Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mit hisznek?

Mit hisznek?

Mit hisznek?

Jehova Tanúi Jehovában, a Mindenható Istenben, az egek és a föld Teremtőjében hisznek. Maga az a tény, hogy bonyolultan megtervezett csodák léteznek a minket körülvevő világegyetemben, ésszerűen azt bizonyítja, hogy mindezt egy páratlan intelligenciájú és hatalmú Teremtő hozta létre. Miként a férfiak és a nők keze munkája az illető tulajdonságait tükrözi vissza, úgy van ez Jehova Isten esetében is. A Biblia elmondja nekünk, hogy „láthatatlan tulajdonságai világosan láthatók a világ megteremtése óta, mivel a megalkotott dolgokból felismerhetők”. Hasonló módon hang és szavak nélkül „az egek hirdetik Isten dicsőségét” (Róma 1:20; Zsoltárok 19:1–4 [19:2–5, Károli]).

Az emberek nem cél nélkül formálnak agyagedényeket, készítenek tv-készülékeket vagy komputereket. A föld, valamint az azon található növényi és állati teremtmények ezeknél sokkal csodálatosabbak. Az emberi test szerkezete billiónyi sejtjével meghaladja értelmünket — maga az agy is, mellyel gondolkozunk, felfoghatatlanul csodálatos! Ha az embereknek van céljuk az aránylag jelentéktelen találmányaikkal, akkor Jehova Istennek is biztosan volt célja tiszteletet és félelmet keltő teremtésművével! A Példabeszédek 16:4. alátámasztja ezt: „Jehova mindent a saját céljaira alkotott.”

Jehova a földet bizonyos célból alkotta, ahogy ezt az első emberpárral közölte is: „Legyetek termékenyek, sokasodjatok és töltsétek be a földet . . . hajtsátok uralmatok alá és uralkodjatok a tenger halain és az egek repdeső teremtményein és minden élő teremtményen, amely mozog a földön” (1Mózes 1:28). Mivel ez a házaspár engedetlen lett, nem sikerült benépesíteni a földet igazságos családokkal, akik a földet, annak növényeit és állatait szeretettel gondozták volna. De az ő kudarcuk nem jelenti Jehova szándékának a kudarcát. Évezredekkel később ezt írták: „Isten, a ki alkotá a földet . . . nem hiába teremté azt.” Ő „lakásul alkotá”. Nem engedi, hogy elpusztítsák, hanem „a föld . . . mindörökké megmarad” (Ésaiás 45:18; Prédikátor 1:4Károli fordítás). Jehovának a földre vonatkozó szándéka megvalósul: „A magam tanácsa megáll, és mindent, amiben gyönyörűségemet lelem, megteszek” (Ésaiás 46:10).

Ezért Jehova Tanúi hiszik, hogy a föld megmarad örökké, és mindazok, élők és halottak egyaránt, akik összhangban vannak Jehovának egy megszépült és benépesített földre vonatkozó szándékával, örökké élhetnek rajta. Ádámtól és Évától minden ember tökéletlenséget örökölt, ezért mindannyian bűnösök (Róma 5:12). A Biblia ezt mondja nekünk: „A bűnért járó fizetség a halál.” „Az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak.” „A lélek, mely vétkezik — ő maga hal meg” (Róma 6:23; Prédikátor 9:5 [9:7, Károli]; Ezékiel 18:4, 20). Akkor hogyan élhetnek újra, hogy részük lehessen a földi áldásokban? Csakis Krisztus Jézus váltságáldozata révén, mert ő ezt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hitet gyakorol bennem, még ha meghal is, életre kel.” „Mindazok, akik az emléksírokban vannak, meghallják a szavát és előjönnek” (János 11:25; 5:28, 29; Máté 20:28).

Hogyan fog ez megvalósulni? „A királyság jó híré”-ben kapunk erre magyarázatot, melyet Jézus kezdett hirdetni, mialatt a földön volt (Máté 4:17–23). De Jehova Tanúi ma igen különleges módon prédikálják a jó hírt.

[Táblázat a 13. oldalon]

AMIT JEHOVA TANÚI HISZNEK

HITTÉTEL SZENTÍRÁSI ÉRV

A Biblia Isten Szava és 2Tim 3:16, 17;

az igazság 2Pét 1:20, 21; Ján 17:17

A Biblia megbízhatóbb, Máté 15:3; Kol 2:8

mint a hagyomány

Isten neve: Jehova Zsolt 83:18 [83:19, Károli];

És 26:4; 42:8, AS; 2Móz 6:3

Krisztus az Isten Fia és Máté 3:17; Ján 8:42; 14:28; 20:17;

alárendeltje 1Kor 11:3; 15:28

Krisztus volt Isten Kol 1:15; Jel 3:14

teremtésében az első

Krisztus kínoszlopon Gal 3:13; Csel 5:30

halt meg, nem kereszten

Krisztus az emberi életét Máté 20:28; 1Tim 2:5, 6;

váltságdíjul adta az Tit 2:14; 1Pét 2:24

engedelmes emberekért

Krisztus egyszeri áldozata Róma 6:10; Zsid 9:25–28

elegendő volt

Krisztus halhatatlan 1Pét 3:18; Róma 6:9;

szellemszemélyként lett Jel 1:17, 18

feltámasztva a halottak

közül

Krisztus második eljövetele Ján 14:19; Máté 24:3;

szellemben van 2Kor 5:16; Zsolt 110:1, 2

A Krisztus alatti Királyság És 9:6, 7; 11:1–5;

igazságosságban és békében Dán 7:13, 14; Máté 6:10

fog uralkodni a föld felett

A Királyság eszményi Zsolt 72:1–4;

életkörülményeket Jel 7:9, 10, 13–17; 21:3, 4

hoz létre a földön

A föld sosem pusztul el, Préd 1:4; És 45:18; Zsolt 78:69

és sosem néptelenedik el

Isten megsemmisíti a dolgok Jel 16:14, 16; Sof 3:8;

jelenlegi rendszerét Dán 2:44; És 34:2

Har-Magedon csatájában

A gonoszok örökre Máté 25:41–46; 2Thess 1:6–9

megsemmisülnek

Az Isten által elismert Ján 3:16; 10:27, 28; 17:3;

emberek örök életet nyernek Márk 10:29, 30

Csak egy út vezet az élethez Máté 7:13, 14; Ef 4:4, 5

Most a ’vég idején’ élünk Máté 24:3–14; 2Tim 3:1–5;

Luk 17:26–30

Az emberek halála Ádám Róma 5:12; 6:23

bűnének tulajdonítható

Az ember halálakor a lélek Ez 18:4; Préd 9:10 [9:12, Károli];

megszűnik létezni Zsolt 6:5 [6:6, Károli];

146:4; Ján 11:11–14

A pokol az emberiség Jób 14:13, Dy;

közös sírja Jel 20:13, 14, AV (széljegyzet)

A feltámadás reménye 1Kor 15:20–22;

a halottak számára Ján 5:28, 29; 11:25, 26

Az Ádámtól öröklött halál 1Kor 15:26; Jel 21:4;

nem lesz többé És 25:8; 1Kor 15:54

Csak egy 144 000 tagból Luk 12:32; Jel 14:1, 3;

álló kicsiny nyáj megy 1Kor 15:40–53; Jel 5:9, 10

az égbe és uralkodik

Krisztussal

A 144 000 újraszületik 1Pét 1:23; Ján 3:3; Jel 7:3, 4

Isten szellemi fiaiként

Az új szövetséget a szellemi Jer 31:31; Zsid 8:10–13

Izraellel kötötték

Krisztus gyülekezete magára Ef 2:20; És 28:16; Máté 21:42

Krisztusra épült fel

Az imákat csakis Jehovához Ján 14:6, 13, 14; 1Tim 2:5

intézhetjük Krisztus által

Képek használata 2Móz 20:4, 5; 3Móz 26:1;

tilos az imádatban 1Kor 10:14; Zsolt 115:4–8

A spiritizmustól 5Móz 18:10–12; Gal 5:19–21;

menekülni kell 3Móz 19:31

Sátán a világ 1Ján 5:19; 2Kor 4:4; Ján 12:31

láthatatlan uralkodója

A keresztény nem vehet részt 2Kor 6:14–17; 11:13–15;

vallásközi mozgalmakban Gal 5:9; 5Móz 7:1–5

A kereszténynek el kell Jak 4:4; 1Ján 2:15;

különülnie a világtól Ján 15:19; 17:16

Minden olyan emberi Máté 22:20, 21;

törvénynek engedelmeskedni 1Pét 2:12; 4:15

kell, amely nincs

ellentétben Isten

törvényével

A vér bejuttatása a testbe 1Móz 9:3, 4; 3Móz 17:14;

akár szájon, akár vénán át, Csel 15:28, 29

sérti Isten törvényét

Engedelmeskedni kell 1Kor 6:9, 10; Zsid 13:4;

a Biblia erkölcsi 1Tim 3:2; Péld 5:1–23

törvényeinek

A Sabbat megtartására csak 5Móz 5:15; 2Móz 31:13;

a zsidók kaptak parancsot, Róma 10:4; Gal 4:9, 10;

és érvénye a mózesi Kol 2:16, 17

törvénnyel együtt megszűnt

A papi osztály és a Máté 23:8–12; 20:25–27;

különleges címek helytelenek Jób 32:21, 22

Az ember nem evolúció, És 45:12; 1Móz 1:27

hanem teremtés útján

jött létre

Krisztus példát mutatott, 1Pét 2:21; Zsid 10:7;

melyet Isten szolgálatában Ján 4:34; 6:38

követnünk kell

A vízbe történő bemerítkezés Márk 1:9, 10; Ján 3:23;

— teljes alámerítéssel — Csel 19:4, 5

az önátadást jelképezi

A keresztényeknek Róma 10:10; Zsid 13:15;

nyilvánosan tanúskodniuk És 43:10–12

kell az Írások igazsága

mellett

[Kép a 12. oldalon]

A FÖLDET Jehova teremtette az ember gondozza mindörökké lakja

[Forrásjelzés]

NASA photo