Világméretű beszámoló

Építkezés azzal a céllal, hogy kielégítsék egy nagy sokaság szükségleteit

Jehova Tanúi 1935-ben megértették a Szentírásból Isten azon szándékát, hogy most, a dolgok jelenlegi rendszerében begyűjt egy nagy sokaságot, melynek az a kilátása, hogy örökké Jehovát szolgálja majd egy paradicsomi földön (Jel 7:9, 10). Még ugyanabban az évben a Tanúk első ízben nevezték el Királyság-teremnek az egyik hawaii összejöveteli helyüket. Most már több ezer ilyen Királyság-terem létezik, mely zsúfolásig tele van olyan emberekkel, akik magukévá tették a Biblia szívmelengető ígéreteit, és elfogadják annak igazságos irányadó mértékeit.

Milliók vannak rendszeresen jelen a Királyság-termekben megtartott összejöveteleken. Minden egyes évben több százezer ember keresztelkedik meg, így hát égető szükség van több Királyság-teremre. Egy 1998-as felmérés azt mutatta, hogy mintegy 8000-rel több Királyság-teremre lenne sürgősen szükség negyven fejlődő országban. Mit tudtak megvalósítani az elmúlt évben annak érdekében, hogy kielégítsék e szükségletet?

Kulcsfontosságú helyeken, mint amilyen Dél-Afrika, Ausztrália és Németország, területi Királyság-terem irodákat hoztak létre. Ezekből a munkaközpontokból építési felvigyázók segítik a Királyság-terem építési programok megszervezését Kelet- és Nyugat-Afrikában, Ázsia csendes-óceáni térségében, illetve Kelet-Európában. Eddig már 77 nemzetközi szolga segédkezik  ebben a munkában 21 afrikai és 7 kelet-európai országban, valamint még 4 országban Ázsia csendes-óceáni térségében. Két latin-amerikai országban ugyancsak segítenek. Ahol csak lehetséges, arra törekednek, hogy Királyság-termeket építő csoportokat hozzanak létre, melyeknek a tagjai teljes időben végzik ezt a munkát. Amilyen mértékben csak lehet, a helyi építési módszereket és építési anyagokat használják, a helyi testvéreket pedig arra buzdítják, hogy vegyenek részt az építkezésen. Ennek ellenére ezekben a csoportokban eleinte talán egy-két nemzetközi szolga veszi kezébe az irányítást, hogy a szükséges képzést biztosítsa. Ahol sürgős szükség van összejöveteli helyekre, de a gazdasági helyzet gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a helyi testvérek vegyék meg az építési anyagokat, a nemzetközi testvériség igyekszik ebben is segítséget nyújtani.

Miután Ghánában a testvérek segítséget kaptak abban, miként tegyék hatékonyabbá Királyság-terem építési programjukat, négy Királyság-terem helyett — mely az elmúlt évek átlaga volt — tavaly 13-at tudtak felépíteni. Burundiban nemzetközi segítséggel 11 Királyság-termet építettek fel csupán néhány hónap leforgása alatt. Gitegában (Burundi) az történt, hogy a Királyság-terem lett a legelső épület azon a dombon, melyre felépítették. A helyi szokásoknak megfelelően sok ottani lakos most úgy utal arra a dombra, hogy Jehova hegye.

Libériában 1998-ban negyven százalékos növekedés volt a hírnökök számában, 1999-ben pedig 19 százalékos. Minthogy az országban éveken át polgárháború dúlt, a legtöbb gyülekezetnek szüksége van Királyság-teremre. Ugyanakkor az itteni testvéreink többsége komoly megélhetési gondokkal küszködik, beleértve a munkanélküliséget is. Mennyire hálásak azért az anyagi segítségért, melyet más országokban élő testvéreiktől kaptak, ami lehetővé teszi számukra a szükséges Királyság-termek felépítését! Ugyancsak hálásak annak az öt nemzetközi szolgának a támogatásáért, akik azért jöttek, hogy segítsenek megszervezni az építési munkálatokat.

 Nigériában több mint 1800 további Királyság-teremre van szükség. Abeokutában (Nigéria) az az egység és szorgalom, amely az építkezésen részt vevő helyi Tanúkat jellemezte, arra indította a közeli templom lelkésznőjét, hogy önként felajánlja segítségét. Most már ő is Jehovát szolgálja abban a gyülekezetben, amelynek segített felépíteni a Királyság-termét. Togóban az egyik faluban olyan hevesen ellenezték a Királyság-terem építését, hogy a testvérek egy másik helyen kezdtek építkezni. De miután azok, akik az építkezés ellen voltak, látták, milyen szép Királyság-terem épül, megkérdezték, hogy nem lehetne-e a vita tárgyát képező területen is építeni egy termet.

Srí Lankán a gyülekezetek magánotthonokban tartják az összejöveteleket, illetve kókuszdiólevelekkel fedett, kis, átmeneti építményekben, vagy a hátsó udvaron kifeszített sátorponyva alatt. Mennyire hálásak azért, hogy most jóval alkalmasabb, méltóságteljesebb imádati helyeik lesznek! Tizenhárom Királyság-terem építése van jelenleg folyamatban Srí Lankán, húsz további terem tervezés alatt áll, a következő öt évben pedig ötven terem megépítését vették tervbe.

Ha van megfelelő Királyság-terem, az emberek jobban hajlanak arra, hogy elmenjenek az összejövetelre, és így hasznot merítsenek a Jehovától jövő oktatásból. Így hát, amikor egy nagy, új Királyság-terem épült a perui Lima külvárosában, a termet használó mindhárom gyülekezetben megnőtt a jelenlévők száma, és egy éven belül 75 új hírnök kezdett részt venni a szántóföldi szolgálatban.

A nagyobb városokban, ahol sok a gyülekezet, jól kihasználják az építési telkeket azáltal, hogy olyan épületeket emelnek, melyek több Királyság-teremből állnak. A május 29—30-i hétvégén három ilyen Királyság-terem komplexumot adtak át Romániában. Az egyik ezek közül Cluj-Napocában (Kolozsváron) négy Királyság-termet foglal magában; egy másik pedig kettőt. A hétvége második napján Tîrgu-Mureşben (Marosvásárhelyen) átadtak egy 7 Királyság-teremből álló komplexumot.

 Kongresszusi termekről gondoskodnak

A nagyobb összejöveteleknek sok országban építenek kongresszusi termeket. Észtországban az év folyamán két olyan komplexumot adtak át, mely Királyság-termeket, illetve kongresszusi termet foglal magában. Mindkét komplexum három önálló Királyság-teremből áll, melyek együtt alkotnak egy nagy kongresszusi termet. Lengyelországban kiemelkedő esemény volt ebben a szolgálati évben, amikor egyetlen hétvégén három kongresszusi termet adtak át. Ezen a különleges alkalmon ketten is részt vettek a Vezető Testületből, Theodore Jaracz és Daniel Sydlik, és mindegyik teremben lelkesítő előadásokat tartottak. A termek közül a legnagyobbhoz, mely Sosnowiec városában van, még egy 6400 férőhelyes létesítményt is építettek, ahol öt kerületkongresszust tartottak meg július hónapban.

Az Egyesült Államokban, ahol most már 980 419 Királyság-hírnök szolgál, az elmúlt év folyamán négy újabb kongresszusi termet adtak át, és ezzel összesen negyvenre nőtt a kongresszusi termek száma. Brazíliában, ahol 528 034 hírnök szolgál, a tizenhetedik kongresszusi termet avatták fel. Ez a tízezer férőhelyes, két előadóteremből álló létesítmény körülbelül egyórányi autóútra van São Paulótól. Az év folyamán Nigériában újabb két, nyitott oldalú kongresszusi termet adtak át — egyet Otában, egy másikat pedig Ibadanban — tízezer, illetve ötezer férőhellyel.

Más létesítmények is épülnek, hogy támogassák az egész földre kiterjedő bibliai oktatóprogramot.

Őrtorony Oktatási Központ

Az első néhány fontos jogi lépést még 1986-ban tették meg, azzal a céllal, hogy megépíthessék a mostani, 28 épületből álló Őrtorony Oktatási Központot a New York-i Pattersonban, az Egyesült Államokban. 1989-ben végre lehetővé vált, hogy megkezdődjön az építkezés. 1994-re a Jehova Tanúi oktatási tevékenységével kapcsolatos különféle osztályok kezdték használatba venni az épületeket. 1995-ben a Gileád Iskolát is azokba  a létesítményekbe helyezték át. Ezenkívül ott működnek a fiókbizottsági tagok és az utazófelvigyázók képzésére létrehozott iskolák. Végül 1999-ben megtartották az átadási programot. (Az erről szóló beszámoló Az Őrtorony 1999. november 15-i számában jelent meg.) Minden évben Tanúk és más érdeklődők tízezrei jönnek, hogy megtekintsék a létesítményeket, és örvendeznek, mikor látják, mi minden valósulhatott meg a tőlük jövő önkéntes adományokból, a készséges testvérek és testvérnők együttes igyekezetéből, és mindenekfelett pedig Jehova áldásából.

Fiókhivatali létesítmények, melyekre szükség van

A Jehovát dicsőítők számbeli növekedése sok országban azt is szükségessé tette, hogy új fiókhivatalt építsenek. Az ilyen fiókhivatalok, illetve a világközpont személyzetét is a Bétel-család tagjai alkotják, akik a különleges teljes idejű szolgák rendjébe tartoznak.

BOLÍVIA: Rendkívüli teokratikus terjeszkedés vezetett az új fiókhivatali létesítmények átadásához a bolíviai Santa Cruzban 1999. március 20-án. Az előző fiókhivatal 1968-ban történt átadása óta a Királyság-hirdetők száma Bolíviában 714-ről 15 388-ra növekedett, mely minden idők csúcsa; az 1999-ben megtartott Emlékünnepen pedig az összes jelenlévő száma elérte az 53 312 főt.

A bolíviai trópusi síkságon található új fiókhivatal teljes egészében helyi munkaerőből épült fel — nagyrészt a Tanúk önkéntes munkájával —, és a helyi építőanyagok ízléses felhasználásával. A végeredmény egy olyan építmény lett, mely még légkondicionálás nélkül is elviselhető, hűs hőmérsékletet biztosít, és olyan a kialakítása, mely szépen harmonizál az erdő borította vidékkel. Gerrit Löschnek, a Vezető Testület egyik tagjának a látogatásakor adták át Jehovának ezeket a létesítményeket, az ország első kongresszusi termével együtt. Ezen a boldog eseményen több ezer bolíviai Tanú volt jelen, és még tizenegy országból érkeztek látogatók, köztük olyan misszionáriusok is, akik az itteni misszionáriusi munka 54 éves története folyamán valamikor Bolíviában szolgáltak.

 MOZAMBIK: „Jehova nagy és igen dicséretre méltó” (Zsolt 48:1, NW [48:2]). A Mozambikban élő Jehova Tanúi körében ez egy közkedvelt mondás, és sűrűn lehetett hallani 1998. december 19-én, amikor átadták az új fiókhivatali létesítményeket az Indiai-óceán partjaihoz közeli Maputóban. Néhány évvel korábban ez még elképzelhetetlennek tűnt. Jehova Tanúi kormányzati betiltás alatt álltak több mint két évtizeden keresztül, egészen 1991-ig. Abban az évben még alig több mint hatezren voltak. 1998 végén pedig már 29 514-es hírnökcsúcsot jelentettek. Új fiókhivatali létesítményekre volt szükség.

Hogyan épült fel ez a fiókhivatal, hiszen a mozambiki testvérek többségének nem volt tapasztalata ilyenfajta építési munkában? Segítség érkezett sok nemzetközi szolga és önkéntes személyében, és ők a feladat végzése közben kiképezték a helyi Tanúkat. Az átadáson 15 országból voltak jelen vendégek, és ugyanazon a hétvégén átadták az első mozambiki kongresszusi termet is Matolában, 26 kilométerrel távolabb. Való igaz: Jehova nagy! Az ő szerető gondoskodása nélkül Mozambikban élő szolgái sosem lehettek volna ilyen történelmi események tanúi.

ÚJ-KALEDÓNIA: 1998. október 24-én új fiókhivatalt és kongresszusi termet adtak át Új-Kaledóniában. A létesítményekkel több mint háromszorosára nőtt a fiókhivatal mérete. Három fordítói csapat működik itt, hogy kielégítse Új-Kaledónia, illetve a hozzá tartozó területek szükségleteit.

Az átadás boldog és színpompás esemény volt. A program különlegessége egy audiovizuális bemutató volt, mely az építkezés kiemelkedő eseményeit mutatta be. Az új-kaledóniai Jehova Tanúi különleges örömére a Vezető Testületből Lloyd Barry is velük volt ezen az eseményen, hogy megtartsa az átadási beszédet.

SZENEGÁL: Azóta, hogy 1951-ben megérkezett az első Jehova Tanúja, Szenegálban nagy erőfeszítéseket tettek, hogy elérjék azt a több millió embert, aki e fiókhivatalhoz tartozó területen él. Tizennyolc országból 194 misszionárius jött eddig az országba, hogy itt szolgáljon. Több száz embernek segítettek már abban,  hogy csatlakozzanak Jehova szolgálatához ezen a területen, ahol a lakosság több mint kilencven százaléka nem keresztény.

Cape Almadiesben, Dakar külvárosában az új fiókhivatal építésénél olyan módszereket alkalmaztak, melyeket a környéken élők többsége addig még nem ismert. A szemlélődők tapsoltak és hurráztak, amint a daru egyenként a helyére emelte a hatalmas, előre gyártott építőelemeket. Minden pontosan és simán ment; úgy, ahogy kell. Az afrikai szárazföld e legnyugatabbra eső csücskén az 1999. június 19-én megtartott átadási program végén minden jelenlévő szívvel-lélekkel csatlakozott a „Hálát adunk neked, Jehova” című ének énekléséhez.

 Afrika

Jehova Tanúi modern kori történelme Afrikában az 1880-as évek kezdetére nyúlik vissza. Az 1920-as évekre kiterjedtebbé vált a nyilvános prédikálómunka e kontinensen. A múlt évben a Tanúk Afrika-szerte több mint 830 000-es csúcslétszámban vettek részt abban, hogy a környezetükben élőknek és másoknak beszéljenek „az Istennek nagyságos dolgairól” (Csel 2:11).

Igazán buzdító látni, hogy sok fiatal a területének tekinti az iskolát, és ott is tanúskodik. Dorcas, egy fiatal mozambiki testvérnő célul tűzte ki magának, hogy tanúskodik az igazgatónak és az iskola minden tanárának, valamint az osztálytársainak is. Jelenleg nyolc bibliatanulmányozást vezet, és azok közül, akikkel tanulmányoz, hatan rendszeresen járnak az összejövetelekre. Három másik személy már eljutott a megkeresztelkedésig, és idővel alkalmas lett az általánosúttörő-szolgálatra. Dorcas tanárai és tanárnői közül négyen többször is elfogadták a lány meghívását, hogy vegyenek részt a gyülekezeti összejöveteleken. Az egyik tanárral most Dorcas édesapja tanulmányoz. Egy tanárnő — akinek Dorcas öt éve kezdett tanúskodni, amikor még másik iskolába járt — a lány állhatatosságának eredményeként végül is beleegyezett, hogy Dorcasszal tanulmányozza a Bibliát, azzal a céllal, hogy ő is részt vehessen az igaz imádatban.

Nigériában, ahol a becslések szerint ötmillió hallássérült él, 1995 óta nagyobb figyelmet szentelnek az ő szükségleteiknek is. Sok halló hírnök, amikor látta, hogy a kerületkongresszuson az előadásokat jelnyelven is tolmácsolják, meg akarta tanulni, miként fejezze  ki magát ezen a nyelven. Alig több mint egy év alatt 61 gyülekezetből 216 hírnök és úttörő tanulta meg a jelnyelvet olyan szinten, hogy bibliatanulmányozásokat vezethessen, és tolmácsolhasson az összejöveteleken. Most már több mint nyolcvan gyülekezetben tartanak olyan összejöveteleket, melyeken tolmácsolnak a siketek érdekében.

Florence, egy Elefántcsontparton élő nő fiatalkorában elhatározta, hogy apáca lesz. De kedvét szegték azzal, hogy titoknak minősítettek olyan tanításokat, melyekre nem volt magyarázat, és megbotránkoztatta, hogy az egyik pap többször is erkölcstelen ajánlatokat tett neki. Kilépett a zárdából. Később Burkina Fasóban Jehova Tanúi rátaláltak a házról házra végzett szolgálatuk során. A Mit kíván meg füzet és az Ismeret könyv tanulmányozása hamarosan arra indította őt, hogy Jehova boldog szolgája legyen.

A Közép-afrikai Köztársaságban Bangui városában az év folyamán kétszer is megnyitották a Királyság-termeket és magánotthonokat azok előtt a Tanúk előtt, akik szükségesnek látták, hogy a folyón átkelve elmeneküljenek a háború sújtotta Kongói Demokratikus Köztársaságból. Júliusban több mint kétszáz testvérnek és testvérnőnek kellett átmennie a családjával és más emberekkel együtt Banguiba. Míg a menekültek többsége a szabad ég alatt zsúfolódott össze a kikötőnél, a testvéreinkről nemcsak fizikailag, de szellemileg is gondoskodtak. Intézkedtek, hogy két Királyság-teremben megtartsák nekik lingala nyelven mind az öt heti összejövetelt. Az egyik helyhatósági személy megfigyelte mindezt, és a következőket mondta: „Bámulatba ejtő, amit önök tettek, hogy megnyitották termeiket, szállást adva e szegény embereknek. Dicséret jár ezért önöknek.” Egy másik férfi, aki éppen a terem mellett ment el, megállította az egyik misszionáriust, és kijelentette: „Maguk olyan emberek, akik a szerint is élnek, amit prédikálnak. Fogadják ezért a legjobb kívánságaimat. Isten megáldja majd ezért magukat.”

Évekkel ezelőtt egy ghánai kereszteletlen hírnök a kórházi tartózkodása idején tanúskodott a betegágyaknál, bár ő maga is igen beteg volt. Néhányan értékeléssel hallgatták, mások elutasították, az egyik nő pedig meghallgatta, de látszólag nem voltak rá hatással a mondottak. Évek múlva, a Ghánában megtartott „Isten szerinti  életút” kerületkongresszusok egyikén a hírnök, aki ekkor már különleges úttörő volt, találkozott ezzel a nővel, és felismerte.

— Hogyhogy itt találkozunk? — kérdezte tőle az úttörő testvérnő.

— Jehova annyira csodálatos! — felelte ő. — Sokat gondoltam arra, látlak-e még valaha, hogy megköszönhessem neked, amiért a szívembe ültetted a Királyság-igazságot a kórházban. Akkor túlságosan rosszul éreztem magamat ahhoz, hogy válaszoljak, de egyfolytában azon gondolkoztam és merengtem, amit a paradicsomi életről mondtál, mely Isten Királysága alatt fog megvalósulni, amikor majd „nem mondja a lakos: beteg vagyok”. Rögtön, amint elhagytam a kórházat, felkutattam Jehova Tanúit, ők pedig további ismeretekre tanítottak. Nem sokkal később elköltöztem. Az új lakóhelyemen is megkerestem Jehova Tanúit, és folytattam a bibliatanulmányozást. Ennek köszönhetően holnap megkeresztelkedhetek ezen a kongresszuson.

A két nő örömében sírva borult egymás nyakába. Ez a kórházi tanúskodás igazán nagyszerű eredménnyel járt!

Maliban egy asszony, aki rontó varázslat miatt már 13 éve nyomorék volt, kapcsolatba került Jehova Tanúival. Csak kezén és térdén csúszva tudott közlekedni. Tanulmányozni kezdték vele a Bibliát. Beszéltek neki a gyülekezeti összejövetelekről, de tekintettel az asszony fizikai korlátozottságának mértékére, testvérnőnk nemigen hitte, hogy eljön a Királyság-terembe. Ám az igazság elérte az asszony szívét. Képzelhetjük, mennyire meglepődtek a testvérek és testvérnők, amikor meglátták őt a Királyság-terem előtt, várva, hogy megkezdődjön az összejövetel. Az összejövetel végén intézkedtek, hogy hazavigye őt az egyik testvér, akinek van autója. Amint előrehaladt a tanulmányozásban, és megerősödött a Jehovába vetett hite, kiszabadult a gonosz szellemek fogságából. Lassacskán megint képes volt használni a lábait, és hat hónap elteltével újból tudott járni! Most már Jehova megkeresztelt szolgája.

Ugandában egy általános úttörő, amikor már második napja dolgozott új munkahelyén, beszélgetésbe elegyedett az egyik munkatársával az ebédszünetben. Így szólította meg:

— Tudja, nekem eléggé nehezen megy, hogy megjegyezzem az összes munkatársam nevét.

 — Emiatt ne aggódjon — szólt a kolléga. — Nem kell hozzá sok idő, és mindet tudni fogja. Engem Williamnek hívnak.

— Köszönöm, hogy bemutatkozott — felelte az úttörő. — Ez nagyon kedves öntől. Úgy tudom, a világon mindenütt nehézséget okoz az, hogy megismerjük mások nevét.

— Mit ért ezalatt? — kérdezte William.

Az úttörő így folytatta:

— Például, ha feltennék önnek azt a kérdést, mi a neve a világegyetem és minden élőlény Teremtőjének, könnyen tudna rá válaszolni?

Az Isten nevéről folyó beszélgetés eredményeként már másnap beindult a bibliatanulmányozás. William meghívta az úttörőt az otthonába, hogy beszéljen a családjával is. Most e családban már öt megkeresztelt Tanú van. Az Emlékünnep előtt az úttörő irodáról irodára járva meghívta munkatársait e fontos eseményre. Micsoda öröm volt látni, hogy negyvenen el is mentek!

Afrikában sok ember szenvedett az országában dúló háborúk miatt. Nemegyszer menekülniük kellett az otthonaikból. Azok a menekültek viszont, akik Jehova Tanúi közé tartoznak, nem hagynak fel a jó hír hirdetésével. A nyugat-afrikai Bissau-Guinea fővárosából sok testvér és testvérnő menekült a 240 kilométerrel távolabb eső Buba városába. Lakott már ott egy testvér a feleségével, de nem volt gyülekezet a városban. Ám amint megérkeztek a Tanúk a fővárosból, csakhamar megszervezték az összejöveteleket, és előrelendült a tanúskodómunka. Hamarosan már negyvenen vettek részt az összejöveteleken, és hetven bibliatanulmányozást vezettek.

Burundiban a giteranyi gyülekezetből harminc hírnök mintegy 160 kilométert gyalogolt, hogy részt vehessen a körzetkongresszuson, melyet Kayanzában tartottak meg. Az út három napot vett igénybe. Akiknek volt kerékpárjuk, másokat is felvettek egy útszakaszon, majd visszatértek azokhoz, akik még hátul gyalogoltak, és őket is elszállították bizonyos távolságra, és így tovább. Nzeyimana Jean az egész családjával megtette ezt az utat — feleségével, anyósával és hét gyermekével, akik közül az egyik gyermekbénulásban szenved, és bottal jár. Tele örömmel, mindannyian megérkeztek a kongresszus helyszínére.

 Amerika

A XVIII. századra a teljes Bibliához hozzá lehetett jutni angol, francia, spanyol és portugál nyelven, melyek Amerikában a legszélesebb körben beszélt nyelvek lettek. A XIX. század második felében Jehova Tanúi, ahogyan később ismertté váltak, egy bibliai oktatóprogramba fogtak, mellyel 1935-re szinte minden amerikai országba eljutottak. Jelenleg 2 769 625 buzgó Tanú él ezekben az országokban.

Néhány vidéken a jó hír prédikálása még akkor sem hagy alább, ha igen hidegre fordul az idő. Alaszkában egy vén a North Pole-i gyülekezetből arról számol be, hogy az ajtóról ajtóra végzett szolgálatot még –37 °C-nál is végzik, az összejövetelek pedig még akkor sem maradnak el, ha a hőmérséklet egészen –48 °C-ig süllyed. Ilyen körülmények között a szolgálat kitartást kíván meg.

Némely nagyvárosi területen sok az olyan épület, ahol a bűnözéstől való félelem miatt a házigazdák csak ritkán adnak arra lehetőséget, hogy a hírnökök szemtől szembe beszélgethessenek velük. Argentínában egy testvérnő, aki éppen ilyen épületben végezte a tanúskodómunkát, kaputelefonon beszélt egy hölggyel, aki figyelmesen meghallgatta. Megállapodtak abban, hogy egy másik alkalommal folytatják majd a beszélgetést. A hírnök sok újralátogatást végzett, anélkül hogy személyesen találkozott volna a házigazdával. Ennek ellenére érdekes beszélgetéseket folytattak  kaputelefonon, és a hírnök írásszövegeket is felolvasott. Végül, négy hónap után a hölgy behívta a testvérnőt a lakásába, és elkezdték tanulmányozni a Bibliát. A hírnök kitartó türelme elnyerte jutalmát.

Az Egyesült Államokban több mint 17 000 idősek otthona van, ahol több százezernyi idős ember van elhelyezve. Hogyan lehet elérni ezeket az időseket a jó hírrel? Néhány gyülekezet nagyszerű eredményeket ért el oly módon, hogy egy ilyen intézmény programszervezőjéhez fordult, és felajánlotta, hogy segít a bentlakók szellemi szükségleteinek kielégítésében. Az egyik ilyen esetben elmagyarázták, hogy a gyülekezetből önkéntes jelentkezők szívesen vezetnének ingyenes heti bibliatanulmányozásokat bárkivel, aki csak szeretne ilyenen részt venni. Az ajánlatot örömmel fogadták. Nemegyszer a személyzet, a családtagok és más látogatók meg az önkéntes szolgálatot végzők között is volt olyan, aki csatlakozni akart a tanulmányozáshoz. A programszervezőnő ezt írta: „Ez a tanulmányozó csoport szellemi segítségről gondoskodik, és hozzájárul ahhoz, hogy az itt lakók jobban érezzék magukat. Vitathatatlan, hogy szeretik tanulmányozni a Bibliát.” A programszervező értékelte, milyen ösztönző volt szellemileg ez a tanulmányozás az idősekre. Az egyik idős asszony, aki nem beszélt azóta, hogy megérkezett az idősek otthonába, a személyzet örömére kezdett hozzászólni a tanulmányozáson. Egy idős férfi pedig, aki az otthonban sohasem vett részt semmiféle csoporttevékenységben sem, lelkesen csatlakozott a bibliatanulmányozáshoz.

Chilében egy testvérnő temetőben tanúskodott, és megszólított egy asszonyt, aki balesetben veszítette el tizenkét éves fiát. E gyászoló anya naponta kétszer is felkereste fia sírját. A Tanú megosztotta vele a feltámadás reménységét, és elkezdték a bibliatanulmányozást. Az asszony beszélt erről a szomszédnőjének, aki ugyancsak elveszítette kisfiát, és naponta elment fia sírjához. Ő is elkezdett tanulmányozni. Ennek az asszonynak az édesanyja, mikor ellátogatott a temetőbe, arra kérte a papot, hogy  mondjon egy misét elhunyt unokájáért. A pap visszatetsző válasza miatt a nagymama felhagyott a templomba járással, és elkezdte tanulmányozni a Bibliát. Most már ez a három asszony is megosztja másokkal újonnan talált reménységét a temetőben.

Engednéd, hogy Jehova felhasználjon téged abban, hogy segíts valakinek az igazság megismerésében, még ha személyes képességeid korlátozottak is? Egy misszionárius Costa Ricában ezt tette. A testvérnő még nehezen tudta kifejezni magát spanyolul. Ennek ellenére bevezette a bibliatanulmányozást Anánál, aki hithű katolikus volt. A Biblián kívül a Mit kíván meg tőlünk Isten? című füzetet használta a tanulmányozáshoz. Anának rossz a látása, így hát csak hallgatta a bekezdések és az írásszövegek felolvasását, majd pedig megjegyzést fűzött az elhangzottakhoz. Az egyik héten ezeket a buzdító szavakat mondta a misszionárius testvérnőnek: „Engem nem zavar, hogy nem mindig értjük egymást tökéletesen. Azok között, amikről beszélgettünk, sok minden van, ami eltér a katolikus egyház tanításától. Ha tökéletesen megszerkesztett, hosszadalmas magyarázatokat kaptam volna, nem hiszem el őket, te azonban egyenesen a Bibliából mutattad meg nekem ezeket a dolgokat, anélkül hogy sok kiegészítést fűztél volna hozzá, és így látom, hogy valóban ez az, amit a Biblia tanít.”

Nicaraguában a Tanúk különleges erőfeszítést tettek, hogy az Ébredjetek! bizonyos számait elvigyék a tanárokhoz. A „Milyen reményük van a mai fiataloknak?” című cikksorozat példa arra, milyen témájú folyóiratokat választottak ki. Kétségtelen, mennyire értékes ez a felvilágosítás. Az egyik városban egy tanárnő ugyan elutasító volt, egy iskolaigazgató viszont megkérte a Tanúkat, hogy tartsanak bemutatót az egybegyűlt tanulóknak. Egy másfél órás, több részből álló programot adtak elő, és sok tanuló kért a kiadványokból. Ezt követően az a tanárnő, aki korábban elutasító volt, most már kérte, hogy a Tanúk abban az iskolában is ismételjék meg a bemutatót, ahol ő az igazgató. Így is történt. A tanárnővel bibliatanulmányozás kezdődött, és most az a kérése, hogy a Tanúk havonta tartsanak előadásokat a tanulóknak.

 Eurázsia

Az Eurázsia név Európára és Ázsiára mint egybefüggő szárazföldre utal. Itt beszélt Jehova először a jó hírről Ábrahámnak (Gal 3:8). Szintén itt fektette le Jézus Krisztus az alapjait az evangelizálómunkának, mely még napjainkban is folyik (Máté 28:19, 20). Jehova Tanúi arra törekednek, hogy megosszák a jó hírt az emberekkel a mintegy nyolcvan eurázsiai ország mindegyikében. Az a több száz nyelv, melyen a Watch Tower Society már korábban is nyomtatott bibliai irodalmat, 1995 óta újabb 36 nyelvvel bővült, melyek által további 170 000 000 embert érhetnek el a földnek ezen a részén. Közöttük vannak a következő nyelvek is: pandzsábi (nasztilik betűs), üzbég, kazak, tádzsik, azerbajdzsán és mongol.

Koszovóban a komoly gondok miatt 1999 folyamán elmérgesedett a helyzet. Közel 800 000 koszovói albán menekült a szomszédos országokba. Közülük mintegy 500 000-en Albániába menekültek. A menekültek között volt 14 Jehova Tanúja és a nyolc gyermekük is. Az albán Tanúk kitárták otthonaikat, és segítettek ezeknek a testvéreknek egy rendkívül nehéz időszakon át. Ahogy súlyosbodott az etnikai konfliktus, egyre nyilvánvalóbbá vált a koszovói testvérek számára, mi most a legfontosabb. Meg akartak bizonyosodni arról, hogy szerb testvéreik biztonságban vannak-e. A szerb testvérek pedig különleges erőfeszítéseket tettek, hogy kapcsolatba léphessenek albán testvéreikkel,  és megbizonyosodjanak biztonságukról. Micsoda szeretet a körülöttük uralkodó etnikai gyűlölettel szemben! Négy hónap után a koszovói testvérek már alig várták, hogy hazatérhessenek. Nem azzal törődtek, hogy anyagi javakból vigyenek magukkal minél többet. Ehelyett inkább több doboz irodalmat kértek, amit felhasználhatnak ahhoz, hogy elvigyék másoknak Isten Királyságának vigasztaló üzenetét.

Belgiumban egy Tanú kaputelefonon beszélt egy nővel, aki nyíltan megmondta, hogy pillanatnyilag semmi kedve ilyesmiről beszélgetni. Testvérnőnk felajánlotta neki, hogy majd később felhívja telefonon. Amikor néhány nap múlva tényleg telefonált, az asszony meglepődött, de elmondta a testvérnőnek, hogy el kell költöznie, és hogy azzal a kéréssel fordult a népjóléti hivatalhoz, hogy segítsenek neki új lakást találni. Egy következő telefonbeszélgetés után megszakadt közöttük a kapcsolat, így hát a Tanú elhatározta, hogy levelet ír neki, és a népjóléti hivatalon keresztül küldi el. Ott a levelet betették a nő nyilvántartási aktái közé, és néhány hét múlva meg is kapta a levelet, így hát újra kapcsolatba került a testvérnővel. Éppen ez idő tájt A mi Királyság-szolgálatunk a következőket mondta: „Ha mindannyian együttes erőfeszítést teszünk, hogy bibliatanulmányozásokat kezdjünk, és ha imádkozunk azért, hogy Jehova áldja meg az erőfeszítéseinket, akkor biztosan fogunk találni új tanulmányozókat!” Testvérnőnk buzgó imában fordult Jehovához, majd pedig telefonált az asszonynak, és elmondta neki, hogy nagy örömmel tanulmányozná vele a Bibliát. Az asszony beleegyezett. Most már a férjével együtt részt vesz a gyülekezeti összejöveteleken, és a családjával és a barátaival is megosztja azt a sok jót, amiről tanul.

Az egyik malajziai városban, ahol addig még alig tanúskodtak, egy esős napon egy ideiglenes különleges úttörőként szolgáló testvérnő meg a társa boltosokkal beszélgetett. Egy középiskolás diáklány, aki a közelben álldogált, arra várva, hogy elálljon a zuhogó eső, odament hozzájuk, és kért abból a kiadványból, melyet éppen felkínáltak. Az úttörők beszéltek neki az ingyenes  házi bibliatanulmányozás lehetőségéről, és elmagyarázták, hol van a szállásuk. Egy héttel később a lány telefonált. Kiolvasta az összes nála lévő kiadványt, és szeretett volna többet is kapni. Elkezdődött vele a bibliatanulmányozás. A lány lelkes olvasó, és szinte mindegyik látogatásuk után kért további kiadványokat az úttörőktől. Olykor még késő este is felhívta őket, hogy szeretne kapni olyan irodalmat, melyre a kiadványok utaltak. Mivel az úttörők csak átmenetileg tartózkodtak abban a városban, a tanulmányozást részben személyesen, részben pedig levélben folytatták. A lány két hónap alatt befejezte az Ismeret könyvet. Ezenkívül még prédikált is a barátainak, meg amikor buszon utazott. Jól haladt előre, így most már kereszteletlen hírnök, és alig várja, hogy alkalmas legyen a megkeresztelkedésre.

Olaszországban egy Tanú összebarátkozott új szomszédjával. A szomszédasszony Németországból tért vissza Olaszországba, mivel a férjének állást kínáltak fel. Ámde az állásból nem lett semmi. Így a férje a családot Olaszországban hagyva újra külföldre ment munkát keresni. Mialatt a férj távol volt, a Tanú-házaspár segített a feleségnek a bevásárlásban, elvitték a kisfiát az iskolába, meghívták a gyerekekkel együtt étkezésekre, és lelkileg is támogatták, amire nagy szüksége volt. Az asszony megkérdezte tőlük, hogy miért teszik mindezt. Mit válaszoltak? „Mivel Jehova Tanúi vagyunk, szeretjük a felebarátainkat.” Az asszony azt mondta, hogy eddig sosem volt ideje meghallgatni a Tanúkat, de most már kíváncsi, hogy vajon miben hisznek. Bevezettek nála egy rendszeres bibliatanulmányozást, és kezdett részt venni a gyülekezeti összejöveteleken is. Időközben hazajött a férje. A Tanúk neki is felkínálták a bibliatanulmányozást, de ő visszautasította, mivel nyugtalan volt; megint azzal küszködött, hogy állást találjon. Amikor a család Olaszország egy másik vidékére költözött, a Tanúk megszerezték az ottani Királyság-terem címét, és bátorították az asszonyt, hogy menjen el oda. Ennek ellenére annyira bátortalan volt, hogy mégsem ment el. Mindazonáltal testvérnőnk minden héten felhívta, és ébren tartotta a Jehova iránti érdeklődését. Később, amikor az asszony meglátott két Tanút az utcán  tanúskodni, megkérte őket, hogy tanulmányozzák vele a Bibliát. Az összejövetelekre is kezdett járni. Idővel a férje talált magának munkát. Ő is kérte, hogy tanulmányozzanak vele. Most már mindketten önátadott és megkeresztelt keresztények. Két idősebb gyermekük szintén megkeresztelkedett, a harmadik pedig kereszteletlen hírnök.

Luxemburgban egy úttörő testvérnőt komolyan érdekelte az, hogy mindenkit el tudjon érni a területén. Az egyik háznál mindig le volt eresztve a redőny, és senki sem volt otthon. Egy nap azonban, mikor az úttörő testvérnő a kislányáért ment az iskolába, útközben észrevette, hogy egy autó áll az örökösen „nincs otthon” ház előtt. Bár éppen akkor nem kifejezetten az volt a célja, hogy szántóföldi szolgálatot végezzen, mégsem akarta elszalasztani ezt az alkalmat. Csengetett. A férfi, aki a csengetésre ajtót nyitott, azt mondta, hogy nem igazán érdekli a Biblia, de szeretne többet tudni Jézus Krisztusról. A testvérnő otthagyta nála A legnagyobb ember, aki valaha élt című könyvet. Miután a férjével jó néhányszor újralátogatást tettek, elkezdődött a tanulmányozás. Eleinte azonban a férfi a zsúfolt időbeosztása miatt csak abba egyezett bele, hogy háromhetenként tanulmányozzanak. Lassacskán azonban megváltozott a szemléletmódja. Felismerte, hogy több időt kell szánnia Isten akaratának a tanulmányozására és cselekvésére. Abbahagyta a megszállott asztaliteniszezést, melynek hetente négy estét szentelt. Amikor már tisztán látta a keresztény semlegesség kérdését, felmondott a munkahelyén, és elfogadott egy olyan álláslehetőséget, ahol az előző keresetének még a felénél is kevesebb fizetést kapott. Mit érzett ezzel a változtatással kapcsolatban? Ezt mondta: „Boldogan tettem. Hiszen én igazán azt akartam, hogy az életemet összhangba hozzam a bibliai alapelvekkel. Továbbra is előrehaladtam az igazságban, míg már semmi nem állt annak útjában, hogy kereszteletlen hírnök legyek; öt hónappal később pedig vízben való megkeresztelkedéssel szimbolizáltam Jehovának tett önátadásomat.” Mennyire hálás most azért, hogy az úttörő testvérnő olyan alaposan végezte szolgálatát!

 Földünk szigetei

Jehova arra biztatja az egész föld lakóit, beleértve azokat is, akik szigeteken élnek, hogy örvendezzenek királyi uralmának (Zsolt 97:1). Már i. sz. 33 pünkösdjén is voltak szigetlakók azok között, akik elfogadták e felhívást, mégpedig Kréta szigetéről valók. A XX. században a föld szigetein lakók közül már több tízezren válaszoltak e felhívásra. A Fülöp-szigeteken 132 496-an beszélnek másoknak Jehova királyi uralmának dicsőségéről. A Japánt alkotó szigeteken 222 857-en vesznek részt e boldog szolgálatban. Azokon a szigeteken, ahol csak kevesen élnek, szintén lehetőséget kapnak az emberek, hogy Isten Királysága jó hírének örvendezzenek.

Szamoán egy fiatal úttörő testvér kedvessége segített legyőzni az előítéletet Jehova Tanúival szemben. A testvér elment a helyi kórház rendelőintézetébe, ahol kapott egy számot, és mondták, hogy várjon, amíg sorra kerül, és az orvos megvizsgálja. A testvér mellett egy idős asszony ült, akinek, úgy tűnt, komolyabb a betegsége, mint a rendelőben várakozók többségének. Ezért amikor a testvért szólították a sorszáma alapján, ő kedvesen arra kérte az asszisztensnőt, hadd mehessen helyette ez az asszony, ő pedig majd akkor megy, amikor a néni kerülne sorra. Az asszisztensnő meglepődött, de beleegyezett a cserébe. A testvér falujából való egyik törzsfő (matai) éppen akkor érkezett meg és ült le a fiatalember mellé, amikor megint szólították a testvért. Mivel a férfi betegsége súlyosabb volt az övénél, testvérünk ismét lemondott arról, hogy ő következzen, és engedte, hogy az orvos haladéktalanul  megvizsgálhassa a férfit. A későbbiek folyamán testvérünk megint találkozott az idős asszonnyal, ezúttal a piacon. Az asszony nagyon örült, hogy láthatja, és megkérdezte tőle, nem Jehova Tanúja-e? Az igenlő választ hallva az asszony elmondta, hogy a múltban nem volt fogékony arra, amit a Tanúk mondtak a látogatásukkor, most viszont már tudja, hogy ők igazán szeretik a felebarátaikat. Az asszony megadta a címét, és rendszeres bibliatanulmányozás kezdődött vele. És mit mondhatunk a törzsfőről? Ő elmondta az úttörő édesapjának, hogy míg korábban semmibe vette a Tanúkat, most már szívesen látja őket az otthonában. Az Emlékünnepre is eljött, és ezt mondta: „A végén még megkedvelhetjük azt, ami eleinte ellenszenves volt.”

Vajon célszerű arra törekedni, hogy üzleti területen bibliatanulmányozásokat kezdjünk? Bizonyos esetekben igen. Cipruson egy különleges úttörő rendszeresen elvitte a folyóiratokat egy üzletembernek. Amikor a férfi értékelését fejezte ki azért, amit a folyóiratokban olvasott, az úttörő a Mit kíván meg füzet segítségével bemutatta neki, hogyan zajlik a bibliatanulmányozás. A tanulmányozásokat ott helyben, a férfi munkahelyén tartják meg, de a körülményekre való tekintettel az úttörő minden alkalommal 10-15 percre korlátozza a tanulmányozás időtartamát.

Guadeloupe-on különösen hangsúlyt fektetnek az utcai tanúskodásra. Ha azt vesszük, hogy a hírnökök és a lakosság aránya 1 az 55-höz, vajon valóban szükség van az utcai tanúskodásra? Az emberek, amikor otthon vannak, egyre jobban belemerülnek a kábel- és a műholdas tévéprogramok nézésébe. Amikor nem az otthonukban vannak, könnyebb elérni azt, hogy megálljanak, és meghallgassák a jó hírt. Egy körzetfelvigyázó arról számolt be, hogy St. Martin szigetén egy 15 főből álló hírnökcsoport az utcai tanúskodás során mintegy két óra leforgása alatt 250 folyóiratot terjesztett el a traktátusokon kívül. Persze némelyek, akik örömmel elfogadnak valamilyen kiadványt, talán azt mondják, hogy túl elfoglaltak a beszélgetéshez. Ám ha az életkörülményei miatt megnő valakinek a szellemi étvágya, talán megváltozhat az értékrendje is. Így volt ez egy Les Abymes városában lakó nő esetében, aki édesapja halála után tele volt kérdésekkel. Most már majdnem minden  nap tanulmányozni akart! A tanulmányozás először a Mit kíván meg füzetből folyt, majd pedig az Ismeret könyvből. Még kutatásokat is végez az Érveljünk könyvben, és egy papírlapra szentírási idézeteket másol ki. Azt mondja, úgy érzi, ő is olyan, „mint Izráelben a király, aki másolatot készített magának a Szentírásról”. Ezenkívül arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy talán „az összes, magát kereszténynek mondó vallás kezében ott a Biblia, de csak egyetlen vallás ülteti át azt a gyakorlatba: Jehova Tanúi”.

A Japánban élő Hacukó egyedül neveli két gyermekét. Két munkahelyre is jár dolgozni, hogy anyagilag gondoskodni tudjon a családjáról. Mikor van ideje e testvérnőnek arra, hogy tanúskodjon másoknak Jehováról, és az emberiséggel kapcsolatos szerető szándékáról? Hacukó mind a két munkahelyére mintegy húsz perc alatt teszi meg az utat kerékpárral. Elhatározta, hogy ezt az időt fogja felhasználni mindennap a tanúskodásra. Beszél az emberekkel, akikkel csak találkozik: járókelőkkel, automatáknál vásárlókkal, kézbesítőkkel, építőmunkásokkal és így tovább. Ez először nagy erőfeszítést igényelt részéről, mivel félénk típus. Elhatározta, hogy nem beszél hosszasan, inkább hagyja, hogy a folyóiratok beszéljenek magukért. Ezenkívül, mivel indulás előtt imádkozott, egyre könnyebbnek találta, hogy beszélgessen az emberekkel. Ezzel a módszerrel tanúskodik már két év óta, és most már 200-300 folyóiratot terjeszt havonta, beleértve azokat a folyóiratokat is, amelyeket az utcai folyóiratkörútja során helyez el.

A Jehova Tanúi — a szervezet, amely ezt a nevet viseli című videofilm hatásos eszköz arra, hogy növelje az emberek értékelését a Jehova által felhasznált szervezet iránt. Ausztráliában egy nőnek már öt év óta vitték a Társulat folyóiratait és egyéb kiadványokat. Majd az egyik héten a Tanúk otthagyták nála a videokazettát, hogy megnézhesse a filmet. A következő látogatásukkor a nő behívta a hírnököket a házba. Már megnézte a videofilmet, és az könnyekig meghatotta. Megbízott azokban a Tanúkban, akik mindig látogatták őt, de most már úgy érezte, a szervezetben is bízni tud. Még aznap bevezették nála a tanulmányozást az Ismeret könyvből a szokott módon, és a következő héten már részt is vett a Királyság-teremben az összejöveteleken.

 Kihez fordulnak az emberek tanácsért? Előfordul, hogy egy újság vagy folyóirat rovatvezetőjéhez. Új-Kaledóniában egy úttörő testvérnő észrevette, hogy az egyik ilyen kérdésre, melyet egy világi folyóirathoz intéztek, nagyszerű választ ad az Ébredjetek! folyóirat egyik száma. A testvérnő írt annak a személynek, aki feltette ezt a kérdést, és elküldte levelét a folyóirat kiadójának, azzal a kéréssel, hogy továbbítsák a címzetthez. A testvérnő azt írta, hogy értékes tájékoztatással tudna szolgálni a kérdésben, idézte a témát, felsorolt néhány alcímet, levelébe belefoglalt néhány kiválasztott idézetet is, és felajánlotta, hogy elküldi az anyagot. Hamarosan válasz érkezett, a testvérnő elküldte a folyóiratot, és ez lehetőséget adott a további szellemi segítségnyújtásra.

Írországban a hírnökök a területükön találkoznak afrikai, kelet-európai és távol-keleti országokból való emberekkel is. Az egyik belfasti gyülekezetben megszervezték, hogy egy nyilvános előadást meg egy Őrtorony-tanulmányozást tartsanak kínai nyelven, mandarin nyelvjárásban. Huszonkét érdeklődő volt jelen. Ez annak a jó munkának köszönhetően valósult meg, melyet egy misszionárius házaspár végzett a Belfastban dolgozó vagy egyetemre járó kínaiak között. 1993 óta a misszionáriusok 75 személynél vezettek bibliatanulmányozásokat, akik Kína 17 tartományából, illetve Tajvan különböző városaiból jöttek. Sok érdeklődővel azután is fenntartották a kapcsolatot, miután azok visszatértek Kínába. Az egyik alkalommal egy házaspárral folyt a bibliatanulmányozás. Amikor a feleségnek vissza kellett térnie Kínába, elszomorodott, mert azt hitte, nem tudja majd folytatni ott a bibliatanulmányozást. Ám néhány hét elteltével a férj lelkesen mesélte el, hogy híreket kapott a feleségétől, melyben elmondja, hogy az egyik nap, amikor ő éppen a munkahelyén volt, Tanúk keresték fel. A testvérek üzenetet hagytak neki: „Írországi barátai megkértek minket, hogy látogassuk meg önt. Újból felkeressük majd.” Így is tettek! Egy másik házaspár a következőket írta Kínából: „Nagyon hiányoztok nekünk. Oly sok minden van, amire szívesen gondolunk vissza, mégis azt kell mondanunk, hogy a legértékesebb emlék számunkra az, hogy tanulmányoztátok velünk a Bibliát. Úgy érezzük, most már a Biblia az életünk sarokköve.”

[Képek a 49. oldalon]

1. Mozambik, 2. Szenegál, 3. Új-Kaledónia, 4. Bolívia