Vajon Isten mindig felette áll Jézusnak?

JÉZUS soha nem állította magáról, hogy Isten. Önmagáról tett megjegyzései azt mutatják, hogy semmilyen tekintetben nem tekintette magát Istennel egyenlőnek — sem hatalomban, sem tudásban, sem korban.

Jézusnak mind az égi, mind a földi létezésének időszakában a beszédeiből és viselkedéséből az Istennek való alárendeltsége tükröződik. Isten mindig felette áll, Jézus a kisebb, aki Isten teremtménye.

 Jézus különbözik Istentől

JÉZUS ismételten kimutatta, hogy Isten egyedi teremtménye, és hogy neki, Jézusnak mindig volt egy Istene maga felett, egy Isten, akit ő imádott és akit ő „Atyjának” szólított. Istenhez, azaz az Atyjához intézett imájában Jézus ezt mondta: „Te, az egyedüli igaz Isten” (János 17:3). A János 20:17-ben Mária Magdolnának ezt mondta: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez” (RS, Katolikus kiadás). A 2Korinthus 1:3-ban Pál apostol megerősíti ezt a viszonyt: „Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja.” Mivel Jézusnak volt Istene, az ő Atyja, így nem lehetett egyidőben ugyanaz az Isten.

Pál apostol minden fenntartás nélkül úgy beszélt Jézusról és Istenről, mint akik egymástól különböző személyek: „Nekünk egy Istenünk van, az Atya. . . és egy Urunk, a Jézus Krisztus” (1Korinthus 8:6, JB). Az apostol erre a különbségre mutat rá, amikor „Isten és Jézus Krisztus és a választott angyalok jelenlétéről” beszél (1Timótheus 5:21, RS Common Bible). Ahogyan Pál külön beszél Jézusról és az angyalokról, mint akik egymástól különböznek az égben, ugyanígy különbözik egymástól Jézus is és Isten is.

Jézus szavai a János 8:17, 18-ban szintén jelentősek. Azt mondja: „Meg van írva a Törvényetekben: ’Két ember tanúskodása igaz.’ Én vagyok az egyik, aki tanúskodom magamról. Atyám, aki elküldött, a másik, aki tanúskodik rólam.” Itt Jézus kimutatja, hogy ő és az Atyja, azaz a Mindenható Isten két különböző Lény, hiszen hogyan lehetnének másképpen mindketten tanúk?

Jézus a továbbiakban kimutatta, hogy ő Istentől teljesen különálló lény, amikor kijelentette: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten” (Márk 10:18, JB). Jézus éppen azt mondta, hogy senki sem olyan jó, mint az Isten, még ő maga sem. Istent még a jósága is megkülönbözteti Jézustól.

Isten engedelmes szolgája

JÉZUS ismételten kijelentette: „A Fiú nem tehet saját tetszésére, csak azt teheti, amit az Atyjától lát tenni” (János 5:19, The Holy Bible [A szent Biblia], fordította: Monsignor R. A. Knox). „Azért jöttem az égből, hogy ne a saját akaratomat cselekedjem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem” (János 6:38). „Amit én tanítok az nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem” (János 7:16). Vajon nem mindig nagyobb a küldő, mint a küldött?

Ez a kapcsolat tükröződik Jézusnak a vincellérről szóló példázatából is. Istent, az Atyját a szőlő tulajdonoshoz hasonlította, aki külföldre utazott és rábízta szőlőjét a szőlőművelőkre, akik a zsidó papságot szemléltetik. Amikor később a tulajdonos elküldi egyik rabszolgáját, hogy hozzon gyümölcsöt a szőlőjéből, a szőlőmunkások megverik a rabszolgát és visszaküldik üres kézzel. A tulajdonos másodszor is elküld egy rabszolgát, sőt harmadszor is, de mindegyikkel egyformán bánnak. Végül is a tulajdonos ezt mondta: „Elküldöm az én szeretett fiamat [Jézust]. Bizonyára őt majd megbecsülik.” De a gonosz szőlőmunkások ezt mondták: „ ’Itt az örökös, öljük meg, így miénk lesz az örökség.’ Ezzel kidobták a szőlőből és megölték” (Lukács 20:9–16). Jézus itt saját helyzetét világította meg: ő elküldetett Istentől, hogy az ő akaratát cselekedje, mint ahogyan egy apa is elküldi engedelmes fiát.

Jézus követői Jézusban mindig Isten engedelmes szolgáját látták, nem pedig azt, aki Istennel egyenlő. Amikor Istenhez imádkoztak, Jézusról  úgy beszéltek, mint aki „a te szent szolgád, akit te felkentél. . . jelek és csodák történtek a te szent szolgád, Jézus neve által” (Cselekedetek 4:23, 27, 30, RS, Katolikus kiadás.)

Isten mindenkor feljebbvaló

JÉZUS prédikáló szolgálatának mindjárt az elején, amikor alámerítkezése után feljött a vízből, Isten szava hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akit helyeselek!” (Máté 3:16, 17). Vajon Isten itt azt mondta, hogy ő a saját fia, akit saját maga helyeselt és aki saját magát küldte el? Nem. A Teremtő Isten azt mondta, hogy ő mint nagyobb, helyeselte a kisebbet, az ő Fiát Jézust, az előtte álló munka elvégzésére.

Jézus a következő szavakkal jelezte Atyja feljebbvalóságát: „Jehova szelleme van énrajtam, mert felkent engem, hogy a jó hírt hirdessem a szegényeknek” (Lukács 4:18). A felkenetés a hatalom átruházása vagy egy felettes részéről egy bizonyos feladattal való megbízatás, amire az illetőnek korábban nem volt felhatalmazása. Itt Isten félreérthetetlenül nagyobb, mert ő kente fel Jézust, ő ruházta fel olyan hatalommal, szellemmel, amellyel korábban nem rendelkezett.

Jézus akkor is egyértelműen kijelentette, hogy Atyja nagyobb, mint ő, amikor a két tanítványának az anyja azt kérte tőle, hogy ha eljön majd a Királyságába, fiait ültesse jobbjára és baljára. Jézus így válaszolt: „De hogy jobb és balfelől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta”, vagyis az Isten (Máté 20:23, K.f.). Ha Jézus Mindenható Isten lett volna, akkor nem okozott volna neki gondot a kért állások odaítélése. De Jézus nem teljesíthette a kérést, mert azoknak odaítélése Istentől és nem tőle függött.

Jézus saját imái a leghatásosabb példái annak, hogy ő Istennél kisebb pozicíóban volt. Amikor a halálára készült, kimutatta, hogy ki volt az, aki felette állt. Ezt mondta: „Atyám, ha akarod, távolítsd el tőlem ezt a poharat. Mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd!” (Lukács 22:42). Kihez imádkozott Jézus? Önmagának egy részéhez? Nem, olyan valakihez, aki tőle teljesen különálló volt: Atyjához, Istenhez, akinek az akarata előbbre való volt és különbözhetett a saját akaratától; ahhoz, aki egyedül lett volna ’képes eltávolítani tőle ezt a poharat’!

És amikor közeledett a halála, Jézus hangosan ezt kiáltotta: „Istenem, Istenem, miért hagytál el? (Márk 15:34, JB). Kihez kiáltott fennszóval Jézus? Talán önmagához vagy önmagának egy részéhez? Ez a kiáltás: „Istenem”, minden bizonnyal nem jöhetett olyan valakitől, aki azonosnak tekintette magát Istennel. És ha Jézus Isten lett volna, kitől lett volna elhagyatva? Talán önmagától? Ez merő képtelenség lett volna. Jézus ezt is mondta: „Atyám, a te kezedre bízom a szellememet!” (Lukács 23:46). Ha Jézus Isten lett volna, miért kellett volna, hogy szellemét Atyjára bízza?

Miután Jézus meghalt, majdnem három napig a sírban volt. Ha Isten lett volna, akkor a Habakuk 1:12-ben téves lett volna ez a mondás: „Ó Istenem, én Szentem, te nem halsz meg!” De a Biblia azt mondja, hogy Jézus igenis meghalt, és a sírban feküdt öntudatlanul. És ki támasztotta fel Jézust a halálból? Ha ő valóságosan meghalt, akkor nem támaszthatta fel saját magát. Viszont ha nem halt volna meg valóságosan, színlelt halála nem lett volna megfelelő váltságdíj Ádám bűneiért. Jézus azonban igazi halálával teljes egészében lefizette a váltságdíjat. Így tehát „Isten [volt az, aki] feltámasztotta [Jézust], feloldva a halál gyötrelmeit” (Cselekedetek 2:24). A nála nagyobb Mindenható Isten támasztotta fel a halálból a kisebbet, szolgáját Jézust.

Az a tény, hogy Jézus képes volt csodákat tenni, például halottakat feltámasztani, vajon annak a bizonyítéka, hogy ő Isten volt? Nos, az  apostolok, valamint Illés és Elizeus próféta is rendelkeztek ilyen erővel, de ez nem emelte őket az emberek fölé. Isten azért adott Jézusnak, valamint az apostoloknak és a prófétáknak csodatevő erőt, hogy így biztosítsa őket támogatásáról. De ezzel nem lettek egy több személyből álló Istenség tagjaivá.

Jézus ismerete korlátozott volt

AMIKOR Jézus a dolgok eme rendszere végéről jövendölt, ezt mondta: „Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya” (Márk 13:32, K.f.). Ha Jézus egyenlő lett volna az Istenségen belül a Fiúistennel, bizonyára tudta volna azt, amit az Atya tud. De Jézus nem tudta, mert nem volt egyenlő Istennel.

Hasonlóképpen, a Zsidók 5:8-ban azt olvassuk, hogy Jézus ’megtanulta az engedelmességet abból, amit elszenvedett’. Elképzelhető-e Istenről, hogy neki kelljen valamit megtanulnia? Nem! De Jézusnak kellett, mert ő nem tudott mindent, nem tudott annyit, mint Isten. És neki azt is meg kellett tanulnia, amit Istennek soha nem kell megtanulnia — az engedelmességet. Isten soha nem szorul arra, hogy ő engedelmeskedjék valakinek.

Az Isten és Krisztus tudása közötti különbség akkor is fennállott, amikor Jézus már fel lett támasztva, hogy az égben Istennel együtt legyen. Figyeljük meg a Biblia utolsó könyvének első szavait: „Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet adott neki az Isten” (Jelenések 1:1, RS, Katolikus kiadás). Ha maga Jézus egy Istenség egyik tagja lenne, kellene-e hogy az Istenség egy másik tagjától — Istentől — kapjon kinyilatkoztatást? Erről a kinyilatkoztatásról bizonyára mindent tudnia kellett vona, hiszen Isten mindezt tudta. De Jézus nem tudta, mert ő nem volt Isten.

Jézus alárendeltsége továbbra is fennáll

JÉZUS földre jövetele előtt, de a földön létekor is megtartotta Isten iránti alárendeltségét. Sőt még feltámadása után is megmaradt ebben az alárendelt másodlagos helyzetben.

Jézus feltámasztásáról szólva, Péter és a vele levők ezt mondták a zsidó szanhedrinnek: „Ezt [a Jézust] Isten felmagasztalta. . . az ő jobbjára” (Cselekedetek 5:31). Pál ezt mondta: „Isten felmagasztalta őt egy magasabb állásba” (Filippi 2:9). Ha Jézus Isten lett volna, hogyan magasztalhatták volna fel őt, vagyis hogyan emelhették volna fel magasabb állásba, mint amelynek korábban örvendett? Ő már mint a Háromság tagja, felmagasztalt lett volna. Ha felmagasztalása előtt Jézus egyenlő lett volna Istennel, ez a további felmagasztaltatás Isten fölé emelte volna.

Pál azt is mondta, hogy Krisztus „magába az égbe ment be, hogy megjelenhessék érettünk Isten valóságos jelenlétébe” (Zsidók 9:24, JB). Ha te valaki előtt megjelensz, hogyan lehetsz azonos azzal, aki előtt megjelensz? Mindenképpen másnak és tőle függetlennek kell lenned.

Hasonlóképpen, halálra kövezése előtt István vértanú is „fölnézett az égre, és látta az Isten dicsőségét és Jézust Isten jobbján állani” (Cselekedetek 7:55). Félreérthetetlenül két különálló személyt látott — de nem látta a szent szellemet, sem a Háromság-Istenséget.

A Jelenések 4:8-tól 5:7 versekig olvasható beszámolóban Isten úgy van bemutatva, mint aki égi trónján ül, de Jézus nem ül ott. Jézusnak Istenhez kell lépnie, hogy átvegye jobb kezéből a könyvtekercset. Ez is azt mutatja, hogy Jézus az égben sem Isten, hanem tőle különböző lény.

Az előzőekkel összhangban, az angliai Manchesterben megjelenő Bulletin of the John Rylands Library (John Rylands Könyvtár értesítője) kijelenti: „Jézus a feltámadása utáni életében az égben úgy van bemutatva, mint aki megtartja saját egyéniségét minden tekintetben, mint Isten személyétől különállót és megkülönböztethetőt, ugyanúgy, miként földi életében is, mint földön élő Jézus. Isten égi udvartartásában, különálló égi lényként szerepel Isten mellett és Istenhez képest — akárcsak az angyalok — bár Isten Fia minőségében ő külön kategóriát alkot és rangban mindenki fölött áll.” (Vö. Filippi 2:11.)

A Bulletin ezt is mondja: „Abból, amit az égi Krisztus életéről és funkcióiról tudhatunk, nem következtethető ki és nem is jelenti azt, hogy isteni státuszában magával Istennel lenne egyenlő és teljesen Isten lenne. Ellenkezőleg, az  Újszövetségben az égi személyéről és szolgálatáról adott képben egy olyan személyt látunk, aki különbözik Istentől és hozzá képest alárendelt.”

Jézus az égben is megmarad Isten alárendelt szolgájának az eljövendő örökkévalóságon át, olyannak, aki tőle különbözik. A Biblia ezt így írja le: „Azután következik a vég, amikor is [Jézus az égben] átadja az Istennek, az Atyának az uralmat. . ., akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben” (1Korinthus 15:24, 28, NJB, K.f.).

Jézus sohasem állította magáról, hogy Isten

A BIBLIA álláspontja világos. Jehova, a Mindenható Isten nemcsak személyiségében különbözik Jézustól, hanem mindörökre felettese is marad. Jézus mint külön személy, mindig úgy van bemutatva, mint Istennek alázatos szolgája, aki kisebb, mint ő. Ezért a Biblia világosan kijelenti: „Krisztus feje az Isten,”, mint ahogyan „minden férfi feje a Krisztus” (1Korinthus 11:3). Ezért mondta maga Jézus is: „Az Atya nagyobb, mint én vagyok” (János 14:28, RS, Katolikus kiadás).

Tény, hogy Jézus nem Isten, és sohasem vallotta magát Istennek. Ezt számos bibliatudós is elismeri. Így ír a Rylands Bulletin is: „Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az újszövetségi kutatás — mondjuk — az elmúlt 30—40 évben, számos jó hírű újszövetségi tudóst arra a következtetésre vezetett, hogy Jézus. . . bizonyára soha nem hitte magát Istennek.”

A Bulletin az első századi keresztényekről ezt mondja: „Ha tehát ők [Jézusnak] ilyen tiszteletbeli címeket adtak, mint Krisztus, Emberfia, Isten Fia és az Úr, ezek olyan kifejezések, amelyek azt igazolják, hogy ő nem volt Isten, ellenben Isten munkáját végezte.”

Ezért még egyes egyházi tudósok is elismerik, hogy az az elképzelés, amely szerint Jézus Isten, ellentétben áll az egész Biblia tanúságával. Isten mindig feljebbvaló, Jézus pedig alárendelt szolgája.

[Oldalidézet a 19. oldalon]

’Az újszövetségi kutatás számos jó hírű tudóst arra a következtetésre vezetett, hogy Jézus. . . bizonyára soha nem hitte magát Istennek.’ (Bulletin of the John Rylands Library [A John Ryland Könyvtár értesítője])

[Kép a 17. oldalon]

Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Azért jöttem alá az égből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem” (János 6:38)

[Kép a 18. oldalon]

Amikor Jézus hangosan felkiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”, biztosan nem azt hitte önmagáról, hogy ő az Isten