Mit mondjunk a Háromságot „bizonyító szövegek”-ről?

AZT mondják, vannak bizonyos bibliai versek, amelyekkel bizonyítani lehet a Háromságot. De amikor ezeket a szövegeket olvassuk, mindig arra kell gondolnunk, hogy sem a bibliai, sem a történelmi bizonyítékok nem támasztják alá a Háromságot.

Bármilyen írásszöveget az egész Szentírás következetes tanításának az összefüggésében kell értelmeznünk. Az ilyen szöveg igazi jelentését legtöbbször a környező versek szövegösszefüggése tisztázza.

Három az Egyben

A NEW Catholic Encyclopedia (Új Katolikus Enciklopédia) három ilyen „bizonyító szöveget” hoz fel, de közben elismeri: „A Szentháromság dogmáját az Ó Sz[övetség] nem tanítja. Az Ú[j] Sz[övetség]ben a legrégibb bizonyítékok Pál leveleiben találhatók, különösen a 2Korinthus 13:13-ban [néhány Bibliában a 14. versben], és az 1Korinthus 12:4–6-ban. Az Evangéliumokban a háromság mellett szóló bizonyítékok kifejezetten csak a Máté 28:19-ben az alámerítkezési formulában található.”

Ezekben a versekben a három „személy” a következőképpen van felsorolva a The New Jerusalem Bible (Az új jeruzsálemi Biblia) szerint. A második korinthusi levél 13:13 (14) ily módon hozza össze a hármat: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szent Szellem közössége legyen mindnyájatokkal.” Az első korinthusi levél 12:4–6 ezt mondja: „Sok különféle adomány van, de a Szellem mindig ugyanaz; a szolgálatnak sokféle módja van, de mindig ugyanaz az Úr. Sokféle tevékenységi forma van, de mindenkiben ugyanaz az Isten az, aki munkálkodik mindannyiunkban.” És a Máté 28:19 így szól: „Menjetek azért és tegyetek tanítványokká minden nemzetből valókat, alámerítve őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében”

Vajon ezek a versek azt állítják, hogy Isten, Krisztus, és a szent szellem egy trinitáriusi Istenséget alkot, és hogy ez a három egyenlő lényegben, hatalomban, és örökkévalóságban? Nem, nem ezt jelentik, mint ahogyan három személynek, például Tamásnak, Dezsőnek és Jánosnak a felsorolása sem azt jelenti, hogy ők hárman egyek.

Az ilyen típusú hivatkozás — ismeri el McClintock és Strong Cyclopedia of Biblical, Theological, and Ecclesiastical Literature (Bibliai, teológiai és egyházi irodalmi enciklopédia) című műve — csak azt bizonyítja, hogy „van három megnevezett alany, de önmagában ez nem bizonyítja azt, hogy mind a háromnak szükségképpen isteni természetűnek kell lennie és mindegyiknek egyforma isteni megtiszteltetésben kell részesülnie”.

Ugyanez a forrásmű — noha a háromságtan védelmezője — azt mondja a 2Korinthus 13:13 (14)-ről: „Becsületesen nem következtethetünk ebből arra, hogy mindannyian egyforma tekintéllyel és egyforma természettel rendelkeznek.” A Máté 28:18–20 verséről pedig ezt mondja: „Ez a szöveg azonban önmagában véve döntő módon nem bizonyítja az itt említett három alanynak sem a személyi voltát, sem az egyenlőségét, sem az istenségét.”

A Jézus alámerítkezéséről szóló szövegrészben Isten, Jézus, és a szent szellem együtt említődik. Jézus „látta, amint Isten szelleme galambként reá száll” (Máté 3:16). Ez a vers nem azt állítja, hogy a három egy. Ábrahám, Izsák, és Jákób neve többször is elhangzik együtt, de ettől nem lesz a három egy. Péter, Jakab és János neve is együtt fordul elő, de őket sem teszi ez a körülmény eggyé. Továbbá, mivel Isten szelleme leszállott Jézusra az alámerítkezésekor, ebből csak az tűnik ki, hogy addig az ideig Jézus nem volt felkenve a szellemmel. Eszerint, hogyan lehetett volna Jézus egy Háromság része, ahol a  szent szellemmel mindig is egy kellett volna hogy legyen?

Egy másik hivatkozás, ahol mind a háromról együtt van szó egyes régebbi bibliafordításokban, az 1János 5:7 verse. Bibliatudósok elismerik, hogy ezek a szavak nem fordulnak elő az eredeti Bibliában, csak később toldották bele. A legtöbb újabbkori fordítás egyszerűen kihagyja ezt az apokrif szöveget.

Más „bizonyító szövegek” — csak a két személy — vagyis az Atya és Jézus közötti viszonnyal foglalkoznak. Vegyünk szemügyre egy-két ilyen szöveget.

„Én és az Atya egy vagyunk”

JÁNOS 10:30 versében ezt a szöveget gyakran felhozzák annak a bizonyítékául, hogy a Háromság igaz, jóllehet itt a harmadik személyről nem esik szó. Maga Jézus kimutatta, mit értett az Atyjával való „egységén”. A János 17:21, 22 versben azért imádkozott Istenhez, hogy tanítványai „mindannyian egyek legyenek, úgy ahogyan te Atyám, egységben vagy velem, és én veled, hogy ők is egységben legyenek velünk,. . . hogy egyek legyenek, mint ahogy mi egyek vagyunk”. Vajon Jézus azért imádkozott, hogy az összes tanítványa mind egyetlen személlyé legyenek? Nem! Jézus félreérthetetlenül azért imádkozott, hogy egységben legyenek egyazon gondolatmenetben és szándékban, mint ahogyan ő és az Atyja egyek voltak. (Lásd még 1Korinthus 1:10.)

Az 1Korinthus 3:6, 8-ban Pál ezt mondja: „Én plántáltam, Apollós öntözött. . . A plántáló pedig és az öntöző egy.” Pál nem arra gondolt, hogy ő és Apollós ketten egy személy lennének, inkább arra gondolt, hogy szándékban egyek. A Pál apostol által használt „egy” (hen) szó semlegesnemű, szó szerint „egy (dolog)”, ami az együttműködésben való egységüket jelzi. Jézus ugyanezt a szót használja a János 10:30-ban az Atyjával való kapcsolatának leírására. Ugyanezt a szót használta a János 17:21, 22-ben is. Így amikor az „egy” (hen) szót használta ezekben az esetekben, akkor szándékbeli és gondolatbeli egységről beszélt.

A János 10:30. versről Kálvin János (aki maga is trinitárius volt) ezt mondta a Commentary on the Gospel According to John (Magyarázatok János evangéliumához) című könyvében: „A régiek tévesen használták ezt az idézetet annak bizonyítására, hogy Krisztus. . . egylényegű az Atyával. Krisztus ugyanis itt nem az egylényegűség mellett érvelt, hanem azt hangsúlyozta, hogy Atyjával mindenben egyetért.”

A János 10:30. vers után következő versek szövegösszefüggéséből erőteljesen kidomborodik, hogy Jézus nem amellett érvelt, hogy ő Istennel azonos. Azt kérdezte a zsidóktól, akik tévesen erre a következtetésre jutottak és akik ezért meg akarták őt kövezni: „Miért vádoltok engem káromlással azért, mert én, akit az Atya megszentelt és akit elküldött a világba, azt mondtam magamról, hogy ’az Isten Fia vagyok’?” (János 10:31–36, NE). Nem, Jézus nem állította magáról, hogy ő Fiú Isten, csak azt, hogy az Isten Fia.

„Egyenlővé tette magát Istennel”?

A HÁROMSÁG bizonyítására felhasznált másik írásszöveg a János 5:18. verse. Ez azt mondja, hogy a zsidók (miként a János 10:31–36-ban is) meg akarták ölni Jézust, mert „az Istent is Atyjának nevezte s így egyenlővé tette magát az Istennel”.

De ki mondta, hogy Jézus egyenlővé tette magát az Istennel? Nem Jézus. Ezt már a következő versben (19) tisztázza, amikor tiltakozik a hamis vád ellen. „Erre a vádaskodásra Jézus így felelt:. . . ’A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát’ ” (K.f.).

Ezzel Jézus kimutatta a zsidóknak, hogy ő nem egyenlő Istennel, és ez okból nem cselekedhetett saját  kezdeményezéséből. Vajon el tudjuk-e képzelni arról, aki egyenlő a Mindenható Istennel, hogy olyasmit mondjon, hogy ő semmit sem tehet a saját kezdeményezéséből? (Vö. Dániel 4:34, 35, [4:31, 32, Károli].) Érdekes módon, mind a János 5:18, mind a 10:30. vers szövegösszefüggése azt mutatja, hogy Jézus a zsidók hamis vádaskodásával szemben védekezik, akik — miként a trinitáriusok — téves következtetéseket vontak le.

„Istennel egyenlő”?

A FILIPPI 2:6-ban az 1609-es katolikus Douay fordítás (DY) ezt mondja Jézusról: „Aki isteni létformájában nem gondolta rablásnak, hogy Istennel egyenlő.” A Károli fordítás így adja vissza: „Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő.” Egyesek még mindig felhasználnak sok ilyen fordítást annak az alátámasztására, hogy Jézus Istennel egyenlő. De jegyezzük meg, más fordítások hogyan adják vissza ezt a verset:

1869: „aki bár Isten formájában volt, nem tekintette megragadni való dolognak azt, hogy ő Istennel legyen egyenlő”. The New Testament, G. R. Noyes műve.

1965: „Ő — aki igazán isteni természetű volt! — magabiztosan soha nem tette magát Istennel egyenlővé.” Das Neue Testament, átdolgozott kiadás. Fordította: Friedrich Pfafflin.

1968: „aki bár isteni formában volt, az Istennel való egyenlőséget nem tekintette olyan dolognak, amit mohón ki kellene sajátítania magának”. La Bibbia Concordata.

1976: „Ő mindig az isteni természet birtokosa volt, de nem gondolta, hogy erőszakkal kellene kísérletet tennie az Istennel való egyenlővé válásra.” Today’s English Version.

1984: „aki, bár Isten formájában létezett, nem gondolt arra, hogy erőszakkal megragadja azt, tudniillik, hogy Istennel legyen egyenlő”. Szent Iratok Új Világ fordítása.

1985: „Aki, amikor isteni formában volt, nem tekintette az Istennel való egyenlőséget olyasminek, amit meg kellene ragadnia.” The New Jerusalem Bible.

Egyesek azonban azt állítják, hogy még ezekből a pontosabb fordításokból is kikövetkeztethető: 1. Jézus már egyenlőségnek örvendett, de nem akart ahhoz ragaszkodni, vagy hogy 2. nem kellett az egyenlőséget megragadnia (illetve az egyenlőségért törekednie), mivel már rendelkezett vele.

E tekintetben Ralph Martin a The Epistle of Paul to the Philippians (Pál apostol levele a Filippiekhez) című művében az eredeti görögről ezt mondja: „Vitatható, hogy az ige értelme a valóságos ’megragadni’, ’erőszakkal elvenni’ jelentéséből átcsúszhat-e a ’ragaszkodni’ szó értelmébe.” A The Expositor’s Greek Testament (Az értelmező görög szövetség) is ezt mondja: „Nem találunk semmi olyan utalást, hogy a . . . [har·pa’zo] vagy annak bármelyik származéka a ’birtokban tartani’ vagy ’visszatartani’ jelentéssel bírna. Változatlanul úgy tűnik, hogy a jelentése ’megragadni’, ’erőszakkal elvenni’. Megengedhetetlen tehát, hogy a ’megragadni’ eredeti jelentésétől eltérve egy teljesen más, ’ragaszkodni’ jelentést kölcsönözzünk neki.”

Az előzőekből kitűnik, hogy a Douay és a King James fordítás készítői hajlanak arra, hogy a trinitáriusi célok érdekében eltérjenek a szabályoktól. A Filippi 2:6 az eredeti görögben távolról sem azt akarja állítani, hogy Jézus magát Istennel egyenlőnek gondolta volna, éppen ellenkezőleg, a szöveg tárgyilagos olvasásából az tűnik ki, hogy Jézus nem gondolta illőnek, hogy Istennel legyen egyenlő.

A környező versek (3–5, 7, 8, DY) szövegösszefüggéséből egyértelműen kitűnik, hogyan kell a 6. verset értelmezni. A filippieket Pál erre kéri: „Mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál  kiválóbbnak.” Pál Krisztust kiváló példának tekintette ebben a vonatkozásban. „Az a gondolkodásmód legyen bennetek, amely volt a Krisztus Jézusban is.” Mi jellemezte az ő gondolkodásmódját? Talán az, hogy ’ne gondolja rablásnak, hogy egyenlő legyen Istennel’? Nem, ez pontosan az ellenkezője lenne annak, amiről itt szó van! Voltaképpen Jézus, aki ’az Istent önmagánál többre tartotta’, sohasem akarta volna ’megkaparintani az Istennel való egyenlőséget’, hanem inkább „megalázta magát, engedelmes lévén mindhalálig”.

Ez a vers tehát nem beszélhet a Mindenható Isten valamely részéről. Inkább magáról Jézusról szól, aki tökéletesen megvilágította, mire gondolt itt Pál — vagyis az alázat és engedelmesség fontosságára az iránt, aki Feljebbvaló és aki Teremtő, vagyis Jehova Isten iránt.

„Vagyok”

A JÁNOS 8:58-ban sok fordítás, mint például a Katolikus fordítás is, Jézus szavait így adja vissza: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” Vajon Jézus azt tanította akkor — ahogyan a trinitáriusok állítják —, hogy ő a „Vagyok” címen volt ismeretes? És, ahogy állítják, ez azt jelenti, hogy ő a Héber Iratok Jehovája, tekintettel arra, hogy a Károli fordítás a 2Mózes 3:14-ben ezt írja: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK”?

A 2Mózes 3:14-ben (Károli) a „VAGYOK” kifejezés Istenre címként utal, és jelzi, hogy már valóban létezett és megteszi azt, amit ígért. Erről a szövegről a Mózes öt könyve és a Haftárák című könyvben (30. old.) (a héber szöveget a magyar fordítással és a kommentárral együtt kiadta dr. Hertz J. H. Budapest, 1984, második kiadás) ezt olvassuk: „Ez azt jelenti az izraelitáknak, akik rabszolgaságban voltak: ’Noha Ő még nem fejtette ki hatalmát érettetek, de meg fogja ezt tenni: Ő örök és biztosan meg fog váltani benneteket.’ A legtöbb mai magyarázó Rásit követi [egy francia Biblia- és Talmud magyarázó a 2Mózes 3:14 fordításánál]: ’leszek, aki leszek.’ ”

A János 8:58-ban használt kifejezés teljesen különbözik a 2Mózes 3:14-ben használt kifejezéstől. Jézus nem névként vagy címként használta ezt a kifejezést, hanem egyszerűen az emberi léte előtti létezésének bizonyítékául. Figyeljük meg, hogy néhány más bibliafordítás hogyan adja vissza a János 8:58. versét:

1869: „Mielőtt még Ábrahám létezett volna, én már voltam.” The New Testament (Az Újszövetség), G. R. Noyes fordításában.

1935: „Már léteztem, mielőtt Ábrahám megszületett volna.” The Bible — An American Translation (A Biblia — Egy amerikai fordítás). Fordította: J. M. P. Smith és E. J. Goodspeed.

1965: „Mielőtt Ábrahám született, én már az voltam, aki vagyok.” Das Neue Testament (Az Újszövetség). Fordította: Jörg Zink.

1981: „Én már éltem, mielőtt Ábrahám született!” The Simple English Bible (Az egyszerű angol Biblia).

1984: „Mielőtt Ábrahám létezett volna, én már voltam.” New World Translation of the Holy Scriptures (Szent Iratok Új Világ fordítása).

A görögben itt használt kifejezés igazi értelme tehát az, hogy az Isten megteremtett „elsőszülöttje”, Jézus, jóval azeltőtt létezett már, mielőtt Ábrahám megszületett volna (Kolossé 1:15; Példabeszédek 8:22, 23, 30; Jelenések 3:14).

Megint csak a szövegösszefüggés mutat rá a helyes értelmezésre. A zsidók ez alkalommal azért akarták Jézust megkövezni, mert azt állította magáról, hogy „látta Ábrahámot”, noha — ahogy ők mondták — még 50 éves sem volt (57. vers). Jézus legtermészetesebben erre úgy reagált, hogy megmondta, mióta létezik. Ezért mondta, hogy „ő már élt, mielőtt Ábrahám megszületett”! (The Simple English Bible [Az egyszerű angol Biblia]).

 „Isten volt a Szó”

A JÁNOS 1:1-ben az Ökumenikus fordítás így hangzik: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige az Istennél volt, és Isten volt az Ige.” A háromságtan hívei azt állítják, hogy ez azt jelenti, hogy „az Ige” („a Szó”, ÚV.) (görögül: ho lo’gos), aki Jézus Krisztusként jött a földre, maga a Mindenható Isten volt.

Jegyezzük meg azonban, hogy itt is a szövegösszefüggés adja meg a kulcsát a szöveg helyes értelmének. Még az Ökumenikus fordítás is ezt mondja: „Az Ige („a Szó”, ÚV.) az Istennél volt.” (Kiemelés tőlünk). Az, aki egy másik személynél van, nem lehet azonos azzal a másik személlyel. Ezzel egyetértésben a jezsuita Joseph A. Fitzmyer kiadásában megjelent Journal of Biblical Literature (Bibliai irodalmi újság) című kiadvány megjegyzi, hogy ha a János 1:1. versének a második felét úgy próbálnánk értelmezni, hogy a Szó „az” Isten volt, ez „ellentmondana az előző modatrésznek”, mely szerint a Szó az Istennél volt.

Figyeljük meg azt is, hogyan adják vissza más fordítások ezt a versrészletet:

1808: „és a szó egy isten volt”. The New Testament in an Improved Version, Upon the Basis of Archbishop Newcome’s New Translation: With a Corrected Text, London. (Az Újszövetség egy javított fordításban, Newcome érsek fordítása alapján: Javított szöveggel.)

1864: „és egy isten volt a szó”. The Emphatic Diaglott, hangsúlyos sorközi kétnyelvű szöveg, Benjamin Wilson műve.

1928: „és a Szó egy isteni lény volt”. La Bible du Centenaire, L’Evangile selon Jean (Centenáriumi Biblia, János evangélium), fordította Maurice Goguel.

1935: „és a Szó isteni volt”. The Bible—An American Translation (A Biblia — Egy amerikai fordítás), fordította J. M. P. Smith és E. J. Goodspeed.

1946: „és istenféle volt a Szó”. Das Neue Testament (Az Újszövetség), fordította Ludwig Thimme.

1950: „és egy isten volt a Szó”. New World Translation of the Christian Greek Scriptures (Keresztény Görög Iratok Új Világ fordítása).

1958: „és egy Isten volt a Szó”. The New Testament (Az Újszövetség), fordította James L. Tomanek.

1975: „és egy isten (vagy isteni fajta) volt a Szó”. Das Evangelium nach Johannes (János evangéliuma), fordította Siegfried Schulz.

1978: „és istenszerű volt a Logosz”. Das Evangelium nach Johannes (János evangéliuma), fordította Johannes Schneider.

A János 1:1-ben a görög the·os’ (isten) főnévnek kétféle előfordulása van. Az első a Mindenható Istenre utal, akinél volt a Szó („és a Szó [lo’gos] az Istennél volt [the·os’ egyik formája]”). Ezt az első the·os’-t a görögben a határozott névelő egyik formája a ton (az) szó előzi meg, amely egy megkülönböztetett azonosságra utal, ebben az esetben a Mindenható Istenre („és a Szó [az] Istennél volt”).

Másfelől, a második the·os’ szó előtt a János 1:1-ben nincs határozott névelő. Szó szerinti visszaadásban így olvasható: „és isten volt a Szó”. Amint láttuk, sok fordítás ezt a második the·os’-t (ami főnévi állítmányi kiegészítő) „isteninek”, „istenszerűnek” vagy „egy istennek” adja vissza. Milyen alapon?

A görög koiné nyelvben volt határozott névelő („az”), de hiányzott a határozatlan névelő („egy”). Ha tehát a főnévi állítmányi kiegészítőt nem előzi meg határozott névelő, akkor az a szövegösszefüggéstől függően lehet határozatlan értelmű.

A Journal of Biblical Literature (Bibliai irodalmi újság) című folyóirat azt mondja, hogy „az olyan kifejezések, amelyekben nem áll az ige előtt határozott névelős főnév [azaz, amelyek főnévi állítmány kiegészítők], elsősorban jelzői értelműek”. Ahogyan a Journal megjegyzi, ez azt jelzi, hogy a lo’gos hasonlíthat egy istenhez. A János 1:1-ről még elmondja: „Annyira nyilvánvaló itt a jelzői állítmány kiegészítői szerep, hogy a főnév [the·os’] nem tekinthető határozottnak.”

Így a János 1:1. verse kiemeli a Szó természetét, amely „isteni”, „istenszerű”, vagyis „egy isten” volt, de nem maga a Mindenható Isten. Ez összhangban van számos írásszöveggel, amely azt mutatja, hogy Jézus, akinek a neve itt „a Szó”, Isten engedelmes és alárendelt Szócsöve volt, akit Feljebbvalója, a Mindenható Isten a földre küldött.

Egy sor olyan bibliavers létezik, ahol majdnem minden más nyelvű fordító következetesen beszúrja az „egy” határozatlan névelőt, amikor hasonló szerkezetű görög mondatokat fordít. Például, a Márk 6:49-ben, amikor a tanítványok látták Jézust a vízen járni, a King James fordítás ezt mondja: „Úgy vélték, ez egy kísértet” (vagy „egy szellem”). A görög koinében nem áll a „kisértet” (szellem) szó előtt az „egy” határozatlan névelő. De majdnem minden fordító más nyelveken beszúrja az „egy” szót, hogy a fordítás megfeleljen a szövegösszefüggésnek.  Ugyanilyen módon János 1:1 pontos fordítása azt mutatja, hogy a Szó aki Istennél volt, nem Isten, hanem „egy isten” volt, vagy „isteni” volt.

Joseph Henry Thayer, teológus és tudós, aki az American Standard fordítás egyik készítője volt, egyszerűen megállapítja: „A Logosz isteni volt, de nem maga az isteni Lény.” A jezsuita John L. McKenzie is ezt írta Dictionary of the Bible (Bibliai szótár) című művében: „Jn 1:1-et szigorúan csak így szabad fordítani. . . ’a szó egy isteni lény volt’.”

Egy szabály megsértése?

EGYESEK azonban azt állítják, hogy ezek a fordítások megsértik a görög koiné nyelvtan szabályát, amely megjelent E. C. Colwell görög szaktudós kiadásában, még 1933-ban. Ő azt állította, hogy a görögben „a főnévi állítmánykiegészítőnek akkor van [határozott] névelője, ha az ige után áll, de nem kell [határozott] névelő, ha az ige előtt áll”. Ezen azt érti, hogy a főnévi állítmányi kiegészítőt, amely az igét megelőzi, úgy kell érteni, mintha ott lenne előtte („az”) határozott névelő. A János 1:1-ben a második főnév (the-os’) állítmánykiegészítőként megelőzi az igét — „és [the·os’] volt a Szó”. Colwell azt állítja, hogy a János 1:1-et helyesen így kellene érteni: „és [az] Isten volt a Szó”.

De figyeljünk meg két példát a János 8:44-ben. Jézus ott az Ördögről ezt mondja: „Ő embergyilkos volt” és „egy hazug”. Miként a János 1:1-ben, itt is állítmánykiegészítő az („embergyilkos” és „hazug”); és megelőzi a görögben a két („volt” és „van”) igét. Egyik főnév előtt sincs határoztalan névelő, mivel ilyen a koiné görögben egyszerűen nem létezett. De a legtöbb fordító beszúrja az „egy” szót, mert a görög nyelvtan és a szövegösszefüggés ezt megkívánja. (Lásd még Márk 11:32; János 4:19; 6:70; 9:17; 10:1; 12:6).

Colwell kénytelen volt az állítmány-kiegészítővel kapcsolatban ezt elismerni ezekkel a szavakkal: „Ebben az esetben csak akkor állhat az [„egy”] szó a főnév előtt, ha a szövegösszefüggés ezt megkívánja.” Még azt is elismeri, hogy ha a szövegösszefüggés megkívánja, a fordítók beszúrhatják az ilyen szerkezetű mondatokban a főnév elé az „egy” határozatlan névelőt.

Megkívánja-e a János 1:1-ben a szövegösszefüggés a határozatlan névelőt? Igen, mert az egész Biblia arról tanúskodik, hogy Jézus nem azonos a Mindenható Istennel. Ilyen esetekben tehát nem Colwell vitatható nyelvtani szabálya a döntő a fordítók számára, hanem a szövegösszefüggés. És ez kitűnik sok fordításból, amely kiteszi az „egy” határozatlan névelőt a János 1:1-ben, de más esetekben is, melyeknél sok tudós, és persze Isten Szava sem ért egyet ezzel a meseterkélt szabállyal.

Nincs ellentmondás

VAJON az az állítás, hogy Jézus Krisztus „egy isten”, ellentmond-e a Biblia ama tanításának, hogy csak egy Isten van? Nem, mert időnként a Biblia használja az „isten” szót hatalmas teremtményekre is. A Zsoltárok 8:5, [8:6, Károli] verse ezt mondja: „Kevéssel alacsonyabbá tetted őt az istenszerűeknél [héberül: ’elo·him’]”, vagyis az angyaloknál. Jézus a zsidóknak azt a vádját cáfolva, miszerint ő magát Istennek vallotta, megjegyezte, hogy „a Törvény az istenek szót használja azokra, akikhez Isten szava szólt”, vagyis az emberi bírókra (János 10:34, 35, JB; Zsoltárok 82:1–6). A Biblia még Sátánt is „a dolgok eme rendszere istenének” nevezi a 2Korinthus 4:4-ben.

Jézusnak az állása magasabb az angyalokénál, a tökéletlen emberekénél, vagy Sátánénál. Ha tehát ezekre „istenekként” vagy hatalmasokként lehetett hivatkozni, bizonyára Jézusra is lehet így hivatkozni, mivel ő „egy isten” volt. Jehovával kapcsolatos kivételes helyzetére való tekintettel, Jézus egy „Erős Isten” (János 1:1; Ésaiás 9:6).

De a nagy kezdőbetűvel írt „Erős Isten” kifejezés vajon nem azt jelzi, hogy Jézus valamilyen módon Jehova Istennel lenne egyenlő? Egyáltalán nem! Ésaiás egyszerűen azt jövendölte meg Jézusról, hogy négy neve közül az egyik neve: „Erős Isten” lesz, és mint nevet, magyarul is nagy kezdőbetűvel kell írnunk. Mindazonáltal, még ha Jézus neve: „Erős Isten”, de nem „Mindenható”, mert ilyen csak egy van. Jehova Istent „Mindenhatónak” nevezni értelmetlen lenne, ha nem léteznének mások is, akiket isteneknek neveznek, csak kisebb vagy alantasabb pozíciókban.

Angliában a Bulletin of the John Rylands Library (A John Rylands Könyvtár értesítője) megjegyzi, hogy Karl Rahner katolikus teológus szerint, jóllehet a the-os’ szó az olyan írásszövegekben, mint János 1:1-ben Krisztusra utal, „egyetlen ilyen esetben sem abban az értelemben használatos a ’theos’, hogy Jézust azzal azonosítsa, aki az Újszövetségben másutt mint ’ho Theos’, azaz Legfőbb Isten szerepel”. A Bulletin még hozzáfűzi: „Ha az Újszövetség írói fontosnak hitték volna, hogy a hívek Jézust ’Istennek’  vallják, mivel magyarázható az Újszövetségben e hitvallási forma teljes hiánya?”

De mit mondjunk Tamás apostol mondásáról, aki a János 20:28-ban Jézusra alkalmazta az „Én Uram és én Istenem!” kifejezést? Tamás számára Jézus olyan volt mint „egy isten”, különösen ha arra a csodálatos körülményre is gondolunk, amely kiváltotta belőle ezt a felkiáltást. Egyes tudósok vélekedése szerint Tamás egyszerűen csak felkiáltott érzelmi meglepetésében Jézushoz fordulva, de valójában Istenhez intézve szavait. Bármelyik esetet vesszük is alapul, Tamás nem gondolta Jézust Mindenható Istennek, hiszen ő is és a többi apostol is tudta, hogy Jézus soha nem tartotta magát Istennek, hanem azt tanította, hogy egyedül Jehova „az egyedüli igaz Isten” (János 17:3).

Újra a szövegösszefüggés adja meg a megértés kulcsát. Néhány nappal azelőtt a feltámasztott Jézus Mária Magdolnának azt parancsolta, mondja meg a tanítványainak: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez” (János 20:17). Bár Jézus már feltámadott hatalmas szellem volt, ennek ellenére Jehova még mindig az Istene volt. És Jézus még megdicsőülése után is így utalt rá a Biblia utolsó könyvében (Jelenések 1:5, 6; 3:2, 12).

Tamás felkiáltása után mintegy három verssel tovább, a János 20:31-ben, a Biblia még világosabban tisztázza ezt a dolgot e szavakkal: „Ezek pedig azért lettek megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia”, de nem a Mindenható Isten. És itt a „Fiú” szó szerint értendő, miként egy természetes apa és fiú viszonyában, vagyis Jézus nem valami titokzatos része a Háromság-Istenségnek.

Összhangban kell lennie a Bibliával

AZT állítják, hogy számos írásszöveg támogatja a Háromságot. De ezekről — miként a fent tárgyalt írásszövegekről is — a gondos megvizsgálás után kiderül, hogy ténylegesen nem támogatják. Ezek a szövegek csupán szemléltető példák arra, hogy ha megvizsgáljuk a Háromságot állítólagosan bizonyító szövegeket, felmerül a jogos kérdés: Vajon az értelmezésük összhangban van-e az egész Biblia következetes tanításával — azzal ugyanis, hogy kizárólag Jehova Isten a Legfőbb Lény? Ha ezzel nincs összhangban, akkor valami hiba van az értelmezés körül.

Ezenkívül, azt is elménkben kell tartanunk, hogy egyetlen „bizonyító szövegből” sem tűnik ki, hogy Isten, Jézus, és a szent szellem egyek lennének egy bizonyos titokzatos Istenségben. A Bibliában nem található egyetlen írásszöveg sem, amely azt modaná, hogy mind a három egylényegű, és egyenlő hatalomban és örökkévalóságban. A Biblia következetesen kijelenti, hogy Jehova, a Mindenható Isten egyedül a Legfőbb Lény, Jézus viszont az ő teremtett Fia, és a szent szellem Isten tevékeny ereje.

[Oldalidézet a 24. oldalon]

„A régiek tévesen alkalmazták [János 10:30] versét annak bizonyítására, hogy Krisztus. . . egylényegű az Atyjával.” (Kálvin János: Kommentár János evangéliumához)

[Oldalidézet a 27. oldalon]

„A Logosz isteni volt, de nem maga az isteni Lény.” (Joseph Henry Thayer, bibliatudós)

[Oldalidézet a 28. oldalon]

Az aki egy másik személynél van nem lehet azonos azzal a másik személlyel

[Képek a 24., 25. oldalon]

Jézus azért imádkozott Istenhez, hogy „mindannyian egyek legyenek”, miként ő és az Atyja „egy”

[Kép a 26. oldalon]

Jézus a következő szavakkal bizonyította a zsidóknak, hogy ő nem egyenlő Istennel: ’Semmit sem tehetek önmagamtól, hanem csak azt tehetem, amit az Atyától láttam’

[Képek a 29. oldalon]

Mivel a Biblia „istenek”-nek vagy hatalmasoknak nevez embereket, angyalokat, sőt még Sátánt is, Jézus, aki az égben felettük áll, joggal nevezhető „isten”-nek