Norvégia
Norvégia
A HAJÓ fedélzetéről egy fiatal férfi türelmetlen várakozással szegezi tekintetét a norvég partvonalra. A férfit Knud Pederson Hammernek hívják. Azelőtt a baptista egyház lelkipásztora volt Észak-Dakotában (USA), ám egy éve Bibliakutató lett (mai néven Jehova Tanúi). Most, 1892-ben hazafelé tart szülőföldjére, mert prédikálni szeretne a barátainak és rokonainak.
Norvégia kétmillió fős lakosságának többsége az idő tájt az evangélikus államvallásnak volt a tagja. Knud égett a vágytól, hogy segítsen az őszinte szívű norvégoknak megismerni az igaz Istent, Jehovát, és megértetni velük, hogy ez a szerető Isten nem gyötri a bűnösöket egy tüzes pokolban. Arra is vágyott, hogy beszéljen nekik Krisztus eljövendő ezeréves uralmáról, mely során a föld paradicsommá válik.
Amint a hajó közeledett a parthoz, Knud fürkésző tekintettel vette szemügyre ennek a lenyűgöző országnak a körvonalait. Egy hosszan elnyúló keskeny területet, hófedte magas hegyeket, mélyen benyúló, elkápráztató fjordokat és hatalmas erdőket látott. Egyértelművé vált számára, hogy nem lesz könnyű elérni az elszórtan élő lakosságot, hisz az országban alig volt néhány út és híd. Míg sok norvég nagy kiterjedésű városokban lakott, mások vidéki területeken, halászfalvakban vagy a part menti szigetek százain éltek. Isten népének a világon mindenütt hiterősítő és ösztönző lesz látni, hogy Norvégiában milyen eredményes volt Knud prédikálása, és hogy hogyan terjedt el az igaz imádat, miközben a testvéreknek nehéz helyzetekkel kellett megküzdeniük.
A KIRÁLYSÁG-MAG VETÉSE GYÜMÖLCSÖT TEREM
Bár Knud szülővárosának, Skiennek a környékén jó néhányan érdeklődést mutattak az üzenete iránt, nem maradhatott velük, mivel haza kellett térnie a családjához az Egyesült Államokba. 1899-ben azonban ismét Norvégiába utazott, ezúttal Charles T. Russell kérésére, aki akkoriban felvigyázta a Bibliakutatók munkáját. Russell testvér azt akarta, hogy Knud alapítson gyülekezetet Norvégiában. Knud magával hozott néhány példányt a Millenniumi hajnal első két kötetéből (későbbi nevén Bibliai tanulmányok), melyeket lefordítottak dán-norvégra. (Akkoriban az írott norvég nyelv hasonlított a dánra, így a kiadványokat Dániában és Norvégiában is tudták olvasni.) Knud sokaknak tanúskodott, és számos könyvet elterjesztett, de egy idő után újra haza kellett térnie az Egyesült Államokba.
A következő évben, egy Ingebret Andersen nevű férfi, aki nem messze élt Skientől, kapott egy példányt A korszakok terve című könyvből, melyet talán épp Knud hozott Norvégiába. Ingebretet már hosszú ideje foglalkoztatta Krisztus „második eljövetele”, és most a feleségével, Berthével együtt értékeléssel mélyedt bele abba, amit olvasott. Ingebret hamarosan tanúskodni kezdett másoknak. Mi több, még vallásos összejövetelekre is ellátogatott, hogy beszélhessen az embereknek Krisztus ezeréves uralmáról. Később meglátogatta azokat, akik érdeklődést mutattak, és rövid idő elteltével már egy aktív gyülekezet működött Skienben, mintegy tíz Bibliakutatóval.
Miután Knud hallott egy rokonától a Skienben működő kicsiny gyülekezetről, 1904-ben visszatért Norvégiába, hogy felkutassa Ingebretet. Az utcán megszólított egy férfit, hogy ismer-e egy Ingebret Andersen nevű személyt a környéken. A válasz igen volt! „Én vagyok” – mondta a férfi. Knud olyan izgatott lett, hogy azon nyomban kinyitotta a bőröndjét, ott az utca közepén. Tüstént meg akarta mutatni Ingebretnek a könyveket, melyeket hozott. Ingebretet természetesen szintén örömmel töltötte el, hogy találkozhatott Knudtel, s hogy láthatta a bőséges irodalomellátmányt.
Knud boldogan beszélt norvég hittársainak a szervezetről és a prédikálómunkáról. Mire visszatért a már Kanadában élő családjához, addigra a Skien Gyülekezet óriási buzdítást kapott tőle a további tevékenységre.
NORVÉGIA TOVÁBBI TÁJAIT IS ELÉRIK
Norvégiában a prédikálómunka nagy lendületet kapott 1903-ban, amikor megérkezett három lelkes kolportőr (teljes idejű prédikáló): Fritiof Lindkvist, Viktor Feldt és E. R. Gundersen. Fritiof a fővárosban, Kristianiában (most Oslo) telepedett le, és 1904-ben az ő otthona lett a Watch Tower Society irodája, ahol az irodalommegrendeléseket és a Sioni Őrtoronyra való előfizetéseket intézték.
Amikor Gundersen testvér 1903 vége felé Norvégia középtáján, Trondheimben prédikált, tanúskodott Lotte Holmnak, aki elfogadott néhány kiadványt. Lotte később hazatért az északi sarkkörön túl fekvő Narvik környékére, és ő lett az első hírnök Norvégia északi részén. Ezután Viktor Feldt Narvikba ment, és segített két házaspárnak Bibliakutatóvá válni. Felvették a kapcsolatot Lottéval, és nem sokkal később már ez a kis csoport rendszeresen összejött, hogy tanulmányozza a Bibliát. Lotte húga, Hallgerd szintén elfogadta az igazságot, és később mindketten buzgó úttörőként szolgáltak Norvégia különböző részein.
Feldt és Gundersen testvér prédikálását rendkívül jól fogadták Bergenben 1904-ben és 1905-ben. A Sioni Őrtorony 1905. március 1-jei számában a következő jelent meg: „A [bergeni] Szabad Misszió Egyház kiemelkedő prédikátorát láthatóan megragadta a tiszta fény, és most a teljes és igaz evangéliumot hirdeti a mindig népes és figyelmes hallgatóságának.”
Ez a prédikátor nem volt más, mint Theodor Simonsen, akit később kitagadtak a Szabad Misszió Egyházból, amiért arról a csodálatos, újonnan megismert igazságról beszélt, amit a kiadványainkból ismert meg. Ami az egyháznak veszteség volt, az a Bibliakutatóknak nyereség. Jehova népe szeretettel fogadta Theodort testvérként és szónokként. Később letelepedett Kristianiában, ahol a Bibliakutatóknak volt egy növekvő gyülekezete.
AZ ELSŐ NÉHÁNY ÚTTÖRŐ
1905 tájékán négy városban volt a Bibliakutatóknak gyülekezete: Skienben, Kristianiában, Bergenben és Narvikban. Kisvártatva jó néhány buzgó hírnök kezdte el az úttörőszolgálatot, és vitte el a jó hírt az ország különböző részeire. Ezek a korai úttörők különféle érdekes háttérrel rendelkeztek.
Helga Hess volt Norvégiában a testvérnők közül az első úttörő. Árvaként cseperedett fel, és Bergenben lakott, ahol már 17 éves korában tanár volt egy vasárnapi iskolában. A Szabad Misszió egyházban hallotta Theodor Simonsen prédikációját azokról a dolgokról, melyeket Theodor a Bibliakutatók egyik könyvében olvasott. Ez felkeltette Helga kíváncsiságát, és ő is elkezdte olvasni ugyanazt a könyvet. Otthagyta a tanári állását a vasárnapi iskolában, és 1905-ben 19 évesen hirdetni kezdte a jó hírt Hamarban és Gjøvikben.
Egy nap, 1908-ban Andreas Øiseth éppen fát hasogatott a Kongsvinger mellett fekvő családi farmon, amikor egy úttörő kereste fel, és nála hagyta A korszakok terve című könyvet. A húszas évei elején járó Andreas szívének kedves volt, amit olvasott, és rendelt még irodalmat. Néhány hónap után átadta a farmot az egyik öccsének, és belekezdett az úttörőszolgálatba. Az ezt követő nyolc évben szinte az egész országban prédikált. Először észak felé vette az irányt. Nyáron biciklin, télen pedig üléssel ellátott szántalpon járta be az ország belső területeit. Tromsøbe érkezve, dél felé fordult, és egészen Kristianiáig prédikált a part menti területeken.
Anna Andersen a Moss mellett fekvő Ryggéből származott. Ő is egyike volt a korai úttörőknek. Az Üdvhadsereg tisztjeként évekig segített odaadóan a rászorultakon. 1907 körül elolvasta néhány kiadványunkat és felismerte, hogy megtalálta az igazságot. Majd Kristiansundban megismerkedett Hulda Andersennel (később Øiseth), aki szintén az Üdvhadsereg tisztje volt. Hulda érdeklődését is felkeltette a Biblia. Kis idő múlva ez a két nő nekivágott egy hosszú útnak észak felé egy part menti gőzössel, és egészen az orosz határhoz közeli Kirkenesig jutottak. Útközben végig járva a partot, minden kikötőben terjesztették az irodalmat. 1912-ben, vagy az idő tájt, Anna csatlakozott az úttörők soraihoz. Évtizedeken keresztül hajóval és biciklivel utazott szerte Norvégiában, és szinte minden városban terjesztett bibliai irodalmat. A délen fekvő Kristiansandban több időt is töltött, értékes segítséget nyújtva az ottani növekvő gyülekezetnek.
Karl Gunberg tengerésztiszt volt, mielőtt Bibliakutató lett. A harmincas évei közepén járt, amikor 1911-ben elkezdte az úttörőszolgálatot, és navigációs oktatóként tartotta el magát. Szigorú megjelenése ellenére megnyerő, humoros személyként ismerték. Egész Norvégiában prédikált, még időskorában is. Tapasztalatai, melyekre tengerésztisztként és navigációs tanárként tett szert, igen hasznosnak bizonyultak a jó hír terjesztésében, amint azt később látni fogjuk.
MEGERŐSÖDIK A TESTVÉRISÉG
1905 októberében a Kristianiában tartandó első kongresszus rendkívül izgalmas eseménynek ígérkezett. Mintegy tizenöten voltak jelen, és hárman keresztelkedtek meg. 1906-ban is rendeztek kongresszust Bergenben, 1909-től pedig már minden évben voltak kongresszusok. Az előadók Dániából, Finnországból és Svédországból érkeztek. Ezek közül a testvérek közül néhányan a gyülekezeteket is meglátogatták, pilgrimekként, a mai utazófelvigyázók előfutáraiként szolgálva.
A fénypontot ezekben az években Russell testvér látogatásai jelentették. 1909-ben Bergenbe és Kristianiába is ellátogatott. Ó, mennyire értékelték a testvérek, hogy találkozhatnak Russell testvérrel, és hallhatják az előadásait! Második látogatására 1911-ben került sor, mely nagy nyilvánosságot kapott. Milyen boldog volt a jelen lévő 61 testvér és testvérnő, hogy mintegy 1200-an vettek részt Russell testvér nyilvános előadásán!
Három évvel később Russell testvér Henry Bjørnestad-t nevezte ki az első norvég utazófelvigyázónak, hogy rendszeresen meglátogassa a Norvégiában és Svédországban élő testvéreket.
FELGYORSUL AZ IRAM 1914 ELŐTT
1910-ben megjelent a Népszószék című traktátussorozat, mely hasznos eszköznek bizonyult a prédikálómunkában. Segített, hogy még több Bibliakutató váljon tevékennyé a prédikálásban. A testvérek abbeli elszántságukban, hogy leleplezzék a vallásos tévhiteket és elmagyarázzák a bibliai igazságokat, több ezer példányt terjesztettek el ebből az ingyenes traktátusból, gyakran újságok mellékleteként.
A Bibliakutatók izgatottan várták, mi fog történni 1914-ben. Az idő elérkezett című könyv (a Millenniumi hajnal című sorozat második kötete) elmagyarázta, hogy a pogányok ideje 1914-ben véget fog érni. Ezt az időszakot csapás és anarchia fogja jellemezni, majd pedig Isten Királysága veszi át az irányítást. A Bibliakutatók számítottak arra is, hogy Krisztus társörökösei ekkor fogják megkapni égi jutalmukat.
Ez gyakran volt beszélgetések témája. Például Karl Kristiansen 1914-ben, egy júliusi estén a városi zenekarban játszott Skienben. A szünetben így szólt a körülötte lévőkhöz: „Néhány hét múlva történni fog valami. Először háború tör ki, majd forradalom és anarchia lesz. Ezután pedig eljön Isten Királysága.” Amikor nem sokkal később kitört az I. világháború, az emberek megkeresték Karlt, és még többet akartak tudni.
A délebbre fekvő part menti Arendalban csak egy Bibliakutató volt 1914-ben. Egy nap ez a testvérnő találkozott az utcán Mia Apesland-nal, és elmondta neki, hogy a Biblia szerint 1914 őszén háború fog kitörni. Mia így válaszolt erre: „Ha ez tényleg megtörténik, hinni fogok.” Nemsokára Mia látta, hogy amit a testvérnő mondott, az beteljesedik, és az ígéretéhez hűen igaz hívővé vált. Mia, valamint az a testvérnő, aki erről az időszakról beszélt neki, és még néhány más személy alkotta az Arendal Gyülekezet magját.
LENDÜLET, MAJD AKADÁLYOK
Az események alakulásából kiderült, hogy a Bibliakutatóknak nem minden reménye vált valóra 1914-re vonatkozóan. Mégis buzgón tovább folytatták a tevékenységüket. 1914 decemberében és még 1915-ben is vetítették „A teremtés története képekben” című mozgóképekből és diafilmből álló bemutatót. Ez remek tanúskodásnak bizonyult, hiszen nagyszámú közönség láthatta Kristianiában, Bergenben, Trondheimben, Skienben, Arendalban és Kristiansandban.
Azonban nem sokkal ezután akadályok merültek fel. Fritiof Lindkvist, aki mintegy tíz éven át irányította a norvégiai munkát, a saját elképzeléseit kezdte követni, és 1916-ban elhagyta a szervezetet. Ezért a következő néhány évben Svédországból és Dániából irányították felelős testvérek a Norvégiában folyó munkát. 1921-ben Enok Ömant bízták meg ennek a munkának a felvigyázásával; 1945-ig szolgált ebben a megbízatásban.
Az is némi nyugtalanságot váltott ki, hogy C. T. Russell meghalt 1916-ban, és hogy J. F. Rutherford lett a Bibliakutatók tevékenységének az új felvigyázója. Az 1914-et illető beteljesületlen várakozások és a szervezeti változások miatt sokan elhagyták a szervezetet. Ennek különösen Bergenben érezték a szomorú következményeit, ahol 1918-ban mindössze egy testvér és hét testvérnő maradt a gyülekezetben. Trondheimben számos testvér hagyta el a gyülekezetet, és Kristianiában is megszűnt egy csoport. Ennek ellenére azok, akik lojálisan támogatták a szervezetet, hamarosan Jehova gazdag áldását élvezhették.
MEGÚJULT LELKESEDÉS
Rutherford testvér 1918-ban megtartotta „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című érdekfeszítő előadását. 1920 és 1925 között ez a lebilincselő előadás világszerte elhangzott. A New York-i főhivatalból A. H. Macmillan eljött Norvégiába, hogy számos városban megtartsa ezt az előadást. Kristianiában az egyetem előadótermében minden ülőhely foglalt volt, és sok embert már nem is tudtak beengedni. De Öman testvér a bejáratnál felállt egy ládára, és hangosan ezt kiáltotta: „Ha másfél óra múlva visszajönnek, Macmillan újra megtartja az előadását!” És így is történt. Újra megtelt a terem, mert az emberek hallani akarták, amint Macmillan testvér másodszor is megtartja. Az ezt követő években norvég testvérek szájából hangzott el ez az előadás szerte Norvégiában. Ezrek hallgatták feszült figyelemmel a meggyőző szentírási bizonyítékokat arról, hogy sokan túl fogják élni Armageddont, és örök életet fognak nyerni a paradicsomi földön. Az üzenetet sokan A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg! című füzet formájában is megkapták.
A Bibliakutatók 1922 és 1928 között több százezer traktátust terjesztettek el, melyek kongresszusokon elfogadott határozatokat tartalmaztak. Ezek a traktátusok többek között a következő címet viselték: Kihívás a világ vezetőihez, Figyelmeztetés az összes keresztény számára és Az egyháziak vád alatt. Sok Bibliakutató ezeknek a traktátusoknak a terjesztésével kezdte el a prédikálómunkát.
Ám a növekedés meglehetősen lassan indult el. Noha az úttörők és a buzgó hírnökök állhatatosan prédikáltak, voltak, akiknek segítségre volt szükségük, hogy még teljesebb mértékben kivegyék részüket ebből a munkából. Ráadásul a kiadványok még mindig csak dán, dán-norvég és svéd nyelven jelentek meg, de norvégul nem. Mit lehetett tenni, hogy a munka nagyobb lendületet kapjon?
1925 áprilisában a norvég nyelvű Bulletin (mai nevén Királyság-szolgálatunk) ezt a figyelemfelkeltő bejelentést tette: „Mellékelten küldjük az Aranykorszak első norvég nyelvű számát. Előfizetéseket felveszünk.” Az említett szám az Aranykorszak (mai nevén Ébredjetek!) 1925. márciusi száma volt. A norvég Aranykorszakot nemsokára már széles körben terjesztették, nemcsak Norvégiában, de még Dániában is. 1936-ra, amikor a norvég Aranykorszak címe Ny Verden (Új világ) lett, már 6190 norvég előfizetője volt a folyóiratnak.
NAGYOBB SZERVEZETTSÉG ÉS EGY ÚJ LÉTESÍTMÉNY
1925 májusában Skandinávia különböző részeiről több mint 500 Bibliakutató ment el egy kongresszusra a svédországi Örebróba. A kongresszuson Rutherford testvér bejelentette, hogy egy észak-európai hivatal fog megalakulni Koppenhágában (Dániában). William Dey jön majd el Londonból, hogy felügyelje Isten népének dániai, norvégiai, svédországi, finnországi és balti államokbeli tevékenységét. Ezután is lesz helyi felvigyázója mindegyik országnak; Norvégiában Enok Öman fog tovább szolgálni ebben a minőségben.
Az eredetileg skót származású William Dey energikus testvér volt, és sokat tett azért, hogy felgyorsuljon a prédikálómunka. Ügyes szervező volt, és kellemes természetével, valamint a szolgálatban mutatott jó példájával is buzdította a testvéreket. 1925 szeptemberében és októberében beutazta Norvégiát, és a főhivatal irányelveit követve megszervezte a gyülekezeti tevékenységeket. Angolul beszélt, és tolmács fordította, amit mondott. A II. világháborúig szolgált az észak-európai hivatal felvigyázójaként.
A testvérek már egy ideje megfelelőbb helyet kerestek a norvég iroda számára. Az egyik testvér örökölt némi pénzt, és 1925-ben megvásárolt egy háromszintes épületet Oslóban, majd fele áron eladta a szervezetnek. Ennél jobb időzítés nem is lehetett volna! Ez az épület remek szolgálatot tett egészen 1983-ig.
TEVÉKENY TANÚK SZERVEZETE
Az 1931-es év fontos mérföldkőnek bizonyult Isten szolgái történelmében szerte a világon. Abban az évben egy új nevet fogadtunk el: Jehova Tanúi. „Amikor elfogadtuk az új nevünket – írta Öman testvér –, mindannyian fölpattantunk és óriási lelkesedéssel kiáltottuk: »Ja [igen]!«” A testvérek és testvérnők repestek az örömtől, hogy Szentíráson alapuló nevük van, és eltökélték, hogy e névhez méltón fognak élni.
Jehova kétségtelenül megáldotta a lelkes prédikálómunkát Norvégiában. A hírnökök száma 1918-ban átlagosan 15 volt, 1938-ra 328 lett. Jehova népének tagjai nem csupán Bibliakutatók voltak, hanem tevékeny tanúk is.
Egy példa erre Even Gundersrud testvér, aki 1917-ben keresztelkedett meg, és a Skien Gyülekezetbe járt. A felesége eleinte próbálta megakadályozni őt abban, hogy elmenjen az összejövetelekre, ezért eldugta a férje cipőjét. Ám Evennek ez nem jelentett akadályt, fogta magát, s mezítláb ment az összejövetelre! Egyszer, amikor a felesége bezárta a hálószobába, Even kiugrott az ablakon, így jutott ki a házból. Csinálhatott a felesége bármit, Event semmi nem gátolta meg, hogy elmenjen az összejövetelekre. Továbbra is kedves maradt a feleségéhez, akit kezdett zavarni, hogy a férje mezítláb járkál a városban. Tudni akarta, miért jelentenek olyan sokat a férjének az összejövetelek, ezért úgy döntött, hogy elkíséri. Végül ő is Jehova Tanúja lett.
Akkoriban a Skien Gyülekezet által tanúsított lelkesedés volt jellemző minden gyülekezetre. Az ottani testvérek kiterjedt prédikálómunkát folytattak a közeli városokban, falvakban és vidéken is. Hétvégenként sokszor hajón vagy nyitott teherautón mentek prédikálni és összejöveteleket szervezni. Hamarosan új csoportok és gyülekezetek alakultak ezen a területen. A többi gyülekezetben hasonlóképpen élénk teokratikus tevékenységektől pezsgett az élet.
SZÉP ELŐREHALADÁS BERGENBEN
A Bergen környéki tevékeny hírnökök egyike Torkel Ringereide volt. 1918-ban talált egy Bibliakutatók által kiadott füzetet. Megkereste Dahl testvért, aki akkoriban az egyetlen férfitestvér volt a Bergen Gyülekezetben. Dahl testvér összejöveteleket tartott az otthonában a gyülekezet többi tagjával – hét testvérnővel. Az egyikük az ismét Bergenben élő Helga Hess volt, akiről korábban már beszéltünk. Torkel csatlakozott a kis gyülekezethez, és 1919-ben feleségül vette Helgát.
Torkel félelmet nem ismerő, öblös hangú férfi volt. Évekig ő szolgált az egyetlen nyilvános előadóként a gyülekezetben. Általában minden vasárnap tartott előadást, nyíltan leleplezve a papság képmutatását és hamis vallásos tanításait. Az előadásokat gyakran meghirdették az újságokban, és az összejöveteleken részt vevő érdeklődők száma messze túlszárnyalta a környéken élő Bibliakutatók számát.
Torkel arra buzdította a hallgatóságot, hogy ossza meg másokkal az igazságot. 1932-ben Nils Raae is a hallgatóság soraiban volt. Nils már egy éve ismerte az igazságot, de vonakodott elkezdeni a prédikálást. A gyülekezet éppen kiterjedt kampányra készült A királyság – a világ reménysége füzettel, amikor Torkel tartott egy előadást, melyben hangsúlyozta, hogy részt kell venni a szolgálatban. „Fantasztikus előadás volt – emlékszik vissza Nils –, egészen beleborzongtam.” A befejező részben Torkel idézte Jehovának az Ézsaiás 6:8-ban feljegyzett szavait: „Kit küldjek el, és ki megy el nekünk?” Majd ezt mondta: „Bárcsak mind úgy válaszolnánk, ahogyan Ézsaiás: »Itt vagyok én! Küldj engem«!” Nilsnek és a feleségének épp erre az ösztönzésre volt szüksége. Minden további habozás nélkül elkezdték a szolgálatot.
A testvérek és testvérnők gyakori látogatók voltak Torkel és Helga otthonában. Mindig az igazságról beszélgettek, és ez nagyon buzdítólag hatott az új és fiatal hírnökökre is. A bergeni hírnökök gyakran hajóval és teherautóval mentek prédikálni a környező területekre. Utána összejöttek, elmesélték a tapasztalataikat, és boldog felüdülést jelentett egymás társaságában lenniük.
OSLO BUZGÓ PRÉDIKÁLÓI
Az 1920-as és 1930-as években Oslo környékén is virágzott a prédikálómunka. Az egyik hírnök Olaf Skau volt, aki 1923-ban keresztelkedett meg. 1927-ben kinevezték a gyülekezet szolgálatvezetőjének. Vállalkozó kedvű, másokkal igazán törődő felvigyázó volt évtizedeken át. Ő szervezte meg a prédikálómunkát Oslóban, de a főváros környéki területekre is szervezett buszos vagy teherautós túrákat hétvégékre. Gyakran még késő éjjel is fenn volt, térképeket rajzolt, és tervezte a prédikáló expedíciókat.
Az oslói hírnökök városokban és vidéki területeken egyaránt prédikáltak: Oslótól délre Haldenben és Fredrikstad-ban, északra Hamarban, keletre Kongsvingerben és nyugatra Drammenban és Hønefossban. Körülbelül reggel 9 órára érkeztek a területre, és egész álló nap prédikáltak házról házra. Nemegyszer nyilvános összejöveteleket is tartottak. Ez a tevékenység segített lefektetni új csoportok és gyülekezetek alapját; az ott élő kevés számú testvér és testvérnő pedig igen nagyra értékelte ezeket a látogatásokat. 1935-ben az egyik kilencnapos kampány során a 76 oslói hírnök 13 313 füzetet terjesztett el, fejenként majdnem 180-at!
Olaf felesége, Esther ízületi gyulladásban szenvedett, és kerekes székbe kényszerült. Ennek ellenére az otthonuk a testvérek népszerű gyülekezőhelye volt. Rendszerint Olaf főzött, és híres volt arról, hogy ínycsiklandozó csirkeszárnyat tudott készíteni. Ám sokkal inkább a szellemileg építő összejövetelek, a fantasztikus szentírási beszélgetések és a bibliai fejtörők jutnak eszébe sok idősebb Tanúnak Skauék otthonáról. „Soha nem jöttünk el üres szívvel Skauéktól” – emlékszik vissza Ragnhild Simonsen testvérnő.
„HELYESEN VISZONYULTAK AZ ÖRÖK ÉLETHEZ”
A korábbi években az emberek vallásosabbak voltak, és nagyobb bibliai ismeretük volt, mint manapság. Sokan szívesen beszélgettek szentírási dolgokról, csakúgy, mint az első században azok, „akik helyesen viszonyultak az örök élethez, [és] hívőkké lettek” (Cselekedetek 13:48).
Durdei Hamre jó példa erre. 1924-ben ez a hölgy kapott egy füzetet, melyet még aznap este, éjszakába nyúlóan elolvasott. „Úgy feküdtem le, mint pünkösdista, és úgy keltem fel, mint Jehova Tanúja” – meséli Durdei.
Az 1920-as évek közepén a Fjelltvedt család nyolc fivére közül az egyik meghallgatott egy nyilvános előadást a tüzes pokolról, és kapott egy erről szóló füzetet is. Az olvasottak meggyőzték, hogy a tüzes pokol tanítása hamis. Nem sokkal ezután, amikor a családja összejött a farmjukon, izgatottan osztotta meg hét fivérével és három nővérével, amit megtudott. Aznap késő estig beszélgettek a füzetről. Nem telt bele sok idő, és mindegyik testvére, valamint sokuk házastársa is Bibliakutató lett. Később a gyermekeik és unokáik közül sokan buzgó hírnökök lettek, és néhányuk más területekre is elvitte az igazságot.
Hogy milyen nagy volt az emberek szellemi érdeklődése, akkor vált nyilvánvalóvá, amikor 1936-ban a New York-i főhivatalból M. A. Howlett volt a szónok a bergeni és az oslói kongresszuson. Bergenben 810-en vettek részt a nyilvános előadáson – beleértve néhány egyházi szolgát és egy püspököt is –, pedig a jelen lévő Tanúk száma csak 125 volt. És Oslóban, ahol csupán 140 Tanú vett részt a kongresszuson, 1014-en hallgatták meg a nyilvános előadást!
„MÁR JÖNNEK IS!”
Mennyire izgatottak voltak Jehova Tanúi 1935-ben, amikor a Jelenések 7:9–17-ben szereplő nagy sokaság kilétére fény derült! Isten népét fellelkesítette, amikor megtudta, hogy a földi paradicsomi életben reménykedő imádók csatlakozhatnak Jehova önátadott szolgáiként a felkent maradékhoz. Ettől az évtől kezdve a prédikálómunka középpontjában a nagy sokaság begyűjtése állt, akik majd túlélik a nagy nyomorúságot. Az emberiség történelmében ezzel megkezdődött az igaz imádók legnagyobb méretű begyűjtése.
1935-ben néhány égi reménységű úttörő vidéken prédikált, Lillehammer környékén. A tízéves John Johansen komoly érdeklődéssel figyelt, amikor az úttörők Isten paradicsomi földre vonatkozó szándékáról beszéltek a családjának. Mire 13 éves lett, annyira megerősödött benne a vágy, hogy megossza másokkal boldog reménységét, hogy kölcsönvette az édesapja táskáját és teljesen egyedül elment prédikálni a környékükön. Ma, több mint 70 évvel később, John a feleségével, Edith-tel együtt még mindig lelkesen prédikál. Örömmel tölti el őket, hogy az évek során részük lehetett abban, hogy az újak tömegesen jöjjenek a szervezetbe.
Egy nap, 1937-ben Olaf Rød és egy másik testvér a nagy sokaságról beszélgetett Olaf otthonában. Haugesund-ban csak ők ketten voltak Tanúk, és azon tűnődtek, hogyan fog végbemenni ez a hatalmas begyűjtés. Váratlanul kopogtattak. Olaf ajtót nyitott, és ott állt Alfred Trengereid. Talált egy példányt Az Őrtorony folyóiratból, és az olvasottak tetszettek neki. Késlekedés nélkül a csónakjába ült, és egészen Haugesund-ig evezett, hogy még több irodalmat kapjon egy Olaf nevű férfitól, akiről úgy tudta, hogy Tanú. Olaf csak ámult. „Lám-lám, már jönnek is!” – gondolta magában. És bizony tényleg jöttek, ugyan nem mindannyian azonos módon és időben. Alfred testvér lett, és sokan mások csatlakoztak hozzá a környékről, olyanok, akik szintén kedvezően válaszoltak a Királyság jó hírére.
HAJÓK IS SEGÍTENEK A NAGY SOKASÁG BEGYŰJTÉSÉBEN
Amikor a prédikálómunka Norvégiában először kezdetét vette, teljesen megvalósíthatatlannak tűnt az elszigetelten élő emberek elérése a megszámlálhatatlanul sok szigeten, valamint a félreeső tengerparti területeken. Ezért a fiókhivatal 1928-ban vásárolt egy motoros hajót, mely elég nagy volt ahhoz, hogy helyet biztosítson két-három úttörőnek, valamint ahhoz is elég robusztus volt, hogy Norvégia csipkézett partvonalán közlekedjen. De vajon ki volna alkalmas rá, hogy kapitány legyen egy ilyen hajón? A tapasztalt úttörő, Karl Gunberg jelentkezett a feladatra. Tengerésztisztként és navigációs tanárként szerzett tapasztalatai rendkívül hasznosnak bizonyultak. Az első hajó, melyet Elihunak neveztek el, Oslóból futott ki a tengerre, és délre tartva végigjárta a partvonal menti kikötőket. Mégis 1929-ben egy viharos téli éjszakán az Elihu, nem túlságosan messze Stavangertől, hajótörést szenvedett. Mindenki hálás volt, hogy a fedélzeten lévő testvérek biztonságosan partot értek.
A testvéreknek 1931-ben sikerült szerezniük egy másik hajót, mely az Ester nevet kapta. Karl ismét vízre szállt két másik testvér kíséretében. A következő hét évben Norvégia nyugati és északi részét is bejárták az Esterrel. 1932-ben Karl úgy érezte, hogy már kezd „túl idős lenni ahhoz, hogy további tengeri kalandokra induljon”. Ezért a maga részéről levonta a vitorlát, és Norvégia keleti részén lett úttörő, a hajót pedig Johannes Kårstad-ra bízta. 1938-ban az Ester helyébe lépett a Ruth, mely hajót 1940-ig használták, amikor is a II. világháború véget vetett a tengeri prédikálótevékenységnek. A hajózó úttörők óriási területre jutottak el, és sok-sok irodalmat terjesztettek. 1939-ben a Ruth fedélzetén szolgáló két testvér, Andreas Hope és Magnus Randal jelentése szerint mindössze egy év alatt, több mint 16 000 könyvet, füzetet és folyóiratot helyeztek el, 1072 előadást játszottak le gramofonon, melyet 2531-en hallgattak meg.
A hajók fedélzetén utazó testvéreknek a számtalan csodás, szellemileg megerősítő tapasztalat mellett lenyűgöző látványban volt részük. „Napról napra egyre északabbra jutottunk – meséli Andreas Hope. – A fjordok belsejébe hasítottunk, majd magunk mögött hagyva őket, megkerültük az ég felé tornyosuló hegyeket. A táj vad volt, és egyben elbűvölően varázslatos.” Télen még a lélegzetük is elállt, amint az Északi-sarkkörön túl meglátták „a lenyűgöző északi fény [aurora borealis] sugarait”. Nyáron pedig az „éjféli nap ragyogása” kápráztatta el őket.
EGY LELKES ÚTTÖRŐ TESTVÉRNŐ
Az 1930-as években gyorsan nőtt az úttörők száma. Szerény körülmények között éltek, be kellett érniük azzal, amijük volt, mégis hatalmas területeket jártak be, prédikálták a jó hírt, és bibliai irodalmat terjesztettek. Töretlen buzgalmuk segített szilárd alapot lefektetni a még előttük álló növekedésnek.
Például Oslóban Solveig Løvås (később Stormyr) kereste az igazságot, és ezért különféle vallásos összejövetelekre járt el. Az egyik nap, amikor Jehova Tanúi összejövetelén vett részt, felismerte, hogy megtalálta a Biblia igazságát. 1933-ban megkeresztelkedett, és két évvel később Norvégia északi részére utazott, hogy úttörőként szolgáljon. Bár gyermekbénulás következtében kissé sántított, hat éven belül szinte minden városban, településen, halászfaluban és kisebb közösségben is prédikált Bodø déli részétől egészen Kirkenesig. Emberek ezrei fogadtak el bibliai irodalmat. Mindössze egy éven belül Solveig 1100-nál is több előfizetést szerzett a folyóiratainkra!
Egy Dag Jensen nevű ács, aki a Vesterålen szigetcsoporton lévő Hennes faluban lakott, rendkívül nagy értékelést mutatott. Éveken át úgy jutott hozzá az irodalmunkhoz, hogy más érdeklődőktől szerezte be. Amikor Solveig meglátogatta Dagot, megszervezte, hogy Dagnak legyen előfizetése a folyóiratainkra, majd továbbállt, hogy újabb területeken is tanúskodjon. Dag teljesen egyedül nekifogott a prédikálásnak, és más érdeklődőkkel is megosztotta a meglévő kevéske kiadványát.
Az Andøya szigeten Solveig odament egy csoport jól megtermett halászhoz, akik épp a kunyhójukban voltak. Bátran tanúskodott nekik, előadásokat játszott le gramofonon, és folyóirat-előfizetést kínált fel. Egy fiatal halász, Frits Madsen érdeklődést mutatott, és előfizetett a folyóiratainkra. Amikor Solveig végzett a terület bemunkálásával, tovább folytatta az útját. Jó ideig ezt a módszert követték: az úttörők prédikáltak, érdeklődőkre leltek, irodalmat terjesztettek, és előfizetéseket szereztek a folyóiratokra, majd újabb területeket vettek célba. De mit lehetett tenni, hogy a Tanúk nyomon kövessék ennek a sok személynek az érdeklődését?
LEGELTETIK ISTEN NYÁJÁT
1939 januárjától az utazófelvigyázók számára új elrendezés lépett életbe. Norvégiát négy zónára vagy körzetre osztották. A körzetfelvigyázók (akkori nevükön zónaszolgák) a korábban megszokottól eltérően minden helyen több időt töltöttek. Nagyobb hangsúlyt fektettek a gyülekezetek támogatására, az új gyülekezetek megszervezésére és arra, hogy segítsenek az érdeklődőknek elkezdeni a szolgálatot. Andreas Kvingét körzetfelvigyázónak nevezték ki a 4-es körzetbe, mely 2600 km hosszú területet foglalt magában, Florøtől egészen Kirkenesig. Ezen az óriási földsávon csupán három gyülekezet volt: Trondheimben, Namsosban és Narvikban. Ám az elszigetelt területeken élő hírnököknek és csoportoknak is szükségük volt a látogatásra, csakúgy, mint a listájukon szereplő folyóirat-előfizetőknek.
Andreas a feleségével, Sigrid-vel észak felé utazott, többnyire biciklin. Andreas igyekezett segíteni a hírnököknek és az érdeklődőknek, hogy előrehaladjanak az igazságban. Az úttörők, mint például Solveig Løvås beszélt Andreasnak további érdeklődő személyekről, akiknek szellemi segítségre volt szükségük. Többek között megemlítette a hennesi Dag Jensent és az Andøya szigeten élő Frits Madsent.
Andreas így emlékszik vissza a Daggal való első találkozására 1940-ben: „Éppen borotválkozott, s az arca csupa hab volt. Sosem fogom elfelejteni azokat a boldogságtól ragyogó szemeket fehér habtól körülvéve! Amikor bemutatkoztam Dagnak, teljesen megfeledkezett a borotválkozásról.” Andreas segített neki, hogy előrehaladjon szellemileg. Dag nagyon buzgó volt, és hamarosan a feleségének, Annának, valamint több barátjának és rokonának is segített megismerni az igazságot.
Andreas a fiatal halászt, Frits Madsent is felkereste Andøya szigetén a Bleik nevű faluban. Andreas segítségével Frits és a felesége lett az alapja a később ott megalakuló gyülekezetnek. A feleségével együtt Andreas sok területet bejárt, hogy meglátogassa azokat, akik először Solveigtől és más szorgalmas úttörőktől hallottak az igazságról. A többi körzetfelvigyázóhoz hasonlóan Andreas összejöveteleket szervezett, és gyülekezeteket alapított. Éppúgy, ahogy az első századi keresztény gyülekezetben, Norvégiában is voltak, akik ültettek, míg mások öntöztek, de „Isten adta folyamatosan a növekedést”, mégpedig hatalmas mértékben (1Kor 3:6).
A II. VILÁGHÁBORÚ MEGRENGETI NORVÉGIÁT
Norvégiát 1940 áprilisában magával sodorta a második világháború, amikor a német csapatok behatoltak az országba. Mindössze 62 nap ellenállás után egész Norvégia a náci Németország ellenőrzése alá került. Addigra sok város lett heves bombatámadás áldozata. Néhány nappal a támadás kezdete után a Gestapo letartóztatta a fiókhivatal-felvigyázót, Enok Ömant és egy hétig fogva tartotta. Majd rövid kihallgatás után szabadon engedték. Néhány héttel később a Gestapo ismét elvitte és kihallgatta Öman testvért.
A testvérek féltek, hogy a nácik majd őket is koncentrációs táborba küldik, ahogyan azt Németországban tették. De a nácik nem folyamodtak ilyen eszközökhöz, és a hírnökök továbbra is elszántan és buzgón prédikáltak. Úgy tűnt, hogy az emberek a háború miatt fogékonyabbak lettek a jó hírre, és sok házi bibliatanulmányozás (akkori néven mintatanulmányozás) kezdődött. A testvérek ezután is megkapták Dániából Az Őrtorony folyóiratot dán nyelven, míg a Vigasz (Ny Verden) folyóirat továbbra is norvégul jelent meg. A testvérek nem hagytak fel az összejövetelek és a kongresszusok megtartásával, és a hírnökök száma csodálatosan növekedett.
ELKOBZÁSOK, LETARTÓZTATÁSOK, MAJD BETILTÁS
Sötét felhők gyülekeztek. Újra német rendőrök jöttek a fiókhivatalba, az irodalmunkat akarták, és kihallgatták Öman testvért. 1940 végén elkobozták az Ellenségek című könyvet a fasizmusra és nácizmusra tett kijelentései miatt. 1941 elején a rendőrség jó néhány úttörőt letartóztatott és kihallgatott. Volt, hogy németországi és norvégiai nácik azért vettek részt az összejöveteleinken, hogy kémkedjenek. Később a náci hatóságok elkobozták a hivatal raktárán lévő Fasizmus vagy szabadság, valamint az Uralom és béke című füzeteket.
Majd váratlanul, 1941 júliusában a Gestapo kísérletet tett arra, hogy egész Norvégiában beszüntesse a prédikálómunkánkat. Öt német rendőrtiszt jött a Bételbe, lefoglalták a megmaradt irodalmat, és elvitték a Bétel-családot a rendőrkapitányságra kihallgatásra. Öman testvérnek minden egyes nap meg kellett jelennie az államrendőrségen, és ő így is tett 12 héten keresztül.
Egy összehangolt akció során a Gestapo razziát tartott a felelős testvérek otthonában, és minden irodalmat lefoglalt, melyet a Watch Tower Society adott ki. Azt mondták a testvéreknek, hogy koncentrációs táborba küldik őket, ha nem hagynak fel a prédikálással. A Gestapo számos testvért és testvérnőt letartóztatott, és néhányakat több napon át őrizetben tartott.
Mossban a rendőrség elment Sigurd Roos otthonához, és lefoglalta a birtokában lévő kiadványokat. Sigurd, a felesége és egy másik testvér le lett tartóztatva. A rendőrség utasította őket, hogy ne prédikáljanak, és ne használják Jehova nevét. A hírnökök elmagyarázták, hogy sohasem fogják abbahagyni a prédikálást Jehováról és a Királyságáról. Végül a rendőrök elismerték: „Hm, a hitüket nem vehetjük el maguktól”. Néhány órán belül szabadon engedték ezeket az állhatatos hírnököket.
A nácik Oslóban Olaf Skau otthonát is felkutatták. Irodalmat, Bibliákat, és gramofonokat foglaltak le, valamint lezárták Olaf könyvszekrényét. De a gyülekezeti hírnökkártyákat nem találták meg, melyeket Olaf a sütőben rejtegetett. Később a nácik visszajöttek egy teherautóval, hogy elvigyék a könyveket. Az SS-hadnagy, Klaus Grossmann, rettegett náci volt. Amikor Olaf megkérdezte Grossmannt, hogy mit csinálnak majd a bibliai irodalommal, a tiszt azt felelte, hogy bezúzzák őket.
– És nem félnek Jehovától? – kérdezte Skau testvér.
– Jehova jobban tenné, ha vigyázna! – válaszolt dölyfösen a náci.
Amikor négy évvel később a nácik megadták magukat, Grossmann öngyilkos lett.
A Gestapo Bodøben 1941 júliusában letartóztatta Andreas Kvingét, és tudni akarta, hogy Észak-Norvégiában merre találhatók a Tanúk. „Nem tudom, hogy most hol vannak” – válaszolta őszintén Andreas. Képzelhetjük, hogy érezte magát a kihallgatás alatt, amikor a tisztek a táskája tartalmát szanaszét szórták a földön. Olyan papírok hevertek előttük, melyeken fel volt sorolva a gyülekezeteknek, gyülekezeti szolgáknak és az érdeklődőknek a neve és címe. Ám senki nem bajlódott azzal, hogy átvizsgálja azokat a papírokat, Andreas nagy megkönnyebbülésére. A Gestapo sokkal inkább azt akarta elérni, hogy Andreas aláírjon egy nyilatkozatot, miszerint elismeri, hogy tilos prédikálni, és Jehova Tanújaként szolgálni.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy a munkánk jelenleg be van tiltva – válaszolta Andreas – ezért ezt aláírhatom. De annak ellenére, hogy nem megengedett összejöveteleket tartanunk, valamint folyóiratokat és könyveket terjesztenünk, mi ezután is használni fogjuk a Bibliát, és beszélni fogunk az embereknek Isten Királyságáról.” Amikor világossá vált, hogy Andreas nem fog megalkudni, a Gestapo szabadon engedte.
Végül a náci hatóságok lefoglalták azt a házat, melyet a testvérek fiókhivatalként használtak. Azt viszont engedélyezték, hogy Öman testvér és testvérnő ott maradhasson, de a többi Bétel-család-tagnak mennie kellett.
ÖSSZEJÖVETELEK A BETILTÁS ALATT
Amikor a nácik megpróbálták eltörölni Jehova Tanúit, a testvérek egyszerűen váltottak, és titokban folytatták a teokratikus tevékenységüket. Néhányan vállalták, hogy elutaznak és meglátogatnak testvéreket, hogy buzdítsák őket. Søren Lauridsen, aki egy ideig a Bételben szolgált, Norvégia déli részére utazott. Andreas Kvinge pedig továbbra is a körzetében, Norvégia északi részén látogatta meg a testvéreket, és gyakran vállalt alkalmi munkát is, hogy ne keveredjen gyanúba. 1943-ban Magnus Randal, aki a Ruth nevű „úttörőhajón” szolgált, címeket kapott Öman testvértől, és a kerékpárján nekivágott egy 1200 km-es útnak az északon fekvő Bodøbe, hogy bátorítsa a testvéreket.
Bár a hatóságok tiltották a gyülekezést, a testvérek továbbra is összejöttek csoportokban, hogy buzdítsák egymást. Az volt a megszokott, hogy kis csoportokban, magánotthonokban találkoztak, ám olykor titokban, nagyobb létszámban is összejöttek. A testvérek 1942-ben Oslóban két helyszínen tartották meg az Emlékünnepet, és nagy örömükre 280-an voltak jelen. Az emlékjegyekből 90-en fogyasztottak.
A Tanúk titokban, elszigetelt farmokon és erdőkben, még kongresszusokat is tudtak szervezni. Ezek közül az egyik legnagyobb összejövetelt 1943-ban tartották, egy Ski nevű falu határán lévő erdőben. Mintegy 180 testvér jött el az Oslo-fjord környékéről. Az egyik szünetben, amikor a jelenlévők épp az ebédjüket fogyasztották, egyszer csak három német katona jelent meg lóháton. Mitévők lehettek a testvérek ebben a váratlan helyzetben?
Egy németül beszélő Tanú odament a katonákhoz, és megtudta, hogy úszni indultak, de eltévedtek. Természetesen a testvérek szívesen útbaigazították őket.
– Ez meg miféle összejövetel volt? – kérdezte társait távozás közben az egyik katona.
– Biztos valami kórusegylet – hangzott a válasz.
A testvéreknek eszük ágában sem volt kijavítani a katonákat. Miközben a lovasok eltűntek az erdőben, megkönnyebbülten felsóhajtottak.
„FÖLD ALATT” FOLYTATÓDIK A MUNKÁNK
Sok hírnök szokatlan helyekre rejtette el a kiadványokat. A „földalatti” szó új értelmet nyert, amikor a testvérek a föld alá ásták a kiadványokat, s amikor szükség volt rá, kiásták. Skau testvér, aki villanyszerelő volt, a munkahelyén rejtett el egy doboz könyvet egy transzformátor mögé. Øiseth testvér egy méhkaptárba, Kvinge testvér pedig egy krumplisládába dugta el az irodalmat.
Lotte Holm aggódott, hogy a Harstad-ban lévő irodalomraktárt leleplezik, ezért elment, és magához vette az ott lévő összes kiadványt. Majd felszállt egy hajóra, a fedélzeten szépen egymásra tette a kartondobozokat, és leült a rakás tetejére. Amikor a hajó elindult, Lotte kétségbeesett, hisz akkor vette észre, hogy milyen sok német katona van a fedélzeten. Aggódva azon töprengett, hogyan viszi majd el az irodalmat anélkül, hogy feltűnést keltene. Ám semmi oka nem volt az aggodalomra. Amikor a hajó kikötött, a katonák megsajnálták az idős hölgyet, akinek annyi nehéz csomagja volt, ezért segítettek neki partra szállni, és egészen az otthonáig cipelték a kartondobozokat. Ezek az udvarias katonák nem is sejtették, hogy a kedvességük milyen hasznosnak bizonyult a Tanúknak akkoriban.
A betiltás ellenére a testvérek Svédországból és Dániából továbbra is az országba csempészték Az Őrtorony legfrissebb számait. A tanulmányozási cikkeket lefordították, és a legépelt másolatokat elvitték az ország minden részére. Egy teljes futárhálózatot építettek ki. A futárok vonaton, kerékpáron és hajón vitték el szerte Norvégiába az igaz imádóknak az időszerű szellemi eledelt.
TOVÁBBRA IS KITARTÓAN PRÉDIKÁLTAK
A háború alatt olyan helyzet alakult ki, mely hitpróbának bizonyult a norvégiai testvérek számára. Amikor 1941 júliusában betiltották a munkánkat, a testvéreknek azt tanácsolták, hogy legyenek óvatosak, ne provokálják a náci hatóságokat. Ezért sokan kötetlen formában prédikáltak a barátaiknak és a rokonaiknak, vagy azokat látogatták meg, akiknek régebben beszéltek az igazságról. Némely testvér azonban úgy gondolta, hogy ez túl passzív módja a tanúskodásnak, és semmi vesztenivalójuk nincs, ha csak a Bibliát használják, amikor házról házra prédikálnak. Jóllehet volt némi egyet nem értés a prédikálási módszereket illetően, mindkét csoportot erős vágy indította arra, hogy hűségesen szolgálja Jehovát ebben az ellenséges időszakban is.
Mit tehettek a testvérek? A háború miatt képtelenség volt kommunikálni a New York-i főhivatallal, tehát az ügy gyors elintézésére nemigen lehetett számítani. Vajon hagyják, hogy a nézetkülönbségek meggyengítsék a hitüket? Vagy a legjobb tudásuk szerint folytatni fogják a prédikálást, és várnak Jehovára és a szervezetére, hogy rendezze a dolgot?
Nyilvánvaló, hogy Jehova megáldotta hűséges szolgálatukat, hiszen ugyanolyan növekedést értek el a háború alatt, mint az azt megelőző öt évben. A háború, a betiltás és a különféle prédikálási módszerek ellenére a hírnökök csúcslétszáma megnőtt. 1940-ben 462 volt, 1945-re 689 lett, és ez nagy örömre adott okot!
EGYSÉGESEK JEHOVA SZOLGÁLATÁBAN
Miután a háború véget ért, William Dey 1945 júliusában, valamint augusztusában Norvégiába utazott, hogy segítsen a testvéreknek újjászervezni a tevékenységüket. Dey testvér összejöveteleket szervezett Oslóban, Skienben és Bergenben, s arra kérte a testvéreket, hogy törekedjenek egységre, és őszinte erőfeszítést téve fogjanak össze. Rámutatott, hogy eddig is tapasztalhatták Jehova áldását, láthatták a növekedést, és bízvást haladhatnak tovább előre, Jehova vezetni fogja őket.
1945 szeptemberében a főhivatalból Nathan H. Knorr kapcsolatba lépett Marvin F. Andersonnal, egy 28 éves dán származású amerikai testvérrel, aki korábban már szolgált a New York-i Bételben, és az idő tájt körzetfelvigyázó volt az Egyesült Államokban. Knorr testvér megkérdezte Anderson testvértől, hogy elmenne-e Norvégiába, hogy elintézzen bizonyos ügyeket, és ott maradna-e „jó pár évig”. Anderson testvér beleegyezett, noha csak hónapokkal később tudott Norvégiába utazni.
Ez idő alatt Knorr és Henschel testvér 1945 decemberében ellátogatott Norvégiába. Szeretetteljes útmutatásaikkal segítettek a testvéreknek kialakítani a szeretet és az egység erős kötelékét. Ugyanakkor Knorr testvér bejelentette, hogy Dey testvér lesz a fiókhivatal-felvigyázó Öman testvér helyett. Egy hónapra rá megérkezett Norvégiába Anderson testvér, és februárban őt nevezték ki fiókhivatal-felvigyázónak. Jehova szolgái a II. világháborúval a hátuk mögött Norvégia-szerte újjáéledt lelkesedéssel vetették magukat a szolgálatba, bízva Jehova áldásában.
JEHOVA SZERVEZETE LENDÜLETBEN
Mire Marvin Anderson Norvégiába érkezett, a fiókhivatalban már serényen folyt a munka. 1945 szeptemberében a hírnökök kaptak egy norvég és négy svéd nyelvű füzetet. A következő hónapban megjelent norvégul Az Őrtorony 1945. október 1-jei száma, és később még több kiadvány is.
Egy mulatságos helyzet jól szemlélteti, mekkora értéke volt a norvég nyelvű irodalomnak. Az egyik svéd nyelvű füzet címe Hopp volt, ami svédül ’reményt’, norvégul azonban ’ugrálást’ vagy ’szökdelést’ jelent. A hírnököknek el kellett magyarázniuk, hogy a reménységüzenetük nem kívánja meg az olvasóktól, hogy ugráljanak.
Amikor Anderson testvér 1946-ban fiókhivatal-felvigyázó lett, nagyon szűkös volt a hely a fiókhivatalban, ezért öt másik testvérrel lakott együtt egy szobában. A nem Tanú lakóknak, akik a náci uralom óta laktak az épületben, új helyet kellett keresni, hogy elférjen a növekvő Bétel-család.
Anderson testvér dinamikusan kezdett neki új megbízatásának. A fiókhivatalt felújították, és új berendezési tárgyakat szereztek, például egy lábhajtású nyomdagépet. 1946-ban egy izgalmas, új iskolát vezettek be a gyülekezetekben, a teokratikus szolgálati iskolát. Így végül több testvér kaphatott képzést előadások elkészítésére és megtartására, és rövidesen sokan alkalmassá váltak arra, hogy nyilvános előadók legyenek.
A háború után az első kongresszusokat 1946 szeptemberében és októberében tartották Oslóban, Bergenben és Trondheimben. E három helyszínen 3011-en vettek részt a „Béke Fejedelme” című nyilvános előadáson, és 52-en keresztelkedtek meg. Ezek a számok igazán szívderítőek, ha figyelembe vesszük, hogy abban az időben csupán 766 hírnök volt Norvégiában.
1946 decemberében, több mint ötéves megszakítás után, újra kezdetét vette a körzetmunka. Sok fiatal testvért neveztek ki körzetfelvigyázónak (akkori nevükön testvérek szolgái). Közülük néhányan korábban a Bételben szolgáltak. Az egyik legfontosabb céljuk az volt, hogy képzést nyújtsanak a hírnököknek a házról házra végzett szolgálatban. Ezért próbáltak mindegyik gyülekezetben a lehető legtöbb személlyel együtt részt venni a prédikálásban. Az akkori fiatal körzetfelvigyázók egyike, Gunnar Marcussen elmeséli, hogy néhány gyülekezetben az egyhetes látogatása alatt mintegy 50-70 hírnökkel munkálkodott együtt. A hírnökök fokozatosan egyre ügyesebbé váltak a Királyság-üzenet hirdetésében, és felhagytak a bizonyságtevő kártyák, valamint a gramofonok használatával, melyeket az 1930-as évektől használtak. Nagyobb hangsúlyt kapott az is, hogy a hírnökök újralátogatásokat végezzenek, és bibliatanulmányozásokat vezessenek.
AZ ÚTTÖRŐSZOLGÁLAT ELŐMOZDÍTÁSA
A háború után arra buzdították a hírnököket, hogy jelentkezzenek úttörőnek, hogy segíthessenek azoknak, akik egyre nagyobb számban érdeklődnek a Királyság-üzenet iránt. Ennek eredményeként számos hírnök, aki a munkánk betiltásakor 1941-ben abbahagyta az úttörőszolgálatot, most újra elkezdte a teljes idejű szolgálatot. Igaz, nem volt könnyű a gazdasági helyzet, 1946 végére mégis 47 testvér és testvérnő állt be az úttörők soraiba!
Az egyik úttörő Svanhild Neraal volt, aki 1946-ban az északi Finnmark tartományba utazott. Itt 1941-ben Solveig Løvåsszal szolgált úttörőként, és átélte Kirkenes és Vardø városának a bombázását. Svanhild nem tudta elfelejteni azokat az érdeklődőket, akiket 1941-ben Solveiggel talált, ezért visszament Kirkenesbe. Ez a város 1946-ra a háború miatt már teljesen romokban hevert. A helyiek azt gondolták, hogy Svanhild-nek elment az esze, amiért eljött egy olyan helyre, ahol még a szállása sem volt biztos.
De Svanhild bízott Jehovában. Az első télen a konyhapadlón aludt egy kis házban, ahol rajta kívül még öten laktak. A háború utáni állapotok rendkívül erőt próbálóak voltak, és sok-sok nehézségen ment keresztül. Nemegyszer várakozott a hóban és jeges esőben a hajókra, melyek nem menetrend szerint érkeztek, már ha egyáltalán megérkeztek valamikor.
Svanhild sok érdekes tapasztalatra tett szert, amikor a számiknak prédikált. Ha nem tudott busszal utazni az elszigetelt számi közösségekhez, akkor folyami hajóra szállt, vagy biciklivel ment. A vendégszerető számik gyakran behívták a rénszarvasbőrből készült sátraikba, és feszülten figyeltek, amint tolmács segítségével tanúskodik nekik. Ebédidőben szívesen meghívták egy szarvashúsból készült ételre. Sokan, akik Svanhild-től hallottak a jó hírről, később elfogadták az igazságot.
Kjell Husby elmondása szerint – aki akkoriban a Bételben szolgált – a fiókhivatal mindig tudta, hogy Svanhild éppen hol prédikál, pusztán a beküldött előfizetések címeiből következtetve. A Finnmarkban töltött három év alatt 2000 előfizetést szerzett Az Őrtoronyra, és 2500 könyvet terjesztett el!
EMBEREK HALÁSZAI
A gyülekezeti hírnökök is buzgón részt vettek a prédikálómunkában a háború után, és szívmelengető eredményeket értek el. Dag Jensen, akit már korábban említettünk, a háború alatt prédikált a barátainak és rokonainak egy Hennes nevű kis faluban, a Vesterålen szigetcsoporton. Sokan érdeklődést mutattak, és a kiadványaink segítségével tanulmányozták a Bibliát. Amikor 1945-ben véget ért a háború, Dag megkeresztelkedett. A következő évben, amikor Hennesben megalakult egy gyülekezet, 16-an keresztelkedtek meg Dag otthonában. Öt évvel később a gyülekezetben már mintegy 50 hírnök szolgált, és 1971-ben Dag jelentése szerint több mint 20-an kezdték el az úttörőszolgálatot abból a gyülekezetből.
Dagnak a Jehova iránt érzett szeretete és a szolgálat iránti buzgalma ragályos volt. Åshild Rønning testvérnő, aki abban a gyülekezetben nőtt fel, így emlékszik rá: „Amikor belépett egy otthonba, olyan volt, mintha napfényt hozott volna a házba. Sugárzott róla a boldogság és a lelkesedés.” Dag mindig nagyon buzdítólag hatott a gyerekekre, például amikor feladatot kaptak a teokratikus szolgálati iskolán. „Éreztette velünk, hogy amit teszünk, az nagyon fontos” – mondja Åshild. Ennek a kedves buzdításnak a hatására Åshild 1962-ben maga is elkezdte az úttörőszolgálatot, és ő is örömmel osztotta meg másokkal a boldog Isten, Jehova dicsőséges jó hírét (1Tim 1:11).
Miért váltak olyan sokan odaadó Tanúkká ezen a területen? Bár a legtöbben e kis közösségben nem voltak templomba járók, de hittek Istenben és a Bibliában. Emellett az ott élő Tanúk közül sokan jó családfőkként voltak ismertek, akik lojális feleségük támogatását élvezték. Az egyik ilyen családfő Dag unokaöccse, Arnulf Jensen volt, aki 1947-ben keresztelkedett meg. Hétköznap halászként dolgozott, és a halászhajójával több napra is kihajózott a tengerre. De minden péntek este hazatért, még akkor is, ha a halászat jól ment, és a többi halász kint maradt a tengeren, hogy több pénzt keressen. Arnulf mindent megtett azért, hogy a hétvégeken otthon legyen, elmenjen az összejövetelekre, valamint részt vegyen a prédikálómunkában a feleségével és nyolc gyermekével, akik mindnyájan szilárdan álltak az igazságban. Szombatonként és vasárnaponként a testvérek a megbízatásukhoz híven emberek halászai voltak. Ehhez gyakran Arnulf hajóját vették igénybe, hogy szellemi halászatban vegyenek részt, s távoli közösségeket érjenek el (Márk 1:16–18).
„A MUNKA A FONTOS, MELYET VÉGZÜNK”
A New York-i Őrtorony Gileád Bibliaiskolán kapott misszionáriusi képzés óriási áldás a norvégiai testvéreknek. Az 1948-ban végzett Hans Peter Hemstad és Gunnar Marcussen voltak az első norvég misszionáriusok. A megbízatásukat Norvégiába kapták. Az utazómunkában és a Bételben szolgáltak, kezdetben egyedülállókként, később pedig a házastársukkal. 1948 és 2010 között több mint 45 norvég tanuló végzett a Gileád Iskolán. E végzősöknek több mint a fele Norvégiába kapta a megbízatását teljes idejű prédikálóként, utazófelvigyázóként vagy a Bétel-család tagjaként.
A Norvégiába érkező első Gileád-misszionáriusok között volt Andreas Hansen Dániából és Kalevi Korttila Finnországból. 1951-ben Finnmark keleti részére küldték őket, ahol óriási területeket jártak be hajón, kerékpáron és sítalpakon. Gyakran arra a szellemi alapra építettek, amit Svanhild Neraal fektetett le néhány évvel azelőtt. Így, csupán egy évvel később a hírnökök száma háromról tizenötre emelkedett a területükön!
A vesteråleni Hennesből származó Kjell Martinsen 1953-ban végzett a Gileád Iskolán, és Norvégiába kapta a megbízatását. 22 évesen Vestfold és Telemark tartományba küldték körzetmunkára. Bár ijesztőnek találta, hogy ilyen fiatalon utazófelvigyázóként szolgáljon, nagyon sok kedves emléket őriz arról a szeretetteljes fogadtatásról és lojális együttműködésről, melyben a tapasztaltabb testvérek részesítették. Kjell 2001-ig volt körzetfelvigyázó, ezután a feleségével, Jorunnel elköltöztek a Lofoten szigeteken lévő Svolværbe, ahol Kjell úttörőként szolgált.
Karen Christensen 1950-ben érkezett Dániából, hogy Egersund-ben és Kongsvingerben végezzen úttörőszolgálatot, mert itt még nem voltak gyülekezetek. Biciklijén járta be a területét. Miután 1954-ben végzett a Gileádon, Kongsberg-be küldték. 1956-ban férjhez ment Marvin Andersonhoz, és azóta a Bételben szolgál. Ma már több mint 60 évi teljes idejű szolgálatot mondhat magáénak. „Mi magunk nem vagyunk fontos személyek – ismeri el Karen. – A munka a fontos, melyet végzünk.”
JOGI MÉRFÖLDKÖVEK
1948-tól 1951-ig különösen nagy növekedés volt Norvégiában. 1951-ben 29 százalékkal nőtt az átlagos hírnökszám, 2066-os csúcsot érve el. Ugyanebben az időben viszont Jehova szolgáinak jogi csatározásokban is részt kellett venniük.
Az Őrtorony folyóirattal végzett utcai tanúskodás jogi esete vonta magára a legnagyobb figyelmet. 1949 novemberében az Oslo utcáin tanúskodó hírnökök közül néhányat bevittek a rendőrségre, majd néhány óra után szabadon engedték őket. A rettenthetetlen Tanúk a következő hétvégén megint csak az utcán prédikáltak. 1949. december 6-án minden hírnököt letartóztattak, aki Oslóban utcai tanúskodást végzett. Azt mondták nekik, hogy rendőrségi engedély nélkül az utcán nem terjeszthetnek folyóiratokat. A rendőrség azt állította, hogy a Tanúk munkája forgalmi torlódást, rendzavarást és az utak eltorlaszolását okozhatja. Hét hírnököt kihallgattak és bíróságra idéztek, ahol kisebb bírságot kellett fizetniük, vagy háromnapi börtönbüntetést kellett letölteniük.
Mivel nem pusztán rendőrségi engedély megszerzéséről volt szó, hanem a szabad vallásgyakorlás jogáról, a testvérek fellebbeztek Norvégia Legfelsőbb Bíróságához. A Dagbladet című újságban Jehova Tanúi sajtómegbízottja, John Roos rámutatott, hogy az utcai tanúskodásunk sohasem okozott rendzavarást. Így érvelt: „Ha az utcán végzett vallási témájú prédikálás nem zavarja meg a békét, nem okozza az utak eltorlaszolását, és tömegek összeverődését, akkor szükséges rendőrségi engedélyt kérni rá? Vagy a vallásszabadság minden állampolgárnak jogot biztosít az ilyen prédikálásra?” Mialatt a Tanúk vártak a legfelsőbb bíróság döntésére, folytatták az utcai tanúskodást, noha továbbra is letartóztatták őket, és egyre több bírságot szabtak ki rájuk. Egyes hírnököket akár tízszer is letartóztattak.
1950. június 17-én a legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte a városi bíróság döntését, és felmentette a hírnököket a vád alól! Ez és más kedvező bírósági döntések megerősítették, hogy Jehova Tanúinak Norvégiában joguk van rendőrségi engedély nélkül bibliai irodalmat felkínálni az utcán, csakúgy mint házról házra.
EMLÉKEZETES KONGRESSZUSOK
Az 1950-es és 1960-as években sok emlékezetes kongresszus erősítette meg a szervezetet, és hozta közelebb egymáshoz a Tanúkat. Az 1951-es lillehammeri országos kongresszuson a szónokok között volt Nathan H. Knorr és Milton G. Henschel a főhivatalból. Az ország minden részéről sereglettek küldöttek a kongresszusra. Mekkora örömmel töltötte el őket, hogy 89-en keresztelkedtek meg, és 2391-en voltak jelen a nyilvános előadáson! A rá következő években felvillanyozó élményt jelentett a norvég küldötteknek, hogy nemzetközi kongresszusokon vehettek részt Londonban és New York-ban. 1955-ben pedig körülbelül 2000 norvég Tanú volt jelen Stockholmban (Svédország) egy nemzetközi kongresszuson.
1965-ben az oslói Ullevål Stadionban megtartott „Igazságszó” nemzetközi kongresszus kiemelkedő eseménynek számított. Csakhogy probléma is adódott, mivel a kongresszus előtti estén Norvégia válogatott futballcsapata a stadionban játszott egy másik ország válogatott csapatával. Tanúk egész hada várakozott a kapukon kívül, míg a futballrajongók el nem mentek, majd a testvérek beözönlöttek, hogy előkészítsék a stadiont a kongresszusra. Egész éjjel dolgoztak: takarítottak, eltávolították a szemetet, és sátrakat vertek fel az élelmezési szolgálatnak. Színpadokat is építettek, és egy pavilont a zenekar számára, valamint dekorációként három kis házikót és egy raktárat, s mindegyiket ellátták tőzegtetővel. A Dagbladet című újság ezt írta: „Csoda az éj leple alatt. Az Ullevål Stadion idillikus vidéki színhellyé változott . . . Hihetetlen, mit vittek véghez Jehova Tanúi.”
A vendégszerető norvég testvérek és testvérnők több mint 7000 külföldi küldöttet szállásoltak el, akiknek a legtöbbje Dániából jött. A város melletti mezőn sátortábort állítottak fel. Ez eszményinek is tűnt mindaddig, míg az időjárás jó volt. Ám a táborban tartózkodó 6000 személy nem fogja egykönnyen elfelejteni a lezúduló esőt, mely a kongresszus első napjaiban sártengerré változtatta a talajt. Mindenki hálás volt, amiért az utolsó két napra kiderült az idő. A kellemetlen időjárás ellenére a helyi és az odalátogató küldöttek sütkéreztek a boldog keresztényi társaság melegében, és felüdültek az időszerű szellemi programtól. Rendkívül felvillanyozta őket, hogy 199-en keresztelkedtek meg, és hogy 12 332 személy volt jelen Knorr testvér nyilvános előadásán, ami csúcslétszámnak számított.
„A TANÚSKODÁS AZ ÉLTETŐ ERŐNK”
Sok testvér és testvérnő a házról házra végzett és az utcai tanúskodás mellett remek eredményeket ért el kötetlen formájú tanúskodással is. 1936-ban Konrad Flatøy kazánfűtőként dolgozott egy hajón, amikor felkínált egy füzetet az egyik tisztnek. A tiszt, Paul Bruun még aznap este el is olvasta.
„Azonnal tudtam, hogy ez az igazság. A füzet felismertette velem, hogy mi a különbség az igaz és a hamis vallás között” – mondta Paul. Egyre több ismeretet szerzett, és kezdett tanúskodni másoknak, sőt a háború alatt tanulmányozta a Bibliát egy érdeklődő tengerésszel. Amint a tengerész bibliaismerete növekedett, úgy érezte, hogy már nem kezelheti a fedélzeten lévő gépfegyvereket. Amikor a hatóságok megtudták, hogy a tengerész álláspontja megváltozott, megparancsolták Paulnak, hogy hagyja abba a bibliatanulmányozást a tengerésszel. Ezt visszautasította, ezért Londonban mindkettőjüket kitették a partra. Egy hónappal később a hajó elsüllyedt egy torpedótámadásban. Ezt követően a tengerész megkeresztelkedett, Pault pedig meghívták a Gileád misszionáriusképző iskolára. Miután 1954-ben elvégezte az iskolát, a Fülöp-szigetekre küldték misszionáriusi szolgálatra. Később visszatért Norvégiába, és a felesége, Grethe támogatásával körzetfelvigyázóként szolgált.
1948-ban Holger Abrahamsen egy nagy kotróhajóhoz szállított oda-vissza munkásokat Narvik kikötőjében. Holger mottója ez volt: „A tanúskodás az éltető erőnk. Nélküle halottak lennénk.” És Holger valóban nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy tanúskodjon az utasainak. Az egyik utasa, Olvar Djupvik érdeklődést mutatott, és beszélt a menyasszonyának, Anne Lisenek a paradicsomi reménységről. Mindketten megkeresztelkedtek, és később négy fiút neveltek fel, akik mind Jehova szolgái lettek. Egyikük, Hermann misszionáriusként szolgált Bolíviában a feleségével, Lailával. Hermann és Laila visszatértek Norvégiába, és jelenleg az utazómunkában szolgálnak.
GONDOT VISELVE JEHOVA JUHAIRA
Az 1960-as és az 1970-es években fontos szervezeti kiigazítások történtek a fiókhivatalban és a gyülekezetekben. Roar Hagen lett Marvin Anderson után a fiókhivatal-felvigyázó. Majd 1969-ben Thor Samuelsent bízták meg ezzel a feladattal. A fiókhivatal felvigyázására 1976-ban fiókbizottságot neveztek ki. Thor Samuelsen, Kåre Fjelltveit és Niels Petersen voltak a norvég fiókbizottság első tagjai.
1972 októberében a gyülekezetekben sor került vének testületeinek kinevezésére, hogy szellemi pásztorokként szolgáljanak. A gyülekezet érett férfitagjai segítséget kaptak, hogy pásztorkodni tudjanak a sok új felett, akik elfogadták a bibliai igazságot. Jehova azóta is gazdagon megáldja a népét, amint lojálisan szolgálnak szerető felvigyázása alatt.
A SZÁMIK KEDVEZŐEN REAGÁLNAK A JÓ HÍRRE
Sok úttörő és mások évtizedeken át prédikálták a jó hírt a számiknak, még azoknak a rénszarvaspásztoroknak is, akik Finnmarksvidda fennsíkjának eldugott részein éltek. Noha a legtöbb számi beszél norvégul, a hírnököknek nemegyszer tolmács segítségére volt szükségük. Aksel Falsnes egyike volt az első Tanúknak, akik széles körben prédikáltak számi nyelven. Részben számi származású lévén, beszélt számiul, de tudott norvégul és finnül is. A húga, aki Norvégia déli részén lakott, már korábban megismerte az igazságot, és amikor elküldte bátyjának az egyik kiadványunkat, Aksel nagy érdeklődéssel olvasta. Tromsnak azon a részén, ahol Aksel lakott, nem voltak Tanúk, de 1968-ban néhány úttörő és egy körzetfelvigyázó meglátogatta őt, és segített neki szellemileg előrehaladni.
Aksel lelkes hírnöknek bizonyult. Gyakran kora reggel felrakta a biciklijét az evezős csónakjára, átevezett a fjordon, majd biciklivel kerekezett tovább egyik közösségtől a másikig. Mivel ismerte a számi nyelvet, kiválóan tudott tanúskodni a számi emberek körében Finnmark távoli tájain.
Aksel keménykötésű férfi volt. Hatalmas távolságokat tett meg sítalpakon, hogy eljusson az elszigetelt helyeken lévő házakhoz. Az egyik tél végén például Karasjokból síelve tette meg az utat egy fennsíkon keresztül Kautokeinoig, majd tovább Altaig. Amit magával tudott vinni, az mindössze egy egyszerű hátizsák volt, benne néhány személyes dolog és némi irodalom. Pár hét múlva megérkezett Altaba az ismerőseihez, sítalpakon téve meg a teljes 400 km-t!
Az 1970-es évek elején sok számi jött az igazsághoz. Hammerfestben egy számi asszony és a férje elkezdett tanulmányozni Jehova Tanúival. Nemsokára az asszony néhány altai rokona is érdeklődni kezdett. Arne és Marie Ann Milde, akik különleges úttörők voltak Altaban, bibliatanulmányozást kezdtek ezekkel az őszinte szívű emberekkel. Sokszor 10-12 személy vett részt a tanulmányozáson. Végül a tanulmányozók fele Tanú lett.
„Nem gyerekjáték számi területen prédikálni – meséli Hartvig Mienna, egy Altaban élő számi úttörő testvér, aki a motoros szánjával jut el az elszigetelten élő emberekhez. – Óriásiak a távolságok, és sok ember a hagyományok rabja. De vendégszeretőek, és sok személlyel tudunk bibliatanulmányozást kezdeni.”
AZ IZGATOTT VÁRAKOZÁS ÉVEI
Az 1960-as évek közepétől az 1970-es évek közepéig folyamatosan nőtt a hírnökök száma. Az 1975-re vonatkozó várakozások azonban hitpróbának bizonyultak néhány testvér számára. Amikor 1975-ben nem jött el a nagy nyomorúság, voltak, akik elhagyták a szervezetet; 1976 és 1980 között valamelyest csökkent a hírnökök száma. Mások, mivel csalódtak, egy időre lelassultak a keresztényi tevékenységükben. De vajon hogyan érzett a többség a Jehovának végzett szolgálat folytatását illetően?
„Izgalommal teli várakozás előzte meg 1975-öt – ismeri el Hans Jakob Lilletvedt. – De a hitem nem ettől függött.”
„Nem egy bizonyos időpontra gondolva adtuk át magunknak Jehovának, így tehát folytattunk tovább mindent, nem változtattunk semmin” – mondja meggyőződéssel John és Edith Johansen, akik régóta hűségesen szolgáló Tanúk.
„Örökké Jehovát fogom szolgálni. Akár 1975-ben jön el a vég, akár később, nem számít” – érvelt Lea Sørensen.
ÚJ FIÓKHIVATAL
Az 1970-es évek vége felé megnőtt a munka a fiókhivatalban. Ezért több Bétel-tagra, valamint szálláshelyre és munkaterületre volt szükség. Így hát a Vezető Testület 1979-ben jóváhagyta a terveket, hogy Oslón kívül építsenek egy új fiókhivatalt. 1980 végén a testvérek találtak egy megfelelő területet Ytre Enebakkban, Oslo központjától mintegy 30 km-re.
Az építkezés költségét szerették volna a lehető legkevesebbre szorítani, ezért a létesítmény felépítéséhez önkénteseket hívtak meg. Meglehetősen nehéznek tűnt a feladat: beszerezni az eszközöket az építkezésre, gondoskodni az élelemről és szállásról majdnem 100 ember számára, valamint a teljes kivitelezést irányítani.
Több mint 2000 helyi és külföldi testvér meg testvérnő ajánlkozott készséggel (Zsolt 110:3). Sokan adományoztak burgonyát, zöldséget, gyümölcsöt, kenyeret, tojást, halat, ruhát és szerszámokat. Voltak, akik fákat döntöttek ki az erdőben, míg mások a kivágott fák törzseit vágták deszkákra az építkezés területén lévő kis fűrésztelepen. Számtalan más személy kölcsönökkel és anyagi hozzájárulásokkal segített.
Néhány szakképzett munkás csak rövid ideig tudott segíteni, ezért a munka jelentős részét szakképesítés nélküli önkéntesek végezték el. A villamossági munkákkal John Johnsont bízták meg. Alkalmatlannak érezte magát a feladatra, miként az építkezésen szolgáló más felvigyázók is. Így emlékszik vissza erre az időszakra: „Az önkéntesek megtanulták, hogyan végezzék el a feladatokat, és bizony remek munkát végeztek! Nagyszerű volt látni, hogyan oldódnak meg a nehézségek, és hogy végül minden jól sül el. Bizonyos, hogy Jehova Isten irányította az építkezést.”
A szorgalmas önkénteseknek, a nagylelkű testvéreknek és testvérnőknek, valamint Jehova áldásának köszönhetően a munka jól haladt. Az építkezés 1981 elején kezdődött, és az új fiókhivatal átadására 1984. május 19-én került sor, a Vezető Testületből érkező Milton Henschel látogatásának az idején. Az építkezés már önmagában nagy örömre adott okot, és közelebb vitte egymáshoz a norvég testvéreket. Az önkéntesek közül nagyon sokan vállaltak kisegítőúttörő- vagy általánosúttörő-szolgálatot az építkezést követő években.
FELGYORSUL A KIRÁLYSÁG-TEREM-ÉPÍTÉS
A Fjelltvedt fivérek közül négyen még 1928-ban megépítették az első termet Jehova imádói számára Bergen egyik külvárosában. Az 1980-as évek elejére már jó néhány gyülekezet épített vagy vásárolt Királyság-termet. De még mindig volt sok olyan gyülekezet, mely nem ideális, bérelt termekben tartotta az összejöveteleket. A fiókhivatal építése alatt egyes testvérek azon tanakodtak, hogy hogyan tudnák felgyorsítani a Királyság-termek építését. Tudtak róla, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában testvérek csoportjai már építettek gyors építési módszerrel Királyság-termeket, és erre gondoltak: „Ha ők Jehova segítségével meg tudják valósítani, akkor mi miért ne lennénk képesek rá?”
Néhány testvér elkészítette a tervrajzokat, pontosan kidolgozva a részleteket, és 1983-ban Askimban egy próbaépítkezés következett. Ezután 1984-ben három Királyság-termet építettek gyors építési módszerrel Rørvikben, Steinkjerban és Altaban. Hogyan sikerült megvalósítaniuk? Úgy, hogy már előre elkészítették az alapot, utána pedig gondos odafigyeléssel összehangolták a szakképzett és a szakképzetlen önkéntesek munkáját. Így az építkezés különféle munkafolyamatait mindössze néhány napon belül be tudták fejezni.
Az elkövetkező tíz évben körülbelül 80 Királyság-termet készítettek Norvégiában gyors építési módszerrel. Később a norvég testvérek még Izlandra is elutaztak, hogy segítsenek három Királyság-terem felépítésében. Bár a legtöbb gyülekezetnek Norvégiában ma már van saját Királyság-terme, még mindig sok a tennivaló ezen a területen. A régen épült termek felújításra szorulnak, néhányat bővíteni kell, és még sok újat is el kell készíteni.
„MEGERŐSÖDNEK A TESTVÉRI KÖTELÉKEK”
A Királyság-terem-építéseknek köszönhetően praktikus és vonzó külsejű imádati helyek épülnek, és ez a helyi közösségeknek is jó tanúskodás. 1987-ben például három testvér találkozott néhány városi tisztviselővel Fredrikstad-ban, hogy tárgyaljanak egy Királyság-terem építéséről. A tisztviselők kacagtak, amikor a testvérek elmondták nekik, hogy három nap alatt be fogják fejezni a munkálatokat. De már az első nap, pénteken nyilvánvalóvá vált a tisztviselők számára, hogy a Tanúk a tervnek megfelelően el fognak készülni az épülettel. Az egyik hivatalnok szombaton megjelent a rezesbandájával az építkezésen, hogy a zenekar játsszon az önkénteseknek, így kérve bocsánatot a korábbi hitetlenkedésért. Egy nő, aki figyelemmel kísérte az arendali Királyság-terem építését 1990-ben, elismerően ezt mondta: „Ez felfoghatatlan, hogy önök, Tanúk ennyire gyorsan tudnak építkezni, de az még inkább ámulatba ejt, hogy ilyen mosolygós és vidám emberek.”
Ma már két területi építőbizottság felügyeli Norvégiában a Királyság-terem-építéseket. Készséges testvérek és testvérnők szívesen ajánlották fel a segítségüket a nagyobb és még inkább erőt próbáló építkezések munkálataihoz is. 1991-ben és 1992-ben például szükségessé vált, hogy kibővítsék a fiókhivatalt. 1994-ben egy lenyűgöző kongresszusi termet készítettek el Oslóban. 2003-ban pedig egy építési csoport egy hatalmas Királyság-termet épített Bergenben, ahol a gyülekezeti összejöveteleken kívül kongresszusokat is tarthatnak.
Emellett az az együttműködés és szándékbeli egység, melyet ezek az építkezések előmozdítottak, jó hatással voltak Jehova szolgáira. „Ez segített a gyülekezeteknek, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz – emlékszik vissza egy testvér, aki 1983 óta segít a Királyság-terem-építéseken. – Ilyenkor megerősödnek a testvéri kötelékek, tartós barátságok jönnek létre, és egyre inkább együtt tudunk dolgozni.”
EGYRE TÖBB A MUNKA A BÉTELBEN
Miután elkészült az új fiókhivatal, lehetőség nyílt arra, hogy bővítsék a személyzetet, és a testvérek még többet tegyenek a prédikálómunka érdekében. Például egyre több irodalmat fordítottak le norvégra. Mérföldkőnek számított, amikor 1996-ban a teljes Biblia, A Szentírás új világ fordítása megjelent norvég nyelven. (A Keresztény Görög Iratok új világ fordítását már 1991-ben közreadták.) Napjainkban gyakorlatilag a Jehova Tanúi által megjelentetett valamennyi kiadvány elérhető norvégul, beleértve az Insight on the Scriptures című kézikönyvet is.
Az új fiókhivatalban van egy hangstúdió, melyre már nagy szükség volt. Az 1960-as évek elején a kongresszusi drámákat Királyság-termekben, és a korábbi fiókhivatal padlásterében és pincéjében vették fel. A körülmények nem voltak ideálisak, hisz többször meg kellett szakítani a hangfelvételt a közlekedési zajok miatt. Az új fiókhivatal hangstúdiójában már sokkal gyorsabban el lehet készíteni a drámák, filmek, valamint a Királyság-énekeink kórusváltozatának a hangfelvételeit. Itt készül Az Őrtorony és az Ébredjetek! norvég hanganyaga is. A teljes Biblia és még sok más könyv is elérhető CD-n, valamint a www.pr418.com honlapon.
OTT SZOLGÁLNAK, AHOL NAGYOBB A SZÜKSÉG
Míg a gyülekezeti hírnökök a saját környékükön prédikálnak, sok más hírnök és úttörő ki nem utalt területekre utazik messze északra, például a Svalbard szigetcsoporton lévő Longyearbyenbe. Számos más hírnök költözik távoli helyekre, hogy hirdesse a jó hírt, és ahol csak lehet, segítsen gyülekezeteket alapítani.
Amikor 1950-ben Finn és Tordis Jenssen összeházasodtak, megtudták, hogy szükség van hírnökökre Hammerfestben, a világ egyik legészakibb városában. Bár pénzük nemigen volt, de volt erejük, elszántságuk és kerékpárjuk. Így hát útra keltek a biciklijükön, hogy eljussanak Bodøből Hammerfestbe, mely út nem kevesebb, mint 900 km. Miután maguk mögött tudták az útnak közel a felét, néhány barátjuk kedvesen anyagi segítséget nyújtott nekik, ezért a hátralevő utat hajóval tudták megtenni. Hammerfestben lelkesen belevetették magukat a prédikálásba, és nyilvános előadásra hívták meg az embereket, melyet Finn tartott minden hétvégén. Jehova megáldotta szorgalmas erőfeszítéseiket, és nem sokkal később egy kis gyülekezetet tudtak alapítani.
1957-ben egy Trondheimben megrendezett kerületkongresszuson az egyik szónok arra buzdította a hírnököket, hogy fontolják meg, el tudnának-e költözni olyan területre, ahol szükség van prédikálókra. A Stavangerből érkezett Viggo és Karen Markussen feszülten figyelt. Viggo megbökte Karent a könyökével. Karen rögtön értette, hogy ez mit jelent. „Na, a napjaink meg vannak számlálva Stavengerben” – gondolta magában. De vajon mit szól majd egy költözéshez a három lányuk, akik egyébként 11 és 14 év közötti hírnökök voltak?
Markussenék a kongresszus után beszélgettek az előadásról, és az egész család készséget mutatott arra, hogy ott szolgáljon, ahol nagyobb a szükség. A fiókhivatal a válaszlevelében arra kérte őket, hogy Brumunddalba költözzenek, ahol még nem volt gyülekezet. Így hát 1958-ban Viggo és Karen eladták modern házukat, valamint Viggo bútorüzletét, és az egész család egy egyszerű faházikóba költözött nem messze Brumunddaltól. Jehova megáldotta önfeláldozó szellemüket, és az elkövetkező években sok tanulmányozójuk jött az igazsághoz. Mire a lányok elköltöztek otthonról, és Viggo Karennel a körzetmunkába kapta a megbízatását, már egy buzgó, 40 hírnököt számláló kis gyülekezet működött Brumunddalban.
Fiatal, egyedülálló testvérek is elő tudták mozdítani a Királyság-érdekeket azzal, hogy olyan helyre költöztek, ahol még nem volt gyülekezet. 1992-ben egy csoport úttörő testvér – legtöbbjük körülbelül 19 éves – a Nordfjord partján fekvő Måløybe költözött, hogy nyomon kövesse az ottani érdeklődést. Azonnal hozzáláttak a prédikálómunkához, és már kezdettől fogva tartottak összejöveteleket a bérelt házukban. Egy újonnan érdeklődő asszony, akivel tanulmányoztak, nagyon vendégszerető volt, és szinte a fiatal testvérek anyukájává vált. Később egy vén a feleségével Måløybe költözött, és megalakult ott egy gyülekezet. A fiatal testvéreknek nagyszerű élményt jelentett a megbízatásuk, sok bibliatanulmányozást vezettek, megannyi gyülekezeti feladatot láttak el, és erősítették az új, pezsgő gyülekezetet. „Olyan volt, mint egy szellemi kalandozás – mondta az egyik fiatal testvér –, páratlan lehetőség arra, hogy fejlődjünk szellemileg.” Ezeknek a testvéreknek és mások kemény munkájának köszönhetően ma már mintegy 30 hírnök van a Nordfjord Gyülekezetben, akik hozzávetőleg 50-60 bibliatanulmányozást vezetnek.
TANÚSKODÁS IDEGEN NYELVEKEN
Az utóbbi 20 évben fokozatosan nőtt a bevándorlók száma Norvégiában. A gyülekezetek ezért külön erőfeszítést tesznek, hogy tanúskodjanak nekik az anyanyelvükön, vagy egy olyan nyelven, melyet megértenek. Az első idegen nyelvű gyülekezet 1986-ban alakult meg, és az Oslo Latin Gyülekezet nevet kapta, mert főleg Latin-Amerikából jött spanyol és portugál nyelven beszélők látogatták. Ez idő tájt néhány hírnök szervezett tanúskodásba kezdett Oslo területén az angolul beszélőknek. A hírnökök sok érdeklődő személyt találtak, főleg Afrikából és Ázsiából. Egyesekkel utcai tanúskodás során találkoztak, míg másokkal a menekülteket fogadó központokban. A testvérek jó hasznát vették a telefonkönyveknek is, melyekben idegen nevek alapján próbáltak olyanokra bukkanni, akik talán beszélnek angolul. Sok bibliatanulmányozás kezdődött, és 1990-ben megalakult az Oslo Angol Gyülekezet.
Azóta is sok norvég hírnök tesz erőfeszítést, hogy idegen nyelvet tanuljon. A külföldi hírnökökkel együtt segítettek az angol, az arab, a kínai, a lengyel, az orosz, a pandzsábi, a perzsa, a spanyol, a szerb-horvát, a tagalog, a tamil és a tigrinya nyelvű csoportok, illetve gyülekezetek megalapításában.
A jelnyelvi területen is nagyszerű növekedés figyelhető meg. Norvégiában él néhány ezer siket személy, aki a norvég jelnyelvet használja. A szervezet mindent megtesz azért, hogy segítsen nekik. Az 1970-es években a testvérek kezdtek jelnyelven tolmácsolni az összejöveteleken és a kongresszusokon. Azóta sok hírnök megtanult jelelni. Egyes gyülekezetekben jelnyelvű csoportok alakultak, és Oslóban 2008-ban létrejött az első jelnyelvű gyülekezet. Az egész országban körülbelül 25 siket hírnök van, akik jó hasznát veszik azoknak a kiadványoknak, melyeket norvég jelnyelven adtak közre DVD-n.
KÓRHÁZI ÖSSZEKÖTŐ BIZOTTSÁGOK
Mivel Jehova Tanúi nem fogadnak el vérátömlesztést, egyes esetekben a Tanú-betegeknek nehézséget jelentett olyan orvosi kezelést kapni, melyre szükségük volt, és melyet el tudtak fogadni. A szervezet 1990-ben kórházi összekötő bizottságokat (köb) hozott létre Norvégiában annak érdekében, hogy a Tanúknak segítséget nyújtson ilyen helyzetekben, valamint hogy információval szolgáljon az alternatív kezeléseket illetően. 1990 és 2010 között az oslói köb-ben szolgáló testvérek körülbelül 70 bemutatót tartottak a területükön lévő kórházak orvosi személyzetének, emellett több mint 500 esetben nyújtottak segítséget. A köb-tagok szorgalmas erőfeszítéseket téve kapcsolatba kerültek sok együttműködő orvossal, és a szakmai tájékoztatás, melyet nyújtottak, még több orvost indított arra, hogy vértranszfúziót helyettesítő kezelésekkel éljen. A betegek és a családtagok azt a segítséget is nagyra értékelik, melyet a beteglátogató csoportok nyújtanak.
Egy fiatal úttörő testvérnő, Helen esete jól mutatja, milyen értékes munkát végez a köb. 2007-ben súlyosan megbetegedett, és bevitték a helyi kórházba. Rohamosan csökkent a hemoglobinszintje, és a kórházi személyzet nyomást gyakorolt rá, hogy fogadja el a vérátömlesztést, azt állítva, hogy másképp nem maradhat életben. Ezért az egyik köb-tag segített, hogy Helent átszállítsák egy nagyobb és jobban felszerelt kórházba. Amikor Helen és az anyukája odaérkezett, egy köb-tag már várta őket, hogy támogatást nyújtson, és segítsen abban, hogy megkapják a szükséges ellátást. A kórház hozzájárult ahhoz, hogy Helen olyan kezelést kapjon, mely felgyorsítja a vörösvértestek termelését. Néhány napon belül jobb lett a vérképe, és kis idő múlva már nem volt életveszélyben. Most Helen újra jó egészségnek örvend, és nagyra értékeli, hogy a kórház tiszteletben tartotta mély meggyőződését. Helen és az anyukája így beszél erről: „Láttuk, milyen csodálatosan működik Jehova szervezete. Tapasztalhattuk a testvérek támogatását, és nagyra értékeltük az értünk mondott imáikat. Ez olyasvalami, amiért mindig hálásak leszünk, és amit sohasem fogunk elfelejteni.”
NEM ENGEDNEK A ROSSZINDULATÚ SAJTÓTÁMADÁSOKNAK
Különösen 1989 és 1992 között Jehova Tanúi Norvégiában rágalomhadjárat célpontjai voltak, és sok negatív vélemény jelent meg róluk újságokban, folyóiratokban, a rádióban, és a tévében is. Az ellenségeskedés egyik legfőbb oka az volt, hogy ragaszkodunk ahhoz, amit a Biblia a kiközösítettekkel való bánásmódról ír (1Kor 5:9–13; 2Ján 10). A negatív vélemény miatt a Tanúk sok kellemetlenséggel néztek szembe a szolgálatban, a munkahelyen, az iskolában, és a családon belül is. Bár Jézus követőit nem éri meglepetésszerűen az, hogy gyalázatnak vannak kitéve, mégsem volt könnyű megküzdeniük ezzel a helyzettel (Máté 5:11, 12).
„Nehéz periódus volt – meséli egy testvér –, de a javunkra is vált. Arra indított, hogy újra megvizsgáljam a hitnézeteim Írás szerinti alapját. Hiterősítő volt elmélkedni a hű és értelmes rabszolgától jövő kiváló szellemi táplálékon. Ennek eredményeként úgy érzem, megerősödtünk az előttünk álló hitpróbákra.”
Egy körzetfelvigyázó így emlékszik vissza: „Buzdító volt látni, milyen bátran viselkedtek a testvérek ebben az időszakban. Felismertük, hogy a legjobb válasz, melyet adhatunk a rágalmakra az, ha még teljesebb mértékben kivesszük részünket a szántóföldi szolgálatból, beleértve az utcai tanúskodást is. Jó érzés, hogy sok Tanú kedvezően reagált.”
Érdekes, hogy egy korábban kiközösített személy, hogyan érzett a Biblia kiközösítésre vonatkozó iránymutatásával kapcsolatban, szemben azzal az Írás-ellenes gondolkodással, melyet a média szított. „Amikor húszéves koromban kiközösítettek – emlékszik vissza Fred –, kezdtem komolyan elgondolkozni az életemen. Nem volt kellemes ez a helyzet, de a kiközösítés javamra vált. Olyan volt, mintha Jehova ezt mondta volna: »Most már össze kell szedned magad, fiam! Rossz vége lesz, ha így folytatod.« Fontos lecke volt ez számomra, ami segített, hogy felhagyjak a bűnös életmódommal. Ahelyett, hogy csak a szórakozással és izgalmak keresésével lettem volna elfoglalva, kezdtem komolyan venni az igazságot. Az is segített, hogy néhány gyülekezeti barátom szellemileg előrehaladt, és egyre helyesebben gondolkodott a keresztényi viselkedésről.” Örömmel mondhatjuk, hogy Fred megbánást tanúsított, változtatott az életmódján, és visszafogadták. Ma már vénként szolgál.
KÉSZEN ÁLLVA JEHOVA NAPJÁRA
A széles körben elterjedt anyagiasság és a területen egyre fokozódó közöny ellenére Jehova szolgái továbbra is első helyre teszik életükben a hiterősítő szellemi tevékenységeket, például a naponkénti bibliaolvasást és a gyülekezeti összejöveteleken való részvételt. Egyre több hírnök úgy fokozza a szolgálatát, hogy csatlakozik az általános úttörők soraihoz. Egy testvér sokak érzéseit fejezi ki, amikor ezt mondja: „Ha ma nem állok készen arra, hogy holnap eljöjjön Jehova napja, akkor sem fogok, amikor valóban eljön. Egyszerűen csak haladnunk kell tovább előre. Egy nap el fog jönni.” Egészen biztos, hogy ez a fajta hozzáállás nagyban elősegítette a folyamatos növekedést, mely 2001 óta tapasztalható.
Jehova egyik szellemi gondoskodása a szolgálati kiképzőiskola (mai nevén egyedülálló testvérek bibliaiskolája), mely ösztönző hatással van a gyülekezetekre, és kitűnő teokratikus oktatásban részesít sok testvért. Az egyik tanuló így gondol vissza rá: „Az a lehetőség, hogy nyolc héten át intenzíven tanulmányozhattam a Bibliát, segít még jobban értékelnem az igazságot, és még inkább elmélyednem benne. Minden sokkal élőbbé és valóságosabbá vált számomra a Bibliában!” Norvégiában az elmúlt két évtizedben ezt az iskolát több mint 60 tanuló végezte el, akik segítenek megerősíteni a gyülekezeteket, és fokozni a tevékenységüket.
JEHOVA TANÚIKÉNT NEVELKEDTEK FEL
Az évek során sokan, akik Jehova Tanúiként keresztelkedtek meg, a szüleiktől tanultak a bibliai igazságokról. Néhány norvég hírnök családjában már három, négy vagy öt generációra visszamenőleg Tanúk a családtagok. Skienben az első Bibliakutató Ingebret Andersen volt. A dédunokája, Ivan Gåsodden ezt mondja: „Gyakran elgondolkodom azon, mennyire szerencsés vagyok, amiért olyan családba születtem, ahol első helyen áll Jehova szolgálata. A személyes tanulmányozás, a rendszeres bibliaolvasás, és a jó barátok, akiknek hasonló céljaik voltak, sokat segítettek, hogy kiálljak az igazságért.” Ivan fiai, André és Richard is kincsnek tartják a szellemi örökségüket, mint ami az egyik legértékesebb tulajdonuk.
Bente Bu úttörőszolgálatot végez; a nagypapája, Magnus Randal még a Ruth nevű „úttörőhajón” szolgált. Bente Bu testvérnő így beszél az érzéseiről: „Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen családba születtem. Sok problémától megkímélt a neveltetésem; szeretném az életemet mások érdekében felhasználni.”
Egyeseknek fiatalként volt egy olyan időszakuk, amikor szellemileg gyengék voltak, de felnőttként Jehova odaadó Tanúivá váltak. A bergeni Thomas és Serine Fauskanger házaspárt például keresztény szülők nevelték fel, de a szellemi előrehaladásuk lassú volt. Mi segített nekik, hogy megváltoztassák a Jehova imádatáról alkotott nézetüket?
„2002-ben egy szki-t végzett fiatal testvér jött a gyülekezetünkbe – meséli Thomas. – Segített, hogy a szolgálattal foglaljam le magam, és szellemi célok elérésére törekedjek.”
Thomas 25 éves korában feleségül vette Serinet, és 2007-ben a Finnmark tartományban lévő Båtsfjord faluba költöztek, hogy segítsenek egy úttörő házaspárnak nyomon követni az ottani szellemi érdeklődést. Nemsokára Thomas és Serine is úttörő lett. 2009-ben három hónapot töltöttek egy ki nem utalt területen Kjøllefjord halászfalujában, ahol más hírnökökkel együtt több mint 30 bibliatanulmányozást vezettek be. Thomas és Serine később közelebb költözött Kjøllefjordhoz, hogy segíthessenek az érdeklődőknek. Rendszeresen három és fél órát autóznak oda is, és vissza is, hogy meglátogassák őket. Az életük teljes, melyről Serine ezt mondja: „Most boldogan és egyszerűen élünk. Nem sok mindenünk van, de így problémánk sincs túl sok.”
JEHOVÁBA VETETT HITTEL TEKINTENEK ELŐRE
Az élet jelentősen megváltozott azóta, hogy a Bibliakutató Knud P. Hammer és mások prédikálni kezdtek Norvégiában. A múltban Jehova szolgái azért tűntek ki az emberek közül, mert a Biblia igazságát tanították egy olyan vallásos társadalomban, ahol az egyházak nagy befolyást gyakoroltak, és hamis tanokat tanítottak. Az évtizedek folyamán számtalan őszinte szívű egyén ismerte meg örömmel a Bibliát, és volt kész kiállni az igaz imádat mellett.
Mára megváltozott a vallási légkör Norvégiában. Kevesebb ember hisz Istenben, és elbizakodottnak tartják azokat, akik szerint csak egy igaz vallás van. Időbe és erőfeszítésbe kerül, míg az érdeklődők elsajátítják a Bibliából származó ismeretet, és hitet fejlesztenek ki Istenben és a Szentírásban. Sokszor hosszabb időbe telik, amíg megtanulnak a Biblia irányadó mértékei szerint élni. Jehova ennek ellenére továbbra is vonzza az őszinte szívű egyéneket bárhol éljenek is, akár elszigetelt halászfalvakban, akár zsúfolt nagyvárosok modern, többemeletes lakóépületeiben (Ján 6:44).
Csakúgy, mint az egész világon mindenütt, Jehova Tanúi Norvégiában is kincsnek tartják azt a kiváltságukat, hogy félelem nélkül végezhetnek szent szolgálatot a Szuverén Úrnak, Jehovának (Luk 1:74). Amint átfésülik ezt a hatalmas területet igazságos érzületű emberek után kutatva, bepillantást nyernek abba a bámulatba ejtő paradicsomi szépségbe és nyugalomba, melyet a Teremtő az egész földön szándékozik megvalósítani. Jehova norvégiai imádói – az egész világon élő lojális testvéreikkel együtt – már alig várják azt a napot, amikor Isten Királysága véghezviszi Isten akaratát páratlan szépségű bolygónk minden szegletén (Dán 2:44; Máté 6:10).
[Oldalidézet a 106. oldalon]
Ez nem jelentett akadályt, fogta magát, s mezítláb ment az összejövetelre!
[Oldalidézet a 111. oldalon]
„Úgy feküdtem le, mint pünkösdista, és úgy keltem fel, mint Jehova Tanúja”
[Oldalidézet a 122. oldalon]
„Hm, a hitüket nem vehetjük el maguktól”
[Oldalidézet a 157. oldalon]
„Most már össze kell szedned magad, fiam! Rossz vége lesz, ha így folytatod”
[Kiemelt rész/kép a 90. oldalon]
Norvégiáról röviden
Terület:
Norvégia a csodás fjordjairól, lélegzetelállítóan szép hegyeiről, valamint ezernyi szigetéről ismert. A Svalbard szigetvilágot kivéve, mely a szárazföld és az Északi-sark között félúton helyezkedik el, az ország valamivel nagyobb területen fekszik, mint Olaszország. Előfordulhat zord hideg, különösen Norvégiának az Északi-sarkvidékre eső részén. A meleg atlanti áramlások és más légáramlási rendszerek következtében azonban az ország nagy része mérsékeltebb éghajlatú, mint az olyan országoké, melyek hasonló földrajzi szélességen helyezkednek el.
Emberek:
Az ötmillió főt számláló lakosság többsége norvég származású, körülbelül 10 százaléka bevándorló. A számik közül, akik korábban lappok néven voltak ismertek, sokan még mindig halászatból, vadászatból és állatok csapdába ejtéséből élnek, valamint rénszarvast is tartanak.
Nyelv:
A hivatalos nyelv a norvég. Két írott formája van: az egyik a bokmål (könyvnyelv), melyet az emberek többsége használ, és nagyon hasonlít a dánra; a másik a nynorsk (újnorvég).
Megélhetés:
Az ország fő bevételi forrása az olaj- és gáztermelésből, valamint a gyáriparból származik. Fontos exportáru a hal. Norvégia területének csupán három százaléka művelt földterület.
Élelem:
A norvégok étrendje főként halból, húsból, krumpliból, kenyérből és tejtermékekből áll. Hagyományos norvég étel a fårikål (bárányhús káposztával). Az elmúlt években a sok bevándorló miatt az étrend egyre inkább nemzetközivé válik.
[Kiemelt rész/képek a 95–96. oldalon]
Jehova szolgálatáért élt
THEODOR SIMONSEN
SZÜLETETT: 1864
BIBLIAKUTATÓ VOLT: 1905-től
ÉLETRAJZI RÉSZLETEK: A Szabad Misszió egyház egyik prédikátora volt, majd utazófelvigyázó lett.
▪ THEODOR megtudta a kiadványainkból, hogy a tüzes pokol tanítása ellentétben van a Bibliával. Ezután kezdte megcáfolni ezt a hamis tant a Szabad Misszió egyházban tartott prédikációiban, a hallgatósága közül sokak örömére. Ám egy nap a prédikációja után egy kis papírlapot nyújtottak át neki, melyen a következő állt: „Ez volt itt az utolsó szónoklatod!”
Theodornak ez az utolsó prédikációja 1905-ben hangzott el a Szabad Misszió egyházban, majd még ugyanabban az évben Bibliakutató lett. Ezt követően megszámlálhatatlanul sok előadást tartott Bibliakutatók százai előtt, akik rendkívül értékelték az elhangzottakat. Azért, hogy anyagilag támogassa a családját, Theodor szobafestést vállalt, míg a hétvégéit a prédikálásnak és a tanításnak szentelte. Kitűnő bibliai ismeretével és higgadt, logikus beszédével igazán hatékony tanítónak bizonyult. Emellett szép énekhangja volt, és általában az előadásai elején és végén is énekelt, miközben a citeráján játszott.
1919-ben, amikor a családi helyzete lehetővé tette, utazófelvigyázóként kezdett szolgálni. Egészen 1935-ig folytatta ezt a szolgálatot, meglátogatva a gyülekezeteket Norvégiában, Dániában és Svédországban. Kimerítő munka volt, mely nem csupán annyiból állt, hogy bátorítsa a testvéreket a gyülekezetekben és az elszigetelt csoportokban. Azt is magában foglalta, hogy olyan településeken tartson előadásokat, ahol nem voltak Bibliakutatók. Hogy el tudjuk képzelni: egy tizenkét hónapig tartó út alatt 190 helyet látogatott meg a délen lévő Kristiansandtól az északra fekvő Tromsøig. Akkoriban az utazófelvigyázók általában egy-két nap után továbbutaztak a következő állomásukra, igénybe véve bármilyen közlekedési eszközt.
Noha sok helyen, ahová ellátogatott, nem éltek Bibliakutatók, mégis számos érdeklődő elment, hogy meghallgassa a nyilvános előadását. Például, amikor 1922-ben Bodøben járt, egy akkoriban ott tartózkodó úttörő testvérnővel, Anna Andersennel prédikált együtt, és meghívta az embereket a nyilvános előadásra. A hallgatóságból különösen Johan és Olea Berntsen mutatott nagy érdeklődést. Az előadást követően meghívták Theodort és Annát az otthonukba, hogy választ kapjanak a bibliai kérdéseikre. Ennek eredményeként Berntsenék lettek az első Bibliakutatók Bodøben.
Az 1930-as években Theodort kérték fel, hogy tartsa meg norvégul az előadásokat, hogy felvehessék gramofonra. Hűségesen szolgált egészen 1955-ig, amikor is befejezte földi pályafutását.
[Kiemelt rész/kép a 102. oldalon]
„Istennel járt”
ENOK ÖMAN
SZÜLETETT: 1880
MEGKERESZTELKEDETT: 1911
ÉLETRAJZI RÉSZLETEK: Fiókhivatal-felvigyázóként szolgált 1921-től 1945-ig.
▪ ENOK fiatalként még Svédországban hallott arról a bibliai beszámolóról, miszerint „Énók továbbra is az igaz Istennel járt”, s ez nagy hatással volt rá (1Móz 5:22). A bibliai névrokonához hasonlóan kívánt élni; de csak akkor tudott meg többet arról, hogy mit is jelent Istennel járni, amikor 31 évesen elolvasta a Bibliai tanulmányok első kötetét. Megkeresztelkedett mint Bibliakutató, és elkezdte az úttörőszolgálatot. Később a svéd fiókhivatalban szolgált.
1917-ben Svédországból Norvégiába küldték, hogy a fiókhivatalban szolgáljon. 1921-től kezdődően pedig megbízták a norvégiai munka felvigyázásával. Abban az időben a Watch Tower Society irodája egy szobában működött, mely ugyanabban az épületben volt, ahol Maria Dreyer testvérnőnek volt a lakása és pedikűrszalonja. 1922-ben Enok és Maria összeházasodtak, és ezután Maria lakása a fiókhivatal használatában állt. Együtt dolgoztak a Bételben egészen Maria haláláig, mely 1944-ben következett be. 1953-ban Enok újra megházasodott, és ismét elkezdte az úttörőszolgálatot. Égi reménységét mindig szem előtt tartva, hűségesen járt Istennel, míg 1975-ben meg nem halt.
[Kiemelt rész/kép a 110. oldalon]
„Erőt öntött belénk”
WILHELM UHRE
SZÜLETETT: 1901
MEGKERESZTELKEDETT: 1949
ÉLETRAJZI RÉSZLETEK: Buzgón prédikált az izomgyengeséget okozó betegsége ellenére.
▪ WILHELMNEK izombetegség miatt lebénult a lába, és nehezen tudott beszélni. Ám amikor az 1930-as évek közepén hallott a jó hírről, nyomban megosztotta másokkal a megtanult csodálatos igazságokat. A motoros triciklijét használva vett részt a prédikálómunkában, és rendszeresen elment a Vesterålen szigetcsoport sortland-i kikötőjébe, hogy bibliai előadások gramofonfelvételeit játssza le az embereknek, és irodalmat terjesszen. Mivel elszigetelt területen élt és fizikailag korlátozva volt, csak 1949-ben tudott megkeresztelkedni. De buzgón prédikált. A partvonal mentén utazók közül sokan tőle ismerték meg az igazságot, és néhányan közülük Jehova Tanúi lettek.
Öregkorára idősek otthonába került Tromsøbe. A hírnökök segítségével folytatni tudta a tanúskodást levélen keresztül. Jó természete és kellemes modora miatt a bátorítás forrása volt másoknak, még az idősek otthonában dolgozóknak is. Amikor Wilhelm meghalt, az igazgatónő ezt mondta: „Mindig örömmel mentünk a szobájába. Hitével erőt öntött belénk.”
[Kiemelt rész/kép a 113. oldalon]
Állta a szavát
JOHANNES KÅRSTAD
SZÜLETETT: 1903
MEGKERESZTELKEDETT: 1931
ÉLETRAJZI RÉSZLETEK: „Úttörőhajókon” szolgált nyolc éven át.
▪ JOHANNES 1929-ben tuberkulózis miatt kórházba került. Ott elkezdte olvasni a Bibliát és megígérte Istennek, hogy miután felépül a betegségéből, szolgálni fogja őt.
Nem sokkal azelőtt, hogy kikerült a kórházból, nagy érdeklődéssel merült bele néhány könyvnek az olvasásába, melyet a Bibliakutatók adtak ki. Később még több könyvet is beszerzett, és négyszer-ötször elolvasta mindegyiket. Nemsokára pedig megosztotta másokkal az újonnan meglelt igazságokat. Amikor teljesen felépült, nyomban elment Bergenbe Ringereide testvérhez, aki buzdította, hogy legyen úttörő. Bár Johannes épphogy csak elkezdte a prédikálást, nem habozott beállni az úttörők soraiba.
1931 és 1938 között az Ester nevű „úttörőhajón”, majd egy évig a Ruthon szolgált úttörőként. Egészen az északon fekvő Tromsøig szelte a hullámokat végig a part mentén. 1939-ben utazófelvigyázó lett Norvégia keleti részén, és közben egy ideig a Bételben szolgált részidőben. A II. világháború után feleségül vette Sigrid-t, és együtt végezték az úttörőszolgálatot. 1995-ben Johannes befejezte a földi pályafutását Fredrikstad-ban.
[Kiemelt rész/kép a 132. oldalon]
Sík területen prédikál
RANDI HUSBY
SZÜLETETT: 1922
MEGKERESZTELKEDETT: 1946
ÉLETRAJZI RÉSZLETEK: Teljes idejű szolga 1946 óta.
▪ RANDI szülei 1938-ban keresztelkedtek meg Jehova Tanúiként. Később Randi is állást foglalt az igazság mellett. 1946-ban elfogadta a meghívást, hogy a Bételben szolgáljon, ahol találkozott egy fiatal testvérrel, Kjell Husbyval. Ismerkedni kezdtek, majd házasságot kötöttek, és úttörők lettek. Gazdag szellemi életük volt együtt a teljes idejű szolgálat különféle ágaiban, egészen Kjell 2010-ben bekövetkezett haláláig.
Az utóbbi években Randi egészségi gondokkal küszködik. Csak nagy nehézségek árán tud felmenni a lépcsőn vagy meredek emelkedőkön. Sík terepen azonban ügyesen megoldja a prédikálást. Gyakran látják őt tanúskodni Trondheim utcáin és üzleteiben. Mindenkivel szeretné megosztani a jó hírt, akivel csak találkozik, ezért nem kevesebb, mint nyolc nyelven visz magával irodalmat. Emellett Randi gyülekezeti barátai elviszik őt autóval sok olyan emberhez, aki rendszeresen elfogadja tőle a legfrissebb folyóiratokat.
Randi már nem tud annyit tenni, mint régen. Ennek ellenére továbbra is örömet és megelégedést talál a teljes lelkű szolgálatban. Tudja, hogy Jehova nem felejtkezik el a munkájáról és a szeretetéről, melyet a neve iránt tanúsít (Héb 6:10).
[Kiemelt rész/képek a 149–150. oldalon]
Tapasztalta Isten Szavának átformáló erejét
VIKTOR UGLEBAKKEN
SZÜLETETT: 1953
MEGKERESZTELKEDETT: 1981
ÉLETRAJZI RÉSZLETEK: Bűnöző volt, aki megszabadult a démoni zaklatástól, és felhagyott a kábítószer-fogyasztással.
▪ VIKTOR már fiatalon elkezdett hasist meg más kábítószereket használni, és magával sodorta a bűnöző életmód. Mindig is foglalkoztatta a Biblia, de amikor 1979-ben belefáradt sanyarú életébe, azon kezdett tűnődni, hogy vajon Isten Szava képes lenne-e segíteni rajta. Ám hiába fordult meg oly sok vallásban, csalódott maradt, mert nem kapott választ a kérdéseire.
Végül Viktor olyan mély depresszióba süllyedt, hogy már az öngyilkosságot fontolgatta. Majd kapott egy levelet a Bergenben élő unokanővérétől, aki időközben elkezdett tanulmányozni Jehova Tanúival. Viktor Bergenbe utazott, és csatlakozott a tanulmányozáshoz. Kezdetben megpróbálta bizonygatni, hogy a Tanúk tévednek. De mivel mindig is szívügye volt a környezetvédelem, öröm töltötte el, amikor megtudta, hogy Isten pusztulást fog hozni azokra, akik pusztítják a földet, és a bolygónkat paradicsommá fogja változtatni (Jel 11:18).
Azonnal elkezdett járni az összejövetelekre az unokanővérével. Nagy hatással volt rá a Királyság-teremben és a Tanúk otthonában tapasztalt kedvesség és vendégszeretet. Az, amit látott és hallott, meggyőzte arról, hogy muszáj változtatnia az életmódján, és abba kell hagynia a kábítószerezést. Állhatatos és szívből jövő imáinak köszönhetően tapasztalta Isten Szavának és szent szellemének átformáló erejét (Luk 11:9, 13; Héb 4:12).
A keresztelkedéséhez vezető út nem volt könnyű. Csak Jehova segítségével tudott megszabadulni a démoni zaklatástól, és tudta feldolgozni azt, hogy kétszer is visszaesett a kábítószer-fogyasztásba. Megerősödött, amikor egy vén biztosította afelől, hogy „ahogy az apa irgalmaz fiainak, úgy irgalmaz Jehova az őt félőknek” (Zsolt 103:13). Viktor folyamatosan fejlődött szellemileg, és 1981-ben megkeresztelkedett. Bár egy korábbi bűntettéért még le kellett töltenie a börtönbüntetését, nem sokkal a szabadulását követően elkezdte az úttörőszolgálatot. Azóta is örömet jelent neki, hogy sokaknak segíthet Jehova szolgáivá válni. Különösen eredményes, amikor börtönökben prédikál. A rabok közül ketten, akikkel tanulmányozott, az igazsághoz jöttek.
Viktor megbízható családfővé és felvigyázóvá vált. A feleségével, Toneval, és a fiukkal együtt kitartóan végzi az úttörőszolgálatot. Így beszél az érzéseiről: „A szolgálat végzése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megváltozzak. Mély hálát érzek Jehova iránt, amiért értékes szellemi kincseket adhatok át másoknak.”
[Kiemelt rész/kép a 152. oldalon]
Szeretett volna valami jobbért élni
TOM FRISVOLD
SZÜLETETT: 1962
MEGKERESZTELKEDETT: 1983
ÉLETRAJZI RÉSZLETEK: Focista volt, aki Jehovát akarta szolgálni.
▪ HÚSZÉVESEN Tom ígéretes karrier elé nézett Norvégia egyik legjobb focicsapatában. Az anyukája akkor már Jehova Tanúja volt. Az egyik nap egy fiatal úttörő testvér elment meglátogatni Tom anyukáját, és közben felajánlotta Tomnak a bibliatanulmányozást. Ő beleegyezett, de kihangsúlyozta, hogy nem akar Jehova Tanúja lenni.
Amikor Tom elkezdett járni az összejövetelekre, megérintette a szívét a meleg fogadtatás. Az is feltűnt neki, hogy mindenki kikeresi a bibliaverseket az összejöveteleken. „Biztosan a Biblia teszi ilyen kedvessé ezeket az embereket” – gondolta magában.
Végül teljesen biztos volt benne, hogy megtalálta az igazságot, és hogy Jehovát akarja szolgálni. De hogyan lesz képes meggyőzni a futballcsapatát, hogy váljon meg egy ígéretes játékosától? Csodával határos módon, miután elmagyarázta a futballcsapat vezetőségének, hogy az életét szeretné valami jobbra felhasználni, mint a futball, felmentették a szerződésben rögzített kötelezettségei alól.
Tom 1983-ban megkeresztelkedett, és 1985-ben elkezdte az úttörőszolgálat végzését. 1987-ben Hammerfestbe költözött Viktor Uglebakkennel, hogy ott szolgáljon, ahol nagyobb a szükség. Tomot később körzetfelvigyázónak nevezték ki, és most a feleségével, Kristinával együtt a Bételben szolgál.
[Táblázat/képek a 162–163. oldalon]
FŐBB ESEMÉNYEK – Norvégia
1890
1892 Knud Pederson Hammer prédikálni kezd Norvégiában.
1900
1900 Megalakul az első gyülekezet.
1904 Iroda nyílik Kristianiában (Oslo).
1905 Kristianiában megtartják az első kongresszust.
1909 és 1911 C. T. Russell ellátogat Norvégiába.
1910
1914 Kinevezik az első utazófelvigyázót.
1914–1915 „A teremtés története képekben” nagy tömegeket vonz.
1920
1920–1925 „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című előadás országszerte elhangzik.
1925 Az Aranykorszak (Ébredjetek!) megjelenik norvégul.
1928–1940 Hajókon jutnak el a part menti közösségekhez, hogy prédikáljanak.
1930
1940
1940–1945 Háborús időszakban is folytatják a tanúskodást.
1945 Az Őrtorony megjelenik norvégul.
1948 Megérkeznek az első, Gileádot végzett misszionáriusok.
1950
1950 A legfelsőbb bíróság megerősíti a kiadványokkal való prédikálás jogát.
1960
1965 Nemzetközi kongresszust tartanak Oslóban.
1970
1980
1984 Átadják az új fiókhivatalt.
1990
1990 Kórházi összekötő bizottságokat neveznek ki.
1994 Átadják a kongresszusi termet Oslóban.
1996 Közreadják norvég nyelven a teljes Új világ fordítást.
2000
2010
2011 Új csúcsot ér el az általános, a kisegítő úttörők, a hírnökök és az Emlékünnepen jelenlévők száma.
[Grafikon/kép a 159. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
Hírnökök összlétszáma
Úttörők összlétszáma
10 000
8000
6000
4000
2000
1920 1935 1950 1965 1980 1995 2010
[Térképek a 91. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
SVÉDORSZÁG
STOCKHOLM
Örebro
Botteni-öböl
FINNORSZÁG
HELSINKI
Finn-öböl
BALTI-TENGER
DÁNIA
KOPPENHÁGA
NORVÉGIA
OSLO
Kjøllefjord
Båtsfjord
Vardø
Kirkenes
Karasjok
Hammerfest
Alta
Finnmarksvidda
Kautokeino
Tromsø
Harstad
Narvik
Sortland
Hennes
Svolvær
Bodø
Rørvik
Namsos
Steinkjer
Trondheim
Kristiansund
Måløy
Florø
Bergen
Haugesund
Stavanger
Egersund
Kristiansand
Arendal
Skien
Kongsberg
Drammen
Hønefoss
Gjøvik
Lillehammer
Brumunddal
Hamar
Kongsvinger
Ski
Askim
Moss
Halden
Fredrikstad
Oslo-fjord
ÉSZAKI-TENGER
NORVÉG-TENGER
Andøya
Bleik
Svalbard
Longyearbyen
TARTOMÁNYOK
Finnmark
Troms
Telemark
Vestfold
[Kép a 88. oldalon]
Knud Pederson Hammer
[Kép a 88–89. oldalon]
Reine, Észak-Norvégia
[Kép a 92. oldalon]
Ingebret és Berthe Andersen a Skien Gyülekezetben, 1911
[Kép a 93. oldalon]
Viktor Feldt
[Kép a 94. oldalon]
1. Hallgerd Holm, 2. Theodor Simonsen és 3. Lotte Holm
[Képek a 98. oldalon]
Az első úttörők: 1. Helga Hess, 2. Andreas Øiseth, 3. Karl Gunberg, 4. Hulda Andersen és 5. Anna Andersen
[Kép a 100. oldalon]
„Népszószék”
[Kép a 104. oldalon]
A norvég „Aranykorszak”
[Kép a 106. oldalon]
Even Gundersrud
[Kép a 107. oldalon]
A Skien Gyülekezet tagjai gyakran mentek tanúskodni a környékre nyitott teherautón
[Kép a 108. oldalon]
Torkel Ringereide
[Kép a 109. oldalon]
Olaf Skau
[Képek a 114. oldalon]
Karl Gunberg volt a kapitány az „Elihu” hajón
[Képek a 115. oldalon]
Johannes Kårstad volt a felvigyázó az „Ester” hajón
[Képek a 116. oldalon]
Andreas Hope és Magnus Randal a „Ruth” nevű hajón szolgált
[Kép a 117. oldalon]
Az aurora borealis Észak-Norvégiában
[Kép a 118. oldalon]
Solveig Løvås
[Kép a 119. oldalon]
Andreas és Sigrid Kvinge
[Kép a 124. oldalon]
Titkos kongresszus egy Ski közeli erdőben
[Kép a 127. oldalon]
Marvin Anderson a feleségével, Karennel
[Kép a 128. oldalon]
Lábhajtású nyomdagép
[Kép a 129. oldalon]
Bergeni kongresszus, 1946
[Kép a 130. oldalon]
Svanhild Neraal, 1961
[Kép a 133. oldalon]
Arnulf hajóját gyakran használták a szolgálatban
[Kép a 135. oldalon]
1. Gunnar Marcussen és 2. Hans Peter Hemstad voltak az első norvég Tanúk, akik elvégezték a Gileád Iskolát
[Kép a 138. oldalon]
Az „Igazságszó” nemzetközi kongresszuson résztvevők sátortábora
[Kép a 139. oldalon]
Paul Bruun
[Kép a 142. oldalon]
Hartvig Mienna és más hírnökök motoros szánt használnak, hogy prédikáljanak a számiknak
[Kép a 144. oldalon]
Fiókhivatal-építkezés kezdődött 1981-ben
[Kép a 145. oldalon]
A fiókhivatal ma
[Kép a 147. oldalon]
Az oslói kongresszusi terem
[Kép a 160. oldalon]
A családon belüli bibliai oktatásnak köszönhetően sok család már generációkon át hűségesen szolgálja Jehovát
