19. fejezet

Együtt növekedve szeretetben

AMIKOR Jézus Krisztus apostolai keresztény társaiknak írtak, kihangsúlyozták annak fontosságát, hogy az egyéneknek nemcsak a pontos ismeretben kell növekedniük, hanem a szeretetben is. Ennek alapja az a szeretet volt, amelyet Isten maga nyilvánított ki, valamint Krisztusnak az önfeláldozó szeretete, akinek nyomdokait igyekeztek követni az apostolok (Ján 13:34, 35; Ef 4:15, 16; 5:1, 2; Fil 1:9; 1Ján 4:7–10). Ők egy testvériséget alkottak, és amikor segítettek egymásnak, a szeretet köteléke erősödött.

Amikor az éhség Júdeában gazdasági nehézséget okozott a testvéreknek, a Szíriában és Görögországban levő keresztények megosztották velük javaikat, hogy segítsenek nekik (Csel 11:27–30; Róma 15:26). Amikor néhányukat üldözték, más keresztények szeretettel átérezték az átélt szenvedést, és keresték, hogy mit segítsenek (1Kor 12:26; Zsid 13:3).

Természetesen minden ember rendelkezik a szeretet képességével, és a keresztényeken kívül mások is gyakorolnak emberbaráti kedvességet. A római világban élő emberek azonban elismerték, hogy a keresztények által kimutatott szeretet más volt. Tertullianus, aki jogász volt Rómában, a római világ keresztényekkel kapcsolatos megjegyzéseit idézte, mondván: „»Lám — mondják —, mennyire szeretik egymást . . . és mennyire készek még meghalni is egymásért!«” (Apology, XXXIX, 7). John Hurst a History of the Christian Church című művében (I. kötet, 146. oldal) elmondja, hogy az ősi Karthágóban és Alexandriában az emberek elűzték a közelükből a betegséggel sújtott embereket, és a haldoklók testéről minden olyasmit leszedtek, ami értékesnek tűnt. Beszámol róla, hogy e két városban a keresztények ezzel ellentétben megosztották javaikat, gondját viselték a betegeknek, és eltemették a halottat.

Tesznek-e valamit Jehova Tanúi napjainkban, ami mások jóléte iránt tanúsított ilyen törődést mutat? Ha igen, csak néhányan elvétve teszik ezt, vagy a szervezet mint egész bátorít ilyen erőfeszítésekre és támogatja azokat?

Szerető segítség a helyi gyülekezetekben

Jehova Tanúi az imádatuk részeként tekintik a gyülekezetben levő árvákról, özvegyekről és minden olyan hűséges személyről való gondoskodást, akik súlyos csapást szenvedtek el (Jak 1:27; 2:15–17; 1Ján 3:17, 18). A világi kormányzatok általában gondoskodnak kórházakról, idősek otthonáról és szociális intézkedésekről a munkanélküliek számára a közösségen belül, és  Jehova Tanúi azzal támogatják ezeket az elrendezéseket, hogy lelkiismeretesen megfizetik az adót. Felismerve azonban, hogy csak Isten Királysága képes tartósan megoldani az emberiség problémáit, Jehova Tanúi elsősorban arra szánják magukat és erőforrásaikat, hogy másokat tanítsanak a Királysággal kapcsolatos dolgokról. Ez olyan létfontosságú szolgáltatás, melyről egyetlen emberi kormányzat sem gondoskodik.

Ha Jehova Tanúinak világszerte több mint 69 000 gyülekezetében különleges szükségletek merülnek fel az egyének előrehaladott kora és betegsége miatt, akkor rendszerint személyesen elégítik ki ezeket a szükségleteket. Amint azt az 1Timótheus 5:4, 8 mutatja, minden egyes keresztény elsődleges felelőssége a saját háznépéről való gondoskodás. Gyermekek, unokák és más közeli rokonok azáltal mutatják ki keresztényi szeretetüket, hogy segítségről gondoskodnak az idősek és gyengék számára szükségleteik szerint. Jehova Tanúinak gyülekezetei nem csökkentik e felelősségérzetet azáltal, hogy átveszik a család kötelezettségeit. De ha nincsenek közeli családtagok, vagy ha azok, akiknek ez a felelősségük, egyszerűen nem tudják maguk viselni ezt a terhet, a gyülekezetben mások szeretettel a segítségükre sietnek. Ahol szükséges, a gyülekezet mint egész, gondoskodhat némi segítségről a szükségben levő olyan testvér vagy testvérnő számára, akinek hűséges szolgálata régóta nyilvánvaló (1Tim 5:3–10).

Az ilyen szükségletek figyelembevételét nem bízzák a véletlenre. A Királyság Szolgálati Iskola ülésszakain, melyeken a vének 1959 óta ismételten részt vesznek, gyakran kapott különleges figyelmet Isten előtti kötelezettségük, miszerint ők a nyáj pásztorai (Zsid 13:1, 16). Ez nem azt jelenti, hogy korábban nem voltak ennek tudatában. Például 1911-ben az oldhami gyülekezet Lancashire-ben (Anglia) anyagi segítségről gondoskodott azok számára, akiknek közülük ilyen jellegű súlyos nehézségei voltak. De azóta a világméretű szervezet megnövekedett, és azok száma, akik súlyos nehézségeket tapasztalnak, megszaporodott, Jehova Tanúi pedig egyre inkább tudatára ébredtek annak, amit a Biblia mond azt illetően, hogy mit kell tenniük ilyen helyzetekben. Különösen az utóbbi években beszélnek arról minden gyülekezetben az összejöveteleik alkalmával, hogy minden kereszténynek felelőssége van a közöttük levők szükségletei tekintetében — az idősek, a betegek, az egyszülős családok és azok iránt, akiknek anyagi nehézségeik vannak. *

A törődés, melyet a Tanúk egyénileg mutatnak mások iránt, sokkal tovább megy annál, hogy azt mondják: „melegedjetek meg és lakjatok jól.” Ők szerető, személyes érdeklődést mutatnak (Jak 2:15, 16). Nézzünk néhány példát!

Amikor egy svéd fiatalasszony, Jehova Tanúinak egyike, agyhártyagyulladást kapott mialatt Görögországba látogatott 1986-ban, ő is tapasztalta, mit jelent az, hogy keresztény testvérei és testvérnői vannak sok országban.  Értesítették a Svédországban levő édesapját, aki azonnal kapcsolatba lépett Jehova Tanúi helyi gyülekezetének egyik vénjével Svédországban és általa egy görögországi Tanúval. A fiatal Tanú új görögországi barátai egészen addig gondoskodtak róla, amíg három héttel később képes volt visszatérni Svédországba.

Hasonlóképpen, amikor egy idős, özvegy Tanúnak az ontarióbeli Wallaceburgben (Kanada) segítségre volt szüksége, egy család, akinek ő szellemileg segített, azzal mutatta ki értékelését, hogy családtaggá fogadta őt. Néhány évvel később, amikor a család Barry’s Baybe költözött, ő is velük ment. Velük lakott, és szeretettel gondoskodtak róla 19 éven át, 1990-ben bekövetkezett haláláig.

New Yorkban egy Tanú házaspár egy idős férfiról gondoskodott, aki az ő Királyság-termükbe járt összejövetelekre. Ezt mintegy 15 éven át tették, az idős férfi 1986-ban bekövetkezett haláláig. Amikor agyvérzés érte, bevásároltak neki, takarítottak, főztek és mostak rá. Úgy bántak vele, mintha a saját apjuk lett volna.

Másfajta szükségleteknek is szerető módon figyelmet szentelnek. Egy Tanú házaspár az Egyesült Államokban eladta otthonát és Montanába költözött, hogy segítsen egy ottani gyülekezetnek. Idővel komoly egészségi gondok adódtak, a testvért létszámcsökkentés miatt elbocsátották az állásából, anyagi tartalékaik pedig elfogytak. Hogyan küzdjenek meg ezzel a helyzettel? A testvér Jehovához imádkozott segítségért. Amint befejezte az imát,  egy Tanú-társa kopogtatott az ajtón. Elmentek együtt kávézni. Amikor a testvér visszatért, a konyhaasztalt egy halom élelmiszerrel megrakva találta. Az élelmiszerekkel együtt volt egy boríték, benne pénz és egy rövid levél, mely így szólt: „Testvéreitektől és testvérnőitektől, akik nagyon szeretnek titeket.” A gyülekezet tagjai felismerték a házaspár szükségleteit, és mindannyian kivették részüket a szükségletekről való gondoskodásban. Szeretetüktől mélyen megindulva, a testvér és felesége nem tudták visszatartani könnyeiket, köszönetet mondtak Jehovának, akinek a példája szeretetre indítja szolgáit.

Az őszinte törődés, melyet Jehova Tanúi mutatnak a közöttük levő olyan személyek iránt, akik szükséghelyzetbe kerülnek, széles körben ismertté vált. Szélhámosok néha kihasználják ezt. A Tanúknak így meg kellett tanulniuk, hogy óvatosak legyenek, mialatt nem fojtják el azon vágyukat, hogy segítsenek azoknak, akik arra méltók.

Amikor a háború nyomorba dönti az embereket

A föld sok részén az emberek nyomorba kerülnek a háború következtében. Segélyszervezetek igyekszenek segítségről gondoskodni, de ez a gépezet sokszor nagyon lassan működik. Jehova Tanúi nem tekintik úgy a dolgot, hogy az ezen szervezetek által végzett tevékenység mentesíti őket a háborús területeken levő keresztény testvéreik iránti felelősség alól. Amikor megtudják, hogy testvéreik szükségben vannak, nem zárják be gyengéd együttérzésük ajtaját előttük, hanem azonnal megteszik, amit tudnak, hogy segítsenek nekik (1Ján 3:17, 18).

A II. világháború idején, még a szegénység által erőteljesen sújtott országokban is, a vidéken levő Tanúk, akiknek még volt élelmük, megosztották azt a városokban levő kevésbé szerencsés testvérekkel. Hollandiában ezt nagy kockázat árán tették a nácik által kikényszerített súlyos korlátozások miatt. Egy ilyen segélyakció alkalmával Gerrit Böhmermann a testvérek egy csoportját vezette, akik megrakott kerékpárokon élelmiszereket szállítottak vízhatlan ponyvával letakarva. Egyszer csak egy ellenőrzési ponthoz érkeztek Alkmaar városban. „Nem volt más választás, mint teljesen bízni Jehovában” — mondta Gerrit. Anélkül hogy nagyon lelassítottak volna, hangosan odakiáltott a tisztnek: „Wo ist Amsterdam?” (Melyik út vezet Amsterdamba?) A tiszt félreállt, és előremutatva ezt üvöltötte: „Geradeaus!” (Egyenesen előre!) „Danke schön!” (Köszönöm szépen!) — válaszolta Gerrit, mialatt az egész kerékpárcsapat teljes menetsebességgel áthaladt a meglepődött tömeg szeme láttára. Egy másik alkalommal a Tanúknak egy egész hajónyi burgonyarakományt sikerült vinniük a testvéreknek Amsterdamba.

Jehova Tanúi Európában ugyanezt a szellemet mutatták ki a koncentrációs táborokban. Egy 17 éves fiatal csonttá és bőrré soványodott a hollandiai, Amersfoort melletti táborban, mialatt fogva tartották őt. De évek múltán sem felejtette el, hogy miután szakadó esőben éjfélig testgyakorlatok végzésére kényszerítették őket, majd megtagadták tőlük az ennivalót, a tábor  másik részéről egy Tanúnak sikerült a közelébe kerülnie, és egy darab kenyeret nyomott a kezébe. A mauthauseni koncentrációs táborban (Ausztria) egy Tanú, akinek a feladata megkövetelte, hogy a tábor egyik részéből a másikba menjen, gyakran kockáztatta életét azáltal, hogy az olyan Tanúktól, akik soványka élelmiszeradagjukból megspóroltak valamennyit, elvigye azt azoknak a Tanúknak, akik még szigorúbban meg voltak fosztva az élelemtől.

A háború után azoknak a Jehova Tanúinak, akik a német börtönökből és koncentrációs táborokból szabadultak, semmi egyebük nem volt, mint az az öltözet, amit a börtönben viseltek. Sok olyan személynek is elpusztult a tulajdona, akik nem voltak börtönben. Európa nagy részén hiány volt élelemből, ruházatból és tüzelőanyagból. Jehova Tanúi ezekben az országokban gyorsan megszervezték a gyülekezeti összejöveteleket, és segíteni kezdtek másoknak szellemileg azáltal, hogy megosztották velük Isten Királyságának a jó hírét. Más vonatkozásban viszont nekik is segítségre volt szükségük. Sokan közülük oly gyengék voltak az éhség miatt, hogy gyakran elájultak az összejöveteleken.

Ez olyan helyzet volt, mellyel a Tanúk korábban sohasem néztek szembe ilyen nagy mértékben. Abban a hónapban azonban, amikor a háború hivatalosan véget ért a Csendes-óceán térségében, Jehova Tanúi egy különleges kongresszust tartottak Clevelandben (Ohio), ahol arról beszéltek, mi a teendő, hogy segítségről gondoskodjanak a háború sújtotta országokban élő testvéreik számára, és hogyan valósítsák meg azt. „Az ő kimondhatatlan ajándéka” című, F. W. Franz által tartott szívet melengető előadás olyan Írás szerinti tanáccsal szolgált, amely teljes mértékben ráillett arra a szükséghelyzetre. *

Néhány héten belül, amint engedélyezték a területre való beutazást, N. H. Knorr, a Watch Tower Society elnöke és M. G. Henschel úton voltak Európa felé, hogy saját szemükkel győződjenek meg az állapotokról. Még mielőtt elindultak erre az útra, a segélyakciók működésbe léptek.

Az első szállítmányokat Svájcból és Svédországból indították. A többi követte Kanadából, az Egyesült Államokból és más országokból. Bár az olyan országokban élő Tanúk száma, akik abban a helyzetben voltak, hogy segítségről gondoskodjanak, csak 85 000 volt, mégis vállalták, hogy ruhaneműt és élelmet küldjenek Tanú-társaiknak Angliába, Ausztriába, Belgiumba, Bulgáriába, Csehszlovákiába, Dániába, Finnországba, Franciaországba, a Fülöp-szigetekre, Görögországba, Hollandiába, Kínába, Lengyelországba, Magyarországra, Németországba, Norvégiába, Olaszországba és Romániába. Ez nem csupán egyszeri erőfeszítés volt. A segélyszállítmányok még két és fél éven át folyamatosan érkeztek. 1946 januárja és 1948 augusztusa között 479 114 kg ruhaneműt, 124 110 pár cipőt és 326 081 kg élelmet küldtek ajándékként Tanú-társaiknak. Az adományokból semennyit sem költöttek adminisztrációs költségekre. A szortírozást és csomagolást önkéntesek végezték fizetés nélkül. A pénzadományokat teljes egészében arra használták, hogy azoknak az embereknek segítsenek, akiknek szánták azt.

 Az a szükséglet, hogy megsegítsék a menekülteket és a háború miatt nincstelenül maradt többi személyt, természetesen nem ért véget az 1940-es évekkel. 1945 óta több száz háború volt. Jehova Tanúi ugyanezt a szerető törődést tanúsították továbbra is. Ezt tették a biafrai háború alatt, és azután is Nigériában 1967-től 1970-ig. Hasonló segítségről gondoskodtak az 1980-as évek során Mozambikban.

Libériában is éhség tört ki az 1989-ben kezdődött háború következtében. Amint az emberek elmenekültek, a Watch Tower Society Monroviában levő bekerített épületei a menekültek százaival teltek meg. A rendelkezésre álló valamennyi élelmet, valamint a kútból a vizet megosztották a Tanúkkal és a nem Tanú felebarátaikkal. Majd amint a körülmények lehetővé tették, további segélyellátmányok érkeztek a Tanúktól Sierra Leonéból és Elefántcsontpartról (Nyugat-Afrika), Hollandiából és Olaszországból (Európa), valamint az Egyesült Államokból.

Majd 1990-ben, amikor a libanoni háború utáni Bejrút némelyik kerülete úgy nézett ki, mintha földrengés sújtotta volna, a vének Jehova Tanúi között megszerveztek egy rendkívüli segélybizottságot, hogy megadják a szükséges segítséget a testvéreknek. Nem kellett kérniük, hogy legyenek önként jelentkezők; mindennap sokan önként ajánlották fel segítségüket.

Európában, a nagy politikai és gazdasági felfordulás időszakában, Jehova Tanúi 1990-ben több mint 70 tonna szükséges ellátmányt küldtek keresztény testvéreiknek Romániába Ausztriából, Csehszlovákiából, Jugoszláviából és Magyarországról.

Ezt további segélyakciók követték Kelet-Európába. A Vezető Testület megkérte a Watch Tower Society Dániában levő fiókhivatalát, hogy szervezzen segélyakciót az Ukrajnában élő szűkölködő Tanúk számára. Értesítették a gyülekezeteket, akik égtek a vágytól, hogy kivegyék ebből a részüket. 1991. december 18-án önkéntes Tanúk által vezetett öt kamion és két teherautó, a keresztény testvéreik iránti szerető törődés kifejezéseként, 22 tonna ellátmánnyal érkezett meg Lvovba. Több mint 100 tonna élelem és ruhanemű további szállítmányként érkezett az osztrák Tanúktól 1992-ben. A holland Tanúk is több ellátmányt küldtek — először 26 tonna élelmet, majd 11 kamionra való ruhaneműt, azután további élelmet az elhúzódó szükségállapot enyhítésére. Akik kapták, hálát adtak Istennek, és reá tekintettek azt illetően, hogy bölcsen használják fel azt, amiről Ő gondoskodott. Együtt imádkoztak, mielőtt kirakodtak a kamionokból, és újra imádkoztak, miután elvégezték a munkát. Más, nagy mennyiségű segélyszállítmányt küldtek a Tanúk Finnországból, Olaszországból, Svájcból és Svédországból. Mialatt mindez folyamatban volt, zavargások okoztak szükséghelyzetet a korábbi Jugoszláv  köztársaságok között. Ide is küldtek élelmet, ruhát és gyógyszert. Eközben az ottani városokban a testvérek befogadták otthonaikba azokat, akiknek lakását lerombolták.

Néha azok, akiknek kétségbeejtően szükségük van segítségre, távoli helyeken vannak és helyzetük nem köztudott. Ez volt a helyzet Jehova Tanúi 35 családja esetében Guatemalában. Falujukat egymással villongó csoportok szállták meg. Amikor végül 1989-ben visszatérhettek, segítségre volt szükségük az újjáépítéshez. A hazatelepülőknek nyújtott kormányzati segély kiegészítéseként a Watch Tower Society fiókhivatala létrehozott egy rendkívüli bizottságot, hogy segítsen a Tanú családoknak. Így 50 gyülekezetből mintegy 500 Tanú önként segített az újjáépítésben.

Vannak más helyzetek is, melyek nem a saját mulasztásuk miatt hozzák szörnyű szükséghelyzetbe az embereket. Gyakori esetek a földrengések, hurrikánok és árvizek. Egyes vélemények szerint átlagosan 25 nagyobb katasztrófa sújtja a világot minden évben.

Amikor a természeti erők tombolnak

Amikor nagyobb válsághelyzetek érik Jehova Tanúit katasztrófák miatt, azonnali lépéseket tesznek, hogy gondoskodjanak a szükséges segítségről. A helyi vének megtanulták, hogy amikor ilyen helyzetekkel találják szembe magukat, komoly erőfeszítéseket kell tenniük, hogy kapcsolatot teremtsenek a gyülekezet minden tagjával. A Watch Tower Society fiókhivatala, mely felügyeletet gyakorol a Királyság-munkára az adott területen, azonnal megvizsgálja a helyzetet, és jelenti azt a világközpontnak. Amikor több segítségre van szükség, mint amennyiről helyben tudnak gondoskodni, jól összehangolt intézkedéseket tesznek, időnként nemzetközi méretekben. A cél nem az, hogy megpróbálják emelni az életszínvonalát azoknak, akiket sújtott a csapás, hanem, hogy hozzásegítsék őket az életükben megszokott szükséges dolgokhoz.

Sok Tanúnak már annyi elég, ha lát a televízióban egy riportot a katasztrófáról, és ez arra indítja, hogy telefonáljon a területen levő felelős véneknek, felajánlva szolgálatát, illetve azt, hogy pénzt vagy anyagi dolgokat ad. Mások talán pénzt küldenek a fiókhivatalhoz vagy a világközponthoz, hogy segítség céljára használják fel azt. Tudják, hogy segítségre van szükség, és részt kívánnak venni abban. Ahol nagyobb a szükség, a Watch Tower Society értesítheti a testvéreket egy bizonyos területen, hogy ha tehetik, segítsenek. Egy segélybizottságot hoznak létre azért, hogy összehangoltan foglalkozzanak a katasztrófa sújtotta terület ügyeivel.

Így, amikor 1972 decemberében Managua (Nicaragua) legnagyobb részét  egy erős földrengés elpusztította, Jehova Tanúi ottani gyülekezeteinek felvigyázói órákon belül találkoztak, hogy összehangolják erőfeszítéseiket. Azonnal utánanéztek, hogy jól van-e valamennyi Tanú a városban. Még azon a napon segélyellátmányok érkeztek a közeli gyülekezetekből, majd Costa Ricából, Hondurasból és Salvadorból. Managua környező peremkerületeiben felállítottak tizennégy segélyelosztó központot. A világ sok részén élő Tanúktól származó pénz és ellátmány a Watch Tower Society nemzetközi főhivatalán keresztül jutott el Nicaraguába. Az élelem és más ellátmányok (köztük gyertya, gyufa és szappan) a háztartások méretétől függően került kiosztásra. Hét napra való ellátmányt kapott minden család. A segélyakció csúcspontján körülbelül 5000 embert láttak el élelemmel — a Tanúkat, családjukat és a rokonokat, akik velük tartózkodtak. A segélyakció tíz hónapon át folytatódott. A történtek láttán a kormányszervek és a Vöröskereszt is élelmet, sátrakat és egyéb ellátmányokat bocsátott rendelkezésre.

Amikor 1986-ban vulkánkitörések kényszerítettek 10 000 embert arra, hogy elhagyják a Japán partokhoz közeli Idzu-Osima szigetét, a menekülteket szállító csónakok találkoztak Jehova Tanúival, akik szorgalmasan kutattak szellemi testvéreik után, hogy megtalálják őket. A kitelepítettek egyike ezt mondta: „Amikor elhagytuk Osimát, magunk se tudtuk hová megyünk.” Minden olyan hirtelen történt. „Amikor azonban kiszálltunk a hajóból, egy táblát vettünk észre ezzel a felirattal: »Jehova Tanúi« . . . Feleségem könnyekre fakadt, és nagy megkönnyebbülést érzett, amint ott találta testvéreinket, akik arra vártak, hogy találkozzanak velünk a kikötőnél.” Miután megfigyelték, hogyan gondoskodtak a kitelepített Tanúkról — nemcsak a megérkezésükkor,  hanem azután is —, még az olyan emberek is, akik korábban elutasították őket, ezt mondták: „Jól teszitek, hogy ragaszkodtok ehhez a valláshoz.”

A Tanúk minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy olyan gyorsan segítsenek a katasztrófa sújtotta területeken, amilyen gyorsan csak lehet. Amikor 1970-ben Perut történelmének egyik legpusztítóbb földrengése sújtotta, a New York-i világközpontból azonnal rendkívüli segélyalapot küldtek, azután pedig 15 tonna ruhaneműt. Mielőtt azonban ez a szállítmány megérkezett volna, a Tanúk, miután szabaddá váltak az utak, néhány órán belül egy segélyellátmánnyal megrakott gépkocsikaravánt irányítottak arra a területre, ahol romba dőltek a városok és falvak. A következő napok és hetek előrehaladtával további szükséges segítségről gondoskodtak — úgy fizikai, mint szellemi segítségről — az Andok magaslatain élő különböző csoportok számára. Amikor Olaszország bizonyos részeit súlyos földrengés rázta meg 1980. november 23-ának estéjén, a Tanúk által teherkocsin küldött első ellátmány már a következő nap megérkezett a katasztrófa sújtotta területre. Azonnal felállítottak egy saját konyhát, ahol testvérnők által készített főtt ételt osztottak ki mindennap. Egy Karib-tengeri szigeten a segélyakciók egyik megfigyelője megjegyezte: „A Tanúk gyorsabban dolgoztak, mint a kormányzat.” Ez talán időnként igaz, de Jehova Tanúi határozottan értékelik a hivatalnokok segítségét, akik támogatják azon erőfeszítéseiket, hogy gyorsan elérjék az ilyen katasztrófa sújtotta területeket.

Az 1990-es angolai éhínség idején arról értesültünk, hogy a Tanúk szörnyű szükséghelyzetben voltak élelem és ruházat tekintetében. Nehezen lehetett azonban őket elérni, mert Jehova Tanúi sok éven át tilalom alatt voltak abban az országban. Mindazonáltal dél-afrikai keresztény testvéreik megraktak egy teherautót 25 tonna segélyellátmánnyal. Útközben bementek az angolai követségre, ahol megadták nekik a határátlépési engedélyt. Azért, hogy eljussanak a testvérekhez, 30 katonai útellenőrző ponton kellett áthaladniuk, és ahol egy híd fel volt robbantva, ott egy ideiglenes építményen kellett átkelniük a folyón az áradás időszakában. Mindennek ellenére az egész szállítmány biztonságosan megérkezett.

A természeti katasztrófa idején többet is tesznek, mint egyszerűen segélyellátmányokat szállítanak a területre. Amikor 1984-ben robbanás és tűz pusztított el egy területet Mexikóváros egyik peremkerületében, gyorsan érkeztek Tanúk, hogy segítségről gondoskodjanak. De sok Tanúról a területen senki sem tudta, hogy hol van, ezért a vének egy módszeres kutatást szerveztek meg, hogy mindegyiket megtalálják. Néhányan más területekre kerültek. Mindenesetre a vének mindaddig kitartottak a keresésben, ameddig mindnyájukat fel nem kutatták. A szükséglet szerint segítséget nyújtottak. Egy testvérnő esetében, akinek meghalt a férje és egy fia, ez azt jelentette, hogy elintézték a temetést, és teljes támogatásról gondoskodtak anyagi és szellemi téren a testvérnő és életben maradt gyermekei számára.

Gyakran sokkal többre van szükség, mint gyógyszerre, egy kevés élelemre  és némi ruházatra. Guadeloupe-on 1989-ben egy vihar 117 Tanúnak az otthonát döntötte romba, további 300-nak az otthonát pedig súlyosan megrongálta. Jehova Tanúi Martinique-ről gyorsan a segítségükre siettek; majd Franciaországból a Tanúk több mint 100 tonna építőanyagot szállítottak ajándékként, hogy segítsenek nekik. Amikor egy Tanú St. Croix szigetén elveszítette otthonát, elmondta munkatársainak, hogy Tanú-társai eljönnek Puerto Ricóból, hogy segítsenek. A munkatársak ezt mondták: „Semmit sem fognak tenni érted. Te néger vagy, nem spanyol, mint ők.” Mennyire meglepődtek ezek a munkatársak, amikor a testvérnőnek nemsokára egy teljesen új háza lett! Egy 1991-ben történt földrengés után Costa Ricában a helyi Tanúk és a nemzetközi önkéntesek összefogtak, hogy segítsenek Tanú-társaiknak a katasztrófa sújtotta területen. Semmit sem várva viszonzásul, újjáépítettek 31 otthont és 5 Királyság-termet, valamint más otthonokat és Királyság-termeket is megjavítottak. A megfigyelők kijelentették: „Más csoportok beszélnek a szeretetről; ti kimutatjátok azt.”

Az a hatékonyság, mellyel Jehova Tanúi véghezviszik segítő erőfeszítéseiket, gyakran ámulatba ejti a megfigyelőket. Kaliforniában (USA) 1986-ban egy gát átszakadt a Yuba folyón, és a vízáradat emberek tízezreit kényszerítette arra, hogy elhagyják otthonukat. A területen élő keresztény vének kapcsolatba léptek a New York-i főhivatallal, és létrehoztak egy segélybizottságot. Amint a víz kezdett apadni, önkéntesek százai voltak készek a munkára. Mielőtt a világi segélyszervezetek működésbe léphettek, a Tanúk otthonait már rendbe hozták. Miért voltak képesek oly gyorsan cselekedni?

Egy lényeges tényező a Tanúknak az a készsége, hogy azonnal jelentkeztek fizetés nélküli önkénteseknek, valamint a szükséges anyagokat is  adományként adták. Egy másik tényező az, hogy ők tapasztaltak a szervezésben és az együttműködésben, mivel rendszeresen ezt teszik azzal a céllal, hogy irányítsák kongresszusaikat, és hogy új Királyság-termeket építsenek. Egy további tényező az, hogy sokat gondolnak arra, mit ért ez alatt a Biblia: „legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre” (1Pét 4:8).

Ezeknek a szükségleteknek a kielégítésére adott hozzájárulások gyakran olyan személyektől származnak, akik maguk is nagyon kevéssel rendelkeznek. Az adományaikat kísérő leveleik gyakran így szólnak: „Az ajándék kevés, de egész szívünk testvérnőinkkel és testvéreinkkel van.” „Bárcsak többet küldhettem volna, de amit Jehova lehetővé tett, hogy rendelkezzem vele, azt meg szeretném osztani.” A Macedóniában levő első századi keresztényekhez hasonlóan, komolyan könyörögnek azért a kiváltságért, hogy megoszthassák az élethez alapvetően szükséges dolgokat azokkal, akik szükséghelyzetbe jutnak (2Kor 8:1–4). Amikor 1984-ben több mint 200 000 koreai veszítette el otthonát egy árvíz következtében, Jehova Tanúi a Koreai Köztársaságban oly bőkezűen reagáltak, hogy a fiókhivatalnak felhívást kellett intéznie a testvérekhez, hogy több segítségre nincs szükség.

A megfigyelők könnyen megérthetik, hogy a felelősségérzetnél vagy az általános emberbaráti szándéknál valami több indítja a Tanúkat. Ők valóban szeretik keresztény testvéreiket és testvérnőiket.

Azonkívül, hogy a fizikai szükségletekről gondoskodnak, Jehova Tanúi különleges figyelmet szentelnek a katasztrófa sújtotta területeken levő testvéreik szellemi szükségleteire. Amilyen gyorsan csak lehet, intézkedéseket tesznek, hogy újra beinduljanak a gyülekezeti összejövetelek. Görögországban 1986-ban ez egy nagy sátor felállítását igényelte, amelyet Királyság-teremnek használtak Kalamata városon kívül, és kisebbek felállítását különböző helyeken a Gyülekezeti Könyvtanulmányozások számára a hét közepén. Hasonlóképpen, miután az Armeróban (Kolumbia) 1985-ben történt pusztító földcsuszamlás túlélőinek fizikai szükségleteiről gondoskodtak, a megmaradó pénzt új Királyság-termek építésére használták a területen levő három gyülekezet számára.

Mialatt az ilyen újjáépítési munka folyamatban van, Jehova Tanúi továbbra is azon  kielégítő válaszokkal vigasztalnak másokat, melyeket Isten Szava ad az élet célját, a természeti katasztrófák és a halál okát, valamint a jövőre vonatkozó reményt érintő kérdéseikre.

A Tanúk erőfeszítéseinek célja a segélyezést illetően nem az, hogy ők a katasztrófa sújtotta területen élő minden ember fizikai szükségleteiről gondoskodjanak. A Galátzia 6:10. verse szerint ezek elsősorban azok felé irányulnak, akik kapcsolatban vannak velük a hitben. Ugyanakkor boldogan segítenek másoknak, ha képesek rá. Ezt tették például, amikor élelemről gondoskodtak a földrengés áldozatai számára Olaszországban. Az Egyesült Államokban, amikor az árvíz és vihar áldozatainak segítettek, kitakarították és kijavították a Tanúk kétségbeesett szomszédjainak otthonait is. Amikor megkérdezték, miért hajtottak végre ilyen kedves cselekedetet idegenek iránt, egyszerűen azt válaszolták, hogy ők szeretik felebarátaikat (Máté 22:39). A Tanúk jól szervezett segélyprogramja oly ismert volt a Florida déli részén (USA) 1992-ben pusztító hurrikánt követően, hogy néhány üzleti intézmény és egyének, akik nem voltak Tanúk, de jelentős segélyt akartak adományozni, a Tanúkon keresztül juttatták el azt. Tudták, hogy adományuk nem fog egyszerűen csak felhalmozódni valahol, sem haszonszerzés céljára nem lesz felhasználva, hanem valóban a hurrikán károsultjainak javát szolgálja majd, Tanúkét és nem Tanúkét. Készségüket, hogy segítsenek a nem Tanúknak is a katasztrófa idején, oly nagyon értékelték Davao del Nortéban (Fülöp-szigetek), hogy a városi hivatalnokok hivatalos véleménynyilvánításban hangot is adtak ennek.

Nem mindenki szereti azonban az igaz keresztényeket, akik gyakran az ádáz üldözés céltáblái. Ebben a helyzetben is a keresztény társak iránti szerető támogatás nagylelkű kinyilvánítására kerül sor.

Ádáz üldözéssel szemben

Pál apostol az emberi testhez hasonlította a keresztény gyülekezetet és ezt mondta: „ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind” (1Kor 12:25, 26). Jehova Tanúi így reagálnak, amikor keresztény testvéreik üldözéséről hallanak beszámolókat.

Németországban a náci korszak idején a kormányzat kemény, megtorló intézkedéseket tett Jehova Tanúi ellen. Abban az időben mindössze 20 000 Tanú volt Németországban, egy viszonylag kis csoport, akiket Hitler megvetett. Egyesített cselekvésre volt szükség. 1934. október 7-én Jehova Tanúinak minden gyülekezete Németország-szerte titokban összejött, együtt imádkoztak, és elküldtek egy levelet a kormánynak, kijelentve azon elhatározásukat, hogy továbbra is Jehovát szolgálják. Majd ezen jelenlevők közül sokan félelem nélkül elmentek, hogy tanúskodjanak embertársaiknak Jehova nevéről és Királyságáról. Ugyanazon a napon Jehova Tanúi az egész világon szintén összejöttek a gyülekezeteikben, és egy egységes ima után táviratot küldtek Hitler kormányának keresztény testvéreik érdekében.

Görögországban 1948-ban, miután fény derült rá, hogy a papság  üldözést szít Jehova Tanúi ellen, Görögország elnöke és a kormányzat különböző miniszterei a keresztény testvéreik érdekében szót emelő több ezer levelet kaptak Jehova Tanúitól. A levelek a Fülöp-szigetekről, Ausztráliából, Észak- és Dél-Amerikából, valamint más területekről érkeztek.

Amikor az Ébredjetek! folyóirat leleplezte azokat az inkvizíciós módszereket, melyeket a Tanúk ellen alkalmaztak Spanyolországban 1961-ben, tiltakozó levelek árasztották el az ottani hatóságokat. A hivatalnokok megdöbbenve tapasztalták, hogy az emberek világszerte pontosan tudják, hogy ők mit tesznek, és ennek következtében, bár az üldözés folytatódott, a rendőrségen néhányan visszafogottabban kezdtek foglalkozni a Tanúkkal. A hivatalnokok különböző afrikai országokban is hallottak a világ sok más részén élő Tanúk felől, amikor azok tudomást szereztek a kegyetlen bánásmódról, melyben az ott élő keresztény testvéreket és testvérnőket részesítették.

Ha nem következik is be kedvező reagálás a kormányzat részéről, az üldözött Tanúk nem merülnek feledésbe. Mivel sok éven át kitartottak a vallásos üldözésben, néhány kormányzatot ismételten kérelmező és tiltakozó levelek árasztottak el. Így történt ez Argentínában. Egy alkalommal, 1959-ben a Külügyi és Kulturális Minisztérium titkára testvéreink egyikét bevitte egy szobába, ahol számos könyvszekrény volt tele olyan levelekkel, melyek a világ minden részéről özönlöttek. Meglepte őt, hogy valaki olyan távolról, mint a Fidzsi-szigetek, írt kérelmező levelet az imádat szabadságáért Argentínában.

Bizonyos esetekben az uralkodók nagyobb szabadságot engedtek, amikor ráébredtek arra, hogy az emberek világszerte tudják, hogy ők ott mit tesznek, és hogy milyen sokan vannak, akiket ez valóban foglalkoztat. Ez igaz volt Libériában is 1963-ban. A kormány katonái felháborító bánásmódot tanúsítottak a kongresszusi küldöttekkel szemben Gbarngában. A libériai elnököt elárasztották a világ minden részéről érkezett tiltakozó levelek, és az Egyesült Államok Külügyminisztériuma is közbelépett, mert az ügy egy amerikai állampolgárt is érintett. Végül Tubman elnök táviratot küldött a Watch Tower Society főhivatalába, kifejezve, hogy hajlandó fogadni Jehova Tanúinak küldöttségét, hogy megbeszélje velük az ügyet. A küldöttség két tagja — Milton Henschel és John Charuk — korábban már járt Gbarngában. Tubman úr elismerte, hogy ami történt, az „felháborító” volt, és ezt mondta: „Sajnálom, hogy ez történt.”

A beszélgetést követően egy rendeletet adtak ki, értesítve „minden embert az egész országban, hogy Jehova Tanúinak joguk és kiváltságuk eljutni az ország minden részébe, hogy folytassák misszionáriusi munkájukat és vallásos imádatukat, anélkül hogy bárki is háborgatná őket. A törvény védelme alatt állnak mind személyüket, mind javaikat illetően, és joguk van szabadon  imádni Istent a lelkiismeretük indíttatása szerint, miközben figyelembe veszik a köztársaság törvényeit, azáltal tartva tiszteletben a nemzeti zászlót, hogy figyelmesen állnak, amikor azt felvonják vagy leeresztik az ünnepségeken.” Azt azonban nem követelték meg, hogy tisztelegjenek, megsértve ezzel a keresztényi lelkiismeretüket.

Malawiban még 1992-ben sem történt ilyen hivatalos bejelentés, bár a Tanúk elleni erőszak jelentős mértékben csökkent. Jehova Tanúi ott az afrikai történelem egyik legádázabb vallási üldözésének az áldozatai. Az üldözés egyik hulláma 1967-ben söpört végig az országban; egy másik az 1970-es évek elején kezdődött. A világ minden részéről levelek tízezreit írták érdekükben. Telefonhívások érkeztek. Táviratokat küldtek. A világ sok tekintélyes embere érzett indíttatást arra, hogy emberbaráti alapon szót emeljen.

Oly rendkívüli volt a brutalitás, hogy 1972-ben mintegy 19 000 Jehova Tanúja, gyermekeivel együtt, Zambiába menekült a határon át. A közeli gyülekezetek Zambiában gyorsan élelmet és takarókat gyűjtöttek össze a testvéreik számára. A világ minden részén pénz és egyéb ellátmányok adományai árasztották el az Őrtorony-fiókhivatalokat, melyeket azután a New York-i főhivatalon keresztül juttattak el a menekültekhez. Több mint elegendő érkezett ahhoz, hogy a menekültek minden szükségleteiről gondoskodjanak a Sinda Misale-i táborban. Amint a táborban elterjedt annak a híre, hogy teherautók érkeztek élelemmel, ruházattal és vízhatlan ponyvákkal megrakva, hogy védelmül szolgáljanak, a malawi testvérek nem tudták visszatartani örömkönnyeiket a keresztény testvéreik szeretetének ezen bizonysága láttán.

Ha soraikból bárkit is letartóztatnak, Tanú-társaik nem hagyják cserben őt, még akkor sem, ha ez személyes kockázattal jár. Argentínában a betiltás idején, amikor a Tanúk egy csoportját 45 órán át fogva tartották, négy másik Tanú élelmet és ruhát hozott nekik, ezért viszont őket is bebörtönözték. Burundiban 1989-ben, amikor egy körzetfelvigyázó felesége tudomást szerzett keresztény testvéreinek nehéz helyzetéről, élelmet próbált nekik bejuttatni a börtönbe. De őt is őrizetbe vették és fogva tartották két hétig, mert a rendőrség így próbálta kézre keríteni férjét.

Mindazzal együtt, amit ily módon megtehetnek, a keresztény testvéreik iránti szeretet arra indítja Jehova Tanúit, hogy imában Istenhez emeljék szavukat érdekükben. Nem azért imádkoznak, hogy Isten azonnal vessen véget a háborúknak és élelmiszerhiányoknak, mert Jézus Krisztus előre megmondta ezeket a dolgokat a mi időnkre vonatkozóan (Máté 24:7). Nem is azért imádkoznak, hogy Isten akadályozzon meg minden üldözést, mert a Biblia világosan kijelenti, hogy az igaz keresztényeket üldözni fogják (Ján 15:20; 2Tim 3:12). De azért komolyan esedeznek, hogy keresztény testvéreiket és testvérnőiket Isten erősítse meg, hogy szilárdan megálljanak a hitben, bármilyen nehézséggel szemben, ami rájuk jön. (Vö. Kolossé 4:12.) A feljegyzések bőséges bizonyítékát adják annak, hogy a szellemi megerősítésükért mondott imák meghallgatásra találnak.

[Lábjegyzetek]

[Oldalidézet a 305. oldalon]

A különleges szükségletek figyelembevételét nem bízzák a véletlenre

[Oldalidézet a 307. oldalon]

Szerető személyes törődésből származó segítség

[Oldalidézet a 308. oldalon]

Megbirkóznak a helyzetekkel, amikor égető szükség van a segélyre

[Oldalidézet a 312. oldalon]

Módszeres kutatás, hogy megtaláljanak minden egyes Tanút a katasztrófa sújtotta területen

[Oldalidézet a 315. oldalon]

Jót tesznek a nem Tanúkkal is

[Oldalidézet a 317. oldalon]

Örömkönnyek a keresztény testvéreik által kimutatott szeretet láttán

[Kiemelt rész a 309. oldalon]

„Ti valóban szeretitek egymást”

A háború sújtotta Libanonban egy keresztény testvérnő szomszédai, miután látták, hogy Tanú önkéntesek megjavították súlyosan megrongálódott otthonát, indíttatást éreztek arra, hogy megkérdezzék: „Honnan ez a szeretet? Miféle emberek vagytok ti?” Egy muzulmán asszony pedig látva, amint kitakarítják és kijavítják egy Tanú otthonát, kijelentette: „Ti valóban szeretitek egymást. A ti vallásotok az igaz vallás.”

[Kiemelt rész a 316. oldalon]

Igazi testvérek és testvérnők

A Fort Chaffee-ba (Arkansas) menekült kubai Tanúkkal kapcsolatban az „Arkansas Gazette” ezt írta: „Ők voltak a legelsők, akiket új otthonokba telepítettek át, mert amerikai »testvéreik és testvérnőik« — Jehova Tanúi, a társaik — megkeresték őket . . . Amikor a Tanúk »testvéreknek és testvérnőknek« szólítják szellemi társaikat bármely országban, ezt valóban úgy is gondolják” (1981. április 19-ei kiadás).

[Képek a 306. oldalon]

A II. világháború után 18 országba szállítottak élelmet és ruhaneműt a szükségben levő Tanú-társaiknak

Egyesült Államok

Svájc

[Kép a 310. oldalon]

1990-ben a romániai hittársaik megsegítésére a szomszédos országokban élő Tanúk közös erőfeszítéseket tettek

[Képek a 311. oldalon]

A perui földrengést túlélő Tanúk felépítették saját menekülttáborukat, és segítettek egymásnak

A Tanúk által hozott segélyellátmányok (alul) az elsők között voltak, melyek eljutottak a területre

[Képek a 313. oldalon]

A segély gyakran építőanyagok juttatásából áll, valamint önkéntesek jelentkezéséből, akik segítenek Tanú-társaiknak újjáépíteni otthonukat

Guatemala

Panama

Mexikó

[Kép a 314. oldalon]

A Tanúk részéről a segély szellemi felépítést is jelent. Kalamatában (Görögország), és a városon kívül is, sátrakat állítottak fel gyorsan az összejövetelek számára