2. fejezet

Jézus Krisztus, a hű Tanú

A KERESZTÉNY kor előtt élt tanúk hosszú sora mintegy 4000 éven keresztül tett bizonyságot. De az Isten szuverenitását és szolgái feddhetetlenségét érintő vitakérdések még korántsem rendeződtek. Most elérkezett az idő, hogy a megígért királyi „mag”, a Messiás megjelenjék a földön (1Móz 3:15).

Vajon kit választott ki Jehova erre a megbízatásra több millió szellemfia közül? Mindannyian tanúi voltak az Édenben történteknek, és kétségkívül tisztában voltak a felvetődött egyetemes vitakérdésekkel is. De ki vágyott leginkább arra, hogy Jehova nevének megtisztításában és szuverenitásának igazolásában szolgáljon? Ki adhatta a legmeggyőzőbb választ Sátán azon kihívására, hogy senki sincs, aki próba alatt feddhetetlen marad Isten szuverenitása iránt? Akit Jehova kiválasztott, az ő Elsőszülöttje, egyetlen-nemzett Fia, Jézus volt (Ján 3:16; Kol 1:15).

Jézus buzgón és alázatosan elfogadta e megbízatást, bár ez azt jelentette, hogy el kell hagynia az égi otthont, amelyben hosszabb ideje osztozott Atyjával, mint bárki más (Ján 8:23, 58; Fil 2:5–8). Mi volt az indítéka? Jehova iránt érzett mély szeretet, és az a buzgó vágy, hogy minden gyalázattól tisztán lássa az Ő nevét (Ján 14:31). Jézus azonkívül az emberiség iránti szeretetből cselekedett (Péld 8:30, 31; vö. János 15:13). Földi megszületése — i. e. 2 kora őszén — a szent szellem által vált lehetővé, amely által Jehova az égből a zsidó szűz, Mária méhébe helyezte át Jézus életét (Máté 1:18; Luk 1:26–38). Jézus ily módon izraelitaként született (Gal 4:4).

Jézus bármely más izraelitánál jobban tudta, hogy neki Jehova tanújává kell lennie. Miért? Mivel annak a nemzetnek volt a tagja, amelynek Jehova Ésaiás prófétán keresztül ezt mondta: „Ti vagytok az én tanuim” (És 43:10). Azonkívül Jehova felkente Jézust szent szellemmel, amikor i. sz. 29-ben megkeresztelkedett a Jordán folyóban (Máté 3:16). Jézus ezáltal felhatalmazást nyert arra — ahogyan azt később bizonyította is —, hogy ’hirdesse az Úr jókedvének esztendejét’ (És 61:1, 2; Luk 4:16–19).

Jézus hűségesen teljesítette megbízatását, és Jehova valaha élt legnagyobb földi tanúja lett. János apostolnak tehát, aki Jézus halálakor ott állt a közelében, minden joga megvan arra, hogy „a hű tanú” névvel illesse Jézust (Jel 1:5, Cs). A Jelenések 3:14-ben (Cs) pedig „az Ámennek” és  „a hű és igaz tanúnak” nevezi magát a megdicsőített Jézus. Milyen bizonyságot tett ez a „hű tanú”?

Tanúskodás az igazságról

Jézus a következőt jelentette ki, amikor tárgyalása során a római helytartó, Pilátus elé került: „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek [tanúskodjam, Cs] az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra” (Ján 18:37). Milyen igazság mellett tanúskodott Jézus? Isten igazsága volt az, Jehova örökké tartó szándékainak kinyilatkoztatása (Ján 18:33–36).

De hogyan tanúskodott Jézus ezen igazság mellett? A görög „tanúskodni” ige további jelentései: ’kijelent, megerősít, kedvező tanúságot tesz, jót mond (valamiről), helyesel (valamit)’. Ókori görög papiruszokon gyakran látható az ige egy másik formája (mar·tü·ro΄) a kézjegy után, például üzletkötésekben. Szolgálata által tehát Jézusnak meg kellett erősítenie Isten igazságát. Ez bizonyára megkövetelte, hogy kijelentse, illetve prédikálja ezt az igazságot másoknak. A beszédnél azonban sokkal többre volt szükség.

„Én vagyok . . . az igazság” — mondta Jézus (Ján 14:6). Igen, ő úgy élt, hogy beteljesítse Isten igazságát. Istennek a Királysággal és a Királyság messiási uralkodójával kapcsolatos szándéka a próféciákból már korábban kiolvasható volt. Jézus minden rá vonatkozó próféciát betöltött egész földi életével, amely áldozati halálában érte el tetőpontját. Ezáltal megerősítette és szavatolta Jehova prófétai szavának igazságát. Ezért mondhatta Pál apostol: „Mert Istennek valamennyi igérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné [jelentése: ’úgy legyen’ vagy ’biztosan’] az Isten dicsőségére mi általunk” (2Kor 1:20). Igen, Jézus az, akiben Isten ígéretei beteljesednek (Jel 3:14).

Tanúskodás Isten nevéről

Jézus megtanította imádkozni követőit: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg [vagyis ’legyen megszentelt; legyen szentként kezelve’] a te neved” (Máté 6:9). Földi életének utolsó éjszakáján égi Atyjához intézett imájában ezt is mondta Jézus: „Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat; és a te beszédedet megtartották. És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek” (Ján 17:6, 26). Tulajdonképpen ez volt Jézus földrejövetelének elsődleges célja. Mit foglalt magában az, hogy ismertté tette Isten nevét?

Jézus követői már ismerték és használták is Isten nevét. Látták és olvasták a zsinagógáikban rendelkezésre álló héber Biblia tekercseiben. A Septuagintában is látták és olvasták — ez a Héber Iratok egy görög fordítása, amelyet a tanításban és az írásban használtak. Ha ismerték az isteni nevet, Jézus milyen értelemben tette nyilvánvalóvá, illetve ismertette meg velük azt?

 A bibliai időkben a nevek nem csupán címek voltak. A J. H. Thayer által írt A Greek-English Lexicon of the New Testament kijelenti: „Isten nevét az Újszövetségben mindazon tulajdonságok kifejezésére használják, amelyek imádói számára összegezve vannak a névben, és amely név által megismerteti magát Isten az emberekkel.” Jézus nem csupán azáltal tette Isten nevét ismertté, hogy használta azt, hanem azáltal is, hogy felfedte a név mögött rejlő Személyt — szándékait, tevékenységeit és tulajdonságait. Mint olyan, „aki az Atya kebelében” volt, Jézus úgy tudott az Atyáról beszélni, mint senki más (Ján 1:18). Azonkívül Jézus oly tökéletesen visszatükrözte Atyját, hogy tanítványai „láthatták” az Atyát a Fiúban (Ján 14:9). Azzal, amit mondott és tett, Jézus Isten nevéről tanúskodott.

Tanúskodott Isten Királyságáról

Mint „a hű Tanú”, Jézus kimagasló hirdetője volt Isten Királyságának. Nyomatékosan ezt mondta: „hirdetnem kell nékem az Istennek országát; mert ezért küldettem” (Luk 4:43). Hirdette ezt az égi Királyságot Palesztina minden részében, miközben több száz mérföldet gyalogolt. Mindenütt prédikált, ahol figyeltek rá az emberek: tópartokon, hegyoldalakon, városokban és falvakban, zsinagógákban és a templomban, piactereken és az emberek otthonában. De Jézus tudta, hogy korlátozott azon területek és emberek száma, ahol és akiknek tanúskodni tud. (Vö. János 14:12.) Ezért hát — az egész világra kiterjedő szántóföld bemunkálása céljából — Jézus kiképezte és kiküldte tanítványait, hogy a Királyság hirdetői legyenek (Máté 10:5–7; 13:38; Luk 10:1, 8, 9).

Jézus keményen dolgozó, buzgó tanú volt, és nem hagyta magát eltéríteni ettől a szándékától. Bár személyes figyelmet tanúsított az emberek szükségletei iránt, nem mélyedt el a rövid ideig tartó enyhülést eredményező dolgok megtételében olyannyira, hogy közben elhanyagolja Istentől kapott megbízatását arra vonatkozóan, hogy felhívja az emberek figyelmét problémáik maradandó megoldására — Isten Királyságára. Egy alkalommal, miután csodálatos módon mintegy 5000 férfit látott el élelemmel (a nőket és a gyermekeket is számolva jóval több mint 10 000 ember lehetett), zsidók egy csoportja meg akarta ragadni őt, és földi királlyá akarta tenni. Mit tett Jézus? „Elvonula egymaga a hegyre” (Ján 6:1–15; vö. Lukács 19:11, 12; Cselekedetek 1:6–9). Bár sok csodagyógyítást hajtott végre, Jézus elsősorban nem Csodatevőként volt ismeretes, hanem hívők és nem hívők egyaránt úgy tekintették mint „Tanítót” (Máté 8:19; 9:11; 12:38; 19:16; 22:16, 24, 36; Ján 3:2).

Egyértelmű hát, hogy az Isten Királyságáról való tanúskodás volt a legfontosabb munka, amit Jézus tehetett. Jehova akarata az, hogy mindenki ismerje meg, mi is az ő Királysága, és az hogyan valósítja meg szándékait. Ez nagyon kedves az ő szívének, mivel ez az az eszköz, amely által megszenteli nevét, és megtisztítja minden gyalázattól. Jézus tudta ezt, ezért a Királyságot  tette prédikálása fő témájává (Máté 4:17). Azáltal hogy teljes szívvel részt vett ennek hirdetésében, Jézus támogatta Jehova jogos szuverenitását.

Egy mindhalálig hű Tanú

Senki nem szeretheti jobban Jehovát és az ő szuverenitását, mint Jézus. Jézus, aki „minden teremtménynek előtte született”, „teljes mértékben ismerte” az Atyát, annak a bensőséges kapcsolatnak köszönhetően, amelynek mint szellemi teremtmény örvendett az egekben (Kol 1:15; Máté 11:27). Készségesen alávetette magát Isten szuverenitásának már számtalan korszakkal az első férfi és nő megteremtését megelőzően. (Vö. János 8:29, 58.) Milyen mélységes fájdalmat érezhetett, amikor Ádám és Éva hátat fordított Isten szuverenitásának! Mégis türelmesen várt az egekben mintegy 4000 évig, amíg végül is elérkezett az idő számára, hogy Jehova valaha élt legnagyobb földi tanúja legyen!

Jézus teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy az egyetemes vitakérdések közvetlenül őt is érintik. Úgy tűnhetett, hogy Jehova oltalommal vette őt körül. (Vö. Jób 1:9–11, Újfordítású revideált Biblia.) Igaz ugyan, hogy hűségét és odaadását már az egekben bebizonyította, de vajon a földön, emberként is kitart feddhetetlensége mellett, bármilyen próba alá kerüljön? Olyan helyzetben is ellen tudna állni Sátánnak, amikor ellenfele látszólag fölébe kerekedne?

A kígyóhoz hasonló Ellenfél nem vesztegette az időt. Nem sokkal Jézus megkeresztelkedése és felkenetése után Sátán megkísértette, hogy tanúsítson önzést, magasztalja fel magát, végül pedig utasítsa el Atyja szuverenitását. Jézus egyértelmű kijelentése Sátánnak — „az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj” — azonban megmutatta, hol állt ő a vitakérdésekben. Mennyire más volt, mint Ádám! (Máté 4:1–10).

A Jézus számára kijelölt út szenvedést és halált jelentett, és Jézus jól tudta ezt (Luk 12:50; Zsid 5:7–9). Mindazonáltal „amikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig” (Fil 2:7, 8). Jézus így hatalmas hazugnak bizonyította Sátánt, teljesen rendezve ezzel a kérdést: lesz-e olyan ember, aki kitart Isten szuverenitása iránti feddhetetlenségében, ha Sátán engedélyt kap arra, hogy próba alá vesse? Jézus halála azonban sokkal többet valósított meg.

Kínoszlopon bekövetkezett halálával Jézus ezenkívül „odaadta az ő életét váltságul sokakért” (Máté 20:28; Márk 10:45). Tökéletes emberi életének áldozati értéke volt. Életének feláldozásával Jézus nem csupán bűneink megbocsátását teszi lehetővé, hanem egyúttal megnyitja számunkra a lehetőséget az örökké tartó életre egy paradicsomi földön, összhangban Isten eredeti szándékával (Luk 23:43; Csel 13:38, 39; Zsid 9:13, 14; Jel 21:3, 4).

Jehova azzal bizonyította Jézus iránti szeretetét, és Jézus „hű tanú”-kénti elismerését, hogy harmadnapon feltámasztotta őt a halálból.  Ez igazolta, hogy Jézusnak a Királyságra vonatkozó tanúskodása igaz volt (Csel 2:31–36; 4:10; 10:36–43; 17:31). Jézus ezután 40 napig még a föld közelségében maradt, és ezalatt számos alkalommal megjelent apostolainak, majd felemelkedett az égbe (Csel 1:1–3, 9).

Jézus utalt arra, hogy Isten messiási Királyságának létrehozatala a távoli jövőben valósul meg (Luk 19:11–27). Ez az esemény jelzi majd Jézus ’jelenlétének és a dolgok rendszere befejezésének’ a kezdetét is (Máté 24:3, NW). De hogyan ismerhetik fel földi követői ezeket, amikor megtörténnek? Jézus adott nekik „jelt” — sok bizonyítékból álló összetett jelt —, amely háborúkat, földrengéseket, élelmiszerhiányokat, járványos betegségeket  és növekvő törvénytelenséget foglal magában. A jel egyik figyelemre méltó része még, hogy a Királyság jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodásul minden nemzetnek. E nevezetes jel valamennyi jellegzetessége megfigyelhető napjainkban, jelezve, hogy Jézus égi királykénti jelenlétének és a dolgok rendszere befejezésének idején élünk * (Máté 24:3–14).

De mit mondhatunk Jézus követőiről? Jézus jelenlétének ezen időszaka alatt számos különböző egyházhoz tartozó egyén állítja, hogy Krisztust követi (Máté 7:22). A Biblia ugyanakkor azt mondja, hogy „egy a hit” (Ef 4:5). Hogyan azonosíthatod hát az igazi keresztény gyülekezetet, az egyedülit, amelyet Isten helyesel és vezet? Ezt úgy teheted meg, hogy megvizsgálod, mit mondanak az Írások az első századi keresztény gyülekezetről, majd megfigyeled azt, hogy kik követik ma ugyanazt a mintát.

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 20. oldalon]

„Azért születtem . . ., hogy bizonyságot tegyek [tanúskodjam, »Cs«] az igazságról”

[Oldalidézet a 21. oldalon]

Jézus Isten Királyságát tette prédikálása fő témájává

[Oldalidézet a 22. oldalon]

Jézus Krisztus volt Jehova valaha élt legnagyobb földi tanúja

 [Egész oldalas kép a 23. oldalon]