17. fejezet

Kongresszusok — testvériségünk bizonyítékai

A KONGRESSZUSOK Jehova Tanúi modernkori szervezetének általános sajátosságaivá váltak. Jehova imádói azonban már jóval a XX. század előtt tartottak országos és nemzetközi összejöveteleket.

Jehova megkívánta, hogy az ősi Izráelben minden férfi évente három, évszakhoz kötött ünnepségre gyűljön össze Jeruzsálemben. Néhány férfi egész családját magával vitte. Valójában a Mózesi Törvény megkövetelte, hogy minden családtag — férfi, nő és kisgyermek — jelen legyen bizonyos alkalmakon (2Móz 23:14–17; 5Móz 31:10–13; Luk 2:41–43). Eleinte a résztvevők az Izráel határain belül élő emberek voltak. Később, amikor a zsidók nagy távolságokra szétszóródtak egymástól, a résztvevők számos nemzetből jöttek (Csel 2:1, 5–11). Nem csupán az késztette őket arra, hogy jöjjenek össze, mert ősatyjuk Izráel és Ábrahám volt, hanem az is, hogy Jehovát ismerték el nagy égi Atyjukként (És 63:16). Ezek az ünnepségek boldog alkalmak voltak. Abban is segítettek mindenkinek, aki jelen volt, hogy elméjét Isten Szaván tartsa, és ne merüljön bele annyira az élet mindennapi ügyeibe, hogy esetleg még a fontosabb szellemi dolgokról is elfeledkezzék.

Jehova Tanúi kongresszusai a modern időkben hasonló módon a szellemi érdekek köré összpontosulnak. Az őszinte megfigyelőknek ezek a kongresszusok tagadhatatlan bizonyítékot nyújtanak arra, hogy a Tanúkat a keresztény testvériség erős szálai fűzik össze.

A Bibliakutatók első kongresszusai

Fokozatosan alakultak ki az elrendezések a különböző városokból és országokból származó Bibliakutatók összejöveteleire. A hagyományos egyházi csoportokkal ellentétben kongresszusaikon a Bibliakutatók gyorsan megismerkedtek a más helyeken élő hittársaikkal. Ezeket a kongresszusokat eleinte a pennsylvaniai Alleghenyben tartották, és összekapcsolták az Úr haláláról való évenkénti megemlékezéssel. 1891-ben egy különleges bejelentést tettek arra vonatkozóan, hogy „kongresszus lesz a Biblia tanulmányozására és az Úr emlékvacsorájának megünneplésére”. A következő évben Az Őrtorony egy kiemelkedő főcímet viselt: „HÍVŐK KONGRESSZUSA, ALLEGHENYBEN (PA.) . . . 1892. ÁPRILIS 7-TŐL 14-IG”.

A nyilvánosságot általában nem hívták meg azokra az első kongresszusokra. 1892-ben azonban mintegy 400-an voltak jelen, akik bizonyítékát adták  a váltságba vetett hitüknek és őszinte érdeklődésüknek az Úr munkája iránt. A program ötnapi intenzív bibliatanulmányozást foglalt magában, és két másik napon a kolportőrök kaptak hasznos tanácsokat.

Egy résztvevő, aki először volt jelen egy ilyen összejövetelen, ezt mondta: „Sok kongresszuson voltam már, de ehhez foghatón még soha, ahol felkeléstől lefekvésig Isten akarata és terve az egyedüli és szüntelen téma; a házban, az utcán, az összejövetelen, az étkezésnél és mindenütt.” A küldöttek által kinyilvánított szellemmel kapcsolatban egy személy Wisconsinból (USA) ezt írta: „Mély benyomást gyakorolt rám a szeretet és testvéri kedvesség szelleme, amely minden alkalommal megnyilvánult.”

Változtatás történt az évenkénti kongresszusi elrendezésben 1893-ban. A Bibliakutatók, kihasználva a kedvezményes vasúti menetjegyeket, ami azon a nyáron a Kolumbusz-kiállítás miatt volt, az illinoisi Chicagóban gyűltek össze augusztus 20-tól 24-ig. Ez volt az első kongresszusuk Pittsburgh területén kívül. De azért, hogy az időt és a pénzt a lehető legjobban használják fel az Úr munkájában, néhány évig nem tartottak további általános kongresszusokat.

Majd 1898-tól kezdődően a Bibliakutatók különböző helyeken megragadták a kezdeményezést, hogy olyan kongresszusokat szervezzenek helyileg, amelyeken egy korlátozott területen belül élő emberek vettek részt. A Társulat 1900-ban három általános kongresszust szervezett; volt azonban 13 helyi kongresszus is az Egyesült Államokban és Kanadában, amelyeknek többsége csak egynapos volt, és gyakran egy pilgrim látogatása alkalmából tartották meg. A szám továbbra is emelkedett. 1909-ben legalább 45 helyi kongresszus volt Észak-Amerikában, azokon a kongresszusokon kívül, amelyeken Russell testvér  szolgált különleges útjai során, amikor is a kontinens különböző részeire jutott el. Az egynapos kongresszusokon kifejezetten arra készítették a program fő részét, hogy felkeltse a nyilvánosság érdeklődését. A résztvevők száma száztól egészen több ezerig terjedt.

Másrészről az általános kongresszusokon, amelyeket főként a Bibliakutatók látogattak, azok oktatására helyezték a hangsúlyt, akik már elég szilárdan álltak az igazság útján. Küldöttekkel teli különvonatok érkeztek ezekre a kongresszusokra a főbb városokból. Az Európából érkezett néhány küldöttet is beleszámítva, a jelenlévők száma időnként 4000-re emelkedett. Valódi szellemi felüdülés idejei voltak ezek, amelyek megnövekedett buzgóságot és szeretetet eredményeztek Jehova népe között. Egy testvér ezt mondta egy ilyen kongresszus végén 1903-ban: „Ezer dollárért sem adnám azt a jót, amit ettől a kongresszustól kaptam — bár szegény ember vagyok.”

A területen tartózkodó pilgrim testvérek beszéltek a kongresszusokon. Russell testvér szintén arra törekedett, hogy részt vegyen és szolgáljon a helyi kongresszusok programján, valamint a nagyobb kongresszusokon az Egyesült Államokban és gyakran Kanadában is. Ez sok utazással járt, melyek nagyobb részét hét végén tette meg. 1909-ben azonban egy chicagói testvér több vasúti kocsit bérelt ki, hogy azokat a küldötteket szállítsa, akik egyik kongresszusról a másikra utazva egy körúton vettek részt Russell testvérrel. Ugyanez a testvér 1911-ben és 1913-ban egész vonatokat vett bérbe, hogy küldöttek százait vigye egy hónapig vagy tovább tartó kongresszusi körutakra, bejárva az Egyesült Államok nyugati részét és Kanadát.

Emlékezetes élmény volt egy ilyen kongresszusi vonaton utazni. 1913-ban Malinda Keefer felszállt egy ilyen vonatra az illinoisi Chicagóban. Évekkel később ezt mondta: „Nem kellett sok idő hozzá, hogy felismerjem, egy nagy család vagyunk . . . és a vonat volt az otthonunk egy hónapig.” Amint a vonat kigördült az állomásról, azok, akik kijöttek, hogy búcsút intsenek nekik, az „Isten áldjon, míg viszontlátunk” éneket dalolták, és ezalatt kalapokat és zsebkendőket lengettek, míg csak a vonat el nem tűnt a szemük elől. Keefer testvérnő hozzátette: „Ahol az út során megálltunk, mindenhol kongresszusok voltak — többségük háromnapos volt, és mi minden kongresszuson egy napot maradtunk. Amikor ezeken a helyeken időztünk, Russell testvér két előadást tartott,  egyet délután a testvéreknek, egy másikat pedig este a nyilvánosságnak a »Mi lesz a halál után?« témáról.”

A kongresszusok száma más országokban is növekedett. Ezek a kongresszusok gyakran elég kicsik voltak. Norvégiában, 1905-ben az első alkalommal körülbelül 15-en voltak jelen; ez azonban csak a kezdet volt. Hat évvel később, amikor Russell testvér Norvégiába látogatott, különleges erőfeszítéseket tettek a nyilvánosság meghívására, és ez alkalommal a jelenlévők száma becslések szerint 1200 fő volt. Amikor 1909 folyamán Skóciában kongresszusokon vett részt, Glasgow-ban körülbelül 2000 személynek, Edinburgh-ben pedig további 2500 főnek erről az érdeklődést keltő témáról beszélt: „A tolvaj a Paradicsomban, a gazdag ember a pokolban és Lázár Ábrahám kebelén”.

Az első kongresszusok végén a testvérek — ahogyan ők hívták — szeretetvendégséget tartottak, amely keresztény testvériségük érzését tükrözte vissza. Mit foglalt magában ez a „szeretetvendégség”? Például a szónokok felsorakoztak, kezükben tálcák, melyeken kockákra vágott kenyér volt, majd a hallgatóság sorban elvonult mellettük, miközben vettek a kenyérből, kezet ráztak velük, és az „Áldott legyen a kötelék, mely keresztény szeretetben egyesíti szívünket” című dalt énekelték. Az öröm könnyei gyakorta csorogtak arcukról miközben énekeltek. Később, amint számuk nőtt, felhagytak a kézfogással s a kenyér megosztásával, de befejezésként énekeltek és imát mondtak, gyakran pedig hosszan tartó taps fejezte ki nagyraértékelésüket.

Világméretű kampányt indítanak a Királyság hirdetésére

Az első világháború utáni első jelentősebb kongresszust az Ohio állambeli Cedar Pointban (az Erie-tónál, Clevelandtől 96 kilométerre nyugatra) tartották meg 1919-ben, szeptember 1-től 8-ig. Russell testvér halálát követően néhányan, akik kiemelkedő szerepet töltöttek be a szervezetben, elestek. A testvérek komoly próbán mentek keresztül. A Társulat elnökét és társait 1919 elején kiengedték jogtalan bebörtönzésükből. Így izgatott várakozás volt tapasztalható. Habár az első napon a jelenlévők száma elég alacsony volt, később napközben különvonatokon több küldött érkezett. Ekkor azok a szállodák, amelyek felajánlották, hogy elszállásolják a küldötteket, már zsúfolásig megteltek. R. J. Martin és A. H. Macmillan (mindketten ott voltak a börtönből nemrég szabadult csoportban) önként ajánlották fel a segítségüket. Késő éjszakáig dolgoztak a szobák kijelölésén. Rutherford testvér és sokan a többiek közül jól érezték magukat, amint küldöncként szolgáltak, cipelték a csomagokat és a testvéreket a szobájukhoz kísérték. A lelkesedés másokat magával ragadó szelleme uralkodott mindannyiukon.

Mintegy 2500 résztvevőre számítottak. Ám a kongresszus minden vonatkozásban felülmúlta a várakozást. A második napra a nézőtér már túlzsúfolttá vált, és újabb termeket vettek igénybe. Amikor ez sem bizonyult elegendőnek, az ülésszakok szabadtérre költöztek, egy olyan területre, ahol kellemes liget volt. Az Egyesült Államokból és Kanadából körülbelül 6000 Bibliakutató volt jelen.

 Vasárnap, a fő előadásra legalább 1000 személy jött el a kívülállók közül, egészen 7000-re duzzasztva a hallgatóság létszámát, amelyhez a szónok mikrofon vagy erősítő berendezés segítsége nélkül beszélt a szabadban. J. F. Rutherford a „Reménység a lesújtott emberiség számára” című beszédében világossá tette, hogy Isten Messiási Királysága a megoldás az emberiség problémáira, és azt is kimutatta, hogy a Népszövetség (amely éppen megszületőben volt, és amelyre a papság már áldását adta) semmi esetre sem Isten Királyságának a politikai kifejeződése. A Sanduskyban megjelenő Register (helyi újság), egy terjedelmes tudósítást közölt erről a nyilvános beszédről, valamint a Bibliakutatók tevékenységének lényegéről. E lap példányait Egyesült Államok- és Kanada-szerte elküldték az újságoknak. A nyilvánosság szempontjából azonban ennél sokkal több vette kezdetét ettől a kongresszustól fogva.

Az egész kongresszus valódi csúcspontja Rutherford testvér „Beszéd a munkatársakhoz” című előadása volt, amely később „A Királyság bejelentése” cím alatt jelent meg. Ez maguknak a Bibliakutatóknak szólt. Ennek a beszédnek a folyamán a G A betűk jelentése, amelyek megjelentek a kongresszusi programfüzeten és a kongresszusi helyszín különböző pontjain, világossá vált. Bejelentették, hogy hamarosan megjelenik egy új folyóirat, az Aranykorszak (angolul: The Golden Age, kezdőbetűi GA), amelyet felhasználhatnak arra, hogy az emberek figyelmét a messiási Királyságra irányítsák. Miután vázolta az elvégzendő munkát, Rutherford testvér ezt mondta a hallgatóságnak: „A lehetőség ajtaja megnyílik előttetek. Lépjetek be rajta gyorsan. Amikor előrehaladtok ebben a munkában, emlékezzetek arra, hogy nem csupán egy folyóirat ügynökeiként keresitek fel az embereket, hanem a királyok Királyának  és az urak Urának vagytok nagykövetei, ezen a méltóságteljes módon jelentve be az embereknek a közelgő Aranykorszakot, a mi Urunk és Mesterünk dicsőséges Királyságát, amelyet az igaz keresztények sok századon át reméltek, és amelyért imádkoztak.” (Lásd: Jelenések 3:8.) Amikor a szónok feltette a kérdést, hogy hányan kívánnak részt venni a munkában, a lelkes reagálás látványa serkentő volt. A 6000 fős hallgatóság egy emberként állt fel. A következő évben több mint 10 000 személy vett részt a szántóföldi szolgálatban. Az egész kongresszusnak egyesítő és erősítő hatása volt a résztvevőkre.

Három évvel később, 1922-ben egy másik emlékezetes kongresszust tartottak Cedar Pointban. Ez egy kilencnapos program volt, szeptember 5-től 13-ig. Az egyesült államokbeli és kanadai küldötteken kívül néhányan Európából is érkeztek. Az összejöveteleket tíz nyelven vezették le. A résztvevők száma naponta átlagosan 10 000 fő volt; „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című előadáson pedig oly sokan voltak a hallgatóság között a kívülállók, hogy a résztvevők száma majdnem megduplázódott.

A Bibliakutatók nem azzal a céllal gyűltek össze erre a kongresszusra, hogy még évtizedekig tartó munkát tervezzenek itt a földön. Tulajdonképpen azt mondták, könnyen lehetséges, hogy ez az utolsó általános kongresszusuk mielőtt „az egyház megszabadul . . . az Isten királyságának mennyei időszakába és ténylegesen a mi Urunk és Istenünk valóságos jelenlétébe”. Ám bármily rövid lehetett is az idő, Isten akaratának cselekvése volt legfőbb gondjuk. Ezzel  a gondolattal elméjében, szeptember 8-án, pénteken, Rutherford testvér megtartotta emlékezetes beszédét „A Királyság” címmel.

Ezt megelőzően, A D V betűket tartalmazó hatalmas zászlókat függesztettek ki a helyszín különböző részein. A beszéd folyamán nyilvánvalóvá vált ezeknek a betűknek a jelentése, amikor az előadó így ösztönzött: „Legyetek az Úr hithű és igaz tanúi. Menjetek előre a csatában, amíg Babilon minden talpalatnyi földje nem lesz pusztaság. Hirdessétek az üzenetet széles e világon. A világnak meg kell tudnia, hogy Jehova az Isten, és hogy Jézus Krisztus a királyok Királya és az uraknak Ura. Ez a minden napok napja. Íme, a Király uralkodik! Ti vagytok az ő nyilvános hirdetői. Ezért hirdessétek, hirdessétek, hirdessétek a Királyt és az ő királyságát!” Ebben a pillanatban egy hatalmas, 11 méter hosszú zászló bomlott ki a hallgatóság előtt. Rajta volt a felpezsdítő jelmondat: „Hirdessétek [angolul: „Advertise”, rövidítve ADV] a Királyt és a Királyságot!” Drámai pillanat volt. A hallgatóság fellelkesülten tapsolt. Az idősödő Pfannebecker testvér a kongresszusi zenekarban hegedűjét meglóbálta a feje fölött, és erős német akcentusával, hangosan ezt mondta: „Á, já! És most mi csinálunk ezt, nem?” És valóban így is tettek.

Négy nappal később, mialatt a kongresszus még mindig tartott, Rutherford testvér személyesen részt vállalt ebből más kongresszusi küldöttekkel együtt, amikor a Királyság házról házra való hirdetésének munkájában foglalatoskodtak a kongresszusi helyszín 72 kilométernyi térségén belül. De ezzel még nem fejeződött be. A Királyság hirdetésének munkája erőteljes lendületet kapott, és elérte a föld legszélső határát is. Abban az évben 58 országban több mint 17 000 buzgó munkás vett részt a tanúskodásban. Évtizedekkel később George Gangas — aki jelen volt azon a kongresszuson, és aki később a Vezető Testület egyik tagja lett — ezt mondta a Cedar Point-i programmal kapcsolatban: „Ez olyasmi volt, ami kitörölhetetlenül elmémbe és szívembe vésődött, olyasmi, amit sohasem fogok elfelejteni amíg élek.”

A szellemi növekedés mérföldkövei

Minden kongresszus a felfrissülés és az Isten Szavából való tanítás időszaka volt. Ám néhányra évtizedekig szellemi mérföldkőként emlékeznek.

Ezek közül hét az egymást követő években volt, 1922-től 1928-ig, az Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy-Britanniában. Az egyik ok, amiért e kongresszusok jelentőségteljesek voltak, az, hogy ezeken erőteljes határozatokat fogadtak el. Mind a hét határozatot a következő oldalon található bekeretezett részben soroltuk fel. Noha a Tanúk számbelileg viszonylag kevesen voltak, világszerte különböző nyelveken 45 millió példányt terjesztettek el az egyik határozatból, valamint 50 milliót számos másikból. Némelyiket nemzetközi rádióösszeköttetések által közvetítették. Ilyenformán rendkívüli tanúskodást végeztek.

Még egy történelmi kongresszust tartottak 1931-ben, az Ohio állambeli Colombusban. Július 26-án vasárnap, miután meghallgatták az Írás szerinti érvelést, a Bibliakutatók egy új nevet fogadtak el — Jehova Tanúi. Mennyire  helyénvaló! Itt egy név, amely elsősorban magára a Teremtőre irányítja a figyelmet, és amely világosan azonosítja azoknak a felelősségét, akik imádják Őt (És 43:10–12). Ennek a névnek a felvétele nagyobb lelkesedéssel töltötte el a testvéreket Isten nevének és Királyságának hirdetőiként, mint bármikor azelőtt. Amiképpen abban az évben egy dán Tanú által írt levél kifejezte: „Ó, milyen fenséges név — Jehova Tanúi — igen, bárcsak mindannyian valóban azok is lennénk.”

Egy másik emlékezetes kongresszust tartottak 1935-ben Washingtonban. A kongresszus második napján, május 31-én, pénteken Rutherford testvér a nagy sokaság témáját tárgyalta, a Jelenések 7:9–17-re utalva. A Bibliakutatók több mint fél évszázadon át hiába próbálták helyesen azonosítani ezt a csoportot. Most, a Jehovának megfelelő időben, az éppen folyamatban lévő események fényében kimutatták, hogy ezek azok a személyek, akiknek örökké tartó élet a kilátásuk itt a földön. Ez a felfogás új jelentőséget adott az evangelizálómunkának, és Írás szerint megmagyarázott egy lényeges változást, amely éppen akkor kezdett érvényre jutni Jehova Tanúi modernkori szervezetének felépítésében.

Sokan emlékeznek a Missouri állambeli St. Louisban 1941-ben megtartott kongresszusra azok közül, akik jelen voltak a nyitónap egyik előadásán, amely a „Feddhetetlenség” címet viselte, és amelyben Rutherford testvér a nagy vitakérdésre összpontosította a figyelmet, amellyel minden intelligens teremtmény szembekerül. Az 1928-ban elhangzott „Uralkodó az emberiség számára” című előadás óta ismételt figyelmet fordítottak a Sátán  lázadása által felvetett vitakérdésekre. Ám most kiemelték, hogy „az elsődleges vitakérdés, amelyet Sátán ellenszegülő kihívása vetett fel, az EGYETEMES URALOM volt, és ma is az”. Ennek a vitakérdésnek az értékelése, valamint annak értékelése, hogy fontos fenntartani a Jehova mint Egyetemes Szuverén iránti feddhetetlenséget, erőteljes motiváló tényező Jehova szolgáinak az életében.

A második világháború kellős közepén, 1942-ben, amikor néhányan azon tűnődtek, vajon a prédikálómunka a végéhez közeledik-e, N. H. Knorr, a Watch Tower Society újonnan kijelölt elnöke kongresszusi nyilvános előadást tartott „Béke — vajon tartós lehet?” címmel. Ebben a beszédben a Jelenések könyve 17. fejezetének jelképes „veres fenevadjáról” adott magyarázat feltárt Jehova Tanúi előtt egy, a második világháborút követő korszakot, amely alkalmat ad arra, hogy még több embert vezessenek Isten Királyságához. Ez lendületet adott egy globális kampányhoz, amely az évek során több mint 235 országba jutott el, és még mindig nem ért véget.

Egy további mérföldkőhöz érkeztek a New York-i Yankee Stadionban, az 1950. augusztus 2-án megtartott kongresszuson. Ez alkalommal a hallgatóság ámult és felettébb örvendezett, amikor először kézhez kapta a New World Translation of the Christian Greek Scriptures-t (Keresztény Görög Iratok új világ fordítását). A New World Translation hátralevő részét az ezt követő évtized alatt részletekben jelentették meg. A Szent Iratoknak ez a modern nyelvű fordítása visszaállította Isten Szavában Isten személyes nevét az őt megillető helyre. A fordítás az eredeti bibliai szöveghez való ragaszkodása miatt hatalmas kinccsé vált Jehova Tanúi számára, amikor saját maguk tanulmányozzák az Írásokat, valamint evangelizálómunkájukban.

A kongresszus utolsó előtti napján, F. W. Franz, a Watch Tower Society akkori alelnöke beszédet mondott a hallgatóságnak „A dolgok új rendszerei” címmel.  Jehova Tanúi sok éven keresztül úgy hitték, hogy Jehova keresztény kor előtt élt szolgái közül néhányan még Armageddon előtt feltámadnak a halottak közül, hogy az új világ fejedelmei legyenek a Zsoltárok 45:17 beteljesedéseként. Elképzelheted milyen hatást gyakorolt a hatalmas tömegre, amikor a szónok ezt a kérdést tette fel: „Boldoggá tenné-e ezt a nemzetközi kongresszust annak a tudata, hogy itt, ma este, közöttünk tartózkodik az új föld számos jövőbeni fejedelme?” Ezt hatalmas és hosszan tartó taps követte örömteli felkiáltásokkal. Ekkor a szónok kimutatta, hogy a „fejedelemnek” fordított kifejezés bibliai értelemben vett használata, a modern idők számos „más juhainak” hűségéről szóló beszámolóval együtt, teret enged annak a hitnézetnek, hogy néhányat a ma élő „más juhok” közül Jézus Krisztus valószínűleg fejedelmi szolgálatra választ ki. Azt is kimutatta azonban, hogy nem fognak címeket adományozni azoknak, akiket ilyen szolgálattal bíznak meg. Beszédének befejezéseként így ösztönzött: „Előre hát, állhatatosan, mind együtt mint Új Világ társadalom!”

Számos más, nagy jelentőségű beszéd is elhangzott Jehova Tanúinak kongresszusain: 1953-ban „Az új világ társadalom megtámadása a messze északról” című előadásban egy lebilincselő magyarázat volt az Ezékiel könyvének 38. és 39. fejezeteiben leírt mágógbeli Góg támadásának jelentőségéről. Ugyanabban az évben, „A ház megtöltése dicsőséggel” című beszéd felvillanyozta a hallgatókat, amikor saját szemükkel láttak kézzelfogható bizonyítékot Jehovának az Aggeus 2:7-ben tett ígérete beteljesedésére, hogy minden nemzetből Jehova házába hozzák az értékes dolgokat, a kívánatos dolgokat.

A modern idők legkiemelkedőbb kongresszusát azonban 1958-ban tartották New Yorkban, amikor több mint negyedmillió ember zsúfolásig megtöltötte a legnagyobb rendelkezésre álló létesítményt, hogy meghallgassák az „Isten Királysága uralkodik — közel van a világ vége?” című előadást. 123 országból voltak jelen küldöttek, és a kongresszus hallgatóságának tartott beszámolójuk  segített megerősíteni a nemzetközi testvériség kötelékeit. Ennek a kiemelkedő kongresszusnak a folyamán 54 nyelven jelentek meg kiadványok, hogy hozzájáruljanak a jelenlévők szellemi növekedéséhez, és mások tanítására is felhasználják azokat.

Egy előadássorozat 1962-ben „A felsőbb hatalmaknak való alárendeltség” témájában helyesbítette azt, ahogy a Tanúk a Róma 13:1–7. versét értelmezték. 1964-ben az „Átmenet a halálból az életre”, valamint „A sírokból a feltámadásra” című előadások elmélyítették értékelésüket Jehova nagy könyörületessége iránt, amely megnyilvánul a feltámadásról való gondoskodásban. És még sok-sok ilyen kongresszusi fénypontot idézhetnénk.

Minden évben tízezrek, sőt százezrek vesznek részt újakként a kongresszusokon. Noha a közölt információ nem mindig új a szervezet egésze számára, viszont gyakran tárja fel az újként résztvevőknek mindazt, amit megértettünk az isteni akaratból, és ez valóban felvillanyozza őket. Megláthatják a szolgálatra való lehetőségeket, és indíttatást érezhetnek arra, hogy megragadják e lehetőségeket, ez pedig teljes életpályájukat megváltoztatja.

Sok kongresszuson a figyelmet a Biblia bizonyos könyveinek a jelentésére fordították. Például 1958-ban, majd 1977-ben újra, bekötött könyvek jelentek meg, amelyeket a Dániel próféta által feljegyzett, Isten szándékával kapcsolatos próféciák megtárgyalásának szenteltek, melyek szerint egyetlen világkormányzat lesz Krisztussal mint Királlyal. 1971-ben Ezékiel könyvére fordítottak figyelmet az isteni kijelentés kihangsúlyozásával: „A nemzeteknek meg kell tudniuk, hogy én vagyok Jehova” (Ez 36:23, NW). 1972-ben a Zakariás és Aggeus által feljegyzett próféciákat vizsgálták meg részletesen. 1963-ban, 1969-ben és 1988-ban alaposan tárgyalták a Jelenések könyvének felvillanyozó próféciáit, amelyek élénken jövendölik meg Nagy-Babilon leomlását, valamint Isten dicsőséges új egeinek és új földjének eljövetelét.

A kongresszusok változatos témákat emeltek ki — a Teokrácia növekedése, Tiszta imádat, Egyesült imádók, Bátor szolgák, A szellem gyümölcsei, Tanítványképzés, Jó hír minden nemzet számára, Isteni név, Isteni szuverenitás, Szent szolgálat, Győzedelmes hit, Királyság-lojalitás, Feddhetetlenség megőrzői, Bizalom Jehovában, Isteni önátadás, Fényhordozók és még sok más. Ezek közül mindegyik hozzájárult a szervezet és a szervezettel kapcsolatban állók szellemi növekedéséhez.

Ösztönzés az evangelizálómunkára

A nagy kongresszusok, valamint a kisebbek is az igazi bátorítás forrásai a jó hír prédikálásával kapcsolatban.  A beszédek és demonstrálások gyakorlati útmutatásról gondoskodnak. Mindig szerepelnek a programban szántóföldi szolgálatban szerzett tapasztalatok, valamint olyanok, amelyeket azok mondanak el, akiknek nemrégiben segítettek a bibliai igazság megismerésében. Ezenkívül igen hasznos volt a napirenden levő szántóföldi szolgálat, amelyet éveken át beütemeztek a kongresszus idejére. Ez szép tanúskodásul szolgált a kongresszusi városnak, maguknak a Tanúknak pedig az igazi bátorítás forrását jelentette.

A szántóföldi szolgálat a beütemezett kongresszusi programnak részévé vált 1922 januárjában, a manitobai Winnipegben (Kanada) is. Az ohiói Cedar Pointban ugyanabban az évben később megtartott általános kongresszusnak is sajátossága volt. Ettől fogva rendszeres gyakorlattá vált, hogy fenntartottak egy napot, vagy egy, esetleg több napnak egy részét arra, hogy a küldöttek együtt vegyenek részt a prédikálótevékenységben, közvetlenül a kongresszusi városban, illetve annak környékén. Ez lehetőséget adott a hatalmas világvárosi területeken élő embereknek — akik talán ritkán találkoztak a Tanúkkal — arra, hogy hallják az Isten szándékáról szóló jó hírt, miszerint örök életet ad az igazságosságot szeretőknek.

Dániában 1925-ben szervezték meg az első ilyen szolgálati napot egy kongresszus folyamán, amikor 400-500 fő találkozott Nørrevoldban. Sokaknak abból a 275 főből, akik részt vettek a szántóföldi szolgálatban ezen a kongresszuson, ez volt az első alkalom. Néhányan félénkek voltak. Ám miután belekóstoltak, lelkes evangelizálókká váltak az otthoni területükön is. E kongresszust követően, egészen a második világháború végéig, számos egynapos szolgálati kongresszust tartottak Dániában, és a testvérek meghívást kaptak ezekre a környező városokból. Nyilvánvaló volt a megnövekedett buzgalom, amikor egyesülten részt vettek a szolgálatban, majd összejöttek, hogy előadásokat hallgassanak meg. Hasonló szolgálati kongresszusokat — de kétnaposakat — tartottak Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.

A nagyobb kongresszusokon a küldöttek szántóföldi tevékenysége gyakran hatalmas méreteket öltött. A kongresszusi nyilvános előadást 1936-tól kezdődően  rendezett felvonulással hirdették a Tanúk, akik feliratos plakátokat viseltek, és röpcédulákat osztogattak. (Ezekre a feliratos plakátokra kezdetben „szendvicstáblaként” utaltak, mivel akik viselték, egyet a mellükön, egy másikat pedig a hátukon vittek.) Időnként ezer vagy még ennél is több Tanú vett részt az ilyen felvonulásokon egy adott kongresszuson. Mások a rendszeres házról házra látogatásokban vállaltak részt, és mindenkit meghívtak, hogy jöjjön el és hallgassa meg a programot. Nagyon bátorító volt az egyes Tanúk számára, hogy együtt munkálkodnak másokkal, és látják, amint más Tanúk százai, vagy akár ezrei velük együtt vesznek részt a szolgálatban. Ugyanakkor egy tekintélyes körzeten belül a nyilvánosság tudomást szerzett arról, hogy Jehova Tanúi a városban vannak; az embereknek lehetőségük nyílt arra, hogy saját maguk hallják, amit a Tanúk tanítanak, és saját szemükkel figyeljék meg a magatartásukat.

A kongresszusokon elhangzott előadásokat gyakran sokkal többen hallották mint a kongresszuson látható közönség. Amikor Rutherford testvér 1927-ben egy kongresszuson a kanadai Torontóban elmondta a „Szabadság a népeknek” című előadását, egy korszakalkotó, 53 közvetítőállomásból álló láncolat továbbította ezt egy óriási, nemzetközi rádióhallgatóságnak. A következő évben a Michigan állambeli Detroitból (USA) kétszer ennyi állomás közvetítette az „Uralkodó az emberiség számára” című előadást, és a rövidhullámú adók még olyan messzire is továbbították a hallgatóknak mint Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Afrika.

A fő rádióhálózatok 1931-ben nem voltak hajlandók együttműködni Rutherford testvér egyik kongresszusi beszéde közvetítésének terveiben; így a Watch Tower Society az American Telephone and Telegraph Companyval együtt kiépítette saját, 163 állomásból álló hálózatát, amely magában foglalta a legnagyobb vezetékes hálózatot, amely valaha is létezett az éterben, hogy „A Királyság — a világ reménysége” üzenetet továbbítsák. Ráadásul a világ számos részén több mint 300 másik állomás felvételről közvetítette a programot.

 A Washingtonban 1935-ben megtartott kongresszus folyamán, Rutherford testvér a „Kormányzat” témáról beszélt, és erőteljesen arra a tényre irányította a figyelmet, hogy Jehovának a Krisztus alatti Királysága hamarosan felvált minden emberi kormányzatot. Több mint 20 000 személy hallotta ezt a Washington Auditoriumban. A beszédet rádión és telefonvonalakon keresztül is továbbították az egész földön, elérve Közép- és Dél-Amerikát, Európát, Dél-Afrikát, a Csendes-óceán szigeteit, és a Kelet országait. Milliókra tehető azoknak a száma, akik ily módon hallották az előadást. Két vezető washingtoni lap nem teljesítette a beszéd megjelentetésére tett megállapodást. Ám a testvérek hangszóróval felszerelt autókat küldtek a város három pontjára, és negyven más helyre Washington környékén, ezekről pedig újra közvetítették a beszédet a becslések szerint további 120 000 fős hallgatóság számára.

Majd 1938-ban, Angliában a londoni Royal Albert Hallból, a „Nézz szembe a tényekkel” című lényegre törő előadást mintegy 50 kongresszusi városba továbbították világszerte, összesen körülbelül 200 000 főnyi hallgatóságnak. Ráadásul nagyszámú rádióhallgató is hallotta a beszédet.

Ilyen módon, noha Jehova Tanúi viszonylag kevesen voltak szám szerint, kongresszusaik fontos szerepet játszottak a Királyság-üzenet nyilvános hirdetésében.

Háború utáni kongresszusok Európában

Bizonyos kongresszusok kimagaslóak voltak az összes többihez képest a jelenlévők számára. Ez igaz volt azokra is, amelyeket közvetlenül a második világháború után Európában tartottak.

Az egyik ilyen kongresszus a hollandiai Amszterdamban volt 1945. augusztus 5-én, alig négy hónappal azután, hogy a Tanúk kiszabadultak a német koncentrációs táborokból. Mintegy 2500 küldöttre számítottak; közülük 2000 főnek volt szüksége elszállásolásra. Annak érdekében, hogy kielégítsék az alvóhelyek iránti szükségletet, a helyi Tanúk szalmát terítettek szét az otthonuk padlózatán. A küldöttek a szélrózsa minden irányából jöttek, mindenféle lehetséges közlekedési eszközzel — hajóval, teherautóval, kerékpárral, néhányan pedig autóstoppal.

Nevettek és könnyeztek ezen a kongresszuson, énekeltek, és köszönetet mondtak Jehovának jóságáért. Amiképpen egy jelenlévő elmondta: „Övék volt egy olyan teokratikus szervezet elmondhatatlan öröme, amely éppen megszabadult béklyóiból!” A háború előtt 500-nál kevesebb Tanú volt Hollandiában. Összesen 426 személyt tartóztattak le, és börtönöztek be; közülük 117 személy halt meg az üldözés közvetlen következtében. Micsoda örömet jelentett, amikor a kongresszuson néhányan megtalálták halottnak vélt szeretteiket! Mások könnyekre fakadtak, amikor hiába kutattak. Azon az estén 4000-en hallgatták feszült figyelemmel a nyilvános előadást, amely kifejtette, hogy Jehova Tanúi miért voltak célpontjai ilyen heves üldözésnek. Annak ellenére, amit elszenvedtek, megszervezték, hogy előretörjenek Istentől kapott munkájukban.

 A következő évben, 1946-ban, a németországi testvérek kongresszust szerveztek Nürnbergben. A Zeppelinwiesét biztosították nekik, Hitler korábbi felvonulási helyét. A kongresszus második napján Erich Frost — aki személyesen tapasztalta a Gestapo brutalitását, és éveket töltött egy náci koncentrációs táborban — tartotta a nyilvános előadást, a „Keresztények a tűzpróbában” címmel. A 6000 jelenlévő Tanúhoz erre az alkalomra 3000-en csatlakoztak a nürnbergi lakosságból.

A kongresszus utolsó napja arra a napra esett, amelyen ott, Nürnbergben elmarasztaló ítéletet hirdettek a háborús bűnök tárgyalásán. A katonai hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el arra a napra, hosszas egyezkedések után azonban megegyeztek abban, hogy tekintettel Jehova Tanúinak az álláspontjára, amelyet megőriztek a náciktól jövő ellenségeskedés dacára, helytelen lenne megakadályozni őket kongresszusuk békés befejezésében. Így azon az utolsó napon a testvérek összegyűltek, hogy meghallgassák a felpezsdítő előadást, „Félelem nélkül a világ összeesküvése ellenére” címmel.

Jehova kezét látták abban, ami akkor megvalósult. Pont abban az időben, amikor ítéletet hirdettek azokon az embereken, akik azt a rendszert képviselték, amely megpróbálta kiirtani őket, Jehova Tanúi épp azon a helyen jöttek össze Jehovát imádni, ahol Hitler a náci hatalom néhány leglátványosabb bemutatóját tartotta. A kongresszuselnök ezt mondta: „Csupán amiatt, hogy megérhettem ezt a napot, amely csak előzetese annak a győzelemnek, amelyet Isten népe arat az ellenségei felett Armageddon csatájában, megérte koncentrációs táborban tölteni kilenc évet.”

Más emlékezetes kongresszusok

Amint Jehova Tanúinak a tevékenysége kiterjedt, világszerte kongresszusokat  tartottak. Mindegyiknek kiemelkedő sajátosságai voltak a jelenlévők számára.

Az észak-rhodesiai (most Zambia) Kitwében, a rézövezet központjában, 1952-ben a Watch Tower Society elnöke látogatásának idejére egy kongresszust ütemeztek be. A helyszín egy hatalmas terület volt az egyik bányásztelep külső övezetében, a ma Chamboliként ismert helyen. Egy elhagyott hangyaboly tetejét egyengették el, és egy zsúpfedelű pódiumot építettek rá, hogy emelvényként szolgáljon. További, alvóhelyként szolgáló, emeletes ágyakkal ellátott zsúpfedeles kunyhók helyezkedtek el 180 méternyire a fő ülőhelyek környékétől, mint egy kerék küllői. Néhányban a férfiak és fiúk aludtak; a nők és lányok pedig más kunyhókban. Némely küldött két hetet utazott kerékpáron, hogy jelen legyen. Mások napokig gyalogoltak, majd egy ősrégi busszal fejezték be az utazást.

Az ülésszakok alatt a hallgatóság igen figyelmes volt, habár kemény bambuszpadokon ült a szabadban. Azért jöttek, hogy halljanak, és nem akartak elmulasztani egyetlen szót sem. A 20 000 főnyi hallgatóság éneke könnyeket csalt a szemekbe — oly gyönyörű volt. Nem volt hangszeres zenekíséret, ám páratlan szépségű volt a hangok harmóniája. Nem pusztán az énekükben, hanem mindenféle módon megnyilvánult az egység ezek között a Tanúk között, annak ellenére, hogy különféle hátterűek, és sokféle törzsből jöttek.

Továbbá elképzelheted Jehova Tanúinak érzéseit Portugáliában, amikor — az imádat szabadsága érdekében, közel 50 éven át folytatott küzdelem után — a Tanúk törvényes elismerést nyertek 1974. december 18-án. Abban az időben mindössze körülbelül 14 000-en voltak. Néhány napon belül közülük 7586 személy töltötte meg a portói sportpavilont. A következő nap további 39 284 fő zsúfolásig megtöltötte Lisszabon egyik futballstadionját. Knorr és Franz testvér velük volt ezen boldog alkalomkor, amelyet sokan soha nem fognak elfelejteni.

Nemzetközi összejövetelek szervezése

Jóval több mint fél évszázadon át számos országban Jehova Tanúi hatalmas, több városra kiterjedő kongresszusokat tartottak ugyanabban az időben egyszerre. Az az érzés, hogy nemzetközi testvériséget alkotnak, erősödött ezeken az alkalmakon, amikor egy kulcsvárosból hallgathatták mindannyian a fő előadásokat.

Egészen 1946-ig azonban nem volt olyan, hogy egy hatalmas nemzetközi kongresszus alkalmával egy városba gyűljenek össze a föld számos részéről érkező küldöttek. Ez történt azonban az ohiói Clevelandben. Noha a háború  utáni korszakban az utazás még mindig nehézséggel járt, a jelenlévők száma elérte a 80 000 főt, beleértve azt a 302 küldöttet is, akik 32 más országból érkeztek az Egyesült Államokon kívülről. Az ülésszakokat 20 nyelven tartották. Sok gyakorlati útmutatást adtak az evangelizálómunka kiterjesztésének céljából. A kongresszus egyik fénypontja Knorr testvér előadása volt, amely az újjáépítés és bővítés problémáiról szólt. A hallgatóság lelkesen tapsolt, amikor meghallotta a terveket a Társulat főhivatala nyomdai és irodai létesítményeinek, valamint rádióadó létesítményeinek kibővítésére, fiókhivatalok megalapítására a világ főbb országaiban, és a misszionáriusi munka kiterjesztésére. A kongresszus  után azonnal kidolgozták a részleteket, így Knorr és Henschel testvér egy világ körüli utat tehetett a megbeszéltek kivitelezése érdekében.

Az ezt követő években valóban történelmi jelentőségű kongresszusokat tartottak a New York-i Yankee Stadionban. Az elsőn ezek közül, mely 1950. július 30-tól augusztus 6-ig tartott, 67 országból voltak jelen küldöttek. A program részeként a fiókhivatal-szolgák, misszionáriusok és más küldöttek rövid beszámolókat tartottak. Ezek felvillanyozó pillanatképeket nyújtottak a kongresszuson az alapos evangelizálómunkáról, amelyet mindazokban az országokban végeznek, ahonnan a küldöttek érkeztek. Az utolsó napon a résztvevők  száma 123 707 főre emelkedett az „Élhetsz-e majd örökké boldogan a földön?” című előadás miatt. A kongresszus témája a „Teokrácia növekedése” volt. A figyelmet a nagy számbeli növekedésre irányították. Mégis, ahogyan az elnök, Grant Suiter nyomatékosan kihangsúlyozta, ezt nem azért tették, hogy néhány ragyogó elmének szerezzenek dicséretet a látható szervezeten belül. Hanem, amint kijelentette: „A számokban mérhető új erő Jehova tiszteletére szolgál. Ennek így kell lennie, és nem is értük volna el ezt valamely más módon.”

1953-ban egy másik kongresszust tartottak New Yorkban a Yankee Stadionban. Ekkor a résztvevők száma elérte a 165 829 főt. Amiként így volt ez az első ottani kongresszuson is, a program telis-tele volt felvillanyozó bibliai próféciák megtárgyalásával, gyakorlati tanácsokkal azzal kapcsolatban, hogyan prédikáljuk a jó hírt, és számos országból érkező beszámolóval. Habár az ülésszakok délelőtt fél tíz felé kezdődtek, rendszerint nem értek véget este kilenc vagy fél tíz előtt. A kongresszus az örömteli szellemi lakoma nyolc teljes napjáról gondoskodott.

A New Yorkban 1958-ban megtartott legnagyobb kongresszuson nem csupán a Yankee Stadiont kellett használni, hanem a közeli Polo Grounds-ot, sőt még a stadionon kívül eső pótterületeket is, hogy férőhelyeket biztosítsanak a kongresszusi sokaságnak. Az utolsó napon, amikor már minden hely foglalt volt, külön engedélyt adtak még a Yankee Stadion játékterének felhasználására is. Milyen felvillanyozó látvány volt ekkor, amint ezrek özönlöttek be, kibújtak a cipőikből, és leültek a fűre! A számlálás szerint 253 922 személy volt jelen, hogy meghallgassa a nyilvános előadást. Jehova áldásának egy további bizonyítéka volt látható szolgái tevékenységén, amikor ezen a kongresszuson 7136 személy szemléltette önátadását vízalámerítéssel — jóval több mint kétszerese azok számának, akik i. sz. 33 Pünkösdjének történelmi alkalmakor keresztelkedtek meg, amiként erről a Biblia beszámol! (Csel 2:41).

Ezeknek a kongresszusoknak teljes működése sokkal többet bizonyított, mint hatékony szervezést. Ez Isten szelleme tevékenységének a megnyilvánulása volt az Ő népe között. A testvéri  szeretet, amelynek alapja az Isten iránti szeretet, nyilvánvaló volt mindenütt. Nem voltak jól fizetett szervezők. Minden osztályon a feladatokat fizetés nélküli önkéntesek látták el. Keresztény testvérek és testvérnők, gyakran egész családok szolgáltak az üdítőital standoknál. Meleg ételt is készítettek, és a stadionon kívül hatalmas sátrakban percenként átlagosan ezer küldöttet szolgáltak ki. Tízezrek — mindannyian boldogan, hogy részük van a munkában — szolgáltak rendezőkként és gondoskodtak a szükséges építési munkálatok elvégzéséről, a főzésről, az ételek felszolgálásáról, takarításról és még sok mindenről.

Még több önkéntes munkás órák százezreit szentelte arra, hogy kielégítse a küldöttek szállásigényét. Néhány évben lakókocsikból és sátrakból álló városokat szerveztek, hogy a kongresszus résztvevőinek legalább egy részéről gondoskodjanak. A Tanúk 1953-ban 16 hektár gabonát arattak le ingyen egy New Jersey-i farmer részére, aki kiadta nekik a földjét a lakókocsikból álló városukhoz. Mosdókat, világítást, zuhanyzókat, mosodákat, étkezdét és élelmiszerüzleteket is felállítottak, hogy gondoskodjanak a 45 000 főt kitevő sokaságról. Amikor beköltöztek, egy város nőtt ki szinte egyik napról a másikra. Sok ezer más személy New Yorkban, valamint környékén szállodákban és magánlakásokban kapott szállást. Mamutvállalkozás volt. Jehova áldásával sikeresen megoldották.

Költözködő kongresszusok

E nemzetközi testvériség tagjai élénken érdeklődnek más országokban élő Tanú-társaik iránt. Ennek eredményeként megragadták a lehetőségeket arra, hogy saját országukon kívül vegyenek részt kongresszusokon.

Amikor a „Tiszta imádat” kongresszus-sorozatból az elsőre 1951-ben összejöttek Angliában, a londoni Wembley Stadionban, 40 országból voltak jelen Tanúk. A program az igaz imádat gyakorlati oldalát hangsúlyozta, és azt, hogy tegyük életpályánkká a szolgálatot. Angliából sok Tanú utazott a kontinensre, ahol további kilenc kongresszust tartottak a következő két hónap folyamán. Ezek közül a legnagyobb Németországban, Frankfurt am Mainban volt, ahol 47 432 fő volt jelen 24 országból. A testvérek közötti melegség nyilvánult meg a program befejezésekor, amikor a zenekar játszani kezdett, és a német testvérekből önkéntelenül is búcsúének tört elő, Isten figyelmébe ajánlva a külföldről jött, hozzájuk csatlakozó Tanú-társaikat. Zsebkendőkkel integettek, és százak vonultak át a játéktéren, hogy kifejezzék személyes értékelésüket ezért a nagy teokratikus ünnepségért.

1955-ben több Tanú intézte úgy, hogy meglátogassa külföldön élő keresztény testvéreit a kongresszusi időszakban. Két bérelt hajó segítségével (mindegyik 700 utassal) és 42 bérelt repülőgéppel az Egyesült Államokból és Kanadából küldöttek utaztak Európába. A The Stars and Stripes című lap európai kiadása, amely Németországban jelent meg, úgy írta körül a Tanúk beáramlását, mint ami „talán az amerikaiak legnagyobb tömegmegmozdulása Európa-szerte a második világháborús szövetségi invázió óta”. Más küldöttek Közép- és Dél-Amerikából, Ázsiából, Afrikából és Ausztráliából jöttek. A kereszténység  papságának erőfeszítései ellenére, hogy megakadályozzák a Tanúkat Rómában és Nürnbergben a kongresszusuk megtartásában, e kettőt és további hatot is megtartottak Európában a nyár folyamán. A résztvevők száma a római 4351 főtől a nürnbergi 107 423 főig terjedt. Egy másik, 17 729 személyből álló csoport Waldbühnében gyűlt össze, amit akkor Nyugat-Berlinnek neveztek, amelyet némileg kevesebb kockázattal tudtak elérni annak a korszaknak a keleti zónájából érkező testvérek. Közülük sokan voltak már börtönben a hitükért, vagy volt olyan családtagjuk, aki épp akkor volt börtönben, ők azonban továbbra is szilárdak voltak a hitben. Mennyire helyénvaló volt a kongresszusi téma: „Győzedelmes Királyság”!

Noha volt már korábban sok nemzetközi kongresszus, mégis, amelyet 1963-ban tartottak meg, első volt a maga nemében. Ez világ körüli kongresszus volt. Az Egyesült Államokban a Wisconsin állambeli Milwaukee-ból kiindulva továbbhaladt New Yorkba; következőnek négy főbb európai városba; át Közel-Keleten; Indiába, Burmába (ma Mianmar), Thaiföldre, Hongkongba, Szingapúrba, a Fülöp-szigetekre, Indonéziába, Ausztráliába, Tajvanra, Japánba, Új-Zélandra, a Fidzsi-szigetekre, a Koreai Köztársaságba és Hawaiira; majd vissza az észak-amerikai kontinensre. Összesen 161 országból voltak jelen küldöttek. A résztvevők teljes száma meghaladta az 580 000 főt. Mintegy 20 országból származó 583 személy haladt együtt a kongresszussal, és vett részt rajta egyik ország után a másikban a teljes föld körüli úton. Külön túrák által tették lehetővé számukra, hogy megnézzék a vallási szempontból érdekes helyeket, és helyi testvéreikkel és testvérnőikkel részt vettek a házról házra végzett szolgálatban is. Az utazók saját maguk fedezték kiadásaikat.

A legtöbb nemzetközi kongresszuson sok latin-amerikai küldött volt. Ám 1966—1967-ben rajtuk volt a sor, hogy házigazdái legyenek a kongresszusnak. A jelenlévők sohasem fogják elfelejteni a drámát, amely megelevenítette a Jeremiásról szóló bibliai beszámolót, és segített mindenkinek felfogni ennek napjainkra vonatkozó jelentőségét. * Megerősödtek a keresztény szeretet kötelékei, amint a látogatók saját maguk látták milyen háttér mellett vitték véghez a bibliai oktatás hatalmas kampányát Latin-Amerikában. Mélyen megindította őket a hittársak erős hite, akik közül sokan leküzdhetetlennek látszó akadályokat győztek le — családi ellenállás, árvizek, anyagi javak elvesztése —, hogy jelen lehessenek. Nagymértékben bátorították őket az olyan tapasztalatok, mint amilyen például egy törékeny alkatú uruguayi különleges úttörő testvérnőé, akivel interjút készítettek, és akivel sokan ott voltak az emelvényen a közül a 80 személy közül, akiknek már segített eljutni a keresztényi megkeresztelkedésig! (1992-ig 105 személyt segített a megkeresztelkedésig. Még mindig törékeny alkatú és még mindig különleges úttörő volt!) Mennyire szívet melengető olyan misszionáriusokkal is találkozni a legkorábbi Gileád-osztályokból, akik még mindig tevékenyek megbízatásukban! Ezek a kongresszusok igazi ösztönzésnek bizonyultak a világnak azon a részén végzett munkához. Azon országok közül  sokban most tízszer, tizenötször vagy akár hússzor annyi dicsőítője van Jehovának, mint akkor volt.

Néhány évvel később, 1970—1971-ben lehetségessé vált a külföldről érkező Tanúknak, hogy a testvéreik társaságát élvezzék az Afrikában megtartott nemzetközi kongresszusokon. A legnagyobb ilyen kongresszus a nigériai Lagosban zajlott le, ahol az összes létesítményt az alapoktól kezdve kellett felépíteni. Azért, hogy a forró naptól megvédjék a küldötteket, egy bambuszvárost építettek — ülőhelyeket, hálótermeket, étkezőhelyeket és más osztályokat. Ehhez 100 000 bambuszrúdra és 36 000 hatalmas nádfonatra volt szükség — mindet a testvérek és testvérnők készítették. A programot 17 nyelven tartották egy időben. A résztvevők száma elérte a 121 128 főt, és 3775 új Tanú keresztelkedett meg. Számos törzsi csoport képviseltette magát, és sokan a jelenlevők közül olyan emberek voltak, akik korábban egymás elleni háborúban vettek részt. Milyen öröm volt azonban most az őszinte keresztény testvériség kötelékeiben egyesítve látni őket!

 A kongresszus után néhány idegenből érkezett küldött buszon Igbolandba utazott, hogy megnézze azt a területet, amelyet a legkomolyabban érintett a nemrégiben ott dúló polgárháború. Egyik város után a másikban keltett nagy feltűnést, amikor a helyi Tanúk üdvözölték és keblükre ölelték a látogatókat. Az emberek kirohantak az utcákra, hogy megnézzék. A szeretetnek és egységnek ilyen megnyilvánulása feketék és fehérek között olyasmi volt, amit még sohasem láttak azelőtt.

Bizonyos országokban Jehova Tanúinak a száma lehetetlenné teszi, hogy mindannyian egy helyre jöjjenek össze. Ennek ellenére alkalmanként számos nagy kongresszust tartanak ugyanabban az időben, amelyet még több követ hétről hétre. Az 1969-ben ily módon megrendezett kongresszusokon érzett egységet az a tény fokozta, hogy a fő előadásokat tartó szónokok közül néhány repülővel egyik kongresszusról a másikra utazott, és ilyenformán mindegyiken szolgált. 1983-ban és 1988-ban hasonló együvé tartozást éreztek, amikor számos, ugyanazt a nyelvet beszélő nagy kongresszust kapcsoltak össze még nemzetközileg is azáltal, hogy a Vezető Testület tagjai által mondott kulcsbeszédeket telefonon továbbították. A Jehova Tanúi között megnyilvánuló egység valódi alapja azonban az a tény, hogy mindannyian Jehovát, az egyedüli igaz Istent imádják, mindannyian ragaszkodnak a Bibliához mint vezérfonalhoz, mindannyian ugyanabból a szellemi táplálkozási programból merítenek hasznot, mindannyian Jézus Krisztusra tekintenek Vezetőjükként, mindannyian igyekeznek Isten szellemének a gyümölcseit kinyilvánítani az életükben, mindannyian Isten Királyságába vetik bizalmukat, és mindannyian részt vesznek abban, hogy ennek a Királyságnak a jó hírét elvigyék másoknak.

Jehova nemzetközi dicsőítésére megszervezve

Jehova Tanúi számbelileg addig a pontig növekedtek, hogy túlszárnyalták számos különálló nemzet népességét. Annak érdekében, hogy kongresszusaik a lehető leghasznosabbá váljanak, igen gondos tervezés szükséges. Rendszerint azonban egyszerű felhívásokat tettek közzé, hogy a különböző területekről származó Tanúknak hol kellene részt venniük a kongresszuson, és ezek elegendőek annak biztosításához, hogy bőséges hely legyen mindenki számára. Amikor a Vezető Testület nemzetközi kongresszusokat tervez, ma gyakran nemcsak azoknak a Tanúknak a számát szükséges megfontolnia, akik más országokból szeretnének eljönni, és akik abban a helyzetben vannak, hogy megtehetik ezt, hanem a rendelkezésre álló kongresszusi létesítmények méretét is, a helyi Tanúknak a számát, akik részt vesznek majd, valamint a küldöttek számára rendelkezésre álló szállások mennyiségét; ekkor egy maximális számot lehet megadni minden országnak. Így volt Lengyelországban, a három „Isteni önátadás” kongresszussal kapcsolatban is 1989-ben.

Azokra a kongresszusokra mintegy 90 000 lengyelországi Jehova Tanúját vártak az újonnan érdeklődő személyek ezrein kívül. Sokakat hívtak meg Nagy-Britanniából, Kanadából és az Egyesült Államokból is. Hatalmas küldöttségeket fogadtak örömmel Olaszországból, Franciaországból és Japánból. Mások Skandináviából és Görögországból jöttek. Legalább 37 ország képviselői  voltak jelen. A program bizonyos részein szükséges volt a lengyel vagy angol előadásokat mintegy 16 más nyelvre lefordítani. A résztvevők teljes létszáma 166 518 volt.

Tanúk hatalmas csoportjai jöttek ezekre a kongresszusokra az akkori Szovjetunióból és Csehszlovákiából; tekintélyes létszámú csoportok voltak jelen más kelet-európai országokból is. A szállodákban és iskolai hálóhelyiségekben nem tudtak mindenkit elszállásolni. A lengyel Tanúk vendégszerető módon kitárták szívüket és otthonukat, s örömmel osztották meg, amijük volt. Egy 146 fős gyülekezet több mint 1200 küldött számára gondoskodott alvóhelyről. Néhány résztvevő számára ez a kongresszus volt az első alkalom, hogy egy olyan nagy összejövetelen vett részt, ahol több mint 15 vagy 20 személy volt jelen Jehova népe közül. Szívük csordultig telt értékeléssel, amint végignéztek a stadionokban lévő tízezreken, csatlakoztak hozzájuk az imában, és hangjuk Jehovát dicsérő énekekben egyesült. Amikor az ülésszakok szünetében elvegyültek egymás között, melegen átölelték egymást, még ha a nyelvi különbségek gyakran vissza is tartották őket attól, hogy szavakkal fejezzék ki, ami a szívükben volt.

Amikor a kongresszus a végéhez ért, szívük Jehova iránti hálával volt teljes, aki lehetővé tette mindezt. Varsóban az elnöklő búcsúszavai után a hallgatóság tapsban tört ki, amely legalább tíz percig nem halkult el. A befejező ének és ima után folytatódott a taps, a hallgatóság pedig sokáig ott maradt a lelátón. Sok évig vártak erre az alkalomra és nem akarták, hogy véget érjen.

 A következő évben, 1990-ben, nem egészen öt hónappal azután, hogy Jehova Tanúinak 40 éven át tartó betiltását feloldották az akkori Kelet-Németországban, egy újabb felvillanyozó nemzetközi kongresszust tartottak meg, ezúttal Berlinben. A 44 532 jelenlévő között 65 különböző országból voltak küldöttek. Néhány országból csupán kevesen érkeztek, Lengyelországból viszont mintegy 4500-an. Szavakkal nem lehetett kifejezni azoknak mély érzéseit, akiknek sohasem volt azelőtt akkora szabadságuk, hogy részt vegyenek egy ilyen kongresszuson. Amikor a teljes hallgatóság Jehovát dicsérő énekekben forrott össze, nem tudták visszatartani örömkönnyeiket.

Később ugyanabban az évben, amikor egy hasonló kongresszust tartottak a brazíliai São Paulóban, két hatalmas stadionra volt szükség, hogy befogadja  a 134 406 fős nemzetközi hallgatóságot. Ezt Argentínában követte egy kongresszus, ahol ismét két stadiont használtak fel egy időben a nemzetközi hallgatóság befogadására. Amint 1991 kezdetét vette, további nemzetközi kongresszusok kezdődtek a Fülöp-szigeteken, Tajvanon és Thaiföldön. Sok nemzetből származó hatalmas hallgatóság volt ugyanabban az évben a kelet-európai kongresszusokon is — Magyarországon, Csehszlovákiában és a mai Horvátországban. 1992-ben pedig 28 országból származó küldöttek tartották különleges kiváltságnak, hogy a 46 214 személy között lehettek Szentpétervárott, Jehova Tanúinak az első, valóban nemzetközi kongresszusán Oroszországban.

A rendszeres szellemi felüdülés alkalmai

Nem minden kongresszus nemzetközi összejövetel, amelyet Jehova Tanúi tartanak. A Vezető Testület azonban évente egyszer nagyobb kongresszusokat szervez, és ugyanaz a program élvezhető világszerte sokféle nyelven. Ezek a kongresszusok lehetnek meglehetősen nagyok, alkalmat biztosítva a sokféle helyről származó más Tanúkkal való együttlétre, vagy lehetnek kisebbek, és tarthatják azokat több városban, amely könnyebbé teszi az újak számára, hogy részt vegyenek, és a kisebb városok százainak nyilvánossága számára, hogy közeli, átfogó képet kapjanak Jehova Tanúiról.

Ezenkívül évente egyszer minden körzet (amelyet talán 20 gyülekezet alkot) a szellemi tanács és buzdítás kétnapos programjára gyűlik össze. * 1987 szeptembere óta különleges kongresszusi napot, építő, egynapos programot is szerveznek minden körzetnek évente egyszer. Ahol ez lehetséges, a Társulat főhivatala személyzetének egy tagját, vagy valakit a helyi fiókhivatalból kiküldenek, hogy közreműködjön a programban. Jehova Tanúi ezeket a programokat igen nagyra értékelik. Sok területen a kongresszusok helyszínei nem esnek messzire, illetve nem nehéz megközelíteni azokat. Ámde nem mindig ez a helyzet. Egy utazófelvigyázó visszaemlékezik egy idősebb házaspárra, aki 76 kilométert gyalogolt táskákkal és takarókkal, hogy részt vegyen egy körzetkongresszuson Zimbabwéban.

A kongresszus folyamán szervezett szántóföldi szolgálat többé nem sajátossága ezen kongresszusoknak, ám ez nem azért van így, mintha a Tanúk ezt valamiképp kevésbé fontosnak tartanák. A legtöbb esetben a kongresszus helyszínének környékén élő embereket rendszeresen látogatják a helyi Tanúk — egyes esetekben néhány hetente. A kongresszusi küldöttek éberek az alkalmi tanúskodás lehetőségei terén, azonkívül keresztény magatartásuk másféleképpen is erőteljes tanúskodásul szolgál.

A valódi testvériség bizonyítéka

A Tanúk között megnyilvánuló testvériség a kongresszusokon könnyen látható a megfigyelők előtt. Láthatják, hogy nincs részrehajlás közöttük, és szemmel látható az őszinte melegség még azok között is, akik talán először  találkoznak egymással. 1958-ban, az „Isteni akarat” nemzetközi kongresszus idején New Yorkban, a New York-i Amsterdam News (augusztus 2-ai száma) így tudósított: „Mindenhol négerek, fehérek és keletiek, az élet minden területéről és a világ minden részéről, örömmel és kötetlenül vegyültek el egymás között . . . Az imádatot bemutató Tanúk 120 országból érkeztek és békésen éltek itt egymás mellett és mutattak be imádatot, megmutatva az amerikaiaknak, mily könnyű ezt megtenni . . . A kongresszus ékes példa arra, hogyan dolgozhatnak és élhetnek együtt az emberek.”

Nem olyan régen, amikor Jehova Tanúi egy időben tartottak kongresszust a dél-afrikai Durbanban és Johannesburgban 1985-ben, Dél-Afrika minden fő faji és nyelvi csoportjából valók voltak a küldöttek között, valamint ott voltak 23 más ország képviselői is. A 77 830 résztvevő közötti barátság könnyen látható volt. „Ez gyönyörű — mondta egy fiatal indiai nő. — Egész életszemléletemet megváltoztatta, hogy színes bőrűeket, indiaiakat, fehéreket és feketéket láttam mind egymás társaságában elvegyülve.”

A testvériségnek ez az érzése túlmegy a mosolyokon, kézfogásokon és azon, hogy „testvérnek” és „testvérnőnek” szólítják egymást. Például, amikor világszerte előkészületeket tettek az „Örökkévaló jó hír” kongresszusra 1963-ban, Jehova Tanúi értesítést kaptak, hogy ha szeretnének pénzbelileg segíteni másoknak, hogy azok részt vegyenek a kongresszuson, a Társulat örömmel veszi, hogy a pénzalapok a testvérek javát szolgálják a föld minden részén. Nem volt kéregetés, és semmit nem vettek el adminisztrációs kiadásokra. A pénzalapokat mind a meghatározott célra fordították. Ezáltal 8179 személynek segítettek, hogy részt vegyen a kongresszuson. Közép- és Dél-Amerika minden országából érkező küldötteknek nyújtottak segítséget, úgyszintén ezreknek Afrikából, valamint sokaknak Közel-Keletről és Távol-Keletről. A megsegített testvérek és testvérnők között sokan voltak olyanok, akik sok évet szenteltek a teljes idejű szolgálatra.

Egy kongresszus megtartását ütemezték be 1978 vége felé az új-zélandi Aucklandben. A Cook-szigeteken élő Tanúk tudtak erről, és vágytak arra, hogy jelen legyenek. A szigeteken azonban olyan volt a gazdasági helyzet, hogy mindegyiküknek egy kisebb vagyonba került volna az utazás. Ámde az új-zélandi szeretetteljes szellemi testvérek és testvérnők mintegy 60 szigetlakó menettérti jegyének az árához járultak hozzá. Mennyire boldogok voltak, hogy jelen lehettek, és osztozhattak a szellemi lakomában maori, szamoai, niuei és fehér bőrű testvéreikkel!

Jellemző Jehova Tanúi között az a szellem, amely az „Isteni igazságosság” kerületkongresszuson volt tapasztalható a kanadai Montrealban 1988-ban. Négy napon át arab, angol, francia, görög, olasz, portugál és spanyol küldöttek élvezték ugyanazt a programot, ám a saját nyelvükön. A befejező ülésszak végén azonban mind a 45 000 ottlévő a testvériség és szándékbeli egység megindító megnyilvánulásában forrott össze az Olimpiai Stadionban. Együtt énekelték, minden csoport a maga nyelvén: „Dalolj, feledd a bút! Jehova Úr . . . Te föld és ég, örvendve szólj!”

[Lábjegyzetek]

[Oldalidézet a 255. oldalon]

„Mély benyomást gyakorolt rám a szeretet és testvéri kedvesség szelleme”

[Oldalidézet a 256. oldalon]

Kongresszusi vonatok — Beszállás!

[Oldalidézet a 275. oldalon]

Nem voltak jól fizetett kongresszusi szervezők, hanem fizetés nélküli önkéntesek

[Oldalidézet a 278. oldalon]

Egység a feketék és fehérek között

[Kiemelt rész/kép a 261. oldalon]

Hét jelentőségteljes kongresszusi határozat

1922-ben, a „Kihívás a világ vezetőihez” című határozat felszólította e vezetőket, hogy bizonyítsák be, van-e az embereknek bölcsességük a föld feletti uralkodáshoz, vagy pedig ismerjék el, hogy a béke, az élet, a szabadság és a vég nélküli boldogság csak Jehovától jöhet Jézus Krisztuson keresztül.

1923-ban elhangzott a „Figyelmeztetés az összes keresztény számára” annak sürgős szükségességéről, hogy meneküljenek ki azokból a szervezetekből, amelyek csalárdul azt állítják, hogy Istent és Krisztust képviselik.

1924-ben a „Vádirat a papság ellen” fellebbentette a fátylat a kereszténység papságának Írás-ellenes tantételeiről és gyakorlatairól.

1925-ben a „Reménységüzenet” megmutatta, hogy miért nem elégítették ki az emberek legégetőbb szükségleteit azok, akik azt állították, hogy ők a világ útmutató világosságai, valamint megmutatta, hogyan képes erre egyedül Isten Királysága.

1926-ban a „Bizonyságtétel a világ uralkodóinak” tudatta velük, hogy Jehova az egyedüli igaz Isten, és Jézus Krisztus most a föld igazságos Királyaként uralkodik. Arra biztatta az uralkodókat, hogy használják fel befolyásukat és fordítsák az emberek elméjét az igaz Isten felé, nehogy csapás követ­kezzen rájuk.

1927-ben a „Határozat a kereszténység embereihez” lerántotta a leplet a pénzügyi, politikai, vallási szövetségről, amely elnyomja az emberiséget. Arra sürgette az embereket, hogy hagyják el a kereszténységet, bizalmukat pedig Jehovába, és az Ő, Krisztus kezében lévő Királyságába vessék.

1928-ban a „Kiáltvány Sátán ellen és Jehova mellett” világossá tette, hogy Jézus Krisztus, Jehova felkent Királya hamarosan megfékezi Sátánt, és megsemmisíti gonosz szervezetét, valamint arra sürgetett mindenkit, aki szereti az igazságosságot, hogy foglaljon állást Jehova oldalán.

 [Kiemelt rész/képek a 272., 273. oldalon]

Egy-két nagy kongresszus sajátossága

Lelkes küldöttek százai érkeztek hajón, ezrek repülőn, tízezrek autón és buszon

Jó szervezésre, valamint sok-sok készséges munkásra volt szükség ahhoz, hogy elegendő szállást találjanak, illetve utaljanak ki

Ezek alatt a nyolcnapos kongresszusok alatt meleg étellel — adagok tízezreivel — szolgáltak rendszeresen a küldötteknek

 1953-ban egy lakókocsikból és sátrakból álló város több mint 45 000 küldöttet szállásolt el

1958-ban New Yorkban 7136 megkeresztelkedő volt — több mint bármikor is valaha i. sz. 33 Pünkösdje óta

Sok országból származó üdvözlő feliratokat helyeztek ki, az ülésszakokat pedig 21 nyelven tartották meg 1953-ban New Yorkban

[Kép a 256. oldalon]

Küldöttek az IBSA-kongresszuson 1917-ben Winnipegben (Manitoba, Kanada)

[Képek a 258. oldalon]

J. F. Rutherford az ohiói Cedar Pointban beszél 1919-ben. Mindenkit arra biztatott, hogy buzgón vegyen részt Isten Királyságának a bejelentésében az „Aranykorszak” felhasználásával

[Kép a 259. oldalon]

Kongresszus 1922-ben, Cedar Pointban. A felhívás elhangzott: Hirdessétek a Királyt és a Királyságot!

[Kép a 260. oldalon]

George Gangas 1922-ben ott volt Cedar Pointban. Attól fogva, mintegy 70 éve buzgón hirdeti Isten Királyságát

[Kép a 262., 263. oldalon]

Az 1931-es, Columbusban (Ohio) megtartott kongresszus küldöttei, akik lelkesen vették fel a Jehova Tanúi nevet

[Kép a 264. oldalon]

N. H. Knorr 1950-ben közreadja a „New World Translation of the Christian Greek Scriptures”-t

[Kép a 264. oldalon]

F. W. Franz előadásai a Biblia próféciájának beteljesedéséről a kongresszus fénypontjai voltak (New York, 1958)

[Képek a 265. oldalon]

Sok éven át a szántóföldi szolgálat minden kongresszus kiemelkedő része volt.

1939 Los Angeles, USA (lent); 1963 Stockholm, Svédország (betét)

[Képek a 266. oldalon]

Amikor J. F. Rutherford 1935-ben Washingtonból beszélt, az üzenetet rádió és telefonvonalak továbbították hat kontinensre

[Képek a 268. oldalon]

1946-ban, a németországi Nürnbergben Erich Frost izzó beszédet mondott, „Keresztények a tűzpróbában” címmel

[Képek a 269. oldalon]

Szabadtéri kongresszus az észak-rhodésiai Kitwében, N. H. Knorr 1952-ben tett látogatásakor

[Képek a 270., 271. oldalon]

1958-ban 253 922 fős hallgatóság, amely két hatalmas stadiont töltött meg zsúfolásig New Yorkban, hallotta az üzenetet: „Isten Királysága uralkodik — közel van a világ vége?”

Polo Grounds

Yankee Stadion

[Kép a 274. oldalon]

Grant Suiter, kongresszuselnök, 1950-ben a Yankee Stadionban

[Kép a 274. oldalon]

John Groh (ülve), a kongresszusi elrendezést beszéli meg George Couch-csal 1958-ban

[Képek a 277. oldalon]

Egy világ körüli kongresszust tartottak 1963-ban, mintegy 20 országból érkezett küldöttekkel, akik a kongresszussal körülutazták a földet

A japán Kiotó (balra lent) egy volt a 27 kongresszusi város közül. Küldöttek ismerkednek egymással a Koreai Köztársaságban (középen). Egy maori köszöntés Új-Zélandon (jobbra lent)

[Képek a 279. oldalon]

Kongresszus, amely egyszerre 17 nyelvi csoportot szolgált ki egy külön erre az alkalomra épített bambuszvárosban (1970, Lagos, Nigéria)

[Képek a 280. oldalon]

Három hatalmas kongresszust tartottak Lengyelországban 1989-ben, és 37 országból voltak jelen küldöttek

T. Jaracz (jobbra) beszélt a küldöttekhez Poznańban

Ezrek keresztelkedtek meg Chorzówban

A hallgatóság sokáig tapsolt Varsóban

Küldöttek az akkori SZU-ból (lent)

Chorzówban a program egyes részeit 15 nyelvre fordították le