pap kereste fel a stadion igazgatóját, és azt követelték, hogy mondja le a kongresszusi bérletet. Az igazgató megkérdezte, hogy miért. A válasz így hangzott: „Jehova Tanúi hamis vallás. Ők nem keresztények.” Az igazgató így felelt: „Nem az én dolgom kikutatni, melyik vallás igaz, és melyik nem. Az emberekről én a tetteik alapján alkotok véleményt, és nem a vallásuk alapján. Négy éve együtt dolgozom Jehova Tanúival, és meggyőződésem, hogy ők a legjobb emberek. Hála nekik, meg a szorgalmuknak, a stadion kitűnő állapotban van. Nélkülük a stadiont valószínűleg már bezárták volna, és már nem lennék az igazgatója. Ami pedig a módszereiket illeti, az az ő joguk, mit csinálnak, de ki tartja vissza önöket, hogy ugyanazt tegyék? Önök miért nem bérlik ki a stadiont, és miért nem próbálják meg ugyanezzel a módszerrel felkelteni az emberek figyelmét?” Ez a válasz feldühítette a papokat, és fenyegetőztek. Az igazgató azonban egyszerűen csak annyit mondott, hogy most legalábbis még ő vezeti a stadiont, és nem a papok.

Bár Jehova Tanúi, miként azt Jézus előre megmondta, „gyűlöletesek . . . minden nép előtt”, kiemelkedő szeretetükről is közismertek (Máté 24:9). Az ilyenfajta szeretet azonnal nyilvánvalóvá válik, amikor Jehova Tanúi teokratikus építkezéseken vesznek részt. Egy ilyen építkezés van folyamatban az oroszországi Szolnyehnojéban, ahol a jó hír Oroszországban folyó prédikálásával kapcsolatos tevékenységhez irodákat és Bétel-létesítményeket készítenek elő. Az építkezésen 530 testvér  és testvérnő dolgozik 30 különböző országból. Milyen nagyszerű szellemet tanúsítanak! Sokan a szabadságukat vették ki, hogy segítsenek. Mások feladták az állásukat, vagy eladták a lakásukat, hogy hosszabb ideig szolgálhassanak itt. Az orosz emberek iránti lelkes érdeklődésükre mutat az is, amilyen buzgalommal sokan közülük munkaidő után erőfeszítéseket tesznek az orosz nyelv elsajátítása érdekében.

Ilyen szerető segítség jutott el más országokba is. Június 8-án száz norvégiai testvér saját költségen Izlandra utazott, hogy segítséget nyújtson a testvéreknek két Királyság-terem párhuzamosan folyó építkezésén Keflavíkban és Selfossban.

Néhány személynek, aki ellenséges volt, megváltozott a szívállapota. Egy alkalommal például egy fiatal testvérnő házanként végzett látogatásokat Ukrajnában, amikor egy idősebb férfival találkozott, aki fizikai bántalmazással fenyegette, ha visszatérne. Testvérnőnk megkérte, hogy fogadjon el egy füzetet, és nem fogja többé háborgatni. De a testvérnő elvesztette a feljegyzését arról, hogy melyik házat kell kerülnie, és később tévedésből becsengetett a férfihoz. Amikor a testvérnő látta, ki nyit ajtót, félelem fogta el. Jehovához imádkozott. A férfi megszólalt: „Hölgyem, elolvastam az öntől kapott füzetet, és megváltozott a véleményem. Szeretném elkezdeni a Biblia tanulmányozását.”

A kongresszusainkra érkező látogatók hamar bizonyítékát látják, milyen szellem uralkodik Jehova népe körében. Szváziföldön egy ügyeletes tisztviselő az egyik kongresszusi helyszínen ámultan figyelte, amint a záró ülésszak után több száz testvér és testvérnő segített a szétbontásban és az általános takarításban. Szemléletmódja egészében megváltozott. Így nyilatkozott: „Nők, férfiak, fehérek, feketék és fiatalok mind összhangban és boldogan dolgoznak együtt, hogy néhány óra alatt tisztává varázsolják a létesítményt . . . Szívesen  látnánk önöket minden héten, hogy használják a pályát, ha szeretnék.”

A szeretet a gazdaságilag nehéz időkben is tettekre ösztönzi Jehova népét (1Ján 3:17, 18). A Zimbabwe északkeleti részén, a Dande völgyében idén súlyos szárazság sújtott. Amikor az országban más gyülekezetek tudomást szereztek a helyzetről, csodálatosan reagáltak. A testvérek zsákszámra adományoztak kukoricát, valamint ruhát és pénzt. Mások rendelkezésre bocsátották a teherautójukat, amivel el lehetett vinni a segélyszállítmányokat. Amikor a segélyt szállító csoport elérkezett az egyik távol eső gyülekezethez, egy házaspárra bukkantak, amely már két napja semmit nem evett. A feleség Tanú, beteg férje pedig nem hívő. A férj már elvesztette minden reményét, kedves testvérnőnk azonban biztosította őt meggyőződéséről, hogy Istene, Jehova gondoskodni fog számukra élelemről. Amikor a testvéreink megérkeztek, a testvérnő sírt örömében.

Hollandiában tíz gyülekezetünk tagjainak evakuálása vált szükségessé a gátakat érintő veszély miatt. A környéken levő gyülekezetek azonnal reagáltak. A testvérek az ország minden részéről szállást ajánlottak fel telefonon. A szükségesnél több felajánlás érkezett. Amikor a testvérek később visszatértek az otthonukba, a bútorok, a konyhai berendezések és a többi, visszahelyezésében a Területi Építőbizottságban tevékenykedő, szakképzett testvérek és más önkéntesek segítettek nekik. Ebben az évben számos országban élő testvéreink együttes tevékenysége eredményeképpen a háború sújtotta Boszniába is újra segélyszállítmányokat juttattak el.

Mindez kézzelfogható bizonyítékot szolgáltat arra, hogy ’harmonikusan illeszkedünk egymáshoz szeretetben’ (Kol 2:2, NW). Milyen csodálatos egy nemzetközi családhoz tartozni, amely olyan emberekből áll, akik igazán szeretik egymást!