22. fejezet

1. fejezetrész — Tanúk a föld legtávolabbi részéig

Ez az első része egy ötrészes fejezetnek, mely arról számol be, hogy hogyan jutott el Jehova Tanúinak a tevékenysége mindenhova a földön. Az 1. fejezetrész, mely az 1870-es évektől az 1914-ig terjedő időszakot öleli fel, a 404—422-ig terjedő oldalon található. Az emberi társadalom sohasem heverte ki azokat a megrázkódtatásokat, melyeket az 1914-ben kezdődő I. világháború okozott. Ez volt az az év, melyet a Bibliakutatók már régóta a pogányok idejének végét jelölő évként azonosítottak.

MIELŐTT Jézus Krisztus felment az égbe, megbízta apostolait, mondván: „lesztek nékem tanúim . . . a földnek mind végső határáig” (Csel 1:8). Azt is megjövendölte, hogy „az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek” (Máté 24:14). Ez a munka nem fejeződött be az első században. Nagyobb részét a mi időnkben végzik. A véghezviteléről szóló feljegyzés az 1870-es évektől napjainkig valóban izgalmas.

Bár Charles Taze Russell a jól meghirdetett bibliai előadásairól vált széles körben ismertté, nemcsak az érdekelte, hogy nagyszámú hallgatóság előtt beszéljen, hanem maguk az emberek is érdekelték őt. Így nem sokkal azután, hogy elkezdte kiadni Az Őrtoronyt 1879-ben, széles körű utazásokra vállalkozott, hogy meglátogassa a folyóirat olvasóinak kis csoportjait, az Írásokról beszélgetve velük.

C. T. Russell buzdította azokat, akik hittek Isten Szavának értékes ígéreteiben, hogy vegyék ki részüket annak az emberekkel való megosztásában. Akiknek szívét mélyen megérintette, amit tanultak, valódi buzgóságot mutattak ennek megtételében. Hogy segítsék őket a munkában, nyomtatott anyagokat bocsátottak rendelkezésre. Az 1881-es év elején számos traktátus jelent meg. Az ezekből származó anyagokat további információval párosították, hogy létrehozzák az átfogóbb, Food for Thinking Christians (Táplálék gondolkodó keresztények számára) című kiadványt, amelyből 1 200 000 példányt állítottak elő terjesztés céljából. De hogyan volt képes a Bibliakutatók azon kis csapata (akkor talán 100 fő) mindezt elterjeszteni?

 A templomba járók elérése

Bizonyos mennyiséget a rokonoknak és barátoknak adtak. Számos újság beleegyezett, hogy küld egy példányt minden előfizetőjének. (Külön hangsúlyt helyeztek a hetente vagy havonta megjelenő újságokra, hogy a Food for Thinking Christians című kiadvány sok, vidéken lakó emberhez eljusson.) Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában viszont sokat terjesztettek több egymást követő vasárnap a templomok előtt. Nem volt elég Bibliakutató ahhoz, hogy mindezt személyesen végezzék el, ezért szerződtettek másokat, hogy segítsenek nekik.

Russell testvér elküldte két társát, J. C. Sunderlint és J. J. Bendert Nagy-Britanniába, hogy felügyeljenek az ott levő 300 000 példány elterjesztésére. Sunderlin testvér Londonba ment, míg Bender testvér északra, Skóciába utazott, majd dél felé utazva tevékenykedett. A figyelmet főleg a nagyobb városokra összpontosították. Újsághirdetések révén arra alkalmas férfiakat kutattak fel, és megállapodtak velük, hogy gondoskodjanak elegendő segítőről a hozzájuk eljuttatott példányok elterjesztéséhez. Csak Londonban közel 500 terjesztőt toboroztak. A munkát hamar elvégezték, két egymást követő vasárnap.

Még ugyanabban az évben intézkedés történt, hogy azok a Bibliakutatók, akik idejük felét vagy többet kizárólag az Úr munkájában tudják tölteni, legyenek kolportőrök, és terjesszenek bibliatanulmányozásra használható  irodalmat. Ők az előfutárai azoknak, akiket ma úttörőkként ismerünk, s akik a jó hír terjesztésének valóban figyelemre méltó munkáját végezték el.

A következő évtized folyamán Russell testvér számos, különböző témájú traktátust készített, melyek könnyen felhasználhatók voltak a már megismert nagy jelentőségű bibliai igazságok széles körű terjesztésére. Megírta a Millennial Dawn (később Bibliai tanulmányok néven ismert mű) néhány kötetét is. Majd személyes külföldi, evangéliumhirdető utazásokba kezdett.

Russell külföldre utazik

1891-ben Kanadába látogatott, ahol 1880 óta elég nagy volt a felkeltett érdeklődés ahhoz, hogy egy 700 fős kongresszust tarthassanak Torontóban. Európába is elutazott 1891-ben, hogy lássa, mit lehet tenni ott az igazság további terjesztése érdekében. Ezen utazás során eljutott Írországba, Skóciába, Angliába, az európai kontinens sok országába, Oroszországba (a most Moldova néven ismert területre) és Közel-Keletre.

Milyen következtetést vont le az utazása során létrejött kapcsolataiból? „Oroszországban nem láttunk nyitottságot vagy készséget az igazság iránt . . . Nem láttunk semmit, ami arra bátorítana minket, hogy bármiféle aratásban is reménykedjünk Olaszországban, Törökországban, Ausztriában vagy Németországban — jelentette. — De Norvégiában, Svédországban, Dániában, Svájcban és különösen Angliában, Írországban és Skóciában a szántóföldek készen állnak, és várnak az aratásra. Úgy tűnik, ezek a szántóföldek azt kiáltják: »Gyertek át, és segítsetek nekünk!«” Ez még olyan korszak volt, amikor a katolikus egyház tiltotta a Biblia olvasását, amikor sok protestáns elhagyta az egyházát, és amikor az egyházak miatt kiábrándultan, sokan teljesen elvetették a Bibliát.

Russell testvér 1891-ben történt utazását követően fokozott erőfeszítéseket tettek a szellemileg éhezők megsegítésére az irodalom európai nyelvekre történő lefordításával. Intézkedtek arra vonatkozóan is, hogy irodalmat nyomtassanak és raktározzanak Londonban, hogy ez még könnyebben elérhető legyen a nagy-britanniai felhasználásra. A brit szántóföld valóban igazolta, hogy készen áll az aratásra. Ott 1900-ban már kilenc gyülekezet és 138 Bibliakutató volt — közöttük néhány buzgó kolportőr is. Amikor Russell testvér újra Nagy-Britanniába látogatott 1903-ban, ezren gyűltek össze Glasgow-ban, hogy meghallgassák a „Millenniumi remények és kilátások” című előadását. Londonban 800-an voltak jelen, és 500-600 hallgató volt más városokban.

Ami Olaszországot illeti, Russell testvér megfigyelései igazolódtak, mert látogatása után tizenhét év telt el, míg Pinerolóban létrejött a Bibliakutatók első gyülekezete. Mi volt a helyzet Törökországgal? Az 1880-as évek végén Basil Stephanoff Macedóniában prédikált, amely akkor Törökország európai részéhez tartozott. Bár úgy tűnt, hogy néhányan érdeklődést mutatnak, bizonyos személyek — akik testvérnek mondták magukat — valótlan állításai miatt Stephanoff testvért bebörtönözték. Csak 1909-ben tudósított arról egy szmirnai (ma Izmir) (Törökország) görög személytől érkezett levél, hogy  egy szmirnai csoport értékeléssel tanulmányozza az Őrtorony-kiadványokat. Ami pedig Ausztriát illeti, maga Russell testvér tért oda vissza 1911-ben, hogy előadást tartson Bécsben, de az összejövetelt csőcselék zavarta meg. Németországban is csak lassanként jelentkezett az értékelő reagálás. A skandinávok azonban jobban tudatában voltak szellemi szükségletüknek.

A skandinávok megosztják egymással

Sok svéd ember élt Amerikában. Az Őrtorony egy mintapéldányának svéd nyelvű fordítása 1883-ban rendelkezésre állt, hogy a svéd emberek között terjesszék. Ezek a folyóiratok postán hamar megtalálták az utat a Svédországban élő rokonokhoz és barátokhoz. Norvég nyelven azonban még nem készült irodalom. Mindazonáltal 1892-ben Russell testvér Európába való utazását követően Knud Pederson Hammer, egy norvég ember, aki Amerikában tanulta az igazságot, visszatért Norvégiába, hogy személyesen tanúskodjon a rokonainak.

Majd 1894-ben, amikor az irodalmat kezdték dán—norvég nyelven kiadni, a 25 éves dán származású amerikait, Sophus Wintert Dániába küldték, hogy terjesszen el egy szállítmány irodalmat. A következő tavaszig 500 kötetet terjesztett el a Bibliai tanulmányok című kiadványból. Rövid időn belül néhányan, akik olvasták azokat a kiadványokat, vele együtt kivették részüket a munkából. Sajnos ő később szem elől tévesztette becses kiváltságának értékét; de mások tovább ragyogtatták a fényt.

 Winter azonban mielőtt abbahagyta a szolgálatot, egy ideig kolportőri munkát végzett Svédországban. Nem sokkal ezután Sturkö szigetén August Lundborg, az Üdvhadsereg egyik fiatal kapitánya egy barátja otthonában meglátta a Bibliai tanulmányok két kötetét. Kölcsönkérte, és nagy buzgalommal elolvasta, majd otthagyta az egyházat, és kezdte másokkal megosztani, amit tanult. Egy másik fiatal férfinak, P. J. Johanssonnak is felnyíltak a szemei annak következtében, hogy elolvasott egy traktátust, melyet egy parkban lévő padról vett fel.

Amint a svéd csoport kezdett növekedni, néhányan átmentek Norvégiába, hogy bibliai irodalmat terjesszenek. Ezt megelőzően azonban amerikai rokonoktól postán érkezett irodalom Norvégiába. Rasmus Blindheim ily módon kezdte el Jehova szolgálatát. Norvégiában többek között Theodor Simonsen, a Szabad Misszió nevű egyház egyik prédikátora azokban a korai években elfogadta az igazságot. Kezdte megcáfolni a pokoltűz tanítását a Szabad Missziónál mondott beszédeiben. Hallgatósága izgatottan pattant fel e csodálatos hír hallatán, de amikor megtudták, hogy Simonsen kapcsolatban volt a „Bibliai tanulmányok” mozgalommal, eltávolították őt az egyházból. Ő ennek ellenére továbbra is beszélt a megtanult jó dolgokról. Egy másik fiatal férfi, aki kapott némi irodalmat, Andreas Øiseth volt. Amikor meggyőződött arról, hogy az igazság birtokában van, otthagyta a családi farmot és hozzáfogott a kolportőri munkához. Módszeresen kidolgozta útjait észak, majd dél irányában a fjordok mentén, nem kerülve el egyetlen közösséget sem. Télen a felszerelését — élelem, ruházat és irodalom — egy üléssel ellátott szántalpon vitte, alvóhelyről pedig vendégszerető emberek gondoskodtak számára. Nyolc évig tartó utazása során majdnem az egész országot bejárta a jó hírrel.

August Lundborg felesége, Ebba 1906-ban Svédországból Finnországba ment, hogy kolportőri munkát végezzen. Körülbelül ugyanabban az időben az Egyesült Államokból visszatérő emberek hoztak magukkal néhány Őrtorony-irodalmat, és kezdték másokkal megosztani, amit tanultak. Így néhány éven belül Emil Österman, aki valami jobbat keresett annál, amit az egyházak ajánlottak, hozzájutott A korszakok terve című kiadványhoz. Megosztotta azt barátjával, Kaarlo Hartevával, aki szintén kutatta az igazságot. Felismerve annak értékét, aminek a birtokában voltak, Harteva lefordította azt finn nyelvre, és Österman anyagi támogatásával kinyomtatták. Együtt hozzáfogtak a terjesztéséhez. Őszinte evangelizáló szellemet tanúsítva beszéltek az emberekkel nyilvános helyeken, meglátogatták őket házról házra, és előadásokat tartottak zsúfolásig megtelt nagy előadótermekben. Helsinkiben, miután leleplezte  a kereszténység hamis tanításait, Harteva testvér felkérte a hallgatóságot, hogy a Biblia felhasználásával védjék meg a halhatatlan lélek hitnézetét. Minden szem a jelenlevő papokra szegeződött. Senki sem szólalt meg; senki nem tudta megcáfolni az Ezékiel 18:4-ben található világos kijelentést. A hallgatóság közül néhányan azt mondták, hogy az éjjel alig tudtak aludni, miután ezeket a dolgokat hallották.

Egy alázatos kertész evangéliumhirdető lesz Európában

Időközben Adolf Weber, egy idősebb anabaptista barátja bátorítására, az Írások teljesebb megértését keresve Svájcból az Egyesült Államokba ment. Ott egy újsághirdetésre válaszolva Russell testvér kertésze lett. A korszakok terve segítségével (németül is rendelkezésre állt), és a Russell testvér vezetése alatt megtartott összejöveteleken Adolf megszerezte azt a bibliai ismeretet, melyet keresett, és 1890-ben megkeresztelkedett. ’Szívének szemei megvilágosodtak’, úgy hogy valóban értékelte micsoda nagyszerű lehetőség nyílott meg számára (Ef 1:18, Csia fordítás). Miután egy ideig buzgón tanúskodott az Egyesült Államokban, visszatért szülőföldjére, hogy ott hozzákezdjen a munkához „az Úr szőlőskertjében”. Így az 1890-es évek közepén újra Svájcban volt, megosztva a bibliai igazságot azokkal, akiknek fogékony volt a szívük.

Adolf kertészként és erdészként kereste meg a megélhetésre valót, de elsősorban az evangéliumhirdetés érdekelte. Tanúskodott azoknak, akikkel együtt dolgozott, valamint a közeli svájci városokban és falvakban lakó embereknek. Több nyelven tudott beszélni, és tudását a Társulat kiadványainak francia nyelvre történő fordítására használta. Amikor elérkezett a tél, megpakolta hátizsákját bibliai irodalommal, és gyalog Franciaországba ment, néha északnyugatra utazott, Belgiumba, majd délre, Olaszországba.

Hogy elérje azokat az embereket, akikkel nem tudott személyesen kapcsolatba kerülni, hirdetéseket adott fel az újságokban és folyóiratokban, hogy felhívja a figyelmet a bibliatanulmányozáshoz rendelkezésre álló irodalomra. Elie Thérond Franciaország középső részéről reagált egy ilyen hirdetésre, felismerte az igazság csengését abban, amit olvasott, és hamarosan maga is terjeszteni kezdte az üzenetet. Belgiumban id. Jean-Baptiste Tilmant is meglátott egy hirdetést 1901-ben, és beszerzett két kötetet a Bibliai tanulmányokból. Mennyire  felvillanyozó volt számára a bibliai igazságot ily világos bemutatásban látni! Hogyan is tarthatná vissza magát attól, hogy beszéljen róla barátainak! A következő évben már egy tanulmányozási csoport jött össze rendszeresen az otthonában. Nem sokkal ezután ennek a kis csoportnak a tevékenysége gyümölcsözni kezdett még Franciaország északi részén is. Weber testvér kapcsolatot tartott fenn velük, rendszeresen meglátogatta a különböző csoportokat, melyek létrejöttek, építve őket szellemileg, és ellátva őket utasításokkal azt illetően, hogyan osszák meg a jó hírt másokkal.

Amikor a jó hír elérte Németországot

Röviddel azután, hogy néhány kiadvány kezdett megjelenni német nyelven az 1880-as évek közepén, német származású amerikaiak, akik értékelték azokat, kezdtek példányokat küldeni a szülőföldjükön levő rokonaiknak. Egy kórházban dolgozó ápolónő Hamburgban adott a kórházban másoknak a Bibliai tanulmányok példányaiból. A Svájcban élő Adolf Weber 1896-ban hirdetéseket adott fel német nyelvű újságokban és traktátusokat küldött postán Németországba. A következő évben egy irodalomlerakat nyílt Németországban, hogy megkönnyítse Az Őrtorony német nyelvű kiadásának terjesztését, de eredmények lassan mutatkoztak. 1902-ben azonban Margarethe Demut, aki Svájcban ismerte meg az igazságot, Tailfingenbe, a Fekete-erdőtől keletre költözött. Buzgó személyes tanúskodása segített lefektetni az alapot a Bibliakutatók korai csoportjainak egyike számára Németországban. Samuel Lauper Svájcból Bergisches Landra költözött, Kölntől északkeletre, hogy azon a területen terjessze a jó hírt. Már 1904-ben összejöveteleket kezdtek tartani Wermelskirchenben. A jelenlevők között volt egy 80 éves férfi, Gottlieb Paas, aki ezt megelőzően már kereste az igazságot. Halálos ágyán, nem sokkal azután, hogy azok az összejövetelek elkezdődtek, Paas feltartotta Az Őrtoronyt, és ezt mondta: „Ez az igazság; tartsatok ki mellette.”

A bibliai igazságok iránt érdeklődők száma fokozatosan nőtt. Bár költséges volt, mégis úgy intézték, hogy Az Őrtorony ingyenes mintapéldányait mellékeljék a Németországban megjelenő újságokhoz. Egy 1905-ben kiadott beszámoló azt mondja, hogy több mint 1 500 000-et terjesztettek Az Őrtorony ezen mintapéldányaiból. Ez óriási teljesítmény volt egy maroknyi csoport részéről.

A Bibliakutatók nem mindannyian érezték, hogy a közelükben lakó emberek elérésével megtették azt, ami szükséges. Erler testvér már 1907-ben Németországból utazásokat tett az akkori Osztrák—Magyar Monarchiához tartozó Csehországba (a későbbi Csehszlovákia része). Az általa terjesztett irodalom Armageddonra figyelmeztetett, és azokról az áldásokról szólt, melyek azután következnek az emberiségre. 1912-ben egy másik Bibliakutató terjesztett bibliai irodalmat Memel területén, mely most Litvánia. Ott sokan lelkesen reagáltak az üzenetre, és hamarosan a Bibliakutatóknak néhány meglehetősen nagy csoportja jött létre. Amikor azonban megtudták, hogy az igaz keresztényeknek szintén tanúknak kell lenniük, számuk kezdett csökkenni.  Mindazonáltal néhányan a „hű és igaz tanú”, Krisztus őszinte utánzóinak bizonyultak (Jel 3:14, Újfordítású revideált Biblia).

Amikor Nikolaus von Tornow, egy oroszországi nagybirtokos német báró 1907 táján Svájcban volt, kapott egy példányt a Watch Tower Society traktátusaiból. Két évvel később megjelent a berlini gyülekezetben, Németországban, legszebb ruhájában és személyi szolgája kíséretében. Időbe telt, amíg felismerte, hogy miért bíz Isten felbecsülhetetlen értékű igazságokat ilyen szerény emberekre, de amit olvasott az 1Korinthus 1:26–29-ben, segített neki: „tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek . . . Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.” Meggyőződve arról, hogy megtalálta az igazságot, von Tornow eladta oroszországi birtokait, magát és javait pedig a tiszta imádat érdekeinek előmozdítására szentelte.

Amikor egy fiatal német pár, Herkendellék, 1911-ben összeházasodtak, a menyasszony hozományként apjától egy szokatlan nászútra kért pénzt. Ő és férje elhatározták, hogy egy tevékeny utazást tesznek, mely sok hónapig tart majd. Nászútjuk prédikálóút volt Oroszországba, hogy elérjék az ott élő, németül beszélő embereket. A különböző emberek tehát sokféleképpen osztották meg másokkal azt, amit Isten szerető szándékáról tanultak.

Növekedés a brit szántóföldön

Miután 1881-ben erőteljes irodalomterjesztés volt Nagy-Britanniában, néhány templomba járó ember megértette, hogy szükséges cselekedni azt, amit megtanult. Tom Hart Islingtonban (London) egyike volt azoknak, akikre hatással volt Az Őrtorony Írás szerinti tanácsa: „Fussatok ki belőle én népem” — ami azt jelenti, hogy hagyják ott a kereszténység babiloni egyházait, és kövessék a bibliai tanítást (Jel 18:4). 1884-ben otthagyta az egyházat; példáját sokan követték.

Sokan, akik társultak a tanulmányozási csoportokhoz, hatékony evangéliumhirdetőkké fejlődtek. Néhányan bibliai irodalmakat ajánlottak fel London parkjaiban és más helyeken, ahol az emberek kikapcsolódtak. Mások üzletházakra összpontosítottak. A legáltalánosabb mód azonban a házról házra történő látogatás volt.

Sarah Ferrie, Az Őrtorony egyik előfizetője azt írta Russell testvérnek, hogy ő és néhány barátja Glasgow-ban szeretnének önként részt venni a traktátusok terjesztésében. Mennyire meglepődött, amikor egy teherautó 30 000 brosúrával megrakva, melyeket mind ingyen kellett elterjeszteni, egyszer csak megállt az ajtajánál! Munkához láttak. Minnie Greenlees három fiatal fiával egy pónilóval vontatott kocsit használva szállítóeszközként, keményen azon fáradozott, hogy elterjesszék a bibliai irodalmat a skót vidéken. Később Alfred Greenlees és Alexander MacGillivray kerékpáron utazva terjesztették a traktátusokat Skócia  nagy részén. Az önátadott önkéntesek már maguk végezték a munkát ahelyett, hogy fizettek volna másoknak az irodalom terjesztéséért.

Szívük ösztönözte őket

Egyik példázatában Jézus azt mondta, hogy azok az emberek, akik „igaz és jó szívvel hallgatják az igét”, gyümölcsöt teremnek. Isten szerető gondoskodásainak őszinte értékelése arra indítja őket, hogy másokkal is megosszák az Isten Királyságáról szóló jó hírt (Luk 8:8, 11, 15, Úf ). A körülményeiktől függetlenül ők találnak módot annak megtételére.

Így történt, hogy egy argentin utazó egy olasz tengerésztől megkapta a Food for Thinking Christians című kiadvány egy részét. Mialatt Peru egyik kikötőjében volt, az utazó írt, hogy küldjenek még, majd fokozott érdeklődéssel 1885-ben Argentínából újra írt Az Őrtorony szerkesztőjének, irodalmat kérve. Ugyanabban az évben a brit tengerészet egyik tagja, akit csapatával Szingapúrba küldtek, magával vitte Az Őrtoronyt. Nagyon tetszett neki, amit megtanult a folyóiratból, és nyíltan felhasználta, hogy ismertesse a bibliai nézőpontot azokkal a témákkal kapcsolatban, melyek nyilvános megbeszélések tárgyai voltak. 1910-ben egy hajó, melyen két keresztény asszony utazott, megállt Colombo (Ceylon [most Srí Lanka]) kikötőjében. Megragadták az alkalmat, hogy tanúskodjanak Mr. Van Twestnek, a kikötő tengerészhivatalnokának. Buzgón beszéltek neki azokról a jó dolgokról, melyeket megtanultak A korszakok terve című könyvből. Ennek eredményeképp Mr. Van Twest Bibliakutatóvá vált, és a jó hír prédikálása elkezdődött Srí Lankán.

Még azok is, akik nem utazhattak, módot kerestek arra, hogy megosszák a más országokban élő emberekkel a szívet melengető bibliai igazságokat.  Amint az egy értékelő levélből kitűnik, melyet 1905-ben tettek közzé, valaki az Egyesült Államokból küldött egy példányt A korszakok terve című kiadványból egy férfinak St. Thomasba, mely akkor a dán fennhatóság alatt levő Nyugat-indiai-szigeteken volt. A címzett a kiadvány elolvasása után térdre borult, és kifejezte azon őszinte kívánságát, hogy Isten használja fel őt akaratának cselekvésére. 1911-ben Bellona Ferguson Brazíliában saját esetét idézte úgy, mint ami „határozott, élő bizonyítéka annak, hogy senki sincs túl messze ahhoz, hogy ne lenne elérhető” az igazság vizével. 1899-től nyilvánvalóan postán kapta meg a Társulat kiadványait. Valamivel az I. világháború előtt egy német bevándorló Paraguayban talált a postaládájában egy példányt a Társulat traktátusai közül. Rendelt több irodalmat, és nemsokára megszakította kapcsolatát a kereszténység egyházaival. Mivel senki más nem volt az országban, hogy megkeresztelje őt, így a sógorával elhatározták, hogy megkeresztelik egymást. Valóban tanúskodás történt a föld távoli részein, és ez gyümölcsöt termett.

Más Bibliakutatók azonban arra éreztek ösztönzést, hogy elutazzanak oda, ahol ők vagy a szüleik születtek, hogy beszéljenek barátaiknak és rokonaiknak Jehova csodálatos szándékáról és arról, hogyan részesülhetnek abban. Így 1895-ben Oleszynski testvér visszatért Lengyelországba a „váltság, a helyreállítás és a felülről való elhívás” jó hírével; bár sajnos ő nem tartott ki ebben a szolgálatban. Egy volt professzor, egy magyar ember 1898-ban elhagyta Kanadát, hogy hazájában terjessze a Biblia sürgős üzenetét. Egy férfi, aki 1905-ben Amerikában lett Bibliakutató, visszatért Görögországba tanúskodni. Egy fiatalember pedig 1913-ban vitte el a bibliai igazság magvait New Yorkból vissza családja szülővárosába, a Jeruzsálemtől nem messze eső Ramallahba.

Nyitás a Karib-térség felé

Amikor az evangéliumhirdetők száma növekedett az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában, a bibliai igazság kezdett gyökeret verni Panamában, Costa Ricában, Holland Guyanán (most Suriname) és Brit Guyanán (most Guyana) is. Joseph Brathwaite, aki Brit Guyanán tartózkodott, amikor segítettek neki megérteni Isten szándékát, 1905-ben elment Barbadosra, hogy teljes idejét arra áldozza, hogy az ott élő embereknek megtanítsa Isten szándékát. Louis Facey és H. P. Clarke, akik akkor hallották a jó hírt, amikor Costa Ricában dolgoztak, 1897-ben visszatértek Jamaicába, hogy saját népükkel osszák meg újonnan megtalált hitüket. Akik magukévá tették az igazságot, buzgó munkások voltak. Csupán 1906-ban a Jamaicában levő csoport körülbelül 1 200 000 traktátust és egyéb irodalmat terjesztett el. Egy másik vendégmunkás, aki Panamában hallotta az  igazságot, a Biblia üzenetének reményét Grenadába vitte vissza magával.

Az 1910—1911-es mexikói forradalom egy másik tényező volt abban, hogy az igazságra éhező embereknek elvigyék Isten Királyságának az üzenetét. Sok ember menekült északra, az Egyesült Államokba. Ott néhányan közülük kapcsolatba kerültek a Bibliakutatókkal, megismerkedtek Jehova azon szándékával, hogy ő tartós békét hoz az emberiség számára, majd irodalmat küldtek Mexikóba. Nem ez volt azonban az első alkalom, hogy Mexikóba eljutott ez az üzenet. Már 1893-ban Az Őrtorony közzétett egy levelet, amely Mexikóból, F. de P. Stephensontól érkezett, aki olvasott néhány kiadványt a Watch Tower Societytól, és kért több példányt, hogy megossza azokat a Mexikóban és Európában élő barátaival.

Russell testvér 1911-ben elküldte E. J. Cowardot Panamába, majd a szigetekre, hogy a Karib-térség még több országában utat nyisson a bibliai igazság prédikálásának, és hogy megszervezze a rendszeres összejöveteleket tanulmányozás céljából. Coward testvér energikus előadó volt és színes előadásokat tartott, és a hallgatók gyakran százával tolongtak, hogy hallgassák a pokol tüzét és az emberi lélek halhatatlanságát cáfoló előadásait, valamint azt, amit a föld dicsőséges jövőjéről mondott. Városból városba és szigetről szigetre ment — St. Lucia, Dominika, St. Kitts, Barbados, Grenada és Trinidad —, hogy olyan sok embert érjen el, amennyit csak lehetséges. Beszélt Brit Guyanán is. Miközben Panamában volt, találkozott W. R. Brownnal, egy buzgó fiatal jamaicai testvérrel, aki azután több Karib-térségbeli szigeten szolgált Coward testvérrel együtt. Később Brown testvér segített más területeket is megnyitni.

1913-ban Russell testvér beszélt Panamában, Kubában és Jamaicában. Egy nyilvános előadáson, melyet Kingstonban (Jamaica) tartott, két előadóterem telt meg zsúfolásig, és még így sem tudtak 2000 embert beengedni a helyhiány miatt. A sajtó felfigyelt rá, hogy az előadó semmit sem beszélt a pénzről, és nem volt pénzgyűjtés.

Az igazság fénye eléri Afrikát

Ebben az időben Afrikába is behatolt az igazság fénye. Egy levél, melyet Libériából küldtek 1884-ben, feltárta, hogy egy ottani bibliaolvasó birtokába jutott a Food for Thinking Christians című kiadványnak, és több példányt akart belőle, hogy megossza azt másokkal. Néhány évvel ezután arról érkezett beszámoló, hogy egy libériai lelkész otthagyta a szószékét azért, hogy szabadon taníthassa a bibliai igazságokat, melyeket megtanult Az Őrtorony segítségével, és hogy szabadon elmehessen az ottani Bibliakutatók egy csoportja által rendszeresen tartott összejövetelekre.

 Egy holland református lelkész Hollandiából magával vitt néhányat C. T. Russell kiadványaiból, amikor 1902-ben Dél-Afrikába küldték őt. Bár ő nem merített maradandó hasznot azokból, Frans Ebersohn és Stoffel Fourie, akik meglátták az irodalmat a könyvtárában, hasznot merítettek belőle. Néhány évvel később a szántóföld ezen részén élő hittársak sorai megerősödtek, amikor két buzgó Bibliakutató Skóciából kivándorolt Durbanba (Dél-Afrika).

Sajnos azok között, akik kaptak a Russell testvér által írt irodalomból és valamennyit tanítottak abból másoknak, voltak néhányan, mint például Joseph Booth és Elliott Kamwana, akik társadalmi változtatásra irányuló agitációs céllal belekeverték saját elképzeléseiket is. Néhány kívülállót Dél-Afrikában és Nyaszaföldön (később Malawi) ez az irányzat megzavart abban, hogy azonosítsa a valódi Bibliakutatókat. Mindazonáltal sokan hallgatták az üzenetet és értékelést mutattak iránta, mely Isten Királyságára irányította a figyelmet az emberiség problémáinak megoldásaként.

Ami azonban a széles körű prédikálást illette Afrikában, az még a jövő kérdése volt.

Kelet és a Csendes-óceáni-szigetek

Röviddel azután, hogy a C. T. Russell által elkészített bibliai kiadványokat Nagy-Britanniában először terjesztették, azok eljutottak Keletre is. 1883-ban Miss C. B. Downing, egy presbiteránus misszionáriusnő, a Kínában levő Csifuban (Jentaj) kapott egy példányt Az Őrtoronyból. Értékelte, amit megtudott a helyreállításról, és más misszionáriusokkal is megosztotta az irodalmat, közöttük Horace Randle-lel, aki a baptista missziós hivatallal volt kapcsolatban. Később a férfi érdeklődését tovább fokozta egy hirdetés a Bibliai tanulmányok című kiadványról, ami a londoni Timesban jelent meg, és amit aztán követtek maguk a könyvek — egy Miss Downingtól és egy másik, amit az édesanyja küldött Angliából. Először meglepte, amit olvasott. Amikor azonban meggyőződött arról, hogy a Háromság nem bibliai tanítás, otthagyta a baptista egyházat, és elkezdte más misszionáriusokkal is megosztani, amit megtanult. 1900-ban arról számolt be, hogy 2324 levelet és 5000 traktátust küldött a Japánban, Kínában, Koreában és Sziámban (Thaiföld) levő misszionáriusoknak. Abban az időben Keleten főleg a kereszténység misszionáriusainak tanúskodtak.

Ugyanabban az időben az igazság magvait Ausztráliában és Új-Zélandon is elhintették. Ezen „magok” közül az elsőt talán 1884-ben vagy röviddel  azután vitte oda egy férfi, akit előzőleg egy Bibliakutató szólított meg egy angliai parkban. Más „magok” postán érkeztek a tengerentúli barátoktól és rokonoktól.

Néhány éven belül, miután 1901-ben létrehozták az Ausztrál Államszövetséget, emberek százai fizettek elő Az Őrtoronyra. Azok tevékenységének eredményeként, akik kiváltságnak tekintették az igazság másokkal való megosztását, traktátusok ezreit küldték olyan emberekhez, akiknek a neve szerepelt a választólistákon. Még többet terjesztettek el az utcákon, és kötegszámra szórták ki azokat a vonatablakokból a vasút mentén dolgozó munkásoknak és a távoli helyeken levő magányos házak lakóinak. Az embereket figyelmeztették a pogányok idejének 1914-ben lejáró végére. Id. Arthur Williams minden vásárlóval beszélt erről a Nyugat-Ausztráliában levő üzletében, az érdeklődőket pedig meghívta az otthonába további beszélgetés végett.

Máig nem tudni, hogy ki juttatta el elsőnek a bibliai igazságot Új-Zélandra. Andrew Anderson, egy új-zélandi lakos azonban 1898-ra elegendő Őrtorony-kiadványt olvasott ahhoz, hogy azok arra indítsák őt, hogy kolportőrként terjessze ott az igazságot. Erőfeszítéseit segítették 1904-ben más kolportőrök, akik Amerikából, valamint a Társulat fiókhivatalából jöttek, amelyet ugyanabban az évben hoztak létre Ausztráliában. Mrs. Thomas Barry, Christchurchben a kolportőrök egyikétől elfogadta a Bibliai tanulmányok hat kötetét. Fia, Bill 1909-ben egy hathetes Angliába tartó hajóút folyamán elolvasta azokat, és felismerte a bennük levő igazságokat. Évekkel később Bill fia, Lloyd Jehova Tanúi Vezető Testületének egyik tagja lett.

Azon korai idők buzgó munkásai között volt Ed Nelson, aki bár nem volt túlságosan tapintatos, teljes idejét mintegy 50 éven át annak szentelte, hogy Új-Zéland északi csücskétől a déliig terjessze a Királyság-üzenetet. Néhány év után csatlakozott hozzá Frank Grove, aki emlékezőképességét fejlesztette, hogy azzal pótolja gyenge látását, és aki szintén úttörő volt több mint 50 éven át, egészen a haláláig.

Világ körüli út a jó hír további prédikálása végett

További nagyobb erőfeszítéseket tettek 1911—1912-ben, hogy segítsenek az embereknek Keleten. Az International Bible Students Association egy héttagú bizottságot küldött Keletre C. T. Russell vezetésével, hogy személyesen vizsgálják meg az ottani állapotokat. Ahova csak mentek, beszéltek Isten azon szándékáról, hogy a messiási Királyság által áldást hoz az emberiségre. Néha kis hallgatóság előtt beszéltek, de a Fülöp-szigeteken és Indiában ezrek voltak jelen. A testvérek nem támogatták azt a kampányt, mely akkor népszerű volt a kereszténységben, hogy pénzt gyűjtsenek a világ megtérítésére. Észrevételük az volt, hogy a kereszténység misszionáriusainak legfőbb erőfeszítése a világi oktatás támogatására terjedt ki. Russell testvér azonban meg volt győződve arról, hogy amire az embereknek leginkább szükségük volt, az „az Isten Evangéliuma, mely szerető gondoskodás a Messiás eljövendő Királysága által”. Ahelyett hogy a világ megtérésére számítottak volna a Bibliakutatók,  megértették az Írásokból, hogy a tanúskodás az, amit akkor tenni kellett, és ez azok begyűjtésére szolgál majd, akik „kiválasztottak minden nemzetből, népből, nemzetségből és nyelvből, hogy [Krisztus] menyasszony osztályának tagjai legyenek — hogy üljenek vele az ő trónján ezer esztendeig, együttműködve az egész emberi faj felemelésének munkájában” (Jel 5:9, 10; 14:1–5). *

Miután bizonyos időt eltöltöttek Japánban, Kínában, a Fülöp-szigeteken és más helyeken, a bizottság tagjai további 6400 km-es utazást tettek Indiában. Néhány Indiában élő személy 1887-ben már olvasta a Társulat irodalmát, és levelet írt, hogy kifejezze értékelését azokért. Tevékeny tanúskodást végzett a tamil nyelven beszélők között 1905 óta egy fiatalember, aki diákként korábban Amerikában volt, találkozott Russell testvérrel és megismerte az igazságot. Ez a fiatalember segített létrehozni mintegy 40 bibliatanulmányozó csoportot India déli részén. A másoknak való prédikálás után azonban ő maga nem bizonyult elfogadhatónak, mert elhagyta a keresztényi irányadó mértékeket. (Vö. 1Korinthus 9:26, 27.)

Körülbelül ugyanabban az időben A. J. Josephnek Travankúrba (ma Kerala) — válaszul egy érdeklődő kérdésre, melyet postán küldve tett fel egy jól  ismert adventistának — küldtek egy kötetet a Bibliai tanulmányokból. Abban kielégítő, Írás szerinti válaszokat talált a Háromsággal kapcsolatos kérdéseire. Nemsokára ő és más családtagjai kimentek a dél-indiai rizsföldekre és kókuszültetvényekre, hogy megosszák másokkal az újonnan megtalált hitüket. Russell testvér 1912-ben tett látogatása után Joseph testvér elvállalta a teljes idejű szolgálatot. Vasúttal, ökrösszekéren, dereglyén és gyalog utazott, hogy terjessze a bibliai irodalmat. Amikor nyilvános előadásokat tartott, gyakran megzavarta a papság és annak követői. Kundarán, amikor egy „keresztény” lelkész felbujtotta követőit arra, hogy zavarjanak meg egy ilyen összejövetelt, és hogy trágyával dobálják meg Joseph testvért, egy befolyásos hindu úriember odament megnézni, mi az a zaj. Megkérdezte a lelkészt: „Ez az a példa, melyet Krisztus a keresztényekre hagyott követésképpen, vagy amit ön tesz, az a Jézus idejében élő farizeusok magatartásához hasonlít?” A lelkész visszavonult.

Mielőtt az IBSA (International Bible Students Association) bizottságának négy hónapos világ körüli útja befejeződött, Russell testvér intézkedéseket tett, hogy R. R. Hollister legyen a Társulat képviselője Keleten, és hogy nyomon kövesse az Isten szerető gondoskodásának messiási Királyságáról szóló üzenet terjesztését az ottani embereknek. Különleges traktátusokat készítettek tíz nyelven, és a helyi terjesztők e traktátusok millióival járták körbe Indiát, Kínát, Japánt és Koreát. Majd könyveket fordítottak le e nyelvek közül négyre, hogy további szellemi táplálékról gondoskodjanak azok számára, akik érdeklődést mutattak. Hatalmas volt a szántóföld, és sok tennivaló maradt még hátra. Mégis, amit addig elvégeztek, valóban bámulatra méltó volt.

Hatásos tanúskodás történt

Mielőtt kirobbant a pusztító első világháború, kiterjedt tanúskodás történt világszerte. Russell testvér több száz városban tett előadó körutat az Egyesült Államokban és Kanadában, többször elutazott Európába, beszédet mondott Panamában, Jamaicában és Kubában, valamint Kelet főbb városaiban. Több tízezer ember személyesen hallotta izgalmas bibliai előadásait, és figyelte meg, amint nyilvánosan válaszolt az Írásokból olyan kérdésekre, melyeket mind a barátok, mind az ellenségek tettek fel. Sokak érdeklődését keltette így fel, és az újságok ezrei Amerikában, Európában, Dél-Afrikában és Ausztráliában rendszeresen közzétették Russell testvér prédikációit. A Bibliakutatók könyvek millióit, valamint több száz millió traktátust és másfajta irodalmat terjesztettek el 35 nyelven.

 Bár Russell testvér kimagasló szerepet töltött be, nemcsak ő prédikált. A földön mindenfelé szétszórtan mások is egyhangúlag szóltak, mint Jehovának és az ő Fiának, Jézus Krisztusnak a tanúi. Akik részt vettek ebben, nem mindnyájan voltak nyilvános szónokok. Ők az élet minden társadalmi rétegéből jöttek, és a rendelkezésükre álló minden alkalmas eszközt felhasználtak a jó hír terjesztésére.

1914 januárjában, amikor a pogányok idejének végéig kevesebb mint egy év volt hátra, a tanúskodásnak egy másik, erőteljes formáját indították be. Ez „A teremtés története képekben” volt, mely új módon hangsúlyozta Istennek a földdel kapcsolatos szándékát. Csodálatos, kézzel festett, színes diaképek és szinkronizált mozgófilm segítségével tette ezt. A nyilvános sajtó az Egyesült Államokban arról számolt be, hogy országszerte százezrek nézték meg hetente. Az első év végére a hallgatóság teljes létszáma az Egyesült Államokban és Kanadában majdnem elérte a nyolcmilliót. Londonban (Anglia) zsúfolásig megtelt az operaház és a Royal Albert Hall, hogy lássák ezt a négyszer kétórás bemutatót. Fél éven belül több mint 1 226 000-en voltak jelen a brit szigetek 98 városában. A tömegek Németországban és Svájcban teljesen megtöltötték a rendelkezésre álló termeket. Skandináviában és a Dél-Csendes-óceán térségeiben is nagyszámú közönség látta azt.

Mily figyelemre méltó, hatékony, az egész világra kiterjedő tanúskodás történt Jehova Tanúi modernkori történelmének azon korai évtizedeiben! De a munka valójában csak akkor kezdődött.

Az 1880-as évek elején csak néhány százan vettek részt tevékenyen a bibliai igazság terjesztésében. 1914-re, a rendelkezésre álló beszámolók szerint körülbelül 5100-an voltak, akik részt vettek a munkában. Mások talán alkalomszerűen terjesztettek néhány traktátust. A munkások viszonylag kevesen voltak.

Az evangéliumhirdetőknek ez a kis csapata, különböző módon, az 1914-es év vége felé már 68 országra terjesztette ki az Isten Királyságának hirdetését. Munkájuk, mint Isten Szavának prédikálói és tanítói, meglehetősen szilárd alapokra volt helyezve ezen országok közül 30-ban.

A pogányok idejének vége előtt több millió könyvet és több száz millió traktátust terjesztettek el. Ezenkívül 1913-ra mintegy 2000 újság tett közzé rendszeresen C. T. Russell által készített prédikációkat, és 1914-ben összesen több mint 9 000 000 személy látta „A teremtés története képekben” című film bemutatását három kontinensen.

Valóban bámulatra méltó tanúskodás történt! De még sokkal több dolognak kellett ezután bekövetkezni.

[Lábjegyzet]

[Térkép/kép a 405. oldalon]

C. T. Russell személyesen tartott bibliai előadásokat több mint 300 városban (a pontokkal jelzett területeken) Észak-Amerikában és a Karib-térségben — sok helyen 10 vagy 15 alkalommal

[Térkép]

(Lásd a kiadványt.)

[Térkép a 407. oldalon]

(Lásd a kiadványt.)

Russell prédikáló körútjai; általában Anglián át vezettek Európába

1891

1903

1908

1909

1910 (kétszer)

1911 (kétszer)

1912 (kétszer)

1913

1914

[Térkép/kép a 408. oldalon]

Amikor meggyőződött arról, hogy megtalálta az igazságot, Andreas Øiseth buzgón terjesztette a bibliai irodalmat Norvégia majdnem minden részén

[Térkép]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

NORVÉGIA

Északi sarkkör

[Térkép/kép a 409. oldalon]

Adolf Weber, egy alázatos kertész Svájcból Európa más országaiba vitte a jó hírt

[Térkép]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

BELGIUM

NÉMETORSZÁG

SVÁJC

OLASZORSZÁG

FRANCIAORSZÁG

[Térkép/kép a 413. oldalon]

Bellona Ferguson, Brazíliában — „senki sincs túl messze ahhoz, hogy ne lenne elérhető”

[Térkép]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

BRAZÍLIA

 [Térkép a 415. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

ALASZKA

KANADA

GRÖNLAND

ST. PIERRE és MIQUELON

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK

BERMUDA

BAHAMA-SZK.

TURKS- és CAICOS-SZK.

KUBA

MEXIKÓ

BELIZE

JAMAICA

HAITI

DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG

PUERTO RICO

KAJMÁN-SZK.

GUATEMALA

SALVADOR

HONDURAS

NICARAGUA

COSTA RICA

PANAMA

VENEZUELA

GUYANA

SURINAME

FRANCIA GUYANA

KOLUMBIA

ECUADOR

PERU

BRAZÍLIA

BOLÍVIA

PARAGUAY

CHILE

ARGENTÍNA

URUGUAY

FALKLAND-SZIGETEK

VIRGIN-SZK. (USA)

VIRGIN-SZK. (NB)

ANGUILLA

ST. MARTIN

SABA

ST. EUSTATIUS

ST. KITTS

NEVIS

ANTIGUA

MONTSERRAT

GUADELOUPE

DOMINIKA

MARTINIQUE

ST. LUCIA

ST. VINCENT

BARBADOS

GRENADA

TRINIDAD

ARUBA

BONAIRE

CURAÇAO

ATLANTI-ÓCEÁN

KARIB-TENGER

CSENDES-ÓCEÁN

 [Térkép a 416., 417. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

GRÖNLAND

SVÉDORSZÁG

IZLAND

NORVÉGIA

FERÖER

FINNORSZÁG

OROSZORSZÁG

ÉSZTORSZÁG

LETTORSZÁG

LITVÁNIA

BELORUSSZIA

UKRAJNA

MOLDOVA

GRÚZIA

ÖRMÉNYORSZÁG

AZERBAJDZSÁN

TÜRKMENISZTÁN

ÜZBEGISZTÁN

KAZAHSZTÁN

TÁDZSIKISZTÁN

KIRGÍZIA

LENGYELORSZÁG

NÉMETORSZÁG

HOLLANDIA

DÁNIA

NAGY-BRITANNIA

ÍRORSZÁG

BELGIUM

LUXEMBURG

LIECHTENSTEIN

SVÁJC

CSEHSZLOVÁKIA

AUSZTRIA

MAGYARORSZÁG

ROMÁNIA

JUGOSZLÁVIA

SZLOVÉNIA

HORVÁTORSZÁG

BOSZNIA-HERCEGOVINA

BULGÁRIA

ALBÁNIA

OLASZORSZÁG

GIBRALTÁR

SPANYOLORSZÁG

PORTUGÁLIA

MADEIRA

MAROKKÓ

NYUGAT-SZAHARA

SZENEGÁL

ALGÉRIA

LÍBIA

EGYIPTOM

LIBANON

IZRAEL

CIPRUS

SZÍRIA

TÖRÖKORSZÁG

IRAK

IRÁN

BAHREIN

KUVAIT

JORDÁNIA

SZAÚDARÁBIA

KATAR

EGYESÜLT ARAB EMÍRSÉGEK

JEMEN

DZSIBUTI

SZOMÁLIA

ETIÓPIA

SZUDÁN

CSÁD

NIGER

MALI

MAURITÁNIA

GAMBIA

BISSAU-GUINEA

SIERRA LEONE

LIBÉRIA

ELEFÁNT-CSONTPART

GHÁNA

TOGO

BENIN

EGYENLÍTŐI-GUINEA

SZENT ILONA-SZIGET

GUINEA

BURKINA FASO

NIGÉRIA

KÖZÉP-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG

KAMERUN

SÃO TOMÉ

KONGÓ

GABON

ZAIRE

ANGOLA

ZAMBIA

NAMÍBIA

BOTSWANA

DÉL-AFRIKAI KÖZT.

LESOTHO

SZVÁZIFÖLD

MOZAMBIK

MADAGASZKÁR

RÉUNION

MAURITIUS

RODRIGUES

ZIMBABWE

MAYOTTE

COMORE-SZK.

SEYCHELLE-SZK.

MALAWI

TANZÁNIA

BURUNDI

RUANDA

UGANDA

FRANCIAORSZÁG

PAKISZTÁN

AFGANISZTÁN

NEPÁL

BHUTÁN

MIANMAR

BANGLADES

INDIA

SRÍ LANKA

GÖRÖGORSZÁG

MÁLTA

TUNÉZIA

KENYA

ATLANTI-ÓCEÁN

INDIAI-ÓCEÁN

 ALASZKA

MONGÓLIA

KOREAI NÉPI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

JAPÁN

KOREAI KÖZTÁRSASÁG

KÍNA

MACAU

TAJVAN

HONGKONG

LAOSZ

THAIFÖLD

VIETNAM

KAMBODZSA

FÜLÖP-SZIGETEK

BRUNEI

MALAJZIA

SZINGAPÚR

INDONÉZIA

SAIPAN

ROTA

GUAM

YAP-SZIGETEK

BELAU

CHUUK-SZIGETEK

POHNPEI

KOSRAE

MARSHALL-SZIGETEK

NAURU

PÁPUA ÚJ-GUINEA

AUSZTRÁLIA

ÚJ-ZÉLAND

NORFOLK-SZIGET

ÚJ-KALEDÓNIA

WALLIS ÉS FUTUNA

VANUATU

TUVALU

FIDZSI-SZK.

KIRIBATI

TOKELAU-SZIGETEK

HAWAII

NYUGAT-SZAMOA

AMERIKAI SZAMOA

NIUE

TONGA

COOK-SZIGETEK

TAHITI

SALAMON-SZIGETEK

CSENDES-ÓCEÁN

INDIAI-ÓCEÁN

[Térkép/kép a 421. oldalon]

Az indiai A. J. Joseph, lányával, Gracie-vel, aki Gileád-oktatásban részesült misszionáriusként szolgált

[Térkép]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

INDIA

[Kép a 411. oldalon]

Hermann Herkendell menyasszonyával több hónapos nászutat tett, hogy prédikáljon a németül beszélő embereknek Oroszországban

[Képek a 412. oldalon]

A kolportőrök Angliában és Skóciában igyekeztek mindenkinek megadni a lehetőséget arra, hogy tanúskodásban részesüljön; még a gyermekeik is segítettek a traktátusok elterjesztésében

[Kép a 414. oldalon]

E. J. Coward buzgón terjesztette a bibliai igazságot a Karib-térségben

[Kép a 418. oldalon]

Frank Grove (baloldalt) és Ed Nelson (itt a feleségükkel láthatók) mindketten több mint 50 évet szenteltek arra, hogy teljes időben terjesszék a Királyság-üzenetet Új-Zéland egész területén

[Képek a 420. oldalon]

C. T. Russell és hat társa 1911—1912-ben egy világ körüli utazást tett, hogy előmozdítsa a jó hír prédikálását